Egy fiatal legényt húztak elő valahonnan, ő volt a tárlat vezető. Neki sincs munkája. Elmesélte, hogy a faluban mindössze két embernek van. Az egyik a polgármester, de neki sem ez a főállása, meg van még valaki.

A lángosozás ígérete úgy látszik ennyire megmozgatta fantáziájukat. Meg lettek nyugtatva, hogy igaz hogy arra van a lángosos és még látótávolságban is van a hegy de mi totál az ellenkező irányba megyünk tovább !

… ott ül egy karó mellett, Ne menjek arra, hát mondom – Hogyne mennék arra, hát megyek a … Ne menjé arra! … mondom – Megyek. – Elővette a pisztolyt, kénytelen voltam visszafordulni. Vigyázott a hálóra, komolyan.

Októbertől gyakorlatilag április 30-ig garázsban állt az Divi. Valahogy nem jött össze, hogy guruljunk, a tavalyi 4500 kilométer mély nyomott hagyott bennünk. Gabi, a munkatársaival kitalálta: 30 kilométert gyalogolnak a Káli-túrán, a Balaton felvidéken.

Zabar, majd Cered következtek. Itt a 2304-est felújították nemrég. Nem csak a legszebb, de a legjobb magyarországi motoros utak egyike lett ez a tízen-egynehány km-es szakasz Salgótarjánig.

Aznap egy enyhe téli vasárnap volt, még a nap is sütött, de én semmit nem bíztam a véletlenre, mindent magamra vettem, főleg azért, mert nem volt kétségem afelől, hogy főképp esni-kelni fogok Tibor társaságában.

Minden csupa zöld, vöröslő sziklák és sivatagok helyett szépen megművelt földek, a görcsbe rándult boróka helyett egészséges törzsű és lombozatú fák, gazdagon termő talaj vett körül. Mindez kellemes érzéssel töltött el.

Gyerekkori emlékeinket igyekeztünk felidézni, amelyből még nem hiányoztak a hullámzó fellocsolt földpadlós meg téglapadlós házak a gémeskút, a lavórban fürdés, a fateknőben izzadó sózott szalonna látványa, a kamrában lógó kolbászok illata.