Kalifornia 2010. 11 – Aranykapu

A tengerről, nyugat felől sűrű felhők támadták az öblöt. 2-300 m magasan hideg szelek hátán úsztak be a szárazföld és a víz felé. A parti dombokon aztán mintha fennakadtak volna. Mire a várost elérték már csak keskeny, áttetsző takaró borult a felhőkarcolók fölé. San Francisco dombjai lelassították a szelet és az öböl keleti partján már kellemesen sütött a nap. Néhány kilométer választotta el a szeles téli hideg időt a nyári kánikulától.


San Francisco utcáin.


Aznapi utazásunk útvonala, mindösszesen 160 km volt.

 12.nap: 2010. július 10.
 San Francisco – Sau Salito – San Francisco   ( km)

Ismét motorra ültünk, hogy egy kicsit nagyobb kört tehessünk a városban és a környékén.

Szűz Mária Katedrális

Elsőként a római katolikus Szűz Mária Katedrálist látogattuk meg a Cathedral Hillen. A katedrálist 1971-ben szentelték fel. II. János Pál is misézett itt 1987-ben. A templom tetőszerkezete, amely hasonlít a néhány évvel korábban épült hasonló nevű tokioi temploméra (azt Kenzo Tange tervezte) a helyieket óriási mosógép forgólapátra emlékeztette és elnevezték “Maytag Nagyasszonyunknak” (A Maytag az USA legnagyobb mosógép gyára volt, amíg 2006-ban megvette a Whirlpool.) A tervezők közül Pier Luigi Nervi nevét emlegetik legtöbbször, aki a nagyszabású héjszerkezeteiről volt híres. Én magam csak Rióban láttam hasonlót.


Cathedral of Saint Mary of the Assumption.

A templomban sétálva fényképeztük az impozáns és hatalmas belső teret. Az orgonán valaki épp gyakorolt. A St. Mary szerintem a Grace méltó versenytársa. Monumentális belső tere hasonló alázatot ébreszt az emberben. Az 5 csillagos szállodákéval vetekedő belső berendezése és színes ablakok által megfestett fények jól mentek a fennkölt orgona futamokhoz, amelyek időnként meg-megszakadtak, mert amikor a fényképezőgépet felé fordítottam, az orgonista mindig lebukott a szerkezet mögé.


A templom modern belső kialakítása.


A tetőszerkezet belülről. A héjszerkezet különlegessége, hogy nem ad át oldalnyomást.

 

 
A sarkokban faragott bibliai jelenetek.


Így néznék ki egy Harleyvel. Inkább maradok a BMW-nél.

A dimbes-dombos, négyzethálósan elrendezett san franciscoi utcákon észak-nyugat felé tartottunk. Felfelé sokat lehet gyakorolni a hegymenetben elindulást, lefelé meg a fékek felizzanak, mert minden sarkon lámpa van és mindegyik piros.

Presidio – Fort Point

A Presidio egy park neve a San Franciscoi-félsziget  észak-nyugati részén, ahol a Golden Gate híd rövid lendületet vesz, hogy átíveljen kb. 1.800 m-t észak felé. A Presidio eredetileg katonai támaszpont volt az öböl bejáratánál, ahonnan a hajóforgalmat könnyen szemmel tarthatták és az esetleges ellenséges hajókat kilőhették volna. A Presidio legfontosabb épülete a Fort Point, az a tégla és beton erőd, amit még az Aranyláz után és az Amerikai Polgárháború előtt építettek Fort Mason és Alcatraz erődjével együtt a gazdaságilag fontossá vált város védelmére. A Fort Point ma a Golden Gate déli pillérei alatt áll.


A Fort Point épülete a Golden Gate alatt.


Ugyanaz kicsit közelebbről. A többiek már majdnem megérkeztek.


Friss feleségeket hoznak ide fényképezni .


Most már mindannyian megérkeztünk.


A Hopper’s hands a futók fordulópontja. A kutyával futókra is gondoltak. A híd alá a parton nem szabad bemenni.


Tiszti szállás Fort Pointban.

A hadmérnökök 1853-ban kezdtek el dolgozni az építményen és úgy tervezték, hogy az alacsonyabban elhelyezett ágyúk a víz felszinéhez közel legyenek, hogy a lövedékek a vízen kacsázva könnyebben eltalálják az ellenséges hajót a vízvonal közelében. Ennek érdekében az erőd alapját képező parti sziklát 27 méter magasról lefaragták 5 méter magasra. Az erődöt 8 évig építette egy 200 fős állástalan bányászokból álló brigád és amikor kész lett páratlan volt a maga nemében a nyugati parton. Így várták az ellenséget, amely azonban sohasem érkezett ide. Mondják ugyan, hogy a polgárháború idején 1865. augusztusában egy szövetségi romboló elindult San Francisco felé, de menet közben a kapitány értesült róla, hogy a háború véget ért.


Fort Point belső udvara.

A XX. század fordulóján Fort Point-ot leszerelték, ágyúit eladták ócskavasnak és a büszke erőd legfeljebb raktárként szolgált. A II. vh. idején innen kezelték a Golden Gate tengeralattjáró fogó hálóját. Az épületet a híd építése idején az Amerikai Építészek Intézete mentette meg műemléknek. Nixon idejében nyilvánították nemzeti emlékhellyé.


A beton talapzatokon valaha ágyúkat tartottak. Ezek védték az öl bejáratát a déli oldalon.

Sirályok és fázós turisták társaságában jártuk be a régi árkádokat. Monica a bukósisakot sem vette le a fejéről, annyira fújt a szél. Néha egy egy fordulóban feltűnt az ifjú pár, akiket a fényképész különböző pózokba rendezett a vastag téglafalak között. Péter egy meleg pulcsit vásárolt a szuvenír boltban.


Ágyú Fort Pointban.


Az Iron Spartans (Vas Spártaiak) kaliforniai motoros klub is aznap rendezett kirándulást Fort Pointhoz.


A fényképezés ott a csajok dolga.

A Vas Spártaiak klubját a magukat csak “Eredeti Hét”-nek nevező baráti kör alapította. Összekovácsoló eszméjük a motorozás szeretete amerikai gyártmányú motorkerékpárokon. Ügyesen és magabiztosan vezetnek – tartják magukról – hiszen többségük motoros rendőr volt, vagy még most is az. Magatartásuk a foglalkuzásuk elvárásaihoz igazodik – írják a honlapjukon.


A díszes vasak mellett szervezett őrséget hagytak a Spártaiak.

Errefelé amúgy nem különlegesség a motoros klubok alapítása. Az Iron Spartans 21. századi megszelidített változata egy fél évszázaddal korábban, a második világháború tombolása után elszabadult szabadság értelmezésnek.

 

1948 március 17-én alakult meg egy sokkal ismertebb motoros klub itt Kaliforniában Fontanaban, amely San Bernardino egyik kerülete. A hely Los Angelestől keletre, a tengerparttól mintegy 100 kilométerre fekszik. A Hells Angels mottója ilyesmi: Amikor jót teszünk senki sem emlékszik rá, amikor rosszat, azt senki sem felejti el.


Ez az aszfalt nagyon új lehet.

A legendás Sonny Barger és társai 1957-ben alapították meg itt szemben Oaklandban azt az önálló Hells Angels klubot, amelynek vezetőjeként és több történeti, illetve életrajzi mű szerzőjeként később Barger legendává avanzsált. A klubélet kezdetben ezen a területen – Frisco környékén összpontosult, és 1961-ig nem lépte túl Kalifornia határait, onnan kezdve viszont robbanásszerűen terjedt. Egy magyar chapter 2008. június, 6.-án vált a Hells Angels Motorcycle Club teljes jogú tagjává.


Mi az a szabadság és meddig tart? (Jelenet az Easy Rider c. Filmből.)

Az angyalok szabadsága valaha az volt, hogy saját törvényeik szerint éltek és senki másét nem tisztelték. Mára már sokat szelídültek ők is, a féktelen szabadság élményét lassan felváltotta a valahova tartozás élménye (vagyis az életben maradást és a biztonságot követő harmadik szint a Maslow-piramison), hűségesek a colorhoz és minden körülmények között kiállnak egymásért. Sonny Barger mostanában a balesetmentes motorozásról írogat könyveket és a klubok közötti leszámolások helyett ma már legfeljebb egy-egy Poker Run kerül bele az újságba a hétvégi programajánlók közé a Hells Angels neve alatt.


Lassan tovább indulunk.

Golden Gate-híd

Nos a hídra egy kicsit haragszom. Tíz évvel ezelőtt, amikor még csak 3 megapixeles kamerám volt, meg akkora memória kártyám, hogy 20 kép fért el rajta, egy darabka felhő sem volt az égen, most viszont kivonultam ide egy stúdióra való XXI. századi technikával és tessék. Három nap alatt egyetlen pillanatra sem lehetett tisztán kivenni a pillérek csúcsait a ködben. Titokban az volt a vágyam, hogy lefényképezhessem a hidat az alábbi szögből:


Ismeretlen szerző műve. A Golden Gate a Baker Beach felől. Balra a Csendes-óceán, jobbra Frisco.

Ez sajnos nem jött be. Volt még néhány kreatív ötletem, de az időjárás minden számításomat keresztül húzta. Annyi baj legyen. Vigasztalásul ide teszek egy képet a hídról, amin legalább tisztességesen látszanak a pillérek. Még 2006-ban készült, amikor Magneto az egészet odébb rakta, hogy a híd Alcatrazt kösse össze a szárazfölddel.


X-Men 3., The Last Stand (jelenet a filmből)


A ködbe veszett Golden Gate, ahogy én láttam.

A nyavajgást félretéve egyébként a Golden Gate hídról a következőket érdemes tudni (hátha Balázs egyszer rákérdez a Széfben): A Golden Gate-híd az Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, valószínűleg a világ legszebb, és talán a világ legtöbbet fényképezett hídja, bár szakértők szerint itt versenyben áll a londoni Tower Bridge-el. A Golden Gate, vagyis Aranykapu maga a tengerszoros, amely felett a híd átível. Ez a szoros választja el a kisebb tenger nagyságú San Franciscoi-öblöt a Csendes-óceántól. 1937-ben, amikor a Golden Gate Bridge felépült, ez a híd volt a világ leghosszabb függőhídja. Ma a leghosszabb függőhíd a Verrazano-Narrows Bridge New-Yorkban.


A híd ködben úszik és szinte egyáltalán nincs árnyékunk.


Pár perccel később a híd északi oldalán a kilátóhoz kanyarodunk. Érdemes most is megfigyelni az árnyékokat.

A Golden Gate híd hossza a feszítő sodronyok között 1970 m, a pillérek között 1280 m. A pilérek és a parti sodronyfeszítők közötti távolság mindkét oldalon 345 m. A sodronyok átmérője 93 cm. A Pillérek tetejének tengerszinttől mért magassága 230 m. Az útpálya magassága a tengerszint felett 75 m. No és mit gondolsz miben vitathatatlanul első a Golden Gate híd az egész világon?


Kilátás a városra az északi partról.


A Golden Gate az észak-keleti kilátópontról. Balra a másik fele annak a zászlónak, ami négy képpel feljebb már szerepelt. 

Nos elárulom: A Golden Gate Guiness rekorder az öngyilkosok számában. Az aki innen leugrik kb. 122 km/órás sebességgel érkezik a víz színéhez és aki véletlenül túléli a becsapódást, azt a hirtelen lehűlés fogja megölni. A híd teljesítménye egy öngyilkosság két hetente. A 2006-os statisztika szerint az 1200 regisztrált ugrás 98%-a volt csak halálos, 26 esetet ismertek, amikor az ugró túlélte a kísérletet. A probléma megoldására már sok kísérletet tettek. Kamerákkal figyelik a hidat és mindenki gyanús – mondják – aki fényképezőgép nélkül egyedül sétál a hídon. Vannak lelki segély telefonok is, de a legbiztosabb megoldást csak 2010-től tervezik bevezetni. Egyszerűen védőhálót építenek a híd alá. Többek szeint lehet, hogy ez elcsúfítja majd a hidat, e valószínűleg megnehezíti majd az öngyilkos jelöltek dolgát.


Az Egyesült Államok és Kalifornia zászlaja. Grizzly medve már csak a címerben maradt.


Az észak-keleti kilátópont.


Az alagút az észak-nyugati kilátók felé.

Mendell-harcálláspont

Az északi oldalon San Franciscót 1905-től tűzérségi harcálláspontok védték hatalmas tűzerejű 12″-os ágyúkkal, amelyeknek a lőtávolsága 8 mérfőld volt. San Francisco védelmi rendszerének ágyúi sohasem lőttek ellenséges hajóra. 1943-ban leszerelték a Mendell ágyúit is és eladták ócskavasnak. A Mendell ágyúkat fedezék mögé lehetett süllyeszteni, amely megvédte az ellenséges tűztől a fegyvert éppúgy, mint a kiszolgáló személyzetet.


A Mendell-harcálláspont.


Veszélyes terület. Az ott kinn már a Csendes-óceán.

Sausalito

Sausalito partja mindössze 3 kilométerre van San Franciscotól, de a Golden Gate híd megépítése előtt ez a távolság nem volt könnyen áthidalható. A kompoknak fél óra kellett, a szárazföldön a járműveknek száz mérföldnél is nagyobb távolságot kellett megtenniük. Így aztán Sausalito az aranyláz idején a hajótulajdonosok hagyományos lakóhelyévé vált. Halászok és gazdag jacht tulajdonosok költöztek ide az enyhén emelkedő domboldalra.

Csak 1870-ben ért ide a vonat és 1926-ban indult el a komolyabb kompjárat, amely a 101-es főút északi és déli vonalát kötötte össze. A II. vh. idején volt itt egy hajógyár, de azt mára már leszerelték. Sausalitot mára már teljesen birtokba vették a gazdag jachtosok és a turisták.


A Half Dome látvány a Washburn Point kilátóról.


A Wahburn-kilátópont.

A tenger felett cölöpökön álló, üveg falú Spinnaker étterem parkolójában álltunk meg, fizettünk érte valamit, de lényegesen kevesebbet, mintha egy köztéri parkolóban álltunk volna meg. Sétáltunk egyet a tengerparton és egy másik étteremben megettünk egy csomó tengeri állatot. Hét ágra sütött a nap és nagyon meleg volt.

Sausalito a Richardson-öböl partján épült. A kikötőben emléktábla áll William A. Richardson emlékére, aki 1822-ben érkezett ide és megalapította azt a Yerba Buena nevű települést, amelyből később San Francisco lett. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik Sausalito megalapítása is a saját birtokain.


A szél érdekes alakzatot formált. Frisco felett vékony felhő réteg szállt, kicsit idébb meg sütött a nap. 


Alcatraz és a Bay Bridge. A háttérben Oakland kikötői darui.


Újabb bizonyítéka annak, hogy az USA-ban nincs két egyforma tűzoltó autó.


Sausalito tengerparti főutcája.


Tengeri herkentyűket kapott mindenki. Isteni volt.


Csaj a motoron.


Jachtocska szeli a Richardson-öböl vízét Sausalito felé tartva. Háttérben Alcatraz és a Bay Bridge.

Még mindig nem törődtem bele, hogy nem tudtam egy rendes képet készíteni a Golden Gateről, ezért Sausalito után visszamentünk az észak-nyugati kilátóhoz. A viharos erejű szél majdnem elvitt minket, de a képből továbbra sem lett semmi.


Monica erősen kapaszkodik, mert különben elvinné a szél.


Van akinek jól jön az orkán.


Ennyi volt a maximum, ami látszott a híd északi pilléréből.


Sausalito felett bezzeg tiszta volt az ég .


Ez egy másik alagút.

Muir Woods

Gábor az északi oldalon Muir Woods érintésével tervezett egy kört aznap délutánra. A Muir-erdőség Nezeti Emlékhely. Itt található néhány parti vörösfenyő telep, amely ma már ritkaságszámba megy az öböl környékén. Ezek is ménkű nagy fák, de egy kicsit kölönböznek a Sierra Nevadában látott hegyi barátaiktól. Egyik sajátosságuk, hogy alkalmazkodtak az állandó ködhöz és abból is képesek vizet felvenni. Ilyen fából valaha volt itt vagy 8 ezer km2, de a XX. század folyamán szépen lassan szinte az egészet kipusztították. Egy William Kent nevű kongresszusi képviselőnek úgy sikerült megmenteni egy kisebb területet, hogy megvásárolta és a szövetségi államnak adományozta. Roosevelt elnők a területet védetté nyilvánította és Kentről akarta elnevezni, de Kent ragaszkodott hozzá, hogy a Yosemite Park kapcsán már emlegetett John Muir természetvédő aktivistáról nevezzék el az erdőt.


Muir Woods felé.


Itt kezdődik.


Tengerparti motorozás


Erdei utakon.

A hegyeken átkelni igazi élménymotorozás volt. Jó utak, szép tájak, nagyszerű kilátás a tengerre, jachtok és a nagyon gazdag környékre jellemző fantáziadús faházak vettek körül minket.


Jachtkikötő a San Franciscoi-öbölben.


Keskeny hegyi utakon tartunk visszafelé.


Házikó a hegyoldalban.


A szél igyekezett átfújni a hegyen a felhőket de ez csak részben sikerült.


Közeledünk a hídhoz.

Útközben csak egyszer álltunk meg pihenni egy 7 eleven üzletnél egy üdítőre. Késő délután tértünk vissza a Golden Gate-re vezető autópályára és még egyszer átmentünk a ködben úszó hídon. Ezúttal már fizetni is kellett érte.


Golden Gate az idén utoljára. A köd még sűrűbb, mint délután volt.


Fizetőkapu a Goden Gate déli végénél.

Előző rész   Következő rész   Első rész

Agárdi György, 2010. július

Tags: ,

No Responses to “Kalifornia 2010. 11 – Aranykapu”

  1. schiller október 26, 2010 at 1:49 du. #

    Várjuk a folytatást, reméljük nem fog a beszámoló a Grand Circle sorsára jutni!

  2. madarthereal október 6, 2010 at 4:14 du. #

    A katedrális üvegablakai Kepes György munkája. Pont most van kiállítása a Müpában “Fényjátékosok” címmel -Malinával egyetemben-

  3. Schiller László október 6, 2010 at 3:08 de. #

    kisérő autó nélkül neki lehet vágni egy ilyen túrának?

Hozzászólás a(z) Schiller László bejegyzéshez Click here to cancel reply.