Comoi-tó

Az észak-olaszországi Lombardia tavai gyakran szerepelnek a programunkban. Ideáig elsősorban a Garda-tó körül lófráltunk, de most kicsit nyugatabbra látogatunk, a Comoi-tóhoz. Útikönyvem szerint a Garda tó az olasz tavak közül a legnagyobb, legtúlzsúfoltabb, legkevésbé festői – és furcsa módon a legnépszerűbb. Lássuk miről híres a Comói-tó.

 Miért a Comoi-tó
A Comói-tóról többeknek a történelem egy szomorú szakasza jut eszébe. 1943-ban a szövetségesek szicíliai partraszállása után Mussolinit internálták, majd miután Skorzeny SS-kommandója kiszabadította, az észak-olasz bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke lett. 1945 áprilisában Comóból menekülve a tó partján esett partizánok fogságába, akik szeretőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.
Tudománytörténeti érdekesség, hogy Alessandro Volta Comóban született 1745-ben. Volta a galvánelem feltalálója réz és cink egy-egy korongja közé savval átitatott papír- majd szövetlemezkéket helyezett, és ezekből oszlopot épített. A Volta-oszlopokkal először sikerült állandó áramforráshoz jutni. Hosszú időn át ez volt a laboratóriumok legfontosabb áramforrása. Volta halálának 100 éves évfordulójára a Como közelében fekvő San Maurizioban világítótornyot emeltek. Ennek a közelébe visz fel a kabinos felvonó Comóból.

Gyakran emlegetik a francia Stendhal “A pármai kolostor” című regényét, amely a Napóleoni időkről szól és részben ezen a tájon játszódik. 1948-ban romantikus film készült belőle, amelyben a Fabriciust alakító színészbe a közönség rögtön beleszeretett. Gerard Philipnek hívták.

A tó legnagyobb nevezetessége napjainkban alighanem az, hogy ugyancsak motorozgató ismerősünk George itt vásárolt magának egy parti villát 7 millió dollárért, amit rendbehozott és amelynek a környéke azóta turisták és botcsinálta paparazzik kedvenc célpontja. George ezt így mesélte el: „Gregory Peck tanácsolta nekem – aki mindig ide járt – hogy jöjjek ide egy motoros túrára. Egy barátommal jöttem ide, aki ismerte ennek a háznak a korábbi tulajdonosát. Bejöttünk és egyből elvarázsolt minket.” (Részlet egy interjúból.) George feltett az internetre egy pár képet a Villa Oleandráról, így a kíváncsi nép bepillanthatnak a ház helyiségeibe és kommentálhatja a képeket. Olvasva a hozzászólásokat – bámulatos, hogy a nőknek mennyire csak a szexen jár az eszük.

A Villa Oleandra a tó nyugati partján, Laglioban áll a tóhoz egészen közel. George-nak van a házban egy Harley gyújteménye, a képekből ítálve a custom Road Kingeket kedveli. A környékbeliek kétszer is kiakadtak a George miatt, egyszer azért, mert rendbehozatta a strandjukat és azt hitték, hogy ezt azért teszi, mert ki akarja sajátítani magának. Másodszor az Ocean’s 12 forgatása forgatta fel teljesen a közeli kis település, Cernobbio nyugalmát. Ennyit a bulvár hírekről és a szépfiúkról. A biztonság kedvéért azért becsomagolom a 300 milliméteres teleobjektívemet.
A Comoi-tavi kirándulást egyébként Marika szervezte. Még nem is kérdeztem miért pont oda akarunk menni. Az ötlet király, a gáz csak az, hogy mindössze négy napunk van és az odavezető legrövidebb út 930 kilométer.

 Trailer, vagy nem trailer?
Ézékenyebb lelkű motorosok itt hagyják abba, a sztorit és szörfözzenek tovább, mert nekik most elrontom az egészet. Zolival úgy határoztunk ugyanis, hogy trailerrel húzzuk le a két FJR-t. Eddig akárhányszor leírtam a trailer szót, mindig megkaptam valakitől, hogy a motorozás és a trailer nem összeegyeztethető dolgok. Nos a rossz hír az, hogy a világ ilyen gonosz. Vannak benne autósok, motorosok és traileresek, vannak benne feketék, fehérek és sárgák, vannak benne kormánypártiak, ellenzékiek és semlegesek, akiknek sokszor el kell viselniük egymás különbözőségét, és akiknek olykor-olykor még jót is tenne, ha szót értenének egymással.

Jómagam először trailerezek, igyekszem tehát számba venni, hogy mik ennek az utazásnak az előnyei és a hátrányai.
A trailerezés előnyei:
  • Időjárás: Egyértelműen előnyös a trailerezés akkor, amikor motorral járhatatlan, havas, jeges utakon kell átjutni a melegebb éghajlatú vidékre. Mondjuk az ember Spanyolországba igyekszik egy késő őszi/kora tavaszi gurulásra az Alpokon keresztül.
  • Távolság: Egy másik eset, ha a nagy távolságra kevés időd van és esetleg nehezítő faktorod, mint például egy utas.  Az autópályán a motorozás élvezeti faktora leesik epszilonra. Különösen utassal a hátad mögött, méginkább esőben. Az autózásé kicsivel e fölött van, mert legalább zuhogó esőben kényelmesen hátradőlve halkan szóló Bach chemballo muzsika mellett sajnálkozó kárörömmel nézheted a vizes úton a kamionok közt egyensúlyozó, ázó-fázó motoros társaidat, akik próbálnak gyorsabban haladni, mint te a trailerrel, de aztán mindig utoléred őket.
  • Sebesség: Na és itt van a haladás kérdése. Az autóval megállás nélkül megtehetünk kb hatszáz kilométert. Motoron egyfolytában a kétszázötven már elég sok. Pihenni kell egy kicsit utána és tankolni is muszáj, tehát elvesztesz egy csomó időt. Mi egyszerre indultunk egy kb. hat motorból álló csoporttal Mosonmagyaróvárról, egy órát álltunk a stauban Schwechatnál, soha nem mentünk 120-nál gyorsabban, és ők akkor érkeztek meg Salzburg előtt egy benzinkúthoz, amikor mi már megebédeltünk és indultunk tovább. Azt mondták, hogy a Grossglocknerre mennek.
  • Pénz: Költségek tekintetében az autózás gazdaságosabb. Nekem egy kilométer motorozás kb. 15 Ft-ba kerül (+amortizáció). Elsősorban a gumi és a benzin költsége magas. Az autó fogyasztása kb fele annyi, mint két gyorsan haladó motoré és a két nap trailerezéssel megspóroltunk négyezer kilométernyi gumit. Ez a kb. 100 ezer forintos gumikészlet élettartamának a harmada-fele között van.
  • Csomagok: A kocsiban elfér minden cuccod, de legalábbis lényegesen több, mint a motoron.

A trailerezés hátrányai:

  • Dugó: Amikor a pálya beáll, akkor Te is megállsz és jódarabig szívod a melletted megrekedt kamion kipufogógázait (jó ha nem malacokat szállít), amíg végül a sofőr megkönyörül rajtad és kikapcsolja a motort, lemondva ezzel a légkondícionálásról a kedvedért. Ilyenkor irigy vagy, hogy bezzeg a motorosok nem állnak meg, hanem elaraszolnak a leállósávban, vagy a sorok között és jól otthagynak. Mi háromszor ragadtunk be az autópályán és kb két órát álltunk mozdulatlanul, vagy kettővel araszolva.
  • Pszihés terhelés: Azért szó mi szó, kicsit irigy vagy, hogy azok odakinn hogy élvezik a motorozást, különösen ha jó idő van. Bármikor dönthetnek úgy, hogy lemennek a pályáról és megmásznak egy jól ismert, vagy még éppen ismeretlen hágót, kanyaroghatnak egyet az erdőkben, a toronymagas hegyek, meg a takaros kis alpesi falvak között.
  • Infrastruktúra: Trailer, gurtni meg vonóhorog nem mindenkinek van a spájzban. Ha nem lenne, akkor trailert még lehet bérelni, ami nem drága, de elég ahhoz, hogy a megtakarítást lenullázza. Ha vonóhorog nincs az gáz. Ugyancsak ide tartozik, hogy a motorokat fel kell rakni meg le kell szedni, ami időbe kerül.
  • Helyhezkötöttség: Trailerezni csak úgy lehet, ha csillagtúrázol. Egyébként a kocsit, meg a trailert is magaddal kellene cipelned.

Mindent összevetve örülök, hogy így döntöttünk, főleg az időjárás miatt, de azért is, mert két napot nyugodtan, kipihenten tudtam motorozni.

 1. nap – 2007. május 25. péntek
Érd - Bécs – Salzburg – Innsbruck – Sankt Moritz – Morbegno
970 km

A két FJR már fenn van a helyén, amikor Reggel hatkor megérkezünk Érdre. Zoliék előző este felkötötték őket. Szépséges grafitszürke sárkányom friss olajat, új első gumit, légszűrőt és gyertyákat is kapott. Túlesett a harmincezres szervizen. A hatalmas fekete mercit telerakjuk a csomagjainkkal.

Bécs, Salzburg és Innsbruck érintésével végig autópályán megyünk. A Mondsee-nél állunk meg ebédelni a Landzeitben, ahol a szigorú tekintetű pincérnőtől egy pizzát kérek. Nagyon jó pizza volt, kár, hogy a néni olyan csúnyán nézett. Mindegy, kaptam a benzinkútnál egy Tourenfahrer magazint (2007. június, a tanktáskákat és a kesztyűket tesztelik. Írnak benne Norvégiáról is), meg egy 1:200.000-es vízhatlan Ausztria térképet (30 EUR volt) és most semmivel nem lehet elvenni a jókedvemet.

 

A Svájci Sankt Moritz felé térünk le az autópályáról, ahol nagyszerű napfényes alpesi utakon Strauss zenére haladunk. A hegyoldalakat itt is ott is locsolják, pedig nem rég esett az eső. Sankt Moritz után még egy hajtűkanyaros szerpentinünk is van. A többiekről beszélgetünk, akik most nem jöttek el. G. Petit fel is hívjuk, mert őt nagyon régen láttuk. Megbeszéljük vele, hogy a Nordkapp túra előtti összetartásra ő is eljön majd bölcsességet osztogatni, mint gyakorlott Nordkapp túrázó.

Bázisunk Morbegno a Comoi-tó északi csücskétől egy kicsit keletre az S38-as úton található. Eleinte nehezen jegyzem meg a nevét, de aztán egy hevenyészett fordításról “több tasak nincs” már könnyebben eszembe jut. Szállásunk Morbegno egyik kis sikátorában álló szállodája. Van garázsa, parkolója, és bár a szoba nem nagy szám az étterem pompás, a kiszolgálás tisztességes. A reggeli ugyan nem valami bőséges, de az olaszországi viszonyokhoz képest egészen elfogadható.

Lekapjuk a motorokat, levisszük a garázsba és jól összeláncoljuk őket. A korzikai motorlopás óta egy kicsit mi is paranoiásak vagyunk a vagyonbiztonságot illetően. Sok hozzászólásból azt látom, hogy mások is. Többen azt feltételezik, hogy Korzikán extra biztonság szükséges, mert a motorokat lopják, pedig távol állt tőlem, hogy ezt a benyomást keltsem. Korzikán pld. ez az eset nagy meglepetést keltett a helyiek körében. Nem úgy, mint az én motorom kapcsán ugyanez annak idején Maastrichtban. A tanulság csupán annyi, hogy bárhol vagy a biztonságra érdemes adni, mert mindenhol érhetnek meglepetések. (Péter egyébként pont ma vette át az új piros GS-t.)

Este Cicával sétálunk egyet a városban, majd a szállodában meghallgatunk egy zenés irodalmi estet. Szakállas, fiatalember fogja a ritkás akkordokat többnyire a keyboard két legtávolabbi végén, szandálos társa néha beleénekel, üvült, suttog, liheg, beszél. Gyakra ismételgeti önmagát. Arcukra van írva, hogy az élet bonyolult, valószínűleg ők sem tudják megfejteni. Aztán a billentyűs arca egyszer csak felenged, a szigorú feszültség helyét megkönnyebbült mosoly veszi át. Innen tudjuk, hogy vége. Megtapsojuk őket mind a hatan.

 2. nap – 2007. május 26. szombat
Morbegno – Lecco – Bellagio – Como – Cernobbio – Tremezzo – Morbegno
200 km
A mai napot a Comoi-tó körülmotorozásával fogjuk tölteni. Ezt keményen elhatározzuk. Annak ellenére így lesz, hogy esik az eső és a TV-ben sem ígértek javulást mára. Kilenc körül indulunk, hamarosan elérjük a tavat és ráállunk a parti útra az északi csücsöknél. A Comoi-tó olyan, mint egy Y, ami a feje tetejére állítottak. Északon, amely tehát az Y szárának felfelé mutató vége, nincs nagyobb település. Délkeleten az Y vége Lecco, Délnyugaton Como, a villában középen pedig Bellagio van.
A tavat gyorsforgalmi út veszi körbe, amely a keleti parton szinte végig alagútban fut. A keskeny parti utak emiatt jól járhatók, kevésbé forgalmasak, szebbek is, mint a Garda taviak, ahol csak egy -  és a nyári időszakban valóban túlzsúfolt út veszi körbe a vizet.

A Comoi-tó körül rengeteg drága villa áll, amelyek egy része ma látogatható múzeum, esetleg rendezvényeknek adnak otthont, van köztük néhány szálloda. Sok luxusvilla ultragazdagok lakóhelyéül szolgál. A tó maga fürdésre és vitorlázásra kevésbé alkalmas, nincsenek rajta nagy jachtkikötők, főleg boardosok használják. A távolságok sem túl nagyok, a helyiek kisebb motorcsónakokat használnak inkább az utazgatáshoz a partok között. A tavat nem túl magas, de annál változatosabb hegyek veszik körül gazdag növényzettel, sok apró településsel. A keleti parton kevesebb a hely a hegy lába alatt, itt sűrűbben építkeztek, a házak és a telkek kisebbek.
A tavat Colico mellett érjük el, itt térünk le az SS38-as főútról és vigyázunk, hogy ne térjünk rá az SS36-os gyorsforgalmira. A mi utunk az SP72 lesz. Colioban kicsit esik az eső. Itt van valahol a Montecchio erőd, Olaszország legnagyobb ágyúival.
Lépésben hajtunk Leccoig. Már nem nagyon esik, csak vizesek az utak. Vigyázunk magunkra. Kár, hogy szürke az ég, mert a látvány napsütésben csodaszép lenne. Leccoban tankolunk egyet és továbbra is a part mentén folytatjuk utazásunkat. Lecco és Belaggio között vadonnal benőtt hegyoldalban haladunk, itt ritkábbak a települések, mert meredekebb a part.

Ha eddig azt hallottam “Bellagio”, akkor Las Vegas egyik legelegánsabb szállodacsodája jutott eszembe, amely előtt azok a hatalmas vízsugarak táncolnak a Velencei-tó nagyságú szökőkútban. Az igazi Bellagio a Comói-tó déli partjának a gyöngyszeme. Még a morcos malac útikönyvem sem húzza le, csupán azt jegyzi meg, hogy a Lecco felé tartó 22 kilométeres út kevésbé szép, mint a Comóból ide vezető 34 kilométer. Most jöttünk végig ezen a 22 kilométeren Lecco felől. Nekem bizony tetszett. Bár nekünk lennének ilyen útjaink.
Bellagióban egy kicsit sétálunk a kompkikötő környékén az óvárosban. Vásárolunk néhány újabb útikönyvet, amelyekben megnézhetjük, hogy szerencsés esetben milyen fényképeket készíthettünk volna a környékről és hogy milyen az a kb. 80, többségében látogatható villa a tó körül, amelyeknek a megtekintésére most nem lesz időnk.

Kisebb kompok jönnek-mennek. Gyér a turistaforgalom, nyugi van, mindenki lazán teszi a dolgát. Szépen lassan gurulunk  tovább Como felé a fent említett 34 kilométeren. Ezen a szakaszon Como előtt nem sokkal, az út mellett a tó felé, magasan a hegyoldalban áll egy kis vendéglő. Máig sajnálom, hogy elmentem mellette, meg azt is, hogy nem fordultam vissza. Ha arra jársz ne hagyd ki. Van egy kis parkolója a déli oldalon és a kilátás nagyon szép a tóra.

Como nagy város. Előbb a keleti oldalon a kompkikötő felé motorozunk el. Éttermet keresünk. A hegyoldalba sikló vezet fel, mellette van egy-két vendéglő, az egyikbe be akar csábítani minket a pincér, de aztán elrohan, mert a műanyag kerti asztalokat a szél egyenként felkapkodja és terítővel lefelé odébb teszi. A belvárost közel ezer éves falak veszik körül, egyszer körbe is megyünk mire megtaláljuk az óvároshoz vezető bejáratot. A katedrális szomszédságában ebédelünk. Itt szélcsend van (az asztalunktól látni lehet a leláncolt motorokat). Az előétel után előbújik a nap, az első fogásnál megterítik a szabad ég alatt álló asztalokat, a második fogásnál megtelik az étterem és úgy kisüt a nap, hogy neki kell vetkőznünk. Az ebédből jut krumlihasáb az ott bóklászó galamboknak is, amelyeket a pincérek már csak akkor próbálnak – nem nagy meggyőződéssel – elhessegetni, amikor azok már túl szemtelenekké válnak.

Como után észak felé motorozunk a nyugati parton. Mindig gondosan ügyelünk rá, hogy a parti mellékúton maradjunk. Rögtön a tó elején ott van Cernobbio. A sűrűn beépített környéken sejteni lehet, hogy a magas kerítések mögött tágas kertek és hatalmas villák rejtőznek. Itt áll a Villa Erba, amit az Ocean’s Twelwe-ben láthattunk. Parkjában egy nemzetközi kiállítási és üzleti központ épült. Laglioban megállunk egy kicsit a Villa Oleandra mellett. George ma nincs itthon, valószínűleg Cannes-ban van dolga a fesztiválon, így személyesen nem találkozhatunk vele.

Tremezzoban a Villa Carlotta az egyik legnagyobb látványosság, ma múzeum és a  kertje arborétum. Ide bemegyünk körülnézni. Carlotta, aki 1850-ben nászajándékként kapta a villát nem sokáig élvezte, mindössze öt év múlva, 23 évesen elhunyt. A villában szobrok, festmények, bútorok igyekeznek kitölteni a hatalmas tereket, nem sok sikerrel. A kertben citrom és narancsfák, mindenféle különleges növény. Cica folyton azért nyaggat, mert nincs nálam a bicskám, hogy hajtásoknak való ágacskákat vagdoshasson titokban. Szerintem így is hozott haza egy csomó gazt, amit most valahol gyökereztet.

A környék másik nevezetessége a Balbianello villa, amely sajnos bezár, mire oda érünk. Marika ezt szerette volna megnézni, mert itt forgatták a Casino Royale szanatóriumi jelenetét, amelyen a Le Chiffre féle ülőkúrát szerencsésen túlélő James beüti a kódot a laptopba, hogy átutalják neki a póker nyereményét. Ugyancsak itt forgatták a Csillagok Háborúja sorozat második részének (Klónok támadása) egyes romantikus tóparti jeleneteit. Anakin és Padme itt smárolnak. A Naboo bolygón érezhetnénk magunkat, de a Naboo mára már zárva van.

A gazdagságot, fényűzést, nyugalmat árasztó nyugati partot lassan magunk mögött hagyva visszatérünk Morbegnóba. A helyiek által javasolt menüt vacsorázunk, amit karakteres Merlot-val egészítünk ki. A szállodában esküvőt ünnepelnek. A mulatozás éjszakába vesző zajára alszunk el.
 3. nap – 2007. május 27. vasárnap
Morbegno – Tirano – Bormio – Passo dello Stelvio – Livigno - Tirano – Morbegno
350 km

Reggel megint esik az eső. A motoros választási lehetőségei ilyenkor, hogy otthon marad és TV-t néz, vagy beöltözik az esőruhájába és nekivág lesz ami lesz alapon, mert tudja, hogy egy eső sem tart örökké, meg hogy attól ,hogy itt esik, néhány kilométerrel odébb akár a nap is süthet. A tervünk az, hogy ismét meglátogatjuk a Passo Stelviót, ahol három éve jártunk utoljára.

Csak néhány kilométert megyünk és Tiranoban már hét ágra süt a nap. Elterelnek minket a főutcáról, mert Tiranoban éppen vásárnap van. Mi is megállunk körülnézni, épp egy ócskaságrengeteg közepén, a ló és marhavásár mellett. Veszünk is egy csengőt, mert ilyen még nincs a házunkon.

A sík többnyire vidéket Tirano után felváltják a hegyek, a folyóvölgyek. Alagutakban bújkálunk, a táj egyre változatosabb. Bormiónál érjük el a Stelvio Nemzeti Parkot az SS38-ason. Tankolunk még egyet a magas hegyek előtt, aztán nekivágunk. A motoros forgalom sűrűsödik körülöttünk.
A Stelvio hágó (olaszul: Passo dello Stelvio; németül: Stilfser Joch), Olaszországban van, és 2757 méteres magasságával ez a legmagasabb aszfaltozott hágó a Keleti Alpokban. A második a franciaországi Col de l’Iseran (2770 m). Az Alpok összességében ez a negyedik legmagasabban fekvő út.

Az eredeti utat 1820-tól 1825-ig építették, hogy összekapcsolják vele a korábban osztrák Lombardia provinciát Ausztria többi részével. Azóta keveset változott. Az első világháború előtt itt volt az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság határa. Ebben a világháborúban heves csaták dúltak erre, még egyezményt is kötöttek, hogy a svájci területek fölött nem lövöldözik egymást az osztrákok és az olaszok. 1919 után aztán a terület elvesztette a stratégiai jelentőségét, azóta nyugi van. A hágó júniustól szeptemberig tartó nyitvatartása alatt számos motoros és kerékpáros látogat ide. A Giro d’Italia is gyakran megmászta a Stelviót.

Fehér felhők úsznak az égen, de szép napsütéses időnk van. Az út mellett gyakran megállunk a virágos nagyon zöld réteket, a kopár, sziklás hegyoldalakat és az égbe nyúló csúcsokat megcsodálni. A réten mormotát látunk, fenn a csúcsok közelében meg egy hihetetlenül nagy madár köröz mozdulatlan széttárt szárnyakkal. Amikor először láttam, komolyan azt hittem, hog valaki sárkányt ereget.

Fenn a csúcson semmi nem változott az elmúlt három évben. Ugyanott állnak most is a kolbászárusok, ugyanazt az egyszerű menüt kínálják, mint annakidején. Félbevágott zsemlében hosszában és keresztben is felvágott kolbász mustárral és káposztával. Zoli mind a két boltocska kínálatát kipróbálja.

A hágón hatvan hajtűkanyar van, amelyekből 48 esik az észak-keleti oldalra. Már egy kicsit unom is őket lefelé jövet. Meglepetésként ér, hogy az útpálya egy része vadonatúj, eltűntek róla a három éve még macskaköves szakaszok. Itt is a kanyarokat rakták ki macskakővel, mint a Triglav Nemzeti Parkban Szlovéniában.

A hágóról szívesen mentem volna le a svájci oldalon, de az most be van zárva, ezért tehát a 48 hajtűkanyart vagyunk kénytelenek választani Trafoi felé és úgy kanyarodunk vissza Svájcba az SS41-en. Nem törődnek az útleveleinkkel, eddig minden svájci határon csak továbbintettek minket. Most is ez történik.

Az ismerős svájci tájon továbbra is magas hegyek között jutunk el a Livignoba vezető 3,4 kilométeres egysávos alagúthoz. Lámpa szabályozza a forgalmat. Az alagút átmegy a határon, a másik oldal megint Olaszország, a határőrök megint nem érdeklődnek papírjaink iránt. A Livignói tó, a Lago de Livigno mellett visz az út, többnyire a tó felé nyitott alagutakon. Ez a tó valójában egy vízgyűjtő, amely az alagúttól kb. 7 kilométerre egy hatalmas gátban végződik. Itt kell fizetni az útdíjat, ami 7 Euró motoronként.

Kapóra jön Livigno közelsége, mert a 3 gigabájtnyi CF memóriakártyám betelt. Gondoltam, ha itt vagyok már beugrom és veszek egyet valamivel olcsóbban. Livigno vámmentes terület, ezért sok termék (főleg az ital, dohányáruk, illatszer, műszaki cikkek) lényegesen olcsóbban, az üzemanyag kb. fél áron kapható meg itt. Sokan járnak ide vásárolni, vasárnap is majdnem minden bolt nyitva van. Kapok ajándékba egy ultra gyors 4 gigabájtos CF kártyát, leformázom és mindjárt jobban érzem magam. Az árát ne kérdezzétek, mert jobb, ha nem is gondolok rá.

Livignoból legurulunk a hegyek lábához megint Tiranóba, ahol a marhavásár volt délelőtt és még most is tart a buli. Innen már viszonylag gyorsan hazaérünk és azonnal felkötjük a motorokat a trailerre. Morbegnoban esik az eső. Ha úgy döntöttünk volna reggel, hogy TV-t nézünk, akkor most biztosan nagyon örülnénk, hogy nem mentünk sehová.

Este megint a szállodában vacsorázunk. Ma más menü van, borjúsült, de ez is nagyon bejön. Desszertnek egy vájlingra való áfonyát szedek magamnak és anannásszal díszítem. Kijelentkezünk és elbúcsúzunk a személyzettől, mert holnap korán reggel indulunk.

 4. nap – 2007. május 28. hétfő
Morbegno – Udine - Villach - Klagenfurt - Graz – Schwechat – Nickelsdorf - Budapest
1100 km

Reggel hatkor ótrakelünk és ezúttal úgy határozunk, hogy a délre, Velence felé futó autópályán jövünk fel: Udine, Villach, Klagenfurt, Graz, az útépítések, Schwechat, Nickelsdorf, Budapest.

Most is sokat állunk, főleg az autópálya felé, de így is kényelmesen tesszük meg az 1100 kilométert. Az egyik benzinkútnál megint kapok néhány német motoros lapot. Ezekkel jól elvagyok egy darabig, néha szundítok egyet. Sokszor esik az eső, ilyenkor örülök, hogy nem ázom, és közben arra gondolok, hogy a most júliusban következő 8.000 kilométeres utazásunkon valószínűleg az összes vizet bepótolom, ami most az odakint motorozók nyakába zúdul.

Hát ennyi történt. Nagyon finom volt, sok ajándékkal (csengő, vízhatlan Ausztria, Ultra III CF kártya, motoros újságok, rengeteg csoki) és szép emlékekkel tértünk haza, igaz George-al nem találkoztunk, hiába vittem a 300-as optikát. Annyi baj legyen, kárpótlásul itt egy másik történet tőle, amelyben elmeséli, hogy milyen egy tipikus motoros túra egy Harley Road Kinggel a Comoi-tó környékén:
“A legmulatságosabb sztori? Svájc felé tartottam, amikor a motorom lerobbant és egy étteremben vendégszerető házigazdára találtam. Ahol a tulajdonos bort és sajtot ajánlott nekem, amíg a szerelőre vártam. Kis idő múlva a tulaj lánya is megérkezett és amint meglátott, izgatottan magyarázta: “Ez az egész az én hibám. Annyira imátkoztam, hogy egyszer meglátogasson és az imám meghallgatásra talált.” Egy poster volt kiragasztva a szobája falára a fényképemmel. Azóta többször visszamentem, hogy meglátogassam.”
 Hasznos blokk

 

Nap

km

Túra útvonal

1

970

Érd - Bécs – Salzburg – Innsbruck – Sankt Moritz – Morbegno

2

200

Morbegno – Lecco – Bellagio – Como – Cernobbio – Tremezzo – Morbegno

3

350

Morbegno – Tirano – Bormio – Passo dello Stelvio – Livigno – Tirano – Morbegno

4

1100

Morbegno – Udine - Villach - Klagenfurt - Graz – Schwechat – Nickelsdorf - Budapest

 

Ajánlott linkek

URL

A Comoi-tó turisztikai információi http://www.larioonline.it/lakecomo/index.asp

Villa Carlotta http://www.villacarlotta.it

Villa Barbianello http://www.thevillapassalacqua.com/index.php/villa-balbianello/


Agárdi György, 2007. május 30.

Tags:

No Responses to “Comoi-tó”

  1. sheriff november 4, 2007 at 3:47 du. #

    Nyilván sokkal kellemesebb a motorozás mint az autó vagy tréler, de ezt az anyagi dolgok korlátozzák.. ha lenne rá keret, most épp valahol északamerikában tekeregnék, de sajna nincs…

  2. sheriff november 4, 2007 at 3:43 du. #

    Én is olvastam a cikket, és tényleg elgondolkodtató a trailer. Nekem csak amiatt, mert nem tehetem meg, hogy egy szezonban 2-3 túrát aminek pl 100-150.000 HUF darabja kifizessek.
    Az győzött meg, hogy minden trailerrel megtett kilóméter a motorozáshoshoz ad egy kicsit, és ezzel esetleg többet tudok motorozni külföldön, egy tengerparton, vagy ittott.

    A másik meg ha egyébként csak motorral megyek, kell a kísérő autó (barátaink személyében) amibe tudunk cuccokat tenni.

    Nekem nincs se trélerem, se vonóhorog a kocsimon, de elgondolkodtam…

  3. Bárándi Zoli szeptember 11, 2007 at 11:31 de. #

    Sziasztok!
    Amikor elkezdtem ezt a cikket olvasni, arra gondoltam ötletet merítek a jövő évi túrázáshoz….
    Bevallom tetszett a cikk egész odáig amíg a trélerhez értem…
    előre leszögezem messze áll tölem hogy a cikk íróját megbántsam, mert tényleg nem ez a célom, de részben igazat kell adnom az előttem szóló steve -nek.
    A legjobb az volt amikor érveket tüntet fel a cikk írója a tréler-el való szállítás mellett..hm..lássuk csak: kevés a csomag?, megázol?, fája hátsód a 250. km után??, kopik a gumi??, amortizálódik a motor??? ha ezeket összeolvasod akkor nagyvonalakba (mondom nagyvonalakban !!!!) képet kapsz egy motoros túráról! Ennek persze nem eza lényege, hanem az hogy -elindultál- , megküzdöttél az akadályokkal,(szél, eső, hőség, defekt, zsibbadás,..stb.),-és végül éppségben hazaértél-
    Én ilyenkor azt érzem leküzdöttem valamit.(bár lehet hogy rosszul érzem).Na de ami kiváltotta belőlem ezt a hozzászólást, az az hogy az anyagiakat taglalod…hm meg ne haragudj, de nem úgy nézel ki a képek és a leírásod alapján mint aki ilyen anyagi gondokkal küzd.
    Mégegyszer: tényleg nembántani akartalak,ez csak az Én véleményem- de a motorozás a trélerrel nagyon messz áll egymáshoz, ha mutogatni akarod akkor van erre kifejélesztett szépségverseny, vagy kereteztesd be és a vitrinben nagyon szépen fog mutatni 10 év mulva is, és nem kopik el még a gumid sem! Ha viszont nem így akarod akkor ülj rá arra a motorra, és használd arra amire való!
    A pozitívum az hogy maga a túra útvonal nagyon tuti!
    Sok sikert a jövőben is!! És sok szép balesetmentes km-et nektek mind autóval, mind pedig motorral!

  4. Lala_Twin900 augusztus 30, 2007 at 11:59 de. #

    Üdv!
    Megértem azokat, akik traileren viszik a mocijukat. Szerintem semmi probléma nincs ezzel. Nemrég nyomtam le egy csak 650 km utat ausztriába, autópályán 8 óra alatt, ebből 400km volt nagy szél, eső, jégeső, 14 fok ( aug. 18. ), visszafelé dögmelegben 6,5 óra. Mit mondjak? Elgondolkodtam a traileren én is, mert egyrészt dög unalom, felesleges gumikoptatás, másrészt annyira fárasztó a végén, hogy megérkezés után már nem nagyon van kedved semmihez csak egy jó kiadós alváshoz. Szóval, szerintem hosszú úthoz két verzió: 1. autópálya – motorok traileren, 2. nem autópálya – motoron ( több időt rászánni, közbeiktatni látnivalókat, esetleg közbenső szállás ). Legalábbis én legközelebb e kettő mód közül választok.
    Ez az igazi motoros, meg nem igazi motoros téma, na ezen, meg az ehhez hasonló kivagyijaniságokon mindig jókat röhögök. Ez is ilyen jó kis hungaricum kezd lenni, mint az agreszivitás, irigység. Nagyon szomorú és rémísztő is egyben. ( Szerintem )
    Gratulálok az oldalhoz, igazán használható, sok segítséget nyújt a túrázásokhoz. Habár az átlag magyar motorosnak kicsit magas a cikkekben szereplő szállások, éttermek, költségvetések. Néha jó lenne egy-két low-budget túrát is olvasni. Pl. osztrák-német motoros campingek.

  5. XL-V augusztus 5, 2007 at 11:57 de. #

    Azt nagyon nem szeretem ha valaki meg akarja határozni, hogy mit tegyek és hogyan, meghatározza ki a jó és ki a nemjó, ki tartozik közénk és ki az ellen. Uraim !
    Ez Sztálinizmus ! Pfújjj . . . !
    Fejezzük már be ezt a nagyképűsködést !!!

    Méghogy ki az igazi motoros ? A postás és a motorosfutár! Egész évben hóban-sárban és sokat motorozik! A többi csak papírkutya !?
    Ugyanmááár gyerekek…
    Vagy aki 30 EZER KM-nél többett megy évente ???
    Akkor aki 40-nél is többett az már isten ?
    Mint az ovisok !!!
    Én vagyok az univerzum kapitánya, Ti meg a trélesesek…!
    Tiszta dedó…!

    A motor lehet munka, életforma, hobby mindenkinek úgy, ahogyan neki jólesik! És senki ne határozza máááár meg saját kis kicsinyes gondolkodásmódja alapján, hogy ő a legf@szább, és ki milyen helyet foglal el a világban !

  6. Agárdi György augusztus 2, 2007 at 7:46 du. #

    Egy kínai bölcsesség szerint akár Te eszed meg a tigrist, akár a tigris Téged, mindenképpen tigrissé változol. Amikor ezt először hallottam, olyan problémaorientáltnak, bánatosnak, sőt kiábrándítónak tartottam. Később, amikor egy kreatívabb pillanatban ismét eszembe jutott, szinte elszégyelltem magam, hogy mennyire egyszerű a megoldás. Ha nem eszed meg a tigrist és nem hagyod, hogy az megegyen, akkor mind a ketten megmaradhattok boldogan azok, amik vagytok.

    Továbbra is szívesen látunk minden hozzászólást, amely hasznos információkkal, tanácsokkal segít minket, hogy különleges élményeket szerezzünk utazásaink során és hatékonyabban szervezzük az útjainkat.

  7. Anonym július 16, 2007 at 11:12 de. #

    A dicsőséges vagy -átkos- 90-es évek eleje jut eszembe.Kezdőként ETZ 250 -el túrázgattunk. Magyarországon 4 nap alatt kb. 1500Km-t. Ja és nem volt utánfutónk(hálistennek). Hova fejlódött a technika-ilyen szép nagy túragózösöknek már utánfutó kell. Hát akkor eladom az XX-emet és visszatérek a régi jól bevált MZ-k hez.

  8. Steve július 15, 2007 at 8:54 du. #

    Üdv Tréleresek!
    Nem kell úgy mellre szívni amit mondtam! A XXI. században élünk, ahol az elkényelmesedés az eltunyulás és az elpuhulás hódít rohamléptekkel.
    Tulajdonképpen ez az ami nem tetszik nekem itt a mi kis motoros világunkban. Természetesen ezzel kapcsolatban az élet számos más területéről is hozhatnék példákat, de az nem ide tartozik.
    Szerény véleményem szerint –és ezt nem kell egy tréleresnek sem magáévá tenni- a motorost az teszi motorossá, hogy a sok kényelmetlenséggel együtt imádja ezt az életmódot és nem csak akkor érzi magát motorosnak amikor süt a nap, 20 fok van, na meg ott van az autó csomagtartójában a fél háztartás.
    Tehát ahogy már írtam is biztosan nem rossz dolog trélerezni, csak hát ezt a műfajt azon emberek művelik, akik már annyira kényelemszeretők, emennyire remélem én sohasem leszek!!!!
    Javasolom, hogy próbáljatok ki egy lakókocsit, vagy lakóautót! Utolérhetetlen túrázásra!!!

    Amúgy nem egy fantom vagyok, itt vagyok megtalálható:
    http://www.sportmotor.hu/tagok/9378

    Egyébként pedig, így, vagy úgy de mindenkinek jó túrázást!!! Ja, és 40 felett sem kötelező a puhánykodás, sőt kerülendő!

  9. Kincsem július 14, 2007 at 11:05 de. #

    Kedves !

    Idéznék neked egy túra beszámolóból ami szintén itt jelent meg, de te ezt ezek szerint nem olvastad:
    "Hispánia – Szabó Zoltán :
    Kicsivel később… Nem hiszek a szememnek! Régi ismerőseim, barátaim a BMW túramotoros klub ideiglenesen Spanyolországban tartózkodó különítménye jön szembe! ( http://www.bmwmtm.hu ) Hihetetlen. Lapockalapogatás és rövid úton vissza a bárba. Részemről már csak egy igazi üdítő, de azért mégiscsak üdvözlő italra. A motorok kamionon, a fiúk repülőn jöttek idáig."
    Tehát akkor legyen a nevük REPÜLŐS-KAMIONOS.
    Én 25 éve motorozom és szerintem a motoros az motoros és nem megbántani és megkérdőjelezni kell, hogy ki a motoros.
    Motoros üdvözlet (most intettem a monitor felé, neked és mindenkinek aki ezeket a sorokat olvassa)

  10. kutya. július 12, 2007 at 4:43 du. #

    …Több ilyen rendezvényen való részvételem alkalmával tapasztaltam, hogy soha semelyik országból érkező motoros nem hozta a motorját tréleren!!!…

    Vagy a szomszéd településen hagyta a P+R ben… :-) ))

    Nem is értem hogy miért kell ez. Komolyan.

  11. Steve július 12, 2007 at 7:44 de. #

    Üdv Toli!
    Nem volt itt semmilyen fikázás! Teljes mértékben megértem azokat akik trélerrel viszik a motorjukat. Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy aki így tesz, az ne nevezze magát motorosnak, hanem inkább tréleresnek.
    Amikor verőfényes napsütésben letolja valaki a motorját a trélerről és gurul a környéken, aztán ha jön az eső inkább autóval folytatja, az nem motoros. Motorosnak lenni az egy életmód!!! És ebbe az életmódba kőkeményen beletartozik, minden olyan kényelmetlenség ami együtt jár a motorozással.
    Példaként állítanám a tisztelt tréleresek elé a BMW Motor Club Budapest csapatát és más BMW motoros klubokat (megjegyzem én nem BMW-vel járok). Minden évben megrendezik más-más országban (idén Hollandiában) a BMW Klub Európa Találkozót. Több ilyen rendezvényen való részvételem alkalmával tapasztaltam, hogy soha semelyik országból érkező motoros nem hozta a motorját tréleren!!! Pedig nagyon sokan megtehették volna!. Miért nem tették? Mert ők motorosok, nem pedig tréleresek! Ha esett az eső akkor is jöttek pl. Svédországból Shamonix-ba. Annyi csomagot hoztak ami elfért a motoron stb.
    Tehát nem szégyen a trélerezés, sőt nagyon kényelmes dolog és van akinek ez szükséges is, csak nem motoroshoz méltó!!!

  12. toli július 2, 2007 at 10:32 du. #

    Hali, engem kicsit untat, hogy a "motorosok" fikázzák a trailer-rel és motorral utazókat, nem tudom, egy Himalaja expedícióról mi a véleménye azoknak, akik szeretnek gyalog túrázni, s a Himalájások meg képesek repülővel elutazni odáig. A lényeg: mindenki úgy motorozzon és arra, ahogy neki a legjobb, hagyjuk abba ezt a "ki a fasza motoros" műsort. A trailer-ezés jó alternatíva a minél messzebb utazom és ott nézek meg minél több dolgot programok szervezésének.

  13. Anonym június 19, 2007 at 10:45 de. #

    De a leghumorosabbak azok akik csak az Agárdi strandig motoroznak, aztán herótoznak mindenkit, akik többet motoroznak náluk !

  14. kutya. június 12, 2007 at 6:24 du. #

    Jól mondtad Gyuri, és be is igazolódott: Apa kezdőődiiikkk !

    Részemről pedig inkább két nap tömény motorozás, gyöbnyörű helyeken két nap tréler után, mint itthon a fosnál rosszabb utak+baromfejű autós ‘társadalom’.

  15. Steve június 12, 2007 at 7:50 de. #

    Szerintem ezt a cikket valami autós rovatba kellett volna megjelentetni. Eléggé humoros a klímás, hifis Mercedes-ben utazva motoros túráról beszélni.
    Ja, és hogy esik az eső, hideg van, meleg van, fúj a szél, nincs hely a csomagoknak. Na bumm, aki ezeket nem bírja az tényleg maradjon a jó kényelmes Merciben, mert a motoron amúgy is csak műmájer lesz.
    Egyébként biztosan szükséges a trélerezés, csak akkor ne motorosnak nevezzük az ilyent, hanem tréleresnek!!!!

  16. kutya. június 2, 2007 at 7:40 de. #

    Bármennyire is fáj – kettőnél több személy motorostúrája, ha ezer km-nél távolabbi célponthoz vezet, sajnos gyakran kompromisszumokhoz kötött. Többek között ilyen engedmény, hogy 2motor-4fő felállásban elgondolkodjuk a trailerezésen, főleg ha már jártunk arra és/vagy nincs elegendő időnk a túrára ahhoz, hogy 3-4 napot autópályázással töltsünk belőle.

    Talán érdemes lenne egy külön cikkben -a múltkori baleset okán is- megemlékezni ezenfajta utazás szükséges technikai hátteréről, ugyanúgy mint pl. a mit vigyek magammal egy túrán, vagy hogy fényképezzek/navigáljak.

    A quad-cipelés okán nekem ez nem új, de talán sokaknak újdonság lehet a gurtni vs. spanifer, vagy a rugózott/rugózatlan tömeg dilemmája és hasznosítása…