Nordkapp 1/4 Felfelé

Miért mentem Norvégiába? Talán azért mert többen olyan elragadó lelkesedéssel meséltek az ottani élményeikről. Talán azért, mert még nem voltam ott és mindig vonz az ismeretlen föld, ami csak akkor válik élménnyé, ha megtapasztalhattam. Már két éve készültünk rá, hogy elmotorozunk oda, gyűjtöttem mások tapasztalatait és lassan összeállt a terv, aminek alapján már januárban lefoglaltam a szállásokat és a kompjegyeket, beprogramoztam a GPS-t és vártam, hogy meglegyen az esküvő, ami miatt az utazás kezdetét július 9-re ütemeztük.

Ilyen az amikor az ember kicsit csapzottan és kicsit vizesen, de végre megérkezik ahhoz a drótkosárhoz. Ezt a képet csak tettem ide az elejére, mert mégiscsak gáz lenne egy ilyen nagyszerű utazást egy totálkáros Opel fényképével kezdeni. Aztán meg az sem baj, ha már előre sejtitek, hogy Happy End lesz.

 1. nap: 2007. július 9. hétfő

Budapest – Vác – Banska Bistrica – Zilina – Bielsko Biala – Katowice – Czestochowa – Lodz
642 km

Reggel 8-kor az M3-mas kivezetőn találkozunk a MOL kútnál. Kilencen vagyunk, heten öt motoron ülnek, ketten pedig egy Seat egyterűben, ami a csomagjainkat hozza. Legalább 20 étkezésre való konzerv és nem romlandó élelmiszer 9 emberre, meg a ruhák. Az idő csodaszép, meleg van, a város élénkül, sajnos sűrűsödik a kamionforgalom, a megszokott reggeli csúcs, amit most 3 hétre elhagyunk. Tamás még visszaszalad egy égőkészletért Geleta Robihoz, míg mi lassan elindulunk Parassapuszta felé. Rétságnál találkozunk a MOL kútnál a körforgalom előtt.
Rétság után máris megkapjuk az első rövid, de kiadós esőt, mintegy ízelítőként abból, ami majd később vár ránk. Szlovákia már végig borult, többnyire esik is. Hat nagyobb baleset mellett haladunk el. Árokba borult kamionok, összeütközött, törött autók. Martin fölött egy kamion taposott agyon egy személyautót. A helyszinelés miatt legalább fél órát várakozunk.

Tibor azt mondja, hogy az egyik ismerőse szerint – aki Norvégiában dolgozik – Norvégiába május végén kell menni, vagy augusztusban, mert a június, meg a július az esős időszak. Később sokszorosan beigazolódott, hogy a helyiek intelmeit mindig érdemes nagy figyelemmel meghallgatni.

Szállásunk, a Daria Hotel egy kis bádogtetős vadászház Lodz külvárosában, amelynek a lépcsőházát barátságos Bambik agyonlövés után gondosan megtisztított koponyáival díszitettek gazdagon. Az utazási iroda kastélynak adta el. A megadott cím alapján egy erdőszélen landolunk. Keskeny földút vezet be a bokrok közé, ez a Studencka utca. A tóparti házhoz végül egy közeli lovarda lovásza igazít el. Akinek a GPS-e szofisztikált módon programozva elkerüli a földutakat, az nehezen talál oda. Zoli iGo-val ment a címre és az csont nélkül odavitte.

A nap egyik nagy tanulsága, hogy új, kipróbálatlan cuccokkal veszélyes hosszabb útra elindulni. Péter motorját például a nagy tudású riasztó rendszere következetesen leállítja minden határátlépés után egy váratlan pillanatban és SMS-eket küld neki, amire Péter szorgalmasan válaszol, hogy a moci újra hajlandó legyen elindulni. A forgalmazó szerint ez egyszerűen lehetetlen. Ilyet a riasztó nem tudhat, az azonban következetes marad és amikor az utunk egy darabon a szlovák-cseh határ mentén vezet többször is leáll, minden mobil szolgáltató váltást gondosan detrektálva. Az ilyet kikötni is csak szakember tudja, így aztán Péternek egy választása marad – meginvitálni a szakembert Lodz-ba, hogy jöjjön utánunk és kezdjen valamit a szuperintelligens kütyüvel.
Nem tudom okoz-e bármi problémát a motortolvajoknak egy riasztó, de a motortulajdonosoknak rengeteget. Ezt tapasztaltam, amikor még nekem is volt az előző Yamahámon, amit Maastrichtban elloptak.
A másik hasonló esetünk Tamás jó nevű csizmája, ami ugyan volt már rajta néhányszor, de nem esős időben. A csizma hamar megtelt vízzel és minden lépésnél érdekesen izzadt a varrások mentén, mintha szivacsból lett volna. Este kb 1-1 dl. vizet lehetett kiönteni belőlük. Ez rengeteg káromkodáshoz és a neves gyártó gyakori szidalmazásához vezetett. Tamás ráadásul azzal hergelte magát, hogy szalonképtelen dolgokkal gyakran tűzdelt párbeszédeket vízionál közte és a csizmát a gondolatkísérletei szerint visszavásárolni nem hajlandó eladó között. Az új holmiban bízva Tamás még a csizmára való esőhuzatokat is otthon hagyta. Mind a három párat.

Nagyon bevált viszont a régi jó hajszárító. A szobát beterítem vizes térképekkel, teleaggatom csöpögő ruhákkal és fűtünk. Tibor hozott egy 2000 Wattos fűtőventillátort, ami felfűti a “kastély” egész felső szintjét. Ez nagyon jó ötletnek bizonyul. Kár, hogy korábban nem jutott eszembe. Bocs, hogy máról nincs több fénykép, de a fényképezőgép is beázott, igaz éppen csak annyira, hogy ne mossa ki a portré optikámból a tunéziai homokot.

 2. nap: 2007. július 10. kedd 

Lodz – E75, 1. sz. főút, Torun – Gdansk – behajózás Nynäshamn felé
364 km

Reggel a bádogtetőre zuhogó eső robajára ébredek kb. 6-kor és már nem tudok tovább aludni. Hamarosan a háziak is felkelnek, kinyitják a kaput és beengedik Bartos urat, a riasztóst, aki a kocsijában töltötte az éjszaka nagy részét. Főzünk neki egy kávét és rögtön munkához lát.

Még mindig szárítjuk a dolgainkat. Rájövök, hogy a sisakom még mindig csupa víz, hát leteszem elé és a belsejébe irányítom a hajszárítót, amitől az percek alatt elolvad, a hangszórók kiesnek, keresztbe állnak és miután kihűlt is alig illik a fejemre. Talán hogy a felesleges hangok kevésbé zavarjanak egy kicsit később Cica beletöri az egyik csatlakozót az aljzatba és a következő három ettől hétre el is némul az intercom. Mindegy  – a GPS-sel, az iPoddal és a telefonnal még tudok beszélgetni.

A GPS érdekesen viselkedik – ennek is lelke van.  Amíg Rétság környékén még 30 kilométeren át kilométerenként figyelmeztetett a következő fordulóra, itt most csak annyival intéz el, hogy “Menj 326 kilométert, majd hajts be a körforgalomba”, aztán csend. Ez így is maradna, ha a térkép pontatlansága miatt egy-egy útszakaszon nem úgy érzékelné, mintha bementem vona a szántásba és ilyenkor bájos szőke nő hangján százszor elénekli az “Újratervezem az útvonalat” c. számot. Inkább a táblákat követem, így elkerülöm néhány sűrűn lakott település központját.

Kb. tízkor indulunk, ma csak 300 kilométerünk lesz. Lodzból kimenni szörnyű, aztán végig az A1-esen megint nagy kihívás, még akkor is, ha az ember fülét nem nyomja folyamatosan egy keresztbe állt hangszóró. Nyílegyenes az út, széles padkákkal, amire szerencsére lehúzódnak az autósok, így jól belátható, lehet előzni, de nagyon erős a forgalom. Gyakran kamionok között keresgéljük a réseket, sokszor mélyen kitaposott keréknyomokon pattogunk, műanyag felfestéseken csúszkálunk és szinte folyamatosan zuhog az eső. Az A1-est gyakran szelik át keresztutak lámpás kereszteződésekkel és gyalogátkelőhelyekkel. A lakott területek – pld. Torun – közelében hosszú álló kocsisorok mellett megyünk el minden lámpánál. 300 kilométer M0-ás.

Gdanskba kb. délután 3-kor érkezünk, egy rémesen fárasztó motorozás után. Őszintén szólva nem sok mindent láttunk Lengyelországból, ami vonzó lett volna. Ebéd helyett bekapunk egy-egy hot dogot egy benzinkútnál, aztán irány a kikötő. A behajózás a Polferries Skandinávia nevű hajójára délután 4 óra körül kezdődik, nem kell várnunk.

Pontosan 18 órakor elindulunk. A komphajón van egy hatalmas italbolt, egy mozi, egy önkiszolgáló és egy fehér abroszos előkelő étterem, egy diszkó és egy nagyon szép kávézó, a Panoráma bár. Mindenhol lehet kártyával fizetni, kivéve a kilencediken a kolbászillatú szabadtéri grillsütőt.

Az utasoknak nem kell feltétlenül kabint venni, vannak repülőgép ülések is egy teremben. A kétszemélyes luxuskabin a 8. szinen 1.100 SEK, a két személyes ablakos kabin a 6. szinten 310 SEK/fő, tehát nagyjából a fele. A belső kabin alig olcsóbb, 270 SEK/fő. Az abszolút budget kabin a 2. szinten, tehát a hajó gyomrában négyágyas kabinban 90 SEK/fő. A kompon nincsenek sokan, ma itt a recepción is lehet még kabinokat venni. Tamás és Péter egy ablakos luxuskabint vettek. Tibor a legkényelmesebb budget megoldást választja és beköltözik hozzájuk.

A kabinunkba beköltözve első dolgom, hogy a sisakomat megint megolvasztom. A hangszórókat szeretném egy kicsit beljebb tolni, főleg a bal oldalit, amely már félig ledarálta a fülemet. Szerencsére van konnektor, maga a transzformáció azonban reggel sajnos hatékonyabban sikerült és irreverzibilisnek tűnik.

A hajó önkiszolgáló éttermében vacsorázunk, mutogatással rendelünk, én valami sötét sűrűt kérek és mint kiderül pacallevest kapok. Később a Panoráma bárban várjuk meg a naplementét. Ilyet most egy darabig nem fogunk látni.

Hajónk, a Polferries kompja, az m/f Scandinavia 1980-ban épült, majd 1999-ben teljesen átalakították. 146,1 méter hosszú, 25,9 m széles, a sebessége 18 csomó, mi ezt kb 29-32 km/órának mértük a GPS-sel. 500 személyautó mellett elvisz még 38 kamiont és 1808 utast.

Néha kiszaladok, a Scandinavia sundeck-jére, hogy elkapjak egy kicsit a meleg színű esti fényekből és giccses naplemente fotókkal gazdagítsam a gyűjteményemet.

Ablak nélküli kabinban alszom, ami olyan mint egy konzervdoboz. Az egész nagy szekrény enyhén rázkódik és alig érezhetően dülöngél. A motor, a tenger és az egész hatalmas fémszerkezet lengései lassan álomba ringatnak. Eddig majdnem minden a terv szerint halad.

 3. nap: 2007. július 11. szerda 

Nynäshamn kompkikötő – Upsala – Timra – Örnsköldsvik
558 km

A sötét kasztniban kilenc óra körül ébredek. Megmosakszom a mosakodó rekeszben, reggelizünk egyet a la cart, aztán a Panoráma bárban kávézunk. Meglátogatjuk Tamást és Pétert az impresszív két nagy ablakos, hálófülkés luxuskabinban, aztán összepakolunk és fekészülünk a kiszállásra pontosan 12 órakor Svédországban, Nynshamnban kb. 50 kilométerre délre Stockholmtól.

A GPS-eket beüzemeljük. Péter Zümoja először nem megy, de telefonos segítséggel sikerül reszetelni. Ehhez egy 2-es imbuszkulcs kell, amivel az akkumulátort ki lehet szabadítani. Később Zoli akart venni egyet magának, de egész Skandináviát bejártuk, míg végre találtunk egyet.

Rögtön továbbindulás Stockholm felé északnak az E4-en. Az E4 Stockholmig két sávos. Stockholmba véletlenül bemegyünk, de szerencsére csak 5 kilométer széles, hamar átérünk rajta. Uppsala felé már majdnem végig rendes 2×2 sávos autópálya vezet, amely észak felé most épül, a GPS el is veszti a fonalat néha. Északabbra három sávos – egyszer ezen, egyszer azon az oldalon két sávos gyorsforgalmi út vezet.

A skandináv utakról eddig sokszor azt hallottunk, hogy veszélyesek, mert a megengedett sebesség alacsony, az út tele van kamerákkal és a rendőrök nagyon szigorúan büntetnek. Sebességmérő kamera valóban sok van, de ezeket – hála Toma adatbázisának – a GPS nagyon pontosan jelöli és nagy, szépen látható táblák is figyelmeztetnek rá. Tomától még az indulásunk előtti utolsó pillanatban elkértem a sebességkamerák európai adatbázisát és feltöltöttem. Rendőrökkel többször találkoztunk és mindannyiszor aktívan dolgoztak, valakit állandóan igazoltattak, de sebességméréssle foglalkozó rendőrt csak egyet láttam. Tibort kikapták egyszer közülünk és gondosan végigellenőrizték a papírjait, megszondáztatták, és miután mindent rendben találtak elengedték. A forgalom kb. 110-es utazósebeséggel halad. Az utak minőségével csak Norvégiában és csak nagyon elvétve volt némi gondunk. Nagyszerűen lehet haladni.

Egy benzinkútnál szendvicset ebédelünk. A kutakkal kapcsolatban hamar megtanuljuk, hogy a kártyaolvasó automaták nem szívelik a kártyáinkat. Egyszer a helyiek segítségét is kértem, nekik sem adott semmit a kártyámra – elintézték annyival, hogy azt mondták ez “Magic”.  Az “XY” jelzésű kutaknál a kasszánál is gyakran gondunk volt a magyar kártyák olvasásával, de ezt leszámítva a kasszás fizetés és a készpénzes automata tankolás is nagyszerűen működött.
Két dolog tűnt fel az utak mentén, az egyik a reklámok és óriásplakátok hiánya – ez egész skandináviára jellemző – a másik az autók orrára kettesével, négyesével szerelt hatalmas fényszórók. Kérdeztük, hogy ez miért kell, azt mondták, hogy lássanak a sötétben.
A táj lapos, főleg fenyőerdők szegélyezik az E4-et, amit teljes hosszában kerítés véd a rénszarvasoktól. Sokáig nem is látunk egyet sem.

A szálláshoz endurózni kell egy kicsit, mert az utat felbontották. Öklömnyi köveken bukdácsolva érkezem a Park Hotell elé. A szállás családias, a kódot telefonon megadták a bejárathoz, a recepción ott a lista, hogy mely szobákat kapjuk, a kulcs a szobákban. Ikea hangulat, átmenet egy hostel családias légköre és egy hotel között, kedvesen egyszerű szobák, nagy ablakokkal. A fogasok fából vannak.

A vacsora húsleves Örnsköldsvik módra. Beüzemeljük a főzőkészülékeket. Kisebb verseny alakul ki, hogy kinek van öregebb, kisebbre összehajtható, vagy piezoelektromos gyújtású gázfőzője.

 4. nap: 2007. július 12. csütörtök

Örnsköldsvik – Umea – Tornio – Rovaniemi
620 km

Örnsköldsvikből tízkor indulunk. A kísérőautónk egyik gumiját cserélni kell, a recepciós hölgy segít nekünk megbeszélni egy időpontot a szervizzel, 9:30-ra odavisszük az autót a szerelőhöz, a motorosok indulnak. Örnsköldsvik a többi helyi településhez hasonlóan viszonylag kis területen épült, minden könnyen megtalálható. Az E4 két oldalára épült városkának az egyik meghatározó látványa a zöld színű műanyaggal borított síugrósánc. Amit Svédországból ideáig láttunk, az lankás, inkább sík vidék volt, egyáltalán nem találkoztunk hegyekkel, dombokkal is alig.

Az ég borult és nem sokkal azután, hogy elindulunk esni kezd az eső. A mai napi 600 kilométert végig esőben tesszük meg. Tamás Luleí-nél, elhagy minket egy kicsit, benéz a városba, hogy vegyen egy másik csizmát. Végigjár három motoros boltot, de végül megfelelő csizmát nem talál, marad a régi, amelyből néha kiönti a vizet és ázik tovább. Aznap a csizmái 2-2 dl vizet gyűjtöttek össze.

Az egyik kútnál kipróbáljuk, hogy az átázott motoros kesztyű hogy viselkedik a mikrohullámú sütőben. Az enyém a 10 másodperces programtól egy kicsit elolvadt és jól összement. A kézszárító a mosdóban hatékonyabbnak bizonyult a szárításhoz. Legjobb azonban a tartalék kesztyű. A hőmérséklet 15 fok körül van, nincs hideg, de folyamatosan és vigasztalanul esik.

A határon egy jó 200 kilométeres szakasz után kelünk át nyelvrokonainkhoz Finnországba és rögtön megállunk egy kútnál melegedni, meg enni valamit. Itt tudunk Euróval fizetni, ami jó dolog, mert van nálunk készpénz, és egy órával később van, amit nem szeretek annyira, mert nekem mindig gondot okoz az átszámítás. Most amit az órán látok, ahhoz hozzá kell adni egyet. A kútnál a shop olyan, mint egy camping bolt. Mindent lehet kapni, ami egy lakókocsis turistának kellhet. Engem leginkább a kis méretű, legalább 2000 Wattos fűtőventillátorok érdekelnek, ezek azonban elég drágák, 20 ezer Ft. körül lenne egy ilyen. Majd inkább otthon veszek. Most maradok a 3 perces pizzánál.

Az árak itt Finnországban nagyon hasonlítanak a nyugat-európai árakhoz, semmi extra. Lehet, hogy Norvégia majd nagyon drága lesz, de eddig elég normális áron étkeztünk és tankoltunk.

A táj továbbra is lapos, lankás, fenyőerdős gazdag aljnövényzettel. A finn szakaszon gyakran megyünk el kis fából készült buszmegállók mellett. Az út fagyásmentes, eddig az ezer kilométeren talán 5-6 felfagyással találkoztunk, pedig lehetnek errefelé nagy hidegek. Itt is végig vadkerítés, ahol keresztút jön be ott mindenhol rénszarvasveszélyre figyelmeztető táblák. A forgalom egyenletesen, 110-zel halad. Sebességmérő kamerák minden kisebb település elején és végén. Minket hiába fényképezne, mert nincs elől rendszámunk, de ennek ellenére betartjuk a közlekedési szabályokat. A GPS minden egyes kamerára időben figyelmeztet.

Rovaniemit észak egyik gyöngyszemének képzeltem álmaimban, fagerendás élénk színű házakkal és mindenfelé télapós látványosságokkal, ahová szívesen járnak kirándulni a gyerekek. A télapó városa azonban egy meglehetősen fantáziatlan építészetű betonból és téglából épült kisváros, jelenleg leginkább egy nagy építési területhez hasonlítanám. A közepén frissen kövezett sétálóutca, körülötte óriási betonbunkerek, amelyekből majd valószínűleg bevásárlóközpontok lesznek. A 4-es utat egy híd alatt vezetik el, hogy ne zavarja a város forgalmát.

A Rudolf Hostelben lakunk a Koskikatu utca 43-ban. A bejelentkezést a Santa Claus hotelben kell intézni, ami azért jobban néz ki, ezért inkább ennek a fényképét emelem be ide. A hostel kis szobáját gyorsan befűtjük a hajszárítóval, aztán megvacsorázunk.

Estére eláll az eső és kimegyünk sétálni egyet. A Heminway bárban kötünk ki, ahol megiszunk egy-egy sört, megbeszéljük a világ dolgait. Ez olyan, mint egy könyvtár, ahol mindenféle jó söröket szolgálnak fel.

Éjfél tájban megyünk vissza a hostelbe. Csak annyira van sötét, amennyire a felhők eltakarják a napot. Napközben is kevesebbet láttunk a vastag esőfelhők alatt. Az otthon maradtak 38-41 fok közötti hőmérsékletet mondanak Pesten. Rovaniemi hőmérője 14 fokot mutat.

A magyar és a finn nyelv közötti mély rokonságot ez a felirat is bizonyítja. Azt hiszem, hogy ha eleget iszunk mi is tudunk ilyeneket mondani.

 5. nap: 2007. július 13. péntek 

Rovaniemi – E75 Sodankyla – Ivalo – Inari – E4 Karasjok
445 km

Reggel fél hatkor a tűző napra ébredek, amely besüt az ablakon. Nem hagy újra elaludni. Talán ma először szerencsénk lesz az időjárással. A hostel pincéjében egy kerékpárossal reggelizünk. Ő is oda megy. A Clarion szállóban is lehetne reggelizni – a Hotel Santa Claus-ban 8 Euróért.

Helyi idő szerint 10, otthoni idő szerint 9 után indulunk a Rovaniemitől hat kilométerre épült Santa Claus Village-be, amely az északi sarkkörre épült souvenir boltok laza halmaza. Ide járnak az emberek sarkkört fényképezni, fotót készíteni a télapóval, meg plüss rénszarvast venni. Ami üzletileg kihozható a sarkkörből, azt itt kihozzák. Mi is megvesszük a matricákat, trikókat, hűtőmágneseket meg egyéb apró vackokat, készíttetünk egy fotót a Mikulással, aki töri ugyan a magyart, de becsületesen helytáll.

A Mikulás egy pillanatra őrizetlenül hagyta a szánját, amit mi rögtön ki is használtunk.

A Mikulás mellett Robi a másik non-standard figura, akivel itt a sarkkörön találkozunk. Ő kedden indult egyedül egy másik útvonalon és csak rövid időre csatlakozik hozzánk, ahogy ezt még otthon előre megbeszéltük. Robi egy budget projektet futtat, ami arról szól, hogy felül a 650 cm3-es motorjára egy hatalmas hátizsákkal és egyenletes százas tempójával addig megy, amíg le nem esik róla. Időnként egy-egy izgalmas helyen, mint pld. a sarkkör leszáll a nyeregből és teljes felszereléssel, száz kilós hátizsákjával, kezében a bukósisakkal gyalogol egy két kört, de hamar visszavágyik a nyeregbe és megint megy tovább megállíthatatlanul. Ma éjszaka nem aludt egy percet sem, de azt mondja, hogy az az 500 kilométer ami előttünk van Karasjokig még benne van, ezért örömmel csatlakozik hozzánk és velünk tart.

Robi sztrija a Nordkappal még itthon kezdődött, amikor indulásunk előtt két nappal felhívott, hogy olvasta a lapon a terveinket és csatlakozna hozzánk. Megbeszéltük, hogy másnap kijön a házunkba és megbeszéljük. Vasárnap ott is volt, a Tescoból jött, három zacskót hozott tele konzervekkel, hogy azokat dobjuk be az autóba, hátha szüksége lesz rá, ha nem találkoznánk, akkor együk meg őket. Bűnügyi filmekkel és “corporate guideline”-okkal teletömött fejem gyanakodva méregette a dobozokat. Azon tanakodtam, hogy ha kinyitnék egyet vajon nem extasyt találnék-e benne, de mélyen Robi szemébe néztem és úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz – kiviszem neki a cuccot. (Ha nem jelentkezik értük legfeljebb jól érezzük majd magunkat.) Azóta már vissza is hoztuk nagy részét. Robi egyébként nem sokat kérdezett, mivel az útitervünk ott volt a weben mindent tudott, csak arra volt kíváncsi, hogy van-e valami változás. Amilyen hirtelen jött úgy tűnt el, hogy aztán pontosan ahogy ígérte felbukkanjon Rovanijemiben.

A sarkkörön mindenki ilyen kreatív fotográfiai beállításokat próbál kitalálni. Még ezek a többségében jól szituált komoly felnőttek is. Tiszta dedó, nem?

Karasjok fölött a 4-es úton találkozunk az első rénszarvassal, helyi idő szerint 11:05-kor. A másik sávban poroszkál velünk egyirántyban, tehát a fenekét mutatja felénk és közeledve hozzá azt kell meglepődve megállapítanom, hogy úgy olvad bele az út színébe, mintha kifejezetten ilyenre festették volna. Még néhány ilyen találkozás kellett, amíg hozzászoktunk a szarvasokhoz. Közelségük sokszor elég veszélyesnek tűnt, de szerencsére egyáltalán nem olyan idegbajos vadállatok, mint azok, amiket mi itthon ismerünk. Lomha mozgásuk elég jól kiszámítható.

Ha az Inari tavakat az út mellett akarod megnézni, akkor még Inari településtől délre érdemes megállni, ahol a  hangulatos tóvidék szépségét számos apró parkolóból élvezheted. A vén fenyőfáiról és medvéiről híres Myössäjärvi erdő Ivalo falu után, Inaritól néhány kilométerre terül el.

Myössäjärvi tó partján álltunk meg, ahol a parkolóból számozott fa lépcsőfokokon lehet felsétálni az erdőbe előbb a “medvebarlang kő”-höz, amely egy jégkorszakban kivájt, majd elmozrdult és üregével lefelé fordult szikla. A legenda szerint 1930 júliusában egy vadász itt keresett menedéket, elaludt az üregnben és egy medve horkolására ébredt fel, amely ugyanebben az üregben húzta meg magát. A történet sajnos nem végződik happy enddel, mert a vadász lelőtte a macit. Így bízzon meg a medve a hálótársában.

  

Az egykori véres események színhelyére, az üregbe ma be lehet mászni és van benne egy füzet, amibe emberek és medvék egyaránt beleírhatják a lyukban hirtelen támadt gondolataikat. Tovább haladva a lépcsők számozása újra kezdődik és egy kilátóponthoz jutunk, ahonnan lehet látni a nagy tavat, az Inarijärvit – igaz csak 7 kilométer távolságból valahol a fák között.

A Myössäjärvi erdő egyik varázslata, hogy a Garmin GPS-ek képernyője észak felé haladva itt éjszakai üzemmódra vált. Fekete alapon alig látszanak az utak ilyen nappali világosság mellett. Érdekes, hogy az enyémen egy ki-bekapcsolás segít, de a Zümokon az akkumulátor kiszerelős reset sem változtatja meg a helyzetet. Csak visszafelé jövet álltak helyre a képernyők, amikor Norvégiában a Lofot-szogeteken kereszteztük ugyanezt a szélességi kört dél felé.

Ma még csak egyszer hallottam szőke nő hangú útitársamat, amikor reggel Rovanijeminél azt mondta, hogy “Menj 320 kilométert, majd fordulj balra”. (A Beatles interjút juttatja eszembe: – Hogy jutottak el Amerikába? – Grönlandnál balra fordultunk.) A 4-esről Inari fölött a Nordkapp táblánál kanyarodunk balra a Norvég határ felé a 92-esre. Ez már egy alsóbb rendű útvonal. Hullámos, enyhén kanyargós keskenyebb mellékút 100 km a megengedett sebesség, időnként leveszik 80-ra.  A hullámok miatt sokszor nehezen belátható. A sásdi hullámvasútra emlékeztet, csak van vagy 80 kilométer hosszú. A társaság nagyon élvezi, különosen Tibor, aki kitárt hol karokkal röpköd a lejtőkön, hol felszalad az útmenti dombokra endurózni.

A Norvég határon hiába keresünk határőrt. Fel vagyunk háborodva, hogy csak így vigyáznak az Európai Unióra. Robi viszont valahol elvész, vissza kell menni érte Finnországba. Szerencsére nincs baj, csak megállt egy percre, mert már többször elaludt a motoron.

Karasjokba kb este 8-kor érkezünk. Az Engholm Husky farmot még MGP ajánlotta szálláshelynek. Ténylegesen ez egy “husky lodge”, vagyis a husky szánvontató kutyusok számára fentartott szállás, ahová gazdáik letétbe helyezhetik a hómentes időszakban a kutyákat. A farmon áll néhány nagyon kreatív egyedi famunkával berendezett faház is, amit hostelként hasznosítanak. Kicsit olyan Frédi-Bénis fíling. Plafonról lógó asztal meg faágfotel, deszkába mart feliratok, egyetlen szálfából kifaragott lépcső, meg ilyenek. Gyanítom, hogy ez az egész Sven Engholm szellemi terméke. Azért van rezsó, meg mosogatógép is. Két házat kapunk, az egyik fürdőszobás, a másikból a közös mosdóba járunk.

Tamás vadiúj Adventure-ének a hátsó fékbetétje csontig kopott. Zoli ellenőrizte az indulás előtt, de csak az elsőket, mert ahhoz van szokva, hogy a hátsó betétek sokkal kevésbé kopnak. (Nekem megnézte a hátsókat is és az hatvanezer forintomba került anyagáron.) Az új BMW fékbetét készlet – a szinterezett drágább fajta – persze otthon maradt. A féktárcsa megóvása érdekében Zoli a hátsó féket leszereli.

Christel a Husky Lodge kennel menedzsere az ügyeletes házigazdánk. Folyamatosan röpköd az állatok között. Hol a tyúkokat eteti, hol a vendégeket, aztán a kutyákat. Azt mondja, hogy ha nem találom, csak rángassam meg a kolompot. Az első számú szabály, hogy cipővel nem megyünk be a házba. Mit lehet itt csinálni? – kérdezem. Menj le a folyóhoz fürödni – mondja. – Nem hideg a víz? – Hideg, de az nem probléma. – Most éjszaka? – Itt mindig világos van. Ott van az ösvény a ház mögött. Kövesd a “folyó” táblát.

Éjszaka itt most csak az órán létezik. Szokásos idejét az jelzi a legjobban, hogy millió gyors mozgású erőszakos szúnyog támadja meg az embert, ha kidugja az orrát a házból. Ötösével, tizesével verem agyon őket az erdőben, miközben leérek a lassú sodrású csendes folyóhoz, ami a háztól kb. két kilométerre van. Frissen olvadt hóból van, valamivel nulla fok fölött. Nem probléma.

 6. nap: 2007. július 14. szombat 

Karasjok – Nordkapp
445 km

Reggel a szúnyogok eltűnnek. A levegő tiszta, mintha sohasem lett volna az a gyilkos invázió. Kilenckor etetik a kutyákat. Ez itt az egyik fő látványosság ilyenkor nyáron. Christel mindegyiket végigjárja, először simogatást kapnak, aztán egy bögre száraz kaját a házuk tetejére. Úgy esnek neki, mintha sohasem kapnának eleget. A kedves vendégek abajgathatják a kiskutyákat a  husky oviban. 11 körül indulunk. A többieket előre engedem, miközben elbúcsúzom Christeltől és az Engholm Husky különleges berendezésű világtól. Ma este már a Nordkappon fogjuk megnézni a naplemente elmaradását.

Tegnap nem esett az eső egész nap, tehát ma esnie kell. Nagyon szép a táj, sokat megyünk a tengerparton, kár, hogy minden szürke, viszont szerencsére nincs szél és a levegő kb. 15 fokos. A Nordkapp alagúton átmenni 117 NOK, azaz kb. 3640 Ft. Három kilométert mész meredeken lefelé, aztán négyet felfelé. Odalent hideg volt, a motor csak 8 fokot jelzett. Kifelé jövet a fényképezőgép kívül belül csupa víz lesz a páralecsapódástól. A profik ilyenkor légmentesen záró nylonzacskókba csomagolják az optikákat.

15:40 körül érkezünk a lefoglalt szállásunkhoz, ami zárva van, annak ellenére, hogy két SMS-t is küldtem a tulajdonosnak az érkezésünk időpontjával. Felhívom – azt mondja nem kapta meg. 300 kilométerrel a hátam mögött esőben további hat ázott emberrel nincs kedvem vitatkozni. Ott hagyom a házat és bemegyek a közeli campingbe. Szerencsénk van, van annyi helyük amennyi nekünk kell. Az ár is elfogadható. Robi elbúcsúzik. Azt mondja, hogy még van benne 500 kilométer, felmegy a Nordkappra, aztán még ma éjszaka tovább megy Tromsoig, ami nekünk a holnapi programunk lesz. Ő egy kicsit lassabban jár, mint mi, de nagyobb távolságokat tesz meg egy nap.

Az eső már nem nagyon érdekel, itt vagyok 25 kilométerre a Nordkapptól. Gyorsan kipakolunk, aztán minél gyorsabban oda akarok menni. Öt óra körül átlápjük a sorompót. Minden szürke és esik az eső. A Nordkapp belépő kettőnknek 390 NOK, k. 12.100 Ft. Még mindig esik, behúzódunk a látogató központba mozizni, vásárolgatni és vacsorázni. Robival futunk össze, aki már mindent végigjárt és épp továbbállni készül. Gyorsan elmondja, hogy mi merre van, aztán elszalad Tromso felé. Mi beülünk a moziba sokadmagunkkal és várjuk a panoráma filmet, de hiába, ami csak akkor indul el, amikor felmegyek a recepcióra, hogy csináljanak már valamit. Helikopterrel röpködnek Norvég tájak felett. Időnként vízbe mártják a kamerát, meg megkergetnek egy-egy rénszarvas csordát. Impresszív. Nézzétek meg, ha arra jártok.

A földgömb, amit már annyit láttam fényképeken, amit annyira szerettem volna magam is lefényképezni végre itt van előttem. Két olasz kerékpáros épp most érkezik. Eldobják súlyos csomagokkal megrakott gépeiket és hatalmas ünneplésbe kezdenek. Rómától tekertek ideáig.

A látogató központ nagy bárhelyisége. Rossz időben ide is be lehet húzódni. Hatalmas üvegfala a sziklába vágott északi kilátóteraszra néz. Most épp néptelen. Mindenki kint van a sziklán, mert szerencsénkre jó idő van.

A hajózó és buszozó turistákon kívül a legtöbben lakókocsival érkeznek és itt a parkolóban töltenek néhány éjaszakát.

Néhány motoros sátrat vert a parkolótól távolabb. Ezt itt nem szabad. Később össze kellett rámolniuk és odébb kellett vonulniuk a felszerelésükkel a szemerkélő esőben. A Harley-s házaspárt ismerem fel, akikkel már idefelé egyszer találkoztunk. A két hatalmas Harley-re óriási fémládákat szereltek a csomagok számára.

A büféasztalos vacsorát az étteremben 8-kor nyitják ki. Kettőnknek 490 NOK, vagyis 15.000 Ft., kicsit drága de most nem spórolunk. Finom és bőséges választék van, ha valami elfogy rögtön újra töltik. A buszos turisták mind itt kapnak enni. A rénszarvastól a halakig mindent kipróbálunk. Szerintem a csokikrémes gyümölcsös desszert a legfinomabb. A látogatóközpont étterméből remek panorámában gyögyörködhetünk. Érdemes sietni vele, mert csak 11-ig tart nyitva.

Lassanként egyre többen és többen leszünk. sorban érkeznek a buszok is, amelyek a kíváncsi túristákat hozzák. Nordkapp látványossága az a pillanat, amikor a nap a legjobban megközelíti a horizontot és ismét emelkedni kezd. Mellettünk a sziklán egy német házaspár pezsgőt bont. – “Igazán nem éjfélkor van legalacsonyabban a nap, hanem körülbelül 12:30-kor.” – magyarázza. Ők lakókocsis utazók, egyikük azoknak, akik letáboroztak a parkolóban.

Fényképek ezrei készülnek az éjféli napról. Délután itt még alig lézengtek néhányan.

Az éjfél közeledtével a természet óriási látványos showműsorba kezd. A felhők függönye felgördül, a napfény árnyjátékot játszik a sziklákon miközben színesre festi azokat. Északról ködös pára gomolyog a sziklák lábához a víz fölé. A tenger a távolból megkettőzve veri vissza a nap meleg színű sugarait. Szerencsések vagyunk – mondták a helyiek később. Nyaranta négyszer kell felmenni a sziklához, hogy az ember egyszer lássa a napot. Jómagam eddig csak szélviharos, esős beszámolókat hallottam.


A tengerre felhőpaplan kúszik, míg északról felgördül a felhők függönye. Ilyen az éjféli nap az Északi-foknál.

A sziklák, a víz, a felhők és a nap grandiózus performance-a  lebilincselő. Igyekszünk mi is részesévé válni a műsornak, ugrándozunk a sziklaperemeken, rohangálunk ide-oda, hogy mindenhonnan látni akarjuk a lassan felvonuló jelenségeket.

Jóval éjfél után indulunk vissza a szállásunkra. A 25 kilométeres utat a messzire belátható, kopár sziklás tájon keresztül most még izgalmasabbá teszik a völgyekbe bekúszó felhők.


Péter, Tamás, Tibor és én hajnali egy körül tartunk hazafelé a Nordkappról. A völgyek felhőbe takaródznak.

Hát ennyi volt a Nordkapp. Ma még alszunk egy kicsit, aztán elindulunk haza.

Folytatása következik.

Agárdi György, 2007. augusztus 1.

Tags: ,

4 hozzászólás to “Nordkapp 1/4 Felfelé”

  1. Lemli Dánielné január 11, 2016 at 6:01 de. #

    Kedves Csaba !
    Majdnem mindegyik úti beszámolót megnéztem. (ahol én is jártam 😉)
    Csak gratulálni tudok az összeállított útitervhez, a gyönyörű fotókhoz ,
    és az egyéni stílusú, humorosan összeállított “beszámolóhoz”.
    Kívánok sok hasonlóan sikeres, élménydús ,balesetmentes utazást !

  2. KT január 10, 2008 at 3:43 du. #

    Nordkapp videok:
    http://youtube.com/profile?user=RD07A

  3. Gézabá október 12, 2007 at 12:28 de. #

    Nem ez van a Wild újságban is ?

  4. KT augusztus 18, 2007 at 9:59 de. #

    Csendben idebiggyesztem a saját képgalériám címét…
    http://www.panoramio.com/user/59032
    Ez azt is mutatja hol készült a kép.

Vélemény, hozzászólás?