Németország 2004 szeptember

 1. nap  Ratingen – Füssen
Ratingen – Köln – Heidelberg – Mosbach – Bad Mergentheim – 290-es – 6-os kelet – 7-es dél – Ulm – Kempten – Füssen
Táv: 750 km     Térkép

Az szeptemberi motorozáshoz szerencse kell és mivel ebben az évben ebben alig volt részünk – nagyon sokszor esőben motoroztunk – most statisztikai alapon abban reménykedtem, hogy jó idő lesz és készíthetek végre néhány napfényes felvételt azok után, hogy hetekig az irodábna molyoltunk kora reggeltől késő estig. Nos a nagy számok törvénye alapján valószinüleg jövőre lesz sok napsütés. Németország szürke, nyálas felhőkbe burkolódzott, és a két nap alatt háromszor láttam az árnyékomat, mindössze 1-2 percig.

Ratingenből szeptember 25-én indultam. Reggel már 6 órakor fenn voltam, alig vártam, hogy felfűthessem a hengereket és adhassak nekik egy nagy marék gázt. Jó nagyot reggeliztem, összepakoltam és mentem. Még beugrottam egy nagyítóért és egy körömvágó ollóért a Wallmart-ba -egyik sem volt, de legalább meleg volt odabenn. Kölcsönkértem egy filc markert a szálloda portáján, hogy behúzzam a tervezett útvonalat a térképre Füssenig. Többnyire mellékutakat választottam. Az eső miatt szerettem volna elkerülni a térkép lapozgatást, ezért lekörmöltem egy utvolaltervet. Németországban bámulatos mennyiségű út van. Nem is csodálom, hogy már alig látok autót GPS nélkül és a motorokra is egyre többen szerelnek.

Az első autópályakijáratnál tévedtem el először – épphogy felhajtottam már le is kellett volna menni. Nem elég, hogy túlszaladtam rajta ráadásul nagyot fékeztem és a hátsó kerék veszélyesen elindult, hogy megelőzze az elsőt a fehér festékcsíkokon.

Kölnig autópályán mentem. A terv az volt hogy szorosan a Rajna mellett maradok. Ez sikerült is, amíg az egyre szűkülő utcácskák egyszer csak véget értek egy parkolóban, ahonnan csak visszafelé lehetett menni. Innen inkább a térképet néztem, mint a reggel sebtében összetákolt utitervemet. Az 555-ösön leszaladtam Bonnig.

Sankt Goarból indul a hajó

Bonn közel van Kölnhöz. Itt átmentem a jobb partra és a 42-esen követtem a Rajnát. Ez egy elég sűrűn lakott terület. Koblenznél visszamentem a bal partra, mert a térkép nem mutatott hidat Bingen előtt és még annak a környékén sem egészen Wiesbadenig. Nincs is. A Rajna ezen a szakaszon nagyon széles és dombok között folyik. A települések kicsik, az átmenőforgalmat kompok bonyolítják. A Rajna menti várak és kastélyok többsége Koblenz és Wiesbaden között van. A falvak nagyon szépek, a jelentős turizmus miatt sokat megőriztek régi épületeikből.

Sankt Goarban megálltam egy kicsit körülnézni. Egy látványpékségben vettem két egér formára gyúrt péksüteményt. Ezt az ötletet érdemes ellesni. Az egér szeme mazsolából van. A turistáknak itt árulnak méter magas söröskorsót és egyedi faragott kakukkosórát (350 EUR feletti vásárlásnál ingyenes házhozszállítással).

Sankt Goar

Bingennél délnek fordultam Ludwigshhafen és Mannheim felé. Ezek olyanok, mint Buda és Pest a Rajna két oldalán. Egy nagy iparvidék az egész terület hatalmas kikötővel. Innen már nincs messze a talán legkedveltebb túristaközpont Németországban – Heidelberg.

Heidelberg

Heidelberg aznap nagyon vidám volt. Nagy parádét csaptak, a város tele volt kamionokra szerelt színpadokkal, kolbász és sörárúsokkal, minenütt tömeggel, rengeteg turistával. Motorok is szép számmal parkoltak a Neckar partján.

Meghallgattam egy Brazil, egy Rock and Rool, egy jazz és egy Rockzenekart míg elrágcsáltam egy hot dogot. Hát mindegyik isteni volt.

Summertime ...

Heidelbergben öt éve voltam utoljára. Akkor is felhős volt az idő. Majd legközelebb lefényképeztem napsütésben. Meglátogattam a régi hidat (Alte Brücke) a tükröt tartó majommal és az egerekkel. Az 1788-ban épült kőhíd környékén érdemes parkolni. Innen könnyen elérhető a régi városközpont, a vár és a bevásárlóutca.

Az öreg híd majma.

A bolhapiac Heidelbergben

Fapapagájok

Heidelbergből a Neckar mellett indultam tovább kelet felé. A Neckar keskeny és több híd van rajta Heidelbergtől keletre. A 37-es út az északi parton fut. A látványos vízparti útvonal egyik nevezetessége a Zwingenbergi kastély.

Zwingenberg kastélya

A 37-esről a 292-esre Mosbach és Bad Mergentheim felé kanyarodtam, majd a 290-esen délkelenek a 6-os autópályáig. Mivel már későre járt az idő, a 7-esen lerohantam délnek Ulm, Kempten, Füssen felé. Az autópálya a 138-as kijáratnál véget ér. A Füssenig hátralévő kb. 20 km-es szakaszt tök sötétben és zuhogó esőben tettem meg. A szembejövők tökéletesen elvakítottak. Többször majdnem megálltam, mert az nemhogy az utat, de a fehér csíkokat és az útjelző karókat sem láttam.

A harmadik helyen kaptam szállást. A Wiesbauer fogadóban szálltam meg éjszakára a Hopfensee partján. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ide keveredtem. A szállással nagyon elégedett voltam, sokat foglalkoztak velem, a motor a fedett fészerben éjszakázott amíg a teljesen átázott kabátom a picében száradt. Felkészültek a motorosokra. Bőséges és jó volt a vacsora. A tulaj szerint a tó körül 6,5 km-es gyalogút vezet és a környéken jó időben sok a kiránduló akik általában betérnek a fogadó éttermébe.

Látnivalók

Felső-Közép Rajna völgye
A Loreley völgyként is ismert terület Koblenztől délre Bingenig terjed. A 2000 éves kereskedőutat, ami a Mediterrán vidékeket kötötte össze az északkal, az UNESCO 2002-ben védetté nyilvánította. Itt van a Loreley szikla, amely legendákat ihletett. A part menti utakat ősi várak őrzik.
Sankt Goar
A Rajna völgy egyik gyöngyszeme. Itt van Rheinfels vára.
1-2 óra
Heidelberg
Túrista hivatal:
Willy-Brandt-Platz 1, 69115 Heidelberg
Tel. +49 (0) 62 21-1 94 33
Fax +49 (0) 62 21-1 38 81 11
E-Mail: touristinfo@cvb-heidelberg.de
3-6 óra
Zwingenbergi kastély

Szolgáltatások

Wiesbauer fogadó
Familie Köpf
D-87629 Füssen/Allgäu
Wiesbauer
Telefon +49-8362-7933
Fax +49-8362-37345
E-Mail: gaststaette-wiesbauer@t-online.de

 

Brazilok zenélnek a heidelbergi Öreg hídnál

 2. nap  Füssen – Budapest
Füssen – Schwangau – Deutsche Alpenstrasse – Rosenheim – Salzburg – Bécs – Budapest
Táv: 850 km    Térkép

Másnap reggelre elállt ugyan az eső, de a felhők továbbra is alacsonyan maradtak. Neuschwanstein tornyát időnként eldugták.

Hochenschwangau

Füssen és környéke a királyi kastélyokhoz méltó rendezett környék. Hibátlan célpont minden utazáshoz. Szívesen eltöltenék itt hosszabb irdőt is ha nem esne. Majd visszamegyek. A környék nevezetességei a Füssen melletti Schwangau két királyi kastélya Hochenschwangau és Neuscwanstein (1869-1886).

Hochenschwangau

Neuschwanstein igen magasan van. Sokat kell hozzá gyalogolni meredeken felfelé. Buszok és lovaskocsik járnak az úton a lustábbaknak. A kastélyairól híres Ludwig ősi német lovagvárat kívánt építeni. A meseszerű kastélyhoz mesébe illő helyszínt talált nem messze a szülői háztól, Hochenschwangau közvetlen szomszédságában.

Sziklaormok szakadék, vízesés, havas hegycsúcsok veszik körül díszletként a hatalmas ingatlant, ami belülről a mai napig részben befejezetlenül áll. Ahelyett, hogy bementem volna, inkább azzal töltöttem az időt, hogy amennyire lehetett körüljártam a kastélyt, átgázoltam egy hangos olasz csoporton, átmentem a Mária hídon és felmásztam a szemközti hegyre, ahonnan már lefelé nézhettem a kastélyra és a környező tavakra.

Neuschwanstein bejárata

Lohengrin

Kb. 12-ig rohangáltam a várak körül. Ide vissza kell jönni egy kicsit hosszabb időre. A Deutsche Alpenstrasse vonalát követve indultam tovább Berchtesgaden felé. Az Alpenstrasse viszont hatalmas kerülőket tesz, és végigjárni nagyon időigényes.  Végül kb. Rosenheim magasságában úgy döntöttem, hogy felmegyek északra a 8-as autópályára és az esős, szeles autópályán hazáig csak tankolni álltam meg.

 Látnivalók

Füssen    
A 700 éves városkát a Romantische Strasse és a Deutsche Alpenstrasse is érinti.

Turisztikai információk:
Németül: +49 (0) 83 62 – 93 85 33
Angolul: +49 (0) 83 62 – 93 85 34
tourismus@fuessen.de

Hohenschwangau   
Bajor királyi kastély Hohenschwangauban 1-2 óra.

Neuschwanstein   

A kastélyairól híres II. Ludwig bajor király romantikus mesekastélya. Múzeum
Hohenschwangau
Telefon +49 83 62 939 880
E-mail: svneuschwanstein@bsv.bayern.de

2-3 óra

 Utak

Romantische Strasse

Témaútvonal Würzburg és Füssen között

Deutsche Alpenstrasse   
A Deutsche Alpenstrasse Bajorország látványos tájain vezetett témaútvonal. A Bodeni tótól Berchtesgadenig kanyarog. Az út építésének ötlete 1927-ben született. A náci németország nemzeti kiemelt projektként kezelte az építését. 105 híd, 15 alagút, 10 viadukt volt az eredeti terv. A projektet teljesen még ma sem fejezték be. Még 5 szakasz hiányzik. Jó minőségű, rendesen kitáblázott utak, sok turisztikai információ. Az aszfalt errefelé kiváló, a táj meseszép.
A weben találsz túraötleteket az út nyugati és a keleti felén.

Tags:

No Responses to “Németország 2004 szeptember”

  1. kisnyers május 24, 2008 at 8:52 du. #

    Lenyegretoro,de elvezetes cikk,izmos tavokkal..A paripadrol is szivesen lattam volna kepet.
    Jobb idot a tobbi turahoz:))

Szólj hozzá!