Szlovénia

Bled 2013.

Ezúttal csak motorozni akartunk, felfedezni a még ismeretlen utakat és meglátogatni néhány korábbi utazásainkból ismerős ösvényt.

Horvátország Pioker Zoltánnal

Hat órányi motorozás után, közben kisebb pihenőkkel megérkeztünk Bledbe. A táj, a látvány lenyűgöző. A képek is sugallják, de élőben még csodásabb. Már amikor odaértünk, azon sajnálkoztunk, hogy csak egy éjszakára maradunk.

Három ország

… kihasználva az eső miatt kissé tompult éberségünket, össze-vissza cikázva vezetett át minket Győr városán, az összes nevezetességet felvonultatva az egyre erősödő esőfüggöny mögött.

Szeles bledi hétvége

Mi már szeptember ötödikén kipróbáltuk, hogy milyen az amikor az ember több, mint 200 km/órás szél ellen küszködik. Cica onnan tudja, hogy 180-nal jön, hogy emelgetni kezdi a sisakját, ha már 200-zal, akkor le kell buknia mögém.

Szlovénia Pósa Péterrel

A hétvégén mindenképp szerettünk volna valamerre gurulni, az útirány tulajdonképpen mindegy volt, hét eleje óta folyamatosan egyeztettem barátaimmal és bújtam az időjárás-előrejelzéseket. Mire eljött a hétvége véglegessé vált a terv.

Szlovénia kutyával

Júniusi balesetem gyakorlatilag megsemmisítette idei motoros túráinkat, így szeptember elején alig 2500 km-t mutatott az áprilisban nullázott számláló. Ilyen csúfság mégsem eshet meg velünk …