Csúcsokat döngetett a meleg ezen a márciusi hétvégén. Azon gondolkodtam, hogy beülünk a légkondicionált, hűvös, csendes autóba és úgy megyünk egy kis kört valamerre, lehetőleg víz mellé, kifekszünk a partra és türelmesen sörözgetve kivárjuk, hogy elmúljon a kánikula, miközben megnézzük a TV-ben, hogy Norbi hogyan tornáztat meg 10.000 magyart. A tervem prezentációjában még csak az autónál tartottam, és Kati már a hőguta egyéb tüneteit kezdte fürkészni rajtam. – "Már majdnem egy egész hete, hogy utoljára motorral túráztunk!" – "Hah, csak vicceltem. Hát persze, hogy motorral megyünk." Felhívom a Freya szállót, de a zalakarosi új élményfürdő csak június elsején nyit. Legyen a cél mondjuk Miskolctapolca, azután megnézzük a Zemplént.

Szombaton a héten elmaradt házimunkákat pótoljuk. A mosógép délutánig zümmög és tíz perccel azután, hogy abbahagyja a csomagunk is készen áll. Ez már bekötött szemmel is menne normaidőre. A csomagolási lista ellenőrzése során még sóhajtok egyet az időközben eltűnt PDAm után. Ezúton is kérem azt, aki becsületesen megtalálta a kollégám bezárt fiókjában, hogy küldje vissza, mert nagy szükségem lenne rá a történelmi jelentőségű tanulmányom befejezéséhez a GPS szoftverekről.

 

A városból kijutni az M3-ra aznap igazi kihívás. A Róbert Károly körúton egy robogót követve a járdán alakítunk ki a párhuzamos közlekedést, amíg az is elfogy. Később a külső sávban a kamionok kereke által kiszántott gödörben találtunk némi menedéket, ahol a személyautók már megfeneklenének.

Alig várom már Gyöngyöst és a 24-es utat. A Parádsasvári parkolóban állunk meg nézelődni és fényképezni a szebbnél szebb motorokat, amiket gazdáik azért hoznak ide, mert ez az út Parádsasvár és Mátrafüred között tiszta, sima, kanyargós, meglepetésektől mentes, rendesen motorozható. Erre a célra talán a legjobb ebben az országban. 50-60 fénykép és egy jegestea után ismét beöltözünk. A bőrmellény is izzad rajtam, a sisakomból kis patakok csörgedeznek.

 

Sirok vára mellett sokszor elmentünk már, most felmásztunk rá. A motort gyakorlatlanul a parkolóban hagyjuk, odafönt látjuk csak, hogy a jó hosszú hegyi sétát megspórolhattuk volna. A vár mellett annyi hely van parkolásra, hogy motoros találkozót lehetne tartani. A sirokiak sokat tettek annak érdekében, hogy ide vonzzák a turistákat. A várhoz tiszta, szépen karbantartott út vezet. Maga a vár szegényke ma már inkább csak kőhalom. Újkorában is kicsinyke lehetett. A sziklákba vájt odúk labirintusának a funkcióját csak sejtem. A gonosz labancok alapos munkát végeztek. Komolyan reménykedem benne, hogy egyszer majd lesz annyi pénzünk, hogy valaki megint felépítheti és sok száz év után megint büszkén kihúzhatja magát Sirok vára ezen a bozótos sziklatetőn.

Lenn a parkolóban egy másik FJR pont akkor áll be mögénk, amikor visszaérünk. Egy lengyel figura – azt mondja a többiek Egerben söröznek, de ő mindenképpen látni akarta ezt a híres várat. Beszél nyelveket, így aztán megússza a gyaloglást.

 

Hosszú árnyékok kísérnek minket Egerbe, ahonnan megállás nélkül vágunk neki a 2505-ösön a nyílegyenes Felnémet – Felsőtárkány utáni járműpusztító Felsőtárkány – Répáshuta szakasznak. Mindig attól tartok, amikor ezen végigmegyek, hogy egyszer naked bike-kal fogok megérkezni. A répáshutai elágazás után Lillafüred felé konszolidáltabb a helyzet.

 

Miskolctapolca pusztul is és épül is. Hatalmas betonszállodája már úgy tűnik bezárt, a barlangfürdő rekonstrukciójának most épp a következő üteme folyik – a külső területek rendezése. A helyiek szerint belül nagyon szép lett. Megígérjük, hogy jövőre ezt is megnézzük közelebbről. Az ide vezető út és a fürdő fölötti hegyoldal minden talpalatnyi területe foglalt. Eltérő stílusban épült panziók, szállodácskák, kacsalábon forgó kastélyok és lakóházak tömege épült ide az elmúlt években. Minél feljebb megyünk a hegyoldalon annál kevesebben vannak. Végül elfogy az aszfalt. Lent az út mellett 13000 Ft. Lenne a szállás. A Hotel Kolibri recepciósa 19500-at kérne + a reggeli. Amíg bent van a kertésszel beszélgetek, aki épp a buja sziklakertet locsolgatja. Ez egy négy csillagos szálló. Három éve épült. Minden vadonatúj. A pincében élményfürdő és szauna. Látva, hogy Kati közben befejezte a ártárgyalást és komolyan távozni készül, a kertész egy másik árat ajánl. Elfogadom és ez később jó döntésnek bizonyul. Bekapunk két fél kacsát a teraszon, azután lemegyünk a fürdőbe. A kedvünkért bekapcsolnak mindent, a “dögönyt”, a jacuzzit, meg a szaunát is. Egyedül vagyunk, ma este felesleges a fürdőruha.

Ma reggel az uszodában kezdek. Négy tempó hosszú. Reggelente jó, ha van egy ilyen otthon. Jobban esik utána a müzli.

 

Behúzom az utitervet a (Michelin 732-es) térképemre. A Zempléni hegységet alaposan szeretnénk megnézni. Tiszaújváros és Tiszavasvári felé megyünk ki Miskolcról, így jutunk majd Tokajba. A kíváncsiság visz erre. Alföldi tájak, templomtornyok helyett gyárkéményekkel a látóhatáron. Tiszlöknél Rakamaz felé kerülünk a híd miatt. Megérkezve már tudom, hogy legközelebb a 37-esen fogok menni.

Tokajban a híd melletti parkolóban új barátságok kötődnek, abaújszántói motorosok mustrálgatják az FJR-t, majd plakátokat nyomnak a kezembe. “IV. ABAÚJI MOTOROS BULI ABAÚJSZÁNTÓ 2005.06.03-05 HELYE: SPORTPÁLYA. Erősen invitálnak "– Tudod, a szokásos program, pénteken összejövünk, szombaton berúgunk, vasárnap kijózanodunk." Tokajban épp borfesztivál van. A pincészetek talán ha tíz-tizenkettő faházat állítottak. A többi pavilonban ételek, kirakodóvásár. Úgy tűnik ide most csak a tokaji gazdákat hívták. Egy tolcsvai borász árválkodik a helyiek között. Mi egy másik tolcsvai gazdát keresünk. A gyerekek az ő aszúborát kérték vásárfiának. Egy homokszáraz perecet rágcsálok. (… Mind ilyen, de hát ebben a melegben … Reggel még mind friss volt. Tudja mit, vigyen egyet ajándékba … ) Közben a méteres átmérőjű serpenyők között forgolódó szakácsokat fényképezem a világbajnok csülkökkel és kolbászokkal. A tegnapi kacsa nagyon kiütött. Ma fogyókúráznom kell. Már csak egy hét van a Marathón váltóig.

A Bodrog mellett két út vezet párhuzamosan Sárospatak felé. Mi a délebbit választjuk Szegi és Szegilong irányában. Ez is endurósoknak való terep, alig várom már, hogy kiérjünk a 37-esre. A Bodrog hatalmas árterülete innen ugyanolyan jól látszik.

Sárospatakon megnézzük a várat. A vezetés nélkül bejárható múzeum elnyerte a 2003-mas év kiállítása címet. Akkor fejezték be a felújítását. Szép lett. Ez az, ahol a teremőrök rutinosan igazítják útba a látogatók egy jelentős részét akik a kijáraton akarnak bemenni. Sajnos a többi részben a tárlatvezetésre sokat kéne várni, az egyik teremőr néni azonban elmeséli nekünk, hogy miről maradunk le. Hihetetlenül lelkes, mintha én lennénk az első, akik ebben az évben megszólította. A vár után a környék összes látnivalóját is végighadarja a szemközti textilkiállítástól a Makovecz tervezte házakig. Ha csak a felét járnánk be az is egy hétig tartana.

 

A 37-esről letérünk Károlyfalva felé, mert a térkép itt jelez egy szép utat Rudabányácskáig. Az erdei út valóban ritka szép, az a fajta, ami fölött összeborul a fák lombkoronája és sűrű erdő szegélyezi. Az útburkolat azonban lyukakból és foltok hátára helyezett foltokból van. Érdekes tulajdonsága továbbá az itteni utaknak – és ez az egész megyére jellemző – hogy a szélükre felszórt kőzúzalék a sávok közepére vándorol, ahol azután az autók kerekei között megmarad – főleg a kanyarokban. Nagyon óvatosan vettünk minden fordulót és szerencsére csak egyszer csúsztunk vagy 5 centit oldalra egy olyan helyen, ahol az utat teljes szélességében beborította ez a hordalék.

Füzér vára messziről kimagaslik a környezetéből. Így romosan is nagyon fotogén. A hozzá felvezető utat elvitte az erózió, az emelkedővel meg kell küzdeni. A belépőt odafenn kell kifizetni, pénzt vigyél magaddal – 400 Ft/fő. A várat ahol egykor a magyar koronát is őrizték pont 329 évvel ezelőtt “rontotta el” a labanc. Most építkeznek. A források - úgy tűnik - lassan csordogálhatnak, a helyiek lelkesedése viszi előre a projektet. Gaudi temploma jut eszembe Barcelonában. Vajon melyik épül fel előbb?

A Hollóházi Porcelángyár külső megjelenése évtizedeket repít vissza minket az időben. Utolsó nagy rekonstrukciója 1970 körül volt. Akkor a templomot el kellett költöztetni a gyártelepről a faluba. Máig emlegetik, hogy az volt az első templom, aminek az építését a kommunista rezsim finanszírozta. Hajdan 1200 ember talált itt munkát, ma csak 400-an dolgoznak itt alacsony bérért. Hétfőn lesz a tenderbontás, ahol kiderül megveszik-e őket. A tavalyi pályáztatás sikertelen volt. 200 milliót sem adnak az egészért. Igaz legalább 350 milliót kellene még belefektetni az új tulajdonosnak, hogy helyrehozzák a gyárat. Kinek kell ebben az országban a különleges technológiával előállított kézzel festett étkészlet 80.000-ért, amikor egy kínait készletet 3.000-ért is megvehet?

A Porcelánmúzeum presszójában beszélgetünk a helyiekkel, miközben egy 30.000 Ft-os Szász Endre tervezte platinamázas csészéből iszogatom a jó erős kávét. A múzeumuk érdekes, látványos. Tetszik, hogy különböző helyi fehérárukra a látogatók festhetnek maguknak dolgokat, amit az égetés után elküldenek nekik.

 

Kékeden át megyünk tovább. Hidasnémeti felé, majd Gönc előtt jobbra délnek. Itt egy vonattól háromszor kapunk piros fénysorompót. Hegyes-völgyes, változatos táj a kanyarokban a már megszokott kőzúzalékkal. Vizsolyt keresztezve próbáljuk összerakni mi is maradt meg bennünk a helyi bibliáról (1590-ben itt nyomtatták ki az első teljes magyar nyelvű bibliafordítást, Károlyi Gáspár munkáját, aki a szomszédos Gönc lelkésze volt.) Katinak rémlik, hogy innen valamit elloptak.

 

Boldogkő vára nagyszerű látványt nyújt az útról, a délutáni napfényt telibe kapja a falakat. Ezekből elég sok megmaradt. Ritka, hogy egy hajdani magyar vár ennyire emlékeztessen az eredeti képére. Ásvány és szoborkiállításuk is van a pincében. Itt csak 300 Ft a belépő. A sziklán ülő őrtorony az egyik fő látványosság lenne, de bezárták. A kő omladozik alatta. Itt csak egy program van az évben, az áprilisi íjászverseny. Ebből a várból szállodát építenék. Láttam egy hasonlót Ausztriában.

Az Aranyosi Völgyön át gurulunk Tolcsvára. Mesebeli kis erdei út, amin 20-szal, 40-nel araszolunk végig. Ez aztán már tényleg endurósoknak való terep. Erdőbénye felől jövünk be Tolcsvára. A vegyesboltban megkérdezzük, merre lakik Soltész úr, a borász, akit keresünk. A boltos szerint itt minden második házban Soltész lakik és mindenki borral foglalkozik. Néhány telefon után pontosítjuk a címet. Soltész József Borháza a Dózsa György utca 22-es számú házban van. Épp kint van a hegyen, a friss telepítésű szőlőjét őrzi. A szomszédnak nemrég lopták el 600 dugványát. Darabját 300 Ft-ért vette. Soltész úr kivisz minket a földbe vájt, nemes penésszel borított pincébe, hogy megmutassa legjobb borait. Az 5 puttonyos aszú nemrég ezüstérmet kapott. Kivesszük a motoros kabátokat a dobozokból és bort rakunk a helyére.

Későre jár, amikor elindulunk hazafelé. A 37-es mellett még betérünk a Sárga Borházba egy gombalevesre és egy sztrapacskára, majd az M30-on és az M3-on hazarepülünk. Egy igazoltatás során derül ki, hogy lejárt a jogosítványom. 10 év megint elszállt.

 

11-kor otthon vagyunk. Még van idő, hogy megkóstoljuk a Soltész féle 6 puttonyos tokaji aszút és elmeséljük a gyerekeknek élményeinket a Zempléni hegységben. Várakról, borokról, nagyszerű tájakról folyik a szó és az ott lakókról, akik próbálkoznak, akiknek sok minden már sikerült és akiknek még egy kis segítség kellene, hogy értékeiket kiaknázzák. Szép lenne ismét régi fényükben látni a 300 éve romba dőlt várakat.