Nordkapp MGP-vel

Állok a falitérkép előtt, böngészem, méregetem. Magyarország vállmagasság alatt van, a cél a plafon alatt. Nem is lehet sokáig nézni ennyit felfelé. Ha kis hazánk vízszintesen egy arasz, akkor tervezett utunk légvonalban legalább hét Magyarországnyira van csak oda és azután haza is kellene jönni, mert állítólag hideg van ott télen – bár azt mondják hideg van ott nyáron is. Szerintem itt egy hét múlva már csak a káosz lesz megtalálható a csomagok között.

 1. nap: Július 7
Nekem július hetedike az első nap. Kilencre beszélünk meg találkozót Eperjesen. Az expedíció négy főt számlál, három motoron. Hat oldaldobozt, három hátsó dobozt és két hengerzsákot viszünk tele csomagokkal. Tomáék és Attila némi előző este Kassáig merészkedtek, én inkább vállalom a korai kelést. Ötre állítom be az órát, de négykor már fenn vagyok. A moci lecsutakolva és felmálházva vár lenn. Forgalom semmi, kicsit hűvös, de kellemes az idő. Szép lassan megyek, de így is nyolcra a találkozó helyén vagyok. A többiek, pontosan időben érkeznek, és együtt indulunk, a Lengyel határ felé.
A határon csak személyit veszek elő, kíváncsi vagyok kérik-e valahol az útlevelet, de nem kérik sem itt, sem később. A szigorúbb határokon a forgalmit kérték még. Lengyelországon szép tempósan átvágunk. Az útvonalat azért terveztük erre, hogy elkerüljük a Tátrák útjait és Lengyelország nagyvárosait. Felesleges lett volna Krakkón és Varsón átvergődni, ha csak utazunk. Egy kisebb városban így is leszakadok, Toma egy lehajtót vagy 120-szal vesz, Atti még követi, de épp a belső sávban előztem, nem mertem befékezni, nehogy belém szaladjon a mögöttem lévő. Intek, hogy várjanak ott, majd érzésből letérek valahol, átvágok egy gyártelepen, két udvaron aztán már vissza is keveredek az útra.

Estére elérjük a Mazurskie tavakat, a szállás Augostowban le van foglalva. A környék szép, megérne egy külön utat. Mi csak gyorsan megvacsorázunk egy stégen, majd alvás, reggel korán indulunk tovább.

 2. nap: Július 8

A Lengyelek elég rendesen vezetnek, a többség lehúzódik. Kevés motorost látunk, azok is lazán értelmezik a biztonsági előírásokat – vagy lehet, hogy a Cowboy kalapot itt elfogadják bukósisak helyett?

A Litván határon nincs sor, gyorsan átjutunk. Rengeteg használt autót szállító kamion van a parkolókban. Kis kitérőt teszünk, Vilnius felé. Az útminőség a hazaira emlékeztet, viszont építkeznek. Pár év múlva itt is jobb utak lesznek, mint nálunk. Vilniusban könnyű megtalálni a belvárost. Megállunk a főtéren, szétnézünk, körülmotorozzuk a várat és egy kávézóban landolunk.

A littván-lett határon meglepően nagy a tömeg és hosszú a sor. Óvatosan előre osonunk, gyanítva, hogy majd hátrazavarnak minket, de nem szólnak, mehetünk gond nélkül. Riga igazi nagyváros. Sok motorossal találkozunk a bevezető úton. Üdvözöljük a Balti tengert, majd újfent kávézót keresünk. Egy hangulatos téren pihenünk, sétálunk egyet. Lassan esteledik, indulnunk kell, mert kicsit több mint 300 km van még aznapra és még egy határ. Lassan kivergődünk Rigából és északnak száguldunk a Via Baltikán. Kényelmes széles út két oldalán végtelen erdőkkel. Toma előtt egy őz sprintel át. Félúton rövid pihenőt tartunk egy elágazásban, ahol egy sereg kölyök veszi körül a motorokat. Rendesek, illedelmesek, csak nagyon kíváncsiak. Különösen a GPSsel nem bírnak betelni. Este 11 óra van, és épp hogy csak szürkül.

A következő határ nem gond, éjfél után vagyunk Tallinban. A GPS szerint közel a szállás, csak az a gond, hogy Tallin utca szintű térképén kívül esik, ezért csak légvonalban látjuk a követendő irányt. Érdekes barangolásba kezdünk éjjel fél kettőkor. Először az ipari kikötő hosszú árnyékai között gurulunk át, majd egy szeméttelepen. A kátyús úton vergődve egy repülőgéproncs mellett már kicsit ráfagyott az arcunkra a mosoly. Végül egy üdülőkörzetben lyukadunk ki, de a szállás még mindig nincs meg. Földúton bevergődünk egy építkezésre. Én jól elvagyok a GSsel, de az LTt nem ide találták ki, Atti hősiesen küzd vele. Kettő után találjuk meg a szállást. Már csak nevetünk a fáradságtól.

 3. nap: Július 9

Másnap valami pofonegyszerű úton jutunk vissza Tallinba. Először a kikötőt derítjük fel, megvesszük a jegyeket a kompra, azután irány az óváros. Egy árnyas parkolóban hagyjuk a motorokat, majd megkérjük az ott képeslapokat és könyveket áruló leányt, hogy vigyázzon már rájuk. Toma először felkötözi a dzsekiket is az ülésre (van vagy 30fok), aztán mikor egy enyhén szólva gyanús alak a közelben ül le és a motorokat figyeli, inkább le is szedi.

A tallini óvárosban bolyongunk, tornyokat és templomokat nézegetünk. Nagyon kellemes hely, a turistaforgalom elfogadható, nem túlzsúfolt. Egy téren középkori piac fogad. Csak korabeli ruhákban lehet árulni, és csakis saját készítésű holmikat. Tetszik a buli, és itt még az árak is elfogadhatóak. A sarkon a rosszakat kalodába lehet zárni, egy kovácsmester a helyszínen izzítja a vasat, odébb egy nyárson egész malac sül, miközben mutatványosok szórakoztatják a tömeget. A rövid pihenő után visszaballagunk a motorokhoz. Tomáék vesznek egy könyvet 38 kilós biztonsági őrünktől.

Kompra szállunk, ahol egy kicsit elpilled a társaság. Helsinki előtt rengeteg kis sziget van a tengeren, a parthoz közeli szigeteken a kis házakat nézegetjük, miközben a helybeliek a kompon az italboltot támadják. Kis kerekes kocsin szállítják a piát a rakpartra. Mi is legurulunk a kompról. Rövid iratellenőrzés után engem félreállítanak. „Zigarett? Alkohol?” Pont nálam? Nehezen állom meg nevetés nélkül, de a jókedvem hamar elmúlik, mert a vámos kipakoltatja a dobozaimat, amiket egy egész estébe telt bepakolni.

Helsinkiben megyünk egy kört motorral, majd megkeressük az ifjúsági szállót. Ez az utolsó foglalt szállásunk. Az utcán két olasz motor parkol mellettünk, ezek már megjárták az utat, ahová mi még csak megyünk. Este sétára indulunk. A belvárosban mindenki a padokon és a füvön fekszik, beszélgetnek. A vacsora kedvéért eltöltünk pár órát egy igen meleg étteremben. Nem gondoltam volna, hogy Finnországban fogok hőgutát kapni. Hazafele sétálva megállapítjuk, hogy gyakorlatilag matt részeg az egész város. Minden járdán, kapualjban, padokon vagy csak egyszerűen a füvön félkómás emberek. Igaz, hogy szombat este van, de itt akkor is láthatóan nagyon komolyan veszik a vedelést, ipari méretekben mérve is.

 

 4. nap: Július 10

Reggel gyorsan távozunk Helsinkiből. Végtelen út következik, tavak és erdők váltogatják egymást. A települések ritkulnak és a forgalom is érezhetően csökken észak felé. Déltájt letérünk az aszfaltos útról, és egy rövid földút végén egy tóparton épülő rönkház mellett leparkolunk. A szomszédos épületből kisétál egy finn úriember, egy szál alsógatyába és egy fél szendvicsbe öltözve. Jóízűen falatozva kérdi, hogy segíthet-e valamiben. “Csak fürödni szeretnénk, ha szabad. – Persze, semmi akadálya” – megmutatja, hogy hol lehet kényelmesen csobbanni. Isteni érzés a tiszta, kicsit vöröses árnyalatú víz ebben a nagy melegben. Jól esik pár percet úszni a hosszú távok után. Estig semmi érdekes sem történik. Ouluban, egy tengerparti kemping bungalowjában alszunk. A tengerparton éjfél után is teljesen világos van, nincs nagy tömeg, de azért jópáran vannak kinn, fürödnek is néhányan.

 5. nap: Július 11

Reggel Rovaniemi felé indulunk. Kicsit lassan indul be a nap – kemény 26 km után már megállunk, tankolni, kávézni, valami reggeli-pótlót enni. Hamarosan elérjük Rovaniemit, a lapföld sarkkörön fekvő fővárosát, a télapó lakhelyét. A szokásos fotózás után szétnézünk az ajándékboltokban. Gyakorlatilag nincs olyan eszköz a világon, amire ne lehetne rányomtatni a Télapót vagy a Polár jelzést. Az pedig végképp nem gondoltam volna, hogy a sarkkörön ilyen meleg lesz.

Ahogy tovább tartunk észak felé, a települések tovább ritkulnak. Az út minősége kiváló, sehol egy kátyú. Estére elérjük az Inari-tavakat. A tavak partjára csak a sziklákon lépkedve lehet kijutni. A kövek között mindenütt csillogó víz lenyűgöző a látvány, csak a milliárd szúnyog zavaró némileg. Nyugatnak fordulunk és keskeny, hullámzó úton haladunk folyamatosan szembesütő nappal a Norvég határig. Körülbelül éjfélre érünk oda. Nem EU, ezért megállunk, de sehol egy teremtett lélek. Az útlevél pihen tovább a dobozban.

Karasjokban az ifjúsági szállást keressük, amit egy husky farmon találunk meg. A fiatal tulajdonosnő kutyákat tenyészt, lovakat tart és hagyományos faházakat ad ki éjszakára. Leesett állal nézünk szét. Minden korabeli állapotú, vagy annak megfelelő új. Egy faházat bérelünk, ami kívülről vagy kétszáz évesnek látszik, de belül friss a faborítás. Két szoba meg egy kakasülő. Azt Atti kapja, hadd horkoljon magasan. Lehet fenn vagy negyven fok, mert Toma jól befűtött a fás kályhába. A „konyha-étkező” egy függőszék, egy rudakból tákolt ülőke, meg egy lapos kő asztal.

 6. nap: Július 12

Korán reggel kimegyek fotózni, az első kennelben kölyökkutyák játszanak. Nagy a felfordulás, főleg mikor az egyik egy fél szarvaslábbal kezd körbe futkározni. Errefelé télen aktívan használják a kutyaszánokat, időnként csak azzal lehet közlekedni.

Na induljunk, vár az észak! Folyamatosan tavak és a hegyek között haladunk, itt már kezd hűlni az idő, aztán nemsokára beborul, és elő kell venni az esőruhát. Nem esik igazán, csak néha rákezd, viszont egyre erősebb a szél. Aztán még erősebb. Aztán ezt már nevezhetjük orkánnak is. Rövid lazítás a tengerszoros alatt átvezető alagútban. Nagyon meredeken megy le, majd jön fel. Legalul van vagy négy-öt fok, és a szmog is megáll. Megállapítom, hogy nem mi vagyunk a leghülyébbek, hogy motorral jövünk erre, mert van aki biciklizik. Kinn a helyzet változatlan. A legrosszabb az, amikor egy fennsíkra érünk, ahol semmi sem véd. Itt már rég nincsenek fák, semmi sem állja útját a szélnek. Méterekkel tol arrébb. Érdekes élmény egy erősen jobbra bedöntött motorral balos kanyart bevenni. Igazán akkor izzadtam le, mikor egy csúszósabb részen érzem, hogy a hátsó kereket ki-ki mozdította a szél. Az alumínium dobozok nagy sík felületei vitorlaként húzzák oldalra a gépet. A fizető kapuhoz érve keresztbe állunk az úton, szembe a széllel, mert oldalról kapva nem bírjuk tartani a vasakat.

A Nordkapp nagy parkolójában küzdöttünk pár kört. itt lehetetlen lerakni a gépeket, csak egy ház szélárnyékos oldala mellett sikerül stabilan megállni. Egy olasz motoros beállt két lakókocsi közé, leszállt, majd kinyitotta egy pillanatra a hátsó dobozát. Mintha felrobbant volna, a szél egy pillanat alatt mindenét kiszippantotta a dobozból.

Kimegyünk a Polár emlékműhöz, pár gyors fotó erejéig, azután bemenekülünk az épületbe, lehámozzunk a ruháinkat. Itt benn egész elfogadható a Nordkapp. Egy hosszú, meredek sziklába vésett folyosón le lehet jutni egy vetítőterembe, meg egy panoráma helyiségbe is. A folyosó oldalában kápolna is van.

Az étteremben ücsörgünk, melegszünk, képeslapot írunk, várunk, szóval nagyon nincs kedvünk elindulni. Fárasztó egy küzdelem volt idefelé megtartani a vasakat ebben a szélben. Végül ráveszem a csapatot az indulásra, azzal, hogy, addig menjünk amíg nem esik és száraz úton tehetjük, mert esőben aztán fújhatjuk. Felcihelődünk, egy sarkkutató expedíció hősiességével elérjük a motorokat. Szerencsénk van, visszafelé már nem olyan küzdelmes az út. Tankolás után Hammerfest felé fordulunk, ami kitérőt jelent, de látni akarjuk. Hogy miért, arra már nem emlékszem, de itt semmi látnivaló nincs. Szóval vissza is jövünk amerre mentünk és Alta felé indulunk. Az odavezető út már sejtet valamit Norvégia látványvilágából, itt van az első igazi fjord amivel találkozunk. Altában másodszorra sikerül szállást találni, a motorok egy bevásárló központ mélygarázsában alszanak.

 7. nap: Július 13
Reggel sajna borús napra ébredünk, gyakorlatilag esőruhával indítunk. Egész nap megyünk, kétszer kompozunk is. Az Eurót nem szeretik elfogadni, de kártyaleolvasó van a jegyszedők övén. A táj egyre szebb, még a borús idő ellenére is. Estére Tromsoba érkezünk. Az ifjúsági szálló tele van. Végül hotelben szállunk meg. Drága, de nem bánjuk, át kellett melegedni, és szerencsére padlófűtés van a zuhanyzóban. Reggelig minden holmink megszárad.

 8. nap: Július 14

Reggel magyar szót hallunk miközben felmálházzunk mocikat. Egy Toyota terepjáróból Angliában élő hazánkfia száll ki. Kicsit beszélgetünk,  ők még most tartanak északra és Finnországon keresztül jönnek vissza, nagyon örül nekünk. Mellékesen elszörnyülködik, hogy milyen drága ország Norvégia. Neki!

Megint későn indulunk, de mostanra már teljesen felborult az időrendünk. Éjjel kettőig mindig simán megyünk, fáradság nélkül. A helyiek is így élnek, éjjel aszfaltozzák az utakat, hordják a szemetet, bicajoznak és a legdöbbenetesebb az volt mikor éjjel egy óra tájban golfozni láttam valakit.

Tromsot elhagyva másfél órát kell várni egy kompra, de már nincs kedvünk visszafelé kerülni. Az idő javul, borult ugyan de nem esik. Útközben megengedünk egy rendes ebédet magunknak egy steakhouseban. A pincér nagyon rendes, még a kompjáratoknak is utána telefonál a további útszakaszunkra. Egész pontosan a Lofoten szigetek felé, ugyanis erre tartunk. Kétszer is kompolunk, majd egy alagút után csak állunk leesett állal. Leírhatatlan a látvány. Meredek sziklás hegyek közé ékelt csendes-békés tóparton vagyunk, mély éjszakai csöndben. Helyenként vízesések füzérei zúdulnak alá. Lassan, szinte lépésben haladunk, aztán gyorsítunk, aztán újra lassítunk. A táj nem engedi, hogy elszáguldjunk mellette, meg az út közepén alvó birkák sem.

Egy régi kedvenc könyvem pár sora jut eszembe: „A fjordok kellemes barokk jelleget adnak a kontinenseknek. Én például partvonalakat tervezek. Díjat is kaptam Norvégiáért” (Szlartibartfaszt Bolygótervező, Galaxis Útikalauz Stopposoknak). Nem csoda, megérdemelte.

A szállásunk egy, a szórólap szerint „tradicionális halászépület” – valójában egy mini faház. A tulaj odaadta a kulcsot, majd ment vissza halat belezni. Az érmés zuhanyzó külön épületben van, de már nincs kedvem visszaballagni, inkább a hideg vizet választom.

 9. nap: Július 15

Reggelire mindenféle száraz vackokat rágcsálunk a katasztrófa sújtotta kis faházban. Érdekesen néz ki mikor négy háromheti dobozlakó életmódra berendezkedett ember nyolc négyzetméteren kipakol. Főleg ha vizesek a ruháik.

Induláskor pont elkapunk egy érkező motorost Japánból. Egyedül megy és most éppen Irakon át tart hazafelé. Kispályások vagyunk mellette.

Kicsit visszamotorozunk a szigeten, hogy a nyugati parton jöhessünk le. Egyformán szép mindenhol, de menni kell, a komp 14:30-kor indul. A vége felé már igen nagy sprintet vágunk le, felváltva állunk meg egy-egy percre fotózni, aztán tovább. Amit igazán sajnálok, hogy a Viking múzeum mellett csak elhúztunk. Nagy hajrával percre pontosan a kikötőben vagyunk, ahonnan a komp 20 perce ment el az idei menetrend szerint. Több órás várakozás következik. Gondolkodom, hogy akár vissza is lehetne menni kicsit, de aztán leülünk enni, majd Toma és Atti az asztalra borulva elalszanak. Én is csak a környéken nézek szét. Közben egész szép tömeg jön össze és amikor végre befut a komp, kiderül, hogy nem is fér fel mindenki.

A kompról megcsodáljuk a felhőkbe vesző szigeteket. Kicsit beborul, hideg van és szitál az eső. Teljes polár és esőruha szerelésben punnyadunk a fedélzeten. Egy helyi fickó strandpapucsban és polóban jön ki. Ez sem komplett. Na jó, megszokta. Majd két 6-8 év forma kislány vágódik ki, egy száll atlétában. A fickó (az apa) csak rájuk néz, aztán hagyja, hogy csináljanak amit akarnak. Kergetőznek. Tíz fokban, esőben, atlétában. Na gondolom, ha itt lenne az anyjuk, mit kapnának! Két perc múlva meg is jelenik, szintén pólóban és leül újságot olvasni. Na jó hagyjuk a feltételezéseket.

Dokkolás után rövid tankolás, majd húzunk délnek, mint a vadlibák, csak kicsit tempósabban. Késő este esünk be egy tóparti kempingbe. A recepció már zárva, de mielőtt sikerülne felhívni a kiírt telefonszámot már meg is jelenik az ügyeletes. Szabad faház van, de fizetni csak koronában lehet. Összerakunk egy kis vacsorát az eddig betárolt hideg kajákból aztán alvás.

 10. nap: Július 16

Másnapra csak utazás van betervezve, de ezen a vidéken mindenhol szép menni. Na ezért egy fjord felé csak lefordulunk. Mindegyik más. Ezt például hatalmas lecsiszolt sziklatömbök fogják közre. Kimegyünk gyakorlatilag a nyílt óceánig, a végén természetesen kompolni kell kicsit, ha nem akarunk visszamenni. Az esti cél Trondheim, de kinézünk előtte egy félszigetet, aminek a végén több kempinget is jelöl a térkép. „Majd este látjuk Trondheim fényeit” szólt a terv.  Szép kis mellékút vezet be a félszigetre, Toma megy előre rendületlenül, nekem kicsit gyanús, hogy a legutóbbi tábláról eltűnt a Bungalow jelzés, de azért megy. Megnézzük Johansonék portáját, majd átvágunk Jürgensenék udvarán is. Toma megy. Kicsit imbolyog néha a röhögéstől, de megy egészen a félsziget végéig megnézni Trondheim fényeit. Hát megnéztük. Hajnali egykor itt állunk egy kopár tengerparton. Hol egy ágy? Egy helyi szórólap alapján kinézünk egy motelt, kb 10 km-re innen, telefon majd irány a szállás. Inkább afféle bárnak tűnik a hely, de egy éjszakára elmegy.

 11. nap: Július 17

A reggelit nem viszik túlzásba, de azért egynek elmegy. Reggel Trondheimbe érkezünk. Itt valami katedrálist kell keresni. Kb 80-nal elhúzunk mellette jobbról, majd visszafordulunk és 90-nel elhúzunk mellette balról is. Végül csak megállunk. Szép nagy ház rózsával befuttatva. Feltűnően kevés a turista. Konkrétan csak mi. Összehasonlítva az útikönyv fotójával van némi hasonlóság. Én próbálom magyarázni, hogy még a szomszéd épületek felhúzása előtt készülhettek a fotók, de leszavaznak. Menjünk, keressünk egy másik katedrálist. Kis kóborlás után – melynek során végigmotorozunk a lezárt és turistákkal tömött, macskaköves sétálóutcán – kiderül, hogy tényleg van másik. Kicsit nagyobb. Lefotózni nehéz, mert akkora, hogy nem lehet befogni a fényképezőbe rendesen. A katedrális belseje nagyon sötét, kimondottan kevés ablak van. Hiányoznak a megszokott nagy festett üvegfelületek is. Szerintem a téli zord időjárás miatt lehet. Menet közben figyeltem, hogy minden tábla igen erősen van kitámasztva, a fennsíkokon pedig láttam kötelekkel lehorgonyzott faházakat is. Érdekes idők lehetnek errefele télen. A parkolóban magyarokkal találkozunk, aznap még kétszer összefutunk velük.

A Trollstigen felé indulunk tovább. A fjordok kerülgetése kicsit megtréfál minket, konkrétan majdnem leszárad a tank. Nem árt gyakrabban tankolni. A Trollok útja valami félelmetes. A meredek sziklán felkanyargó szerpentin, a vízesésen átívelő híddal nem véletlenül kerül be minden útikönyvbe. Fenn megpihenünk, átsétálunk a kilátópontra. Ezernyi apró kő-gúla van minden talpalatnyi helyen, a látogatók emlékei.

Tovább a térkép zöld jelzése miatt egy mellékutat választunk. Jutalmunk ezért Geigranger városka, és a hozzátartozó fjord. Meg is alszunk itt, ezt nappali fényben is látni kell.

 12. nap: Július 18

Ébredés után azonnal visszamotorozunk a szerpentinen ahol lejöttünk a városba. Itt a fjord gyakorlatilag függőleges sziklafalak közé van beékelve, és az egyiken még egy hatalmas vízesés is látható. Épp egy tengerjáró hajó érkezik. Megdöbbentőek a méretek. A kikötőben álló komphajó, amelyre azért felfér pár kamion, egyszerűen eltörpül az óceánjáró mellet. Az csak oldalmotorokkal, egy helyben tud megfordulni, hogy visszaindulhasson a nyílt vizekre, ami innen közel negyven kilométerre van. A városból szintén egy szerpentin vezet ki. Igazából nem nagy a magasság, kb ezer méteren vagyunk, de az abszolút nulláról indul. És jön az újabb meglepetés. Befagyott tó. Júliusban. Hát nem tóparti fürdőzésre jöttünk, az már biztos. Kicsit lejjebb ereszkedve viszont teljesen nyárias a terep. Bergenbe tartunk, ami híres a halpiacáról, kidőlt-bedőlt faházairól, valamint arról, hogy az év felében esik az eső.

A belvárosban keresünk szállást, aztán sétára indulunk. A tengerparti faház-sor vidáman néz ki, szerintem részeg tengerészek ácsolhatták őket.

 13. nap: Július 19

Reggel Atti elindul haza, innentől sztrádára áll és gyakorlatilag egyhuzamban, egy alvással hazáig megy.

Én ma szervizbe megyek. Indulás előtt cseréltettem fékbetéteket, de az új betétek hátul vasig koptak és kritikussá vált a helyzet. Visszafelé jövet olyan motort láttok, amilyet még soha. Pontosabban egy tanulómotorost, aki mögött ott ül az oktató. Egyiket sem irigylem, részint egyből két személlyel tanulni nem egyszerű, másrészt meg az oktatónak is kell bátorság. De ami igazán meglepő, az kétoldalt a hátsó csomagtartón egy-egy csőkapaszkodó, amin komplett kormányfelszerelés van, fékkarok és gázmarkolat az oktatónak.

A nap esőben és hidegben telik. Kora délutánra teljesen átázom. Előbb a csizma aztán az esőnadrág adja fel, szerencsére a dzseki kitart. Egy benzinkút mosdójában száraz ruhát veszek fel alulra. A csizmát kibélelem nylon zacskóval. Ez az ideiglenes megoldás estig kitart. Semmi érdekes nem történik estig, csak egy száraz helyre vágyom, amíg vágyam végül egy notoddeni hotelben teljesül.

 14. nap: Július 20

Reggel egész jó az idő, a szállástól csak pár percre van a Heddali fatemplom ami miatt erre kerültünk. Ez egy, az 1100-as évek előtt épült hagyományos árboctemplom. A mai szemmel szinte elképzelhetetlen, hogy faépület hogy bír ki közel ezer évet. Persze több helyen javították már, és épp most is vastagon lekenték valami védőréteggel, de akkor is. Kicsit utána néztem, azért nem volt egyszerű a templomok készítése akkoriban. Minden tartó és burkoló elem más-más fajta fából készült, aszerint, hogy nagy terhet kellett-e hordania, vagy inkább az időjárásnak kellett-e ellenállnia. A főoszlopokat (árbocokat), kiválasztották, majd kivágás nélkül legallyazták, hántolták, majd 15-25 évig lábon hagyták.  Az így kiszáradó fa nem repedezett és korhadt a beépítés után.

Következő megállónk Oslo. Találomra körbemotorozzuk a várost, de fogalmunk sincs, hogy mit is kellene megnézni. A központban lévő szoborparknál letesszük a motorokat, majd felülünk egy városnéző buszra. Menet közben az összes ázott lomb beköszön a buszba, ami gyakorlatilag végig arra megy amerre a már jártunk motorral. Elvisz a Kon-Tiki múzeumhoz is, de azt ma csak kívülről csodáljuk meg. Oslo túl vizes nekünk, inkább továbbmegyünk és átlépünk Svédországba.

Nem teljesen tiszta, hogy hol is volt a határ. Biztos volt egy tábla. Egy benzinkútnál egy bennszülöttet faggatunk, merre is kellene menni ahol kicsit érdekesebb a táj és szállás is van. Mutat egy utat, kis híd visz oda, szép sziklás a táj, turistalátványosság és szállás is biztos van. Letérünk a főútról a kis híd felé, amely az Erzsébet-híd másfélszerese. A táj is szép, de még Norvégia hatása alatt vagyok, azt nehéz überelni.

A Rum kiírás nem kocsmát jelöl, hanem szobát Az első szállás nagyon drága, a második árban jó lenne, de sajnos teltház van. Végül sikerül szállót találni egész elfogadható áron. Hajlandóak személyre számolni, így nem szorongunk egy szobában, külön alszom.

 15. nap: Július 20

Reggel esik. Az Interneten látjuk, hogy pont egy felhősáv alatt haladunk. El kellene engedni, hadd menjen. Esetleg valahonnan a környékről kompozhatnánk, mondjuk Göteborgból. Biztos ami biztos elmegyünk a városig és a kikötőig. Mire odaérünk kiderült az ég, a komp meg csak este indul, tehát rövid városnéző gurulás után továbbindulunk délre és ott kelünk ét Dániába.

Dánián bő gázzal áthúzunk Gedserbe, a kikötőig ahonnan Rostock felé kompozunk majd. A hajóra várva elgondolkodom, hogy írhatnék egy útikönyvet, „Másfél óra Dániában” címmel. Részletes taglalhatnám a Dán hegyvidékek és szurdokok útjait, vagy a Dán sivatagok dűnéinek élővilágát.

Közben megjön a komp. Ilyen rondát még nem láttunk. Mint egy hűtőszekrény egy ladikon. Na mindegy, csak ússzon. Felmotorozunk, majd jönnek a kamionok. Nem akarom elhinni, hogy hová képesek egyesek beállni kicsit szűken – éppen csak két-két centiméter marad mindkét oldalon. Kiszállni nem tud a sofőr, de azt a pár órát kibírja.

Jól bevacsorázunk az étteremben. Aztán fotózgatunk, a fényviszonyok egész különlegesek. Rostockban nem időzünk, hanem rögtön indulunk délnek, és közben szállást is keresünk. Krakow am See tábla. Csak nem Lengyelhonba tévedtünk? Nem, egy szállót találunk, ami szalmatetős apartman házakkal van körbevéve. Itt alszunk.

 16. nap: Július 21

Másnap irány Berlin. A kötelező látnivalókból a TV Tornyot választjuk, ami a legkényelmesebb módja a városnézésnek egy kávé közben. Még egy kis lődörgés, aztán indulunk. Egy utolsó pillanatban jött sms alapján eltalálunk a májusban megnyitott Holokauszt emlékmű szürke betontömbjeihez. Nyomasztó, félelmet keltő alkotás.

Berlinig sztrádán jöttünk, tovább nagyon nem szeretnék, ezért mellékutazunk. Megnézzük az Elba völgyét, estére Meissen igen szép városában pihenünk, egy Görög étteremben vacsorázunk, ahol a kiszolgálás nagyon figyelmes. Az étlapot nem igazán értem, ezért elmagyarázom, hogy mit szeretnék. Az ételt a séf hozta ki, hogy megtudja megfelel-e igényeimnek. Tökéletes volt. Este Drezdában aludtunk.

 17. nap: Július 22

Másnap már a hazaúté. Folyamatosan haladunk Prága felé. Kis pihenőre bemegyünk a városba. Toma ebédelni szeretne valahol, nekem az U-Fleku jut eszembe. Nem jártam még ott, de olvastam valahol az 1499-ben alapított sörfőzde étteremről Prága szívében. A GPS-ben szerepel, meg is találjuk, igazán hangulatos hely. A tangóharmonikás a Sárga Tengeralattjárót játssza.

Brno magasságában elegünk van a sztrádából, Ausztria felé innen már mellékúton megyünk. A határon ellenőrzik a motorok vázszámát, de nincs gond. Ausztriában megtaláljuk a legeldugottabb mellékutakat, aminek kifejezetten örülök. Sőt a legeldugottabbat is meg találjuk, erről még az aszfaltot is eldugták. Pár kilométert földutazunk. Egy kis faluban megállunk kévézni, ahol a pincérről azt próbáljuk megállapítani, hogy hány százalékban részeg 70 és 100 között.

A határon matricát és Turó Rudit veszünk. Kell egy kis hazai ennyi út után. Aztán Toma megkérdezi, hogy térjünk-e le mégis mellékútra. Ha már vettünk matricát akkor miért ne? Le is térünk, de csak Győrig megyünk, ahol elég durván elkezd sötétedni. Nem vagyunk mi ilyesmihez szokva, így aztán mégiscsak használjuk a matricát. Este végre nem kell szállást keresni, Tomáék GPSsel hazatalálnak, én meg megyek utánuk. Van már ott náluk egy megszokott szivacságyam.

 18. nap: Július 23

Reggel aztán én is hazaindulok Nyíregyházára a legrövidebb úton, Visegrád, Balassagyarmat, Galyatető, Eger, Bükk (szoktatás a kátyúkhoz), Miskolc, Tokaj érintésével. Már szinte hazaértem mikor a kilométeróra átfordult a 10000 km-en. Hát nem volt rövid egy út, de megérte, csodálatos tájakon jártunk, sok érdekes helyet megismertünk. Köszönet az útitársaknak, hogy hívtak erre az útra, hogy végigmentünk. Már régen szerettem volna a Nordkappra eljutni, most végre sikerült.

http://www.arktikum.fi

http://www.santaclaus.fi

http://www.northcape.no/

http://www.hammerfest-turist.no

http://www.ufleku.cz/en/

A túráról további fényképeket találsz a www.mgp.hu web oldalon.

Molnár Gábor Pál, 2005.

Tags:

No Responses to “Nordkapp MGP-vel”

  1. V november 20, 2006 at 9:47 du. #

    Sziasztok!

    Én már olvastam, de most ismét megtettem. Az irigyséstől sárgán újra visszatérek ehhez a leíráshoz (bár MGP bármelyik történetéhez is) és próbálom szabadidő hiján átélni a túrát.

    Ps.: javítsátok ki NorDkapp-ra a címet ha lehet…..

    üdv V

Vélemény, hozzászólás?