Székelyföld Pálffy Bélával

9 motoros 6 csomag 9 napos turája

Első túraszervezés a Székelyföldön” – talán ezzel a mottóval is jellemezhetném baráti összefogásunkat, amikor megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne már elmenni egy szervezett csoportos túrára. Csütörtöki összeülésünkön lassan kiforrott az útvonal (2.300 km) és az egyetértés, hogy országon belül maradunk, merthogy miért mennénk másik országba ha még a miénket sem ismerjük igazán? Időközben újabb jelentkezők érdeklődtek a túra felöl, rövid ismertetés az útvonalról, nomeg az elvárásainkról es mar benne is voltak a dologban. Csaknem egy hét van még az indulásig, de már izzik a levegő mindenki körül, futkorászunk ki esőcuccért ki az olaját, gumiját cserélteti.


A csapat

1. nap Segesvár, Medgyes, Szeben, Ramnicu Valcea (280km)

Vasárnap reggelre esett az indulás időpontja már fent a nap 9ora van és mindenki menetre kész. A Petrom kútnál burrog már 8 motor, de hol a kilencedik? Sanya késve érkezik, hisz nemrég hagyta abba a zenélést, amit a táncos lábúak reggelig húzattak.

Elindulunk, én vezetem a csapatot. Irány az Olt völgye a Vöröstoronyi-szoros. Kiskapusnál a jól bevált esőcucc is felkerül, mert csak akkor állunk meg, ha vénasszonyok potyognak. Szeben előtt Szelindek váránál egy kis elemózsia elfogyasztásra kerül, de meg mindig csepereg az eső. Szeben után Fogaras előtt van az elágazás, innen irány a Vöröstoronyi-szoros festői tája, de egy kis meghökkenésemre történnek itt a dolgok, hiszen az egyik étterem melletti tóban ugráló halakon kívül nem sok látnivalót találtunk.

Átértünk Román földre. Calimanesti fürdővárosban vagyunk, de még magasan jár a nap, Ramnicu Valcea után Baile Govoran kerestünk szállást, de nem hogy szállást még sátorhelyet sem találunk. Hát jó, irány tovább. Turgu Jiu felé félúton meglátok egy kis kocsmát és mellette egy tisztást ahol csak pár állat legelt – itt a mi helyünk – gondoltam.


Táborhelyünk az első este

2. nap Targu Jiu, Filiasi, Drobeta-Turnu Severin, Herkulesfürdő (245km)

Reggelre kövér harmat és nagy hideg hisz már jócskán benne vagyunk a szeptemberben. Rövid fényképezkedés és búcsú után újra fel a vasra és irány Turgu Jiu, Filias, Drobeta-Turnu Severin ami előtt csodás kanyarok után szemünk elé tárul a vén Duna, ahogy lustán cammog előttünk. Elérjük a vaskaput ami lenyűgöző a maga nagy víztömegével, még egyikünk sem látta eddig.


Vaskapu

Lassan a nap végére járunk, de még mindenki kíváncsian tekintget át a Duna mellett kígyózó útszéli kordonon a vaskapu által felduzzasztott vízen úszkáló már-már tengerjárókra emlékeztető hajókra.


A Paradis panzió Herkulesfürdőn

Herkulesfürdőn szállásfoglalás a Paradis panzióban, utána egy jó kis söröző, ahol csiki sört is lehet kapni. Na ez a mi helyünk. Azt mondják a helyiek, hogy városnapok vannak, így a központ fele ballagunk, amikor meglátunk egy vidámparkot, irány az ütközőskocsi na itt kiélhette magát mindenki az egész napos katonás sorrendben való motorozás után.


Herkulesfürdő este

3. nap

Szabad program, ami az egész nap tartó eső miatt egy esős fürdőzésben ki is merül.


Herkulesfürdő thermál strand

 4. nap Drobeta Turnu Severin, Filiasi, Tatgu Jiu, Petrzseny, Hátszeg, Vajdahunyad (275km)

Korai kelés, és indulás Petrosani felé, de még mielőtt a hegyeket elértük volna egy rövid kajálás után ismét felkerült az esőruha. Majdhogynem viharban bíztatjuk a vasat felfelé, ahol még az eső ellenére is látható volt a lenyűgöző táj és a néhol előbukkanó bányavasút csodásan kiépített átjárói. A hegyről lefelé tartva sajnálatos baleset jött közbe egy riadtan befékező autós miatt. Szerencsére Téglás barátomék nem sérültek meg.


Az ezermester székelyek művészete

A motort egy segítőkész autós szállította még 60 km-t Vajdahunyadig, és máris 11-et ütött az óra. Egy motoros érdeklődik, hogy mit keresünk ebben a kései órában kint az út szélén, hiszen nem találtunk szállást egész Vajdahunyadot átkutatva sem. Irány vissza Hátszegre.


Csatasorban

5. nap

Másnap a társaság egy fele elment Déva várát megnézni, mi meg ottmaradtunk a segítőkész motorossal, aki nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, hisz román gyerek volt. Azt hiszem, hogy az ide illene az „illa berek nádak erek, a motorosok jó emberek” című dal. Utána még belefért Hunyad várának megnézése esti megvilágításban.


Hunyad vára esti megvilágításban

 6. nap Szászsebes, Gyulafehervár, Nagyenyed, Kolozsvár, Zilah, Szatmarnémeti, Mátészalka (420km)

Reggel 9 és a mocik már teletankolva, az úti cél Matészalkai Geronimo motoros találkozó.

Nagyenyeden megnéztük a központban lévő Bethlen Gábor kollégiumot, ahol neves nagyjaink tanultak mint pl. Kőrösi Csoma Sándor, dr. Kemény Zsigmond, de a szomszédságában lévő vártemplomot sem hagytuk ki. Átmenve Kolozsvár zsúfolt forgalmán egy kevésbé forgalmas és nagyon jó minőségű úton folytattuk tovább utunkat Szatmarnémeti fele. Zilahnál még kísérőt is kaptunk, egy vámos motorozgatott, aki felajánlotta, hogy gond nélkül átvisz minket „magyarföldre”, hát ez hamar is ment.


Zsil-völgye

 7. nap

A következő nap a környék megismerésével, pihenéssel meg nagy beszélgetéssel, az anyaországi motoros társakkal telt.


A Turistvándi vízimalom

 8. nap Szatmárnemeti, Negresti Oasi, Máramarossziget, Felsővisó (290km)

Utunk most már hazai tájak felé vezetnek, amikor áthaladunk Románia leggazdagabb faluján Certezen. Hát ahogy mondják, kolbászból volt még a kerítés is. Máramaros szigetén egy kis tájékozódás után mar látjuk, hogy nem érjük el a kitűzött célt Vatra Dorneit a rossz minőségű utak miatt. Gyorsan szálláskeresés, hisz a sátorra itt gondolni se lehetett, mert a minket körülvevő hegyek csúcsai havasan fehérlettek. Az esti vacsora utáni sörözésen már mindenkin látszott az ezidáig eltelt 8 nap megpróbáltatása.


Szeléndek váránál

 9. nap Békás, Gyergyó, Parajd, Székelyudvarhely (375km)

Utolsó nekirugaszkodásként a Békási-tó mellett motorozva néztük a sok szemetet, ami szinte beborította a tavat főként a duzzasztógát környékén, aztán át a szoroson, még egy utolsó élvezkedés a bucsin-tetői kanyarokban és így a 9. nap végére már is szemünk előtt a hőn szeretett városunk Székelyudvarhely.


Békási-tó

 Hasznos blokk

 

Székelyudvarhely:    www.szekelyudvarhely.lap.hu
Szelindek:    www.geocities.com
Vöröstoronyi szoros:    www.wikipedia.org
Baile Govora:      www.valceaturistica.ro
Herkulesfürdő:    www.banaterra.eu
Vajdahunyad:     www.geocities.com
Zilah:     www.church.lutheran.hu
Vatra Dornei:     www.hellotourist.net
Máramarossziget:     www.dzs-z.hu

 

Pálffy Béla, 2007. szeptember 9.

 

Tags:

No Responses to “Székelyföld Pálffy Bélával”

  1. Fiu augusztus 6, 2009 at 5:21 du. #

    Hali itt megtehetitek : belapalffy [kukac] yahoo.com

  2. Pacurar Robert március 11, 2009 at 12:38 de. #

    Szeretnek beszelni a tura szervezojevel . Elore is koszonom.

  3. Fekete István február 16, 2009 at 9:32 du. #

    Szeretnék kapcsoladba kerülni azzal a személyel aki megszervezte ezt a turát köszönöm

  4. Palffy Bela május 27, 2008 at 7:43 du. #

    Szia Aron!
    Az ajanlatom:
    1.nap
    Bazis, Balavasaranal (Balauseri) letertek Szovata iranyaba ott megnezhetitek a Medve tavat (akar egy 2 oras furdozest is lehet ha belefer ), Parajdnal az oriasi es gyonyoru sobanyat is megnezhetitek. Parajdon leterve at a Bucsin teton Gyergyoba ertek ahonnan a bekasi szotosig mar csak keves kilometert kell menni (ki ne hagyjatok!)A Bekas to keleti oldalan vegigmotorozva Toplica, Regen (Reghin), bazis.
    Meg 1.nap
    Bazis, Segesvar (Segesvari var), Hejasfalvanal (Vanatori) leterve (rovidebb rossz szakaszok(1-1 km)) Szekelyudvarhelyen (Szekely anyavaros) a kozpontban talaljatok az emlekezes parkjat, meg a most felalitott trianoni emlekmu. Csikszereda fele Homorodfudonn egy kis borviz ivas aztan tovabb. Na most Csiktol en a gyimesek fele ajanlom, hogy mennyetek, es itt addig amig belefer az idotokbe (igazi Szekely taj(en nem tudok betelni vele)). Ez mar a tortenelmi nagy magyrorszag legkeletibb ezereves hatara. Innen Csikszereda, Szekelyudvarhely, Szovata, Balavasara, bazis.

    Ajanlanam, hogy menjetek fel a fogarasi havasokba, mivel paratlan elmenyt nyujt, de nekem hosszunak tunik.
    Nos ezt tudom ajanlani, de mindenkepp nezz utanna az utvonalnak, mert en csak nagyvonalakban szamigaltam. Rovid utaknak meg Torda es kornyeke, mondjuk Nagyenyed(Aiud), Torocko(Trăscau) stb..

    Remelem tudtam segiteni 🙂
    Jo utat!
    Fiu

  5. Anonym május 15, 2008 at 1:50 du. #

    Szia Bela,

    Jo otlet. Kosz. Julius 20-erkezunk Vasarhelyre.
    Irj nekem az aron.theil@infineon.com cimre egy elerhetesi lehetoseget. Ha ott vagyunk es nem felejtem el :-)), felveszem veled a kapcsolatot.

    Udv
    Aron

  6. Palffy Bela április 6, 2008 at 12:47 du. #

    Szia Aron!
    Az utak minosegere nem igazan tudok rosszat monda ni, az biztos, hogy kaphattok elrossz reszt, de ahogy belefuttok mar kint is vagytok belole, tehat nem veszes. Hogy mit nezzetek es mit ne azt en nem igazan akarom biralni szerintem ugy szep Erdely ahogy van es nem erdemes semmit se kihagyni. Talan Torda es a Bekasi szorosban van rossz ut de ennek ellenere ki ne hagyjatok, mert igazi elmenyt tartogat szamotokra. Ha barmi kerdesed van nyugodtan fordulhatsz veluk felem es ha tudok barmiben segitek nektek, es a kozos talalkozo is osszejohet miert is ne! Minden jot kivanok!Fiu

  7. VFR február 17, 2008 at 10:31 de. #

    Bécsből Erdélyig nem gond! Gyakorlatilag Debrecenig mehettek autópályán! Onnan már csak egy “ugrás” a határ.
    Üdv! Kornél

  8. Aron február 14, 2008 at 8:35 de. #

    Hello! Ezt kerestem mar regota. Nagyon klassz leiras es sok minden kerdesemre maris valaszt ad. Vasarhelyi vagyok es Münchenben elek nyomom a banyat. Minden evben otthon vagyunk de eddig csak autoval. Mar regota tervezem, hogy az itteni kollegaknak Erdelyt megmutassam. Ha minden jol megy az iden Juliusban sikerul. Csak az odautazssal van egy kis gond. Ugy ertem 1200 km Vasarhelyig nem semmi. Egyelore vonaton megyunk Becsig es onnan Erdely fele. De az is 2,5 nap oda es ugyanennyi vissza. A terv Erdely kis bemutatasa. Mondjuk ugy izelitonek. Az utvonalak amikre gondoltam egyelore: Vasarhelyrol csillagturaznank. Sovidek – Parajd Szovata, Varmezu. Csikvidek, Gyergyo, Bucsin, Bekas, Gyilkos to. Aztan Segesvar, Törcsvar, Brasso Fogaras stb. Szeben ilyesmik, esetleg meg Haromszek.
    Kerdesem milyenek arrafele az utak minosege. Engem mondjuk kevesbe erdekel de a kollegakat meg kene gey kisse nyugtassam. Viszont motoros szemmel nem neztem meg rajuk.
    Azonkivul megallnek egyszer Magyarorszagon is aludni. Nem hiszem, hogy egy darabbol letekerjuk Becsbol Romaniaba. Az azert tulzas lenne.
    Esetleg talalkozhatnank, ha van kedvetek, mikor feletek vagyunk.
    Vannak helyek amiket egyelore keruljunk el? Szoval monden jo tippet szivesen veszek.
    Udvozletem
    Aron

  9. István február 11, 2008 at 9:28 du. #

    Heló Béla! Nagyon jó gondolat ez a dévai dolog! Rengeteg ehhez hasonló szervezésre van/lenne szükség az “itthoniak” és az “otthoniak” között . Déva meg lassan túlnövi eredeti célját és talán egy “motoros Csiksomlyó” lesz belőle, ahová minden magyar motorosnak egyszer el kell mennie. Akkor hát találkozunk Déván! (Ja, és tudod: “Gumid kopjon, ….” :))

  10. Ábel Sándor február 10, 2008 at 3:20 du. #

    Nagyon tetszett írásod a túráról!
    Valószínűleg tévedésből, a hetedik napnál lévő fénykép az bizony Túristvándi Vízimalom.
    Remélem még sok szép helyen fogsz járni, és megosztod az olvasókkal élményeidet!
    Üdvözlettel: S_Abel

  11. Béla február 7, 2008 at 12:42 de. #

    Szia István.
    Eloszor is koszonom az elismero szavakat, meg a jokivansagokat.
    A kovetkezo szevezesem egy Szekelyfoldet megmozgato tura lessz, mikoris szeptember harmadik hetvegejen mi is segelyt viszunk Devara Bojte Csabahoz ugyanakkor mikor mennek Bujdoso Janoek.
    Talan a humanitarius cel mellett egy regi almom is teljesul, hogy kapcsolatot teremtsek az itthon es otthon elo magyarok kozt.
    Ne engedjünk egy megrendezett 2005 dec. 05-ödikének !

  12. Bela február 5, 2008 at 1:02 de. #

    Szia Pamusz
    Csaknem ket hete tortent, h Kolozsvaron brutalisan megvertek ket magyar lanyt csak azert mert magyarul beszeltek, addig mig az oket kisero fiukat tavoltartottak egy kessel fenyegetve. Es meg, h ne merjunk beszelni a ket nep kozti ellentetrol.
    Szoval erdelyi vagy ez szep.

  13. István február 4, 2008 at 8:42 du. #

    Szia!

    Nagy érdeklődéssel és jóleső érzéssel olvastam beszámolódat utatokról. Kívánom, hogy erősödjetek létszámban, lóerőkben egyaránt.

    Azonban egy helyreigazítást engedj meg nekem!
    2005 december 05-e óta nem kell minket “anyaországizni”. Nem biztos, hogy megérdemeljük.Helyette nyugodtan “lekismagyarországizhatod” az erre valósiakat. Egy szavunk nem lehet, mi magunk döntöttünk így.

    Kívánok sok-sok baleset mentes kilómétert:

    István
    kismagyarországról

  14. Pampusz február 4, 2008 at 7:09 du. #

    Nem tudom,h hol elsz te vane tapasztalatod a Roman neprol, de mint utunk soran is lathattuk igenytelen egy nep.Nomeg nap mint nap erezzuk a borunkon is, h mennyire baratsagos, megkogy mennyire is szeretik a magyarokat. Altalanossagban beszelek roluk, hisz van szamtalan ellenpelda is (halistennek).

    Talán van, Kolozsvári vagyok! Szerintem az igényesség és a
    segitökészség vagy joindulat, az két külön dolog.
    Továbra is fentartom, hogy TÖBB KÉPET KÉRÜNK !!!!!
    Széles utat, Pampusz

  15. Bela február 3, 2008 at 11:08 du. #

    Szia Matuska Tamás

    Erdemes elmenni mindenkepp a vaskapuhoz, de atjarokent a Zsil volgyet hasznaljatok, vissza meg a Fogarasit.
    Es Herkulesfurdon se bolondul furdozott valaha a csaszar:-)

  16. tavidir február 3, 2008 at 9:26 du. #

    Néhány “anyországi” motoros számára nem mond semmit ez a mondat : “nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, hisz román gyerek volt. ” mert nem tudják miről is van szó valójában, mert nem élik át!!! Mindemellett jó kis túra lehetett!!

  17. janika február 3, 2008 at 7:42 du. #

    Szia Fiu!
    Látom egy kellemeset motoroztatok. Szép lehetett az amit láttatok és megéltetek . Remélem hamarosan nekünk is részünk lesz benne. Ehez a szép túrához csak gratulálni tudok , további jó motorozást nektek és balesetmentest.
    Üdv: Janika

  18. Matuska Tamás február 3, 2008 at 7:08 du. #

    Jó volt olvasni beszámolódat,nosztalgiáztam egy kicsit…Tavaly mi is esőben mentünk..Sőt! Szováta előtt megkaptuk a jégesőt is.Megálltunk és röhögtünk,hogy milyen szerencsétlenek vagyunk!(19 motor!)Jő ötletet adtál a Vaskapuval.Az idén Szeptemberben megnézzük!Csak ne essen..a jég…Ha Békéscsaba felé jártok,és kell szállás,akkor szívesen segítek!

  19. Bela február 3, 2008 at 3:21 du. #

    Nem tudom,h hol elsz te vane tapasztalatod a Roman neprol, de mint utunk soran is lathattuk igenytelen egy nep.Nomeg nap mint nap erezzuk a borunkon is, h mennyire baratsagos, megkogy mennyire is szeretik a magyarokat.
    Altalanossagban beszelek roluk, hisz van szamtalan ellenpelda is (halistennek).

  20. Pampusz február 3, 2008 at 12:40 du. #

    mi meg ottmaradtunk a segítőkész motorossal, aki nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, hisz román gyerek volt.

    Ez egy elég pejorativ vélemény a román emberekröl.
    Én sokkal több “meglepetést” tapasztaltam a magyar emberek
    részéröl, Talán, ha nem az elöitélet szemüvegén at szemlélödünk sokkal több értéket látunk meg.
    Több fényképet a valoban mesés tájakról !!!!!
    Pampusz.

Hozzászólás a(z) Palffy Bela bejegyzéshez Click here to cancel reply.