Március 30-án reggel gyönyörű napra , szikrázó napsütésre ébredtünk. Már gyakorlatilag két hete közzétettük barátaink körében a mai Besztercebányára vezető túrára a meghívást. Fél tíztől folyamatosan érkeztek udvarunkba a motorok, tíz órára 11 motor 18 emberrel készen állt az indulásra. Mivel páran még nem ismerték egymást, nagyjából mindenki mindenkinek bemutatkozott, de tíz óra tíz perckor már nagy volt a zúgolódás, és a nép nyomására mindenképpen el kellett indulni. Az idei első túra – érthető, hogy már mindenkinek viszketett valamije, csak guruljunk már.

Az első kilométereket a Sóskút – Biatorbágy úton, majd a körforgalmon egyenesen áthaladva a 100-as út Zsámbéki leágazásig tettük meg. Itt rövid jobb-ballal keresztezzük a főutat, és már gurultunk is Zsámbék irányába. Zsámbékon az OMV kúton akinek kellett üzemanyag, megpúpozta, üdítő, csokika, és irány Tök, Perbál, Tinnye. Tinnyén választhatunk, hogy a rövidebb úton az erdőn keresztül – mint a mesében – Pilisjászfalu felé vágunk át, vagy a Piliscsabára vezető utat használjuk. A jászfalu felé vezető utat nem ajánlom, mivel borzadály a minősége.
Így az Üvegtigris előtt elgurulva érkeztünk a 10-es főúthoz. Az Üvegtigrisnél a környéket teljesen kipucolták, gyakorlatilag „sterilizálták”, már csak maga a lakókocsi emlékeztet a filmben látható állapotokra. Az objektum, – aminek majdnem fapuma lett a neve – most nyitva volt, előtte már pár motor és motoros álldogált, mosolyogva integettek.

A 10-es úton egy balra fordulást követően irány Leányvár, majd azon áthaladva jobbra fordulva, a vasúti síneken áthaladva a Kesztölc melletti autóúton hasítunk Esztergom felé. Azaz hasítanánk, ha nem lenne gyalázatos az útburkolat „minősége”.

Esztergomba érkezve a négysávos úton szépen összeáll a zippzár, és nagyon kulturált motorosok módjára a körforgalomnál balra – Sturovó (Párkány) felé letérve – elgurulunk a Duna partján, és felkanyarodunk a gyönyörû hídra. A híd túloldalán már csak azért kell megállni, hogy koronát váltsunk, határőröknek se híre, se nyoma.

Mivel egyszer kell majd Szlovákiában tankolni, plusz az ebéd, ezért 10.000 Ft-ot váltok be, ennyinek elégnek kell lennie két személy részére. Pár perc csücsülés az útpadkán, kinek-kinek egy cigi vagy üdítő, és már tesszük is fel a sapkát. Közben három kisebb csapat húz el mellettünk Szlovákia belseje felé, követjük példájukat.

Párkányon a hídról lejőve jobbra fordulunk, és az Ipoly folyó, Kamenica nad Hronom felé indulunk a jó minőségû, másod vagy inkább harmadrendû úton. A magyar határral párhuzamosan, vagy annak érintésével haladunk a dimbes-dombos, ligetes, legelős területek között kanyargó, jó minőségû úton. Persze így tél után van egy két kátyú, azonban látható, hogy azok nagy része már most fel lett számolva, meglepetéstől nem kell tartani. Annál több meglepetést tartogat a táj. Szinte minden lakott területek közötti útszakasz mellett a napsütésben fekvő vagy friss hajtásokat csipegető őzek láthatóak. Hol hármas csoportokban, hol egész kis csordában. A motorok hangjára felkapják fejüket, de pár pillanat múlva újra elmélyednek a tavasz nyújtotta örömökben. A levegőben igazi tavaszillat van, – jó pár ragadozó madárral körítve. Szép számmal vitorláznak a mezők felett, vagy ülnek az útszéli póznákon a szebbnél szebb madarak.

Laza 100-110-es döntögetés után érkezünk a demandicei stoptáblás keresztelágazáshoz. Itt egy pillanatra megállunk, a táblánál bevárjuk a csapat végét, maja a kereszteződésen szembe, Levice (Léva) felé áthajtunk. Itt már kicsit dombosabb dombok következnek, lassan közeledünk az alacsony Tátra nyúlványai felé. Az út is ennek megfelelően alakul, Jobb kanyar, bal kanyar, egy kis szerpentin, át egy kis fal házai között, majd újra dombnak fel, dombról le. Kalinciakovc előtt egy két kilométeres nyíl egyenes útszakasz, ahol előre nézve csak három-négy púpot lehet látni az útból. Érdemes hangyányit túllépni a sebességkorlátozást, mert igazi jó liftezős-súlytalanságos élményt szerezhetünk magunknak vele.

Egyre élvezetesebbek kanyarokban haladva érjük el Léva külvárosát. Pár csodaszép panellakás  a bal oldalon jelzi, hogy a város határába értünk. Azonban nem kell szerencsére a városba bemenni. A sárga táblás benzinkút előtt 50 méterre élesen jobbra, Bátovce, Zemberovce felé kanyarodunk, és kb. 8 kilométert teszünk meg a nagyjából egyenes, „liftezős” úton. 8 kilométer után hosszú ívű balkanyarból már látható a következő jobb íves kanyar, amiből balra ágazik le az 524-e számmal jelölt út. Itt érjük el a Selmeci-hegység lábát, innen az út fokozatosan emelkedni kezd. Erdőbe érünk, ahol az út „Lepencei-út” módjára kanyarog a fák között, követve a patakmedret. Az út több helyen vízátfolyásos, hordalékos, folyik a fakitermelés az út menti erdőben, a munkagépek pár helyen sarat hagynak az amúgy itt elég huplis aszfalton. Ettől eltekintve, csökkentett tempóban haladva biztonságosan lehet haladni a felfelé tekergő úton. A patakvölgyet elhagyva egyre több a fenyőfa, és pár kilométert követően kisebb, majd egyre terjedelmesebb, olvadozó hófoltok jelennek meg. Az aszfalton a télen kiszórt bazalt-zúzalék mint a kiborult gyöngyök terítik be az utat. Persze kanyarokban és a meredekebb részeken van a legtöbb, nagyon óvatosan kell áthaladni. Meg-megmozdul a motor alattunk. Kisebb tavak és pár üdülőház mellett lassított felvételként gurulunk tovább a csúcsig pár kilométert.

Az 524-es úton kb. 14 km megtétele után érünk az út legmagasabb pontjára, a Pukaneci elágazáshoz, innen lefelé kanyarog az út. Két kilométerre balra egy duzzasztott tavacska, mellette jobbra nagyobb parkoló. Itt most már megállunk pihenni, mert a lányoknak síelni támadt kedvük, meg már a télen elkényelmesedett üllepünk is felüdülésre vágyik. Van ugyan itt egy sárga kis faépület, amiben jópofa söröző mûködik, azonban ez még a korai időpontra tekintettel nem nyitott meg idén, így a kávé itt elmarad. Ellenben készülnek a fényképek szép számmal, mindenki az erdei szakaszon tapasztalt élményeit meséli. Jó a hangulat, kezd beindulni a csapat két mókamestere is, egyre hangosabb a nevetgélés. Az átlag életkor valahol harminc – harmincöt körül lehet, mégis az infantilizmus bontogatja szárnyait a csapatban, ezért hát ideje lóra pattanni, és indulni tovább. Páran már amúgy is a kaját kezdik emlegetni, és ha egyszer valaki eldobta a gyufát, hamar tûzvész kerekedhet… Tehát go.

Selmecbánya felé ereszkedünk és Stiavnické Bane-nál már egy háromsávos, tükör aszfalt szerpentinen hasítunk – sajnos lefelé. Szemben a környékbeli szlovák motorosok R1-es GSXR-es hada igyekszik leérinteni az arcát a kanyarokban, nem igazán érnek rá integetni. A szerpentin alján érjük el Selmecbánya határát. Azonban itt is szerencsénk van abban a tekintetben, hogy nem kell a városba bebóklászni, hanem még a jobbkézre eső  első benzinkút előtt, a Zvolen felé vezető útra élesen balra visszakanyarodunk. Itt lépésben haladva megvárjuk a régebbi évjáratú vagy éppen döntögetésre annyira nem alkalmas gépekkel érkezőket, majd újra visszatéve a gázt az 525-ös úton Banska Belá érintésével a Zvolen (Zólyom) – Ziar nad Hronom (Garamszentkereszt) közötti R1 jelû autópályára érünk ki. Ez a most megtett kb. 19 kilométeres útszakasz gyakorlatilag a két végpont között patakvölgyet követi. Fenyőerdők között kanyarog a nagyon jó minőségû, gyér forgalmú út, igazi élménymotorozást kínálva. Jó 110-120-as tempóval az arra alkalmas gépekkel veszélyhelyzet nélkül teljesíthető a szakasz, óriási vezetési élményt és némi adrenalin serkenést előidézve.

Az R1-es autópályára jobbra, Zvolen felé fordulva még 8 kilométert kell az autópályán megtenni, mielőtt beérnénk a városba. Az autópálya a város mellett elhaladva északnak fordul Banska Bystrica ( Besztercebánya), a célunk felé. Javasolt azt a 19 kilométert az autópályán megtenni, mivel a főútra lekeveredni körülményes, és nem nyújt több élvezetet. Tehát laza 130-140-es tempóban érkezünk Besztercére. Az autópálya bevezetőjén több benzinkút is található. Besztercéről az autópálya folytatódik Donovaly felé, azonban még a felüljáró előtt jobbra, a Garam folyó medrével párhuzamosan, a Brezno felé mutató táblát követve  a városba hajtunk.

A főúton haladva a harmadik lámpánál besorolunk balra, a kanyarodó sávba, és a hadtörténeti múzeum bejárata előtt elhaladva mintegy 200 métert megtéve megérkezünk a Besztercei főtérre. Az utcában bal oldalon parkolóhelyek vannak kialakítva, amik azonban fullon vannak. Ezért a teret az utcától elválasztó kis oszlopok mellett, már a tér díszburkolatán parkoljuk le, senkit sem akadályozva a közlekedésében. Kisebb csődület támad, amíg kihámozzuk magunkat a cuccokból. Gyerekeiket sétáltató párok, idősek, tinédzserek gyűlnek a motorok köré, és elragadtatva szemlélik azokat, fényképezkednek előttük. Elég meglepő, mert nálunk már nemigen nézik meg így a motorokat, legalábbis nagyon messze kell menni hozzá.

Többen megfenyegetnek ekkor, hogy azonnal adjak nekik enni, mert ha nem, akkor… ezt le sem írom, mert ma is megviselnek ezek a kijelentések. Mindenesetre beremeg a lábam, mert mi van, ha nincs nyitva „A csülkös”…? Belegondolni sem merek.
A besztercei főtér arról is híres, hogy sok templom található körülötte. Közepén szép szökőkutak, az egész hibátlan térkővel, ötletes mintákban kirakva van leburkolva. A burkolatban az épületeket alulról megvilágító világítótestek vannak beépítve, aminek csak este tudnánk örülni, érdemes akkor is látni, de ez a túra most nem erről szól.

A téren jobbra lefelé átvágva jutunk a túra csúcspontjához, az arcvonásokat kisimító, gyomorkorgást megszüntető, csülök- és oldalas készítés világbajnokság előkelő helyezettjének számító étteremhez. Az étterembe egy boltíves pincelejáró-szerû lépcsősoron érünk le. A pincehelyiségekben kialakított fapados – asztalos étterem falain korabelinek tûnő, vicces, itt-ott obszcén falrajzok „díszítik”. Barátságosan fogadnak minket, itt sem tapasztalom az emlegetett állítólagos Szlovák-Magyar  utálatot, vagy ellentétet, vagy bármit. A pincérek angol-német-magyar-szlovák hibridül kommunikálnak velünk, és minden tökéletesen mûködik. Az étlapon nagyon finom étkek vannak felsorolva, azonban a hely specialitását az asztalokon középen kitett laminált, egylapos-hajtogatós, fényképes étlapon találjuk. Két fatálas étel, a felső a csülök, az alsó a sült oldalas. Vigyázat: egy adag 1 azaz egy kilogramm húst tartalmaz, ezért ajánlatos a half kilogramm külön megértetése, különben vagy ott halunk meg, vagy a kutyánk örül nagyon a csomagolt madárlátta húsnak. Mellé jár jó adag csalamádé, kenyér, és a tetején cseresznyepaprikába szúrva egy szlovák zászlócska. Gyönyörű …

Megrendeltük a kaját, már mindenki mindenkit ismer, nagy a hangzavar, megy az anekdotázás, ugratás. Aztán egyszerre csak megjelenik a pincér és hirtelen csend lesz. Megérkeztek az ételek, és egy februári farkascsorda semmi ahhoz képest, amilyen látvány fogadja most az újonnan betérőt.

Újabb negyedóra elteltével megrendeljük az étel utáni kávékat, kapuccinokat, ki mit, egy páran felmennek a térre, elszívni egy cigit. Kisvártatva egyikük azzal a hírrel tér vissza, hogy a motorokat már nem csak a nép, hanem két tányérsapkás arc is nézegeti, és mivel háttal állva a motoroknak erősen forgatják fejüket, feltételezhető, hogy nem a motorok, hanem azok gazdái, pontosabban az ezekből fakadó bevétel izgatja őket jobban. Csapdába estünk… Figyelőt kell kineveznünk, aki jelenti, ha a tányérsapkások eltávolodnak a motoroktól, mert akkor már előre beöltözve megrohanjuk a motorjainkat, és a hatóság felszólításával mit sem törődve felpattanunk a motorokra, és a rendőrségi autók elől 200-zal menekülve …

Tehát odasétáltunk a motorokhoz, és elkezdtünk begombolkozni. A két hatósági közeg odalépett egyik barátunkhoz, és csak annyit érdeklődtek, hogy merre megyünk, és mikor indulunk, valamint biztosítottak minket egy egyezményes ujjfeltartással, hogy szépek a gépek… Nem a középsővel! :))

Ezután a hathatós hatósági intézkedés után pedig visszafordultunk Magyarország irányába. Zvolenig szintén az R1-es autópályán mentünk egészen a város határáig, majd ott jobbra, a Sahy felé mutató táblának megfelelően letértünk, majd a visszafordítót követően folytattuk az utat a 66-os út irányába. Az útra szintén a Sahy táblánál kell jobbra elfordulni, és innen már gyakorlatilag Dobrá Niván, Krupinán és Dudincén át egyenes út vezet a határátkelőhöz. A 66-os úton a téli kátyúkat jórészt már megszüntették, lendületesen lehetett haladni a gyér forgalomban. Kisebb izgalomra csak a Krupina előtti éles, lejtős jobbkanyar előtti aszfalt adott okot, ugyanis olyan szinten össze van gyűrve a lejtő alján fékező kamionok által az út, hogy komolyan zavarba tudta hozni pár motor futómûvét. A határállomáson kisebb lassítással haladtunk át, majd onnan már legközelebb Rétságon, a benzinkúton álltunk meg. Nagy volt a motorosforgalom a 2/a-n, sok speedes tankolt itt velünk egyidőben. Ez volt az utolsó megállóhely, innen már egyre erősebb forgalomban közelítettük meg a fővárost. Az M3 bevezetőn és a Hungárián pedig már az igazi Budapest-feeling fogadott.

Összefoglalva: a túra távja így 432 km összesen. Két személyre kb. 10.000 Ft értékben érdemes koronát váltani, ebben benne van a kaja és egy kinti tankolás, plusz egy tankolás szükséges még Magyarországon. Ami a túra során keletkező bevételi oldalt illeti: a barátok társasága, az élmények, a tájak, egy finom ebéd. Ez viszont sem forintban, sem SI mértékegységben nem kifejezhető.

Képek és szöveg: Füzesi Erik, 2008-03-31

	Bagita Árpád 2008-10-3  15:48
Tetszett a leírásod, néhányszor már voltam Beszercebányán, érdekelne az említett étterem neve. Meg tudnád adni? Köszönöm, továbbra is jó tapadást és széles utat.

	Adam 2008-7-24  11:42
Gratulálok a cikkhez, nagyon szép stílusú, választékos, humoros de egyben informatív is. Jó látni, hogy néhányunknak még nem okoz komoly fejtörést a magyar nyelv helyes használata.