Az Alpesi nagy kör

A nagy kör hossza kb. 1.000 kilométer. A német autóklub, az ADAC motoros túrázói tervezték és tették közzé azoknak, akik szeretnék bejárni Ausztria alpesi területeit, úgy, hogy közben szinte mindent meglátogatnak errefelé, amit érdemes. Az ADAC térképek – közöttük ez is – újabban Adobe pdf formátumban is letölthetők. Lejjebb megtalálod a linkeket.

Feltételezett bázisunk Murau. A túrát azért indítjuk Murauból, mert ez van legközelebb Magyarországhoz.A kb. 2500 lakosú Murau Steiermark tartomány Murau régiójának a központja. Van egy kastélya, a Schloss Obermurau, meg három temploma, de elsősorban síközpontként ismert, tehát sok szálláshellyel rendelkezik. A második világháborúban német katonai bázis volt itt, ahol brit hadifoglyokat tartottak. Murau történetének érdekes momentuma volt, hogy a háború vége felé a helyiek kiszabadították a hadifoglyokat és elhitették a németország felé nyomuló szovjetekkel, hogy Muraut a britek már felszabadították, így aztán az 1955-ig a brit megszállási övezethez tartozott.

A többnyire Salzburg, Karintia, Salzkammergut, Stájerország tartományok területén körbefutó, egy kicsit Németországba is átlátogató útvonal a következő fontosabb látnivalókat érinti:

  • Sölkpass 1788 m. és Erzherzog-Johann-Straße
  • Hallstadt település és környéke
  • Bad Ischl település
  • Attersee és Traunsee a Salzkammergut tartománybeli tavak közül
  • Salzburg (az útvonal néhány kilométerre fut el mellette keletre)
  • Rossfeld körút Ausztria és Németország határán (közel van a náci dokumentumközpont Obersalzbergben, és a Sasfészek)
  • Berchtesgaden (Königsse, Jenner hegy, Sóbánya)
  • Kufstein (Wörgl közelében van, attól északra, kis kitérőt jelent)
  • A Gerlos Alpenstrasse és a Krimml vízesés (szintén kitérő Mittersilltől nyugatra)
  • Felbertauern panorámaút (fizetni kell az áthaladásért)
  • Pustertaler magasút Lienztől nyugatra
  • Lesachtal Sillian és Kötschbach között
  • Grossglockner alpesi út (fizetős útvonal)
  • Zell am See település környéke
  • Obertauern – Tauernpass 1738 méter
  • Mauterndorf vára
  • Malta völgye a hatalmas víztárolóval (fizetős útvonal egy kis kitérőt jelent)
  • Nockalmstrasse panorámaút (fizetős útvonal)
  • Turrach környéke, a Turracher Strasse

Ezek többsége olyan motoros útvonal, amelyet muszály legalább egyszer végigjárni.

 Túraútvonal
Murau – 96-os úton északnak Gröbming felé – Sölkpass 1788 m. – Erzherzog-Johann-Straße – St. Nikolai i. Sölktal – Gröbming – jobbra G320 – Prüggnél balra B145 – Bad Mitterndorf – Bad Aussee előtt balra Hallstadt felé – Obertraun – Hallstadt – maradj a tóparton, majd a vasút keresztezése után Görbnél ismét a B145 – Bad Goisern – Bad Ischl – Mitterweisenbachnál balra térj le a B153-ra – Weissenbach am Attersee – a tóparton fordulj jobbra a B152-re – Steinbach am Atterseenél fordulj jobbra a Grossalmstrasse-ra, L544 – Neukirchen – Eben – Altmünster – Traunsee tópart – balra a B145-re – keresztezed az A1-et – Unterkriech – Alm – keresztezed a B1-et, innen B143 egyenesen – Ungenach előtt balra tartasz B143 – Ampfwang – Eberschwang – Ried im Innkreis
Ried im Innkreis – L508 Lohnsburg felé – Lohnsburg – Schlag után jobbra a 1061-re – Sankt Johann am Walde – balra L503 – Maria Schmolln – Schalchen – Mattighofen – B147 – Munderfing – Freiburg – Freiburgnál jobbra délnek a B1-en – jobbra lesz a Wallersee Henndorf am Wallerseenél balra tartunk az L241-en – a Thaigau kihajtónál keresztezzük az A1 autópályát – Elsenwangnál jobbra B158 – 2 kilométer uán balra Weistalstrasse L107 – Ebenau – Weistalstausee – a tó vége felé balra az L209-esen egy kitérő Gaissau felé – Gaissau – Krispl – Seefeldmühle-nél balra vissza az L107-re – Hallein – keresztül a városon és fel a hegyre majd balra tovább – Bad Dürnberg – német határ – Rossfeld Ringstrasse (fizetős panorámaút) – Obersalzbergnél balra – az út végén balra Berchtesgaden felé – Berchtesgaden
Bechtesgaden – nyugat felé B305 – Im Tal Ramsau felé – Ramsau – B21-re balra Lofer felé – osztrák határ – tovább a B178-on – Lofernél be a városba (elkerülendő az alagutat) – vissza a B178-ra St. Johann i. Tirol felé – Waidring előtt balra letérni a párhuzamos mellékútra – Waidring – Niedersee felé – megálló a tóparti vendéglőnél Restaurant Pillersee – St. Ulrich am Pillersee – Rosenegg – jobbra a B164-re – Sankt Johann i. Tirol – balra a B178-ra, majd jobbra Wörgl felé – Söll után balra a Brixental felé – B170 Kitzbüchel felé – Hopfgarten – Westendorf – Kirchberg i. Tirol – Kitzbühel – jobbra a B106-oson Mittersill felé – Jochberg – Mittersill (Innen egy kitérővel elmehetünk Krimml felé Gerlosig és vissza a Krimmli-vízesést és a Gerlos Alpenstrasset megnézni).
Mittersill – Felbertauern Panoramastrasse B108 – Felbertauern-alagút (fizetni kell az áthaladásért) – Gruben – Matrei – Huben – Lienz – Lienz előtt jobbra Sillian felé –  Leisach után jobbra fel az L324-re – Bannberg – Schrottendorf – Oberthal – Assling – Bichl – Kosten – Burg – Vergein – Oberried felé jobbra – Unterried – Mairwiesen – Anras – Asch – vissza a B100-ra jobbra Sillian felé – Tassenbachnál balra B111 Kartitssch felé – KArtitsch – Obertilliach – Maria Luggau – Liesing – St. Jakob i. Lesachtal – Kötschachnál északnak Oberdrauburg felé a B110-en – a vasút után a B100-on balra – Dölsachnál B107-re jobbra Winklern felé – Winklern – Heiligenblut – Grossglockner Hochalpenstrasse (fizetős útvonal) – Ferleiten – Fusch a. d. Glocknerstrasse – Bruck a. d. Glocknerstrasse – Seeuferstrasse – B311 Zell am See
Zell am See – Saalfelden a B311-en – Saalfeldennél jobbra B164-re Bishofshofen felé – a vasút előtt balra B159 Salzburg felé – Bishofshofen – jobbra a B99-re Radstadt felé – Hüttau – keresztezzük az A10-et – Eben – Radstadt – a B99-en maradva jobbra Mauterndorf felé – Untertauern – Obertauern – Tweng – Mauterndorf – jobbra tartva a B99-en maradunk egészen Kremsbrücke-ig – Kremsbrücke-nél balra L19-es Innerkrems felé – Innerkremsnél jobbra a Nockalmstrasse-re (fizetős út) – a Nockalmstrasse másik végétől 1 kilométerre Ebene Reichenauban van benzinkút, ehhez jobbra kell menni – egyébként balra B95 Predlitz felé Turracher Strasse – Turrach – Predlitz – jobbra a B97-re – Stadl – St. Ruprecht – Murau
1050 km

 Az ADAC motorradtouren MRx térképek  

Az ADAC motoros túrázóknak készült térképei újabban az Internetről Adobe pdf formátumban letölthetők. Az MR1 térkép hátoldala az alábbi képen látható. A térképek papír változatait az osztrák és német autóklubokban ingyen osztogatják – elvileg csak a klubtagoknak, de hozzá lehet jutni. Ezeket a térképeket azért szeretem, mert nagyon egyszerűek, áttekinthetőek és valahogy mindig azok a helyiségneevk szerepelnek rajtuk, amelyek az útjelző táblákra ki vannak írva. Többször előfordult már, hogy más térképet nem is használtam a navigációhoz.

A pdf fájlokat az ADAC oldalán elsősorban PDA-ra ajánlják. A PDA-ra való pdf olvasó program ugyanott letölthető, ahol a térképek vannak.

Sajnos Magyarországról még nem készült ilyen térkép, de hozzánk közel Horvátországba és Szlovénia nyugati részére utazóknak már vannak ADAC motoros túrajavaslatok.

 Letöltés  
Az útvonal Garmin MapSource térképe a Garmin készülékekre feltölthető fromában.
 Linkek
Az ADAC összes motoros térképe pdf formátumban. Az ADAC ezeket PDA-ra ajánlja, amelyhez a pdf olvasó is ugyaninnen letölthető. www.uem-online.org
Az osztrák látványutak java www.grossglockner.at

Agárdi György, 2006. augusztus 14.

Tags:

2 hozzászólás to “Az Alpesi nagy kör”

  1. motorostura.hu február 23, 2007 at 9:31 du. #

    Azt remélem, hogy egy leendő túra útvonala, amit Te fogsz, vagy ismerőseid fognak megszervezni. Addig csak tájékoztató marad.

  2. dr.rubics lászló február 23, 2007 at 5:29 du. #

    Sziasztok!

    Kérdezném, ez egy leendő túra útvonala, vagy csak tájékoztató a látványosságokról?
    Ha túra és lesz már tervezett időpontja, költségek, egyéb, akkor lehet, hogy érdekelne.

    Üdv.: L.

Szólj hozzá!