Die Bike 2006. – Kálmán Zoltán
Az alábbi rövid túra leírást Kálmán Zoltántól kaptuk:
 


fotó Kálmán Zoltán

Gondolom nem vagyok egyedül, aki már haladna is a motorral és nem csak a garázsban börrögne az álló vason. Kapóra jött az év első motorkiállítása Bécsben a „diebike”. Ráadásul barátom is „megőrült”, motort akar, de még nincs meg a konkrét típus. Kell ennél jobb alkalom?
Szombaton korán indultunk , de nem az általam ismert Kaposvár –Sopron útvonalon, hanem az M7 és M1 autópályán Hegyeshalom érintésével. Hát ez nem a legrövidebb, de vitatkozom én, ha más a gépész ? 3,5 óra múlva ott voltunk ! Ennyit az autópálya előnyéről, bár talán nem volt elhanyagolható a 3000 köbcentis TDi motor sem.
 
Szóval időben, szinte nyitásra megérkeztünk, az utcán megvettük a jegyet, bent 6-8 pénztár előtt tömött hosszú sorokban várakoztak a hozzánk hasonló „kiéhezett önkéntes donorok”.
 
Tulajdonképpen minden gyár képviseltette magát kisebb – nagyobb kiállítási területtel. A leglátványosabbak a KTM mellett a Yamaha, Suzuki, Piaggo, BMW, Kawasaki, Honda, és a Harley voltak.
 
Ami engem meglepett és a hazai kiállításra talán nem ennyire jellemző, hogy mindenre felülhettünk, fogdoshattuk, próbálgathattuk és a kezünkbe adták a tájékoztató anyagot. Nem voltak testfestett lányok, a hostessek kedvesek és normálisan, de egyenszerkóba öltözöttek voltak. Szóval szerintem rólunk és nekünk szólt a kiállítás.
 
Természetesen a motorok mellett kiegészítők, gumik, autoklubok és magazinok standjai is megtalálhatóak voltak. A Hein-Gericke  stand körbe volt rakva a 2006-os katalógusukkal és a kezünkbe nyomták. Igaz, nem is láttam olyat, hogy vki csak azért vigyen minél többet, mert ingyen osztogatják.
 
Öt órát töltöttünk el a kiállítási csarnokban, kellemesen elfáradtunk és barátomnak a konkrét típus még mindig nincs meg. Tehát Budapesten, március elején újra próbálkozunk.


fotó Kálmán Zoltán

 
Kálmán Zoltán, 2005. február 19.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

motorostura.hu



#0
Várjuk hozzászólásaidat a cikkhez.





© 2004-2010, motorostura.hu

országösszefoglalók
bejelentkezés
cikk hozzászólások
túratervek / gurulások
Linkek