Három ország

Ausztria (Ötz völgye)-Olaszország (Garda tó)-Szlovénia (Trigláv környéke) túra

(Budaörs – Mariazell – Wildalpen – Hallstatt – Gosau – Zell am See – Krimml – Gerlos-Innsbruck – Kühtai (2.020 m) Ötz völgye – Sölden – Timmelsjoch (2.509m) – Merano – Garda tó – Monfalcone – Trigláv nemzeti park – Budaörs)

7 nap-2.240 km

 Előzmények:

István barátommal összeszokott csapatot alkotunk, ha a két fő éppen már csapatnak nevezhető. Régen ismerjük egymást, de hosszabb túrát eddig csak 2008-ban, és idén tettünk. Tavaly a Dolomitok volt a fő cél, melyet 4 nap alatt sikerült megtennünk és szép élményeket szereznünk.

Idén több nap állt rendelkezésünkre, ezért egy átfogó osztrák-svájci túrát terveztünk sok heggyel, gyönyörű látványos hegyi utakkal, csillogó tavakkal. Tavaly például elmaradt a Grossglockner átkelés, amit nagyon szerettünk volna beiktatni az utunkba, de mint később kiderült ez a program megint a jövőre vár, a rossz idő ugyanis a tervezett útvonalat drasztikusan átszabta számunkra.

 1. nap 2009.07.06. (hétfő) Budaörs-Nagycenk

Első nap délelőttje a pakolás és készülődés jegyében telt, nem kellett sietnünk, hiszen csak a határ melletti Nagycenk volt a cél, ahol családom apraja és nagyja éppen nálunk nyugodalmasabb nyaralásra vonult vissza, így a kiindulás Ausztria irányába adott volt. Délután 15,00 órára készen állt minden, és mi elindultunk a ragyogó napsütésben a GPS irányítása alatt Nagycenkre.

Győrnél sajnos utolért minket a végzet, és egy akkora vihart kaptunk, amihez foghatót tavaly a Dolomitokban volt szerencsénk átélni, melyre István barátom hasonlatát idézve, „úgy esett, hogy lábaim a tankkal egy lavórt alkottak, mely lavór tartalmát szinte minden pillanatban az útra kellett ürítenem, mert az megtelt” A drága jó GPS-ünk pedig ezalatt kihasználva az eső miatt kissé tompult éberségünket, össze-vissza cikázva vezetett át minket Győr városán, az összes nevezetességet felvonultatva az egyre erősödő esőfüggöny mögött.

Már önmagában ez a tény is elgondolkodtató volt, ám amikor Dunaszeg község, majd „Lipót 8km” tábla feltűnt, úgy gondoltam, hogy szólnom kell, mert ki tudja, hogy mit eszelt ki nekünk az a huncut kis kütyü. Megálltunk tehát, elővettük az elavult régi Magyarország térképet, és annak segítségével további eltévedés nélkül magabiztosan, csuromvizesen befutottunk aznapi végállomásunkra, ahol finom és egyben utolsó vacsoránkat fogyasztottuk el a családunk körében. A vacsoránál még egy kicsit szidtuk a GPS-t, no meg magunkat is, mert mint később kiderült, egy paramétert nem adtunk meg jól barátunknak, és ettől aztán egy kicsit „elvitt minket az erdőbe”


Indulásra készen, a nagycenki „családi” bázison

 2. nap 2009.07.07. (kedd) Nagycenk-Gloggnitz-Prein-Mariazell-Wildalpen-Obertraun

Reggel aztán szokásos módon nem sikerült a korai indulás, addig optimalizáltuk a csomagokat, míg a végén ezzel ment el a fél délelőtt. Istvánnak például sikerült a csomagjait úgy „granulálnia”, hogy a tegnapi két „louis-os” pakkból mára csak egy maradt. Nem baj gondoltuk, addig sem esik az eső a nyakunkba., mely feltevés végül az egész utunk mottója lett.

A határ előtt még vettünk egy kis paradicsomot, paprikát, majd nekivágtunk az osztrák Alpoknak. Az út már rögtön a határ után megváltozik, szuper minőségű az aszfalt, szép a táj. St Corona híres síterepei után Gloggnitz felé vettük az irányt, majd tovább a Rax hegység mellett, ahol az ember már rögtön belekóstolhatott a hegyek világába. Gyors ívű kanyarok váltogatják egymást, a táj nagyon változatos. Az egyik kanyarban aztán egyszer csak kinyílik a látómező és megvillan a Hochschwab (2.227m) csúcsa is mely hegy az itteni legmagasabb. Ilyenkor mindig elkap egy pillanatra az érzés, hogy de jó lenne gyorsan megmászni, vagy legalább is a közelébe jutni, majd tovább motorozni. Erre azonban nincsen idő, most a négy hengeré a fő szerep, rajtuk múlik, hogy nemsokára megérkezünk Mariazellbe. A város álmos nyári hétköznapjait éli, mely nyugalmat csak a bazilika csodálatos harangja szakít meg. Be is megyünk megnézni, ahol számunkra két nevezetesség is van. Az egyik, hogy itt őrizték hosszú ideig Mindszenty bíboros hamvait, a másik pedig, hogy a bazilikában egy önálló kis kápolna van, mely egyben nagyon híres búcsújáróhely. A városka egyébként egy igazi kis ékszerdoboz, és mint kipróbáltuk nem rossz a fagyijuk sem.

Mariazell után aztán elindultunk Wildalpen irányába a 24-es úton, majd Wildalpen után Liezen érintésével a 146-os úton nagy esőben tovább a Gesäuse hegységben. Az út itt is szép, de sajnos mi az esőre kellett, hogy koncentráljunk, így kevesebb figyelmet szentelhettünk az út melletti folyócskáknak, és a sziklás csúcsoknak. Kisebb nagyobb megszakítások mellett a nap további részében már esett az eső. A 145-ösön csak rövid útszakaszunk van, majd áttérünk a 146-os útra, és így értünk be Bad Aussee-be, majd onnan a 15 km re, már a Hallstätter tó partján fekvő Obertraunba. Itt a szakadó esőben, víztől cuppogó csizmában, és bizony a hosszú út szagával együtt fogad be minket Zimmer Feris házigazdánk, aki a fél házát megosztotta velünk.


Preiner Gscheid után valamivel Mariazell irányában a Rax hegy lábánál


Mariazell, készülődés a városnézésre


Mariazellben a bazilika előtt


A Gesäuse hegységben Wildalpen után

 3. nap 2009.07.08. (szerda) Obertraun-Hallstatt-Gosau-Annaberg-Bischofshofen-Zell am See-Mittersil-Krimml-Gerlos hágó-Innsbruck

Reggel aztán tovább szőtük a barátságot házigazdánkkal, aki finom reggelivel lepte meg a tegnapi motoros cimborákat. Kaptunk egy erős kávét is, majd elindultunk Hallstatt felé. Miután mindketten többször voltunk már itt, időt spórolva csak távolról szemléltük meg a várost, és tovább motoroztunk Gosauba, mely a Gosaukam hegy mellett egy festői völgyben fekszik nyugat felé. A völgy leghátsó részén található a Gosau-tó, mely 937m magasan bújik meg a Dachstein lábánál. Korábban többször jártam itt, akkor több csúccsal próbálkoztam sikerrel és sikertelenül. Legnagyobb meglepetésünkre egész nagy havat találtunk a tó partján. A Gosau völgy egyébként arról is híres, hogy itt szoktak találkozókat rendezni a léggömbök rajongói számára. Bár az eseményről idáig csak képet láttam, a völgy ilyenkor tele van színes léggömbökkel.

A Gosaui tó partján tett rövid séta után felültünk a motorokra, és az eggyel nyugatabbra található völgyön keresztül a 166-os úton Annabergen áthaladva, majd a 99-es útra rátérve Bischofshofenbe érkeztünk. Az annabergi völgyből jól látható a Gosaukam legmagasabb pontja a Bischofsmüttze (Püspökkalap), mely a sziklamászók közkedvelt célpontja. Bischofshofen után a Zell am See irányában indultunk tovább a 311-es úton nyugat felé. Útközben bepillantást nyertünk a Grossglockner út völgyébe, ahol nagy felhők gyülekeztek, így azt a döntést hoztuk, hogy inkább a visszafelé úton fogjuk megkísérelni az átkelést. Elérve Zell am See-t nem álltunk meg, hanem tovább megyünk Mittersil irányába, majd onnan a Krimml mellett található vízeséséhez. Itt leparkoltunk a motorokkal, majd leballagtunk a legalsó vízeséshez, ahol 60 méter magasságból zúdul le a víz, hatalmas vízport kavarva. A vízesés egyébként közép-Európa legnagyobbika, a teljes magassága több mint 300 méter. Mi a legalsó zuhogónál nem mentünk feljebb, mert ehhez több időre lett volna szükségünk, és várt minket a következő útszakasz a Gerlos hágó. Ez a hágó maga, mint motoros látványosság nem is annyira érdekes, szerintem több olyan útvonal van Ausztriában is, mely nem fizető út ugyan, de ennél sokkal változatosabb.

Rögtön ilyen az Innsbruck előtt található 169-es út, mely egy gyönyörű kacskaringós, remek minőségű út, mely a Gerlosi út folytatása, gyönyörű kilátással az Innsbrucki völgyre.

Innsbruck előtt nagy nehezen sikerült szállást találni egy városszéli kis szállóban ahol végül átbeszélve a nap történéseit, eltesszük magunkat holnapra.


Annaberg előtt útközben


A Krimml vízesésénél


Innsbruck előtt tankoltunk, a kilátás már itt is tűrhető

 4. nap 2009.07.09. (csütörtök) Innsbruck-Kühtai-Ötz-Sölden-Timmelsjoch-Merano-Garda tó

Reggelinél gyors tudakozódást tartottunk a várható időjárásról. Két embert kérdeztem, mind a ketten homlokegyenest mást mondtak. A felhőzetet elnézve azonban nem sok reményünk lehetett a folytatást illetően, marad a csapadékos idő, hacsak nem indulunk el a szépreményű dél felé.

Így is tettünk, a svájci útvonaltervet, miszerint felmegyünk a Stilfser Joch-ra és St. Moritz-ba, valamint Davosba, – elvetettük, és egy jövőbeni túraútvonalba jegyeztük elő. Célként, az akkor reggel még távoli célként lebegő Garda tavat jelöltük meg.

Innsbruckon keresztülrobogva gyorsan magunk mögött hagytuk a várost, és a térképen különösen szép útvonalnak jelölt Kühtai irányába mentünk. Az út elején hatalmas transzparens szól a motorosoknak. „Te még túl fiatal vagy a halálhoz” Ebből rögtön tudtuk, hogy jó helyen járunk, mármint, mi nem a veszélyt keressük, az óvatosság soha nem árt, de valóban egy szép hegyi út előtt állunk. A hágó útján felfelé haladva több helyen aranyos kis alpesi tehenek néznek minket. A levegő hőmérséklete egyre hűl, amihez a legvégén szél is társul. Bár az idő nagyon napos és tiszta, a tetőn, 2.020 méteren gyors fényképezés, majd ülünk is vissza a nyeregbe, hogy mielőbb leérjünk a melegebb Ötztal-ba azaz az Ötz völgybe. Ide leérve déli irányba fordulunk és a 186-os úton továbbmegyünk. Söldenbe állunk meg tankolni legközelebb, ahol több motorossal is összefutunk. Beszélgetve velük megtudjuk, hogy Olaszországban nem lehet benzint kapni a kutasok sztrájkja miatt.

Hát ez nem éppen a legjobb hír, bár megtudjuk azt is, hogy csak másnapig tart, így elvileg van arra esély, hogy leérjünk Riva del Garda-ig.

Felpattanunk a motorokra, és elindulunk a Timmelsjoch-on felfelé Obergurgl irányába. Egyre magasabbra kaptatunk, először a fák tűnnek el, majd teljes rálátást nyerünk a Wildspitze-re, Ausztria második legmagasabb hegyére, mely csak 23 méterrel alacsonyabb a legmagasabb Grossglocknertől. Egy nagy kanyar után aztán bekerülünk az igazi téli világba, valóságos hó falak szegélyezik utunkat. Szinte magam előtt látom Ötzit, aki itt lakott a völgyében valamerre, kb. 5000 éve, és akit itt találtak meg valahol a közelben.

Az úton rengeteg a motoros, és legalább ennyi a biciklista is. A legmagasabb pont 2.509 méteren van, és itt van az Olasz határ is. Ugyanezen a ponton szédületes kilátás nyílik meg Olaszország irányába, tiszta időben talán az Etnáig is ellátni, de legalább a Pisa-i ferde toronyig.

A határőr unottan int, aztán megindulunk lefelé a pokol felé. Az út lefelé végtelen hosszúnak tűnik, kanyart kanyar követ, aztán még vagy újabb ötven kanyar. Óráknak tűnik, mire leérünk Meranoba. Itt felmegyünk az autópályára és az előttünk lévő nagy felhő szándékát latolgatva döngetünk a Garda tóig. Az út itt még nedves, tehát túl vagyunk az esőn, aminek nagyon örülünk. Végre sátrazhatunk egyet, talán a tó partján is. És így is lesz, okos kis GPS-ünk 1,2km-re jelzi a legközelebbi kempinget. Benyomjuk a „menj” gombot, majd minden gondolkodás nélkül bevezet minket a tóparti kempingbe, ahol elfoglaljuk a kemping utolsó sátorhelyét.

Gyors sátorverés, majd vacsora után elmegyünk egyet sétálni, majd kipróbáljuk a helyi fagylaltkelyheket.


Kühtai 2.020 méteren az Ötz völgye előtt


Timmelsjoch 2.509m, visszatekintés az Ötz völgyére


Timmelsjoch, valamivel a hágó teteje alatt (István itt még nem sejti, hogy motorját ebből a helyzetből, csak kettőnk teljes erőbedobásával tudjuk ismét az aszfaltra tolni)

 5. nap 2009.07.10. (péntek) Garda tó-Monfalcone

Reggel bemegyünk Riva del Gardába. GPS-ünk nem aludhatott valami jól, mert rögtön az indulás után elkezd kicsit bizonytalankodni, majd elvezet minket az ellenkező irányba. Miután korábban már legalább négyszer voltam itt, nem hiszünk neki és így sikerül is jól tájékozódunk. A városka nagyon kedves, régi épületek, sétány a tó partján, szűk utcák, harangtorony, egyszóval minden, ami kell.

A városnézés után Istvánra bízom a választást a további útvonalat illetően, és így a Garda tó nyugati oldalán megyünk. Ha valaki ebben a helyzetben van, én a másik oldalt ajánlom, az sokkal szebb, látszanak a nagy hegyek. Ezt beismerem Istvánnak is, de azt is, hogy nem akartam befolyásolni a választásában, és így lesz miért visszajönnie legközelebb. Az út további részén elérjük az autópályát, ahol elindulunk Verona-Velence-irányában és több óra elteltével megérkezünk Monfalcone-ba. Az úton egy hatalmas vihart kapunk jéggel kombinálva, hatalmas dugóval és egyéb nyalánkságokkal.

Monfalcne városka ismert mindkettőnk számára, kétszer is jártunk már itt korábban autóval, családdal 2005-ben és 2006-ban. Az Albatros kemping a tengerparton fekszik és szuper medencék vannak a területén. Van 50 méteres medence úszók számára, magasugró medence, gyerek medence, stb. Itt verjük fel a sátrakat a medencék közvetlen közelében, majd megvizsgáljuk a helyi étterem pizzáinak a minőségét.


Riva del Garda-ban, a belváros kellemes kis utcáin


Monfalcone, Albatros kemping, csobbanás előtt az 5m magas ugrón

 6. nap 2009.07.11. (szombat) Monfalcone-Gorizia-Tolmin-Bovec-Triglav nemzeti park-Kranjska Gora-Jesenice-Kokra-Logarska Dolina-Varpolje

A tegnapi felhős időnek reggelre nyoma sincs, így arra gondolunk, hogy a hazaútra vonatkozólag komolyabb terveket is szőhetünk. Nem megyünk Horvátország felé, előző nap ez is szóba került, inkább megnézzük a szlovén hegyek világát. Sokan mesélték már, hogy a Trigláv környéke nem rossz hely, itt az idő, hogy arrafelé elnézzünk. Monfalcone-ból elindulva Gorizia-nál lépjük át a határt és elindulunk a 103-as úton észak felé, a kedves kis Soca folyó völgyében, majd tovább észak-nyugat felé a 102-es úton Bovec felé. Az idő kitart a hegyek felé haladva, de körülöttünk igen komisz felhők gyülekeznek. Több helyen nedves az aszfalt, de az eső addigra már meglocsolta a környéket, mire mi elrobogunk. Egyre szebb lesz a táj, és egyre magasabbak a hegyek körülöttünk. Az egész sokkal vadabb, mint Ausztriában, pedig légvonalban nagyon közel vagyunk hozzá. Nincsen semmilyen helyismeretünk, konkrét információnk sincsen a helyről, de úgy gondoljuk, hogy minél közelebb megyünk a Triglávhoz, annál szebb kilátásban lesz részünk, másfelől, arra emlékeztem, hogy Krajnska Gora egy nagyon közkedvelt szlovén üdülőhely. Mindezek tudatában a 206os utat választjuk, mely útnak a teteje a csodálatos Vrsic hágó, mely 1.611 méterre kalauzol fel bennünket. Itt egy rövid pihenőt teszünk, a levegő egészen hűs, majd a másik oldalon vár minket Krajnska Gora a festői környezetben álló téli nyári üdülőhely.

Az idő ezen az oldalon már teljesen napos, a felhőket sikerült a hágó másik oldalán hagynunk. Leérve a völgybe keletnek fordulunk a 202-es útra, és egy nagyon jó minőségű úton folytatjuk utunkat Jesenice fele. A 202-es útról Jesenice „körül” északnak fordulunk (itt teljes mértékben István GPS berendezésére hagyatkozom, és vakon követem őt tovább) egy kisszélességű utacskára, ahol kb 50 km/órás átlaggal érjük el következő állomásunkat az észak felé vezető 210-es út kereszteződését, majd a 210-es út soron következő települését, Kokra-t. Az út ezután erősen emelkedni kezd, majd tovább vezet minket a sűrű erdőbe, ahol a levegő hőmérséklete egyre jobban hűlni kezd. Autóval, motorossal alig találkozunk már, teljesen kihalt az út. Egy technikai szünet alkalmával meg is jegyzi István, hogy magyar úttörők lehetünk ezen a tájon, mert szerinte itt még nem járhatott magyar motoros előttünk. Ezen el is mélázom úgy kb 2 percet, majd egy motoros húz el mellettünk, ezen az úton az első, persze a rendszáma ennek bizony magyar. Na ennyit erről….

Továbbmenve feltűnnek a csipkés sziklaormok, majd egyre feljebb kerülünk. Az út egyszerűen leírhatatlan, havas katlanokba nyerünk bepillantást, majd a látványt hirtelen leváltja egy másik csúcs. Az út érdekessége még, hogy egy kis szakaszra át kell mennünk Ausztriába is, ahol az út minősége vetekedhet egy versenypályával. Itt is rengeteg a kanyar, széles az út, és az aszfalt olyan sima, hogy direkt megálltam megsimogatni, mert én ilyet még sehol nem láttam. Az osztrák szakasz kb 10 km, majd ismét a határon állunk, és rövid kitérőnk után ismét visszagurulunk Szlovéniába. Úgy gondoljuk, hogy bár már 19,00 óra van, egyelőre nem keresünk táborhelyet, megpróbálunk a lehető legközelebb kerülni az autópályához (Celje városához), hogy a holnapra tervezett haza utunk ne legyen sokkal több 400 km-nél. A továbbiakban nehéz lenne eltévedni, hiszen csak egy út van, lecsorgunk hát a hegyekből, majd csatlakozunk a 225-ös útba, ahol néhány kilométer után elérjük Varpolje-t. Itt GRS-ünk „megállj szavára” hallgatva megállunk és rövid keresgélés után megtaláljuk eddigi utunk legbarátságosabb szálláshelyét, a Menina kempinget.

A sátorverés bizony már sötétben történik, fenekünk kicsit sajog ugyan, de nagyon örülünk, mert mindketten úgy gondoljuk, hogy ez volt az idei túránk legszebb napja.


A Triglávi Nemzeti Park kapujában


Vrsic hágó 1.611m, a 206-os úton


Kokra után, úton Ausztria irányába


A hágó tetejéhez közelítve, talán még a Szlovén oldalon

 7. 2009.07.12. (vasárnap) Varpolje-E 57es autópálya (Celje)-Maribor-Tornyosszentmiklós-M7-es-Budaörs

Reggel hosszasan várakozom a kemping recepciójánál, hogy végre elszámolhassuk a szállásdíjat. Sehol senki, csak úgy, mint tegnap este. Mi lehet ebben az üzlet, morfondírozom, de egyszercsak befut a házigazda, sebbel lobbal nyitja a boltot, és adja a számlát. Egy ilyen szép helyen, mindössze 9 EUR/ fő, hát ez tényleg nem volt drága. Összeszedem minden angoltudásomat és elmondom, hogy nagyon tetszett a hely, és legközelebb a családommal jövök ide. (Ez egy hónap múlva valóban így is lett) Hogy ígéretemre jobban emlékezzek, egy kitűnő helyi rizlinget kapok ajándékba, melyet nagy biztonságba a matracom közé rejtek.

Végre indulás, elmegyünk tankolni, majd kb 25 km után rátérünk az autópályára, ahol Celje, Maribor érintésével nem sokkal dél után elérjük a magyar határt. Rettentő meleg van, a továbbiakban is többször vagyunk kénytelenek megállni. Felmerül egy gyors balatoni fürdés lehetősége is, de végül a gyors megérkezés mellett döntünk. Jobb lenne a vasárnapi balatoni csúcsforgalomból inkább kimaradni. A nagy melegben már várjuk az út végét, már teljesen szétültük a hátsónkat. Magamban még egyszer végiggondolom az út egyes napjainak eseményeit, bevillan egy-egy helyzet, pillanat, vagy István tréfás megjegyzései. Jókat mosolygok magamban, és jóérzéssel tölt el a tudat, hogy sikerült egy szép túrát balesetmentesen, sok szép új tájat megismerve megtennünk.

A szokásos búcsúhelyünknél a budaörsi Agip kútnál állunk meg utoljára, elkészítjük a búcsúfotót, majd mindketten elindulunk haza, szerető családjainkhoz.


Varpolje-ban a Menina kempingben


Búcsú a budaörsi benzinkútnál

 Hasznos blokk

Teljes út: 2.240 km

Motorok:

  • Kawasaki 650 Versys (2007): István motorja
  • Honda CBR 600 F (2005): az én motorom

Látnivalók:

1. Mariazell, bazilika
2. Wildalpen
3. Hallstatt, és a Hallsatti tó
4. Gosau, Gosai tó, Gosaukam hegység, Dachstein
5. Zell am See
6. Krimml vízesés
7. Gerlos hágó
8. Innsbruch
9. Kühtai hágó
10. Ötz völgye, Sölden
11. Timmelsjoch (2511 m), Obergurgl, Hochgurgl
12. Garda tó, Riva del Garda
13. Velence (ezt mi most kihagytuk)
14. Grado (ezennel kihagytuk, de nagyon hangulatos kis tengerparti városka)
15. Tiglav Nemzeti Park, Krajnska Gora
16. Steiner Alpen, Jezersko-Seeberg sattel (gyönyörű hágó a szlovén-osztrák határnál, Klagenfurttól kissé dél-keletre)

Költségek (1 főre számolva):

  • Autópálya matricák és útdíjak: 30 EUR
  • Gerlos hágó: 4 EUR
  • Timmelsjoch: 11 EUR
  • Szállások:
  • Obertraun (Zimmer Frei) 25,0- EUR/ fő reggelivel
  • Wattens (szálloda Innsbruck előtt) 28,0- EUR// fő reggelivel
  • Garda tó, al porto camping 13,5,- EUR
  • Monfalcone, Albatros kemping**** 15,5,- EUR
  • Varpolje, Menina kemping 9,0- EUR
  • Benzin: 120,- EUR
  • Ennivalók: 10.000,- HUF
  • Biztosítás: 2.500,- HUF

Szöveg: Várhidy András, Fényképek: Treml István, Várhidy András, 2009. október 20.

Tags: , ,

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?