Az eső

Az nickelsdorfi Shell kútnál állunk a sorban csurom vizesen. Ma mindenki itt tankol. Egy autós némi részvéttel szól hozzánk: „- Fél órája jártam erre és olyan eső volt, hogy így állt a víz az autópályán” – legalább 15 centit mutat tenyerei között – „azután kisütött a nap, most meg megint zuhog. Ki érti ezt a nyarat?”
Ahogy közeledik az évad vége egyre nagyobb lesz a valószínűsége, hogy ázunk. Igyekeztünk hát összeszedni néhány dolgot, amit az esőben tapasztaltunk, abban a reményben, hogy segít majd nektek az őszi-téli túrákra való felkészülésben. A hét végére esőt mondtak majdnem egész Európában, de mi abszolút biztosra mentünk és az Alpokban teszteltük magunkat és felszerelésünket, hogy mennyire bírjuk a vizes motorozást.

Esőben a testünk melegen tartása a legfőbb kihívás. A víz kiváló hővezető, és az átázott ruha hamar kihűt minket, aminek megfázás, vagy rheumatikus bántalmak lehetnek a következményei. Ahhoz tehát, hogy könnyedén átvészeljük a nedves időt, jól fel kell öltöznünk és a csomagunkat, felszerelésünket is meg kell védenünk.
Alsó ruházat

Az alsó ruházat, trikók, alsó nadrágok, zoknik gyakran készülnek pamutból, mert az természetes, testbarát anyag. A pamutból készült holmik azonban ha beszívják a vizet, akkor meg is tartják. Kisebb mennyiségű verejték felfogására alkalmasak, de ha rendesen beleizzadunk egy ilyen holmiba, akkor a pamut hőszigetelő hatása azonnal megszűnik. Alsó öltözetnek ezért a szintetikus anyagból készült ruhák alkalmasabbak, ezek még vizesen is többször olyan jól tartják a meleget, mint a pamut. Esőben nagyon fontos a meleg zokni, különösen, ha a lábunkat szél éri.

Csizma

Az átázó csizma nagyon kellemetlen és szinte biztos meghűléshez vezet. Az enyém (4 éves Sidi) szerencsére még mindig nem ázik át. Egyszer egy 20 cm mély patakban gázoltam benne jó sokáig néhány fénykép kedvéért, akkor is csak lehűlt. Nekem azonban úgy tűnik szerencsém van, mert sokakat hallok panaszkodni a beázó csizmájukra. Az impregnálószereket kipróbáltuk, de nekünk a várt eredmény elmaradt. Ideiglenes megoldásnak jó lehet a vízálló anyagból készült huzat.

Esőruha

Az esőruhák között is szép számmal akadnak olyanok, amelyek átáznak. Azokat érdemes keresni, amelyeknek a belseje gumírozott. A gumiszerű tapintásukról ismered fel őket. Én az enyémet vitorlásboltban vettem. A hajósok szerintem jobban tudják, hogy mi a vízhatlan.

A két részes esőruhát javaslom, az egyrészesbe nagyon körülményes belemászni. Az esőruhába a csuklónál és a nyaknál szeret bemenni a víz. A nyakunk védelme különösen fontos, pláne, ha a szelet telibe kapja. Csak olyan kabátot és esőruhát vegyél meg, amit a nyakadnál rendesen be tudsz kapcsolni, gombolni, zippzárazni és gallérja többé-kevésbé illeszkedik a sisakodhoz.

Esőben mindenképp vedd fel a vesevédőt, még akkor is, ha úgy gondolod, hogy nagyon sok réteg van rajtad és meleged lesz. Alternatívaként legalább Voltaren kenőcsöt vigyél magaddal.

Nadrág

Még ha Cordura ruha van rajtunk, akkor is kell az esőnadrág. Ha jó a szélvédelmed, akkor a nadrág viszonylag kevés vizet kap – bár ez motoroknál ritka – ugyanakkor a vizes üléstől azonnal átázik a naci feneke. Az esőnadrágok közül az a típus a legkényelmesebb, amelyet oldalt zipzárral fel lehet nyitni. Úgy is mondhatnám ennek a legkevésbé kényelmetlen a felvétele. Ügyelj rá, hogy elég bő legyen ahhoz, hogy a csizmát és a vastag protektoros nadrágot is bele tudd húzni. Ha esik, a nadrágot a csizma szárára kívülről kell ráhúzni, hogy ne folyjon be a víz a szárán. Ezt csak azért mondom, mert én normálisan a nadrágot szeretem belül hordani.

Kesztyű

A legfontosabb dolog: legyen nálad tartalék kesztyű. Esőben a műanyag téli motoros kesztyűket szeretem hordani, és nekem ezek eddig bejöttek. Annyira, hogy síelni is a ezekkel járok. Zoli cérnakesztyűt használ és vastag gumikesztyűt húz fölé. Ez nem ázik be, de a keze beleizzad és a végeredmény ugyanolyan kellemetlen. Esőben a bőrből készült nyári kesztyű volt a legrosszabb, mert nem csak felszívta a vizet, hanem amikor megszáradt a belső felülete smirglihez hasonló durvává vált. A bőrnek ezen túl kellemetlen szaga lett és a víz a festékanyagot is kioldotta belőle, amitől meg a kezem állandóan koszos volt. Ugyanúgy, mint a csizma esetében itt is fontos, hogy a kesztyűre húzzuk rá az esőruhát, hogy a víz ne szivároghasson be a csuklónknál.

Bukósisak

A bukósisakot úgy kell kiválasztani, hogy ne folyjék bele a víz. Lehetőleg akkor se csöpögjön az orrunkra, ha a plexi egy kicsit nyitva van. Tudom, hogy ezt nehéz tesztelni és még ugyanolyan gyártó más típusai is eltérően viselkednek, de ez akkor is legyen fontos szempont a sisakod kiválasztásánál.

A sisak másik problémája esőben az, hogy gyakran bepárásodik. Erre kitalálták a páramentes dupla plexit, ami valóban működik, csak a hirtelen hőmérséklet változástól homályosodik el, például, ha alagútba hajtasz. Ugyanilyen jó, ha kicsit felnyitod a (zárt) sisakon a plexit, mert a huzat elviszi a párát. Kipróbáltuk egy páramentesítő spray-t szimpla plexire, de nekünk az befújva is ugyanúgy párásodott.

Tanktáska

A tanktáska átázik. Legalábbis én erre a következtetésre jutottam azután, hogy többet is kipróbáltam, olcsót, drágát egyaránt. Legelőször a zippzáraknál megy be a víz, amiből általában sok van a táskán. Az enyémen a zipzár textil szegélye olyan, mint a szivacs és  a felszívott vizet azonnal továbbadja a térképnek. A táska víz elleni védelmére általában adnak egy tartozék esőhuzatot. Én legjobban azt az átlátszó vastag műanyag huzatot kedvelem, aminek az anyaga a felfújható strandlabdáéhoz hasonló. A huzat legyen nagyon szorosan rögzíthető, mert menet közben felkapja a szél, vagy a plexi mögötti vákuum, és tényleg olyan lesz, mint a strandlabda.

 Az átázott térképet rendbe lehet hozni, ha teljesen széthajtogatjuk, és úgy tesszük ki száradni (padlóra, korlátra, szekrény tetejére, stb.). A papír gyorsan kiszárad és reggel már általában megint lehet használni rajta a filctollat.

Dobozok, táskák

A dobozokban zárható szájú műanyag zsákokban tartjuk a ruháinkat. Ez a csomagot rendezetté teszi és megmenti a beázástól. Ha nincs doboz, akkor a vízhordó zsákot ajánlom, amivel eddig csak jó tapasztalataink voltak.

A felszerelésünknek állandó darabja a hajszárító és az esernyő. A hajszárító egyszer különösen hasznos volt egy októberi estén, amikor azzal kellett felfűtenünk a jéghideg szállodai szobát.

Motorvezetés esőben

Esőben a gumi tapadása messze elmarad ahhoz képest, amit száraz úton tapasztalunk. A kopott gumi fokozottan csúszik, mert a vizet nem tudja kiszorítani maga alól. Vizes úton különösen veszélyesek a vízátfolyások. Ezeken nagy sebességgel áthajtva azt tapasztalhatod, hogy a motor lelassul (a hajtó kerék kipörög) és kormányozhatatlanná válik, amíg megint talajt nem ér a gumi. Fokozottan veszélyesek az aszfaltszőnyeg hibái, a két aszfaltszőnyeg találkozása az út közepe táján. Az útfelfestéseken, az útba épített fém elemeken, például a síneken csak átgurulni szabad és csak függőleges helyzetben.

Vizes úton tarts nagyobb követési távolságot.

Agárdi György, 2005. augusztus 23.

Tags:

No Responses to “Az eső”

  1. Blue november 12, 2005 at 10:36 de. #

    Na meg is volt a teszt a szlovák 2 napos túrán…….(szept.17-18)
    A viharnadrág is beázik:-)……tehát ami varva van az be fog ázni, csak idő kérdése….

    Ellenben van a sima LOUIS márkájú 205024-es esőruha (24-30 euró méretfüggően) Az tényleg jó……..a csaptban van pár embernek – és nem ázott be egyik sem……

    Tény – idehaza a lére mennek……Vízálló ruha….vízálló kesztyű…..
    Én már kipróbáltam mindent…..100%osan vizálló ruha nincs!
    Lehet hogy egy könnyű nyári záport kibír, de nem egy Letenye-Opátia közzötti esőzést:-) – mitn azt tapasztaltuk:-)

    Persze kint is vannak holmik…..pl ez az inpregnáló spray….
    Egy teljes falkont ráújtam a kabátomra…….130km-rel arrébb mindenem vízes volt….tehát az is egy nulla…..

  2. kutya. szeptember 13, 2005 at 5:38 du. #

    IGEN, mi is így jártunk: a BOS 8 rugóért sz@rt sem ért, a 9 ezres Louis meg 3 nap alatt 800 km-t ázott (volt hogy 150 felett) zokszó nélkül.
    Mindenki fontolja meg, mire költi nehezen kuporgatott pénzét…

  3. Off szeptember 13, 2005 at 2:05 du. #

    Sziasztok,

    Az idei nyár alkalmas az esőtesztre.
    Nekünk (asszony VX800 és én) is sikerült aug. 19-28 között kiválasztani az időpontot egy német-cseh körtúrához 🙂

    Még Graz előtt, Salzburg felé iszonyat szakadásba kezdett az eső. A pályán és a levegőben egyaránt állt a víz, mely a BOS esőoverál* ellenére hamar átterjedt a teljes (méhviasszal beitatott) bőrruházatomra és mindkettőnk cipőjére, de sebaj Salzburg közel van . Talán csak a 10. alagútban tűnt el az illúzió, hogy mire kiérünk, kisüt a nap és eláll az eső. Az útépítés drága dolog, így a fizetőkapunál a pénztárca esőruha alól való vehemes előbányászása során sikerült eldőlni a mocival (rá az asszony lábára). Szólóban sem könnyű felállítani a VXet, de így csomagokkal kész mutatvány. Az immár „pályagumivá” kopott Metzler hátsógumi hibátlanra végezte el a vízi-jártassági tanfolyamot a 450kg összsúly alatt is.
    Sikeresen megérkeztünk Salzburgba este 7re, ahol hamar ráeszméltünk, hogy azért hideg is volt, nem csak víz és hogy a vártnál nagyobb mértékben átáztunk (ritka volt az a ruhadarab, melyből ne lehetett volna könnyedén vizet facsarni).

    Másnap (természetesen a nacim még csurom víz volt) bevásároltunk rendes esőruhákat, cipőket és jól tettük, mert a helyzet csak fokozódott, 8 órába telt Stuttgártig feljutni, dugókkal, az árvíz miatt terelésekkel megcifrázva. A ruha már jó volt, de a sisak…. (Nitro NV500) OK, résre nyitottam a plexit, de mire odaértünk teljesen elfagyott a szemem, még napokig be volt gyulladva. Vettem azóta egy Schubert Speed-et, az nem párásodik, de ha 100km/h-nál lassabban megyek felülről befolyik a víz 🙂

    Utánna már nem esett ennyire vadul, de az a két nap örök élmény marad. Amúgy a túra k.jó volt, és igazán kalandos 🙂

    * nem értem igazán a hazai mocisboltok filozófiáját, mert OK, hogy mindenki hamar meg akar gazdagodni és minden duplájába kerül, mint párszáz km-rel odébb, de vajh miért jó kibaszni a motorosokkal (akikből élnek), miért kell mindenféle szutykot árulni, mikor ugyanannyiért lehetne jót is? 8-15 EUROért lehet a szomszédban nem tartós, de kultúrált esőruhát kapni, legyen itthon az 7rugó oszt egy szavam sincs, de nem, itt ez a konstrukcióhibás BOS csoda (7rugany) elől két zipp-zárral melyen hibátlanul átfolyik a víz, melynek a gallérja hetykén fityeg (ez azért hasznos, mert eszméletlen zajt kelt, miközben a sisakot csapkodja), melynek ujjain nincs gumírozás, stb….

  4. Blue szeptember 8, 2005 at 9:46 de. #

    Ja igen! És a nadrág jó rám:-)))))

    Egy rahdeli boltot végigjártam már, de ugy látom csak a "gizdákra" gondolnak:-)

    Gyártanak 3xl-es ruhát ami talán a 80kg emberkékre jó……
    de rám???

    No ez a nadrág 64-es méretig kapható….
    Nekem a farmerom 66-os…..bár most fogytam:-)
    A lényeg hogy beöltözve, farmer, térdvédő, stb…..simán feljött rám……..

    Szóval a "nagy embereknek" ez lehet a mentsvára…

  5. Blue szeptember 8, 2005 at 9:39 de. #

    Nos igen:-)

    Egy cimbora azt mondja, hogy esőben úgy 200 a jó sebesség mert nem marad meg a vizcsepp a plexin:-))))

    Én átlagban olyan 100-110-el kölekedek, de sőben ez visszaesik 60-70-re…..

    Ideheza nem olyan az útminőség hogy bátran lehessen menni, hisz nyomvályú (benne 10cm viz), barázdák, felmarások…..
    És eleve…..
    Ezzen a mínőségen még szárazon sem ajánlott 140- fölött kölekedni – persze tény……nem az Én vesém lesz átültetve másba……szóval mindenki a saját maga ura.

    Ellenben egy dolog a fontos….főleg ha utassa van…..ne csak magára figyeljen, hisz ha elesik sérülhet….az utasa szintén….illetve ha úgy csúszik mást is sodorhat magával.

    Esőruha?
    Igen!
    BSTAR 3990….. a kabát jó, de a nadrág egy förtelem:-(( Beázik mindenhol….ráadásul minden munkaruházati boltban kaphato 1400ft-ért!!!!!!! csak nincsrajta az a pici felvarró…

    Én most vettem egy viharnadrágot 6000-ért ….. egy vitorlásboltban….gondolván, azért egy igazi frankó kis tengeri vihar durvább azért mint egy esős túra:-)

    A minősége így ránézésre jó – tesztelés meg ahogy lesz eső…..
    Ha bevállik akkor megirom a véleményt róla….addig nem reklámozom a céget.

  6. éceszgéber augusztus 26, 2005 at 9:40 du. #

    Az esőben motorozás majdnem olyan mint elcsúszni, csak akkor szerzel tapasztalatot róla, ha átélted. Nekem túrán még szerencsém volt, eddig nem áztam el, de jó a cikk.

  7. kima augusztus 26, 2005 at 8:10 du. #

    Mindig "örömmel" olvasom, ha valahol írva látom: esőben lassabban és óvatosabban kell vezetni. Sokan hangoztatják nagy hanggal, hogy ha már lemosta az eső az utat, akkor lehet bátran "húzni a motor fülét", mert tiszta az aszfalt. Esőben én nagyon óvatosan vezetek, mond6ni félve. Adódik ez talán abból, hogy első esőben motorozásomkor(voltam vagy 16 éves – most 50) olyan hibátlan "10 pontosat" estem, hogy öröm volt(?) nézni. Bajom nem lett, de azóta óvatos vagyok.

  8. kutya. augusztus 23, 2005 at 2:13 du. #

    A motor vezetése esőben valóban különös figyelmet követel, nem csak kezdőktől: történt egy balatoni túrán, hogy Zsolti barátunk (ZX-10 ‘ 88) 2 személlyel előzésbe kezdett a vizes aszfalton : kigyorsításkor semmi különös nem történt, befejezte az előzést, és visszaengedte a gázt hogy ne kelljen a fékeket használnia a lassításhoz. Épp egy vízátfolyás közepénél tartott, a hátsó kerék az erős motorfék hatására a másodperc tört része alatt blokkolt, és ‘hála’ a nyomvájús útnak be is előzte az elsőt. Bő 50.000 km-rel a háta mögött is tehetetlen volt Zsolt barátunk, kb 40-50 métert csúsztak aszfalton-füvön – szerencsére sérülés nélkül. Mindez alig 100 – as tempó és jó állapotú gumik mellett.
    Mindenki nagyon fontolja meg minden mozdulatát, ha esőben motorozik. (és persze amúgy is :-D)
    JA – és ragyogó napsütés esetén is legyen a dobozban, legalább az esőruha – ha mást nem hát a felhőket elriasztani…

  9. Boy augusztus 23, 2005 at 12:44 du. #

    Mint takarékos újrakezdő megvettem az olcsó,(3900Ft) kétrészes,belül gumírozott, lehegesztett varrású "B Star" ruhát.Kezdetektől vizesedik az ülőrészem,a gumírozás is sérül ahol a szél cibálja.Úgy tűnik olcsó húsnak híg a leve,bár Öcsém 15 eFT-os esőruhája is messze van a tökéletestől.Egyébként volt alkalmam begyakorolni az esőmotorozást.Bevallom mint öreg Fakír időnként élvezem is,és eső miatt még nem tettem le a gépet.

  10. Blue augusztus 23, 2005 at 11:13 de. #

    Nos igen!

    Esőruha ügyben Én is ezzen gondolkodtam, hisz kint a vízen egy eső nem olyan "szimpla" mint az utakon:-), illetve nézegettem már horgászboltos oldalakat is……ott is elég jó dolgok vannak….

    Mellesleg egy ilyen viharcucc olcsóbb is mint egy "márkás" motoros esőkabát…….

    Sajnos ez van:-) Ráadásul a nem kis méreteim miatt számomra szinte lehetettlen ruhát kapni…

    Esőkesztyű:
    Nálunk bevett divatt a sárga gumikesztyű (pl hypózáshoz:-)
    Elégé nyúlik, így bármire fellehet venni:-)

    Csizma:
    Valóban sok mindent kipróbáltunk már……..max 100km-ert birt….
    A legjobb ezzekből is a bakancs, csizma és az étolaj találkozása…….ez bírta a leghosszabb távon……
    Bár ezzek az esővédő külső húzatok jók – csak ne nyútsd hátra a lábad – és ne felejtsd el levenni mielőtt elindulnál a motorodtól:-)

Szólj hozzá!