Pünkösdi túra a Glocknerhez

Ugyan a tél nem telt motorozás nélkül, de tekintettel a csökkent hőmérsékletre és Feleség meleg-igényére, ezek a gurulások magányosan teltek. A szilveszteri évzárókor kifejezetten örültem annak, hogy F. nincs mögöttem, mikor egy velem szembe-keresztbecsúszó kisteher miatt sikerült terven kívül, menet közben átlépni a műszerfalat. Szerencsém volt, megúsztam egy gyorsan rendbejövő váll-rándulással, de a gép oldalidomát javítatni kellett.

Ahogy azonban melegedni kezdett az idő, körvonalazódott bennünk egy évnyitó közös túra. Karácsonyra Jézuska megajándékozott minket egy júliusi, oda-vissza kompjeggyel Livorno-Bastia viszonylatban. Ideje elkezdeni komolyan a felkészülést, a nyári kalandunk az eddigieknél hosszabbnak ígérkezik. Meg kell keményíteni a téli tespedésben elpunnyadt gluteus-maximust.
A hirtelen jött melegedés miatt megmozdultak bennem a motoros hormonok, de ahhoz már túl későn, hogy a hosszított munka-ünnepen szabad szálláshelyet találjunk az ország nyugati végében. Két nap hasztalan próbálkozás után feladtam és beértük egy egynapos Balaton-felvidék- Bakony túrával. A pünkösdi hétvégét megtoldva az előtte lévő péntekkel, már alkalmasnak találtuk egy hosszabb kiruccanásra. Tavaly belekóstoltunk a Glockner-élménybe, nem tartott sokáig rábeszélni magunkat egy újabb körre.

 Péntek, kiutazás

Útvonal: Tamási-Siófok-M7-Zalaegerszeg-Körmend-Graz-Radstadt-Bischofshofen-Zell am See-Saalfelden. Autópálya és főútvonal vegyesen, összesen 570 km.

Hosszú ideje nem mentem utassal és dobozokkal, kis időbe telik mire megszokom a motor viselkedését.

Kellemetlen tapasztalat az M7 új szakaszán: Siófoktól a pálya végéig nem találtam egy kutat vagy akár egy pihenőben elbújtatott bódét, ahol pályadíjat fizethettem volna. Ha volt is, jól eldugták! Így maradt a bliccelés, habár elveim ellen való és nem is érzem magam jobban a spórolás miatt. Most már csak azt várom, mikor jön a büntilevél a húzós csekkel. Viszont először mentünk át a köröshegyi híd kolosszuson. Alatta már több alkalommal, de így még lenyűgözőbb az emberi alkotóerő határainak feszegetéséből született remekmű. Nyilván lehet róla politikai vita-esteket szervezni, de ha már ott van, próbáljuk megszeretni és tisztelni egy kicsit.
Hat éves koromban léptem át először az országhatárt Nyugat felé, majd később a törvény adta kereteket kihasználva háromévenként. Kellemetlen emlékek maradtak bennem, mert az azóta eltelt több mint három évtized számos utazása közben mindig volt bennem egy kis gyomorgörcs a határőrök megpillantásakor. Most tudatosan készültem az élményre, amit az európai emberhez méltó, szabad utazás nyújthat és először elkerült a már oly ismerős rosszérzés.

Grazban beszaladtunk a Louisba néhány apróságért és azért, mert már régen jártunk erre. Szeretek motoros üzletekben téblábolni, ha lehetőségem van rá, képes vagyok órákat eltölteni bármelyikben. Most elintéztük egy röpke óra alatt és tűz tovább.
Az út további része eseménytelenül, az ismert hegyek, városok és épületek sokadszori megbámulásával, autópálya melletti étterem lejárójának elbambulásával, ebből kifolyólag a következő kútnál vásárolt borzalmas egyenszendviccsel és annak emésztőrendszerre gyakorolt kellemetlen hatásaival zajlott.

Első utunk a mostani, amikor igénybe veszem a navigációs technológia segítségét. Hát, nem tudom mit is írjak róla. Talán azért, mert egy egyszerű (ám megbízhatónak mondott) MIO 250-es készüléket próbálgattam, vagy talán mert nagy úr a megszokás és a szemem a szélvédőre erősített kütyü helyett minduntalan a tanktáska tetejét kereste (azért ott is volt ám a megszokott, agyongyötört térkép)? De kell még egy kis idő míg eldöntöm, hogy nélkülözhetetlen társ, vagy felesleges nyűg a GPS a túramotorozásban. Talán igaza van azoknak, akik szerint fontosabb hallani, mint látni a navigációt. Mivel ebben a gépben nincsen kékfog adatátvitel, erre nem nyújt lehetőséget. Igaz megvan a jó oldala is, sisakban, menet közben nem kellett oly sokszor meghallgatnom a “Túl gyorsan mész!” szemrehányóan hangsúlyozott dörgedelmet.

Többszöri megállással kora este el is értük mostani szálláshelyünket a Saalfelden melletti Wiesingben található Hotel Gasthof Schörhof, családi üzemeltetésű szállodát. Az ifjabbik tulajdonossal vadászat révén kerültem kapcsolatba és most találtunk rá alkalmat, hogy megtapasztalhassuk (állítólagos) hamisítatlan osztrák vendégszeretetét.

 
A Hotel Gasthof Schörhof bejárata

Nem is kellett csalódnunk. Ha valaki ragaszkodik a kényelemhez útja során és van egy kis erre a célra elkülönített eurója, jó szívvel ajánlom ezt a szállodát. Pazar wellness részleg többféle szaunával, fantasztikus konyha, nem hivalkodó, mégis szép szobák és igazi szeretetteljes vendéglátás fogadja azt aki ide betér.
Az egyik felszolgáló hölgy ellát minket vacsora után túraötletekkel, úgy vélem innen bármerre indulunk el, csak jól járhatunk. Feltétlen rá akar beszélni minket a Dolomitokra, de mi most csak a Glockner kedvéért jöttünk.
Fantasztikus vacsora és pinzgaui sör után nem kellett erőszakkal rávennem magunkat az alvásra.

 Szombat

Szokásomhoz híven még alig virrad, már kidob magából az ágyam. F. még vidáman húzza a lóbőrt, mikor én már körbe-karikára járom a házat és környékét. A szálloda mögötti gazdasági udvarnál még egy motormosást is beiktatok, mégsem illene plusz egy kiló bogártetemmel nekiindulni a napnak. Az egyik állatgondozó segít, samponos meleg vizet és szivacsokat, rongyokat hoz a munkához. Még rajtuk is látszik, hogy ugyan keményen dolgoznak, de nem feledkeznek meg arról, hogy miért is vannak itt. És mivel munkájuknak nem csak bőséges jövedelme, de határozott célja is van (itt és most az, hogy ez a lökött magyar motoros érezze jól magát attól, hogy tiszta géppel vághat neki az útnak), ezért szemmel láthatóan boldogok és elégedettek a sorsukkal. Valahogyan ezt kellene nekünk is megcéloznunk az állandó elégedetlen morgolódás és intrika helyett. Kedves Emese Hmmmm?

A bőséges reggeli alatt eldöntjük a napi programot.

Útvonal:Lofer-Kitzbühel-aFelbertauernstraße-Lienz-Heiligenblut-Großglockner Hochalpenstraße-Zell am See-Saalfelden.  Kisebb-nagyobb kitérőkkel nagyjából 280-300 km.

Igazi élményteli csavargás a jobbnál jobb minőségű utakon. Szinte nem is érzek késztetést arra, hogy akárhol túllépjem a megengedett sebességet. Egyrészt ragadós az a fajta nyugalom amivel a helybéliek kezelik a közlekedést, másrészről pedig kár lenne kihagyni bármit is a számtalan látnivalóból. Hol egy szép tájkép csábít megállásra, máskor meg veterán tűzoltó autó találkozó miatt tartunk szünetet. A Felbertauern alagút után (útdíj 8 €) kicsit gyorsítok, mert szeretném az egész délutánt a Glockner útján eltölteni. Azért Döllachban egy mesés vajban sült pisztráng még belefér.


Már messziről sárgultak a rétek a sok virágtól.

Az Út heiligenbluti bejáratánál a pénztáros hölgy azzal fogad, hogy a Ferenc-József kilátó útját még takarítják a téli maradéktól, ezért az útdíjból levon 2 €-t. A maradék 16-hoz hozzácsapunk még egy 4 €-s kiadványt, melyből magyar nyelven is kiművelődhetünk az út történetét illetően. Felhívja még a figyelmemet, hogy útjavítás is zajlik és külön figyelmeztet arra, hogy nagy magasságban a hófalak közötti árnyasabb szakaszokon még lehet jegesedés is. Hófalak és jegesedés?? Éppen csak nem rohad ránk a kordura. Biztosan vicces kedvében van a néni, gondoljuk. (Az igazat megvallva azonban a „még ezt a túrát biztosan kibírják” Metzeller Z-6-os gumikra gondolva elfogott némi bizonytalanság. Soha többé nem megyek el otthonról több száz kilométerre határeset gumikkal!)


Nem volt helye meggondolatlan száguldásnak.

Hitetlenségem jutalma egy jó nagy meglepetés lett, amint ez a képekről is látszik. A Hochtor megállótól alig tudunk tovább indulni, a kötelező matrica és hűtőmágnes vásárlás után. A látvány nemes egyszerűséggel elbűvölő és megunhatatlan.


A Hochtor alagút (bent nagyon szép a falon a cseppkőszerű jég-lerakódás)


Kilátás a Hochtortól Észak felé

Az Edelweissspitz kilátónál is megtesszük a tervezett látogatást. Maga a kilátó még tele van hóval, a motoros csizmában életveszélyes lett volna felbotorkálni rá. Azért (a tiltó tábla ellenére) a tetejéből magyar hangot hordott a szél. Honfitársaink úgy gondolták, ha már egyszer elutaztak idáig és leperkálták az obulust, nehogy már ne használhassák ki azt a plusz öt-hat métert. Elvégre ki van fizetve!


Az Edelweissspitzre felvezető szerpentin.

Vérfagyasztó látvány volt a csúcsok között szlalomozó, turistákat szállító kisrepülőgép mutatványa, amikor a sziklák előtt egyre sűrűsödő felhőbe belerepült. Hogy mi történt velük nem tudjuk, de többször eszembe jut a katasztrófafilmekbe illő látvány.


És onnan visszatekintve a Hochtor felé (jól látszik a két alagút).

Vagy fél órát el nézelődünk, videózunk és fotózunk itt, de egyre komorabb az ég. Aztán szépen elkezd szálingózni a hó is. Fele sem tréfa, ha ez komolyabbra fordul, le nem megyünk innen két keréken. Még felfelé jövet beszélgettünk róla, hogy micsoda szerencsénk van a heggyel. Beszéltem már olyan motorossal, aki három próbán van túl, mindig napsütésben indult fel, de ott csak ködöt talált és esőt.


8. ábra Nem én vagyok kicsi, a hófal magas.

Ereszkedünk kb. 4-500 métert és újból süt a nap. Itt még megállunk egy pihenőben, rászánok vagy fél órát arra, hogy kis távcsövemmel találjak egy vadon élő zergét (F-nek ígértem, hogy mutatok neki), de sikertelenül kémlelem a hegyoldalakat. Gyönyörködöm viszont az éledő természetben, az alpesi csókák és hollók játékos nászrepülésében.

Kezd hűvösödni, lassan elindulunk. Zell am See-ben lecsorgunk a tóhoz egy kis sétára. Mikor onnan visszanézünk a hófedte hegyekre, már megint ragyognak a napsütésben.


Zell am See


És onnan visszanézve az Edelweissspitz felé. Fent ismét ragyog a Nap.

Szállásunkra visszatérve hatalmas tömeg fogad. Lakodalom készül, ráadásul a környék legmódosabb szállítmányozó vállalkozója nősül. Van ám cifra népviselet! Szinte senkin sem lehet „manegger” típusú egyenruhát látni, nem szégyellik elővenni évszázados hagyományaiknak megfelelő bőrnadrágjukat (igen, azt a bizonyos előlgombolós kecskeb….t) és gyönyörű hosszú szoknyáikat. Mintha időgép áldozataivá válnánk. Csak a sok BMW, Audi és Mercedes lóg ki a sorból.

Átvedlünk motorosból turistává, majd beszaladunk a városkába, hogy megvacsorázzunk. Nem akarva vendéglátóinkat a kb. 300 vendég mellett saját magunkkal is terhelni.

Úgy emlékeztem, hogy valahol van egy jó kis olasz pizzéria, de sehogyan sem sikerül megtalálni. Későre jár, kénytelen-kelletlen, de nem marad más, mint a Mc.D. Legalább megállapítjuk, hogy ugyanazt a silány, de ehető kategóriát árulják mint otthon.
F-nek még el sem árultam, hogy mekkora nagy balfék voltam akkor este. A megoldás ott volt előttem, úgy hívják: GPS. Itthon behatolva a POI menübe, két pizzériát is kiadott Saalfeldenben. Na majd legközelebb.
Habár 300 ember mulatta ki magát alattunk két emeletnyivel, az éjszaka teljes csendben telt. Vagy nem tudják mi fán terem egy jó lagzi, vagy az építészek remek munkát végeztek a szállodán.

 Vasárnap

Megint korai ébredés, hajnali fotózás. Aztán kényelmes reggeli, mely közben lassan előbújtak az éjszakai mulatság résztvevőiből is néhányan. Ha csak annyira fájt a fejük ahogy látszott rajtuk, akkor nem lettem volna a helyükben. Házigazdánktól sem tudtunk elbúcsúzni, mint mondták kb. egy órája jutott ágyba. Üzenetet hagyunk neki a recepción és indulunk.

Úgy gondoltam, hogy hazafelé a hegyeken át arra megyünk, amerre a navigátorunk javasolja. Megint nem csalódunk, sok szép helyen jártunk már, de ez most egy igazi örömmotorozás lett, a Saalfelden-Bachwinkl-Müllbach-Bischofshofen-St.Johann im Pongau útvonalon.


Valahol Maria-Alm környékén. Csak a lila tehenek hiányoznak a képből.

Onnan ismét az uncsi autópálya és a főutak következtek. Valahogy hazafelé nem vagyok olyan lelkes, mint idefelé jövet. Graz előtt egy Autogrill-ben eszünk egy erősen középszerű menüt. Nem értjük a színvonal esést, korábban erre nem volt példa.

Annyira belemerültem a GPS tanulmányozásába, hogy a város alatti alagút helyett hagytam magam bevezetni Grazba. Kár volt. Egy illúzióval kevesebb és egy tapasztalattal több. Eddig nem hittem volna el, ha valaki koszos és szemetes osztrák városról mesél. Az a része, ahol keresztül hajtottunk, inkább emlékeztetett Pécs-Meszes, vagy Miskolc-Avas agglomerációjára, mint egy szép nyugati városra.
Kezdem érteni, hogy a Salzburg környéki, vagy attól még Nyugatra lakó vadászvendégeink miért mondják azt, hogy Linztől Nyugatra laknak az osztrákok, aki attól Keletre van az csak „Wiener”.

Rábafüzesnél megállunk fotózni a kihalt határátkelőnél (beteg édesapámnak, aki nagy utazó volt világ életében, feltétlen megmutatom, hogy már más idők járnak és nem kell a vámosok által szétszedett Wartburgot újra összerakni egy ellenőrzés után, mint ’76-ban), aztán kiderül, hogy van még itt élet, a másik oldalon fináncok bögyörészik az Ausztriába menő teherforgalmat.

Onnan az út a szokásos útvonalunkon zajlik, annyi különbséggel, hogy F. miatt egyre gyakrabban meg kell állnunk. Talán hosszú volt ez így neki egyszerre, az ő hátsó fele még nincsen felkészülve a napi 5-600 km-es etapokra. Galád módon kihasználom gyengeségét és autópálya helyett a Déli-parti úton „véletlenül” megállunk a földvári Honda szalon előtt pihenni. Ecsetelve neki a Pan-European előnyeit és a pillanatnyi árengedmény hatását a családi költségvetésre, végig nézzük üvegen keresztül a kínálatot. Ennek eredményeként egy hét múltán már meg is van rendelve a legújabb szerelem, egy hollófekete Pan személyében.

Hazaérkezésünkkor azonnal géphez ültem és írtam pár köszönő sort Aloisnak, házigazdánknak. Másnapi válaszában azt írta, hogy számít a magyar motorosok gyakoribb megjelenésére náluk, de egyenlőre csak németek és hollandok a rendszeres vendégei. Annak érdekében, hogy nagyobb kedvet kapjunk szállodájához, minden tarifából ad 10% engedményt azoknak a magyar motorosoknak, akik minimum két éjszakát maradnak nála. Saalfelden környékén pedig van annyi látnivaló, hogy még egy hét is kevés lehet hozzá.

Hát így zárult az év első és a TDM (velünk) utolsó túrája. Akárhogyan is, mindig jó szívvel fogok erre a motorra emlékezni, mert olyan dimenziókat nyitott meg előttünk, amelyek amúgy örökké rejtve maradtak volna. Sok szép élmény részese volt, de helyét most átadja követőjének, akiben benne van minden bizalmam. A feladata nem kicsi, de remélem minden adottsága megvan ahhoz, hogy elődje nyomdokába lépjen.

Gálos Csaba, Tamási, 2008. május 20.

Tags:

No Responses to “Pünkösdi túra a Glocknerhez”

  1. sesonq május 31, 2008 at 10:23 du. #

    Gratulálok a szép túrátokhoz, kiváncsi vagyok a beszámolódra az új mocival kapcsolatban, amely 110 kilóval nehezebb lesz, mint a TDM!

  2. Gálos Csaba május 30, 2008 at 11:05 du. #

    A Schörhof szálloda e-mail címe:
    hotel@schoerhof.at

  3. Attis május 30, 2008 at 9:58 de. #

    Nekem is tetszett a leírás. Én még azt szeretném megtudni hogy közkézre tudod-e adni a szállás e-mail címét. Ha igen kérlek ird ki hozzászóllásként.
    Köszönettel: Attis

  4. posap május 28, 2008 at 11:03 du. #

    a weboldal címe helyesen: http://www.schoerhof.at/

  5. Feri ZZR1400 május 24, 2008 at 9:53 du. #

    Tartalmas igényes leírás, jó fotók! Gratula!

  6. Tamás május 23, 2008 at 9:37 du. #

    Lenyűgözőek a havas képek. Kedvem lett még egyszer megmászni a hegyet… Na, nem mintha eddig nem lett volna. :-)Viszont cáfolnám Grazról írt soraidat, rendezett, tiszta városnak imerem, maga a város is megér egy túrát.

  7. kutya. május 23, 2008 at 4:10 du. #

    Köszi, erre az egyszerű megoldásra nem is godoltam… 🙂

  8. Gálos Csaba május 22, 2008 at 11:05 du. #

    Köszönöm a hozzászólásokat.
    Költségvetést szándékosan nem írtam, egy két-három napos utazás ára nagyon változó lehet.
    A szálloda honlapját érdemes megnézni (www.schörhof.at), ott az árak mellett még több info és képek is találhatók.
    A hasonló kategóriájú és fekvésű szállásokkal azonos árfekvésű.
    Ajánlom azoknak, akiknek fontos a kirándulások közti színvonalas, aktív pihenés és kényelem.

  9. kisnyers május 22, 2008 at 10:58 du. #

    Sok jo otletet adtal a nyarra.Elvezetes leiras,gyonyoru helyek.
    Sok hasonlot….

  10. kutya. május 22, 2008 at 7:05 du. #

    Szép képek, élvezetes, korrekt leírás.
    Költségvetést mellékelhetnél – főleg hogy tudjuk: miből kell levonni a 10%-ot ! 🙂

    Szép munka, köszönjük!

  11. Krisztián május 22, 2008 at 2:26 du. #

    Ilyenkor a legszebb a hegy, májusban.

  12. Enzo május 22, 2008 at 2:02 du. #

    Nagyon korrekt beszámoló volt, élvezet volt olvasni 🙂 Sok sikert az új típushoz 😀

Hozzászólás a(z) sesonq bejegyzéshez Click here to cancel reply.