Üvegtigris és Eger vára

Ez a januári endurós túra főleg filmtörténeti emlékek felkereséséről szólt, de volt benne elhagyott katonai bunker, susnyás, murvabánya, nagyszerű vendéglő és éjszakai szerpentinezés is. A történetet most Tibor írta meg.

 Túraútvonal
Érd – Páty – Budakeszi – Telki – Budajenő – Perbál – Tinnye – Bunkerek – Üvegtigris – Piliscsaba – Pilisvörösvár – Solymár – Pilisborosjenő – az egri vár díszlete – murvabánya – Üröm – Budakalász – Pomáz – Dobogókő – Pilisszentlélek – kolostorromok – Esztergom – Pilismarót – Dömös – Visegrád – Lepence – Szentendre – Budapest – Érd
220 km

A gyülekező most is a Zolinál volt, hajnali 10-kor. Négyen indultunk – 2 Africa Twin és 2 GS-1200 – Biatorbágy felé. Az úticél az Egri-vár és környéke, persze nem az igazi,hanem az Egri csillagok c. film forgatására épített makett. Zoli állt a sor elejére, a szemerkélő eső is abbamaradt, így szó szerint felhőtlen túrának néztünk elébe. Biatorbágyon a viaduktok alatt balra fordulunk, Páty felé, majd Budakeszi, és onnan vissza Telki felé. Végig eseménytelen a januári örömmotorozás, élvezzük a csodálatos tavaszias időjárást.

 Bunkerek – N47 36 48.1 E18 47 43.4

Tinnyén lekanyarodtunk jobbra, illetve a felkanyarodtunk lenne a pontos kifejezés, fel a faluszéli dombra. Talán már mondanom sem kell, hogy már én vezetem a csapatot. Itt található a biatorbágyi rakéta bázis testvére, ezt nézzük meg. A terület részben le van zárva, egy paintball csapat bérli. A szokásos fotózkodás közben felmerül a kortárs magyar filmművészet legszentebb zarándokhelyének meglátogatása, ami a közelben leledzik!

 Üvegtigris – N47 37 30.6 E18 48 21.8

Ííííízííírááájdeeeer öcsém !!! Igen! Az a bizonyos US-Navy mintájú kopott büfé az út mellett! Néhány kanyar és feltűnik a zarándokhely. Nem túlzás, amíg ott vagyunk több autó áll meg, sokan jönnek megnézni a filmesek által itthagyott büfékocsit. Sajnos zárva, pedig állítólag működik.

Miután Gyuri mindent és mindenkit lefotózott továbbindulunk némi “kávézhatnánk már valahol” életérzéssel kísérve. A közeli benzinkút az áldozat. Míg szürcsöljük a feketelevest, a nyári túrákra terelődik a szó, a lázas tervezgetés félóráját azzal zárjuk, hogy még fél év van július 8.-áig!

 Eger vára Pilisborosjenőnél – N47 37 06.6 E18 58 18.9

Ürömnél balra, majd mégegyszer is Pilisborosjenő felé. A falu túlsó végétől murvás út vezet a filmművészet másik emlékéhez az Egri várhoz. Igazából néhány kőfal, de remek kirándulóhely, mindenki beleképzelheti magát a film jeleneteibe. Most is egy csapat gyerek hancúrozik itt, persze a motorok látványától már nem a tanárbácsi mondandójára figyelnek.

 Murvabánya Pilisborosjenőnél – N47 36 46.6 E18 58 09.8

A fényképezés után terepezés következik, amit Péter kihagy, így mi hárman endúrósok elindulunk a szemközti domboldalnak. A völgy alja jó sáros küzdünk a nehéz hátaslovainkal – Gyuri jobban megizzad az utcai gumi miatt – de végül feljutunk az elhagyott murvabányába.

Túlesünk a kötelező fotózáson, majd némi terepgyakorlat. BMW-s barátunk szorgalmasan gyakorol, kihasználva, hogy itt nincs sár. Visszafelé a falut célozzuk meg, a dágványt már kihagynánk, illetve csak szeretnénk, mert ez az út is sáros, de legalább vízszintes. Előremegyek körülnézni, a falu felett megállok nézelődni. A csendet a közeledő motorok zaja töri meg, illetve csak törné mert egy hirtelen felpörgés után gyanús csend támad. Visszasietek, a látvány kissé ilyesztő de nincs baj, Gyuri alól kitört a ménes a sárban és beugrottak a bozótosba. Talpra állítjuk a bajor óriást és megyünk tovább, pontosabban vissza mert Péter a várnál vár ránk.

Üröm-Pomáz-Dobogókő.Az időjárás csodás vígan döntögetünk felfelé. Sokan vannak fenn a parkolóban, legalábbis ahhoz képest, hogy síelésről maximum elméletben lehet szó. Körülnézünk a kilátópontról, gyönyörű innen a Dunakanyar.

 Kolostorromok Pilisszentlélek mellett – N47 44 05.1 E18 50 37.8

A következő célpont a Pálos-kolostor maradványai Pilisszentlélek felett. Itt is fényképezés, de néhány határozott gyomorkordulás az étkezésre tereli a figyelmünket. Mindenki lázasan kutat a memóriájában ! Esztergom vagy Visegrád környékén jó étterem. Én a Reneszánsz-ot javaslom, végül abban tudunk csak megegyezni, hogy induljunk már!

 Visegrád

Esztergom-Pilismarót-Dömös. A már sokszor bejárt út sem unalmas, a nap szinte vízszintesen süt, hihetelen hosszúra nyúltak az árnyékok, nem győzünk betelni a látvánnyal. Lepencén megállunk, Péter hazaindul, (persze a hegyen át!) elbúcsúzunk, amíg Gyuri gyorsan lefényképezi a fellegvárat. Zolival kifundáljuk a következő úticélt. a Panoráma úton fel a hegyre. Csodálatos most a szerpentin!

 Vadászcsárda, Nagyvillám – N47 47 41.7 E18 59 21.8

Ha már feljöttünk együnk itt! Irány a Nagyvillám vadászcsárda! Felléptek: Gyuri és a libacomb, Zoli és a vaddisznópörkölt. Elözenekarok: Zoli és a babgulyás, Gyuri és a gombaleves. Én kombinálok: gombaleves és a vaddisznópörkölt. A lakoma után megint a nyári túrára terelődik a szó, hosszas tanakodásunk eredménye ismét a “kissé korai még ez” mondat. Némi általános motoros témával zárul a vacsora.

 Visegrád – kilátópont – N47 47 14.5 E18 58 46.7

Hazaindulunk. Az útvonalban pillanatok alatt megegyezünk! A hegyen át! Lepencén a termálszállónál balra, beviszem a fiúkat az erdőbe! Az út száraz, jó mélyre lehet dönteni a paripákat, a nagy tempó ellenére hamar kimelegszünk. Szentendrétől már lassabban haladunk, elvégre lakott terület. Óbudán letérünk az alsó rakpartra, ezen haladunk végig.

 Budafok – az Esso kút mosója – N47 26 23.7 E19 02 40.6

Budafokon megállunk lecsutakolni hűséges útitársainkat. Gyuritól itt elbúcsúzunk, mi Africa Twin -lovagok megcélozzuk Érdet.
Mentünk majdnem 250 kilométert, megnéztünk több látványosságot, terepeztünk, kanyarogtunk, finomat vacsoráztunk és mindezt január első hétvégéjén!

Szeretem az ilyen laza egynapos motorozásokat!

Költségek

Költség
[Ft]

Tankolás (egyszer tankoltunk)

4 000

Étkezés (egy kávé és egy vacsora egy főre)

3 500

Összesen

7 500

 Linkek
Üvegtigris www.uvegtigris.hu
Egri csillagok imdb link
Nagyvillám Vadászcsárda www.nagyvillam.hu/

Letöltés

  Download GPS Data

A bejárt útvonalak Garmin MapSource térképei a Garmin GPS készülékekre feltölthető formában.

Szöveg: Kállai Tibor, fotó: Agárdi György, 2007. jauár 8.

Tags:

No Responses to “Üvegtigris és Eger vára”

  1. KT január 6, 2008 at 10:31 du. #

    …pont egy éve volt !
    Január első hétvégéje.
    Akkor igazi jóidő, most ónos eső!
    Kicsit gyorsan elszaladt ez az egy év…

  2. sheriff november 3, 2007 at 5:43 du. #

    Ma mi is megnéztük az üvegtigrist (2007.11.03.)
    kicsit megkopasztották a növényzettől a környezetet, de innen Igalból jó kis 170 km-es túra volt két személlyel. Jó kis kanyarok, novemberi napsütés… Egyszer érdemes megnézni

  3. sanyika szeptember 15, 2007 at 7:09 du. #

    nagyon jó turát mentetek,gratulálok!

  4. Tiszó március 5, 2007 at 1:42 du. #

    Ez nem semmi, szerintem ha holnap délután nem esik az eső akkor énis elgurulok arra. Nagyon tetszett a cikk!
    Sziasztok!

  5. taki január 25, 2007 at 1:36 de. #

    respect

  6. KT január 11, 2007 at 12:04 de. #

    Szewa Ájsz !!!

    Szívesen látunk ám Téged is a DR.ágáddal együtt !!! 🙂

  7. Ice január 9, 2007 at 11:03 de. #

    Nagyon jók a képek, biztos jó kis túra volt, a trackért meg külön köszönet, az ilyen képes beszámolókat bírom nagyon! 😉 Üdv.: Ice

Hozzászólás a(z) sheriff bejegyzéshez Click here to cancel reply.