 Túratervek
 Gurulások
 |
 ... sűrűn gondoltam rá, amikor hátul utazóként a többieket szem elől tévesztettem, meg amikor később úgy tűnt hogy végleg megadta magát a motorom, hogy azért nem lenne baj csak a biztonság kedvéért egy telefon, amiben benne van néhány ismerősöm száma.  A hétvégén mindenképp szerettünk volna valamerre gurulni, az útirány tulajdonképpen mindegy volt, hét eleje óta folyamatosan egyeztettem barátaimmal és bújtam az időjárás-előrejelzéseket. Mire eljött a hétvége véglegessé vált a terv.  Az idei év sokunknak nem épp a bőség zavara, így egy olyan túrát próbáltam kitalálni még a télen, ami sokaknak még belefér a buxindex állásba, valamint érdekességeket is tartalmaz. Blue írása.  Egy hosszabb túrára futotta az idén a szabadságomból, de inkább helyesbítek - a túrácska kifejezés pontosabb - mert alig 1.700 kilométer volt az egész.  Van két napunk, oda megyünk, ahova akarunk, az egyetlen cél a motorozás, a legszebb utakat akarjuk látni. Hova mennél, ha ez lenne a feladat - kérdezem magamtól. |
 |
 Mi már szeptember ötödikén kipróbáltuk, hogy milyen az amikor az ember több, mint 200 km/órás szél ellen küszködik. Cica onnan tudja, hogy 180-nal jön, hogy emelgetni kezdi a sisakját, ha már 200-zal, akkor le kell buknia mögém.  Júniusi balesetem gyakorlatilag megsemmisítette idei motoros túráinkat, így szeptember elején alig 2500 km-t mutatott az áprilisban nullázott számláló. Ilyen csúfság mégsem eshet meg velünk ...  Kobarid a környéken az I. Világháborúban zajlott súlyos csatákról nevezetes, és arról hogy Napóleon egyik hadjárata során hidat építtetett a folyón át. Ennek ma már csak a hídfői láthatóak, funkcióját egy modern egylyukú híd vette át.  A hágó időközben besötétedik és elered az eső is. Az ilyenkor szokásos kőomlások is elindulnak lassan. Most az a különbség, hogy csak egyvalaki van mögöttem, aki a felmenőimnek jókívánságokat küldözgethetne, ő meg már megszokta.  Pünkösdi kirándulás volt keresztül-kasul Szlovénián. 9 motorral mentünk és 14-en voltunk. A szállásunk Bled mellett volt a Triglav Nemzeti Parknál, légvonalban mindössze 35 km-re Klagenfurt-tól és Villach-tól. |
 Galériák
 Látnivalók
Bled vára
Bledben a tó északi partján van a vár.
A vár 100 m-rel a tó fölött egys sziklán áll. Múzeum, fegyvergyûjtemény van benne.
|
1-1,5 óra
|
|
 
|
Bohinj tó
Bled közelében, attól keletre van a tó. Bledből Bohinjska Bistrica felé kell menni és azt elhagyva Ribcev Laz után lesz a víz.
4,5 km hosszú, 11 km kerületû gleccser vájta tó. 45 méter a legnagyobb mélysége. Egy út vezet mellette, amin vissza kell fordulni. Erről lehet felmenni a Vogel hegyre.
|
1-2 óra
|
|
|
Lipicai ménes
Ljubljanatól délre az autópálya mellett van nem messze Lipica. A Postojna kijárattól jóval délebbre van a kijárat és kevésbé jól látható a felirat. Lipica 5, 6210, Sežana Phone: +386 5 739 15 80, +386 5 739 17 08 e-mail: lipica@siol.net
Fehér szőrű, nagy termetű parádéslovakat tenyésztenek a híres istállókban. A látogatókat 3/4 óra alatt viszik körbe óránként. Különösebb attrakció nincs, megnézhetjük a lovakat, az istállókat és egyéb épületeket.
|
1-2 óra
|
|

|
Postojna cseppkőbarlang
Ljubljanatól délre a Koper felé vezető autópálya mellett van Postojna. Tel. : ++386 5 700 01 00 Fax : ++386 5 700 01 30
A barlangba óránként lehet bemenni. Két km vasút, egy km séta, idegenvezetés több nyelven. A barlangnak hatalmas termei vannak. Egyik nevezetessége az orosz híd, amit orosz hadifoglyok építettek.
|
2-3 óra
|
|
 
|
Predjama vára
Predjama Postojnától 9 kilométernyire van. Két külön attrakcióról van szó, bár a honlapjuk közös és a jegyeket is vehetünk az egyik helyen a másikra.
A várban múzeum van benne viaszbábukkal mutatják be a várban lakók egykori életét.
|
1-1,5 óra
|
|

|
Skocjanske barlang
Az A10-es majdnem elmegy odaáig, kb. 35 km-re van Postojnától
A Skocjanske barlang UNESCO védelem alatt áll. Itt van egy háromszor akkora koncertterem, mint a Postojnában.
|
|
|
|
Skofja Loka vára
Škofja Loka úgy ismert, mint a legjobb állapotban megőrzött középkori település Szlovéniában. Az épületek többsége a 16. századból származik. Az óváros fölé magasodik a vár. Škofja Loka és a vár története 973-ban kezdődött, amikor a német II. Oton császár Loka területét a bajor Fresing érsekének ajándékozta. A települést 1274-ben emelték városi rangra. A vár 1511-ben leégett, de ójjáépítették. Ma helytörténeti múzeum van benne.
|
1-2 óra
|
|

|
Triglav Nemzeti Park
Szlovénia nyugati csücskében van, a Bled-Bohinj vonaltól keletre. Triglav National Park Management Kidričeva 2, SI - 4260 BLED Tel.: +386 4 / 574 11 88 Fax: +386 4 /574 35 68
1924 óta Nemzeti Park. Területe 83.807 ha. Legmagasabb pontja: 2.864m (Triglav). Legalacsonyabb pontja: 180m (Tolminka folyó). A kanyarokban több helyen macskakő van.
|
|
|
|
Vintgar szoros
Bledtől északra, a Bledi-vártól 5 km-nyire van Gorje mellett Vintgar falucska, ahol a szoros bejáratát találjuk. N:46 24 03 E:14 06 13
Az 1,6 km hosszú Vintgar szoros a Radovna patak mentén nagyszerű természeti látványosság. A patak mentén fahidakon lehet gyalogolni oda és vissza. Van egy 13 méter magas vízesése, azt mondják napsütéses időben szép szivárvány van fölötte.
|
2-3 óra
|
|

|
Vogel-hegy
Kabinos felvonó visz fel 1530 m magasba a Vogel csúcsára. ( 12 Eu/fõ ). A Bohinj tó mellől kell bemenni a felvonóhoz.
|
|
|
|
 Települések
Piran
Koper alatt van, Szlovénia nagyon rövid tengerpartján.
Piran ódon kisváros a szlovén tengerparton. Szlovénia egyik turisztikai gyöngyszeme.
|
2-3 óra
|
|
 
|
 Szállások
Camping Bled ***
Bled A tónak a bevezető úttal majdnem szemközti végén van. A templom egy kicsit jobbra látszik a vártól.
A bledi camping honlapján minden adat nagyon rendezetten megtalálható. Sajnos sátrat vinni kell, mert nincs bungalow, vagy bérelhető lakókocsi.
|
|
|
|
Hotel Park ****
Bledben a központban a tóparthoz közel van a szálloda.
Ennek a legfelső emeletén van az uszoda, amely kívülről olyan jól látszik. Az ára 49 EUR/fő/éjszaka volt 2005-ben reggelivel, uszudával.
|
|
|
|
Hotel Trst ***
Bled Anze Cerne, GH Toplice E-mail: to info@hotel-toplice.com
Bledben van a szálló a tóparton, de az út másik oldalán. A szemközti Jezero szállodában tálalják a reggelit és állítják ki a számlát. Parkolóhelyekkel nincsenek jól ellátva, de a szálló tetszett. Az ára 35 EUR/fő/éjszaka volt 2005-ben, amelyben benne volt az adó, a thermál uszoda és a szauna használata. A Jardan, Toplice és Trst szállodákat közösen kezelik.
|
|
|
 
|
Penzion Krek
KREK Ribno d.o.o. Ribno, Savska 35 4260 B L E D telefon: +386 4 5741 701 fax: +386 4 5745 405 e-mail: krek@krek.si 2 km-re van Bled-tõl, Ribno faluban
A panzió szobái nagyon kicsik, de általában van hely.
|
|
|
|
Penzion Mayer
Želeška cesta 7, 4260 Bled - Slovenia Tel: 00386(0)4 5765 740 Fax: 00386(0)4 5765 741
Ez is közel van a Bledi-tóhoz, ajánlották.
|
|
|
|
Restavracija Ribic
Tel/fax: +386 4 576 83 20, vagy +386 4 576 33 21 email: info@apartmaji-ribic.com
Az apartmanhotel és étterem a bledi tó partján ezen a néven adott számlát. 83 Euró volt az apartman egy éjszakára. Négy van nekik. Az étterem 45 fős, a kerthelyiségben 100-an férnek el.
|
|
|

|
Turisztiaki Információs Központ, Bled
E-mail: tg-bled@g-kabel.si Tel: +386 4 574 1121
Szállásokat is közvetítenek.
|
|
|
|
 Éttermek
Gostisce Martinov Hram
Bovec, Trg golobarskih zrtev 27 Tel: +386 5/38 86 214 sara.berginc@volja.net
Itt jó volt a pisztráng, a rántott sajt viszont nem jött be. A Soca pataki pisztráng, a tengeri hal, vad és gomba ételek a specialitásaik. Emlékeznek a vendégekre és a motorosokat szívesen látják. A hátsó udvarban tartanak is néhány öreg darabot.
|
|
|

|
Pizzeria Gallus
Bled. A Gadati Center bevásárló központ éttermekkel Bledben a csónakkikötővel szemben az út másik oldalán. Ennak az első emeletén van a pizzaétterem. A Ljubljanska Cesta itt ér ki a tóhoz.
Kedvenc éttermünk Bledben. Sokáig nyitva van.
|
|
|
 
|
Podruznica Pizzeria Gallus
Bled A bledi üzletközpont emeletén van, balra az utolsó üzlet helyiség."
A pizzaétterem a bledi tó melletti bevásárlóközpont első emeletén. A sör 500 SIT, a pizza 1200-1400 SIT. Hárman 25 Eurót fizettünk a hatalmas adagokért.
|
|
|
 
|
Taverna Pri Stefanu
Ribno
A Bled melletti Ribno étterme, aminek az az egy előnye volt, hogy közel volt a Krek panzióhoz.
|
|
|
|
|