Bad Hofgastein

Ha a legnépszerűbb motoros túracélpontot kutatnánk Európában, akkor alighanem a Grossglockner Hochalpenstrasse lenne a győztes. Aki már járt ott napsütéses szép időben az azért akar visszamenni, akinek pedig csak a sűrű felhők jutottak az azért, hogy megcsodálhassa a hófödte csúcsokat felhőtlen kék háttérrel. Nemrég megint elmentünk arra egy csapattal és bejártuk Ausztria legnépszerűbb látványútjait. Erre a túrára több mint tíz motor gyűlt össze. Eljött az ismerős és az ismeretlen, a sportos és a kimért, a fiatal és a meglett korú, a pontos és az örökké késő, szóval színes volt a társaság. Célunk semmi más, mint kanyarvadászat az osztrák alpok legmagasabb hegyein csupán annyi megállással, amennyi feltétlenül szükséges.

 Túra útvonal
1. nap Budapest – M1 – Wienerneustadt – Höllertal – Wildalpen – Gesause Nemzeti Park – Admont – Bishpshofen – Bad Hofgastein
2. nap Bad Hofgastein – 311-es Zell am See – 168-as Mittersill – 165-ös Krimml – Gerlos alpesi út – Zell am Ziller – 169-es Wiesing – 171-es Wörgl – 170-es Brixental – Kitzbühel – 161-es St. Johann – 178-as Waidring – Haus Pillersee étterem – St. Ulrich a. Pillersee – 164-es Saalfelden – 311-es Zell am See – 167-es Bad Hofgastein
3. nap Bad Hofgastein – 167, 311, 107-es utakon Grossglockner panorámaút – Lienz – 108-as, Matrei – Felbertauern alagút és panorámaút – Mittersill – 168-as, Zell am See – 311-es, majd 167-es utak Bad Hofgastein
4. nap Bad Hofgastein – 167-es Bad Gastein – vasúti szállítás – Mallnitz – 105-ös Obervellach – Spittal – 99-es Gmünd – Maltatal Hochalmstrasse – Gmünd – 99-es Kremsbrücke – Innerkrems – Nockalmstrasse – Ebene Reichenau (benzinkút) – 95-ös Turrach – Predlitz – Tamsweg – Mauterndorf – 99-es Radstadt – Altenmarkt – 163-mas Wagrain – St. Johann – 311-es Zell am See felé – 167-es Bad Hofgastein
5. nap Bad Hofgastein – 167, 311-es St. Johann – 163-mas Altenmarkt – Radstadt – 146-os Schladming – Gröbming – Wiener Neustadt – Hegyeshalom – Budapest

 1. nap – 2006. július 29.
Budapest – M1 – Wienerneustadt – Höllertal – Wildalpen – Gesause Nemzeti Park – Admont – Bishpshofen – Bad Hofgastein
700 km

A kiutazáshoz Hegyeshalomig autópályáztunk, azt követően olyan mellékutakon terveztem az útvonalat, amelyeken egy méter egyenes sincs. A legegyszerűbb és legrövidebb útvonal, kevesebb, mint 600 kilométer a jól ismert S6-oson vezetett volna, amin Semmeringbe járunk, majd Leoben után az A9-es, azután a 320-as, Altenmarktnál a 163-mas, majd a 311-es és a 167-es. Ehelyett cikkcakkban, de Wiener Neustadt után a legszebb erdei utakon haladtunk célunk felé.

A nagy társaság általában sok váratlan eseménnyel jár. Már az elején sejtettem, hogy ez nem egy tipikus kéjutazás lesz, amikor Lacit egy darázs megcsípte a nyakán és a zárás előtti utolsó pillanatban estünk be egy gyógyszertárba kálcium tablettáért.

A Höllentalban a meredek hegyoldalak között kanyargó út két aszfaltcsíkjának a találkozását a középvonalon az idő kikezdte. A jég mély hosszanti árkot vágott az útba, amely egy motorunk vesztét okozta. Imre hátsó kereke megcsúszott ebben az árokban, majd megelőzve az elsőt a kanyart határoló betonkorlátnak ütközött Kaiserbrunntól csupán néhány száz méterre északra, épp azelőtt, hogy megálltunk volna ebédelni. Mentőt kellett hívnunk, amely Imrét Neukirchenbe szállította a legközelebbi kórházba. Ő egy kisebb töréssel megúszta, amely néhány hetes fekvéssel kiheverhető, nem úgy mint motorja, amelynek a vázán csúnya nyílt törés éktelenkedik. András elintézte a rendőrséget, ketten pedig a kórházba mentünk a mentőt követve, amíg a társaság nagyobbik része tovább haladt Mariazell és Admont irányában a hegyeken keresztül Bad Hofgastein felé. Szerencsére több kalandunk aznapra nem jutott. A kórházban elvesztett időt az autópályán hoztuk be. Az eset egyik fontos tanulsága, hogy az utazási biztosítás például azért hasznos dolog, mert mentővel hazaszállítani valakit kilométerenként 1.000 forintba kerül.

 2. nap – 2006. július 30.
Bad Hofgastein – 311-es Zell am See – 168-as Mittersill – 165-ös Krimml – Gerlos alpesi út – Zell am Ziller – 169-es Wiesing – 171-es Wörgl – 170-es Brixental – Kitzbühel – 161-es St. Johann – 178-as Waidring – Haus Pillersee étterem – St. Ulrich a. Pillersee – 164-es Saalfelden – 311-es Zell am See – 167-es Bad Hofgastein
314 km

Szállásunk a Gasteiner Talon egészen Bad Gasteinig vezető 167-es út mellett van, fantasztikusan hullámzó hegyek között. A vidék kedvelt síterep, de bája és gyógyvize más évszakokban is sokakat vonz ide.
Vendéglátónk Pali nemrég vette meg és hozta rendbe a házat, amelyben most apartmanokat ad ki. A házhoz nagy garázs tartozik, ahol az összes motorunk elfér. Az ellátásról magunknak kell gondoskodnunk ugyan, de Pali készségesen segít, még tegnap vásárolt nekünk reggelit, mert ma vasárnap van, a boltok zárva tartanak.

Reggel Zell am See és Mittersill érintésével Krimml felé indulunk. Ennyi motort nehéz a forgalmas utakon egy csoportban tartani. Gyakran lassítok, hogy a folyton előzgető sor utolérjen. Krimmlben a Pizzeria Cascata parkolójában állunk meg, közvetlenül az út mellett jobb oldalon. Motorral ide tanácsos beállni, mert többi parkoló kavicsos. Innen a helyi látványosságok, a vízesés és a Wasser Wunder Welt vízipark rövid sétával elérhetők. Közel két és fél órát maradunk. Kávézással kezdjük, majd meglátogatjuk a vízesést és megebédelünk.

A Krimml-i vízesés Európa legmagasabb vízesése. A gleccserből kiömlő hideg vízfolyam három részletben összesen 380 métert esik, mégpedig nagyon látványosan, végig egy hegyoldalon. A vízesés mellett 4 kilométeres gyalogúton lehet végigmenni és közelről megszemlélni a jelenséget. A belépő mindössze 1,5 euró. Az első szint kb öt perc séta a bejárattól, a második kb. 45 perces, a harmadik szint, vagyis a csúcs pedig kb másfél óra gyaloglással érhető el. Mi persze csak az első szintig jutunk el, de már itt is csurom vizesek leszünk a mindent elborító sűrű vízpermettől. Jól esett egy kis hűtés, mert aznap szikrázóan, forrón sütött a nap, aki tehette átöltözött, a cordura ruha helyett farmert vettünk fel.

A Gerlos Alpenstrasse Krimmltől indul és Zell am Zillerben ér véget. A mindössze 12 kilométeres út maximum 9%-os emelkedéssel és 8 hajtűkanyarral 1.630 méteres magasságba kapaszkodik fel. Ezen a szakaszon van olyan megálló, amelyről a Krimml vízesés látható. Egy fizetőkapu van rajta a Krimmlből felkapaszkodó szerpentinek végén.
Hazafelé még teszünk egy kerülőt észak felé. Wörgl és és Kitzbüchel között benézünk a Brixen völgyébe. Ez is egy kedvelt és látványos útvonal, sajon ottjártunkkor nagyon nagy volt rajta a forgalom. A főutakat Waidringnál hagyjuk el, hogy betérhessünk a tóparti Haus Pillersee étterembe egy délutáni fagyira.

Este Tamás is csatlakozik hozzánk. Azt meséli, hogy darabig rendőri kísérettel motorozott 70-nel a hgyek között, aztán megállították. Miután minden papírt rendben találtak a rendőr kivágta a tromfot, tört magyarsággal csak ennyit mondott: „kötözőszer”. Tamás bemutatta a mentődobozt, amitől aztán a pénzénél maradt és békésen elváltak egymástól. Az izzókészlet lett volna az adu ász, amivel még Tamást megfoghatták volna, de ezt még biztos nem vették magyar órán az osztrák rend éber őrei.

 3. nap – 2006. július 31.
Bad Hofgastein – 167, 311, 107-es utakon Grossglockner panorámaút – Lienz – 108-as, Matrei – Felbertauern alagút és panorámaút – Mittersill – 168-as, Zell am See – 311-es, majd 167-es utak Bad Hofgastein
242 km

A Großglockner Hochalpenstraße, Lienztől északra, Zell am Zee és Heiligenblut között a B107-es út egy szakasza. A kifejezetten turisztikai célokra épült út teljes hossza 87 km, amelyből a fizetős szakasz 48 km. Az út 1.500 méter magasságból kiindulva emelkedik a legmagasabb pontjáig a Hochtor alagútnál, amely 2200 méteren van. A kilátást ebben a magasságban már sehol sem zavarják a fák, vagy magasra nőtt növények. Felfelé haladva megfigyelhetjük a vegetáció változását, ahogy a fenyvesek helyét átveszik a füves, sziklás hegyoldalak, majd a növények eltűnnek és végül a csupasz sziklákat is befedi a hó.
Erre utazni akkor igazán akkor nagy élmény, ha napos időt fogunk ki kevés felhővel. Ilyenkor a táj minden színét megmutatja a mély kék ég keretbe foglalja a hósapkás szürkésbarna hegyeket, amelyek alatt árnyékokkal szabdalt zölden hullámzó fennsíkokat és hegyoldalakat szel át a hosszan kanyargó alpesi út. Az idény elején és végén a zöld területeket befedi a hó és ilyenkor egy ideig magas hófalak közt motorozhatunk.

A Grossglockner alpesi utat kifejezetten a turisztikai célból építették. A projekt 1930-ban, a nagy gazdasági világválság idején vette kezdetét az első robbantással és abban az időben sok munkahelyet teremtett. Sokan beálltak követ törni, mert az útépítők fizetése a tanári fizetések háromszorosa volt. Íme egy példa arra, hogy mihez lehet kezdeni, ha kiürült a kassza és túl sok a munkanélküli. Az útépítés költségvetése 2005-ös pénzre átszámítva 70 millió euró volt, a kivitelezése félmillióval kevesebb (még egy dolog, amit eltanulhatnánk). Az építtetők kezdetben évente 120 ezer látogatóval számoltak, de már az első években is legalább háromszor ennyien jöttek. Az út manapság évente 1 millió látogatót fogad, ez Ausztria második leglátogatottabb nevezetessége a Schönbrunni-kastély után.

Az utat üzemeltető Grossglockner High Alpine Road PLC deklarált szándéka, hogy az Alpokban ők nyújtsák a legtöbb motorosbarát szolgáltatást. A 2003 tavaszán indult program keretében elérték, hogy még abban az évbenrekordot döntöttek, és az ide látogató motorosok száma elérte a 76 ezret. 2004-ben adták ki először, majd 2006-ban felújították azt az ingyenes füzetet, amelyben német nyelven ugyan, de minden fontos információt elmondanak a környékbeli alpesi utakról, amit motorosoknak tudni érdemes. A kiadványt a pénztáraknál kell kérni, de az Internetről is letölthető.

A mai napon a Grossglockner a fő programunk A fizetőkapunál olyan jegyet veszünk motoronként 25 Euróért, amely a Nockalm és a Malta völgyi belépőket is tartalmazza, illetve a Grossglockner mégegyszer bejárható vele – sajnos csak 10 napon belül. Magyar nyelvű tájékoztató füzetet is lehet kapni mindössze 4 Euroért. Mindenki a maga tempójában megy neki a hegynek, az első találkozónk az Edelweis csúcson lesz.

Az Edelweisspitze egy motorosbarát kilátócsúcs, amelyhez kockaköves hajtűkanyaros keskeny szerpentin vezet fel. A „Bikers Point” jelzésű megállóhelyeken motoros parkolót, menedékhelyet “Bikers Nest” és ingyenesen igénybevehető értékmegőrző szekrényeket “Biker Safe” találunk. Az út innen letekintve hosszan belátható, ha az időjárás is engedi. Dél felé mindkét rövid alagút látszik. A második a Hochtor alagút, amely a hágó legmagasabb pontján van.

Dél felé továbbhaladva egy körforgalomnál kell letérni a másik nagy kilátóhelyhez. Itt vannak az alpesi út főbb látnivalói, a Ferenc József császár magaslatnál (Kaiser-Franz-Josefs-Höhe) megtekinthető Grossglockner, amely 3.798 m magasságával Ausztria legmagasabb hegye, és lábánál Ausztria legnagyobb gleccsere, a Pasterze. Itt egy hatalmas látogató központ épült parkolóházzal, kiállítással, üzletekkel, étteremmel, ahonnan turistautak indulnak a környékre. Érdemes felliftezni a parkoló tetejére és onnan is körülnézni, esetleg kis sétát tenni a kristály alakú Swarowsky kilátóhoz. A Pasterze gleccser széle az út megépítésekor még csak néhány méterre volt a mai kilátószinttől. Azóta közel 300 métert apadt a jégfolyam és a számítások szerint még 80 év kell ahhoz, hogy teljesen elolvadjon. A gleccser jege közelről is megtekinthető, ha a gleccservasútnak nevezett felvonóval lemegyünk a völgybe, de a jéghez már innen is egyre többet kell gyalogolni. Egy megálló motorozás közben itt ebéddel együtt minimum két órára tervezhető, amibe az itt élő mormoták megetetése is belefér.

Visszaindulunk a körforgalomhoz, ezúttal Heiligenblut felé kanyarodunk, hamarosan elhagyjuk a déli fizetőkaput és befutunk a festői szépségű 1.301 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő faluba. A 15. századi gótikus templomba Karintia legszebb szárnyasoltárát megnézni járnak a látogatók. A hagyomány szerint itt őrzik egy kis üvegcsében Krisztus vérének egy cseppjét. A legenda szerint Konstantinápoly hitetlen utóralkodója sebet ejtett egy Krisztus képen, mire az vérezni kezdett. A vért felfogták egy kis üvegben, amely aztán kalandos úton ide keveredett.

Kicsit pihenünk, megint csoportba rendeződünk és Winkler, Lienz, majd a 108-ason Huben és Matrei után érkezünk meg a Hohe Tauern nemzeti parkon átvágva a Felbertauern alagúthoz, azon áthaladva pedig Mittersillbe. A 108-ason csupán végigszaladunk, de ez is elég ahhoz, hogy lássuk: ez Ausztria legszebb és legjobban motorozható útjainak az egyike.

Igyekszünk hazaérni, mert a nap egyik fontos programja még hátra van. Ma kerti grillpartit rendezünk Paliéknál.

 4. nap – 2006. augusztus 1.
Bad Hofgastein – 167-es Bad Gastein – vasúti szállítás – Mallnitz – 105-ös Obervellach – Spittal – 99-es Gmünd – Maltatal Hochalmstrasse – Gmünd – 99-es Kremsbrücke – Innerkrems – Nockalmstrasse – Ebene Reichenau (benzinkút) – 95-ös Turrach – Predlitz – Tamsweg – Mauterndorf – 99-es Radstadt – Altenmarkt – 163-mas Wagrain – St. Johann – 311-es Zell am See felé – 167-es Bad Hofgastein
299 km

Reggel dél felé indulunk ahol a páratlan fekvésű, kezdetben a meredek hegyoldalba épült, ma a sík völgy felé terjeszkedő Bad Gastein után véget ér az autóút és egy vasúti alagúton lehet átkelni a hegyek alatt Mallnitzba.  A vonatra mindössze fél órát várunk, nem egész negyed óra megy el azzal, hogy a motorokkal felgurulunk a szállító vagonokra és két oldalra kipányvázzuk azokat. Mi magunk kényelmes emeletes vasúti kocsiban utazunk. A nyolc kilométeres utat is hamar megtesszük, a kivagonírozás pedig már nagyon gyorsan megy.

Mallnitzból a 105, 106-os utakon megyünk Spittalig, ahol a 99-esre kanyarodunk Salzburg irányába. Mellettünk fut az a10-es autópálya, amit igyekszem elkerülni. A 99-es az autópálya alatt bujkál a Lieser patak mentén Gmündig és majd azon túl is, de mi Gmünd első körforgalmánál a Malta völgy felé fordulunk.
A Gmündből induló 29 km hosszú Malta-völgyi látványút, 1.931 méter magasan, a Kölnbrein víztárolónál ér véget. Az első tíz kilométer után kezdődik a Malta völgyi alpesi út, amelyen fizetni kell (8 EUR/motor). Egyes keskenyebb szakaszai egyirányúak, itt lámpákra kell várni, amelyeket az útba épített érzékelők működtetnek. Itt láttam először olyan alagutakat, amelyeket be lehet zárni nagy vasajtókkal télire. A 200 méter magas beton völgyzáró gát hatalmas víztömeget tart vissza, amely Ausztria legnagyobb vizierőművét működteti. A gát mellett álló henger alakú Hotel Malta-ban nagy étterem van, amit érdemes meglátogatni. Általában sokan vannak, eltart egy darabig az ebéd, de jól főznek. A Malta völgye szép kirándulóhely, de motoros szempontból kevésbé izgalmas. A szűk, keskeny és sokszor meredek útpályán csak nagyon vigyázva lehet haladni.

Gmündig visszagurulunk és a 99-esen tovább megyünk Salzburg irányába és Kremsbrücke-nél jobbra frodulunk. Erdők között szaladó keskeny úton közelítjük meg a Nockalmstrasse bejáratát Innerkremsnél.  A 34 kilométeres fizetős látványút a Nock-hegység (Nockberge), vagy ahogy a helyiek néha hívják a Nocky Mountains egyik fő nevezetessége. A különlegesen jó infrastruktúra olyan, mintha csak motorosoknak találták volna ki. 6-8 méter széles útpálya enyhe emelkedőkkel és szellősen ívelt kanyarokkal, kiváló rálátás az útra és a hegyekre, közvetlenül az út mellett több kis vendéglátóhely várja az arra motorozókat. Az út két hegytetőn fut keresztül, előbb az Eisentalhöhe Bikers Pointot hagyjuk el 2.042 méter magasan, majd a Graupn-Höhe következik a Glockenhütte-vel 2.024 méteren. A menedékhely arról a harangról kapta a nevét, amely mögötte áll a hegyoldalban és amelyet megkongatva a kívánságod állítólag teljesül. Ez az igazi motoros találkozóhely és a Nockberge nemzeti park információs központja. Az ingyenes kiadványok között lapozgatva találok egy szép nagy térképet Karintia motoros útvonalairól enduro és off-road tervek is vannak benne – már nem jöttem hiába. A vendéglőben mormotazsírt árulnak. A kedves kis állatok magas víztartalmú és vitaminokkal teli fehér zsírját ízületi és rheumatikus bántalmak ellen javasolják. A hely szelleméhez ez a szuvenír illik a legkevésbé.

Ebene Reichenau a kijárattól egy kilométerre délre van. Kis kerülő ugyan, de itt érdemes tankolni, mert észak felé csak soká lesz kút az út mellett. A Turrach, Predlitz útvonal a 95-ösön legalább olyan szép, mint a Noki volt, csak egyenesebb.

Kirándulásunk legélvezetesebb szakasza a legtöbb motoros szerint a Nockalmstrasse volt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kanyarok íve nagyobb, mint a Grossglockneren és a forgalom lényegesen kevesebb. A Nokihoz vezető utak és az azt követően bejárt Turracher strasse egyaránt hozzájárultak a nap sikeréhez.

 5. nap – 2006. augusztus 2.
Bad Hofgastein – 167, 311-es St. Johann – 163-mas Altenmarkt – Radstadt – 146-os Schladming – Gröbming – Wiener Neustadt – Hegyeshalom – Budapest
650 km

Hazafelé kisebb csoportokban megyünk. Van aki később indul, van aki az autópályát választja, én végig maradok a mellékutakon és kihasználom a lehetőséget, hogy ismét átszelhetem a Gesause  nemzeti parkot és végigjárhatom a Wildalpen völgyeit. Visszamegyünk még a Höll völgyébe is, hogy trélerre tegyük Imre összetört motorját, majd Wiener Neustadtot megkerülve érjük el a magyar határt és kora este otthon vagyunk. Éjszaka megint hullámzó hegyi utakon húzott ideális ívekről álmodom.

A Grossglockner alpesi út egy szakasza az Edelweisspitze kilátóhelyről

 Költségek
Útdíjak
Hossza
km
Belépő ára
EUR/motor
Hol van
Grossglockner alpesi út
48
17
Fusch, Heiligenblut, 107-es
Nockalmstrasse alpesi út
35
4
Innerkrems, Ebene Reichenau
Gerlos alpesi út
12
4
Krimml, Gerlos, 165-ös
Malta völgy
29
8
Gmündtől Malta felé a Kölnbrein víztárolóig
Felbertauern panoráma út
36
8
Lienz, Mittersill, 108-as út, 5,3 km alagúttal
Vasúti szállítás
8.6
8
Bad Gastein és Mallnitz között
A Nockalmstraße, a Grossglockner Hochalpenstraße, a Villacher Alpenstraße, és a Gerlos Alpenstraße üzemeltetéséséről ugyanaz a szervezet gondoskodik. A pénztáraiknál válthatunk olyan jegyet is, amellyel több útszakaszon is áthajthatunk némi kedvezménnyel. A két Grossglockner, egy Malta és egy Nockalmstrasse belépőt tartalmazó csomag pld. 25 Euróba kerül. Honlapjukról letölthető egy túraterveket tartalmazó információs füzet motorosoknak.
Az öt napos utazás összesen kb. 155.000 Ft. volt kettőnknek. Szállás két főre 50.000 Ft., benzin 2.500 kilométerre kb. 50.000 Ft., útdíjak kb. 15.000 Ft., étkezés és italok kb. 40.000 Ft.

 Térképek

ADAC motorradtouren MR1, Österreich, 1:400 000

Michelin 730 National, Austria, 1:400.000

 Könyvek

Ausztria, Nyitott Szemmel, Kossuth kiadó Rt. 2002.

Letöltés  
A bejárt útvonalak Garmin MapSource térképei és jellemző útpontjai a Garmin készülékekre feltölthető fromában.

 Linkek
A Grossglockner, a Nockalmstrasse és a Gerlos honlapja http://www.grossglockner.at/
A Krimml vízesés honlapja http://www.wasserfaelle-krimml.at/
A Felbertauernstrasse és az alagút honlapja http://www.felbertauernstrasse.at/

Agárdi György, 2006. augusztus 12.

Tags:

Még nincs komment.

Szólj hozzá!