Bike Maraton 2010.

24 óra két keréken

Idén egy év kihagyás után július 17-én újra megrendezik a Bike Maratont. A 24 órás tájékozódási motorverseny útvonala ezúttal Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet.

2005 óta hagyománnyá vált a Bike Maraton. 2009 nyara volt az egyetlen, mikor a rendezvény elmaradt, idén nyáron azonban újra lesz 24 órás motorozás. A program hasonló lesz, mint az elmúlt években, vagyis egy teljes napon keresztül az útvonaltervet a lehető legpontosabban követve kell a háromfős csapatoknak végigmotorozni a közel 1000 kilométeres távot, újítás viszont, hogy az út túlnyomó részét Szlovéniában illetve Ausztriában teszik meg a versenyzők.

Idén Zalaegerszegen lesz a rajt, Bükön a cél, és hét szakaszt kell majd teljesíteni. A szakaszok között rövidebb pihenők várnak a motorosokra, a verseny felénél talán még egy kis alvás is belefér, ennek ellenére nem lesz könnyű teljesíteni a távot, hiszen a nagy szünet is mindösszesen két óráig tart. A versenyre már lehet nevezni, bővebb információk a Bike Maraton hivatalos weboldalán, a www.bikemaraton.hu-n.

BIKE MARATON Nemzetközi 24 órás díjazásos motoros túraverseny
2010. Július 17.-18.
VERSENYKIÍRÁS

Nevezési feltételek

A Bike Maraton 24 órás, díjazásos motoros túra-versenyt 3 fős csapatok részére írjuk ki, mely alatt három motorkerékpár és vezetője értendő. A csapattagok a túra-verseny során utast is szállíthatnak. A részvétel feltétele, hogy minden versenyző rendelkezzen a motorkerékpárja kategóriájának megfelelő érvényes vezetői engedéllyel, érvényes kötelező felelősségbiztosítással, érvényes műszaki vizsgával és a közúti közlekedési szabályoknak megfelelő bukósisakkal. A versenyen résztvevő csapatok maximális száma: 50. A túra-verseny nevezési díja 5.000 Ft, melynek befizetése feltétele a regisztrációnak és a részvételnek. A versenyben csak olyan csapat vehet részt, melynek minden tagja aláírta a részvétel feltételeit tartalmazó jognyilatkozatot, a verseny rajtát megelőzően.

Programleírás

A Bike Maraton 2010 Magyarország, Szlovénia és Ausztria területén közel 1.000 Km burkolt közúton zajlik. A túra útvonala 7 előre nem ismert szakaszból áll. Az egyes szakaszok útvonalát az adott szakasz megkezdését megelőzően szöveges útvonal leírás (itiner) formájában ismertetjük a versenyzőkkel.

A Rajt helye, ideje: Zalaegerszeg, Dísz tér 2010. Július 17. 09.óra.

A Cél helye: Bük, Nyárfa u. 2. Aranybika étterem és Fogadó.

A rajtszámok átvétele és a helyszíni regisztráció a rajt helyén történik, 07 óra 30 perctől 08 óra 30 percig. Minden csapattag rajtszámot és egységes biztonsági mellényt kap a rajtnál az első szakaszra vonatkozó útvonal leírással együtt. Az első csapat 9 óra 00 perckor indul, majd az azt követő csapatokat 2 perces időkülönbséggel indítjuk. A rajtsorrend a jelentkezés sorrendjével jön létre. A verseny 7 ellenőrző pontján a versenyzők kilométeróra állását és érkezési idejét a szervezők rögzítik.

A verseny célja

A verseny célja a kijelölt szakaszok teljesítése, úgy, hogy a szervezők által megadott útvonaltól a lehető legkevesebb eltéréssel érjenek a csapatok célba. Az eltérést az egyes indulók által megtett kilométerek és a korrekciós tényezőjük szorzatával számolva mérjük, a szervezők által előzetesen felmért útvonal hosszához viszonyítva. A csapattagok közül csak az egyikük által megtett távolság kerül értékelésre. Ezt a személyt a tagok maguk választhatják meg a rajt helyszínén.

A versenyzők a helyszíni regisztráció során korrekciós szorzót jelenthetnek be a saját motorkerékpárjuk kilométer-számlálójára vonatkozóan, melynek megváltoztatására a verseny megkezdése után már nincs lehetőség. A korrekciós szorzó tekintetében a szervezők 4 tizedesig tudják a megadott szorzókat alkalmazni.

A versenyt az a csapat nyeri, amelynek adott tagja által megtett távolság, megszorozva a korrekciós tényezővel, a szervezők által mérthez a legközelebb esik, és minden általuk megtett szakasz érvényes, illetve egyetlen tag sem került kizárásra a versenyből. Az egyes szakaszok érvényesítéséhez a szervezők két szintidőt határoznak meg. Érvényes az a szakasz, amelyet a csapat a megadott szintidőkön belül teljesít. A verseny szervezői az egyes szakaszok útvonalán is ellenőrzik az áthaladást, köztes ellenőrző pontok beiktatásával, melyek helyét előre nem közöljük.

A köztes ellenőrzőpontok alkalmazása nem érvényes az összes útszakaszra, és a verseny időtartama alatt is változhat. A versenyfeltételek úgy kerültek kialakításra, hogy azokat a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok maximális betartásával eredményesen lehessen teljesíteni.

A versenyen nyújtott szolgáltatások

Az ellenőrző pontokon lehetőség van pihenésre, a legtöbb helyen üzemanyag felvételre, továbbá ezeken a helyeken üdítő italokat és ásványvizet biztosítunk a résztvevőknek. A versenytáv felénél, az ellenőrző pontnál vacsorát kínálunk minden résztvevőnek, ahol kötelező legkevesebb 120 perces pihenőt eltölteni. A célban meleg étkezésre van lehetőség minden résztvevőnek a díjkiosztó színhelyén.

Díjazás

A nyertes csapatok mindhárom versenyzője díjazásban részesül. Az értékelésnél a szervezők különdíjakat is átadhatnak. A díjak a Versenyt támogató szponzorok felajánlásai, melyek értékes vásárlási utalványok. A díjakról pontos tájékoztatót a Verseny indítása előtt hozunk nyilvánosságra.

BMK Egyesület, 2010.06.03

Tags:

Még nincs komment.

Szólj hozzá!