A motor kiválasztása

A motorkerékpár vásárlásával sokan álmaikat kívánják valóra váltani. Igazán kevesen választanak motort saját tapasztalataik alapján és még azok is, akik kipróbálják a megvásárolni kívánt motort, gyakran esnek abba a csapdába, hogy elfogultan döntenek. Az eredmény sok-sok jó áron megvásárolható egyéves motor a használt piacon.

Én magam is kevés tapasztalattal láttam neki első motorom kiválasztásához, és ha ma újra kezdhetném, akkor valószínűleg másképp döntenék, mint akkor tettem, annak ellenére, hogy elolvastam több tízkilónyi motoros tesztet, hetekig bújtam az internetet és ezrével kaptam a tanácsokat, tehát alapos voltam. Ma azt mondanám mindez semmit sem ér 1-2 órányi tesztvezetéshez képest.

Ki tudja persze, hogy elfogadnám-e a tanácsaimat akkori fejemmel. Imi jut eszembe, aki tapasztalt motoros és nemrég új sport-túra gépet vásárolt, mondván, hogy most egy idényt sportosabban akar motorozni. Aznap küldött egy tömör SMS-t: „Megvettem. Kényelmes.” A legközelebbi túrára azonban két hét múlva a megszokott régi túramotorral érkezett. Kérdeztem, hogy mi történt, mire hasonló tömörséggel annyit mondott. “- Visszavittem. Nem volt kényelmes.” Vagy említhetném Harleys ismerősöm példáját, aki a drágán megvett és feltupírozott Sportstert adta el egy év után hatalmas veszteséggel, mert magas növésű lévén a kanyarban mindig beverte a térdét a kormányba.

Mindenesetre összefoglalom, hogy mit tapasztaltam az elmúlt évek motoros utazásai során, hátha másnak még hasznára válik.

 A motorkerékpár kiválasztásának kritériumai

Vedd sorra, hogy milyen élményre számítasz, amikor a motorozásra gondolsz. Ha előveszek egy fecnit és felírom, hogy hogyan képzelem el álmaim nagy motoros élményét, akkor nekem ez jön ki:

utazás

  • nagy távolságok (400-1000 km/nap)
  • jó minőségű országutak
  • sok navigáció

 

társaság
  • az utas kényelme (bírja ki az 1.000 kilométert, lásson ki mögülem)
  • két személyhez is elegendő erő
  • társalgás menet közben az utasommal (160 km/órás sebességig)
  • sok csomag
  • csoportos motorozás (elegendő erő a felzárkózáshoz)

motorvezetés

  • kényelem,
  • eső és szélvédelem
  • nagy utazósebesség
  • robbanékonyság
  • sportosan döntött kanyarok
  • biztonság
  • elegáns megjelenés

Hangsúlyozom, tehát nekem ez lenne, amit szeretnék. Neked a saját igényeidre kell koncentrálnod. Javaslom, hogy a kritériumokat számszerűsítsd, majd a listát ellenőrizd abból a szempontból, hogy vajon mindenre szükséged van-e abból, amit szeretnél. Néhány dolog lehet, hogy kiesik, vagy háttérbe szorul, például az elegáns megjelenés, a nagy végsebesség.

Ehhez még hozzájön további néhány kritérium, amelyek korlátozzák a kiválasztható járművek körét. Ilyenek például:

  • maximális ülésmagasság
  • maximális beszerzési költség
  • maximális karbantartási költség
  • kezelhető súly
  • egyéb egyéni kizáró feltételek (csak meghatározott márka, csak meghatározott szín, csak új motor, vagy csak használt, stb.)

Ezeket is számszerűsítsd.

Ha ezzel készen vagy, akkor fordítsd le az igényeidet műszaki paraméterekre. Ehhez javaslom, hogy konzultálj azokkal, akiknek a tapasztalatában, vagy szaktudásában megbízol, például kereskedők, ismerősök, tesztlapok, stb. Ugyanitt kiderítheted azt is, hogy a kapható gépek közül melyiket ajánlják számodra. Az én esetemben ez kb. az alábbi táblázat szerint néz ki. Ebben a táblázatban az első oszlopot helyetessítsd be a saját elképzeléseiddel, a középsőt töldsd ki a megszerzett információkkal majd az utolsó oszlopot helyettesítsd az általad kiválasztott gép jellemzőivel. Eredményképp meglátod, hogy amiről álmodsz, az mennyire felel meg az elképzeléseidnek. Mégegyszer hangsúlyozom, hogy amit itt látsz a példában az csak rám jellemző.

Amikor Henrikkel beszélgettem a motor kiválasztásáról, azt mondta, hogy számára csak egy kritérium van – tudd szeretni a motorodat. Ebben is sok igazság van és ezt azért írom ide, mert helyesnek tartom, ha az ember a szívére is hallgat egy kicsit.
Kritériumaim
Műszaki paraméterek
Jelenlegi motorom műszaki jellemzői
Nagy távolságok (400-1000 km/nap)
Ehhez a motornak kényelmesnek kell lennie (részletesen lejjebb).
Ugyancsak hasznos, ha egy tankolással el tud menni több, mint 250 kilométerre.
Kb. 350 km hatótávolság
Jó minőségű országutak
Ha terepre nem kell felkészülni, akkor az alacsonyabb építésű, sportosabb alkatú motorok közül is lehet válogatni.
Sport túra kategória
Sok navigáció
Ehhez tartozék kell. Egyre több típushoz kapható tartozék GPS, de ilyen külön is beszerezhető.
Nincs, de tervezem a beszerzését
Az utas kényelme (bírja ki az 1.000 kilométert, lásson ki mögülem)
Széles és puha ülés, üléstámlával, vagy üléstámlának kiképzett hátsó doboz . Az utas térdét minél kevésbé kelljen behajtani (ez a magasságától is függ). A hátsó ülés legyen megemelve az elsőhöz képest. Legyenek kényelmesen fogható oldalt elhelyezett kapaszkodók.
Széles, puha ülés, támla a hátsó dobozon.
Kapaszkodók oldalt.
1.100 kilométer/napig tesztelve.
Két személyhez is elegendő erő
Ehhez legalább 1.000 cm3-es hengerűrtartalmat ajánlanék.
1.300 cm3
Társalgás menet közben az utasommal (160 km/órás sebességig)
Az intercomot tartozékként kell beszerezni, a navigációs eszközökhöz hasonlóan.
Van, 200 km/óráig is hallható felhúzott plexi mögött.
Sok csomag
A viszonylag nagy sebesség és az utas kényelme miatt oldaldobozok és hátsó doboz felszerelését ajánlanám. Tanktáska beszerzése is ajánlatos.
Gyári oldaldobozok, hátsó doboz, taktáska.
Csoportos motorozás (elegendő erő a felzárkózáshoz)
Ehhez is legalább 1.000 cm3-es hengerűrtartalmat ajánlanék a két személy miatt.
1.300 cm3
Kényelem
Ehhez olyan üléspozíció kell, amelyben a felsőtestedet a maximum 15-20 fokkel döntöd előre a függőlegeshez képest. A csuklódra semmilyen súly nem nehezedik és fontos, hogy a térdedet minél kevésbé kelljen behajlítani (90 fok közeli “térdszög”).
Ugyancsak fontos a széles és viszonylag puha ülés.
15 fokos előredőlés, 65-70 fokos térdszög.
Eső és szélvédelem
Ehhez először is nagyméretű, vagy speciálisan kiképzett, esetleg állítható magasságú plexi kell, amely hatékonyan vezeti el a menetszél nyomását a felsőtestről és csökkenti a szélzajt. A plexi ugyancsak jó védi a felsőtestet a szemből jövő víz ellen. Ugyancsak hasznos, ha a burkolat kiképzése megvédi a térdet és a lábfejet a menetszél hűtő hatásától és a szembejövő víztől.
Növelt méretű állítható plexi, a burkolat védi a lábszárat, a lábnál tartozékként felszerelt szélterelő
Nagy utazó sebesség
Hogy pontosan mennyi is az egyéni ízlés kérdése, de ma már több 300 km/óra fölötti végsebességre képes szériamotor is kapható.
A nagy sebességű utazás ugyanakkor nagyobb biztonsági és követelményeket támaszt és alaposabb szélvédelmet feltételez.
240 km/óra
Robbanékonyság
Ezt a nagyobb teljesítményű motorok biztosítják. Figyeld a nyomaték adatokat.
134 Nm @ 7000 ford/min
145 Lóerő
Sportosan döntött kanyarok
Ehhez a legfontosabb az alacsony súlypont, azután a megfelelő geometria, vagyis hogy a motor meddig dönthető anélkül, hogy tövig kopjon a lábtartó. Hasznos a minél alacsonyabb súly és a minél meredekebb első villa.
280 kg feltöltve
Biztonság
A legtöbb baj a megállással van, tehát nagyméretű tárcsafékek kellenek előre és ABS.
Nincs ABS, az első fék lehetne erősebb.
Elegáns megjelenés
Nekem a meggypiros metálfény, vagy a grafitszürke jön be.
Világosszürke, nem túl elegáns
Maximális ülésmagasság
Testmagasság kérdése. Nekem ez kevésbé fontos, de 170 cm alatt ez lényeges korláttá válhat.
80 cm
Maximális beszerzési költség
Egyéni korlát
Új ára 3.750.000
Maximális karbantartási költség
Egyéni korlát, amely anyagi erőnk mellett attól is függ, hogy mennyit megyünk a motorral.
6.000 kilométerenként a szerviz kb. 50.000 Ft., és a gumicsere kb. 80.000 Ft.
Kezelhető súly
Testalkat kérdése. Én 75 kiló vagyok és kb. 350 kilogrammig bízom abban, hogy egyedül is elboldogulok egy chopperrel, de magasabb súlypontú motornál elég a határom inkább 300 kg. körül van.
290 kg feltankolt tömeg.
Egyéb egyéni kizáró feltételek (csak meghatározott márka, csak meghatározott szín, csak új motor, vagy csak használt, stb.)
Előnyben részesíteném az új motort. Nem kell, hogy Harley legyen, de élvonalbeli gyártótól szeretnék gyakran előforduló és ezért könnyen szervizelhető típust választani.
Használtan vásárolt japán motor.
 Motorkerékpár típusok (Suprbike rangsor)
Az alábbi áttekintő táblázat a Superbike 2005 augusztusi angol nyelvű, 204 oldalas (“biggest ever”) kiadásának az adatai alapján készült. (A magyar változat csak 134 oldal és ez a cikk nincs benne.) A felsorolt típusokat sok éves tesztelési tapasztalataik alapján rangsorolták és a típusokat ennek a rangsornak megfelelően írtuk be az utolsó oszlopba. Néhány kategória persze hiányzik az összeállításból, de el kell nézni nekik. A Superbike-osok a sportmotorokon kívül minden mást csak egykerekezésre használnak, még a choppereket is.
Kategória
Jellemzők
A Superbike típusajánlata rangsorolva
1000 cm3-es sportmotorok
Brutális erő, sportpályára optimalizált tulajdonságok.
Suzuki GSX 1000
Yamaha YZF-R1
Kawasaki ZX-10R
Honda CBR 1000RR
MV AGUSTA F4 1000
Yamaha YZF1000R
Kawasaki ZX-9R
Triumph 955i DAYTONA
600 cm3-es sportmotorok
Ezek az olcsó, ugyanakkor nagyon gyors sportmotorok.
Honda CBR600RR
Honda CBR600F
Kawasaki ZX-636R
Triumph DAYTONA 650
Yamaha YZF-R6
Yamaha YZF600
DUCATI 749S/R
DUCATI 748S/R
Suzuki GSX-R600
Triumph T600
Kawasaki ZX-6RR
Kawasaki ZZ-R600
Kéthengeres supersport gépek
A kéthengeresek alacsonyabb fordulaton nagyobb nyomatékot adnak le. A kéthengereseknek azonban nagyobb űrtartalom kell hasonló teljesítmény leadásához, mint a többhengeres motoroknak. Egy időben ezek a gépek uralták a versenypályákat, de ez az idő már elmúlt.
APRILIA RSV MILLE/R/FACTORY
DUCATI 999S/R
DUCATI 998S/R
DUCATI 996/SPS/S/R
HONDA SP1/2
SUZUKI TL1000R
SUZUKI TL1000S
HONDA VTR1000F FIRESTORM
DUCATI 1000SS/900SS
DUCATI 800SS/750SS
Hyper motorok
A hyper kategóriát a turbótöltökről, a hihetetlen teljesítményekről és végsebességekről lehet felismerni.
Ezen kívül igen magas gumiszámlát generálnak.
SUZUKI GSX1300R HAYABUSA
HONDA CBR1100XX SUPER BLACKBIRD
KAWASAKI ZX-12R
BMW K1200S
KAWASAKI ZZ-R1200/1100
750 cm3-es sportgépek
Az eredetileg verseny célokra kifejlesztett kategória. Általában azok veszik, akik a 600-asok nyomatékánál többet szeretnének, de az ezrest drágának tartják.
MV AGUSTA F4
KAWASAKI ZX-7R
SUZUKI GSX-R750
YAMAHA YZF-R7 0W02
Olcsóbb középkategóriás országúti motorok
Az országút követelményeinek jobban megfelelő gépek, nagyobb szélvédelemmel, kényelmesebb üléspozícióval. Általában olcsóbbak is sportos társaiknál.
SUZUKI BANDIT GSF650/600
HONDA CB600F HORNET
YAMAHA FZ6/FZ6 FAZER
SUZUKI SV650S
KAWASAKI Z750/S
CAGIVA RAPTOR/V-RAPTOR 650
DUCATI MONSTER 800/750/620
Erőgépek
Nehéz, ugyanakkor nagyon nyomatékos országúti motorok. Inkább kényelmesek, mint gyorsak, ugyanakkor egykerekezésre kiválóan alkalmasak.
SUZUKI GSX1400
SUZUKI BANDIT 1200
HONDA CB1300
YAMAHA XJR1300
KAWASAKI ZRX/1200R/S
YAMAHA  MT-01
Naked streetfighters
Erőt sugárzó, agresszív “utcai verekedő” megjelenés jellemzi ezeket a gépeket, amelyek általában sportmotorok utcára átalakított változatai. Két, három és négyhengeres motorok egyaránt vannak közöttük. A kéthengeresek nyomatékosabbak, de kevésbé gyorsak.
TRIUMPH SPEED TRPLE
KTM SUPER DUKE
BENELLI TNT 1300
BMW K1200R
YAMAHA FAZER 1000
CAGIVA RAPTOR V/X-RAPTOR 1000
MV AGUSTA BRUTALE 750S
APRILIA TUONO RACING
KAWASAKI Z1000
DUCATI MONSTER S4/R
BUELL XB12R/S
Sportos túramotorok
Ezek a sportos megjelenésű motorok gyorsan felszerelhetők gyári dobozokkal, viszonylag elviselhetők az utasnak is és máris lehet velük túrára indulni, ugyanakkor nem veszik fel a versenyt az igazi sportmotorokkal.
HONDA VFR
TRIUMPH SPRINT ST
APRILIA FUTURA
BMW R1100S
BMW R1200ST
DUCATI ST4
Kényelmes túragépek
Ezek az országúti behemótok simán elvisznek akármilyen messzire és általában minden high-tech extrával felszerelhetők.
HONDA PAN EUROPEAN
YAMAHA FJR1300
BMW R1200RT
BMW K1200LT
HONDA GOLD WING
Túreendurók, a nagy kalandozók
A terepre is alkalmas felépítés és a hosszú utakra való felkészítés jellemzi ezeket a magas építésű, nagy tankkapacitású túragépeket.
TRIUMPH TIGER 955i
BMW R1200/1150GS
HONDA XL1000V VARADERO
SUZUKI V-STORM
APRILIA CAPO NORD
KTM ADVENTURE
Masszív Cruiserek
Azoknak, akiknek inkább a méret és az extravagáns megjelenés számít.
TRIUMPH ROCKET III
HARLEY DAVIDSON V-ROD
HONDA F6C VALYRIE
Mini Superbike kategória
A 125-250cm3-es géposztály legjobbjai. Ezeket tanulógépnek javasolják.
HONDA CBR125R
APRILIA TUONO 125
CAGIVA RAPTOR 125/MITO
KAWASAKI ZXR400
DERBY GPR125
APRILIA RS250

Egy másik csoportosítást elolvashatsz ezen a lapon, amely rengeteg tanácsot tartalmaz a motorod és a felszeretlésed kiválasztásához: http://www.flamesonmytank.co.za/

Agárdi Görgy, 2005. augusztus 14.

Tags:

32 hozzászólás to “A motor kiválasztása”

  1. Dobos Gábor május 24, 2020 at 5:34 du. #

    A Honda cbr 125r, mennyit eszik napi használat mellet kb 700km eren? És mennyire trapabiro meg bízhato?

  2. Endrú július 12, 2016 at 8:21 du. #

    Helo .. azt szeretném kérdezni hogy a 125 ös Honda Varadero mennyit bír? Mekkora az élettartama egy ilyen kaliberű motornak?

  3. imi április 24, 2013 at 8:03 du. #

    Én azért azzal vitába szállnék hogy két személlyel minimum 1000 es gép kell

    • Zsolti szeptember 19, 2019 at 12:03 du. #

      Én egy Bmw f800gt-t tervezek venni.Szerinted elég lenne utassal és csomagokkal megpakolva?

  4. vadasz április 13, 2007 at 3:04 du. #

    😀 napi kilóméterek, meg a motor.. igaz, hogy még a don kanyarban sem mindenki szenvedett valszeg akkorát mint én, de egy 85-ös 305 köbcentis kavával egyseggel Frankfurt-München(pihenő)-Chiemsee(pihenő)-aztán ausztrián slovénián keresztül rab sziget északi csücske.. egyseggel— 😀 nem monmdom hogy kényelmes volt , de élmény volt… …valahol meg amúgy is mindannyian azért nem négykereküvel megyünk valahova, mert nem a klíma meg az ülésfűtás meg ablaktörlőt mg eektromos ablakemelőt meg mittommégmit akarunk igénybevenni, hanem egy jót motorozni… … nekem kell az is hogy jól elfáradjak egy 1000-km es menet végére, és aztán meg örüljek hogy na ez is ment… ( pláne 34 pacival egy 22 éves motoron)

    puszipacsi

  5. Sice július 9, 2006 at 1:29 de. #

    Nekem CBR 125ösöm van, 2 éve. Nagyon jól birja a túrázást, keveset eszik… (2 liter 100on) Referenciák: Mátra, Ausztria, Dunántúl. Napit hatótávom kb 600 km.
    Számomra az álom pedig a BMW R 1200GS.

  6. Niko május 19, 2006 at 2:14 du. #

    Ööööö…izé….mi van azzal a Hondával???:)
    Na nem azért mert elégedett Transalpos vagyok,aki gyakorlatilag mindíg utassal együtt és full felpakolva motorozik,sokszor biz’ úttalan utakon…
    Szóval szerintem itt jön elő egy márka presztitse.Volt már vadiúj Harley Sportsterem,nem szerettem.Volt japcsi belpiacos húszéves roncsom,imádtam.Most meg itt a Transalp,aminél jobbat el sem tudok képzelni,az előzőek fényében.
    Úgyis mindenki maga dönti el mit akar és szerintem elsőre szinte képtelenség kiválasztani a nagy Ő-t.

  7. misi október 4, 2005 at 9:30 du. #

    Ja, a szervízciklus is fontos lehet, nekem a BMW-n 10 000-es szervíz van. Most éppen keveslem. A Hondánál mennyi? Azt is vedd figyelembe a választásnál, nehogy Kazahsztánban kelljen szervizet keresni. 🙂

  8. misi október 4, 2005 at 9:26 du. #

    1200GS-el járkálok túrázni, előfordul hogy anyát is viszem, napi 5-600-ig vele és csomaggal együtt is kényelmes, egyedül 800-1000km sem okoz problémát. Referenciák: Ausztria, alpok körbe , Lengyelo. többször, 24 órás túrák gond nélkül, Törökország (5600km) ebből haza 1400 km egy húzással. Persze mindezt tuti meg lehet csinálni Hondával is, de ha le kell menni a flaszterről azzal meghaltál. Én pl. ha meglátok útközben egy várat simán megrohamozom, ha kell 15-20 km-t is megyek földúton. Noss ez már a Hondával kicsit problémásabb lenne…

  9. Anonym szeptember 29, 2005 at 8:45 du. #

    Ott van a Honda nagy túraendúrója is!
    Szebb is mint a BMW olcsóbb is, jobb is (szerintem)

  10. Adamj szeptember 29, 2005 at 3:25 du. #

    Sziasztok!
    Köszi a hozzászólást. A szívem nekem is a Honda felé húz, mert az jobban tetszik, de nem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy 2 személlyel járok túrázni, és a Hondán nem igazán kényelmes az utas üléspozíciója. Közben más helyeken is érdeklődtem, de megoszlanak a vélemények: az enduro kezesebb a CB meg gyorsabb, az enduro jobban pakolható a másik meg nem. Miután elsősorban hosszabb túrákat szeretnék tenni, így a kényelemre és a praktikusságra fektetek nagy hangsúlyt. Azt hiszem a BMW lesz a nyerő, a CB1300S pegid plátói szerelem marad.

  11. István szeptember 29, 2005 at 2:38 du. #

    Ha volna tapasztalatom egy (mondjuk) éjjfekete HONDA CB1300S-sel akkor én biztosan Őt javasolnám! ….így is:)))

  12. Adamj szeptember 27, 2005 at 11:28 du. #

    Sziasztok!

    Miután ezt a témát jól átrágtuk a következő kérdésem lenne. Most kezdtem el törni a fejem a jelenlegi motorom(VTX1800) lecserélésén. Igazából egy könnyebben kezelhető kényelmes túrázásra alkalmas motort szeretnék helyette. Még nem jutottam elhatározásra, mert két teljesen különböző motor között vacillálok: az egyik a fejodomos Honda CB1300S ABS, a másik pegid a BMW R1200GS persze ez is ABS-szel. Van valakinek személyes, hosszú túrás tapasztalata ezzen jószágok valamelyikét illetően?

  13. Apu szeptember 14, 2005 at 7:36 du. #

    Szerintem inkább távolság helyett időtartamban lehet megfogalmazni az egyes etapok hosszát. Nálunk ez kb. 1,5-2 óra

  14. k75s szeptember 2, 2005 at 11:55 de. #

    k 75 s voltam, csak elfelejtettem bepötyögni.

  15. Anonym szeptember 2, 2005 at 11:54 de. #

    Jó Napot Nektek!
    Sok minden elhangzott arról, hogy mennyit lehet egy fenékkel lemotorozni az egyes vasakon. Nekem BMW-m van, 200 km. után is fáradtság nélkül lehet róla leszállni. Ami miatt írok, az egy apróság, ami még nem hangzott el, jelesül is a következő: véleményem szerint a két pihenés között megtehető időt alapvetően befolyásolja a csapat tagjainak és motorjainak összetétele. A mi tapasztalatunk az, hogy 150 km-ként egyszerűen jól esik megállni, arról nem is beszélve, hogy praktikus is, hiszen az anyagcseréje sem mindenkinek egyforma…így aztán a kényelmesen bevállaható napi etap sem szerencsés, ha több, mint 650 km.

  16. misi szeptember 2, 2005 at 12:08 de. #

    Van még egy alap szinű csoportosítás: keletr e vagy nyugatra kíván-e az ember túrázni. Mert a potenciális útviszonyokat is vegyük figyelembe.

  17. Adam augusztus 31, 2005 at 2:03 du. #

    Sziasztok!

    Maximálisan egyetértek Cselével, ugyanis szerintem is a biztonság a legfontosabb, ezenkívül még az sem utolsó szempont,hogy élvezetes 150-200km után állok meg, vagy zsibbadtan,már allig várva a pihenőt.Hozzáteszem minnél készelmetlenebbül érzed magad a nyeregben, annál jobban csökken a figyelmed, ingerlékenyebb leszel, nem tudsz koncentrálni stb. Persze van olyan, hogy tekersz hazafelé és nem igen akarsz megállni, mert sietsz, vagy az idő sem túl szép stb, akkor néha kicsit többet lenyom az ember egyszuszra. De nem túl érdemes kockáztatni, mert az ahogy már mondtam is a figyelem lankadásákoz vezet, és az autósok közt nagyon észnél kell lenni. Asszem ebben mindenki egyetért.
    Üdv

  18. Tomi augusztus 28, 2005 at 10:14 du. #

    Sziasztok!
    Nekem egy pár évig BMW 650 CS-em volt. Nagyon meg voltam vele elégedve, de sportosabb vizekre szeretnék evezni. Nemrég felfigyeltem a Kawasaki 636-ra. Szerintetek, hol tudnék a motorral kapcsolatosan megbízható és független hírhez jutni? Rengeteg tesztet olvastam újágokban, de félek, hogy ezek a tesztek erősen a gyártók támogatásáva történnek. És nem a motorok tényleges mivoltát tükrözik.
    Köszönöm segítségeteket.
    Üdv: Tomi

  19. Bob augusztus 28, 2005 at 8:44 du. #

    Vagy a bank… 🙂

  20. kima augusztus 26, 2005 at 8:27 du. #

    Úgy gondolom, hogy talán a harmadik, de inkább a negyedik moci lesz az a gép, ami igazán +felel a gazdi igényeinek. Az fix, hogy a pénztárca is segít 🙂 a választásban!

  21. Bob augusztus 25, 2005 at 11:26 de. #

    Sziasztok.

    Olvastam én is mindenfélét BMW kontra FJR kontra Honda… a jelenlegi tapasztalatok alapján az FJR a nyerő. MOst voltam vele nemrég Szicíliába… napi 1200km simán belefér, a hatótávolsága 140-160-as temponál vígan 400km felett van, fogyasztása 5,5 L. Kényelmes, jól pakolható, a futóműve tökéletes… külön jól jön az állítható plexi ha épp esik az eső… az enyém fel van szerelve GPS-szel is, aminek gyári helye van a mocin… Azt ugye mondanom sem kell, hogy kardán, ABS, 2,6 alatt van 100-on ha kell… tökéletes gép nagy túrákhoz.. mindenkinek csak ajánlani tudom…

  22. csele augusztus 24, 2005 at 1:27 du. #

    Az egysegges távról:
    Mielött nagyon belemerülnénk a számháborúba érdemes elgondolkodni azon, hogy autóval mekkora távokat teszünk meg naponta – valjuk be őszintén – lényegesen kényelmesebb és biztonságosabb körülmények között! — Varaderóka bölcsen szólt. —

    A választásról:
    Ismeritek a régi mondást:"Mindenki a saját lovát dicséri."
    A cikk szerzője is rögzíti, hogy hiába minden utánaolvasás: KI KELL PRÓBÁLNI. Méghozzá nem 50 méteren, és finomkodva! Mindenki ÉREZNI fogja, hogy olyan lovat akar-e.

    Mindet lehet szeretni, és mindben lehet hibát találni. Amit más érez és más leír nem biztos, hogy igaz rád is.
    PRÓBA!
    Nemrégen olvastam egy összehasonlító tesztet a Yamaha FJR1300 – Honda PanEuropa – BMW1200RT hármasról. Az olvasás végén úgy éreztem egyiket sem venném meg. Ez alacsony, az testes, a másik meg magas -írja a szerző. PRÓBA!

    Én is természetesen csak a sajátomat dicsérném, mint tette a cikk szerzője és az összes hozzászóló is.
    Tehát kedves leendő vásárlók ne higgyetek csak a saját tapasztalatotoknak!

  23. Blue augusztus 23, 2005 at 11:24 de. #

    Hékás:-)

    És a kicsik???
    SUZUKI GS500???

    – 1 éves motor 27000km-rel…….tehát nem a garázsban szokott állni:-)
    – jól dobozolható, jól táskázható (az egy hetes túra cuccai simán belefértek)
    – napi táv? Az emberfüggő:-) valaki letud ülni 1000km-ert valaki csak 200-at……ugyanolyan motoron!!!!!
    – hatótávolság? Én a sajátommal kb 350km-ert tudok elmenni, a cimborám (más stilusban vált) elmegy 450-500-at……de a tapasztalat a 4-4,5l fogyi, vagyis akkor 400 a minimum…. (20L tank)
    – erő? NA abból kellene még:-) Ellenben egy motoros túra ugye nem arrólszól hogy 160-al végig a pályán:-)
    2 személyel, egy 100-110-es utazó vígan kényelmes……
    – esővédelem? Mivel Naked kategória így kilőve:-)
    – Szélvédelem? szintén:-)
    – Komunikáció? Milyen rádióval??? Amit lehet kapni a LOUISBA 30 eurós kis kütyü az olyan 60km/ó-ig hallható……ellenben rádiót hallgatok 130-nál is……
    – Ár? azt hiszem az egyik legelérhetőbb……akár egyben akár részletre….. (sőt most ugye már dobálják az ember után is, mert nagyon lecsökkent a vétele)

    Szóval nekem a GS500 nagyon bevált……egyenlőre:-) (a többi csak az anyagi háttér miatt nem lehetséges)

  24. Ádám J. augusztus 22, 2005 at 1:41 du. #

    Sziasztok!

    Ez a téma elég sarkalatos pontja a motorozásnak. Nekem egy Honda VTX 1800-am van, és ezzel a lendülettel ábrándítanám ki azokat akik laikusként, első motorként chopper-t vagy power cruisert vesznek bízva annak szuper kényelmességében. A VTX nekem bejött a túrák során: baromi erős, kezes a kanyarokban(a nagy súlya ellenére), viszont a gyári üléssel 150 km után fizikai fájdalmat érez az ember. Éppen ezért tervezem az ülés cseréjét. A 200km-kénti megállások terén csatlakozom az előttem szólóhoz, de a megállások gyakoriságát nagyban befolyásolja, hogy hol, mikor, milyen körülmények között motorozunk.

  25. Bendegúz augusztus 21, 2005 at 10:29 du. #

    Jó estét,jó motorozást!

    Nekem egy BMW GS-em van és ezen az együléses határ lehet kb 300-350 km.Azért ennyi,mert tempósabb haladásnál már kifogy a nafta és emiatt kell megállni.Amúgy teljesen lovon ülő lovaglópózban feszít rajta a motoros és ez nagyon kényelmes.Kissé ugyan előre vagyok dőlve és ezáltal a karok is rész vesznek a testsúly elosztásában.Nem minden a fenéké.Bár a gyári nyereg egy is ilyen kis (165 cm magas) lovasnak esetenként széles,néha fel kell állni és úgy pihenni.De ezt minden endúrós ismeri.
    Amúgy a lelovagolható táv nagyban függ az egyéni mazohizmustól is.

  26. varaderoka augusztus 17, 2005 at 10:20 du. #

    Az egysegges határ az nagyon változó!
    De volt már rá példa, hogy az 1100km-es távot egy nap alatt tettük meg és ebből 800 km nem autópálya volt!!!
    Valamint mindezt 10 motorral és 3 utassal.
    De a varaderon az egysegges határ az kb 300-350 km körül van.
    Valószínüleg a motorok hatótávolsága is a kényelemhez van belőve.
    Álatalában azért egy túra alkalmával az a biztonságos ha 200 km-ként megáll az ember.
    Aztán 5-600 km felett már ennél is sűrűbben.

  27. istván augusztus 15, 2005 at 6:27 du. #

    Tényleg érdekes dolog ez a kényelem kérdése. Nekem tavaly egy óriás robogóm volt. Nagy ülés, állítható háttámla (a pilótának is), magas kormány stb. Ha "beleültem" és feldobtam a lábam előre a trepnikre úgy éreztem, hogy a földet kétszer kőrbe tudnám gurulni. Azután 100-120 kilóméterenként le kelett szállni mert rohadtul elzsibbadt a seggem (bocsánat). Minden súly oda terhelődött. Most egy SV-m van. Na ez pont fordítva működik. Mikor ráül az ember azt hiszi, hogy a kínzópadoktól a motorkerékpárülésig tartó evolúció feleútján jár valahol a szerkezet, de aztán csak 130-150 km-nél kezdek fészkelődni. Én ezt azzal magyarázom magamnak, hogy a sport-túra gépeknél a testsúly eloszlik a fenék a lábak és a csuklók között.
    Kíváncsi lennék hogy hol lenne az "egysegges" határ egy túraendúróval vagy egy kimondott túragépnél.

  28. Boy augusztus 15, 2005 at 11:05 de. #

    Újrakezdők!
    Tavaly,57-évesen,30-év Simsonozás és igen alapos tájékozódás után vettem egy teljesen új fejlesztésű Honda CBF 250-csupasz(naked) motort,nagy GIVI plexivel,52 literes hátsó dobozzal.Országúti gép,nyomatékos, városi közlekedésre hangolva,lovagló üléspozícióval.Hétvégeken két személlyel thermálfürdőkbe járunk esetenként 300-500 km egy nap alatt.Eleinte féltem a "nagy"(15kW,24Nym/6000f)teljesítménytől,de most túl az első elcsúszáson és 16000 km-en egyértelmű,hogy jól döntöttem.Ára 1MFt alatt,6000km-es szervíz 15000Ft,12000km-es 25000Ft,szelepállítással együtt.És csak megy,csak megy csak megy.Egyetértek a cikkel.Hajrá!Boy

  29. sulyi augusztus 15, 2005 at 9:42 de. #

    A kényelemről….
    Véleményem szerint nem csak a testhelyzet számít, természetesen a célnak megfelelően kialakított és hangolt futómű elengedhetetlen. A choppereken igaz, hogy egyenes derékkal ülsz, de mint egy fotelban, alattad egy viszonylag rövid rugóutakkal rendelkező "kemény" futómű, így minden egyes bucka komoly csapás a gerincednek. A túraendúrokon is egyenes derékkal ülsz, mégis teljesen más pozitúrában, leginkább a lovagló testtartáshoz tudnám hasonlítani, tehát a lábaid is részt vesznek a teherviselésben mintegy rugóként műkoödnek. Nem beszélve arról, hogy egy hosszú rugóutakkal rendelkező, a célnak megfelelő keménységűre állítható(!!!) futómű van alattad. Nekem is egy túraendúróm van jalenleg .

  30. varaderoka augusztus 14, 2005 at 8:31 du. #

    Egy valami nagyon kimaradt! A kezdők és újrakezdő kategóriája.
    Sokan nem vágynak többszáz km-es távokra, sok-sok lóerőre, radiális fékekre és még sorolhatnám.
    Ők egyszerűen egy megbízható könynen vezethető szélsőségektől mentes megfizethető motorra vágynak. (általában)
    Ezek pl a Honda CB 250, CB 500, CBF 600 és 600SSajnos a többi márkában nem vagyok járatos a kis kategóriákban, de van a Suzuki GS 500, de bizonyára lesz valaki aki kiegészíti ezt a listát.
    Soxor sajnos a pénz megléte bőven elég ahhoz hogy számunkra nem megfelelő motort válasszunk…

    üdv Zsifi

  31. kutya. augusztus 14, 2005 at 4:35 du. #

    "…Kényelem : Ehhez olyan üléspozíció kell, amelyben a gerinced a függőlegeshez közel tudod tartani…."
    Azt hiszem ezzel vitatkoznom kell. Egy nem rövid, chopperes út után meglepve tapasztaltam, hogy fáradtabbnak, fájdalmasabbnak éreztem a túrát, mint sport-túra gépemen.
    Utólag ezt hozzáértők (e.ü. dolgozók+motorosok) azzal igazolták, hogy a függőleges gerinc egyedül viseli a terhet, így nagyobb igénybevételnek van kitéve.
    Én az ú.n. expressz motorok testhelyzetét tartom kényelmesnek – miszerint 100 alatt terhelt a csukló, de e felett a szél tehermentesíti a kezet, de nem zavarja a pilótát a vezetésben.
    Ez nálam a ZZR-600 on normál kormánnyal, kissé módosított lábtartóval és Givi -túraplexivel állt képbe. (a gyári plexi engedi a szelet, így segít, de 140 felett már zavaróan sok. A Givi – vel 2 személlyel 220-al tudunk utazni (180-200-zal hosszú távon is) e felett már kellemetlen a szél erőssége.)

Hozzászólás a(z) Adamj bejegyzéshez Click here to cancel reply.