Szlovénia és Horvátország 2011. május

2011. május 12. Már negyedik hetét élte a húsvéti alkotmány, Obama már 11 napja eltüntette Osamát, Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója még nem tudta, hogy két nap múlva őrizetbe veszik majd New-Yorkban egy szobalány molesztálása ürügyén és a rajongóknak is volt még két jó napjuk, amíg megtudták, hogy Wolf Kati csak 22. lett az Eurovíziós dalversenyen.

Eseménydús időket éltünk itthon is. Besurranó tolvajok vitték el a táskámat az irataimmal és a kulcsaimmal két hete, miközben még tartott a kerítés felújítás. Jó hír viszont, hogy a Canon 7D-n ott figyel egy EF 24-70mm f/2.8L USM optika, mégpedig a hibátlan darabok egyike, amit szülinapomra vettem magamnak.

Ja és a motorozás – Imi szervezett egy szezonbelökő programot Szlovéniába és Horvátországba, amire beneveztünk. Péter is eljött, aki még sohasem járt úgy Horvátországban, hogy ne ázott volna el.

 1. nap: 2011. május 12 csütörtök

Reggel 7-kor találkoztunk az M7-es mellett az M0-tól kifelé az első benzinkútnál. Csak 4 motorunk volt, ketten már előző nap délután lementek a határ mellé és ott töltötték az éjszakát, ketten aznap még dolgoztak. Mi többiek a korai kelést választottuk.

A túrára ezúttal kettesben először a GS-sel indultunk. Kíváncsi voltam, hogy mennyire használható ez a motor két személyes utazáshoz. Tavaly a hátsó dobozt 7 cm-rel hátrébb szereltettük, hogy az utasom kényelmesebben elférjen. Ezzel nem is volt baj. A csomagjaink számára a keskeny Trax dobozok nem sokkal több helyet foglalhattak el, mint az eredeti gyári dobozokban, amelyektől tavaly megváltam. A kis szélvédő és a vezetőnél alacsonyabb két részes ülés okozta a legnagyobb gondot, Cica ugyanis magasabban ült, majdnem kilátott fölöttem és a menetszél már országúti tempónál erősen érezhető volt számára. Az autópályán kifejezetten kellemetlenül érezte magát, mert a fejét állandóan el akarta vinni a szél. Lehet, hogy a GS eredeti ülésével és egy nagyobb szélvédővel ez elkerülhető lenne. Lesz még rá alkalmunk, hogy kipróbáljuk.


A határ után az első MOL kútnál álltunk meg, ahol rám szóltak, mert fényképezni tilos.

Társaságunk még egy GS-t, egy Adventure-t és egy 2003-mas millenniumi Harley-Davidsont vonultatott fel. Ez még a mini tankos Harley, amely legfeljebb kb. 150 km-t tud megtenni egy feltöltéssel. Ennek az a hátránya, hogy mindig figyelni kell rá és az előnye meg az, hogy az ember gyakrabban megáll nyújtózkodni.

Az M7-esen ragyogó napsütésben indultunk Szlovénia felé a megengedett tempót húzva. Fél nyolc volt. Jobbra és a balra a még csak virágjaikat bontó repceföldek kellemes, friss illatot árasztottak. Az volt a terv, hogy Ljubljanáig autópályázunk, hogy még korán odaérjünk Portorozba a szállásunkra és legyen időnk sétálni egyet Piranban.

Balatonszentgyörgy közelében álltunk ki először tankolni az M7-es melletti Shell kútnál 395,90-es benzinből. A lapos fényben csillogó Harley látványa megfogott, de a kutas rám szólt, hogy ne fényképezzek, mert tilos. Így aztán nem fényképeztem.
Imre és Péter a pálya mellől, a Maribor felé vezető elágazásnál csatlakoztak hozzánk repülő rajttal. A határ után az első MOL kútnál megálltunk matricát venni.

Elől mentem ugyan, de nehezítette a feladatomat, hogy nem volt velem a GPS-em. A kocsiban maradt, amikor azt leadtam zárcserére. Hoztam magammal egy olcsó másikat, azt azonban nem lehetett látni, mert alacsony volt a kijelző fényereje. Balu Zümoját kaptam kölcsön, ahhoz meg nem értettem igazán. Ljubljana elkerülő után Lavica, Skofljica, Ig, majd a hegyeken átvezető 728-as út lett volva a terv, aztán a 643-mas Cerknicáig és onnan Postojna. Ehhez Ig után balra kellett volna fordulni, amit elnéztem, így aztán a hegyek lábánnál maradtunk egészen Postojnáig (Brest, Podpec, Gorenje, Vrhnika)

 


Megálltunk kávézni egy Vrhnika nevű városkában.

Délben a dallamosan hangzó Vrhnika nevű városkában álltunk meg. A szlovének legalább három magánhangzót megspóroltak ezzel a névvel, és biztosan jelentős megtakarítást értek el az okmányirodai ügyintézésben. A Mantova Hotel csatolmányát képező Argos Café, restavracija, kavarna, slaščičarna (!) kertjében bekaptunk egy pizzát, vagy fagyit, ki-ki kedve szerint. A jeges kávéjuk rendben volt, de egyéb mélyhűtött kajákkal óvatos lennék.


A Portorozba vezető autópálya viaduktja. Ezt már elkerültük. 

A Citi Navigator Europe NT térkép a Garminban kiválóan ismeri Portorožt, beprogramoztuk a Gostisce Maestral címét (Maestral Residence, 3 Belokriska Cesta, Portoroz 6320, Slovenia) és letiltottuk az autópályákat. A GPS az A1-es mellett, alatt, felett kígyózó utakon szépen odavezetett minket a kis apartman hotelhez, ahová 4 óra után néhány perccel érkeztünk meg. Tágas apartmanokat kaptunk darabját 52 euróért , amelyben kettesével kényelmesen elfértünk. Gyorsan megszálltam az összes konnektort a töltőkkel. A rengeteg kütyü miatt egyre több konnektor kell. Két bluetooth-os sisak, GPS tracker, iPad, két telefon, két fényképezőgép – ha mindet egyszerre tölteném ez nyolc konnektor, ezért már elosztót is célszerű magammal hordani.

Átöltöztünk, bevásároltunk a közeli kis szupermarketben és pótoltuk a napi folyadék veszteségünket, aztán sétára indultunk Portorožban.


A Maestral apartman szobája.


A Palace szálló jelöli ki a központot Portorozban

A hegyoldalról meredek utcákon jutottunk le a parti sétányra. A szállóban a néni elmondta, hogy a Palace Hotel a központ, az elől indulnak a buszok és a közeli bevásárlóközpontban lehet jegyet venni 0,44 euróért, vagy a buszon 1 euróért. A parti sétány tele van gigantikus szállodákkal és kávézókkal, némelyiknek tetszettek a kerti heverői és fotelei. A tengerparton a hatalmas homokos strand még üres, csak a szabályos alakzatban leszúrt csupasz napernyő tartó vasak állnak ki a homokból. A sok csillagos Palace többféle stílusjegyet bátran ötvöző homlokzata akár Vegasban is lehetne, csak az emeletek számát kéne megtízszerezni.

A buszra nem vártunk, fogtunk egy 7 személyes taxit a Palace mellett, amely átvitt minket a 3 kilométerrel arrébb fekvő Piranba 12 euróért. Amikor elérte a taxióra a 12-t, a taxis szabályosan meg is állította azt.


Piran


Vacsora Piranban


Közben beesteledett

Piranban is látszott, hogy ez egy szezon előtti hétköznap este volt. Az éttermek szépen megterítet asztalai üresen álltak a széles, hatalmas hullámtörő kövekkel szegélyezett parti sétány hosszában. Egyáltalán nem kellett turistákat kerülgetni. Kiválasztottuk a legszimpatikusabb étterem legjobb asztalát és megvacsoráztunk. Én egy garnélás spagettit választottam és nagyon elégedett voltam vele. Az árak 10 és 30 euró között mozogtak, a sör 2,50-be került. Amíg vártunk az ételekre ki-kiszaladtam a sétányra, hogy egy szép naplementés Piran képet hozhassak Nektek.


Vacsi után egy kis séta …


… és egy-egy fagyi desszertnek.


Piran esti fényekben

Leszállt az este, mire eljöttünk az étteremből. A közelben még vettünk egy fagyit, aztán elsétáltunk a főtérig, ahol beleütköztünk egy hét személyes taxiba. A sofőr 10 eurót kért azért, hogy a szállásunkra vigyen minket és ő is rendesen megállította a taxiórát, amint az a tízeshez ért.

Este kiültem a kertbe a WiFi hub közelében és átfutottam a levelezésemet az iPadon, letöröltem a motorostura fórumára érkező spameket, átnéztem a másnapi útitervet a térképen és belelapoztam a hírekbe. Jó időt mondtak péntekre is.

 2.nap: 2011. május 13 péntek

Reggel 9-kor indultunk tovább azzal az elsődleges céllal, hogy találunk valahol egy tengerparti éttermet, ahol megreggelizhetünk. Először helyben néztünk körül, de a parton csak a kávézók voltak nyitva, azt mondták a helyiek, hogy az éttermek csak 10-kor nyitnak.
Horvátország határa csak néhány kilométerre volt, de az út itt már eltávolodik a tengerparttól. A határ után jobbra tartottunk Savudrija és Basanija felé, de mindkét hely elég kicsinek tünt, ne hajtottam be a központba. Zambratijánál aztán ránk mosolygott a szerencse, mert az út mellett találtunk egy árnyas kis kávézót, a szomszédságában egy pekarnica feliratú bódéval, ahol mindenféle pékárut, meg tejet lehetett kapni. Kuna csak Balunál volt, de megosztotta velünk.

 


Pékárus bódé Zambratija mellett.


Csak kunát fogadott el.


Fent középen jöttünk át a határon, aztán Savudrija felé fordultunk és most Zambratijánál vagyunk. Előttünk Umag és Novigrad.

A reggeli kb. 20 percig tartott, aztán megint gurultunk egy nagyot Umag központjáig, ami nagyjából 6 km-re volt. A tágas főteret magas harangtorony jelöli ki. Umag óriási vitorláskikötő, viszont kevésbé izgalmas kirándulóhely. A főtéren vásároltunk valamennyi kunát, hogy ne legyünk zavarban legközelebb, ha valahol eurót és kártyát sem fogadnak el, bár ez ritka Horvátországban.


Umag


Horvátországban minden templomtorony egyforma.


Vettünk egy pár kunát valahol 47 és 50 forint között.


Lekaptak, miközben nagyon rendezkedtem.

Kemény 15 km következett Novigradig, ahová kevéssel 11 után érkeztünk. Az aprócska kikötő mellett a motorparkolóba álltunk be a Posta közelében. Novigrad hangulatos, a modern dolgokat nélkülöző óvárosa és csak gyalogosan megközelíthető tengerparti sétánya kellemes környezet egy kis gyalogos barangoláshoz. Az egész hely pici és jól áttekinthető. Fél óra alatt bejártuk az óvárost.


Novigrad eleje

 


A nyugodt magabiztos energiát Cesar Millantől tanultam.


Az új optikával felszerelt Canon


Horvátországban minden templomtorony egyforma.


Novigrad vége

Röviddel ezután Porečben álltunk meg, szintén a Horvátországban szabványosnak tűnő templomtoronnyal kijelölt főtér mellett, szintén motorparkolóban. Poreč az egyik kedvenc turista bázis a Horvát tengerparton. Közvetlenül a háború után olcsó is volt és kevésbé népes. Akkortájt én is többször jártam itt. Óvárosa nagyobb, és a turisztikai kereskedelemre van kihegyezve. A szűk utcák mindegyike tele van szuvenír árusokkal és butikokkal. Minden trafikban lehet Louis Vuitton táskát kapni 30-50 euróért. Ha soknak tartod alkudhatsz is belőle.


Poreč


Louis Vuitton minden mennyiségben

A gombócokkal zsonglőrködő fagyi árusok tudnak egy-két magyar szót, vagy magyar nevet és ezzel bombáznak. Az idei kedvenc Orbán Viktor. Az egyik fagylalt árus meg is mintázta nekünk nemzetünk miniszterelnökét.


A fagyis szerint ez Orbán Viktor


Poreč ugyanazon az utcán visszafelé.


Odébb a főtér.


Fedezd fel a különbségeket a képek között

Miután bejártuk Poreč óvárosát, ismét komoly 10 km-nyi távolság várt ránk Vrsarig, aznapi szállásunkig. Elmotoroztunk a tengerparti kempingek, Zelena Laguna, Funtana, ifjúságunk szép emlékei mellett.

A Valentino panzióhoz korán érkeztünk, telefonáltunk Christiannak, a tulajdonosnak, aki egy fél órán belül befutott egy kis 600-as Ducati nyergében. Részben szobákat, részben apartmanokat kaptunk a Valentinoban.


Christianra várva …


… a Valentino előtt.


A kaktusz virága


Német motorosok Vrsar keskeny utcáin

A városközpont a Valentinotól a templomtoronyig kb. 700 méter – Christian kimérte. A focipálya mellett kell elsétálni, aztán fel a meredek hegyoldalon az óváros sikátorain keresztül. Vrsar inkább falu méretű, mint város. A templom mellől szép kilátás nyílik az északra fekvő öbölre és annak apró szigeteire.


Vrsar


Kilátás a templom mellől Vrsarban

Az extrém meredek utcák egyikében egy kis étteremben ebédeltünk, aztán elsétáltunk a kikötői öböl déli partján a modern, tisztaságot és kényelmet árasztó Belvedere apartman szálló strandjáig. A tenger sokkal kellemesebb hőmérsékletű volt, mint amilyenre számítottunk. A parton volt zuhany, ezért bátran megfürödtünk. Az apró kaviccsal felszórt part szerencsére sün- és uborkamentes volt, nem úgy, mint annak idején a régi szép időkben, viszont hiányzott a víz métereken át átlátszó valamikori tisztasága. A sirályokkal együtt napoztunk a szállóvendégeknek kiszórt kényelmes napozóágyakon. Rajtunk kívül talán ha négyen voltak még az egész partszakaszon.


Vrsar kikötője háttérbrn a dombra épült faluval


Horvátországban minden templomtorony egyforma.

A késő délutánig tartó lustálkodás után visszatértünk a kikötőbe, ahol egy parti vendéglőben vártuk meg, hogy Tamás és Zoli befussanak és csatlakozzanak hozzánk egy vacsorára. Ők ketten aznap reggel indultak Budapestről és az autópályákat elkerülve robogtak le az Adventure-ökkel Vrsarig, sokszor keskeny hegyi utakat követve. A szlovén-horvát határt is valami ösvényen találták meg, ahonnan visszafordították őket, mert ott csak a két szomszédos ország állampolgárait engedték át. Zoli új Garmin Zümo 660-asát követték, amelyen letiltották a földutakat és az autópályákat, majd kijelöltek egy települést valahol a susnyásban, amely meghatározta az irányukat. Az útvonaltervezést Zoli a leggyorsabb opcióval végeztette el, így a GPS nem vitte el őket a települések mellékutcáiba 20 m távolság megnyerése érdekében. A stratégia fényesen bejött. Mind a ketten nagyon elégedettek voltak a befutott útvonallal, azt az egyet leszámítva, hogy egyszer bekeveredtek Ljubljanába.


Tamás és Zoli is megérkeztek


Zoli az éjfeketére fújt Adventure-rel


Zoli leláncolta a lámpaoszlopot

Vacsora után már sötétben sétáltunk haza. A Valentino WiFi-je nekem nem működött, pedig a jelszót eltaláltam, így aztán más elfoglaltságot kerestünk magunknak.

 3.nap: 2011. május 14 szombat

Reggel kilencre terveztük az indulást, de lett belőle fél tíz is, mert kisebb rátartással végül majdnem mindenki elment a közeli szupermarketbe valami reggeliért. Ez azért lehetett, mert előző nap csak 10 körül jutottunk ételhez, amikor már nagyon éhesek voltunk. Arról ábrándoztunk Cicával, hogy szívesen megállnánk egy útszéli malacsütőnél, de ilyenkor délelőtt még a malacok fehéren forogtak minden útszéli grillsütőn.

A terv az volt, hogy átvágunk az Isztria-félszigeten plomin felé, ahol egy kis tengeröböl megtöri a part vonalát, aztán igyekszünk a tengerpartot követni egészen Senjig az autópályák elkerülésével, aztán mellékutakon a Plitvicei Tavakig.


Hátul a Plomini-öböl


Plomin szénerőműve

Menet közben cseréltem Tamással egy darabon, hogy kipróbáljuk az Adventure kényelmét két személlyel a GS-hez képest. Cica szerint jelentősen jobb az utas szélvédelme ezen a motoron, ami egyrészt a nagyjából hasonló magasságban ülő vezetőnek és a nagy szélvédőnek köszönhető. A két motor között erőben nincs sok különbség, váltogatni gyakran kell ezen is azon is. Érdekes, hogy az Adventure, bár rettentő nagynak látszik igazán nem nehéz és alacsony súlypontja miatt nagyon jól kezelhető.

Plomin mellett álltunk meg legközelebb, közel a parthoz, ahonnan a tengeröbölre és a Plomin melletti széntüzelésű hőerőműre is kiváló kilátás nyílik. Az erőmű két blokkja 1969-ben és 2000-ben épült. 2007-ben Horvátország teljes energiafogyasztásának 13%-át fedezte az összesen nagyjából 2000 GWh teljesítményű két kazán. Az erőmű 340 m magas kéményéről azt mondják, hogy ez Horvátország legmagasabb építménye. A félszigetbe hasító Plomini-öböl kikötőjéből elképzelhetetlenül hosszú futószalag viszi a szenet az erőműhöz, ahol azt fekete hegybe halmozzák.

Plomin után a délkeletnek tartó horvát 66-os út hirtelen észak felé fordul. Ebben a kanyarban van az a panoráma terasz, ahol mindig meg akartam állni, de még egyszer sem sikerült. Átfutott a fejemen, hogy ledudálom Zolit, aki előttem futott a GPS-t követve, de aztán letettem róla, mondván, hogy ne álljunk meg két kilométerenként, meg aztán jó lenne még világosban megérkezni a tavakhoz.

 
Egy benzinkútnál átvizsgáltuk Zoli extráit az Adventure-ön. A markolatot bandázzsal tekerte be, ami sportboltban kapható. Összehasonlításképp ilyen a BMW markolata 40 ezer km után (jobbra).

 
A Wunderlich kormánymagasítóval előre-hátra is állítható a kormányrúd. A Zümo 660-as idei szerzemény.

 
A felverődő víz elleni takarólemez és két pótreflektor a bokócsövön.

 
Fényvisszaverő matricák és villogó féklámpa a gyengébbek kedvéért. A fényszórók előtt védőplexi.


Az az utolsó Balu extrája. Egy egyszerű rugalmas műanyag darab, hogy ne kelljen szorítani a gázt.


Crikvenicában egy kávézó előtt álltunk meg.


Cica megint elhagyott valakinek a kedvéért ahogy látom

A forgalom sűrűsödött, ahogy megközelítettük, majd elhagytuk Opatiját, megkerültük Rijekát és ismét leküzdöttük magunkat a szédítő magasságban hosszú betonlábakon futó és részben még épülő Rijekát elkerülő (ingyenes) autópálya szakaszról.

A tengerparti D8-asról legközelebb Crikvenicánál tértünk le, ahol egy kávézóban pihentünk egy keveset, aztán Senjig még a parton maradtunk és onnan bementünk a Plitvicei-tavak táblát követve az ország belsejébe. A D23-mas út nagyszerű szerpentinekkel rajtol el a tengertől és rugaszkodik neki a hegyeknek, aztán a szolidabban vezetett D50 következik a fennsíkon Otocac felé, amelyről Zoli letért egy alig két méter széles aszfaltozott ösvény kedvéért. Feri a Harley chopperen ezt nem nagyon díjazta. A Plitvicka Jezera Nemzeti parkot délről megkerülve késő délután érkeztünk a szállásunkra, amely egy családi ház volt a tavak mellett. A Jezero 5 jelet viselte, itt nem utca és házszám, hanem település és házszám rendszert használnak. Gyakorlatilag minden ház panzió. A barátságtalan házinéni hamar megalapozta hűvös viszonyunkat, amikor átrendezett minket az elfoglalt szobáinkból, mondván, hogy két nagy ember nem fekhet abba az ágyba, ami a szobájukban volt, mert az leszakadhat alattuk.


A Jezero 5

Aznap nem ebédeltünk, ezért nagyon éhesen rögtön egy éttermet kerestünk a közelben. Az út szemközti oldalán a sípálya mellett nyitva volt a hütte, ahol sört és pizzát mértek. Gyorsan rendeltünk is néhányat ebből is abból is, mielőtt egy rendes éttermet találtunk volna. A többnyire szocreál hangulatot árasztó, a nemzeti parkba nagyon nem illő településen körbe jártunk, de nem találtunk éttermet, így aztán az 5 km-rel odébb található Lička kuća étterembe.


Nagyon éhesek voltunk


Éttermet keresünk

Páran motorral mentünk és többször fordultunk, így levittük az egész társaságot. Ez az egyetlen normális étterem a környéken, ha a szálloda éttermét nem számítom, ahol egyszer régebben már jártunk. Az étteremben helyi ételeket szolgálnak fel maximum 270 fő számára. A parkolóba már akkor is szép számmal érkeztek a buszok a legkülönbözőbb nációkkal.

Báránysültet ettem és nagyon jól esett, aztán megkóstoltam a sült kolbászt, mega sertéssültet is, de azok messze nem voltak olyan finomak. Sötétben és hűvös időben motoroztunk vissza a szállásunkra. Megint kettőt fordultam.

 4.nap

Vasárnap bőséges reggelit kaptunk a Jezero 5-ösben. Erre igazán nem panaszkodhattunk. A házinénit megkértük, hogy egy szobából később checkelhessünk ki, mert Zoli nem akart a tavak körül gyalogolni, de nem kaptunk engedélyt. A tavak mellett vezető út tavakkal szemközti oldalán vannak a nagy parkolók, ahol a vendégeket fogadják, a jegyeket árusítják és ahonnan el kell gyalogolni a tavak mellett közlekedő buszokhoz, vagy a hajóállomásokhoz. Többféle, betűkkel jelzett túrára lehet befizetni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy jegyet váltasz a kiválasztott útvonalon közlekedő buszokra és/vagy hajókra. Mi az E túrát vettük meg.

Felhős, majdhogynem borongós időben hajókáztunk, aztán bejártuk a tavak partját le a nagy vízesésig és busszal vissza. Igyekeztem sok képet készíteni. Az L szériás piros gyűrűs 24-70-es hírnevéhez méltó módon nagyon jó sétáló optikának bizonyult, fényereje és éles rajzolata kiválóan kijött az ott készült képeken. Mindössze egyszer cseréltem le a 5-6 kép erejéig a 10-24-es nagy látószögűre.


Motorosoktól nem kértek pénzt a parkolásért.


Mici a kék esőkabát már megjárta Amerikát is


Hajóúttal kezdtünk


Kristálytiszta víz sok aprópénzzel és pisztrángokkal.


A vadkacsák egyáltalán nem tartanak a turistáktól


Óriási sziklák árnyékában


A nagy vízesés és mi.


Cica a t1i-vel, amelyen egy fix 50-es optika volt.


A 24-70-es és én a t1i másik végén


Kilátás a nagy vízesésre


Két pótkocsis panoráma busz szállítja a tzristákat a kiinduló állomásra


Ez volt a jegyünk


Zoli kiolvasta az egész motoros sajtót, mialatt várt ránk 

Három órát mászkáltunk a tó körül, ami 12 km távolságot jelentett, ebből közel kettő hajózás volt, közel kettő pedig buszozás, aztán ismét motorra ültünk és elindultunk hazafelé. Kb. egy órát mehettünk Karlovac felé, amikor eleredt az eső és reménytelenül beszorultunk egy hatalmas sötét felhőtömeg alá.

Karlovacnál többen ráálltak az autópályára és gyorsan hazaszaladtak. A másik csoport mellékutakon folytatta az utat Zágráb felé. Egy faluban találtunk egy éttermet, ahová behúzódtunk egy órára felmelegedni egy pár tea és pizza mellett. Odakinn tíz fok volt, átáztunk, gyakorlatilag jégkockává fagytunk. A nadrágom persze most is be volt tűrve a csizmám szárába. Már másodszor szívok ezzel, hogy nem veszem komolyan az esőt, aztán a végén önthetem ki a vizet a csizmákból. Felvettem két-két száraz zoknit, meg mindent amit még az oldaldobozban találtam és így Michelin babának öltözve egy kettes erősségűre állított markolatfűtéssel már elviselhetőbb volt a továbbra is folyamatosan szakadó eső.


Ez a kép még az eső előtt készült


Ez meg már a határ után


Benzinkútnál Nagyatád felé 

A Zágrábot elkerülő autópálya szakasz után további mellékutakon érkeztünk a határhoz Berzencénél. Itt még sohasem jártam. A Nagyatád – öhönye – Marcali útvonalon értük el az M7-est. Ekkor már elállt az eső, de rettentő erős széllel kellett küzdenünk, amely az alulról nyitott sisakomat oldalról gyakran emelgette. Cica is nehezen bírta a sebességet a BMW megemelt ülésén és átköltözött egy szélárnyékosabb motorra Zoli mögé.

Az autópályát valahogy túléltük. Hazaérve beálltam egy forró zuhany alá. Időbe telt amíg kiolvadtam.

Az út nagy tanulságaként a GS-t és az Adventure-t leteszteltük két személlyel minden körülmények között. Cica csak annyit tett hozzá, hogy amikor megérkeztünk még sohasem voltunk ilyen koszosak.

 Haszos blokk

Nap

km

Útvonal

1

 630

 Budapest – M7 – Maribor – Ljubljana – Postojna – Koper – Portoroz

 2

 100

 Portoroz – Basanija – Zambratija – Umag – Novigrad – Porec – Vrsar

 3

 250

 Vrsar – Pazin – Plomin – Opatija – Rijeka – Crikvenica – Senj – Otocac – Jezero

 4

 600

 Jezero – Karlovac – Zágráb – Böhönye – Nagyatád – M7 – Érd – Budapest


Egy személlyel az igazi …

Agárdi György, 2011. május 16.

Tags: ,

3 hozzászólás to “Szlovénia és Horvátország 2011. május”

  1. Mlado január 12, 2013 at 8:54 de. #

    És aki esetleg nem tudná annak:
    “Horvátországban minden torony egyforma” 🙂
    Köszönjük a leírást!

  2. Csele május 31, 2011 at 9:27 du. #

    Gyönyörű fotók!

  3. Dénes Kálmán május 23, 2011 at 11:26 de. #

    … Adventure lesz ebből hamarosan, én érzem!! :DD

Szólj hozzá!