Ausztria Gergácz Lászlóval

Ennek a 2005 júliusi ausztria túrának a leírását Gerácz László zalaegerszegi olvasónk küldte meg nekünk, ahogy röviden írta “további felhasználásra”.
 1. nap – 372 km.

Indulás Sopronból. Kópházánál átlépjük a határt. A 62-es úton haladunk Weppesdorf-ig, aztán az 55-ös úton Kirchschlag-ig. Zöbern-nél keresztezzük az A2-es autópályát majd Gloggnitz-tól megcélozzuk Semmeringet. Semmering tél-nyári üdülőhely 1000 m magasan. Télen kedvelt síközpont a magyarok számára is. Most a nyár közepén egészen kihalt. Egy kis pihenőt tartunk. A táj már most gyönyörű és az időjárás is elsőrangú. Rövid útvonal egyeztetés, pihenés és indulunk tovább. A következő cél Mariazell.  Egy egyszerű fa Mária-szobornak köszönheti népszerűségét, amit a templomban őriznek. Természetesen megnézzük a templomot és egy rövid sétát teszünk a városban. Mindenhol kegytárgyakat árulnak.

Visszaindulunk azon az úton, amin ide érkeztünk Gußwerk-ig. Itt jobbra fordulunk a 24-es útra. Nemsokára elérjük Hieflau-t. A Gesäuse nevű 18 km hosszú völgykatlanban megyünk tovább. A következő 30 km az Enns folyó legszebb szakasza. Északról az Ennstail-, délről az Eisenerzi-Alpok közt megyünk a szűk szurdokban, a rohanó folyó mellett. Gesäuse a Keleti Alpok legvadregényesebb vidéke. Minden beszögelésben autók állnak, fél Ausztria itt raftingol. Az utat szegélyező hegyekről vízesések rohannak a folyóba.

Admont-on keresztül Liezen-ig megyünk. A 320-ason megyünk tovább. Stairach után jobbra a 145-re fordulunk. Belépünk a Salzkammergut tóvidékére. Bad Aussee-ig megyünk. Itt balra fordulunk egy kicsit „rosszabb” útra, mert ki vannak a vontatók (lakókocsik) tiltva. Ideális motoros útvonal a kanyargós lejtő. Cél Obertraun a Hallstätter See partja. Rövid keresgélés után megtaláljuk a turistaszállót.

Jugendherberge A-4831 Obertraun Winkl 25€/fő reggelivel. Vacsora a tóparton és pihenés.

 2. nap
Szeretnénk az Obertraumból induló felvonóval a dachsteini óriás jégbarlangot megtekinteni. A jégbarlang az Alpok legcsodálatosabb természeti látványosságai közé tartozik, de szakad az eső. Nem baj gyalog közelítjük meg a szállásról.


fotó Gergácz László

Kiderül, hogy a felvonó nem működik, mert villám csapott bele. Vissza a szállásra és egész nap internet és biliárd. (Nem valami felemelő a tétlenség.) Délután már nem bírjuk és bemotorozunk  Hallstatt-ba vacsora alapanyagért.
 3. nap – 240 km.

Reggel vakító napsütés. Gyors reggeli és addig fel is szárad az út. Tervmódosítás. Eredetileg Salzburg lett volna a cél, de az egynapos késés miatt azt most ki kell hagynunk. Megfogadjuk, hogy 2006-ban visszatérünk. Rövid séta Hallstatt-ban. Hallstatt a Dachstein (3004 m) lábánál fekszik. Ausztria legszebb településének tartják. A szűk utcákban csak gyalogosan lehet közlekedni. Az autók és motorok a hegybe vájt, több száz méter hosszú, két különálló alagútban közlekednek.

Hallstadt
fotó Gergácz László

A Hallstätter See-től Gosauzwang-nál elbúcsúzunk és balra a 166-os úton megyünk tovább, egészen Bischofshofen-ig. Itt balra a 311-en Zell am See-ig. Pihenő és megbeszélés következik, népszavazás kíséretében. A szavazás tárgya, hogy menjünk tovább és nézzük meg a Krimml vízesést, vagy Großglockner Hochalpenstraßén a Gorßglocknert. Én félek, hogy az idő elromlik, és a hegyekben semmit sem fogunk látni. A hölgyek és a túravezetőnk  leszavaznak, így irány a Krimml vízesés. A 68-on tovább Mittersill érintésével megérkezünk Európa legmagasabb vízeséséhez a Krimmler Fälle-hez. Felemelő látvány. Belépő 1,5 €/fő. A víz 3 lépcsőben érkezik a völgybe. Valóban megérte ezt a 80 km kerülőt.

Krimml vízesés
fotó Gergácz László

Vissza Zell am See-hez. Itt jobbra fordulunk a Großglockner Hochalpenstraße felé. Az útért fizetni kell 17 €/motor. Az út folyamatosan emelkedik. Minden kanyarban tábla a kanyar nevével és a tengerszint feletti magassággal. Másodszor motorozom ezen az útvonalon, de nem lehet betelni a tájjal az út hajtűkanyarjaival. A látványt csak fokozza, hogy ami tegnap Hallstatt-ban eső volt, az itt 2000 m felett hóként esett. Még a hótolók nyoma is felfedezhető az út szélén. Edelweißspitz-en (Havasi gyopár csúcson) pihenő. Ez a legmagasabb pont, amit elérünk (2572 m). Fotók tömegét készítjük és hógolyózunk is egyet.


fotó Gergácz László

Tovább indulunk Heiligenblut felé. Itt is érdemes megállni, mert nagyon szép a település. Winkler-nél balra fordulunk . Ez már a Möll folyó völgye és a mai végcél. Obervellach-nál kipihenjük magunkat.

A megbeszélt turistaszállás tele van, de a magyar tulajdonos rögtön kerít nekünk a közelben Frau Gerlinder-nél szállást 18€/fő reggelivel.

 4. nap – 172 km.

Vissza motorozunk Flattach-ig. Itt jobbra fordulunk fel a hegyekbe egészen az út végéig. Motorokat le és Gletscher Bahn-nal, valamint kabinos felvonóval felmegyünk a Mölltaler gletcher-re. Itt aki akar, még síelhet is.

Lemegyünk a motorokhoz, aztán vissza a 106-on Spittal irányába Möllbrück-ig. Itt jobbra a 100-on Greifenburg-ig. Beérünk a Dolomitok közé. Balra fordulunk a 87-re és Hermagor érintésével Arnoldstein-ig megyünk, aztán tovább Ferlach, Sittersdorf. Itt jobbra Bad Eisenkappel a végcél. Egy nagyon kedves gyógyfürdő városkába érünk. A főtéren lévő szállodában megérdeklődjük, hogy mikor megy busz a cseppkőbarlanghoz. (Tropfstein-höhlen.) Negyed óránk van, az indulásig. Rohanás a szállásra, lemálházás, vissza a főtérre. Épp időben. Ami ezek után következik, ahhoz képest a hullámvasút kéjutazás. Egy hegyi szerpentinre kanyarodik a busz. Csak egy sáv van és a buszt valaki biztos üldözi, mert eszeveszett tempóban tépünk felfelé. Közben a sofőr lehajol és a rádiót tekergeti. Örültünk amikor kiszálltunk a tengerszint felett 2100 m-en. Itt egy semmitmondó kis cseppkőbarlang van, de úgy van tálalva, hogy csak bámulunk. Tanulhatnánk az osztrákoktól, hogy hogyan kell eladni a jelentéktelen dolgokat.

Azt nem részletezem, hogy mi volt visszafelé a busszal. Mikor leszállunk, abban a pillanatban esni kezd az eső és másnap estig szakad.

A szállásunk „Gasthof Podobnik” Bad Eisenkappel Vellach 157. , 25 €/fő került és ezért nagyon korrekt ellátásban van részünk. A tulajdonosnő egyből kiáll a garázsából és ide tehetjük a motorokat.

 5. nap

Egésznap semmittevés, biliárd, interneten időjárási helyzetkép értékelés. Semmi bíztató. Szállásadónk felajánlja, hogy elintézi a gyógyfürdőbe a belépést, csak valakinek egy masszást be kell vállalni. Mire jó magyar szokás szerint megvitatjuk, hogy  ki legyen az ”áldozat” a fürdő bezár. Ausztriában péntek délután már nem igazán dolgoznak, és különleges esetnek számít az is, hogy a „Billa” este 6-ig nyitva van. Szombaton délután aztán végképp bezár minden. (Ezt olvassák el a kereskedelemben dolgozók).

 6. nap – 235 km.

Reggel felhős az idő, de száraz az út. Indulás hazafelé. Sittersdorf-nál jobbra, aztán a 81-en Lavamünd, Gamlitz érintésével Bad Radkersburg-nál átlépünk Szlovéniába. Innen már szakadó esőben Murska Sobota érintésével érünk magyar földre.

Már szervezzük a 2006-os túrát.

Zalaegerszeg, 2006 február 19. Gergácz László, E-mail: robiron@mail.datanet.hu

Tags:

No Responses to “Ausztria Gergácz Lászlóval”

  1. Horváthné Kati augusztus 6, 2006 at 3:05 du. #

    Kedves László!

    Mi most 2006. aug.12-én indulunk Tauplitz-ba, szintén azon az útvonalon amerre Ti mentetek Máriazell fele. Hazajövetet Graz irányába céloztuk meg. A leírásodat remélem jól tudjuk hasznosítani. Köszönettel: Katalin Sárvár

  2. Ódor János február 21, 2006 at 12:40 du. #

    Kedves László!

    Nagyon tetszett ez a túra főleg mert junius 20-án mi is erre a környékre indulnánk. Már december óta gyűjtőm az információkat, és kifejezetten ezért is örültem a cikkednek. Mi Maria Alm-ban foglaltunk szállást és onnan járnánk be a környéket. Már nagyon várjuk az indulást. További jó motorozást és jó utat. Üdvözlettel.

Hozzászólás a(z) Ódor János bejegyzéshez Click here to cancel reply.