A hosszabb úton

Emlékeztek még a “Long Way Round” projektre? Nos ahogy ígérték, megjelent a könyv ‘Ewan McGregor és Charley Boorman: A hosszabb úton, Árnyékunk nyomában a föld körül’ címmel (magyarul), amit karácsonyra megkaptam és gyorsan el is olvastam. Már kint van a DVD verzió is, amit egyelőre csak az Amazonon láttam.

 A háttértörténet
Anélkül, hogy lelőnénk a poént egy világhírű és egy másik színész nagy projektet szerveznek 2004-ben, amelynek keretében négy hónap alatt körülmotorozzák a földet Londonból kelet felé indulva BMW GS 1150-es Touratech felszerelésekkel kiegészített motorokkal és erről dokumentumfilmet készítenek. Utazásuk három és fél hónapos előkészületeiről önálló TV filmet forgatnak, hogy előkerítsék a szükséges kezdőtőke egy részét. Innen kezdve az egész világ tudja, hogy majd mennek és szinte minden volt szovjet tagállamban ünnepelt sztárként üdvözlik őket, hogy az ország kapjon egy kis média reklámot. Egyedül a mongolok nem néznek TV-t.

A motoros csapat tulajdonképpen háromtagú, mert velük megy Claudio, az operatőr, aki filmezi az utat. Kicsit lemaradva két Mitchubisi követi őket a két producerrel, egy orvossal és egy tartalék sofőrrel, velük azonban a motorosok csak ritkán találkoznak.

A kalandokról ketten felváltva számolnak be – Charley, az ideálisnál egy kicsit határozottabb személyiség, azaz egyáltalán nem érdekli mások véleménye és utál sátorban aludni, illetve a gyakran depressziós Ewan, akit határozottan idegesít, ha valaki határozott és mielőtt egy döntést meghozna sokszor meg kell gondolnia, de aztán egyszer hagyják, hogy végre ő döntsön és erre nagyon büszke. Egyébként gyakran mondogatja köszönetként, hogy ‘csetiri’, mert szereti ezt a szót. Claudio a pragmatikus fizetett alkalmazott. Ő a profi, aki nem ér rá lelkizni, mert neki a motorozás mellett még filmeznie is kell, nem esik kétségbe, akkor sem amikor fegyvert fognak rá, és hármok közül az egyetlen, aki övön aluli testrészek folyamatos emlegetése nélkül is ki tudja fejezni amit gondol. (Szívesen elolvasnám ezt a könyvet tőle is.)

 Az üzenet

Amikor az utolsó lap után bezártam a könyvet a következő üzenetek jutottak eszembe:

  • Még Obi-Wan Kenobinak is vannak nehézségei, ha új motort szeretne vásárolni.
  • Mongóliában nagyon kedves emberek élnek – többségében motorkerékpár szerelők – de azért jobban jársz, ha nem mész Csehországnál keletebbre motoros túrára.
  • A BMW jobb, mint a KTM. Ha szponzorálásról van szó, akkor biztosan.
  • Ha keleti országokban akarsz motorozni, akkor a forgalmi másolata helyett inkább magát a forgalmit vidd magaddal.
  • Az ukránok maffiózók.
  • Miután félig körbemotoroztad a földet, még akkor is találhatsz 40 kg. felesleges cuccot a csomagjaidban.
  • Idegesítő, amikor egy operatőr egy hetes jogsival jobban motorozik, mint azok, akik már gyermekkoruk óta ezt gyakorolják.
  • Az UNICEF cool dolgokat csinál.
  • Mielőtt meghegesztenél egy BMW csomagtartót mind a két akkumulátor sarut kösd ki!
  • Az igazi motoros barátságot még egy közös túrával sem lehet tönkretenni. … Teljesen. … Talán.
 Mi tetszett benne?
Nem egy motoros túrázó társaságot láttam már, amint feloszlik, mint a Gyűrű Szövetsége és mindenki megy, amerre lát. Más motoros túrákhoz hasonlóan itt is nyomon követhető milyen megterhelést jelent a hosszú időre szűk csoportba kényszerülő embereknek egymás elviselése. A történet a maga módján a közös célok összekovácsoló erejéről, egymás tiszteletben tartásának és az egymásnak nyújtott segítségnek a fontosságáról szól egy olyan világban, amely tele van lelki és fizikai kihívásokkal, amelyben néha ismeretlenek hoznak áldozatot értünk, vagy a legjobb barátunkról is kiderül, hogy lelőne egy kismackót. A végén azonban minden jóra fordul és még sírunk is egy kicsit, de ami a legfontosabb, hogy közben végig motorozunk.

Ha olyan motoros lelkűnek érzed magad (szabadság, harc az elemekkel, izi rájder meg ilyenek), akkor javslom, hogy olvasd el egyszer, mert Neked írták. Ha a hosszú közös túrák pszichológiája érdekel, amint azt két szenvedő alany a titokszobában előadja, akkor is érdekesnek fogod tartani.  Egyébként ne várj sok kalandot, mert csak mennek benne, mint a Frodó meg a Samu a Gyűrűkúrában – ha nem számítjuk a Gollem Claudiot, akinek nincs titokszobája, viszont lehet vele egy kicsit gonoszkodni. Van benne gyűrű is, amely elvész és – nem árulom el, hogy megkerül-e. Szóval tipikus túrabeszámoló.

Aki hiányolja a képeket, annak hamarosan itt lesz az illusztrált album verzió és a 10 részes TV sorozat, amely DVD-n is kapható. Kedves Nyuszi, ezeket kérem húsvétra!Agárdi György 2005. december
 A hivatalos beharangozó (2005. novemberében írtuk)

Nemrég ezt találtam a mailboxomban:

Tisztelt Szerkesztő!

Nemrég jelent meg Ewan McGregor és Charley Boorman színeszek föld körüli motors útjáról szóló könyv, A Hosszabb úton, mely egy több hónapos, izgalmakkal teli úton vezeti keresztül az olvasót Londontól Ukrajnán, Kazahsztánon, Mongólián és Oroszországon keresztül New Yorkig.

Üdvözlettel,

Timár Miklós
Konkrét Könyvek

 Ewan McGregor – Charley Boorman: A hosszabb úton – árnyékunk
nyomában a föld körül

rtatlan álmodozásnak indult az egész. Ewan McGregor színész és – saját bevallása szerint – motorbolond egy csöndes szombat délután a világtérképbe merülve ücsörgött otthon, és észrevette, hogy a Földet körbe lehet motorozni, éppen csak a Bering-szoroson kell “átugrani” Oroszországból Alaszkába. Mivel a revelációként ható felismerés sehogy sem akart kimenni a fejéből, felhívta legjobb barátját, egyben színészkollégáját, Charley Boormant, aki szintén lelkes motoros. “Charley – mondta -, azt hiszem, át kéne jönnötök vacsorára.”

Ewan és Charley Londontól New Yorkig üldözték a saját árnyékukat. Átrobogtak egész Európán, aztán Ukrajnán, Kazahsztánon, Mongólián és Oroszországon, hogy a Csendes-óceánon átkelve Alaszkán, Kanadán és az Egyesült Államokon keresztül érjék el úticéljukat. A hatalmas BMW-k gumija alatt tovasuhanó mérföldek azonban egyre több bajt is hoztak rájuk. Kimerültség, sérülések, balesetek tették próbára erejüket, kitartásukat, és alaposan feladták nekik a leckét a szeszélyes időjárási és útviszonyok, valamint a sokfelé zűrzavaros politikai helyzet is. Kazahsztánban paparazzók vették üldözőbe őket, Ukrajnában óriási puskákkal felfegyverzett emberek keresték a kegyeiket, többször zaklatta őket a rendőrség, a mongol nomádoktól pedig bikaherét kaptak vacsorára.

És mégis, mindezen nehézségek dacára sikerült négy hónap alatt több mint 20 000 mérföldet maguk mögött hagyniuk, és időközben az életük gyökeresen megváltozott. Útjuk eseményeit megörökítették: fényképeztek, és naplót írtak a tábortűznél. Kalandjaik gyümölcse A hosszabb úton, ez a lebilincselő, őszinte és igen szórakoztató útleírás a földkerekséget – egy reménytelennek tűnő álmot valóra váltva – körbemotorozó két barátról.

 A szerzőkről

Az 1971-ben Perthshire-ben született Ewan McGregor a Sekély sírhant című filmben tűnt fel. Azóta több mint harminc filmben játszott, a Trainspottingban ő volt Renton, a Csillagok háborúja első három részében pedig Obi-Wan Kenobi. A közelmúltban többek között a Velvet Goldmine (Bálványrock), a Little Voice, a Moulin Rouge, a Black Hawk Down (A Sólyom végveszélyben), a Young Adam és a Nagy hal című filmekben kapott szerepet. Ewan ezenkívül volt színházi színész is Londonban, követte jegesmedvék nyomát Kanada északi-sarkvidéki területein, és eltöltött tíz napot a hondurasi dzsungelben, ahol kizárólag rovarokon élt, és csak az eszére, a lélekjelenlétére hagyatkozhatott.

Ewannek egy MV Agusta F4S és egy KTM Duke típusú motorkerékpárja van. Londonban él feleségével és két kislányával.

Charley Boorman első filmjében, az apja, John Boorman által rendezett Gyilkos túrában Jon Voight fiát, Ed’s Boyt játszotta. Azóta szerepelt az Excaliburban, a Smaragderdőben, a Hope and Gloryban, legutóbb pedig a Karaoke, A kígyó csókja és a The Bunker című filmekben. 1966-ban Londonban született, de Írországban nőtt fel, ahol gyerekkora nagy részét motocrossozással töltötte. 1998 és 2002 között Ewannel együtt brit versenymotorosokból álló csapatot tartottak fenn, és David Jeffries-zel megnyerték a Superstock Series versenysorozatot.

Charleynak Ducati 748-as motorja van, feleségével és két kislányával él Londonban. A 2006-os Párizs-Dakar-ralira készül, és el is fog indulni, ha a felesége engedi.

oldalszám: 256
fordította: Szieberth Ádám

Tags:

No Responses to “A hosszabb úton”

  1. Enzo február 10, 2008 at 8:31 de. #

    A weboldalukon az angol nyelvű verziót meg lehet rendelni és elég hamar meg is jön a postával. A magyar szinkronos változat a Viasat-on ment kb. 2 éve.

  2. VFR február 7, 2008 at 12:21 du. #

    Nem tudja véletlenül valaki, hogy az útról szóló DVD- t hol lehetne megvásárolni? A könyvet most olvasom, baromi jó!
    Egyébként 2007- ben csináltak egy utat Skóciától Afrika déli részéig. Az arról szóló könyvet is szívesen elolvasnám!
    “Felhívás keringőre” kedves Konkrét Kiadó!

  3. VFR január 31, 2008 at 10:05 de. #

    A VITAL TV- n most megy a sorozat minden szombaton 13.00 és 19.00 órától (ism.). Sajnos most már a 6. résznél tartanak.

  4. ispan március 15, 2006 at 10:21 du. #

    Kössz a tanácsot végül is vettem egy DL 650 est.67 HP.nagyon jó a szélvédelme. ülése kényelmes.azt gondolom hogy turázni jó de a városban rohangálni inkább a Runnert használom

  5. hoppá február 11, 2006 at 8:13 de. #

    Nekem meg éppen az tetszett a cikkben, hogy volt bátorságuk a tesztelőknek az "ALPOK KIRÁLYÁ-vá" választani a "kis-szürke-olcsó" DL-650-t, az újságnak meg volt bártorsága ezt leközölni!

    Én nem hiszem hogy pont ezt a tipust "nyomták volna hátúról", azt meg főleg nem, hogy ennyi, -szaklapok által delegált- tesztelő (akik között számos germán is volt!!) valamiféle titkos V-stromos szabadkőműves-páholy tagjai lennének:))))) Azt is el tudom képzelni, hogy ez a motor tényleg jó, sőt akkor és ott a legjobb volt! Ezen az oldalon pl. ebből a tipusból regisztráltak legtöbben. Ez is jelenthet valamit.
    ………és még annyit, hogy a fentiek nem többek mint az én véleményem, nem vitaindítónak szántam és nem is haza beszélek, nincs V-STROM-om! (az én "vonalam" a túrasport és az írás ellenére nállam a favorit a HONDA VFR!!!)

  6. k75rt február 10, 2006 at 9:10 de. #

    Soha nem tápláltam illúziókat Paulovitsékkal szemben. Most sem csalódtam bennük és az anyacégükben. Ez az ominózus "Alpok királya" teszt, nem csak dilettáns volt, hanem nevetséges is.
    Számomra a MR már a végső stádium. Olyankor olvasom, amikor már nagyon, de nagyon régen van tél és szinte mindegy, hogy mi, csak motorozásról szóljon.

  7. MGP január 13, 2006 at 2:52 du. #

    A könyvhöz: nekem nagyon tetszett, jelenhetne már meg az a DVD. A kiadó szerintem rendes, mert a könyvének lapjához felette a kritikák linkjeit is. ezek eltérőek, de két dologban egyetértenek: hiányoznak a képek és pár "szakszó" nagyon félrefordításra került.
    A cikkhez: régen dobtam már ilyen messzire az MR-t mint most. És nem is akkor mikor a cikket elolvastam. Azt nagyon lehuztam magamban. Nagyon jó kis motor a DL de milyen alapon hasonlit össze 650-es gépet 1200-esel. Legalábbis a DL 1000-et kellet volna nézni. Másrészt a tesztelő most ült életében először kardános gépen? Hogy a kardánreakciókra meg a boxer viselkedés miatt húzta le. Na jó, hagyjuk, mindenkinek megvan a maga számára ideális motor. Ezen teszt értéke számomra akkor ment le nullára, mikor elolvastam, hogy a következő számban a kategórianyerteseket fogják összehasonlítani. Könyörgök milyen alapon vetnek majd össze DL650-et 1200RT vel? Meg speedgéppel? Akkor már állitsanak be egy triáltvasat meg egy 1923-as diesel RoyalEnfieldet is. Na jó..csak morogtam.
    Üdv http://www.mgp.hu

  8. Joci 1200GS január 12, 2006 at 4:03 du. #

    Egyetértek. A motorokról írt cikkek magától értetődő módon elég szubjektívek. Én egy VTX 1800 nyergéből ültem át a GS-re és nem bántam meg.

  9. sulyi január 12, 2006 at 3:43 du. #

    A film marha jó, nemrég kaptam meg sajnos csak angolul bár ez nekem nem probléma. Én a http://www.amazon.com -nál rendeltem meg. Egy mondat a GS kontra DL-hez: én most cseréltem le a DL- emet egy új GS-re, marha jó kis motor, de a GS azért más világ, más dimenzió, tanusíthatom függetlenül, hogy mit ír a MotorRevü.

  10. Joci 1200GS január 11, 2006 at 11:47 du. #

    Az lehet, hogy a DL nem egy GS viszont a Motor revü ezévi első számában van egy cikk, ahol 20 motort teszteltek: és az enduro, funbike kategőriában első lett, ezzel a GS-t a második helyre utasította.

  11. Enzo január 11, 2006 at 4:43 du. #

    A DL nem egy GS :o))) Ennek ellenére nekem 2 személlyel simán 140 utazót tudott. Ez nekem 2 személlyel elég volt.

  12. Joci 1200GS január 10, 2006 at 7:25 du. #

    A 650-es DL kétszeméllyel is elég erős? Csak azért kérdezem, mert a cimborám pl azért cserélte le a Transalpját mert kettőjük alatt már eléggé észrevehető volt az erő hiánya, hozzáteszem, hogy normál testsúlyú házaspárról és egy igen jó műszaki állapotban lévő motorról volt szó. Igaz azt nem tudom, hogy hány LE a kis DL.

  13. Enzo január 10, 2006 at 7:42 de. #

    Az eredeti DVD rendelhető a weblapjukon. A Viasat Explorer-en ment a magyar változat, valamikor november környékén talán. Gondolom ebből készül a magyar nyelvű dupla DVD, a fenti hír szerint tavaszra(?).
    A kis DL tényleg jó választás, mivel én is ezt választottam :o))))
    Viccen kívül: nekem nagyon bejött.

  14. Joci 1200GS január 9, 2006 at 10:44 du. #

    A V-Storm szerintem jó választás. Sok jót hallottam róla, nem is beszélve a két magyar (apja&fia) világ körül V-Storm-mal tett útjukról. Két éve még azt mondtam volna, hogy jól teszed, hogy a kisebbiket választod, ugyanis ebben az időszakban a kicsi sokkal megbízhatóbbnak bizonyult, a nagyobb testvér több apró motorikus gondja volt. Lehet, hogy ez mára már megváltozott, utána kell nézni.
    Üdv:
    Joci

  15. Halász István január 7, 2006 at 11:50 du. #

    Karácsonyra kaptam meg a könyvet.Nekem is tetszett,de valahogy az idő elosztása a túra arányai [ Europáról kevés és a vége is hamar befejeződik] Az valóban ciki ,hogy egy friss jogsival {cladió} rendelkező fotós jobban motorozzon mint az "Öreg Barlangi Medvék" Egyébként az volt a benyomásom hogy mind a két srác beszámolóját egy kéz írta,tehát az egész könyvet valakinek kiadták megírásra.Ez azonban nem von le semmit az értékéből. Annyira nem hogy kinéztem egy suzuki D L 650 V stromot magamnak,és januárban meg is veszem. Ha valakinek van már tapasztalata a motorral kapcsolatban kérem értesitsen.Kellemes mielőbbi túrázást mindenkinek halaszistvan

  16. Joci 1200GS január 7, 2006 at 11:37 du. #

    Szerintem a magyar nyelvű verzió még nem jelent meg, de ebben nem vagyok olyan biztos. De ha valaki hozzájut az legyen szíves jelezni!
    Koszi

  17. kutya. január 6, 2006 at 4:54 du. #

    Igen, az a DVD engem is érdekelne !

  18. Dorogházi péter január 6, 2006 at 2:20 du. #

    Sziasztok!
    A kérdésaem az lenne, hogy hol és mennyiért lehet hozzá jutni a könyv DVD verziójához?

  19. Enzo január 6, 2006 at 7:30 de. #

    Megrendeltük az eredeti verziót még tavaly decemberben.Este 8-tól hajnal 3-ig tartott a szeánsz. :o)))

  20. Joci 1200GS január 5, 2006 at 10:28 du. #

    Hogy sikerült egyszerre megnézni, megszerezted a DVD-t? Honnan?

  21. Enzo január 5, 2006 at 3:09 du. #

    Amikor a biliárdasztal simaságú terepen közel-távol 1, azaz egy szikla van…majd azon töri össze a típust mondván: "Elbámészkodtam" :o))))
    Egyébként szerintem borzasztóan szórakoztató a film. Én egyben néztem meg az összes részt. :o))))

  22. Joci 1200GS január 4, 2006 at 10:01 du. #

    Ahogy azt írtam is: csak néhány részletet láttam a filmből, de az igaz, hogy a könyvben többször is profinak titulált Claudio jópárszor leamortizálta a motort, nem is beszélve arról, hogy az ő motorja ment tönkre elsőként és nem is akárhogy. Nagyon érdekes, hogy egy olyan fickó, aki ez a nagy út előtt csak sokkal kisebb és könyebb gépeken motorozott, most egyszeriben isteni tehetséggel megáldott terepmotorossá vált. Mindettől függetlenül nem kizárt, hogy van éréke hozzá.

  23. Enzo január 4, 2006 at 4:29 du. #

    A film angol és magyar verzióját kb. tucatszor megtekintve kicsit vitatkoznék. A könyv és a film között hangulatban nagyon sok a különbség. A film könnyedebb sokkal.
    A "vérprofi" Claudió pedig 3-szor töri rommá a BMW-t. Gondolom ez a rész tapintatosan maradt ki a könyvből :o)))

  24. Joci 1200GS január 3, 2006 at 10:24 du. #

    Ha az interneten rendelitek meg a könyvet, még kedvezményt is kaptok, ja és 24 órán belül meg is kapod. Aki teheti olvassa el mert nagyon jó könyv. Nincs túlpörgetve, mint valami kalandregény, egyszerűen azt írja le ami történt. Ez az a könyv amit nem tudsz letenni, és el vagy kenődve ha a végére értél. Nagyon várom, hogy végre itthon is megjelenjen a DVD, mert a tv-ben csak néhány adást sikerült elkapnom, azok pedig igen érdekesek voltak. A DVD-n állítólag néhány extra jelenet is látható.

    Üdv.:
    Joci

  25. Agárdi György december 28, 2005 at 1:38 du. #

    3.880 Ft.

  26. Brigi december 18, 2005 at 2:56 du. #

    helló!!!

    mennyibe kerül a könyv?????

  27. Anonym december 16, 2005 at 3:40 du. #

    ZRXRUDI, a könyvet megveheted magyarul bármelyik nagyobb könyvesboltban.

  28. ZRXRUDI december 16, 2005 at 10:07 de. #

    Helló Sulyi!
    Értesíts, ha megjelenik magyarul( az angol tudásom karcsú egy ilyen könyv elolvasásához)!
    Kössz!Rudi

  29. Sulyok István november 27, 2005 at 2:21 du. #

    A http://www.longwayround.com honlapon az utazás részleteit, a technikát, az útvonalat, képeket, videókat és sok érdekes linket is találhattok.
    Motoros üdvözlettel:Sulyi

Hozzászólás a(z) Joci 1200GS bejegyzéshez Click here to cancel reply.