Nordkapp 2/4 A trollok földje

Az Északi fokot elhagyjuk és Tromson keresztül a Lofot-szigetekre mengyünk pihenni egy napot, majd komppal Bodoba, onnan Trondheimbe és tovább a Geiranger fjordhoz motoroztunk. Mondhatnánk, hogy ez Középfölde. Itt sűrűsödnek Norvégia top idegenforgalmi nevezetességei, mint például a Trollok fala, vagy a Trollok lépcsője.

 7. nap: 2007. július 15. vasárnap

Skarsvag – E69 – E6 – Alta – E6 – Orbakken – Badderen – Djupvik – Olderdalen – Odden – Falsnes – E8 – Overgard – Tromso
445 km

Szállásunk a Nordkapp Camping, ahol 550 NOK egy rendes szoba zuhanyozóval. Ez kb. 17.000 Ft-nak felel meg. Az árban nincs reggeli és ágynemű, de abban a hosszú sárga házban jobbra van egy szép nagy közös konyha mindennel felszerelve. A moci az ablak alatt parkol. Ennél jobb nem kell.

A camping Honningsvåg mellett van. Ez a kis település Norvégia és a világ legészakibb városa 1996 óta, amióta annak nyilvánították. Nagyjából ötezren laknak itt állandóan, nyaranta még vagy ötszázan csatlakoznak hozzájuk a turisták kiszolgálása végett. Van kikötője a nagy hajóknak és van egy kis repülőtere is, de mindezzel együtt igaziból egy közepes faluról van szó.

Honningsvågban a benzinkutat értékeltük a legtöbbre. Karasjok környékén elég nagy távolságok voltak a kutak között, ezért vettünk kannát és vittünk tartalék benzint, de ez felesleges volt, mert az üzemanyag ellátást rendesen megszervezték Norvégiában, még itt a távoli északi vidékeken is. Száz kilométeren belül az ember biztosan talál kutat. Felfújjuk Zoli hátsó gumiját, ami engedni látszik és nagyon gyorsan kopik. Az enyémnek sincs már sok hátra.

Néhány kilométernyire délre ismét átmegyünk a hét kilométeres Nordkapp alagúton (visszafelé is fizetni kell) és megkezdjük utunk második szakaszát dél felé.

2007. július 19-22-ig Norvégia közepén, Steinkjerben (GPS E11 30 27.6 N64 01 20.1) rendeztek egy nagy Goldwing találkozót. Ezért lehetett, hogy Norvégiában a Goldwingek tömegével találkoztunk. Sokszor csoportosan vonultak, többnyire két kerekű utánfutóikkal, néhányan oldalkocsival és utánfutóval is. Szép számmal jöttek szembe Harley Davidsonok is és nagyon sok BMW túramotort láttam. Nem utolsó szempont, hogy viszünk-e utast. Utassal nagyobb gond a csomagolás, talán ezért volt, hogy feltűnően sok motort vezető hölggyel találkoztunk. A skandinávok mellett – nekem úgy tűnik – legtöbben németek járnak ide motorozni.

A rénszarvasok a Norvég táj ékszerei. Itt fenn északon különösen nagy számban élnek. Minthogy a táj kopár, nincsenek erdők, nem is tudnának rejtőzködni, meg nem is nagyon akarnak. A tengerparti úton a szarvasok néha beszorulnak a víz és a sziklafalak közé. Érdemes ezt a kockázatot fejben tartani miközben a vízparti kanyarokban a magas sziklák mellett döntögetünk. A szemből jövő járművek intenzív villogása általában állatokra figyelmeztet.

Cica átült Tamás mögé az Adventure-re. Onnan jobb fényképeket lehet készíteni rólam, amint kedvenc nőstény sárkányom nyergében száguldozom a fjordok partján. Nem utolsó szempont, hogy a gumim sem kopik annyira. Zoli itthon megmutatta, hogy milyen félelmetesen vékony volt már ott ahol a szövetig kopott. Amikor hazaértünk egy keményebbet tetettem fel az elég puhának bizonyult Michelin Pilot Road 2 helyett, amely így is kibírt 10 ezer kilométert Korzika óta.

Alta útba esik ugyan, de csak tankolni állunk meg. Zoli és Reni, az autósok bementek a szabadtéri múzeumba, de nem varázsolták el őket a sziklarajzok annyira, mint az UNESCO-t, amelyik ezeket is felvette a világörökség listájára. Nem sokkal Alta előtt sajnos nem várt jelentős veszteség ért. Az iPodom kiesett a tanktáskából és leesett a földre, amely aztán azonnyomban elnyelte. Az egyik pillanatban még Joan Baez itt énekli a fülembe az “Outside the Nashville city limits” érzelgős refrénjét (köztünk szólva egy kicsit nyálas, de 30 éves szép emlékek fűznek a “Blessed are …” albumhoz) aztán a következő pillanatban érzem, hogy az iPod megüti a lábamat és a zene elhallgat. Azonnal satufék, visszafordulás, keresés, semmi. Ezt azért nem kellett volva, ez nagyon nagy rossz pont. Norvégia tartozik nekem egy iPoddal. Ráadásul Cicát megint kölcsönadtam Tamásnak, ha beszélgetni akarok, már csak a GPS “Speak” gombja marad. – “Menj kétszáz kilométert, majd hajts be a körforgalomba.”

Tromso felé menet kétszer kompozunk és ezzel jelentős kerülőutat takarítunk meg. A kompokkal általában szerencsénk volt, minden kompot időben elértünk – ezt is itt fenn – bár a menetrendeket általában az utolsó pillanatban szereztük meg a környékbeli benzinkutaknál. Egész Norvégiára érvényes menetrendet sehol nem kaptunk, pedig nagyon kerestük. Az útikönyvünk is ajánlotta egy ilyen kiadvány beszerzését. Vannak gyakori járatok, amelyeknél nem kell sokat várni, de vannak olyanok is, amelyek csak óránként járnak.

Ez a kis komp 25 km/órás sebességgel megy. A kompokra a jegyet a kompon, a jegykezelőnél kell megvenni, akik fel vannak készülve a készpénzes és a kártyás fizetésre is, de gyorsabban megy a készpénzes, ezért igyekeztünk mindig elegendő koronát tartani magunknál. A motorosokkal általában jóindulatúak, mert a motorok elférnek az autók melletti rásekben a fal mellett. A komposok többször előreengedtek minket, de ez nem volt mindig természetes. A helyi motorosok általában szépen beálltak az autók mögé a sorba.

A Nordkappról lefelé jövet többnyire szép időnk van megint, egyszer-egyszer ugyan beborul és néha egy kicsit fúj a szél. A párás levegő és az intenzív napsütés kombinációjából káprázatos szivárványok születnek. Kár, hogy ezek a jelenségek csak rövid ideig tartanak. Megfigyeltem, hogy minden szivárvány pont akkor tűnik el, amikor előveszem és bekapcsolom a fényképezőgépemet. Bármennyire igyekszünk, hogy a következő kompot elérjük, ezt a látványt nem lehet kihagyni. Tiborral megállunk és gyorsan lefényképezzük a szivárványt.

Még egy rövid komp, aztán már csak néhány kilométer Tromso, amely első ránézésre átutazóknak való megállóhelynek tűnik. Nem túl nagy kikötőváros  rengeteg szállodával, amelyek nagy transzparensekkel az utcákon mind olcsóbban hirdetik a szobáikat, mint amennyiért mi foglaltunk szállást a Viking Hotellben.

Eredetileg a campingben volt két faházunk, de már előre ammyi nyavajgás volt a szálláshelyek minősége miatt, hogy ezt kicseréltem a Viking Hotell kétágyas szobáira, amiért 1.190 NOK-ot fizetünk (nem is írom ide Forintban, mert csak felhúzom magam) – igaz, ebben a reggeli is benne van.  A szobácskáink valamivel kisebbek, mint egy normál hostelé másfelé Norvégiában.

A recepciós szerint Tromso látnivalói közül az egyik legfontosabb legfontosabb ez a modern beton és üveg templom, ami előtt esténként koncerteket tartanak. Vele szemben egy magas híd ível át a tengeröböl felett, van egy kilátójuk a hegyen, ahová felvonó visz fel és lehet sétálni a városkában. Az útikönyvünk ugyanitt Norvégia legnagyobb fatemplomát és Amundsen szobrát emeli ki. Ezek közel vannak a szállásunkhoz, egy esti séta során megkukkantjuk őket, de a legnagyobb érdeklődést mégiscsak a Nordlis utasszállító hajó érkezése váltja ki. A hajó oldalát még érkezés közben lenyitják. Olyan, mint egy nagy meglékelt bálna. Liftes platformmal lehet kiemelni az árut a rószsaszín és zöldes fényekben úszó, mélyebben fekvő rakodóterekből. A raktár pont ezzel a nyílással szemben van. Két kerékpáros kerülget minket a beszálláshoz készülve. Olyan biciklijük van, amit hanyattfekve kell hajtani.

Szeretnék még átmenni a hídon és megnézni, hogy mi van a túloldalon, ezért a többieket hátrahagyva Cicával elindulunk a jachtkikötő irányába.

Ilyen Tromso jachtkikötője késő éjszaka, nagyjából éjfélkor. Itt akadunk el. Sajnos a híd túl messze van, és a koncert is már régen véget ért a túloldalon. Visszafordulunk hát és hazasétálunk a szállodába.

 8. nap: 2007. július 16. hétfő

Tromso – Lofot-szigetek – Å
550 km

Dél felé tartunk előbb az E6-oson, majd Bardu után letérünk jobbra a 825-ösre Grov és Tovik felé. Kicsit tartok az út minőségétől, de a 825-ös rendben van. Nem olyan egyenletes és széles, mint az E6 volt, de az FJR-nek szerencsére semmi gondot nem okoz. Víz mellett haladunk végig. Időnként áthaladunk Norvégia szépen ívelt hídjainak egyikén, mint ez is itt fenn.

Egy benzinkútnál megállunk elrágni néhány szendvicset. Ismerkedjünk egy kicsit a helyi árakkal. Egy hot dog szerű szendvics 3 deci kólával 49 NOK, azaz nagyjából 1.500 Ft. Egy nagy hamburger ugyanekkora kólával és sültkrumplival 113 és 153 NOK között van a méretétől függően, mint a fenti ábra mutatja. A legolcsóbb hamburger menü tehát kb. 3.000 Forint lenne, a legdrágább 4.800 Forint. Saját élelmiszer készletünk segített spórolni, általában csak kenyeret, tejet és gyümölcsöket vásároltunk. A Norvég kávé, amit a kutaknál és kompokon lehetett kapni egész jó volt. Kitesznek egy nagy kancsóval és annyit öntesz magadnak, amennyit akarsz.

Az E10-esen haladunk sok kacskaringóval Melbu felé. Melbuban a Lofot-szigetekre tartó komp előtt hosszú kocsisort hagyunk el. Azt mondják, hogy a komp nagyjából háromnegyed óránként jár. Amikor megérkezik sokat várunk arra, hogy egy lemerült akkumulátorú autót be tudjanak indítani a hajón. A komposok fel vannak készülve az ilyen esetekre. Az indító trafóra később a németországi kompon is szükség volt.

Melbuban a kompra várva többek között kreatív fotók készítésével csapjuk agyon az időt. Amikor a komp megérkezik, kiderül, hogy inkább jegyet kellett volna vennünk. Melbunál a parton árolják a jegyeket, és aki megvette, annak adnak egy ellenőrző kártyát, amit a kompra hajtáskor le kell adni. A jegyet persze a kompon is meg lehet venni, de ha nem tolakodtunk volna egy kicsit, akkor bizony ezt a hajót elszalasztottuk volna.

A Lofot-szigeteken vagyunk. Å felé tartunk, ami a szigetek legdélibb csücskén van, ide kb 120 kilométerre, légvonalban csak 100-ra. Az “Å” betűt a helyiek “Ó”-nak ejtik. Esik az eső és most már egyértelműen érzem, hogy puha a gumim. A kompról lehajtva sajnos elmegyek az első benzinkút mellett, aztán többet nem is látok aznap. Látunk viszont egy hihetetlenül élénk színű szivárványt. Pont a hátam mögött volt és mire megfordultam, meg elővettem a kamerát a szivárvány is felszívódott. Pedig tényleg itt volt. (Egyszer, ha lesz rá időm visszateszem Photoshoppal, hogy lássátok milyen volt eredetileg.)

Å-ban egy halászfaluban fogunk lakni. A halászfalu, vagy ahogy a helyiek az ilyet rívják rorbuer,  tulajdonképpen turistaszállásként eladott házak halmaza egy közös recepció épülettel és étteremmel. A halászfaluban egy házat kapunk, abban kell elférnünk. A ház elég nagy, de a szobák kiosztása nem szerencsés. Próbálunk jobbat szerezni, de minden tele van ma is, holnap is. Zoli és Reni végül megint a padlástérben alszanak az emeleten, mint Karasjokban, Tibor meg a közös helyiséget kapja.

A faluhoz tartozó étteremben az étlap szerint egy halétel 130-170 NOK között kapható, vagyis 4.000-5.300 Ft. közötti áron. Maradunk a konzervnél. Befűtünk a fatüzelésű kályhába és megszárítjuk vizes cuccainkat.

 9. nap: 2007. július 17. kedd

Lofot-szigetek
150 km

Ma későn kelünk és pihenünk. Ki erre, ki arra akar nézelődni, de többnyire csak a környéken. Tamással, Péterrel és Cicával – három motorral – felmegyünk 75 kilométerre a Viking múzeumhoz, ami mellett idefelé jövet elhúztunk. Reménykedem benne, hogy ma kevesebb felhő lesz.

Sorvagen a szomszéd falu, lecsekkeljük a kompot, ami holnap átvisz minket majd Bodoba. A komp másnap 6-kor és 10-kor megy, de a 10 órásinál nagy lesz a sor – mondják. 24 órával az indulás előtt még lehetett volna telefonon jegyet foglalni, de ezt már éppen elszalasztottuk. A biztonság kedvéért úgy döntünk, hogy másnap a 6 órási járattal megyünk át Bodoba.

Következő állomásunk a Ramberg, ahol a legdélebbre eső benzinkút található. Be kell menni érte a faluba. Végre fel tudom fújni a hátsó gumimat. Volt benne vagy két atmoszféra 3,1 helyett. Így nem csoda, hogy extra gyorsan kopik. Valami nem stimmel vele.

A Lofot-szigetek festői tájait a helyiek szerint elsősorban a gyalogos kirándulók látogatják, de a tengeri pecásokat is vonzza a hely. A szigeteken a felszín nagyon változatos, gyakorlatilag egy miniatűr hegységhez hasonlít a táj. Olyan, mintha trollok és tündérek egy mesevilágot terveztek és építettek volna fel, amely a valóság kicsinyített mása. Szédítő hegyláncok és sziklacsúcsok. A felhőbe burkolódzó Alpokat látom, csak épp a legmagasabb orom sem magasabb a Gellért hegynél.

Amikor valamelyik nap újra átnéztem MGP fényképeit megijedtem egy pillanatra, hogy összekeveredtek a cikkeink. Ugyanazt a képet láttam ott, is, amit  ide akartam beszúrni. Ugyanazok az élénk színű hajók ugyanott állnak rajta, mint két évvel ezelőtt. Mintha az egész falu csak a képeslap fotósok kedvéért kitalált díszlet lenne. Végül inkább egy Tamással feljavított változatot szúrtam be.

A szigeteken vízgyűjtő terület kevés, így patakokkal, folyókkal nem találkozunk, de tavakból és tengeröblökből millió van. Ezek fölött azok az ívelt hidacskák vezetnek át, amelyeken már csak a látvány miatt is átmegyünk – néha akkor is, ha kerülnünk kell miattuk.

A Viking múzeumba fejenként 100 NOK a jegy, vagyis kb. 3.100 Forint. A múzeumot hirdető felirat tele van ragasztva kis kerek tapaszokkal. Ez nem más mint az ellenőrző szelvény, vagyis maga a jegy. A címkét a ruhádra kell ragasztani, onnan tudják, hogy vettél belépőt.

A múzeumban viking élet zajlik. A viking cuccokba öltözött személyzet bármilyen kérdésre (az is mindegy, hogy milkyen nyelven kérdezed) elmeséli a saját mondanivalóját, a cipész jelmezes pld. azt, hogy milyenek voltak a viking korban a lábbelik, hogyan varrták azokat előbb két, majd több bőrdarabból cserélhető talppal, stb. Odébb nyílhegyeket és egyéb fegyvereket faragnak, amott norvég mintás szőnyeget szőnek. Fából készült társasjátékokkal játszhatunk, a tűz mellett kaphatunk viking kori levest és pékárut, felpróbálhatjuk a fegyvereket, páncélinget, páncél sisakokat. Mindez egy jó hosszú, fából készült főnöki házban történik, amely leginkább egy ötven méteres csupa fa padlásra emlékeztet.

A múzeum hajója ugyanolyan, mint amit később majd Osloban látunk a Viking hajó múzeumban, csak még jobb állapotban van. Minden nap kifut a vízre 13 órakor az érdeklődő látogatókkal és tesz egy kört a tavon. A hajóhoz egy kicsit sétálni kell, a főnöki padlástértől kb 1,3 kilométerre van. Köröz ugyan arra egy vendégeket szállító lovaskocsi, de arra sokat kell várni és hamar megtelik. A viking hajó csak fából készült (zéró vas). A faszegekkel való kötés, meg a szigetelése komoly gond lehetett. Ebben is magasan áll a víz, de van benne egy kis búvárszivattyú is (Osloban az eredetiből ez hiányzott). A tőkesúly a padló alá rakott nagyobb kövekből áll. Van itt még néhány vadmalac is egy kifutóban – azok nagyon helyesek – meg néhány ló. Összességében a Viking múzeumot nem tartom összevethetőnek azzal az élménnyel, amit a sziget lakatlan tájain és tengerparti településein való céltalan motorozás jelent. Hallgatnom kellet volna a recepciósra Å-ban, ő is ezt mondta.

A lofot-szigeteki szárított halak sötét titkára még nem derült fény. Ezeket elnézve olyanok voltak, mintha már évek óta ott lógnának. Gyanús, hogy nincs szaguk és a sirályok rájuk sem hederítenek. Reméljük, hogy nem emberi táplálék lesz belőle, de akkor vajon mire tartogatják?

A sziget déli vége egy rövid alagútnyira van a szállásunktól. Az útikönyv szerint itt egy hatalmas örvénynek kellene lennie, amely Verne szerint elnyelte Nemo kapitány Nautilusát. Helyette ezt a tavat találjuk, amely itt kéklik 5-6 méterrel a tenger szintje felett és kb 20 méterre a parttól. A környék egyik varázsa abban rejlik, hogy a vizet át nem eresztő köveket vékony rugalmas talajon alacsony aljnövényzet takarja. Ez olyan, mint egy csempepadlóra terített vastag padlószőnyeg, amely foltokban szakadozott, csak ahol a kövekről lemossa a talajt az eső. A növényzet rugózik a talpam alatt.

Ma korán vacsorázunk és megyünk aludni, mert másnap legkésőbb hatig behajózunk.

A halászfaluk velejárója a sirály. Ezek úgy fészkelnek a háztetőkön, mint nálunk a fecskék, csak sokkal többen vannak. A helyi sirályok egyike modellt áll nekem a tornácunk korlátján. Ha kajáról van szó, akkor szemtelenek, mint a verebek. A feldobott kenyérdarabokat a levegőben elkapják.

 10. nap: 2007. július 18. szerda

Lofot-szigetek, Sorvagen komp – Bodo – 80 – Fauske – E6 – Rognan – Rana – Mosjoen – Trofors – Brenna – 76 – Tossentunnelen – Bronnoysund
425 km

Korai kelés és gyors rámolás után hatkor már kinn vagyunk a kompnál, ami ebben a korai órában szerencsére nincs tele. Bodoba az átkelés három órát vesz igénybe. A gyakorlottabbak már el is foglalták azokat az ülőhelyeket ahol három ülés van egymás mellett és végigfeküdtek rajtuk. A fedélzeten kényelmes nyugágyakban is lehet szunyókálni, de ott nagyobb a zaj és a füst.

Még egy utolsó pillantást vetünk a szigetek felé, elbúcsúzunk az apró hegységektől, a cölöpökön álló színes tengerparti házikóktól, hátrébb a falvak többnyire fehérre, vagy a sárga valamilyen árnyalatára mázolt lakóházaitól. Visszaintegetünk az udvarokban felvont Norvég zászlóknak.

Bodo már igazi nagyváros beton házakkal, rengeteg hajóval, kikötőkkel, a tengerparton ipari létesítményekkel – vagyis pont olyan, amilyet most egyáltalán nem szeretnék látni. Tankolunk egyet, aztán amilyen gyorsan csak lehet elhúzunk onnan.

Ma csak megyünk és megyünk, mint Frodó és Samu a Gyűrűk urában, végig délnek, többségéban az E6-oson. Sajnos borult az ég, sokszor esik az eső. Ez most egy szürke nap, a tegnapi napsütés ajándék volt. Utunk során szerencsére kevés olyan műszaki problémánk volt, amely megállított volna. Az egyiket egy gumi vákumcső kilyukadása okozta az Afrikán, amit Tibornak kb. fél óra alatt sikerült kijavítania. Az Afrika Twin derekasan helytállt a high-tech BMW-k és Yamahák között, pedig már nem mai gyerek. Csupa standard problémánk volt: riasztó, fékbetét, gumi, gumi.

Bronnoysund egy unalmas kisváros, unalmas kikötövel, amelyben egy rozsdás bárka vesztegel. Nem messze a víztől a Corner Motellben szálltunk meg. Az első emeleten vannak a szobák, az alsó szint egy kocsma. Szép nagy közös helyiségük van kényelmes asztalokkal, rádióval és WiFi-vel. Végre letölthetem az e-mailjeimet. A kétágyas szoba ára 800 NOK. Ez az egyik legjobb szállásunk, amióta úton vagyunk és ahhoz képest nem is drága. Lehet, hogy erre rásegít az is, hogy a rádión egy régi rockzenét sugárzó adót találok.

A fényképezőgépet kölcsönadom Péternek, hogy járja körül vele a környéket. Nem tartott sokáig neki. Talált egy jó kis haléttermet, de addigra már túl voltunk a vacsorán.

 11. nap: 2007. július 19. csütörtök

Bronnoysund – 17 – Vennesund – Solstad kompon – 17 – Hoylandet – 775 – Gartland – E6 – Steinkier – Stjordal – Trondheim
371 km

Bőséges reggeli, amely benne van a szoba árában és nyugis, késői indulás 10 óra körül, előbb Narvik, majd Trondheim felé – mindig az E6-oson.

A Norvég nemzeti sportok egyike lehet a sífutást imitáló görkorcsolyázás. Az egyik benzinkútnál kisebb csoportokban egy országos bajnokságra elegendő mezőny gurul el mellettünk botjaikkal kalimpálva. Járdán és úttesten egyaránt művelik és az infrastruktúra minősége lehetővé teszi, hogy az apró kerekű kis görgős korcsolyák zökkenőmentesen haladhassanak. Hopp, itt jön még egy Goldwing. Aztán még vagy száz. Ma kezdődik a találkozó és nem is vagyunk messze tőle.

Trondheim már igazi nagyváros szövevényes autópálya rendszerrel és úthálózattal. A GPS nagy hasznunkra van, bár néha bevisz olyan helyekre, ahová nem kellene bemennünk, hiába állítom a leggyorsabb üzemmódra. A GPS használattal kapcsolatban egyre inkább azt vallom, hogy ha van tábla, akkor inkább azt követem, leszámítva azt az esetet, amikor biztosan tudjom, hogy hová visz a GPS és azt az opciót én magam is jobbnak tartom.

A hostelt a külvárosban szerencsére pontosan megtaláljuk. Nagyjából 620 NOK-ot fizetünk a kétágyas szobáért, amiben benne van a reggeli, nincs benne az ágynemű. Beköltözünk, aztán gyalog indulunk el felfedezni a belvárost. A recepciós fiútól kérdezem, hogy merre érdemes menni. Azt mondja nem tudja, ezek a faházak minden másnap leégnek, de bármelyik utcán mehetünk, mind egyforma. Ez persze hülyeség, mert a házak sokszor évekig is kibírják anélkül, hogy leégnének. Nincs köztük nagyon régi.

Végül fogok egy térképet és elindulunk a katedrális felé vezető úton ellenkező irányba. Valami gyanús, ezért aztán többszöri nekifutásra bár, de kiderítjük, hogy merre van észak és sarkon fordulunk. Trondheim faházakból álló lakónegyedében nincs semmi ami nagyon érdekes, vagy látványos lenne, de a fából épült városrésznek a folyón innen van egyfajta egyedi, skandináv hangulata.

Trondheimben van Európa egyetlen kerékpáros felvonója. Az önkormányzat a kerékpáros közlekedés elterjsztése érdekében építtette. A rendszer csak kártyával működik, amihez bonyolult módon lehet hozzájutni, ezért nem sikerült kipróbálnunk. Az utca másik oldalán ugyancsak kártyával kerékpárt is lehet kölcsönözni. Ez nagyjából úgy működik, mint a Tescoban a bevásárlókocsi, csak fémpénz helyett ebbe is kártyát kell bedugni.

Trondheim egyik nevezetessége a tengerparti házsor. Eredetileg facölöpökön állt az összes épület. Mára már megerősítették egyiket–másikat. A lemenő nap felmelegíti tarka színeiket.

A katedrálishoz vezető hídon ismét megállunk egy kreatív fotóra. A kapuk és a csörlőszerkezet arra utal, hogy ez valamikor felvonóhíd lehetett. A belvárost bejárjuk egészen a kikötőig, aztán hazafelé még bevásárolunk egy élelmiszerboltban. A szeszes italokat már fólia takarja.

 12. nap: 2007. július 20. péntek

Trondheim – E6 – Melhos – Oppdal – 70 – Sunndalsora – Eidsvag – 62 – Afarnes – 660 – Andalsnes 64 – Trollok fala – Trollok lépcsője 63 – Valldal
405 km

Trondheimből kifelé jövet egy benzinkút mellett nagy motorkerékpár szalont találunk. Tamás megveheti a fékbetétet az Adventure-höz és az esőhuzatot a csizmájára. A hátsó fékbetét – amely szintén szinterezett – kétszer-háromszor annyiba kerül, mint itthon a teljes készlet volt.

A szalon előtt egy BMW oktató motor áll. MGP is említette a beszámolójában, hogy látott ilyet. Az utasnak is van egy teljes kormányfelszerelése két kormánycsonkon a hátsó ülés mellett és van rajta négy visszapillantó tükör.  Csak a pedálokat nem duplázták meg. Elképzelem milyen lenne, amikor az utasom lassúnak tart és küld nekem egy csutka gázt. Az oktatómotor így néz ki:

A 62-es utat Molde felé elhagyjuk és letérünk a 660-asra Andalsnes felé. Az elágazásnál egy Shell kútnál állunk meg pihenni egy kicsit. Fájó szívvel veszem be ezt a kanyart, mert előttem kb. 75 kilométernyire Molde felé ott van az Atlanti-út, Norvégia egyik nevezetessége, amiről az útikönyvek is felső fokon számolnak be. Az apró szigeteken íves hidakon végigugráló 8 kilométernyi út a világ top látványútjainak sorába küzdötte fel magát. Akárhogy néztem ma reggel, nem tudtam olyan útvonalat választani, amely úgy vinne arra, hogy a trollok falát és lépcsőjét még napfényben láthassam. Még így is le kell mondanom Andalsnes híres klasszicista házsorairól. Ez egy tervezési hibám volt. Ha erre jártok, ne kövessétek el ugyanezt a hibát, amit én. Andalsnes-re az Atlanti útra, a Trollok falára és lépcsőjére szánjatok egy teljes napot! Továbbindulunk – egyenesen a Trollok falához.

Sok sok évvel ezelőtt Norvégia területét egy hatalmas gleccser borította. Ahogy a gleccser szépen lassan elolvadt, az emberek egyre északabbra vándoroltak. Úgy nevezték magukat, hogy az északi emberek (nordmenn), földjüket pedig úgy, hogy Norvégia (Norway). Nem telt bele azonban sok idő, és rájöttek, hogy nincsenek egyedül. Az erdőkben, a hegyekben számos titokzatos lény rejtőzködött, akik a hiedelem szerint természetfeletti erővel bírtak. Az emberek elnevezték őket trolloknak.

A trollok csak napnyugta után jönnek elő a napfelkeltével eltűnnek szem elől. Ha napfény éri őket elpusztulnak, kővé válnak, vagy kigyulladnak. Néhányuk nem rejtőzött el a nap elől időben és sziklává vált alakjuk ma is látható emberhez hasonló sziklaformációkban. Kővé vált törpe trollok közül különösen sokat találunk a souvenir árusoknál. Élő trollokkal holdfényes, vagy viharos éjszakákon találkozhatsz odakinn. Ha trollal találkozol, azonnal felismered. Hosszú görcsös az orruk, lábukon és kezükön négy-négy ujjuk van és legtöbbjüknek bozontos farka is. Vannak óriás és törpe trollok, vannak egyszeműek és kétfejűek. Bár szőrösek és félelmetesnek tűnnek, a trollok szelíd természetűek. Sok történet fennmaradt arról, hogy okos parasztfiúk hogyan tudták csúnyán becsapni őket. Ha azonban felühítik őket, a trollok nagyon veszélyesek, varázserejükkel rontásba visznek, ezért vigyázz, hogy ne tedd őket ellenségeddé.

A trollok többsége sokszáz éves, de mivel olyan tartózkodóak az eredetüket és az életmódjukat továbbra is homály fedi. Sajnos arról sem tudunk, hogy motoroznak-e. A trollányok egyik természetfeletti képessége, hogy gyönyörűszép fiatal lányokká tudnak változni, de a farkuktól ilyenkor sem tudnak megszabadulni. A norvég vadászoknak és farmerfiúknak, akik a hegyekben dolgoznak ezért vált szokásává, hogy a szép nőket mindig leellenőrzik, hogy van-e farkuk.

A Trollok falához (Trollveggen, N62 29 20.8 E7 45 38.0) három kilométernyi kerülőt kell tennünk Andalsnes után az E136-oson a Rauma folyó mellett. A Trollok fala a legmagasabb függőleges hegyoldal Európában. A hegy maga 1.800 méter magas, ebből 1.000 méter a szóban forgó függőleges fal magassága, mindössze 50 méter eltéréssel a függőlegestől, de kifelé. A hegyet először 1958-ban mászták meg. Egykori útvonaluk ma is a leghosszabb hegymászó út Európában, a mászóknak legalább egy éjszakát el kell tölteniük a falon. A függőleges falat csak 1965-ben tudta meghódítani egy norvég és angol csoport 14 nap alatt. 1980 és 86 között több százan ugrottak le ejtőernyővel a fal tetejéről, de a sok baleset miatt ezt betiltották.

Már ha ez bárkit is érdekel. Motorozásra ugyanis a fal alkalmatlan, ezért Tamás hozzálát egyik kedvenc napi rutinjához és főz egy kávét a társaságnak. Körülöttünk kreatív fotósok a földön fetrengve készítik a “Barátnőm megtámasztja a Trollok falát” és a “Motorom magasabb, mint a Trollok fala” című kompozícióikat.

A kávé és a süti nagyon jól esett. Búcsút intünk a falnak és visszakanyarodunk a A Trollok lépcsője felé (Trollstigen N62 27 37.8 E7 40 04.7), amely már motorozásra is alkalmas. A Romsdal szívében a mély völgybe lezúduló vízesés és a sziklafalon felkapaszkodó nem túl hosszú szerpentin a hegy tetején kilátóval Norvégia egyik emblematikus jelképévé vált. Talán a misztikus elnezvezés teszi, talán szerencsés földrajzi helyzete (Andalsnes és a Geiranger fjord között), vagy az idegenforgalmi marketing játszott rá, mindenesetre a Trollok lépcsője ma Norvégia első öt idegenforgalmi nevezetessége között szerepel. A völgyet körbevevő hegyeket is a marketingesek nevezhették el: Király, Királynő, Érsek. Hát most itt vagyunk és kivizsgáljuk, hogy mi a hely titka.

A Trollok lépcsőjét jelző tábla a kilátó mellett globalizálódó világunk jól ismert szimbólumait hordozza magán. A trollokra mindenki kíváncsi, de sokan félreértik őket. A mai tizenévesek már beskatulyázták őket, mert a Harry Potter filmben láttak egy különben gonosz és ostoba óriás példányt, amelyik ráadásul nem is akart kővé válni. Szerintem nem is igazi troll volt, csak valamit rosszul fordítottak. Az internetesek azokat nevezik trolloknak, akik hozzászólásaikkal direkt zavart, vitát vagy indulatokat keltenek a fórumokon, illetve ismeretlenül becsmérelnek másokat, vagy mások munkáját. Szegény trollok azért ennél jobbat érdemelnének.

Emelt díjas SMS rejtvényjátékunkban ezúttal azt kell megválaszolni, hogy a képen látható alakok közül melyek a trollok.

A Trollok lépcsője alighanem ettől a panorámától vált világhírűvé. A késő délutáni nap fénye már nem éri el a mély völgy nyugati oldalát és a vízesés egy része is árnyékba borul. A kilátót fotósoknak inkább a délelőtti órákban érdemes felkeresni. A látvány azért különleges, mert a völgy aljnövényzete nagyon alacsony, így a felszín és a vízesés mindenütt belátható. Csupán a madarak elé tárulhat ilyen látvány.

A Trollok lépcsőjén felmotorozva egy kietlen, hófoltos hideg fennsíkra érünk. Az ősi gleccser pusztította köves fennsík fenséges látvány. El lehetne tölteni itt akár egy napot is fel-le motorozgatva. Szerintem nem unnám meg. Ha a többiek nem lennének a nyomomban, minden kanyarnál megállnék fényképezni. A hófoltok arra is figyelmeztetnek, hogy itt még közel a tél. 2007-ben, amikor itt jártunk május 23-án nyitották meg az utat. Júniusban már szinte biztosan nyitva van, de azelőtt kockázatos ide jönni – lehet, hogy még hó alatt van a szerpentin.

Valldal Geirangertől északra, bb. 25 kilométernyire, meg egy kompozásra van. Itt találtunk szállást a Fly&Ride utazási iroda közvetítésével, merthogy hét vége van és már februárban egész Geiranger betelt. Valldal az eper hazája. A GPS – mitha csak tudná – le is visz minket a főútról és vagy 10 kilométert bóklászunk egy másfél méter széles mellékúton az eperföldek között. A Valldali eper nagyszemű és gyönyörű, de alig van valami íze.

A Fjellro előtt felsorakozunk motorjainkkal a szikrázó napsütésben. Egy Harley-s norvég társaság is itt szállt meg és innen csillagtúráznak mindenfelé. Az Atlanti út még innen is könnyen elérhető. A tágas szoba 1780 NOK, kb. 55.000 Forint két éjszakára ágyneművel, reggelivel. Itt is van ingyen WiFi. Mindenkinek ajánlom, az egyik legkellemesebb szállásunk volt Norvégiában.

A Fjellro szálló hátsó kertjében aznap este óriási a hangulat. A két tagú együttes főleg blues dalokat játszik. A zavaros szemű, gyors nyelvű énekes szöövegéből egy szót sem értenék, ha nem lenne olyan ismerős a dal:
I hear the train a comin’
It’s rollin’ ’round the bend,
And I ain’t seen the sunshine,
Since, I don’t know when,
I’m stuck in Folsom Prison,
And time keeps draggin’ on,
But that train keeps a-rollin’,
On down to San Antone.
When I was just a baby,
My Mama told me, “Son,
Always be a good boy,
Don’t ever play with guns,”
But I shot a man in Reno,
Just to watch him die,
When I hear that whistle blowin’,
I hang my head and cry.
Ilyen nagyszerű “Folsom Prison Blues”-t utoljára Johnnie Cash-től hallottam, bár az is lehet, hogy Joaquin Phoenix-től a Walk the Line-ban. Mindegy, sodró volt, nyers, mélyről jövő, felkavaró, őszinte és hiteles. Miket nem talál az ember egy Norvég turistaszálló hátsó udvarán.
AFjellroban megismerkedünk a norvégiai alkoholfogyasztási renddel. Sört és bort szabad szabadtéri rendezvényen is fogyasztani, de tömény szeszesitalt nem. A pincér szépen megkér minket, hogy ha ilyet akarunk inni, akkor menjünk be a bárba. A saját tömény italok fogyasztása is tilos, nem csak a kiszolgálás. Ellenőrzést kaphat, gondot okozna neki. A boltokban este 8-kor szintén lezárják a tömény italos pultokat, vagy letakarják és nem szolgálnak ki.
Ennél nagyobb baj, hogy a jobb vállam nem mozog. Huzatot kaphatott, mert valószínűleg nem csuktam össze rendesen a kabátom ujját és a tűző napsütés, meg a magas hegyi hideg levegő kombinációja alaposan kiszúrt velem. Péter valami tapaszt ragasztott rám, ami szerinte nem a tünetet, hanem a fájdalom valódi okát szünteti meg. Hát lehet, hogy az okot (ami szerintem a huzat volt) megszüntette, de a fájdalmat nem. Ugyanakkor mellékhatásként kiválóan szőrtelenített éjszaka, amikor letéptem magamról és vastagon bekentem magam fájdalomcsillapító kenőccsel, ami lehet, hogy nem szüntette meg az okokat, de lassan megszüntette a tüneteket.
Folytatása következik.

Agárdi György, 2007. augusztus 4.

Tags:

No Responses to “Nordkapp 2/4 A trollok földje”

  1. KT január 20, 2008 at 11:51 du. #

    Most jól idetűzöm, hátha valaki még nem ismeri…

    http://youtube.com/watch?v=i1xSt7iganA

Vélemény, hozzászólás?