Motoros paradicsom

A tavalyi háromnapos Grossglockner-túra után idén egy nappal hosszabb és töményebb gurulást sikerült összeállítanunk. Miután csak négy nap állt rendelkezésünkre, így az oda-vissza útból –terv szerint- kihagytuk az autópályákat, helyette e két napban is a látványra és az élményre helyeztük a hangsúlyt.

 1. nap:  2006. június 15.
Indulás reggel 7-kor. A társaság egy fővel bővült (egy Suzuki Hayabusa-sal), tehát kilencen vágtunk neki az alább útnak. Dravográdig a már ismert, tavaly is dicsért  drávavölgyi út érdemel említést, nem elfelejtve persze kedvenc tranzitvárosomat, Maribort. Az osztrák határt Ravne után léptük át, majd a 81-es és a 85-ös úton egész Arnoldsteinig haladunk, rekkenő melegben. De ez így teljesen normális, még ha időnként reklamáltunk is emiatt. A Dreieck után a 111-es úton Hermagor, majd Kötschach érintése után térünk rá a Karnische Dolomitenstrasse vonalára, amely az eddigi lágy,nyugodt motorozást kínáló, kiváló minőségű, széles burkolattal rendelkező szakasza után megfelelő bemelegítésnek tűnik az előttünk lévő két nap kanyarvadászatához.
Túráinkon, az utazás útvonalán természetesen együtt megyünk, de vannak általunk kijelölt, fakultatív szakaszok (a hegyi szerpentinek), ahol mindenki képességei és kedve szerint megy, majd az elsők a hegytetőn, vagy útelágazásnál megvárják a többieket. Ez volt az első ilyen rész, aránylag keskeny, sok kisebb településen átvezető úttal és aránylag nagy forgalommal. Egy álló helyzetből történő eldőlést leszámítva megúsztuk. Este fél hatkor – 526 km után-  megérkezünk az olasz határ melletti szállásunkra, ami pont olyan, mint vártunk. Tiszta, kultúrált, garázs a mociknak. Reggelivel 19 Euro/fő/éj. www.erbhof.com

A szokásos esti program (láncápolás, sör, vacsora) után hamar elalszunk a fáradságtól, a tiszta levegőtől, és a szinte tapintható csendtől. Hogy errefelé miért nincsenek egész éjjel csaholó kutyák ???

 2. nap

Bőséges büféreggeli után 9 –kor pattanunk újra nyeregbe. A mai nap a Dolomitok déli része a cél, a Misurina-tó, és Cortina di.Ampezzo érintésével. Az alábbi hágókat sikerült megjárnunk:

Passo di Giau  – keskeny, jó minőségű, de nagyon csúszik !

Passo Duran  – 1605 m magasra első osztályú aszfalton, de csupán kerékpárútnyi „szélességben” lehet feljutni.

Passo di Cereda – jó minőségű, aránylag széles és gyors tempót engedélyez.

Passo di Rolle – 1984 m, kiváló minőségű, rettentő gyors, a vége hajtűkanyarokkal tűzdelt. Szenzációs!

Passo di Valles – brutálisan gyors, 100 feletti tempó.

Passo di Falzarego – jégeső, felhőszakadás, Cortina után markolóval tették szabaddá az utat a lemosott kő és sár hordaléktól. Teljesen eláztunk.

Ma 320 km-t teljesítettünk. De pihenés helyett előbb a ruhák, csizmák szárítása vár ránk. Hogy gyorsabban menjen, rásegítünk egy kis whiskyvel. Az ebből fakadó „Jé, hiszen én tudok németül” boldogító érzésével aztán házigazdánkat is bevonjuk a vidám szárogatásba.

 3. nap

Imitt-amott még nedves felszerelésben vágunk neki a harmadik napnak, némileg ugyan megfogyatkozva (akinek már kanyarundora van, inkább a relaxálás mellett dönt). Az időjárás kedvezőnek tűnik, úgyhogy hajrá! Ma a Dolomitok fő és ismert útjai következnek, melyekben az előzetes várakozásoknak megfelelően, nem is csalódtunk.

Brunico előtt délnek fordulunk a Kronplatz felé (Furkelsattel), melyet keskeny és sok hajtűkanyarral tűzdelt úton érünk el. Az infrastruktúrát látva, valószínűleg ismert és felkapott téli üdülőhely lehet. Leérve a hegyről Longega után a 244-es úton megyünk Corvara irányába. Ennek a szakasznak van egy  hihetetlen élményt nyújtó része. Sokáig völgyben, sík terepen kanyarog az út, egyenes szakasz talán nincs is. Az aszfaltcsík széles, új és RAGAD! Rengeteg a motoros.

Hágók a Sella csoport körül, melyeket leküzdöttünk:

Passo di Gardena – széles, kiváló minőségű és lendületes, nekem ez tetszett leginkább. A tetőn olyan látvány fogad, amiért – ha valaki szereti a hegyeket- gyalog is érdemes felmenni. A Sella csoport északi oldala fantasztikus formájú sziklaképződményekkel bűvöli el az idelátogatót.

Passo di Sella – Szűkös, töredezett, kátyús burkolat és nincs ritmusa. Nem tetszett.

Passo Pordoi – Méltán a leghíresebb. Széles, bordó színű(!) biliárdasztal simaságú burkolat és sok turistabusz. A csúcson (2238m) bazár, étterem és felvonó 2950 m magasba. Jó ötlet volt nem kihagyni a lanovkát, bár felfelé lebegve nem mindenki gondolta így.

Passo di Campolongo és Valparola – Az előzőek után tulajdonképp semmi említésre méltót nem találtunk bennük.

Időhiány miatt a Passo di Fedaia kimaradt, a Falzarego-n lefelé ismét Cortina di Ampezzo (persze megint esik az eső) érintésével jutunk a szálláshelyünkre.

 4. nap

9-kor indulás, 600 km van előttünk Olaszországon és Szlovénián keresztül, ami aztán jóval több lett, de ezt akkor még nem sejtettük. A határ után balra fordulunk Sexten irányába az 52-es, majd a 355-ös úton. Egészen Tolmezzoig élvezzük a Dolomitok szélén vezető út szelídségét, mely sok kis településen vezet keresztül. Itt már nem érzékelhető a turistaforgalom, a falvak vasárnap délelőtti nyugalomban maradnak el mögöttünk. Talán ezért nem is sietünk, teljesen nyugodt tempó mellett bőven jut időnk  nézelődni is.

Tolmezzo után felmegyünk az autópályára, de csak Pontebbánál tudjuk azt elhagyni, pedig a Sella Nevea lett volna a cél. Vagy nem volt lejáró, vagy nem láttam, úgyhogy -Bár ne tettük volna!-  visszafordulunk a 13-as úton, melyről Sella Nevea érintésével jutunk Szlovéniába. Felfelé azért megtréfáltak bennünket azok a hajtűkanyarok, melyek szűk, sötét és nedves alagutakba fordulnak be, úgy, hogy ez a turpisság nem látható előre.

A Predil hágón lefelé aztán egyik társunk elesett, melynek sajnos többnapos, „teljes panziós” kórházi ellátás lett a következménye. A balesetnél nagyon sokan segítettek, magyarok, szlovének, osztrákok.  Köszönet érte így ismeretlenül is. A hivatalos helyi közegről ugyanez azonban már nem mondható el, a segítőkészségnek még csak a szikrája sem volt felfedezhető tetteikben. Barátunkat Goriziaba szállították. Mi, a formaságok boveci elintézése után mentünk utána, majd onnan autópályán száguldottuk  hazafelé. A horvát határon az SV 650-es és pilótája a fáradságtól „bedőlt” a határőr bungiba, így aztán rögtön tovább is intettek bennünket.

A négy nap mérlege röviden: 5 ország, 1900 km, számtalan hágó, iszonyú mennyiségű kanyar, rengeteg élmény. És már értem, hogy miért nevezik a Dolomitokat „motoros paradicsom”-nak.

Ui: Időközben barátunkat is hazaszállították Olaszországból. Három hónapig azonban még  az ágya lesz az irodája. De úgy tűnik, már ismét elemében van.

Kálmán Zoltán, Kaposvár, 2006. július 4.

Tags: ,

No Responses to “Motoros paradicsom”

  1. Svédáné Marton Erika június 9, 2007 at 9:41 du. #

    Szi Zoli!
    Szenzációs a beszámoló, gratulálok.Sok ismerős helyet említettél,imádom a hegyeket, a Dolomitokat… Sok évvel ezelőtt jártunk az olasz Dolomitokban,tavaly a Predil, a Vrsic hágó,a Mangart,előtte Bled, Bohinj,stb.Július első hetében a Grossglocknert szeretnénk megcsodálni, és jó lenne Heiligenblutban megszállni. Említetted, hogy az előző évben arra
    jártatok. Nincs valami jó szálláscímed? Örülnék, ha lenne valami jó ötleted, amit megosztanál velem.További jó utakat kivánok: Erika

  2. K75RT július 14, 2006 at 12:02 du. #

    Megjártuk mi is, hétfőn jöttünk haza. Hihetetlen jó volt. Mi az itt ajánlott teseroi szálláson laktunk (Albergo Pozzole). Rendben volt minden, 35 Euro volt félpanzióval fejenként egy éjszakára. Tiszta, csendes, jól főznek, a motorjaink a garázsban álltak éjszakánként, kérni sem kellett, maguktól ajánlották föl (ingyen). A táj pedig….nem nagyon lehet azt leírni, mint ahogy a kanyarokat sem. Régen motorozom, de óvatos duhaj vagyok, mégis jó, ha 1 centi van a "majrécsíkig" a gumijaimon….

  3. samat július 9, 2006 at 2:10 du. #

    Szia Zoli!

    Nagyon jó a beszámoló! Szép túra lehetett! Amit hiányolok, az egy két kiegészítő adat. Milyen gépekkel mentetek, és az árak is érdekelnének. Mennyibe került a túra, és egy kicsit lebontva hogy lehessen kalkulálni az ilyenekkel. A barátotoknak meg mielőbbi gyógyulást, nektek meg sok sok balesetmentes km-t kívánok!!

Szólj hozzá!