Kalifornia 2010. 14 – Big Sur

“Wild thing, you make my heart sing …” Pereg a több, mint 40 éves film: Jimi Hendrix egy orbitális Wild Thing végén a hangfalaknak szorított gitárral párzó mozdulatokat tesz, aztán a még mindig torzítva bömbölő hangszer fölé térdel, egy tubusból gyúlékony anyagot locsol rá és meggyújtja. Az égő gitárt néhányszor földhöz csapja, aztán a darabjait a közönség közé szórja. A snittet 1967 nyarán forgatták, a három napos Monterey-i Pop Fesztiválon. Akkor még lehetett meglepetést okozni a közönségnek egy ilyen performansszal. A fesztivál ötletét az adta, hogy Montereyben már 1958 óta tartottak és a mai napig tartanak nagy Jazz fesztiválokat. Ez volt az első a klasszikus nagy pop fesztiválok sorában két évvel Woodstockot megelőzően. 90 ezer néző előtt órák alatt vált világhírűvé Jimi Hendrix, a Who, Janis Joplin, Ravi Shankar és a fekete Otis Redding.  Nos mindez itt történt nem messze. Ezen a napon hosszú idő után először megint Montereyben ébredtem.


US Highway 1 – a Big Sur Amerika egyik álomútja.


Monterey és Carmel ahogy aznap bejártuk.


A napi programunk térképe Montereytől Morro Bay-ig

 15.nap: 2010. július 13.
 Monterey – Morro Bay  

Reggel elrágcsáltam a szabványpirítóst a forró műanyag ízű kávéval, lehurcoltam a csomagokat a kocsiba és készen álltam az indulásra. A szélvédőmet tisztogatva vártam, hogy mindenki összeszedje magát és indulhassunk. Első célunk aznap Monterey második fő nevezetessége, a Cannery Row volt..


Reggeli takarítás

Monterey – Cannery Row

Steinbeck 1945-ben írta híres regényét, Cannery Row címmel. Az konzervgyárakkal szegélyezett utat, amely eredetileg Ocean View Avenue néven futott, 1958-ban keresztelték át Steinbeck tiszteletére, és azóta hívják Cannery Row-nak (Konzervgyár sor). A komikus, szomorkás, nosztalgikus regény itt játszódik Montereyben a nagy gazdasági válság idején. A regény hősét “Doc”-ot Steinbeck egy tengerbiológus barátjáról, Ed Ricketts-ről mintázta. Ricketts a Hovden Cannary mellett élt és az árapály terület élővilágát tanulmányozta. Steinbeck többek között az Érik a gyümölcs, az Édentől keletre és az Egerek és emberek Nobel díjas írója a közeli Salinasban élt 17 éves koráig. Monterey hálás az írónak, mert nevével lépten-nyomon találkozhatunk.


Gondosan telenyomtuk a parkolóórát apróval. Nagyjából két órát szántunk a Cannery Row-ra.

Monterey az 1850-es években kezdett ugrásszerűen fejlődni, mint annyi más város esetében itt is a kínai bevándorlóknak köszönhetően, akik Montereyt Kalifornia legsikeresebb halásztelepülésévé tették. A kínai halász családok dzsunkájukkal átkeltek a Csendes Óceánon és letelepedtek itt a mai Point Ohlones területén. Ők a lazac miatt jöttek, de rengeteg szardíniát találtak. 1853-ban már 600 kínai halász dolgozott a partok közelében. Hamarosan megérkeztek a portugál bálnavadászok is. A bálnazsírt a halászok nagy mennyiségben használták az éjszakai munka során világításra, egészen a századfordulóig. 1890-ben jöttek a japánok, akik kagylót gyűjtöttek ipari módszerekkel és azt konzerválták. Az olaszok az 1800-as évek végén kezdtek betelepedni és később high tech halászati technológiával szorították ki a kínaiakat.


A Cannery Row sörfőzde cégére.

A XIX. század második felében a kínai bevándorlók elleni törvények visszaszorították a kínai dominanciát a területen és a kínai halászokat versenyképtelenné tették. 1906-ban egy bizonytalan eredetű tűzvész söpört végig a kínai telepen, mégis a kínai munkásokra épült a világ egyik legnagyobb halfeldolgozó és konzerváló ipartelepe a XX. század első felében.

A halkonzerv gyártás nagyban 1902-ben indult. Ekkor nyitottak a japánok a Monterey Fishing & Canning Co.-val és ugyancsak ekkor indult a Booth Cannery a montereyi kikötő mellett. 1916 és 1918 között az első világháború kereslete 7-8 új konzervgyár alapításához vezetett.

1924-ben egy gázolajtartályba belecsapott a villám és két konzervüzem teljesen leégett. Az égő olaj a vízen úszva majdnem elérte a régi halászkikötőt. 1928-ra a halászati technológia is kezdett felzárkózni a kereslethez. Nagy korszerű halászhajók álltak üzembe 400 m hosszú és 60 m mélyre nyúló hálókkal estek neki a kimeríthetetlennek tűnő szardínia rajoknak. 1930 és 1940 között a nagy gazdasági válság idején a halászat alig csökkent, de a halnak csak egy harmadát tudták élelmiszerként értékesíteni, a többiből műtrágya készült. 1941 és 1945 között a II. Világháború ismét hatalmas keresletet teremtett és Monterey a világ szardínia fővárosává vált. Nem telt el azonban újabb 5 év és a szardínia eltűnt a partmenti vizekből, a konzervgyárak pedig sorban tönkrementek.


A Cannery Row hőseivel.

Monterey másik története a kaliforniai fényűzésről szólt. 1880-ban megérkezett a vasút és felépült a fényűző Hotel Del Monte. A Montereyi-félsziget ekkor turisztikai célponttá változott. 1901-be ferlépült a  Monterey Plaza Hotel & Spa luxus szálló és fürdő, amely még ma is áll. A parton hatalmas ingatlan fejlesztések kezdődtek.

1953 és 1963 között kezdtek feltűnni egy új iparág első hírnökei, akik a Cannery Row elhagyott épületeit turisztikai célokra kezdték átalakítani. Éttermek és kávéházak nyíltak a Cannery Row-n. 1984-ben a Hovden Cannery helyén megnyílt a Monterey Bay Aquarium tengerbiológiai kutató központ. Ma a Monterey Bay National Marine Sanctuary az egyik legnagyobb természetvédelmi terület, amely 276 mérföldnyi tengerpartra és 5.322 négyzetmérföldes területre terjed ki.


Steinbeck emlékére egy rövid részlet a Cannery Row-ból.


Egykor ilyen bódékban éltek a Cannery Row bevándorló munkásai.


A Cannery Row 2010-ben.

A Cannery Row északi végét a Monterey Bay Acquarium épületei zárják le. Az akváriumot 1984-ben alapították pont a Hovden Cannary régi konzervgyár épületében. A legenda szerint a Hewlett-Packard és mellesleg a Szilikon-völgy egyik alapítójának tartott David Packard 55 millió dollárja fekszik az indításában, aki tengerbiológus leányának Julie Packardnak teremtett ezzel munkalehetőséget. Julie talán még ma is az akvárium igazgatója. Az egész koncepció olyan, mintha Ed Ricketts álmai váltak volna valóra. Egy-egy élőhely, vagy fajta tanulmányozása helyett itt az öböl teljes életközösségét vizsgálhatják a tudósok.


A Kelp Forest, vagyis a moszat-erdő élővilágát egy búvár ismerteti. Mikrofonba beszél és idekinn kiválóan lehet érteni (2000). 

Amikor Montereyben jártam korábban mindig megnéztem a Monterey Bay Aquarium-ot. Ez legalább két órás program és 2010-ben fejenként 30 dollárba került. (Belenéztem az archívumomba. 2000-ben, amikor utoljára itt jártam még csak 15.95 volt egy felnőtt jegy.) Ezúttal sem az időt sem a pénzt nem szántuk rá erre a látványosságra, inkább csavarogtunk egy keveset a Cannery Row üzletsorán. Nem bántam különösebben, hogy ezúttal kihagytuk a vízi világ e különleges látványosságát, mert előttünk volt még San Diego és a Seaworld.


Gábor már döntött. Az akváriumra legalább két órát kellene rászánni és páronként 60 dollárt.


Szállodák az egykori konzervgyárak helyén. 


Hairy Otter – azaz Szőrös Vidra. Ez éppen olyan mint nálunk az Angry Csillagok, meg az Egri Birds.


Harley szalon a Cannery Row-n.


A Harley Davidson szalonban.


A Monterey Szelleme Panoptikum. Csak a weben olvastam róla. A látogatók többségének nem tetszett.


Megint egy tengeri étterem


Utcanévtábla a Cannery Row-n.

 

A Cannery Row cégtáblái.


A színes teherautók már nem halat szállítanak.


“A mamám azt szokta mondani: Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Az ember nem tudhatja mit vesz belőle.”


Hello! Forrest vagyok, Forrest Gump. Nem kér csokoládét?

A Bubba Gump Schrimp Co. étterem előtt a padon kis bőrönd, rajta csokoládé és a pad előtt két fél tornacipő segít nekünk felidézni és átélni Forrest Gump történetét (1994). Forrest Gump a Vietnami háborúban elesett Bubba barátja ötlete alapján alapította meg a rákhalász vállalkozását, amelyből egy váratlan szerencse folytán meggazdagodott. Az étteremlánc ötlete a Paramount Pictures-től származik, amely egy szakmai befektetővel társult és ma is részese a rák üzletnek.


Mintha Forrest Gump cége lenne.


Kettesben. Ma is látni figurákat a Cannery Row-n, akik akár egy Steinbeck regényből léphetnének elő.


Ez a Sirály a tenger gyűmölcseiből csipegetett, miközben mi egy kicsit odébb kávéztunk.

Rövid kószálás után kiültünk a Ghirardelli helyi kávézójának tengerre néző teraszára. Gábor a homokos tengerparton üldözte a sirályokat egy fényképezőgéppel, én mega teraszon üldögélve barátkoztam a 200-as tele és az új 1,4-es előtét sokszorozóm kombinációjával egy kapucsínó és egy pár ingyenes Ghirardelli reklám csoki mellett.


A Fish Hopper étterem a Ghirardellivel szemben.


Apróságok pórázon.


A művész az árapály terület élővilágát tanulmányozza.


A Cannery Row lassan benépesült és mi tovább indultunk.

Pacific Grove

Pacific Grove a Monterey-el határos település, gyakorlatilag a Cannery Row folytatása a tengerparton. Ez Amerika egyik legszebb tengerpartja szerintem legalábbis lakott területen. Békés környék Viktoriánus épületekkel, nagy kertekkel, sok növénnyel. Volt, hogy özeket (vagy szarvasokat) is láttam a kertekben a húsos leveleket rágcsálni. A partot sziklák csipkézik, rajtuk fókák, sirályok pihennek. Lassan hajtottam, hogy minél többet lássak és Cica minél többet fényképezhessen ebből a nagyszerű környezetből.


Tankolás Montereyben. A kártyámat viszonylag kevés kút fogadta el. A megoldás az, hogy az ember bent a pultnál feltetet valamennyi pénzt az egyik kútra, tankol, aztán ha marad még pénz a kúton, akkor azt visszakapja. 

A Pacific Groove folytatása Carmel felé a 9,6 mérföldes látványút, a “17 Miles Drive” Pebble Beach-ig. Sajnos a motorosok elől ezt az utat elzárták, mert az ott lakókat zavarta a motorok zaja. Szívesen elmentem volna rajta még egyszer és lefényképeztem volna a magányos Montereyi ciprust (Cupressus macrocarpa), amely bizonyára a világ egyik leggyakrabban fényképezett élőlénye. Nekem is van róla néhány képem még régről.


A 17 mérföldes út magányos ciprusa (1995).


Ez a kép is ott készült 1997-ben. Szerencsés voltam, hogy ilyen gyakran járhattam arra abban az időszakban.


Még egy utolsó próbálkozás 2000-ből.


Motoros vándor az öböl menti tengerparton – ez már megint 2010.

 Carmel

Carmel by the Sea Montereytől délra található üdülőtelepülés hófehér homokos tengerparttal és mesébe illő kis házsorokkal, amelyek többsége üzlet, vagy vendéglő. A városkát többségében művészek építették 1902 évi alapítása óta és művészek kormányozták, többek között Clint Eastwood is polgármestere volt 1986-tól 1988-ig. Az ő kormányzása alatt tiltották meg a fagylalt árusítását és nyalogatását az utcákon és köztereken. Híresebb helyiek voltak még Jack London, sok egyéb mellett “A vadon szava” írója és Doris Day egykor híres énekes színésznő, utóbb lelkes állatvédő.

A város kutyabarát, a legtöbb szállodába és az éttermekbe a kutyusok is bemehetnek. A 2 hüvelyknél magasabb sarkú cipő viselését egy helyi rendelet engedélyhez köti, így kerülik el, hogy a járdák egyenetlenségei miatt kártérítést kelljen fizetni bármely hölgy kificamodott bokája miatt. Az engedély a városházán ingyenesen beszerezhető.

Monterey mellett Carmel a másik nagy kedvencem a nyugati parton. Ezzel sokan vannak így, ami az ingatlan árakban is megmutatkozik. Ezúttal csak anyira tellett, hogy végigmotorozzunk az Ocean Avenue nevű főutcán és integessünk régi emlékeink színhelyének, az olasz étteremnek, meg a kis bevásárló központznak. Carmelben láttam a világ legrövidebb mozgólépcsőjét – volt vagy 5 fok magas. Aki arra keveredik, annak azt tanácsolom, hogy nézzen be a mellékutcákba is és töltsön el ebben az excentrikus, művészekkel és galériákkal teli településen legalább két órát. A honlapjukról letölthető a térkép a javasolt sétaúttal.

Carmelt elhagyva visszakanyarodtunk a most Cabrillo Highway nevet viselő 1-es főútra dél felé. Itt van az út mellett a kanyargós utat jelző tábla, alatta a kiegészítő felirattal: Next 74 miles. Mintha azt mondaná: Megérkeztél, a Big Sur utazás innen kezdetét veszi.

Még egy utolsó tipp mielőtt nekivágunk: Ha nem láttad a 17 mérföldes utat, akkor állj meg egy kicsit Carmeltől délre Point Lobos-nál, ahol mindent bepótolhatsz egy helyen.

A Rocky és a Brixby

A Rocky Creek Bridge egy megerősített boltíves betonhíd Carmeltől délre néhány mérföldnyire (36 27′ 13.95″ N 121 55′ 23.45″ W). 1932-ben épült. A turisták többsége megáll a híd előtti parkolóban és fényképezgeti.

Ennél még szebb a Carmeltől 13 mérföldnyire délre épült Bixby Creek Arch Bridge, amely 218 m hosszú és 85 m magas. A Bixby is 1932-ben épült, mint a Rocky Creek-híd és a kettő együtt napokkal rövidítette le a Montereyből dél felé vezető utat, amit korábban a hegyeken keresztül kellett megtenni.


A Rocky Creek Bridge dél felől.


Csoportkép a hídnál.


Bixby Creek Arch Bridge.


Tipikus Highway 1 kép motorosokkal.

Rocky Point Restaurant


Kilátás a Rocky Point parkolójából.

A Rocky Point étteremnél csak azért álltunk meg, hogy néhány fényképet készítsünk a partról, amelynek zöld növényeivel, sárgás kőcsipkéivel és fodrozódó hullámaival nehezen lehet betelni.


Nagyobb térképre váltás

 


A Csendes-óceán tagolt sziklás partja. 


Húsos levelű aljnövényzet és örökzöld ciprusok.


Az Rocky Point étterem szép helyen épült. Szívesen körülnéztem volna benne, de az idő rohant és még rengeteg látnivaló volt előtt5ünk.

Szívesen betértem volna az étterembe is és Gábor BMW-je együtt érezhetett velem, mert az sem akart elindulni. Egy darabig tologattuk a lejtős parkolóban, de semmi sem használt neki. Végül egy arra járó autóstól kértünk kölcsön bikázó kábelt és a másik GS-ről indítottuk el Gáborét.


Tologatjuk a BMW-t.


A kábeles megoldás eredményesebbnek bizonyult.


Csomagolunk és mehetünk.


Egy ilyen cabrióban (ami most éppen egy Chrysler Sebring) is el tudnám képzelni a Highway One túrát. A Sebringet 2010-ben gyártották utoljára. Ma már a Chrysler 200 fut helyette.


A tervezettnél egy kicsit tovább maradtunk.

Pfeiffer Beach

Következő megállónk a Pfeiffer Beach volt. Kicsit kanyarogni kellett egy szűk mellékúton, hogy oda érjünk. A beach maga egy kevesek által látogatott terület, amit inkább a helyiek ismernek, mert viszonylag távol esik a főúttól és egyáltalán a sűrűn lakott településektől.


Pfeiffer Beach.


Nagyobb térképre váltás

Az óceán öblét itt magas sziklák veszik körül, amelyekről bíborszínű homokot hord le az eső a partra. A part előtt magas sziklák törik meg a hullámokat, amelyek megakadályozzák, hogy a homok belemosódjon a tengerbe. Az óceán a kőtörmeléket nagy kerek kavicsokká csiszolja, amelyek szerteszét hevernek a homokon.


A Pfeiffer Beach sziklái megtörik a partra érkező hullámokat.


Furcsa élőlényeket mosott ki a tenger.

Egészen belefeledkezve a fényképezésbe egyre beljebb merészkedtem a vízbe, hogy onnan is lekapjam hogy nyaldossák körül a hullámok a túlméretezett kavicsokat, amikor egy váratlanul érkező nagyobb hullám a térdemig felcsapott és én csak az egyik lábamat tudtam hirtelen felemelni, a másikon az amúgy vízhatlan csizmámat telenyomta sós, nehéz szagú tengervízzel. Szerencsére a hőség miatt az apró malőr elviselhető volt, de már nagyon vártam a következő jelentősebb megállót, hogy megszáríthassam a nadrágomat és a zoknimat.


Útifilm készül.

A Nepenthe

Azt mondják a Nepenthe a Big Sur egyik legszebb helyen fekvő és gasztronómiai szempontból is az egyik legjobb étterme. Tiszta időben 40 mérföldnyi partszakaszt lehet belátni a teraszáról. Ugyanitt van a Cafe Kevah és egy kis ajándékbolt is, a Phoenix Shop. Mindhármat egy családi vállalkozás üzemelteti. A Nepenthe 1949-ben nyílt meg. Gyakorlatilag egész évben üzemel, 11:30-16:30-ig ebédet, 17:00-22:00-ig vacsorát szolgálnak fel. A Nepenthe könnyen megtalálható, a 48510-es számú házat kell keresni a Highway One-on. A szabad asztalra kicsit várni kellett.


Nagyobb térképre váltás


Grillsütőhely a Nephente teraszán.

Az étterem napsütötte meleg beton terasza nagyon jól jött nekem és rögtön kitettem száradni a csizmámat meg a zoknimat a napra egy félreeső helyen. Az ebéd ismét hamburger volt azt hiszem Cicának Pink limonádéval, nekem talán a szokásos Dr. Pepperrel és a szintén szokásos refillt sem hagytam ki.


Kilátás a Nephente étterem teraszáról.

A Big Sur

A Big Sur egy ritkán lakott nagy terület Kalifornia csendes-óceáni partszakaszának a közepén, ahol a Santa Lucia-hegység hirtelen kiemelkedik az óceánból. A Big Sur név a spanyolból származik, az “el sur grande” azt jelenti “a nagy délvidék”. Pontos földrajzi meghatározás hiányában a Big Sur-t úgy emlegetik, mint a parti terület a Carmel River és a San Carpoforo Creek között. A Monterey alatti Carmel tehát a kezdete és Ragged Pt. a vége a Big Sur területének. Mondhatjuk úgy is, a Montereytől Morro Bayig terjedő 125 mérföld hosszú tengerparti terület.

Motoros szempontból a Highway One Big Sur szakaszát a világ egyik legszebb motoros útvonalának tartják. Hogy kik? Hát pld. a Pashnit.com, amely számos jó tippel szolgált utunk megtervezéséhez – Gábornak, merthogy én két szalmaszálat sem tettem keresztbe ez alkalommal. A Big Sur időjárása is általában kedvező, évi 300 nap napfény az átlaga. Az egyetlen kockázat, hogy az ember kifogja a viszonylag gyakori ködöt, ami azért száll le, mert a part menti levegő és a nagyon közeli hegyi levegő hőmérsékletének különbsége igen magas, elérheti a 30 fokot is. Mi ilyennel nem találkoztunk szerencsére.


Gondosan dokumentáljuk utunk állomásait. Ezen a kilátóponton épp összefutottunk az autósokkal, akik bejárták a 17 mérföldes utat és körülnéztek Carmelben is.


Dolgozik az új videokamera.


Gábor és a Big Sur.


Monica sem pihen. Menet közben is készülnek a fotók.


Na és Cica is dolgozott.

Mindent összevetve a Big Sur valóban nagy motoros élmény és érdemes gondosan beosztani az időnket. Monterey megérdemel egy teljes napot Carmel simán elvisz egy felet és akkor még ott vannak az út kisebb-nagyobb megállói:

  • a Rocky Creek, a Bixby Creek és más kevéssé híres hidak,
  • a Rocky Point és a Nepenthe éttermek,
  • a Pfeiffer Beach,
  • a Julia Pfeiffer Burns State Park Carmeltől 37 mérföldre délre a 25 méter magas McWay-vízeséssel,
  • a fókák kedvenc partszakasza a Hearst kastély közelében,
  • feljebb a hegyoldalban a fényűző Hearst Castle, vagy épp a hulladékokból épült Nitt Witt Ridge,
  • a hegyekbe vezető mellékutak, amelyekről madártávlatból szemlélhető meg ez a különleges tengerpart.


Nagyobb térképre váltás


Egy modern híd Morro Bay előtt parkolóval.


Ellenfényes óceán.


Kis patak foik a tengerbe.


Laposan érnek már a fények.

Morro Bay

Morro Bay egy nem túl nagy település félúton San Francisco és Los Angeles között. Erőművének három nagy kéményéről és a tengeröbölből feltörő hatalmas szikláról lehet felismerni. Aznap este itt szálltunk meg a Bayfront Inn apró szobácskáiban. Feltettük a féktárcsa zárat és miutaán lepakoltunk elmentünk a tengerpart egyik kis közeli vendéglőjébe megvacsorázni.


Úton Morro Bay felé jobbról az óceán, balról a végtelen nagyságú farmok kísértek. A hegyek itt már lassan eltávolodtak a parttól.


Morro Bay vulkanikus sziklája a morro Rock kb. 180 méter magas.


Morro Bay messziről látható erőműve ott állt a motel szomszédságában.


Szálláshelyünk a Bayfront Inn.


Ilyen volt a szobánk Morro Bayben. Ahogy tartunk dél felé úgy lesz egyre drágább a szállás és egyre kisebbek a szobák.


A motorok a szálloda előtt pihentek.


Vacsora Morro Bayben.


Az előétel tengeri finomságok gyűjteménye – ezúttal osztriga.

Előző rész   Következő rész   Első rész

Agárdi György, 2011. február

Tags: ,

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?