Magyarország
Sebesvíz és Bódvalenke

Sebesvíz és Bódvalenke

Egy fiatal legényt húztak elő valahonnan, ő volt a tárlat vezető. Neki sincs munkája. Elmesélte, hogy a faluban mindössze két embernek van. Az egyik a polgármester, de neki sem ez a főállása, meg van még valaki.

Novemberi nyár

Novemberi nyár

A lángosozás ígérete úgy látszik ennyire megmozgatta fantáziájukat. Meg lettek nyugtatva, hogy igaz hogy arra van a lángosos és még látótávolságban is van a hegy de mi totál az ellenkező irányba megyünk tovább !

Magyar tájakon

Magyar tájakon

… ott ül egy karó mellett, Ne menjek arra, hát mondom – Hogyne mennék arra, hát megyek a … Ne menjé arra! … mondom – Megyek. – Elővette a pisztolyt, kénytelen voltam visszafordulni. Vigyázott a hálóra, komolyan.

Tavaszi bemelegítő kör

Tavaszi bemelegítő kör

Jó egy rövid kényelmes egynaposnak, hogy az ember korán hazaérjen és még az asszony sem lesz morcos, hogy miért jött későn haza, vagy jó délután, ha korábban ellóg az ember a munkahelyéről, és akkor még a párja meg sem tudja.

Bike Maraton 2010.

Bike Maraton 2010.

Idén egy év kihagyás után július 17-én újra megrendezik a Bike Maratont. A 24 órás tájékozódási motorverseny útvonala ezúttal Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet.

A Balaton-felvidéktől a Duna-kanyarig

A Balaton-felvidéktől a Duna-kanyarig

Októbertől gyakorlatilag április 30-ig garázsban állt az Divi. Valahogy nem jött össze, hogy guruljunk, a tavalyi 4500 kilométer mély nyomott hagyott bennünk. Gabi, a munkatársaival kitalálta: 30 kilométert gyalogolnak a Káli-túrán, a Balaton felvidéken.

Sztúpa túra

Sztúpa túra

Zabar, majd Cered következtek. Itt a 2304-est felújították nemrég. Nem csak a legszebb, de a legjobb magyarországi motoros utak egyike lett ez a tízen-egynehány km-es szakasz Salgótarjánig.

4 óra a Jedi képzőn

4 óra a Jedi képzőn

Aznap egy enyhe téli vasárnap volt, még a nap is sütött, de én semmit nem bíztam a véletlenre, mindent magamra vettem, főleg azért, mert nem volt kétségem afelől, hogy főképp esni-kelni fogok Tibor társaságában.

Új utakon

Új utakon

Minden csupa zöld, vöröslő sziklák és sivatagok helyett szépen megművelt földek, a görcsbe rándult boróka helyett egészséges törzsű és lombozatú fák, gazdagon termő talaj vett körül. Mindez kellemes érzéssel töltött el.

Zselic

Zselic

Gyerekkori emlékeinket igyekeztünk felidézni, amelyből még nem hiányoztak a hullámzó fellocsolt földpadlós meg téglapadlós házak a gémeskút, a lavórban fürdés, a fateknőben izzadó sózott szalonna látványa, a kamrában lógó kolbászok illata.