Jerez

Ezúton szeretném veletek megosztani az élményemet, amit a jerezi Moto GP-n tapasztaltam.

Manapság ahogyan fejlődik a kommunikációs rendszerünk, sajnos, már a MOTO GP-t sem lehet látni szinte egyik csatornán sem! Hol vannak azok a régi szép idők, amikor összejött a nagy baráti társaság, és a kedvenc „kocsma” teraszán szurkolhattunk a „NAGYOKNAK”!
Szóval, Brno, Valencia, és Mugello ismerete után elhatároztam, hogy valahogyan eljutok Jerez de la Frontiera-ba is. Rengeteg időt töltöttem a térkép mellett, kalkuláltam sokat, de az út motorral nagyon hosszúnak tűnt.

Az egyik ismerősöm Szikszai István, aki a MOTOMOROCCO túráit szervezi Marokkóban, fölajánlotta, hogy repüljek ki Malagára, és Marbellán átvehetem a Honda Transalpot, amivel mehetek Jerezbe. Az ötlet ideális! Szombat délután megérkeztem Malagára, majd busszal Marbellára. Gyönyörű idő volt, napsütés, este 10 óráig, és 26 fok! 6 db szinte új Transalp közül választhattam, napi 100 Euróért. Az ó-város részben ajánlottak egy kellemes hotelt, pár méterre a tengerparti sétánytól, ahol igazi mediterrán hangulat fogadott. Gondolnom kellet a másnapi korai indulásra, ezért egy-két pohár bor, és egy gambas pil-pil (cserépedényben tálalt, forró, fokhagymás olíva olajban megsütött rákocskák) után, irány a szálloda.

Reggel fél hatkor indultam, meglepetésemre teljes sötétség fogadott, és egy-két jó hangulatú fiatal, akiknek hosszúra sikerült az éjszaka.

Ahogyan kiértem az A-7-es főútra, ami Gibraltár irányában, Cadiz felé tart. Óriási motoros forgalomban találtam magam. Szerintem, a Moto GP spanyolországi futamaira, akinek bármilyen kétkerekű járműve van, az ment szurkolni! Aki valaha járt Andaluziában, az ezer százalék hogy elment a Ronda nevezetű kisvárosba.


Ronda


Ronda belvárosa

Andalúzia legszebb kisvárosa tulajdonképpen egy meredek mészkőhasadékra épült, ennek megfelelően kellőképpen zeg-zugos valamint sok hangulatos teret és utcát rejt. Rondában található a Plaza de Toros, a bikaviadalok otthona, Spanyolország legrégebbi és legjelentősebb arénája. 1875-ben avatták fel és többek közt arról híres, hogy itt munkálkodott Pedro Romero, a modern bikaviadalok atyja, akinek lelkén több mint 6.000 bika élete szárad… Még ma is minden matador álma, hogy egyszer a rondai arénában szálljon porondra.

Gyönyörű, különleges látványosság a turisták részére, a motorosok részére pedig az oda vezető út, a tengerpart felől. Kb 1.700 méter magasra visz föl, 45 km hosszan. Leírhatatlan élmény volt, ahogyan a rengeteg motoros kora reggel, ezen a versenypálya minőségű aszfalton igyekezett Jerez felé!

Rondán keresztül haladva, kinéztem egy jelentéktelen utat a Grazalema Nemzeti Parkon keresztül. Közben egy kis faluban, egy igazi Spanyol reggeli után (pirítós kenyér olíva olajjal, fokhagymás paradicsom pürével) kezdett kivilágosodni, így végre tudtam használni a fényképezőt.
Az út néhol teljesen leszűkült egy sávra, viszont gyönyörű tájakon vezetett keresztül.


Grazalema Nemzeti Park


Jerez

Úgy tapasztaltam, hogy Spanyolországban, aki nem motoros, az versenybiciklis, mert nem győztem kerülgetni a bringásokat, akik ezerrel zúgtak lefelé a lejtőkön. Fölfelé viszont igen-igen megizzadtak! Térkép nélkül is éreztem, hogy nem vagyok messze a céltól, ugyanis csak vitt magával a motoros tömeg.


Megtelt


Honda butique

A pálya menti kijelölt parkolók dugig voltak különböző motorokkal. Nagyon profi szervezést tapasztaltam, rugalmasan ment minden. A jegy 45 Euró volt. Úgy gondoltam, gyalog körbe megyek a pályán, és kinézek egy megfelelő helyet. Szerencsémre hajtott a kíváncsiság, és így sikerült kijátszani a biztonsági emberek éberségét, ugyanis a 125-ök futama alatt sikerült bejutnom a VIP lelátóra! Na, onnan az egész verseny ideje alatt nem mertem föl állni!

A MOTO2 futam nagyon tetszett, szerintem sokkal keményebb lett mint a régebbi 250-es kategória. Talmának nagyon szorítottam, nagyon jól sikerült elrajtolnia, viszont a tömeges bukás miatt sajnos újra indították a futamot. Újabb start, de hiába, az nem sikerült úgy mint az előző. Látszott, hogy tartani tudta a tempót az első csoporttal, de hiába, a verseny végére valami elfogyott.


Van mit nézni


Szünetben


Shopping


Itt is népszerű a Doctore


Jól indult


Capirossi finito


Hajrá Talmaaaaa!


MotoGP befutó: Lorenzo, Pedrosa, Rossi.

A Moto GP futamban is elég sokan kiestek, viszont a Spanyol szurkolók örömére az első, és a második hely az övéké lett. Lorenzo az utolsó körökben, nagyon felfújta magát, mindenkit leiskolázott!

A futam után a parkolókból való kivonulás, és a szervezés, csillagos ötösre vizsgázott.

Hazafelé, más utat választottam, lementem az Óceán partra El Puerto de Santa Mariaba, a Jerezi nagyváros népszerű fürdőző helye, és az első étterembe megrendeltem a tengeri ebédemet, mivel este hat óra volt. A városból a helyiek szerintem elmenekültek, mert csak motorosokat lehetett látni.

Következő pihenő, Tarifa volt, ahol a Földközi-tenger, és az Óceán találkozik. Az úton dél felé, több jellegzetes Andalúz, úgynevezett fehér falvakon mentem keresztül. Az út mellett dombos legelők, óriási áramfejlesztő szélerőművekkel tűzdelve. Tarifa, viszont igazi hippi tanya! A vízben amerre a szem ellát, csak szörfösök és kitosok. (szörf, és háromszög alakú vontató ernyő) Ebből a városból indulnak a gyorsjáratú kompok Tangerbe, Marokkóba.


Tarifa

Tarifa, és Gibraltár között, gyönyörű szerpentines útvonal, ahonnan látni lehet végig, az Afrikai partokat.


Afrika partja

Késő este értem Marbellára, tele élményekkel. Másnap leadtam a motort, amivel teljesen elégedett voltam. Igazi túra motor, hosszabb, rövidebb túrákhoz, egy, vagy két személlyel, változó útminőséghez, teljesen megfelelő.

Szeretnék visszatérni Andalúziába motorozni, gyönyörű különleges tájak, kiváló minőségű utak, barátságos emberek!


Andalúz falu

Az időjárásról csak annyit, hogy az év 365 napjából kb 20 esős nap! Állítólag januárban, februárban, 15-18 fok a hőmérséklet.

Az árakról: benzin 1 Euro körül van, az éttermi árak, mint Magyarországon, szállodák, 20 Eurótól. Idejövetelnek ajánlom a Budapest-Madrid fapados járatokat 30-40 ezer Ft, Madridtól AVE szuper gyors vasút 280 km/h 70 Euró.

Üdvözlet minden motoros cimborának, széles utat!

Szabó Ferenc, 2010. május 13.

Tags:

Még nincs komment.

Szólj hozzá!