 Túratervek
 Gurulások
 |
 Jó egy rövid kényelmes egynaposnak, hogy az ember korán hazaérjen és még az asszony sem lesz morcos, hogy miért jött későn haza, vagy jó délután, ha korábban ellóg az ember a munkahelyéről, és akkor még a párja meg sem tudja.  Vigyázat: egy adag 1 azaz egy kilogramm húst tartalmaz, ezért ajánlatos a half kilogramm külön megértetése, különben vagy ott halunk meg, vagy a kutyánk örül nagyon a csomagolt madárlátta húsnak.  Vasárnap reggel verőfényes napsütés, valahová menni kell. Pár telefon után lementem a garázsba, motor elő, majd lemos. Elvégre ilyen szép időben nem illik koszos motorral gurulni. Mire megszáradt a gép a többiek is befutottak, indulás.  A 2007-es második túra célja a szlovákiai Handlová, azaz Nyitrabánya volt. Mint a Magyar Africa Twin Klub tagjai ide már mi is bejelentkeztünk, hogy végre személyesen is megismerjük az ATIC tagjait.  ’Hull a pelyhes fehér hó’ – éneklem torkom szakadtából. A helyiek nem értik, nekik természetes májusban a hóesés. Nekünk, a motorok málházása közben extrém élmény.  Az ősz már beköszöntött, a reggelek hidegek és ködösek. A motorosruhába belekehúzom a bélést és aláöltözöm. Vasárnap szép idő lesz, még kihasználjuk a lehetőséget és gurulunk egyet Szlovákia felé.  Aki a több ezer kilométeres, távoli tájakon-földrészeken futó túrákra vágyik, el kell keserítsem: semmi ilyenről nem lesz szó. Viszont kaland, tanulság akad majd bőven. |
 |
 A 30. születésnapomon szerettem volna, hogy a „bakancslistáról” ez is lekerüljön. Megtapasztalni, milyen érzés szabadon zuhanni. Egy csöppet tériszonyos vagyok, de hát gondoltam, pár ezer méter magasan ez már nem számít.  Próbáltam összerendezni egy magyarázatot, miszerint ha egy piros körös táblában szekér van akkor szekérrel tilos behajtani, ha traktor akkor traktorral. Ha tehát nincs benne semmi akkor nem tiltja semminek sem a behajtást.  Kiderült, hogy a távolban feltűnt nekik az ördög - és csak kíváncsiak voltak hogy a szarvakhoz pata is járult e, közben meg dőltek a röhögéstől a bukóm miatt.  Kérdés, hogy hová menjünk. Így kettesben elég rugalmasak és gyorsak vagyunk még a nem túl gyors túraendúrókkal is, ezért aztán bedobom, hogy esetleg megnézhetnénk Szepes várát.  Látom magam előtt a darabokra tört kerítés romjait, amit a víz vitt el három napja. Erről álmodtam: de álmomban mi is itt voltunk, és a ZZR – a szokott helyén - közvetlenül a kerítés mellett aludt. Aztán jött a víz…  Rétság után a benzinkútnál vásárolunk be, kiterítem a térképet és tervezgetem az utat. Egy Apriliás fiú itt állt meg mellettünk, Zoltánnak hívják.  6 nap, 1700 km és némi becherovka… tényleg csak ennyi lenne? Ó nem. Két új barátság, egy nagy emlék, és a tudat, hogy hónapok tervező munkája, a nehéz napok spórolása édes valósággá vált. Hiányzik-e? Hát persze. Hogy visszamegyünk-e? Ez nem lehet kérdés… |
 Galériák
 Látnivalók
Árva vára (Oravský zámok)
Szlovákia, Oravský Podzámok, Dolny Kubintól északkelet felé 7 kilométer az 59-es úton, az Orava (Árva) folyó partján.
A 13. századi vár, amely a 17. századra több bővítéssel nyerte el mai formáját, ma múzeum. 1953 és 1968 között rekonstruálták. Sziklaszirten álló impresszív, jól megőrzött épület. Vezetett túrával lehet bemenni, viszont ha már benn vagy önállóan is csellenghetsz.
|
2-3 óra
|
|
 
|
Bajmóc vára (Bojnice Zámok)
Szlovákia, a 64-es út mellett Prievizda-tól nyugatra. GPS: N48 46.758 E18 35.002
Szlovákia legszebb vára. Vezetett túrával lehet bemenni. A fényképezésért nem szólnak. A várat 1113-ban írott dokumentumban említik legkorábban. Utolsó tulajdonosa Pálffy gróf építtette át a Loire menti Francia gótikus kastélyok mintájára 1889-1910 között. Végakarata szerint a várkastélyt meg kellett hagyni eredeti állapotában és meg kellett volna nyitni a nyilvánosság előtt, erre azonban csak 1950-ben került sor.
|
2-3 óra
|
|
 
|
Betlér (Betliar) kastélya
Betliar, Roznava fölött, Aggtelektől északra
A 16. századi alapokon a 18. század elején Andrássy István sarokbástyákkal megerősített kastélyt építtetett. A kastély az 1880-ban építették át utoljára - vadászkastély és nagyúri lakhely lett belőle. A kastélyban lakáskultúra kiállítás, képgyűjtemény, könyvtár több mint 20000 kötettel, fegyvergyűjtemény és vadásztrófeák vannak, meg egzotikus tárgyak az egész világból, főleg Ázsiából és Afrikából.
|
1-2 óra
|
|
|
Bzovik (Bozók) vára
Közép-Szlovákia déli részén, Bozók (Bzovík) községtől délre áll a várrom. GPS: N48.31568 E19.09018
Hatalmas törökellenes erőd romjai. Az 1130. körül alapított ciszterci apátság helyén alakult a premontrei prépostság, amit 1530-ban Balassa Zsigmond a hatalmába kerített. Az eredetileg román stílusban épült kolostort vizesárokkal és négy sarokbástyával megerősített gótikus-reneszánsz várrá alakította át. A második világháború végén megrongálták.
|
1-1 óra
|
|
|
Dobsinai jégbarlang
Roznava-tól 11 óra felé 22 kilométerre van Dobsina.
Az egyik legértékesebb és legérdekesebb természeti jelensége Szlovákiának. A barlangot 1870-ben fedezték fel. 1871-től már a nagyközönség számára is megtekinthető volt. 1887-ben az első Európai barlang volt, ahová bevezették a villanyt. Május 15-től szeptember 30-ig van nyitva.
|
1-2 óra
|
|
|
Késmárki vár
Szlovákia, Kezmarok (Késmárk) Tel: +421 52 452 26 18, +421 52 452 26 19, Fax: +421 52 452 35 26, E-mail: muzeumkk@stonline.sk, lektori@stonline.sk,
A késmárki vár az egyetlen teljesen megőrzött vár a Szepességben. A Thököly család fényűző reneszánsz székhellyé alakította át, és a csodálatosan díszített barokk kápolna felépítése is az ő nevükhöz kötődik. Napjainkban a vár múzeumként működik.
|
1-1 óra
|
|
|
Krasznahorka vára (Krásna Hórka)
Krásna Hórka, Roznava-tól 4 kilométerre, Aggtelektől északra. Tel: +421 58 732 47 69
A gömöri régió legjelentősebb építménye. Eredeti belső tereivel (konyha, kamra, zeneszalon, fegyvergyűjtemény) egyike a legrégebbi és a legjobb állapotban ránk maradt szlovákiai váraknak. A vár alatt van a mauzóleum, amely a legjelentősebb szecessziós épület Szlovákiában (1903 – 1904). A szecessziós épületben, a vár alatt található a képtár, a XVIII. – XIX. századi magyarországi portré-alkotások gyűjteményével. 1578 óta az Andrássy család vára. Már 1857-ben megnyitották a nyilvánosság előtt, bár akkor még csak speciális alkalmakkor. Múzeum - bútorok, fegyverek, mauzóleum van benne. Évszaktól függően egy-két óránként lehet csoportosan, idegenvezetéssel látogatni. A fotózásért külön kell fizetni. Nagyobb csoport esetén a magyar nyelvű idegenvezetés is megoldható.
|
1-2 óra
|
|

|
Lublóvár
Poprádtól 46 km-re északkeletre a Poprád-folyó lapálya fölé nyúló földnyelven a Poprád és a Jakubina összefolyásánál áll a vár.
Ólublót okiratokban 1292-ben említik először. A vár megépítése után a község váralatti településé vált, ezzel jelentősége is növekedett. A város fejlődésében jelentős változást azonban I. Lajos király rendelete hozta, amelyben királyi város rangot kapott, kiterjedt jogokkal és vásártartási joggal. 1412-1772 között lengyel zálogba került. Ezalatt ismert gazdasági- és kulturközponttá vált. A lengyel zálog megszűnésével a város elveszítette kivételes helyzetét, a hivatalnokok és a nemesek eltávoztak. Ólubló a szélesebb környékének központja maradt csupán.
Főtér az 1280 körüli épített Szent Miklós-templommal és a Provincia-ház – a zálog idején a kormányzó (sztaroszta) székhelye
Az Ólubló feletti mészkőszirten emelkedik a 14. században épült Lublóvár. A várat, mint a király egyik székhelyét először 1311-ben említik. Legrégibb része a főtorony és a gótikus palota. A vár 1412 után a zálogba helyezett szepesi városok lengyel kormányzója (sztarosztája) székhelye lett. 1553-ban teljesen kiégett. Újjáépítették, egy új, reneszánsz stílusú palota került bele, majd 1642-ben egy barokk stílusú palota és 1647-ben egy kápolna.
1655-1661 között itt rejtegették a svédek elől a lengyel koronázási ékszereket. 1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított. Elpusztult lakossága helyére szlovákokat telepítettek. 1772-ben a lengyel zálog véget ért és a vár elkezdett pusztulni. A II. világháborúban a város jelentős károkat szenvedett, ekkor hagyta el a várat utolsó ura Zamoyvsky János lengyel gróf.
Lublói falumúzeum (a vár alatt), a szepesi és sárosi népi építészet bemutatója. A legértékesebb épülete a Sáros vármegyei Mátéból (Matysová) származó fából épült Szent Mihály arkangyal görög-katolikus templom 1883-ból.
|
2
|
|
|
Murányi-fennsík Nemzeti Park
A Szlovák Érchegység nyugati részén, Közép- és Kelet-Szlovákia határmezsgyéjén. A park szélén található községek, Muráň (Murányalja), Tisovec (Tiszolc), Pohronská Polhora-Michalová (Erdőköz), Červená Skala és Závadka nad Hronom (Ágostonlak).
Národný park Muránska planina, J.Kráľa 12, 050 01 Revúca, tel.: +421/58 442 20 61, e-mail: snpmp@sopsr.sk
A nemzeti park 20 318 hektár kiterjedésű, karszt jellegű magaslati fennsík melyhez 21 698 ha védősáv csatlakozik. Magját a mészkő-dolomit fennsík alkotja, melyen számos karsztos képződmény található. A legmagasabb pont Fabová hoľa (1439 m), a legmélyebben fekvő pedig a Muránka patak völgye (400 m a tengerszint felett).
Mi van itt: - 150 jelentősebb, nem látogatható barlang, - felszíni karsztképződmények, (sziklahasadékok, szurdokok, sziklatűk, stb.), - legnagyobb barlang a Bobačka (2221 m hosszú), - erdők, bükk, jegenye, feljebb borókafenyő és lucfenyő, - medve, farkas, hiúz, vadmacska, vidra, szirti sas, békászó sas, kerecsensólyom, uhu, sármány, a barlangokban denevérek, - lótenyésztés, - fogaskerekű vasút (Brezno – Tisovec – Hnúšťa, azaz Breznóbánya – Tiszolc – Nyustya), - Murányi vár, - Előhegyen (Predná Hora) álló vár, - falusi turizmus (Pohronská Polhora (Erdőköz), Tisovec (Tisolc), Zlatno és Muránska Zdychava (Kakasalja) környékén), - 300 km hosszú jelölt gyalogos turistaösvény
|
|
|
|
Nitra (Nyitra) vára
Szlovákia, Nitra belvárosában, a Nitra folyó kanyarulatában. GPS: N48.31797 E18.08744
A legrégibb szlovák város Nyitra (Nitra) egykor a Nagy-morva Birodalom uralkodóinak és a nyitrai hercegek székhelyéül szolgált. A szláv vár helyén a XI. sz.-ban felépített nyitrai vár (Nitriansky hrad) ma a nyitrai püspökség székhelye. A külső erődítmény legrégibb részei a román és gót korszakból származnak.
|
1-1 óra
|
|
|
Szlovák Paradicsom (Szlovenský raj)
A Magas Tátrától délkeletre, a Szlovák Érchegység északkeleti részében, Dobsinától északra található. Národný park Szlovenský raj, Letecká 3, 054 01 Spíšská Nová Ves, Tel.: +421/53/442 20 10, www.slovenskyraj.sk, E-mail slovraj@sopsr.sk
A Szlovák paradicsom nemzeti park a leglátogatottabb turisztikai hely Szlovákiában. Jellegzetesen mély 150-450 m-es szakadékai és szorosai vannak, melyeket a mészkövekből és dolomitból vájtak ki a vízfolyások. Legmagasabb csúcsa a Javorina /1186 m/. Bükkösök és a fenyvesek borítják.
A Szlovák Paradicsomban majdnem 200 barlang és szakadék található, köztük a Dobsinai jeges barlang, amely az UNESCO jegyzékében is szerepel. 1972-ben feltárásra került a 21 km hosszú Stratenská barlang, amely Szlovákia leghosszabb és legnagyobb barlangja. Sztracena (Stratená) falutól északra 1153 m magas képződmény található, a Havrania szikla.
A kalandkedvelőknek nem szabad kihagyniuk a kirándulást a Hernád áttöréséhez. Itt a Hernád folyó hegyi részének közel 16 km hosszú szakasza fut a Nagy Fehér víz nyílásától, Szepessümegig (Smižany). A Hernád folyó itt kanyonos völgyet alkotott; az oldalsó hegygerincekből lefutó partjai és a hely felső része közötti szintkülönbség több 300 m. Ezen az ösvényen kihelyezésre került 7 db fémből készült kis híd és palló, közel 320 m sziklafalhoz erősített lánc, 140 hágcsó és közel 70 fapad. A turisztikai hagyományoknak hála, a Hernád Szakadék különleges helyet foglal el a Szlovák paradicsom természeti értékei között. A turisztikai forgalom legismertebb központjai közé tartozik Imrikfalva (Dedinky), Mlynky, Čingov. Az Imrikfalvához közeli Palcmanská mašai víztározó nyári időszakban jó lehetőséget biztosít a vízi sportokra, fürdésre és horgászatra. Télen az imrikfalvai és Mlynky-i centrumok jó lehetőséget adnak a sífutásra és lesiklásra.
|
|
|
|
Zólyom vára (Zvolen zámok)
Zvolen Besztercebányától 18 km-re délre, a Garam folyó kanyarulatában fekszik. 48° 34′ 60″ N 19° 7′ 60″ E
Négyszárnyú vadászkastély. Képtár, szobrok. Itt született Balassi Bálint 1554-ben.
|
1-1 óra
|
|
|
 Települések
Lőcse (Levoča)
Szlovákia, Poprádtól keletre N49 01.226 E20 35.048
24 szepesi város önkormányzatának székhelye volt. Főterén kb. 50 gótikus, reneszánsz és korabarokk stílusú árkádos belső udvarú polgári épület, 14. és 15. századból származó városfal részei, 15. századi városháza délen freskókkal, haranglábbal, szégyenketreccel. Szent Jakab székesegyháza 15. századból. A főoltár a világon a legmagasabb későgótikus stílusú, fából készült oltár.
Szépen rendbehozták.
|
|
|

|
 Szállások
Altendorf panzió
Szlovákia, Stará Lesná Tel.: +421 52/4782381 Mob.:+421 904/314713 Fax: +421 52/4782382 recepcia@altendorf.sk
Nagyon kultúrált és viszonylag olcsó panzió a magas tátra alatt. 2006-ban voltunk ott. Ketten 25 Eurot fizettünk. Van egy fekete macskájuk.
|
|
|
 
|
 Éttermek
Koliba u Sv. Krištofa
Banská Bystrica felett, a Teplice felé vezető útelágazás közelében van az éttarem. Uľanská cesta 170 976 03 Banská Bystrica Telefón: +421 48 419 81 51 Fax: +421 48 419 81 58 GSM: +421 903 546 090 E-mail: usvkristofa@stonline.sk N48 47.635 E19 06.011
Nagy parkoló, magyar nyelvű menü. Állítólag nagyon jó a pisztráng.
|
|
|
 
|
|