Nyeregcsere

Ülés a javából, amelyet a testemre szabnak!

Aki képes órákig falni a kilométereket, tudja, mitől fáj az a bizonyos fertája. A tavalyi olaszországi túránk után új ülés után néztem, végül Klucsik Tamással, a www.tommot.hu tulajdonosának segítségével értem el a kívánt kényelmet.

A Yamaha XJ 900s Diversion-t az egyenes üléshelyzet és a túrára való alkalmasság miatt választottam. Persze a kategóriájában lényegesen jobb motorok is fellelhetők, úgy, mint a BMW K és R sorozata, a Yamaha FJR, Honda Pan European, hogy csak párat említsek.

Az igazi túramotorok ülése egytől egyig kényelmes. Még hosszú távon is. Míg egy sportmotorosnak a túra 200 km-t, addig egy long drivernek akár 6-800 vagy éppen perverz esetben 1000 kilométert, 10-13 órát is jelent. És itt jön a lényeg! Tavaly a Dubrovnik-on át Sorrentóba tartó út első 13 órája után úgy megfájdult a gerincem alsó vége, szóval a fenekem, hogy 2 napig fájdalomcsillapítón éltem. Az XJ ülését nem ilyen hosszú távra tervezték.

Amikor hazaérkeztünk elhatároztam, új ülésem lesz. Tudni kell a 96-os Yamaha üléstömése “mezei” szivacs. A technika az elmúlt 13 évben óriásit fejlődött, olyan új anyagok jelentek meg, amikről csak álmodhattunk.

Az ülés szivacsozását felváltotta a zselé, olyan zseléből, amit a gyógyászatban is használnak felfekvés ellen, valamint a viszkoelasztikus hab, ami különleges rugalmassága és energiaelnyelő képessége miatt lett népszerű. A kerekek felöl érkező erőhatásokat tompítja, csökkenti a gerinc igénybevételét hasonlóan működve, akár az autók lengéscsillapítói.

Némi keresgélés után kiderült, amerikai ülésépítők régóta tudják, hogy a motoros nem szabvány szerint készül. Nem egyforma magas, nem egyforma súlyú. Így az ülésre gyakorolt nyomása is más. A hosszú, több órás túra alatt a gerinc és a két csípőcsont állandó terhelése fájdalmat okoz, az ülésben lévő szivacs egy pontra koncentrálja a nyomást. Az újfajta töltőanyagok ezt kiegyensúlyozzák, így sokkal kényelmesebb az út. Nem a fájdalommal kell törődnünk, ami talán a legfontosabb, nem tereli el semmi a figyelmünket.

Jó, megvan a megoldás, de hogy kerül a zselé vagy a viszkoelasztikus hab az ülésbe? Megrendelhetem az USA-ból vagy Angliából, de akkor ki építi be? És mennyibe fog kerülni?

Szerencsémre rövid Google-zés után rátaláltam a www.tommot.hu oldalra, ahol megleltem a megoldást. Egyedi ülést fogok itthon építtetni.

Felmentem az üléssel Budapestre és a Szondi utcai bemutatóteremben találkoztam Klucsik Tamással. Ülésszélesítést, magasítást, deréktámaszt szeretnél? – csak úgy záporoztak felém a kérdések. Körülnéztem a boltban, ahol a jó pár elkészült ülést mutatta, mire is számíthatok. A gyári deréktámasz nem biztos, hogy megfelelő – folytatta, érdemes azt oda tenni, ahol tényleg hasznos. Ezen kívül további komfortnövelő megoldás, hogy az utas a lába közé kis púpot kap, amely egyfajta gátat alkot, ezzel megakadályozva, hogy ne csússzon a nyakadba. Természetesen neki is jár a deréktámasz. A hagyományos ülésszivacs mellett a viszkoelasztikus hab előnyét úgy érzed – magyarázta -, ha a három ujjadat belenyomod az anyagba, a viszkoelasztikus hab elosztja a terhelést. És tényleg, a nyomáspróba is ezt igazolta.(Itt a rend kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a viszkóelasztikus hab csak a könnyebb súlyúaknál működik tökéletesen, a nagysúlyú vezetők alatt összeül, azoknak a zselé a jó megoldás.) Egyedi hímzés, ülésfűtés? – további kérdések, amire nem is gondoltam, csak csodálkoztam mi mindent lehet művelni egy üléssel.

Elkészítjük az ülést a súlyodnak megfelelő keménységűre, magasságúra, erre jön a speciális hab, majd a varrás. Természetesen új borítást is kap az ülés. Gyakorlatilag olyan lesz, amilyet szeretnél, ezzel híven tükrözi egyéniségedet! A különböző mintájú és tapadású bőrökkel még egy sportmotor hátsó púpját is le tudjuk modellezni. De megmarad az ülésfunkció, a látszat lesz az, hogy mögötted igazi üléspúp van. Az aerodinamikai tulajdonságok is hasonlóak, mint a gyári kivitelűeké.

A számtalan bőrből, a hozzám talán leginkább illőt választottam, a gyárival megegyező színűt, de tapadósabbat. Nem szeretem a feltűnést. Ha félsz, hogy csúszkálni fogsz – folytatta Tamás, van gumiszerű nagyon tapadós anyagunk is. Na, arról már csak leesni tudsz. Az ilyeneket a gyorsulási versenyek sztárjai kedvelik igazán. Nézd meg a GSX-R-emet, kétféle bőrből készült. A varrás színes, jobban kiemeli a formát. Ha megnézed a gyárit, össze sem hasonlítható.

Miután túljutottunk a kérdezz-feleleken és a bőröket is sikerült kiválasztani, az ülésen bejelöltük hová kerüljön a deréktámasz. Majd Tamás sorra berajzolta a varrásokat, a púpot, filccel felírta mit és hova választottunk. Feljegyezte súlyomat, magasságomat és örömmel közölte, ez az egész procedúra nem tart tovább 8-10 munkanapnál. Még szerencse, hogy csak szeptember 7-én indulunk nászútra, addigra bőven elkészül.

Felvetődött bennem, hogy merre is készül valójában az ülés, gondoltam nem a belvárosban. Pesthez közel, Európa egyik legmodernebb kárpitos üzemében készítjük, ahol saját hideghab üzem állítja elő az alapanyagok egy részét – árulta el, fél éve indult a vállalkozásunk kooperációban. Elkülönített üzemrészben csak motorüléseket készítünk, reméljük mindenki örömére. Az elmúlt időszakban sokan érdeklődtek, kiállításokon, az üzletben, de mivel csak ősszel teszik le a vasat, csak későbbre tervezik az üléseik átépítését.

Mindent alaposan adminisztráltunk, megnéztük, hogy is épül fel egy ülés. A gyári műanyag alapra kerül egy heterogén hab, ami egy kemény szivacs, ez adja a merevséget – magyarázta Tamás, ezek fölé kerül a homogén szivacs, a komfortért a viszkoelasztikus hab, vagy a zselé felelős, amire egy vízzáró fólia majd a kiválasztott bor kerül. A beépítésre kerülő habokat 3 D technológiával alakítjuk a kívánt formára. A varrásoknál is ragasztunk, azaz impregnálunk így a hímzés is vízhatlan marad.

Közel fél óra alatt megterveztük az ülésemet, már csak arra várok, hogy megérkezzen. Ezért nem kell újra Pestre utaznom, Tamás utánvéttel is elküldi.

Lássuk, mibe is kerül ez az újfajta – drágább motoroknál elérhető – komfort. Az alap ülés – ami az átépítést, új bőrözést, testre szabást tartalmazza – 60 ezer forint. Aki áldoz a plusz kényelemre még 15 ezer forintért megkapja a viszkoelasztikus habot, 25 ezerért a zselét, ugyanennyibe kerül az utólagos ülésfűtés is. Egyedi hímzést négyzetdeciméterre mérik, 10 darab ezresért.

Ha belegondolunk, hogy hozzánk igazított, szuperkényelmes és szép ülést kapunk 75 ezer forintért, beláthatjuk nem drága. A tizenéves ülésünket egy garnitúra gumi áráért egyedire, kényelemesre és méretünkre “szabottra” cserélhetjük. A kényelemre érdemes áldozni, nem beszélve arról, hogy kiélhetjük tervezési vágyainkat is és egyéniségünkre alakítottuk a motorunkat.

Mert, hát, ugye, ha ott áll egymás mellett néhány vas, hát melyiket is nézik meg először???

Segesvári Csaba, 2009. augusztus 27.

Tags:

One Response to “Nyeregcsere”

  1. Pista július 22, 2018 at 7:40 du. #

    Reklám bazdmeg…..

Vélemény, hozzászólás?