Garda-tó 5 napban

Túraútvonal
1. nap Budapest – Villach, 8-as út, autópálya
2. nap Villach – Riva del Garda a Dolomitokon keresztül
3. nap Utazás a tó körül
4. nap Utazgatás a tó körüli hegyekben, a kisebb tavak körül
5. nap Autópályán haza Verona, Udine, Graz felé

1. nap 2003 július 24.

Az indulás napján nagyon meleg volt. A motorosruhában és a bukósisakban csak szédelegtem. Az a nap úgy egészében elég szerecsétlen volt.

  • Várpalotán megbüntetett a rendőr kanyarodósávban előzésért 5.000 Ft-ra.
  • Veszprémben eldobtam a vasat, fennakadva egy előttem hirtelen lefékező hölgy hátsó lökhárítóján. Pont egy mentőautó mellett hasaltunk el. A hölgy, akinek a kocsiját éppen csak érintettük kíváncsian téblábolt körülöttünk és mindenképpen meg akarta tudni, hogy mennyibe került a motorom.
  • Estére olyan rosszul lettem, hogy azt hittem ott maradok az Egger család diákszállóján Villach-ban, amíg a többiek vidáman elszáguldanak a Dolomitok felé. Éjszaka belázasodtam.

Azt hiszem, hogy, kiszáradtam egy kicsit a nagy meleg miatt. Valószínüleg keveset ittam. Azóta mindig jobban figyelek a vízháztartásomra. Ezt mindenkinek is ajánlom. Tamás akkoriban vett egy protektoros hálódzsekit. Azt vettem fel végül a kabátom helyett és ezzel mindjárt könnyebben vettem a levegőt.

Chopperekkel együtt mentünk és bár időről időre szétváltunk, hogy a gyorsabb motorok tudjanak haladni, a vége mindig az lett, hogy ők vártak ránk. Fontos tanulság, amit azután más túrákon gyakran bebizonyosodott – nem a motor sebessége, hanem a megállások száma és hossza lesz ami vágülis az utazási időt meghatározza. Az autópályákon 100 km/óra átlagos haladási sebességgel számolok, a mellékutakon 60-nal. Ezt még csak akkor tudtam feljebb tornászni, amikor Németországban egyedül motoroztam fel Düsseldorfig, többnyire 180 fölött kellett mennem egy 130-as haladási átlagért.

Az Egger házat egy kis villachi tekergés után találtuk meg. A tulajnak fogalma sem volt róla, hogy jövünk. Utazási irodán keresztül foglaltam a szállást, de valami félreértés lehetett és itt nem tudtak rólunk. Szerencsére volt annyi szobájuk, hogy el tudtak rakni mindannyiunkat.  Ez egy diákszálló – egyszerű szobák,  olyan “youth hostel”-es egyenreggeli és vacsora, ami fiatalabb éveim úttörőtáboraira emlékeztetett. Lengyel lányok szolgálták fel a kaját.

Estére belázasodtam. Rövid eligazítás után a többieket ott hagytam sörözgetni, felhívtam az olasz szállásadónkat, hogy vajon tud-e még az érkezésünkről és elvonultam egy lázálmokkal teli hosszú éjszakára, hogy kiheverjem magam.

2. nap 2003 július 25.

Másnap úgy ébredtem, mintha előző nap mi sem történt volna. Frissen és vidáman szaladtam ki pénzt felvenni a közeli automatánál, elintéztük a szállást és elindultunk Olaszország felé. A hegyek között kis kitérővel meglátogattuk a Pragser See-t. Ez a kedves kis tó Dobiaciotól kb. 15 kilométerre van a hegyek között. A parkolóba van egy kis büfé, ahol többször rendeltünk már nagyon rossz kolbászokat minden német tudásunkat összeszedve, nagyon jó hangulatban. A tavat körbe lehet járni és csónakázni is lehet rajta. A vízállása legalább olyan változékony, mint a Balatoné mostanában. Fél métereket apad, vagy duzzad az évszaktól függően.

Pragser Widsee panoráma

A Dolomitokon keresztül jöttünk a Garda tó felé. Cortina d’Ampezzonál lemaradtunk Péterrel, aki gyakran megállt fényképezni és persze rossz irányban indultunk tovább. Már kb. 10 kilométert száguldottunk ellenkező irányba amikor kiderült, hogy a többiek egészen másfelé járnak. Ez a kitérő eléggé megviselt minket. Azt tanultuk meg belőle, hogy az embernek tudnia kell merre megy akkor is, ha nincs előtte egy felvezető.

Riva del Gardába érve szállásadónk fogadott minket. A Sport hotel alacsonyabb színvonalú szállás mint amilyenre számítottunk, ráadásul a szobák is másképp vannak kiosztva, mint ahogy rendeltünk. Hiába volt minden egyeztetés. Végül néhányan átköltöztünk egy közeli másik szállodába, a Garni Al Parcoba, ahol viszont nagyszerű elhelyezésünk volt. Gábor és Tamás estére betolták a motorokat az étterembe, hogy fedél alatt legyenek.

Este besétáltunk a központba vacsorázni. Majdnem minden zárva volt, a főtéren csak egy helyen volt még világosság, nemrég zárhattak, egy pincér az abroszokat hajtogatta és rakta egy kupacba.  Angolul próbáltam megértetni vele, hogy valami sokáig nyitvatartó helyet keresünk, mert éhesek vagyunk. Rövid makogás után meghallotta, hogy magyarok vagyunk és magyarul folkytatta az útbaigazítást. Így sokkal gördülékenyebb volt. Barátunk Nyíregyházáról jött Itáliába egy kis pénzt keresni a szezonra.

Tamás teóriája beigazolódni látszott – a magyar világnyelv. Elmesélte egyik kedves sztoriját ismerőseivel, akiknek már lógott a nyelve annyit köröztek kocsival Athénban, hogy megtalálják az Akropoliszt, de sehogy sem sikerült odajutniuk és mivel nem beszéltek nyelveket az útbaigazítást sem értették. Az egyik azt javasolta a másiknak, hogy próbálkozzon magyarul, hátha megértik, de a másik ezt nevetséges ötletnek tartotta. Sokszoros unszolás és sikertelen kísérlet után aztán amikor megint megálltak valaki mellett, letekerte az ablakot és kiszólt: – Merre van az Akropolisz vaze? – Az előre mutatott és azt mondta: – Arra.

3. nap 2003 július 26.

A harmadik napon nyugat felé indulva megkerültük a Garda tavat. Kicsit megálltunk itt-ott. A part menti üdülőhelyek mind nagyon szépek és nagyon zsúfoltak.

Sirmione-ban hosszabban időztünk. Megnéztük a belvárosi sétálóutcákat, az ajándékboltok tömegét és kimentünk a szabadstrandra fürödni. A vízállás nagyon alacsony volt, a kövek meg annyira síkosak, hogy csak nagyon vigyázva tudtunk közöttük közlekedni. Négykézláb másztunk be is, ki is. Itt a víz melegebb, mint máshol, mert valahonnan felesleges termálvizet eresztenek bele.

A tó körül nagy a forgalom. Sokat álltunk dugók miatt és sokszor veszélyesen előztünk a keskeny keleti parti úton. Késő délután mindenki sietett valahova. Lehet, hogy ők is megkerülték a tavat.

4. nap 2003 július 27.

Reggel szervizbe vittem a motort gumicserére. Itthon kétszer vittem el a márkaszervizbe, hogy kicseréljék a hátsó gumimat, de mind a kétszer kiderült, hogy nincs ott a gumi amit megrendeltem. Olaszországban már annyira elfogyott a futófelület, hogy Péter már az életemet féltette és megtiltotta, hogy tovább motorozzak vele. A szervizben egy Dunlop gumit raktak fel hátulra. 80.000 Ft körül volt az ára, ami igen magas, viszont nagyon puha, jól tapad és ezzel a gumival biztonságosabbnak éreztem a dülöngélést. Sajnos kb. 6.000.000 km után szétkenődött az aszfaltra úgy ahogy ezt többen előre megjósolták. A szerviz a Rivából a nyugati partra kivezető út mellett van bal oldalon. A robogókról rögtön fel lehet ismerni. Rendesek voltak, mert a szerelésért nem kértek semmit. Mutogatták nekem a Dunlop katalógusban, hogy amit fizetnem kell az csak a gumi listaára. Ök is magasnak tartották.

Aznap a társaság kettévált. Zoliék elmentek Veronába. Ezt az utat azóta is emlegeti. Másképp képzelte Júlia erkélyét. Verona zsúfolt volt és ők valami mesebeli erkélyre számítottak egy graffittival zsúfolt szűk kis udvar helyett.

Mi, többiek a Garda-tótól nyugatra eső kisebb tavak, a Lago di Cedro és a Lago di Idro felé indultunk. Közben kis kitérőt tettünk és felmásztunk a környező hegyekbe a Garibaldi túristaházhoz. Ez itt a kerékpárosok Mekkája. Egy bizonyos pont után már motorral is tilos tovább menni, bár az endurósok biztos nagyon élveznék azokat az erdei és hegyi szakaszokat.

Meseszerű településeken hajtottunk keresztül, ahol egy motornyi széles utcácskákban kerestünk valami éttermet, mert nagyon éhesek voltunk. Itt esett meg velünk, hogy a hegytetőről lenézve végül megláttunk egy kerthelység-szerűséget a távolban, majd amikor odamentünk kiderült, hogy egy temető kősírjait néztük asztaloknak odafentről.

Este felmentünk a Hotel Paradiso éttermébe. Ez Tremonise-ben van a nyugati parton Limone alatt. Egy alagút kijárata mellett vezet fel hozzá egy rögtön alagúttal induló hosszú szerpentin. A Paradiso a meredek sziklafalról a kb. 200 méteres mélység fölé kinyúló teraszáról nevezetes. Itt vacsoráztunk.

Vacsi után hazafelé a Garda-tó egy tavi tűzijátékkal kedveskedett nekünk, amit Limone mellett a partrtól néztünk meg. Aztán eleredt az eső. Ez egy mindent elmosó fajta volt. A lányok beszálltak a kocsiba mi meg lépésben araszoltunk Riváig.

5. nap 2003 július 28.

Egy nagy lélegzettel hazáig húztuk reggeltől estig. 950 km-t tettünk meg aznap, főleg autópályán.

Szállások
Hotel Paradiso
Pieve di Tremosine, a szálloda és étterem a sziklafal fölött a semmibe kinyúló terasszal. Nagyszerű kilátás a Garda tóra és a szemközti hegyekre. Jó fagyikelyheket adnak. Limone és Campione felől lehet megközelíteni. Azért amit nyújttanak nem is tűnik nagyon drágának.
Telefon és fax: +39 365 953 012
Garni Al Parco
38066 Riva del Garda, Viale Trento, 3.
Tel: +39 0464 521 562
Itt laktunk néhány napot, kultúrált kis szálloda. Közepes árak. Ott van ahol a Viale d. Chiesa belefut az Arco – Trento felé vezető útba (ami a Viale Roma folytatása).
Hotel Sport
Riva del Garda, Tel: +39 464 552 580
Itt foglaltunk “olcsó” szállást, de ennél van jobb is.
Hotel Egger
Nagyon olcsó, és viszonylag kultúrált diákszállás Villach-ban.
Egy éjszakára megteszi az átutazónak.
A-9523 Landskron, Triester Strasse 42. Tel: 04242 44 310

Agárdi György, 2005. március

Tags: ,

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?