Görög körút 2011.

Bazi nagy görög körút

Időpont: 2011.05.04-22.

Résztvevők: Ági, Ákos, Bagoly (750-es Honda shadow)

Cél: túlélni a kb. 4.500 km-es utat.

A terv: Győr-Tompa-Belgrád-Bitola-Meteorák-Delphi-Korinthos-Nafplio-Leonídio-Geraki- Gythio-Kokkála-Kalamata-Methoni-Kiparissia-Rio-Astakos-Preveza-Igoumenitsa-Korfu- Saranda-Durres-Podgorica-Szarajevó-Eszék-Győr.

Régi álmom ez az út, de valami mindig közbejött. Most végre sikerült. Egy rossz terv is jobb, mint a semmilyen, Methoni kimaradt, Monenvassia beugrott helyette. Hogy mit nyertünk, mit vesztettünk ezzel, nem tudom, de nem is érdekel.

Előkészületek. A szokásos infószerzés egész jól sikerült, sok és jó tanácsot kaptunk, többségét igazolta az élet. A szállásokat nem kempingre terveztük (öregség, hideg, sok csomag). Annyira szezonon kívül voltunk, hogy biztosra vettem, mindenhol lesz szoba. A valóság még sokkal jobbat is hozott a szállás terén, de majdnem éhen haltunk a nem túl látogatott helyeken.

Csomagolás. Ellentétben sok társammal, az én vízhordóm tökéletesen tisztában van a bőrtáskák köbtartalmával. Az úton beiktatott „pihenőnapokon” kimosott, mindenből van kicsi, sőt még kisebb. Esőruhát nem vittünk, szabadságon vagyunk, megállunk, ha nagyon esik. Nem igazán autentikus a motor habitusához a cordura, viszont vízlepergető és a bőr kevésbé alakítható a hőmérséklethez.

Az út

Ha rossz a főpróba, jó az előadás. 05.03-án délután akartunk indulni Tompáig, hogy másnap nagy levegővel Vranjska Banjáig eljussunk. Szakadó eső, ráadásul a tompai Sárga panzió is aznap becsukott. Ezzel az egyetlen „itt megalszunk” terv is füstbe ment. Sebaj, másnap délelőtt indulunk. Hideg, borult idő, még a nadrágbélés is kellett. Belgrádnál utolértük az esőt, de nem volt veszélyes. Hamar elállt, meg is száradtunk. A tanácsokkal ellentétben megálltunk egy autópálya melletti motelben a szendrői elágazás előtt (drága, viszont sz..r, de ott volt). Az egyetlen, de nem elhanyagolható előny Bagoly garázsa volt. (496 km)

Másnap reggeli, tovább az utált autópályán, de nincs más. Macedóniában le akartam térni Bitola felé, de a hegyek között rendesen esett. Maradtunk a völgyben, a pályán Thessaloniki felé. A szerb és a macedón szakasz jó, de a görög oldal pocsék /legalább ingyenes/. Nyugatra fordulva viszont elállt a levegőm az E 90-es úton. A lenyűgöző szó kevés. Körben 1800-2000 m-es csúcsok felhőben, alagutak, viaduktok. Kozaninál döntöttünk úgy, hogy mára elég, segítséggel találtunk egy hotelt a városban, nagy előtető, Bagoly jól aludt. (697 km)

Harmadik nap. Végre elhagytuk a pályát, irány Kalambaka, Meteorák! Most már a gumi széle is kopott, a közepe csak akkor ért le, ha bal-jobb váltás volt.

Úton a Meteorákhoz

A vidék gyönyörű, az út /15-ös/ kifogástalan. Futtában kolostornézés, elég a Nagyot megnézni, csak a lépcsős megközelítés működik, a kötélpálya javítás alatt.

 
Nagy is…. …. kicsi is.

Itt követtük el az út legnagyobb tévedését. Kalambakában már készülődtek a turisták etetésére, de még kellett egy jó óra a feltűzött húsoknak. Agresszív kismalac: nem várok! Félig éhen halva, egy motoros rendőr segítségével találtunk végre egy kifőzdét Karditsában. Az út menti éttermek vagy bezártak, vagy kávézóként működnek.

Tisztelegtünk Leonidasz emlékművénél, majd még kanyargósabb, hegyi utakon átvágtunk a 2000 m-es csúcsok között Delphi felé.

A neten biztos jobb képet találsz, de ezt Ági csinálta telefonnal

Leértünk a völgybe, csodálatos olajfa erdőben megy az út. Ettől kezdve viszont drasztikusan megugrott Ági papírzsepi fogyasztása, én pedig még lassú menetben is zárt arcvédő plexivel mentem. Olajfavirágzás, pollen, méhek. Semmire sem volt soha allergiás, itt kellett rájönnie, az olajfapollenre igen. Letérő Delphi felé, lenyűgöző sziklaszirt, tetején kemping.

Olajfaerdő a völgyben

Hideg a bungiban/ha nincs fűtés/

 Szállodai szoba kategóriájú bungik, /este én nem találtam a fűtéskapcsolót, reggel meglett/, tető Bagolynak, szuper kilátás a tengerre /Korinthosi öböl/ és a Parnasszoszra. (368 km)

 

Negyedik nap.

Isteni reggeli a teraszon, melegszik az idő, bélések ki. /Ági azért a felsőt bent hagyta./ Rövid kőnézés, messziről. Vagy fél nap ókori kultúraevés, vagy megyünk tovább, és csak az épen maradt történelmet vizsgáljuk. A Peloponészoszi félszigetre való átjutást háromféle módon lehet megoldani: Athén felé kerülni az öbölt, át a csatornán, vagy komp Egio felé, vagy a Rioi hídon át. Én a kompot terveztem, Athént el akartam kerülni, a hídon majd visszafelé jövünk. Egyébként az útvonaltervező is ezt ajánlja. Némi keresgélés után megtaláltuk a hűlt helyét. A kikötőhöz vezető út nyűgös már egy vontatott lakókocsinak is. Minden zárva. Némi káromkodás után irány a híd. Az út szép, de ha kényszeres, már nem tudtunk örülni neki. A hídra méltán büszkék, csodálatos, ellentétben a félsziget északi „autópályájával”, amit még ráadásul most bővítik. Szerencsére, már megtanultam görögül vezetni / Ági szerint túlzottan is /, tehát a 60-as táblát minimum 1,5 – 2-es szorzóval kell figyelembe venni. Amint lehetett, letértünk az Argosi útra, és láss csodát, működő étterem egy benzinkút mellett. Mindjárt kipróbáltuk a szuflakit. Nafplio felé elmúltak a hegyek, az olajligeteket szabályos narancserdők váltották fel.

Szinte mindenhol megvolt a szüret, csak a kertekben lehetett látni szedetlen fákat. 35 éve, szüleimmel voltam „tour de cultur” ezen a részen / fiatalok kedvéért 3 évente 50 dollár/ fő erejéig mehettünk nyugatra/ és akkor a volt fővárossal /Nafplio/ szemben, az Argoli öböl túlpartján szálltunk meg Nea Kiosban. Kb. 5 km légvonalban a város, és csodálatos látvány. Egyszerre látni mindhárom erődöt, a napnyugta furcsa fényében a várost, a többi… lányregény. Teljesen véletlenül sikerült ugyanott megszállni, mint akkor. Igaz akkor 6 szobával, egy kis földszintes kutyaól volt, viszont emlékeimben a kék járólap csodás volt. A járólapból már semmi nincs, de mikor mindez kiderült, előjött a 85 éves tulaj, és a fiaival / ők viszik a boltot, notabene 2 hotel kb. 34 szoba/ szörnyen berúgtunk. Állítólag az argolidai ouzó jobb, mint a többi. Lehet. Ami viszont kicsit megütött, első nap este magyarul rám köszönt egy srác, és cigit kért. Romániai /nem erdélyi/ magyar volt, kiszervezték narancsszüretre, mire kiértek vége, a barackig még 2 hét, pénze nincs, a cigi 4 euro. A motoron rajta van a felségjel: a magyar és a győri zászló, ezért szólított le. (329 km)

Ez még csak az előkészület, az igazi kibontakozást nem vártuk meg

Ötödik nap.

Terveztünk egy rövid pihenőt: mosás, ivás, stb, de vasárnap lévén a helyi ifjúság a nagyszülőkkel programcserét diktált. 9 körül már akkora buli volt a környéken, hogy rémülten menekültünk. Irány Epidavrosz. Igazából nem voltunk színházlátogató ruhában, de nem hiszem, hogy ez Szophoklest zavarta volna. Aznap ráadásul ingyenes. Miután előbb udvariasan felkértem néhány amerikai turistát egy 10 mp csendre, sikertelenül, később az egyszerű shut up, mintegy 90 Db-es közlésével jutott némi idő a centrum kőről szerelmet vallani feleségemnek, amit persze már suttogva adtam elő. Mégiscsak aznap volt a 30-ik házassági évfordulónk, és Ő cordurában felmászott az utolsó sorig, ott is hallani a suttogást.

Ezen még nem látszik, Ő csinálta a képet

4000 éve biztos láthattuk volna a kaput

A Korinthoszi csatorna, mint kötelező ujjgyakorlat, és a Mykenei oroszlános kapu megnézése érettségi tétel. Kár, hogy a nagy válságban 14 órakor bezár a vár. Az útikönyvben 18.30 szerepel. Kapunézés elmaradt. Amíg a cigit elszívtuk, nyolc görög rendszámú autó fordult vissza némi káromkodás után az elmaradt kapunézőből. Szerencse: a Csatorna nem zárható.

A rengeteg, és nyitva lévő éttermek egyikében ettünk egy feledhető vacsorát. 500 fős! étterem, a tulajdonos házaspár látja el a munkát, csak mi voltunk a vendégek. Mindketten 80 év körüliek. Feltűnt, hogy udvarias legyezésemre nem válaszoltak a görög motorosok. Egyszerűen nem köszönnek vissza, de nem „bunkóságból”, hanem itt nem szokás köszönni.

Narancserdőn keresztül irány haza. Én csak farmert vettem, kicsit hűs lett. (186 km)

 

Hatodik nap.

A pihenést azért beiktattuk, ma csak Nafplio-ba mentünk, szuper a régi városrész. Hétfőn de 10 órakor megittuk a kötelező frappét. Közben, a kávézóban végighallgattuk a helyi lakosság egymásnak szóló panaszait a munkanélküliségről. Bugyuta kérdésemre, hogy miért nem szednek narancsot, barackot a vendégmunkások helyett, felháborodva hivatkoztak magas képzettségükre.

A csatorna egy víz alá merülő hídról 

Az „úszó erőd” tényleg egy hajóra hasonlít, csak nem lehet elsüllyeszteni

Felmentünk a Pallamidini erődbe is, lenyűgöző. Azért azon elgondolkoztam, ha én nem vassal vagyok, egy hátsó kerülő úton, hanem a könyv szerinti 999 lépcsőn fölvánszorgok a városból, az elvileg 18 óráig nyitva lévő várba, ami szintén 14 órakor bezárt, mit mondanék? Alig látni rendőrautót, a közbiztonságot a motoros rendőrök adják. 4 zsaru, 2 motoron, golyóálló mellényben, 2 géppisztollyal. Tulajdonképpen az ő megjelenésük döbbentett rá arra, hogy akin bukó van, az vagy külföldi, vagy zsaru. A parton ittuk meg a kávé-frappé uzsonnát. Feltűnt egy kisebb csődület egy halászhajó mellett, megnéztük. Halat árultak: cápa és kardhal. A kard hosszabb volt, mint 1 m. A kisebbik cápa már fogytán volt, de volt még egy, kb másfél méteres, darabolásra várva. Ezt látná az ÁNTSZ. Szerencsére a hotelesek nem tudták a házassági évfordulót, így ma nem rúgtunk be, és egy általuk javasolt étteremben bepótoltuk a tegnapi lemaradást. Szuper halak, polip, tintahal,… (Ma csak 26 km.)

A két másik erőd

Abszolút friss fogás

Életem legjobb tengeri herkentyűi

Hetedik nap.

Behoztuk az 1 nap csúszást, ma nem lógtunk, /a mosás megszáradt/ hanem egy sehol nem hallott úton (Griff infó) elindultunk Monenvassia felé. Első állomás Leonidio. Itt az út eltávolodik a tengertől, és irányba veszi Lakonia hegyeit. A városkáról nem csak annyit kell tudni, hogy itt az utolsó benzinkút, de csak 50 km-ig, utána helyreáll az 5-6 km/kút sűrűség, hanem azt is, hogy az itt közlekedő buszok csak behajtott tükörrel férnek el az úton.

Az út egyébként kétirányú. Cosmasig egy völgyben megy az út, néhány olyan kecske társaságában, amik születésük után néhány órával 89 fokos lejtőn követik az anyjukat, és még szopni is akarnak.

Kolostor a sziklán, most kecskék nélkül 

Miután megnyugtattam Ágit, hogy nem fognak leesni, már nem akarta kihívni az állatmentőket. Sehol nem olvasott kolostor (mint az Ostrogi/)a hegyben, 2.000-es hegyek, és a falu!! Képzelj el egy kézilabda pályányi síkot, egyik szélén egy kőtemplomot, a másik 3 oldalon kocsmák. Az oda és elvezető utcák egy zerge tudását feltételezik az ott lakókról. Meg sem próbáltam lefilmezni, ezt látni kell! Mivel a hőmérséklet rendesen visszaesett (legalább 1000 m-en voltunk) megkockáztattunk a frappé mellé egy-egy cipurót. Ez egy egész tűrhető minőségű pálinka. Már amikor Ági bejött a kocsmába, megállt a levegő, de amikor leöntötte a cipurót! Viszont kellemes meleg volt, a középen álló vaskályha rendesen be volt izzítva. Geraki után unalmas út, de lehet, hogy csak el lettünk kényeztetve.

Szép lassan ereszkedtünk a tengerig, melyből egy hatalmas szikla állt ki. Monenvassia.Az északi oldalán semmi, az erőd és a város a másik oldalon vannak. A parton megkerestük azt a teraszos szobát, melyből a legjobb a kilátás a sziklára.

Ági a teraszról szeret kukkolni

Annyira nem volt vendég, hogy lasszóval kergettek. Séta a városban, zergét próbáló utcák, sikátorok. Nem csúnya, érdekes is, de valahogy nem fogott meg. A szállás melletti tavernában akartunk tintahalazni, a vendéglőst úgy rugdosta fel álmából a szállásadónk /fél hétkor/. Viharos szél volt, majd megfagytunk a vacsora alatt. Persze, ha valaki olyan hülye, hogy viharban a teraszon ül le, vessen magára. Bagoly az étteremben aludt. (183 km)

Nyolcadik nap.

Javult az idő, kis kitérővel Githio-nál újra a parton kanyarogtunk. Délről megkerültük a Taigetos-t, és visszamentünk az időben. Mani az erődfalvak félszigete.

Régi

Új

Ez a délre nyúló félsziget mindig szabad maradt. Még a török sem volt olyan elszánt, hogy feláldozzon egy hadsereget – semmiért. Kikötési lehetőség alig, a sziklák szinte függőlegesek a tenger felől. Teljesen kopár vidék, az egyetlen út nem hiszem, hogy a középkorban is megvolt. A falvak minden háza egy vár, toronnyal, lőrésekkel, és a legfurcsább, hogy a mostani épületek is ugyanígy épültek, épülnek. Biztos, ami biztos, az itt élők tudhatnak valamit. Areopolinál visszatérünk az olajligetek közé, de a Taigetos nyugati oldala sem a Hortobágy. Egyik kanyar után valami az úton. Fék, megállok, egy szárazföldi teknős. Kikerültem. Védett állat, a mögöttem jövő golfnak intettem, hogy lassítson. Úgy látszik itt nem ritka a jószág, a fickó kiszállt, felmarkolta a kb. 20-25 kg-os teknőst, levitte az útról, és megköszönte, hogy figyelmeztettem. Remélem arra akart menni, amerre vitték. Valahogy nem akaródzott sokáig a vason ülni, Kardamilli előtt szökőkutas taverna, szoba jelzéssel, egy 1200-as bandit a fedett teraszon, megálltunk. Gyors átöltözés / farmer, papucs /, némi tanulás a tengeri halakról /nevük, ízük, súlyuk, áruk /,és már ettünk is. Ennek a tanulásnak később jó hasznát vettem. Itt ittuk az áráért a legjobb bort. A 4 szoba – sziklába vájva – az étterem alatt, terasszal, kilátással a tengerre, fenyőkre és a gyümölcsfákra. Bagoly és a bandit nem vesztek össze. (226 km)

Kilátások az étteremből: a Taigetos nyugatról, …

… a tengeröböl felülről.

Kilencedik nap.

Irány Kalamata, olajbogyóevés. Állítólag itt a legnagyobb, legfinomabb. Nem találtuk a piacot, konzerv máshol is van. Ági kicsit besokallt, ne menjünk Methoni felé, voltunk eleget a parton, nagyon sok a kanyar. Átvágtam Pilos felé, ez sem volt egyenesebb. Többet nem adott instrukciót. Elég meleg lett, ezért úgy döntöttünk, nem térünk le Olympia felé, semmi kedvünk lefutni néhány stadiont. Azért mégis ettünk kalamatai olajbogyót. Pirgos után egy kilátó-parkolóba „dübörögtünk”, és az itt -szerintem- kempingező lakóautós, francia, nyugdíjas házaspárra ráhoztuk a frászt. Kicsit megnyugodtak ősz szakállam láttán, Ági ősz hajának látványa már visszacsalta őket a kocsiból a szabadba. A nagy ijedségre töltöttem nekik egy kis whiskyt. Némi szabódás után anya is megitta, majd nagy tanakodás után előhoztak egy kis tálka olajbogyót. Jó üzlet volt, mert Ági elkerülendő a gyors távozást, soha nem eszik. Kénytelen voltam feláldozni magam, tényleg jobb, mint a bolti. Ma sem akartunk sokat menni, letértünk Kyllini felé. A kikötőben lévő kissé leélt hotel nem vonzott, ráadásul Bagoly éjszakai szállása az utcán lett volna. Nem hatott meg a tök üres hotel ára sem, a nagylelkűen az eredeti 80 euro helyett felajánlott 60 is messze felette állt az ár-érték aránynak.

Két szobás, konyhás luxus-apartman

A patrai úton alig 5 km múlva egy meseszép kertben álló apartman, esti cipuróval, reggeli kávéval 50-ért. Az egész út legcsicsásabb szállása volt, simán 5 csillagos hotel. Nem csoda, hogy a fickó a 6 szobából 4-et kiadott- előszezonban. Nagy előtető a Bagolyfészek. (246 km)

Tizedik nap.

Reggeli szokásos tevékenységem közben kiesett a kezemből a mellé dobandó papír, a ház fölött lökhajtásos gépek húztak el, baromi alacsonyan. A teraszon kávézó vízhordó megnyugtatott, nem a harmadik világháború tört ki, hanem 9 tűzpiros műrepülőgép tart bemutatót. A törülközőt újra takaró pozícióba helyezve felvilágosítottam, hogy ezek a gépek a mi 30 éves házassági évfordulónkra gratulálnak. Nem igazán hitte el, sőt a tulaj elmondta, hogy ez egy angol kötelék, amely egy hónapig itt gyakorol Kyllini fölött 8-kor és 13-kor, minden nap. Sajnos Ági mindent értett, így nem úszom meg az ajándékvásárlást. Gyér forgalom mellett irány a híd. Erre mondják azt, hogy ha már ott vagy, menjél. A híd már ismerős volt. Meglepő módon a megengedett 80 helyett mindenki 60-al ment. Valóban lenyűgöző. Feledhető reggeliző hely után alig vártam az astakosi utat. / Griff infó / Mesolongiban, okulva az eddigi gyér ellátásból, bevásároltunk egy Lidl-ben. Kenyér, sajt, víz, whisky. Ági nagy vágya is teljesült: egy igazán érett narancs, sk, fáról szedve. Nem „polcérett”, nem boltból, nem piacon. Az egyik, már szüretelt ültetvénynél láttunk néhány szedetlen fát. A gazda valamit piszmogott egy ott lévő fóliasátornál, megkérdeztük szabad-e. Még zacskót is hozott, nem akarta elhinni, csak 1 kell. Astakos előtt sajnos egy szeméttelep rontja az összképet, de gyorsan el kell felejteni. Maga a halászfalu is csodás, de én még nem láttam ilyet sehol /horvát tengerpart, francia riviéra /. Apró szigetek tömege, amelyiken elfér, kis templom. Nem csináltunk képet, nem lehet. Ide vissza kell jönni! Csodás környezetben, egy bezárt kemping éttermének teraszán megettük az ebédet / kenyér, sajt /, és a tulajjal, kölcsönös kínálgatás után lemostuk némi helyi borral.

Az ebéd mellé szervírozott kilátás

Pargai láblógatás, bámészkodás, borozgatás….

Lassú menetben tovább a parton Palerosig. Tényleg gyönyörű! Újabb 27 km múlva átmentünk a prevezai alagúton. Semmi extra, de jobb is, mert ha itt érdekesség van, az tengervízbetörés. Valószínűleg nem a 4-es metró tervezői-kivitelezői dolgoztak itt. Úgy döntöttünk, ma már nem megyünk át Korfura, minek kapkodni. Letértünk Parga felé. Beértünk a kikötőig, ahol egy motorparkoló tábla fogadott. Ügyes húzás, ki nem állna meg, ha szállást keres. Csodás kilátással, szépen berendezett szoba, olcsón, főleg ha két napig maradunk. Turista alig, minden működik, maradtunk. Kihasználva a pihenőt, mosás. Megkerestük az ajánlott vendéglőt, Medve névre hallgatott. Szerintem a tulajról nevezték el, egész lénye egy nagy mackóra emlékeztetett. Rögtön elneveztem „Sir Grizzly”-nek, ami úgy megtetszett neki, hogy a szokásosnál is több elő-ital és utóétel lett a „ház vendége” kategóriából. Mindenesetre ez volt eddig a legfinomabb halunk. A motorparkoló sajnos tető nélküli, de a tulaj megígérte, hogy nem lesz eső. (323 km)

Tizenegyedik nap.

Ma teljes láblógatás. Egy óra alatt be lehet járni keresztben-hosszában az egész várost, ami terepadottságait tekintve egy ókori színházra emlékeztet.A színpad a tenger, a nézőtér pedig a hegyoldalra épült városka. Délelőtt egy tucatnyi 10 év körüli srác nagy pancsolást rendezett. 2 órával később hősiesen én is megpróbáltam, de a combközépig való bemenet után átgondoltam ezt a felelőtlen tettet. A 42-es lábam rögtön 40-es lett, ha tovább megyek, az esti elfoglaltságot kockáztatom. Fakírnak hittem a srácokat, de a szállásadónk felvilágosított, hogy 3-4 fok különbség is van az öbölben, napszaktól függően az áramlások miatt. Lubickolni az is kevés.

A szokásos kockás abrosz

Medve-cégér egy halvendéglőben

Délután felkerestük „Sir Grizzlyt”. Már értem, miért oda küldött minket a gazda. A parton legalább 20 vendéglő van, de a kikötött két halászhajó egymástól függetlenül idehozta a kifogott minőségi halakat. Medve úr minden nap selejtez, nála nincs hályogos szemű, tehát már nem friss hal. Azt mondta inkább kidobja, így nála mindig van vendég. Igaza volt, a parti éttermekben vacsorázó kb. 30 emberből 20 itt evett.

Totál giccs

Tizenkettedik nap.

Ma nem megyünk sokat, időben viszont lehet, hogy elhúzódó lesz a komp miatt. Hatalmas reggeli a parti kocsmában, sose lehet tudni, mikor tudunk ebédhez jutni. Mivel vasárnap volt, akkor biztos a kompmenetrend, ha rajta ülsz és megy. Nem mentünk vissza a főútra, maradtunk a kis, partközeli úton. Igoumenitsa feledhető, de itt a kikötő. Szerencsénk volt, alig 20 percet kellett várni az indulásra. Nem Korfu kikötőjébe, hanem Lefkimi felé mentünk, fele idő (kb. 1 óra), olcsóbb, és a sziget déli része nem annyira érdekelt, hogy oda-vissza menjek. Kicsit kietlen a déli rész, a szép vidék Korfu előtt 5-6 km-rel kezdődik. Maga a város óriási csalódás volt, főleg Nafplio és Parga után. Nagyon kopott, a velencei stílusú házak mind „fekete ablakosak”, lakatlanok, elhanyagoltak. Talán a gyakorló tér és környéke tetszett. Lehet, hogy túl sokat vártunk, hiába az eddigi látnivalók nagyon elkényeztettek. A várostól északra kerestünk szállást, elhagyva a jachtkikötőt Kontokalinál, találtunk egy szép hotelt Gouviában. Szokásom szerint körbemotoroztam, a lehetséges Bagolyfészket keresve. Találtam, így aztán „nyuszi hopp”, Ági leszállt. A hotelhez tartozó külső bárban két turista vénasszony ivott valami gyanús színű löttyöt, majd megjelenésünkre „ide már mindenkit beengednek” felkiáltással távoztak. A mixer határozottan hálásan pillogott ránk. Most a saját fejünk után kerestünk vacsorázó helyet, a környéken minden a hotellal azonos névre hallgatott, kell egy kis változás. (109 km)

Minden bájosan össze-vissza

Jön az eső, de már a teraszról nézve

Tizenharmadik nap.

Sajnos romlik az idő, a Pantekrátor felhőben, lóg a lába az esőnek. Csak kis körutat tettünk, a legészakibb csücsök kimaradt. Több mint érdekes a szűk utak forgalmának irányítása. Bizonyos távolságra, lámpával egyirányúsított. A szakaszok közötti házak, kis utcák csatlakozásánál sárga lámpák jelzik az éppen esedékes irányt. Állítólag ritka a baleset. Nagyon vadregényes az egész, kár az időjárás froclizásáért. Így is kaptunk némi ízelítőt arról a területről, ahol Ági egyik kedvence, Gerald Durrell töltötte gyerekkorát, amit tövéről-hegyére leírt. Irigylésre méltó gyerekkora volt. Tulajdonképpen ezért jöttünk Korfura. Ami igazán érdekes, hogy az emberek nem igazán görögök. Korfuiak. Nem tudom megmagyarázni a különbséget, nem tudok velük beszélgetni, csak egy benyomás. Nem lepődnek meg semmin, nem csinálnak semmiből gondot, a szőke nők tudnak vezetni, ha valami valamiért nem jó, az albán. Ezt éppen a vendéglős mondta arra a halra, ami szerintem baromira nem volt friss. A többi szép szemű, friss volt. Megkértem, amíg a miénk elkészül, addig ezt hagyja a többi között, csak aztán vigye ki kidobni. Biztos, ami biztos. (47 km)

Tizennegyedik nap.

Az idő nem javul, csak városi bóklászást tervezünk. A recepciós kislány felderítette az Albánia (Sarande) felé közlekedő kompot, miden reggel 9-kor indul a Delfin társaság hajója. Úgyis bemegyünk a kikötőbe, veszek jegyet, megnézem, honnan indul, ne reggel kelljen kapkodni. A kikötőben némi nyomozás után eligazítottak, az iroda nem itt van, menjek erre, forduljak arra…. Szóval röpke fél óra múlva ott álltam egy csinos nő előtt, kérve 1 motor és 2 felnőtt jegyet a holnapi kompra. Ékes, talán angol nyelven felvilágosított. Egy szót sem értettem. Erre elmondta ugyanazt, ugyanúgy. Viszont ezt nem is hallottam, mert a kolléganője közben lejött egy falépcsőn, fapapucsban. Ezek után testbeszéddel megkérdezte, ha nem értem, akkor mit akarok itt. A papucsos némi empátiával besegített. 10 mp alatt elmagyarázta, hogy a holnapi járat vagy egy személyszállító hajó, vagy egy komp, tehát nem tudja a motort is mehet-e. Talán érdeklődjek estefelé, akkor valószínűleg már többet tud. Délután fél kettőkor gőzük nem volt, mi lesz holnap! A nyelvi kioktatás miatt a kisördög mondatta velem, hogy a válság nem a pénztárcában kezdődik, hanem a fejekben. Kicsit szomorúan mondták: hát igen, az albánok. / A hajók görög zászlók alatt nem tudták, mit is fognak holnap csinálni./ Ági kicsit csodálkozott, de miután mérgemben a sétálóutcán végigdübörögtünk / nem egyedüli motorként /, megnyugodott. Az eső elől épen hazaértünk. A vendéglő tulaja lerángatott a motorról kávézni, remélve, hogy este megint benézünk. Nyomaték kedvéért még két ouzót is hozzátett. Úgy látszik, mély benyomást tett rá tegnap, a halakról tanúsított szakértelmem. Legyen jó napja, ott vacsoráztunk, valószínűleg a csábítás italait nem csapta az esti számlához. (22 km )

Búcsú Korfutól

Tizenötödik nap.

Sosem fogom megtudni, aznap melyik hajó ment Sarandeba. Sebaj. Későn keltünk, jól bereggeliztünk, csomagolás után még tusoltam is. Szerintem direkt húztuk az időt.

Csak azért is szabadságon vagyok. A kikötőben 10 perc várakozás után „behajóztunk”. 2 órás kompút Igoumenitsába. Amint tető volt fölöttünk, szakadt az eső. Az égiek kegye folytán kiszálláskor elállt, és egész jó idő kerekedett. Tartottam a határ felé menő út minőségétől, de kellemesen csalódtam. Sőt. Az albán oldalon szuper autóút volt. Sarande 50 km, játszva is max 40 perc. Már azon gondolkoztam, hogy ma felmegyek a hágóig. Sajnos 10 km után eltűnt az út. Nem a régi, esetleg kátyús, talán rázós tért vissza. Azt már felszámolták. Az új viszont még nincs. Bagoly igen alacsony, ezért aztán igen megfontoltan / szinte lépésben / kerülgettem a k..va nagy gödröket az öklömnyi vágott kövekből álló útalapon. Az út során Ági most először hisztizett. A kamionok +-30 fokos kilengéssel előzgettek, kilométeres porfelhőt hagyva maguk után. Zsír új mercik bukdácsoltak 40-50-el, úgy, hogy a napsütésben is látszottak a szikrák, amikor koppant az alváz. Jó sűrűn. Szóval 2 óra torna után beértünk Sarande-ba. A por miatt vattát köptünk, sürgős sör-elsősegélyre volt szükségünk. Találtunk is egy kellemes helyet, egész jó az albán sör. Még a felénél sem tartottunk, amikor égi hangok hallatszottak, a gurigázós fajta. Egy pici fekete folt jelent meg a várost körülvevő szirtek felett. Gyors fizetés, kérdés egy erkéllyel bíró szálláslehetőségről. A pincér megvonta a vállát, eltűnt. Dühöngeni sem volt időm, jött a tulaj, telefonált, háromszor.

Elég extra kocsma

Mindenhol lobog a zászló

Pár perccel vihar után a hotel

Kerestük a szemetet a parti sétányon

A harmadiknál mosoly, magyarázat az útirányról. Látva értelmes tekintetemet, „follow me” felkiáltással beült egy kissé viharvert mercibe, és elvitt egy 4 csillagos hotelhoz. Az erkély tényleg jó volt, mire aláálltam, leszakadt az ég. A mercis elégedett mosollyal távozott. Kicsit félve kérdeztem a szoba árát, majd gyorsan kértem egy dupla whiskyt. 25 euro, reggelivel! Tiszta, jól felszerelt, és végre nem kell mellé dobálni a WC papírt. Szerény becslésem szerint 50-60 mm víz jött le 10 perc alatt. Ez itt biztos nem extra, percekkel a vége után csak néhány kisebb tócsa emlékeztetett a felhőszakadásra. A belváros nagyon szép, ápolt. Vacsora természetesen a segítőkész vendéglőben. (85 km, de milyen!!! )

Tizenhatodik nap.

A reggeli sem volt csalódás. A hírek szerint elkészült a parti út hágótól délre eső szakasza is. Kicsit aggódva a készenlét fokán, elindultunk. Kopár, sziklás, de gyönyörű vidék. Az út kifogástalan, csak kicsit hullámos: tengerszint-500 m-100 m- 800 m- tengerszint. A rokonság őrültnek tart minket ezért az útért, de látták volna azt a 68 éves milánói fickót, aki 6 hete indult el, egyedül, biciklivel. Kicseréltük a térképen tapasztalatainkat, ő keres egy másik utat a kőszórás helyett, mi pedig megnyugodva reptettük Bagoly-t észak felé. Kész az új út. Szerpentin a hágóig. 1027 m magason van a padlószintje a vendéglőnek, a kávé tökéletes, a kilátás gyönyörű. Kár, hogy bereggeliztünk, éppen kész volt a nyárson sült bárány.

Ági fotója a hágó-kocsma teraszáról

Jó tempóban tudtunk menni, már azt fontolgattam, tovább is mehetünk, mint az aznapi terv, Durres. Álmodozás. Vlorénál hatalmas dugó, század rendőr, kamerával rohangáló fickók. Baleset? Próbáltunk kerülni / Ági második hisztije /, de lehetetlen volt. Nem álltunk be a sorba, beültünk egy gyros-ra a közeli kocsmába. A dugót egy, a hídon keresztben álló égő autó okozta, a lángját messziről lehetett látni. Csak az nem volt világos, miért éljenzik körül a felcsapó lángokat. Nem vártuk meg az út takarítását, a zsaruk átengedtek a még parázsló autó mellett. Ennek szerintem az volt az egyszerű oka, hogy aki motoron ül, az minimum az Isten kegyeltje. Albániában csak babetta szintű robogók vannak, nagy motor abszolút nincs. A néhány motoros rendőr az olaszok által kidobott moto guzzikon feszít, igen büszkén, inkább mellette. Még egyet sem láttam nyeregben. Húztam, ahogy lehetett, de Fierben újabb dugó. Kerülni lehetetlen. Az már kicsit gyanús volt, hogy itt is égő autó nyomai voltak a város széli hídon. Ráadásul ezt vízzel lehűtve elhúzták, némi kormos-olajos vizet, és égett, drótos gumimaradványokat hagyva utána. Ima, kerülgetés, megúsztuk a defektet. Majdnem kész autópályán mentünk, talán még beérünk Durresba világosban. A benzinkútnál aztán a kutas elmagyarázta, minden világos lett. Mintegy tiltakozásul a parlament valamilyen döntése ellen, a déli országrészben 7-8 helyen csináltak dugót. Bejelentett, biztosított tüntetés. Akkor jó. Az északi rész ugyanis ezt a döntést helyeselte, így bizton nem lesz fennakadás. Világosban megtaláltuk Durresban a 3 évvel ezelőtti szállásunkat. Emlékeztek ránk, még meg is ölelgettek. Az ár azonban sokat fejlődött, csak akkor tértek jobb belátásra, amikor Ági a szomszéd hotelossal kezdett tárgyalni. Bagolyvár zárt kertben, tető alatt. (254 km )

A Bunker-kocsma

Földrengéssel előkerült amfiteátrum

Az ismerős, dráguló hotel

Tizenhetedik nap.

Irány Montenegró, ismerős, gyönyörű vidék. Shkodernél gondolkoztunk, merre. Egyenesen 60 km, a part felé 130. Ági, engem kímélendő, kardoskodott a rövidebb út mellett. Na, itt aztán megint elharaptuk a sz..rt derékba. Út helyett 40 km kőszórás. Ági viszont nem hisztizett, vagy már megszokta, vagy mert ő javasolta. Ez a 2,5 óra annyival volt jobb, hogy több helyen meg tudtunk állni kávéra. Sőt! Az egyik kocsmában emlékeztek ránk a 3 évvel ezelőtti borravaló miatt, és meghívtak minket egy sörre, mintegy elnézést kértek az út minősége miatt. Egy finn motoros örült nekünk, én meg irigyeltem a terepmotorját. A határ után annyival volt jobb, hogy néhol volt aszfalt is a méteres kátyúk között. Tuziban egy borzalmas burekban volt részünk, az öreg montenegrói albán már nyugdíjba ment, az unoka vette át a boltot. Nagyon csinos, de főzni nem tud. Podgoricában belefutottunk a délutáni csúcsforgalomba. Tudjátok, az emberek mennek haza a munkából. Ekkor tűnt fel, hogy Görögországban ilyen nem volt. Kellemes sétamotorozás Niksic-ig, Elég rendesen beborult az ég, körben közel 2000-es hegyek, előttünk a Javorak hágó 1331 m magason. Jobb lesz megállni. A hotel könnyen meglett. Sajnos ez is a drága, sz..r, de itt van kategória. Csak azért maradtunk, mert Bagolynak felajánlottak egy cuki kis transzformátorházat. Kellett is, éjjel rendesen esett. A hotelben építése óta nem járt iparos, sőt, még Tito elvtárs keze nyomát is megőrizték (azóta, hogy itt megszállt, nem volt takarítva). Sebaj. A vacsora tökéletes volt, tűrhető áron. Az éjjel valami szuper rendezvény is volt, de nem hallatszott fel. (230 km)

Tizennyolcadik nap.

Reggelinél találkoztunk az éjjel érkezett 4 osztrák motorossal, de némi kényszerű visszamorgáson kívül nem igen álltak velünk szóba. Már az furcsa volt, miért kell 4 fickónak 4 szoba. Szerintem egymással is nagyképűsködtek. Viszont azon már begurultam, hogy miattuk nem tudtam kiállni. Laza húsz perc „legyen szíves” után végül elbődültem.

Nem is sejtettem, hogy ilyen gyorsan el lehet tűnni a környékről is.

A Piva völgyi víztározó

A vízimalom hajtotta birkasütő Szarajevó előtt

Tiszta, kicsit hűvös időben indultunk olyan úton, ami egyetlen útleírásban sem szerepel. Kicsit hasonlít egy erdélyi motorozáshoz. Elnyújtott kanyarok, mint a Hargitán. A hágón túl, a Piva völgye, majd a Tara folyó, erősen emlékeztet a Békás-szorosra, csak ez több mint 60 km. A bosnyák oldalon, a Tara mellett sokkal rosszabb az út. Hiába itt csak az őrültek járnak: motorosok és rafftingolók. Erős kísértést éreztem az itt maradásra az egyik csónakos táborban, de már igen húztak hazafele a lovak. Már jártunk erre, véletlenül. Akkor csináltam csillagtúra-tervet a „visszajövünk” kategóriában. Eddig nem jöttünk. De majd…! Tulajdonképpen már vége volt a túrának, csak haza kellett menni. Mondtam is aggódó felnőtt fiaimnak, majd megyünk, ha tudunk. Érdekes, a kutya / komondor / ezt nem fogadta el. Már majdnem 3 hete nem látta a gazdát /ott se lennék betörő/. Szóval igyekeztünk, ahogy tudtunk. Megint közbejött a 3 éves emlék. Nem nálam, a motelos vendéglősnél. Szarajevó előtt nem győztünk kitérni a marasztalás elől, enni ettünk egy kis birkát a „vizisütőről”, de muszáj továbbmenni. Zenica után valahol megálltunk a motel jelzésre, mutogatással megbeszéltük Bagoly szállását, a miénket nem annyira. Ilyen koszos, Ági szerint „lepattant” szállást még nem láttam. Üzletileg sem jó a gyerek, vacsora- reggeli kérdésre széttárja a kezét. Nem baj, van bolt, felvágott, kenyér, paprika, sör. Tényleg hülye, ezt ő is megvehette volna.  (265 km)

Tizenkilencedik nap.

A kávét fölszámolja, a Bagolyvárat / pedig mondta!/ nem. Valahol szétesett, Jugoszláviával együtt. Ha nem lenne ilyen elhanyagolt a motel, még sajnálnám is. A lovak közé csaptam, irány haza. A vacsora maradékát az út menti parkolóban esszük meg, mint reggelit. Biz Isten, mikor ezt írom, akkor is belém hasít: hazaértem! Pedig még hol van a haza. Ahogy tudtam húztam. Eddig még nem jött fotó. Ilyen rossz kávét még nem ittam, mint egy Dakovó melletti kis faluban, pedig a horvátok általában jót csinálnak. /„biztos albán” / Nem baj, ma este otthon alszunk. Kis hiba, valahol elkerültem Eszéket, Drávaszabolcsnak megyünk. Sebaj, az is Magyarország. Itthon sír a Nő, úgy enne egy újházi tyúklevest! / nem is leveses / Tenkes csárda, mindent bele, / szóval idegenforgalom/, cigányzene, ami kell, de a levesek jók. Pécstől remélem, csak én látom a km-órát.

A kutya nyüszítve fogad, a szomszéd örül a „jelenlétnek”. (Már nem törnek be.) Igazad van Griff, holnapután visszamennék, de holnap nem! Meg kell vakarni a kutyát, inni kell a szomszéddal egy pohárral, … Ja, és holnap dolgozni kell menni. (518 km)

Szóval hazaértünk! Református lévén nem viszek ezrest Szt Antalnak az időjárás miatt, de a Nagyfőnökkel értekeztem. Hálámat fejeztem ki, hogy tulajdonképpen eső nélkül megúsztuk az utat, sehol nem mentem neki senkinek, sőt egy csúszás, vagy megingás sem volt. Azért Szt. Kristóffal váltanék néhány köszönő szót. Ilyen utasa, mint nekem, tutira nincs senkinek. Kicsi / 46 kg bakancsban, ruhástól /, jól borít, és igazán csak kétszer hisztizett 4610 km alatt, ez 2305 km-en 1!!!db. / ha nincs ott, én legalább ötször /, mos, nem csak géppel, hál Istennek csak itthon főz, egyébként jól, de az úton nem okoskodott a kajával. Nincs az a bármilyen hajszínű, bármilyen fiatal tündér, akivel lecserélném, mint motoros társat. Feleségként nem is kérdés. Milyen lökött liba bírná ki velem 30 évig?

Ha nem a sebességet hajszolod, ha van időd kiélvezni az utat, és ha van kivel mindezt megosztani, menj bárhova, nem fogsz csalódni! Mentünk 4610 km-t, elfáradtunk. Láttunk mindent, amit lehetett. Sok élményünk volt, sokkal többért adnám el, mint amibe került. Ha el akarok menni A-ból B-be, beülök az autómba, odaérek, kiszállok. Ki nem sz..ja le? Ez egészen más, és csak az érti meg, aki már ment motoron, és nem muszájból.

Képek és szöveg: Mistéth Ákos, 2011.

Tags:

8 hozzászólás to “Görög körút 2011.”

  1. pokemon go gps hack for android április 20, 2017 at 6:36 du. #

    Mais com, comment ?!? La prof à moustache ose prétendre qu’elle garde sa virginité pour Georges ?!? (I keep my virginity for you)Bruce et elle n’ont donc pas fait crac-crac dans l’transat ?!?Ah ben, pour le coup (!), j’suis déçue …

    • Bagoly május 13, 2017 at 6:54 du. #

      Hát Öcsém ezt nem tudtam lefordítani. Ha akarsz valamit, magyarul írjál! Amúgy is kicsit sáros nekem a bejegyzés.

  2. Bagoly november 1, 2016 at 8:36 de. #

    Köszönöm, de csak nagyjából sejtem, hogy dicsérsz. Csak magyarul tudok.

  3. Kovács J szeptember 12, 2013 at 12:58 du. #

    Hali!
    Javaslom, hogy írd át a cikkek címeit, legyen benne a neved, úgy könnyebb lesz megtalálni melyiket írtad. A tieidhez írnak legtöbben kommentet. Gondolom nem véletlen.
    Kovács J
    Tata

    • Ákos a Bagoly szeptember 16, 2013 at 6:05 du. #

      Halihó Jenő Bácsi!!
      Persze, mert a kommentekben sokan letolnak a pia miatt. De én legalább bevallom.
      Nem az számít, ki írta, hanem ki hova készül. Legalábbis én végignézem a leendő úti célomról szóló leírásokat. Ha egy leírásból csak egy mondat, vagy egy kép segít valakinek valamit, már megérte megírni.
      Neked meg elmesélem egy rosé-fröccs mellett, ha Cica ráér.
      Üdv Ákos

  4. P. Zoli április 7, 2013 at 3:25 du. #

    Jót olvastam, kösz!

  5. kovács Jenő április 7, 2013 at 1:39 du. #

    Hali Ákos! Örülök, hogy itt olvasom a beszámolódat. Mondtam, hogy érdemes a nyilvánosságra. Gratulálok az úthoz! K. J.

Vélemény, hozzászólás?