Motoros túrát szervezek Montenegróba. A túra alatt kísérõ autó jön velünk, szerelõvel. Ez lesz a szerviz autó is, amibe szükség esetén 3-4 motort is be lehet tenni.

A Kotor fölött magasodó hegyek közül a Lovćen (1754 m) a legmagasabb. A Lovćeni Nemzeti Parkba egy 18 km hosszú kanyargós, meredek úton juthatunk fel, amely Kotorból dél felé kivezető útról ágazik le jobbra.

Nagyot néz, mikor közlöm vele, hogy akkor bizony én már többször ettem a főztjéből, lévén az ottani, évenkénti vadászati kiállítás alkalmával többször meglátogattuk a helyet, első sorban kiváló konyhája miatt.

A határ közvetlen közelében, mindkét oldalon festői látvány. Az óriás tuják, citrusfélék sűrű és aszimmetrikus látványa, mint egy természetbeli zöld orgona a reggeli köd és harmat által még fátyolos burokba borítva egyszerűen varázslatos.

Őt mint vajdasági magyart, de szerbiai állampolgárt, ide vezényelték a háború alatt és itt kellett harcolnia egy általa elfogadhatatlan ügy zászlaja alatt. Most ellátogatott azokra a helyekre, ahol akaratán kívül, de talán szenvedést és fájdalmat okozott ismeretlen embereknek.

Barátom Laci a szervizautóban megjegyezte mikor bevártak egy fennsíkon, hogy ha ezt túléljük és lejutunk, akkor mindent megért. Ha csak egy ember nem jut le, még akkor is éppen.

Egyszer egy nagyon bölcs író azt mondta, hogy nem a helyzetekben élünk, hanem útközben. Sokszor eszembe jutott ez a túra alatt. Nagyon igaz.