Szlovéniai csillagtúra Lillin Ferenccel

Felbuzdulva a tavalyi erdélyi túra sikerén idén is összedugtuk a fejünket Darszival és hosszas tanakodás után egy csillagtúra mellett döntöttünk. A bázistábort Agárdi Gyuri egyik cikkétől ihletve Szlovéniába, Bledbe helyeztem. Úgy gondoltam, hogy Bledből a rendelkezésünkre álló egy hét alatt a szlovén, osztrák és olasz oldalon egyaránt túrázhatunk. Tibi megtudta mit tervezünk, és becsatlakozott, így a részleteket már hárman dolgoztuk ki. A május 12-17-e közötti hat napot választottuk. A következő kérdés az volt, hogy hol szálljunk meg? Bledben a legkézenfekvőbb szállodába menni, de e helyett inkább egy kis szlovén falusi turizmusra fájt a fogam. A bledi tó körül több olyan szállás van, amelyik erre specializálódott. Ezek közül mi a Mulej panziót választottuk: www.mulej-bled.com. Email útján rendeztem a foglalást. A GPS-be felvettem jó sok lehetséges útvonalat, átnéztem a túrafelszerelést és a motort, majd számoltam a napokat az indulásig.
 1. Nap: Budapest – Bled, 590 km
Darszival reggel 7-kor találkoztunk a 7-es úton a Tárnok táblánál és onnan Velence és Pákozd érintésével mentünk Fehérvárra. Tibiék kávéval és szendviccsel vártak, Tibi pedig felpakolt motorral és “mikor megyünk már?” kérdéssel. Egy gyors tankolást követően a 8-as úton haladtunk Körmendig majd Csákánydoroszlónál betértünk az Őrségbe. Megállapítottuk, hogy az Őrség önmagában megér egy túrát, de mi ezúttal csak belekóstoltunk az Őriszentpéter, Bajánsenye szakaszba, majd Magyarszombatfánál átkeltünk a magyar-szlovén határon. Az út Muraszombatig az Őrség szlovén megfelelője. A táj dimbes-dombos, az út erdők között kanyarog, túrázásra ideális. Ha erre visz az utatok, figyeljetek az aszfalton látható repedésekre, mert a szlovén útfenntartók bitumennel töltik fel a réseket, az pedig barátom csúszik, mint a jég. Nem sok híja volt, hogy  kifaroljon alólam a vadiúj BMW1200RT, ami rossz ómen lett volna az első napra.

Muraszombattól másodrendű utakon, Gornja Radovna érintésével kora délután érkeztünk meg Mariborba. Előtte az éhségtől és a domboldalban épült látványos vár képétől vezérelve betértünk Hrastovecbe. Amikor a vár kapujánál sorompót és sok fehér köpenyes embert láttunk, még nem gyanakodtunk semmire. Amikor leparkoltunk és lekaptuk a sisakot, megütötte a fülünket egy embertelen ordítás, amelyik a vár valamelyik nyitott ablakából szállt felénk. Ez már gyanús volt. Végül kiderült, hogy a vár nem látványosságot és ebédet rejteget, hanem egy idegszanatóriumot, zárt osztállyal egyetemben. Éhesen, de egy élménnyel gazdagabban továbbálltunk Mariborba. A város központjából pénzváltás és egy rövid ebéd után annak a megállapításával távoztuk, hogy vagy nem találtuk meg a maribori látványosságokat, vagy azok nem is léteznek.
Maribortól Dravogradig a Dráva folyását követtük. Nagyon szép útvonal, ha erre jársz, ki ne hagyd. Dravograd után, a nálam okosabbak figyelmeztetése ellenére nem az osztrák határ, hanem Crna felé tereltem a társaságot. A térkép szerint Crna-ból át lehet menni Lucebe, csak azt nem részletezik, hogy ehhez nem túra, hanem enduró motor kell. Miután oda-vissza megcsodáltuk a Meza patak folyását, vissza kellett térnünk Crnaba és Mezicat követően átkeltünk az osztrák oldalra. Egy rövid osztrák szakasz után a Seebreg hágón át tértünk vissza Szlovéniába. Ez egy fantasztikus kanyarvadász szerpentin. Az út az osztrák oldalon kiváló és gyakorlatilag nincs rajta forgalom, büntetlenül lehet csökkenteni a majrécsíkot a gumikon. A hágó szlovén oldala már nem ennyire jó az útfelület, de ezzel együtt nagyon élvezetes. Innen már különösebb kavarodás nélkül, Kranjon áthaladva megérkeztünk Bledbe. Rövid tájékozódás után megtaláltuk a tótól pár kilométerre a dombok hajlatában a szállásunkat is.

Mulejék szállására érdemes egy bekezdést pazarolni. Képzelj el egy tipikus, új osztrák jellegű hegyi házat, mellette egy klasszikus, öreg szlovén jellegű pajtával. A pajtában tehenek, kecskék és az ottlétünk alatt motorok. A házban a földszinten a házigazda és családja, a két emeleten a vendégeknek berendezett egyszerű, de nagyon tiszta kétágyas szobák fürdőszobával. Reggelire a háztájiból származó kenyér, felvágott, tej és dzsem dukál, vacsorára a háziasszony által készített háromfogásos vacsorát kapsz, mindezt napi 25 euróért. Csak egy szépséghibát találtam a Mulej panzióban. A háziasszony első este eltűrte, hogy fél tízkor essünk be vacsorára, de felhívta a figyelmünket, hogy az étkeket amúgy este hétkor szolgálják. Aki bújt, aki nem… Ha a háziasszony elrettentett és más szállást keresel Bled körül, akkor itt érdemes kezdeni a kutakodást: www.bled.si.
 2. Nap: Triglav, 270 km

Triglav jelentése három fej, és egyrészt a 2864 m-es hegycsúcsot, másrészt az ezt körülölelő nemzeti parkot fémjelzi. Ezt a napot a Triglav körbemotorozására szántuk. A forgalom elkerülése okán a Radovna patak menti úton indultunk el. Itt is hasonló meglepetés ért, mint előző nap Crna körül. Az aszfalt elfogyott és murvára kerültünk. Kaptam is pár megjegyzést arról, hogy korábban a térképpel jobban boldogultam, mint most a GPS-el. Ezúttal nem fordultunk vissza, hanem nyugodt tempóban továbbmentünk. Kár lett volna feladni, mert az út a fenyvesek között követi a patak folyását és a murva ellenére jól karbantartott. Itt készült az első panorámaképem is. Korábban olvastam pár cikket panorámaképek készítéséről és úgy döntöttem ezt nekem is ki kell próbálnom. Tibinek volt egy állványa, amit megkértem, hogy hozzon magával. Ennek segítségével készítettük az első panorámát ott ahol a murva visszaváltott aszfaltba. Tetszett a szlovén útépítők pontossága, annak, aki nem vette volna észre, kitették a “Konec asfalta” feliratot.

Kranjska Goráig a 202-es főúton haladtunk. Kranjska Gora és Trenta között az 1611 m-es Vrsic hágón át vezet a közel 50 tűkanyarral megtűzdelt út. Jellegzetessége, hogy meglehetős turistaforgalmat bonyolít, igen szűk és a kanyarok macskakővel vannak kirakva. A felfele vezető úton találkoztunk három hazánkfiával, ketten chopperen, a harmadik egy Goldwingen küszködött felfele istenes káromkodások közepette. A hágó tetején egy szemfüles fiatal még azelőtt beszedte tőlünk a fejenként 2 eurós útdíjat mielőtt rájöttünk volna, hogy valószínűleg nem az államkasszát, hanem a fiú zsebpénzét gyarapítottuk. Trentától a Soca folyását követve kanyarogtunk. A folyó hihetetlen türkizkék színű, máshol hasonlót nem láttam. Ha nem tudtam volna, hogy természetes, azt gondolhattam volna, hogy valaki színezőanyagot adagol a folyóba a forrásnál.  A következő pihenőnk, az általa védett útvonal stratégiai fontossága miatt a monarchia idejében épített Kluze várnál volt. Ebédre Bovecben álltunk meg. A helység a pisztrángokról és a raftingról híres. Az előbbit megettük, az utóbbit ezúttal kihagytuk.

Kobaridig továbbra is a Soca folyását követtük. A folyó beszűkül a fehér mészkősziklák között, amelyek még jobban kiemelik a víz szürreális színét. Kobarid a környéken az I. Világháborúban zajlott súlyos csatákról nevezetes, és arról hogy Napóleon egyik hadjárata során hidat építtetett a folyón át. Ennek ma már csak a hídfői láthatóak, funkcióját egy modern egylyukú híd vette át. Ezen áthaladva elhagytuk a főutat és a hegy oldalában elfelejtett, apró települések és buja legelők között kanyarogtunk Tolminon át, Most Na Socuig. Az utóbbi település neve azt jelenti: híd a Socán. A folyó itt türkizkék tóvá szélesedik. Rövid pihenőt követően elhagytuk a Soca völgyét és a Cerkno, Rudno, Lipnica útvonalon értünk vissza a szállásunkra. A szakasz jellemzője, hogy a keskeny, aszfaltozott út meredek dombokon halad fel-le. Nem találsz száz méter egyenes, vagy lapos szakaszt sem benne. A beláthatatlan kanyarokba figyelni kell, mert a forgalom nem elhanyagolható és a körülményekhez szokott szlovén sofőrök igen dinamikusan közlekednek. A háziasszonyunk 9 órás érkezésünket feddéssel, valamint óriás csirkecombokkal díjazta, olyanokkal, amilyenekkel csak a háztáji szárnyas rendelkezhet. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a napi motorozási penzumunk és a 7 órai vacsora nem egyeztethető össze, ezért a többi esti étkezést út menti vendéglőkben ejtettük meg.

 3. Nap: Dolomitok, 410 km

Hogy gyorsabban haladjunk ezúttal nem a Radovna mentén, hanem a 8-as, majd 202-es úton jutottunk el Kranjska Gorába, majd Ratecebe, ahol átléptük a szlovén-olasz határt. Innen Tarvisio és Pontebba érintésével elindultunk északnak és a Pramollo hágón át értük el a hágó nyergében található olasz-osztrák határt. A hágó olasz oldala keskeny aszfaltozott csík, itt-ott macskakővel kirakva, ezzel szemben az osztrák szakasz kifogástalan szerpentin. A hágó tetején Nassfeld néven kiterjedt síterep van. Megálltunk egy kávéra, de semmi sem volt nyitva, ezért egy rövid fényképsorozat után nyeregbe szálltunk és beereszkedtünk a Gail folyó völgyébe. Kötschachig az út lustán tekergőzik kisebb-nagyobb falvak között. Itt készült a második és harmadik panoráma kép a Dolomitok vonulatáról. Kötschach után bár továbbra is a Gail folyását követtük, lassan eltávolodtunk a folyótól, amelyik a völgy mélyén maradt miközben mi mind szűkebb, a hegy oldalába vágott szerpentinen jutottunk el Kartitschba. Amilyen lassan szűkült a völgy olyan gyorsan terült szét, ahogy továbbhaladtunk Sillianba és átkeltünk az osztrák-olasz határon, hogy aztán Innichenben ebédeljünk.

 A falu annak ellenére, hogy az olasz oldalon található tipikus osztrák hegyi település. Az ebédünk kalandos volt. Vasárnap délután lévén csak könyörgés árán értük el, hogy utolsóként megebédelhessünk egy fogadóban. Rendhagyó módon Innichenben a temető nem a falu szélén, hanem annak központjában található a templomkertben. Itt van a nyughelye a Bergmann dinasztiának. Az egymást követő generációk neveit spirál alakban felvésve egy havasi kürthöz hasonló emlékmű örökíti meg. Meglepő volt látni, hogy a rövid ottlétünk alatt több sírhoz is érkezett látogató, aki egy gyertya meggyújtása vagy egy szál virág elhelyezéséig tartó rokonlátogatás után folytatta vasárnap délutáni sétáját.

Ahogy elhagytuk Innichent elkezdett esni a mokány hegyi fajtából való eső és leszállt a köd. Magunkra húztuk az esőruhát, és lábujjhegyen megmásztuk a következő hágót, amelyiknek az aljában Sappada található. Itt Tibi kiöntötte a csizmájából a vizet, Darszi megcsodálta a nedves kesztyűinek a festéknyomait a kezein, én pedig kicsavartam a vizet a nyakvédő kendőmből. Ezen teendők után megszavaztunk magunknak a kávét, amiről Nassfeldben lemaradtunk. A helység jellege olaszos, a kávé pedig bizonyosan az volt: gyűszűnyi, fekete, erős és forró. Ahogy továbbmentünk Tolmezzonál már le tudtuk venni az esőruhát és nekivágtunk az utolsó szakasznak, ami a Dolomitok körből hátra maradt Pontebbáig. A térkép egy harmadrendű utat jelzett, azt viszont semmi nem jelezte, hogy az utat korábban elmosta a víz, ezért újat építenek. Mindezt amúgy olaszosan, komótosan, ezért ennek a szakasznak egy részét hol sárban, hol murván tettük meg. A szakasz végén azzal bíztattuk egymást, hogy míg aszfalton mindenki tud motorozni, bezzeg ilyen körülmények csak nekünk adattak meg.

 Pontebbából ugyanazon az úton tértünk vissza a szállásunkra, amelyiken érkeztünk. A vacsoránkat Kranjska Gorában ejtettük meg egy hangulatos régi malom épületében berendezett étteremben. Mire hazaértünk Mulejék már rég takarodót fújtak, de nyitva hagyták a pajtát, hogy elhelyezhessük a kétkerekű lovakat.

 4. Nap: Grossglockner, 475 km

Az előző nap sarát lecsutakoltuk a motorokról, majd Mulejék számítógépén megnéztük mi az időjárás-előrejelzés a Grossglockneren. A Glockner út kihagyhatatlan egyrészt a táj félelmetes szépsége, másrészt a motorozásra megálmodott szerpentinek miatt. Az útról való tudnivalókkal nem fárasztalak, amit tudni érdemes róla azt ezen a Web oldalon, több nyelven is elolvashatod: www.grossglockner.com. Mi pár nappal a szezonnyitást követően értünk ide. A nyitás és zárás időpontjáról mindenképp érdemes tájékozódni, mert az évente az időjárás függvényében változik. Az időjárás pedig naponta. Ezért csattantunk rá az internetre indulás előtt. Szerencsénk volt, egész napra ragyogó napsütést ígértek és valóban így is történt.

Hogy gyorsan haladjunk úgy döntöttünk, hogy a Karawanke alagúton megyünk át az osztrák oldalra, majd az A10, A11-es pályán haladunk Spittalig. Ennek a szakasznak egy nevezetessége maradt meg az emlékeimben. Valahol megálltunk tankolni és olajt utántölteni. Tudod, a BMW bokszer motornak megvan ez a tulajdonsága, hogy 2000-3000 kilométerenként pótolni kell az olajt. Volt is nálunk egy flakonnal, de az nem volt elég Tibinek és nekem is. Megkérdeztük a benzinkutast nincs Castrol olaja? A válasz egy határozott “Nein!” volt, majd lelkesen elkezdte magyarázni, hogy le kell menni az autópályáról, kétszer jobbra, háromszor balra és egyszer körbe kell fordulni. Ott lesz majd Johannes üzlete és abban az áhított motorolaj. Kis híján el is mentünk, de előtte megnéztem a kútnál kihelyezett olajakat. Mit ad isten ott volt a kívánt típus! A kutas hosszasan meaculpázott, majd jó időt és széles utat kívánva engedett el.

Spittalnál letértünk a pályáról és a B106-os és a B107-es út találkozásánál léptünk be a Hohe Tauern nemzeti parkba. Grosskirchheim előtt megálltunk tankolni és egyben megnéztük a Jungfrau vízesést, majd az útdíj megfizetése után elindultunk felfele a látványúton. Az első pihenőt a Hochtor alagútnál tartottuk. Bár a völgyben hónak nyomát sem láttuk, ide már hó falak között motorozva jutottunk el a tökéletesen letisztított úton. Hochtortól belátható az egész emelkedő, itt készült a negyedik panorámakép. Az alagúton áthaladva hirtelen alpesi, teljesen hóborította tájon találtuk magunkat. A következő megállónk Fuscher Törlnél volt. Innen fantasztikus kilátás nyílik a hegyekre, köztük a Grossglockner 3797 m-es csúcsára; ez Ausztria legmagasabb csúcsa. Itt készült az ötödik és egyben utolsó panorámakép a túránk során. A felfele vezető szakaszon az Edelweiss Spitze volt az utolsó megállónk.  A látványútnak ez a legmagasabb pontja 2571 m-en. Hogy odaérjünk le kellett térnünk a főútról és egy macskaköves, 15%-os hajtűkanyaros mellékúton tettük meg az utolsó pár kilométert. A kilátás fenséges, nemkülönben annak éreztük az ebédünket, amit a csúcson levő fogadóban szolgáltak fel. Vásárfia gyanánt a csúcson található bódéban egy kézhajtású présgépen egy 10 eurócentesből saját kézzel sajtolhattam Grossglockner emlékérmét a fiamnak. Az ereszkedő szakaszon Fuschlig többször láttunk mormotát miközben a laza széles kanyarokat követve, több mint 60 km fenséges tájakon való motorozás után elértük a látványút végét.

Innen Pichl és Mittersil érintésével megkezdtük a visszautat. Mittersilben valamilyen okból a GPS mindenáron másfelé akart vinni, mint amerre én szerettem volna. Végül kétszeri eltévelyedés után rájöttem, hogy mindennek az volt az oka, hogy át kellett haladjunk a Felbertauern fizetős alagúton, miközben a GPS arra volt programozva, hogy kerülje el a fizetős szakaszokat. Én az autópályákra gondoltam, a fránya GPS ezt kiterjesztette mindenre, ami fizetős. A B108-ason haladva Lienznél elértük a Dráva folyását és azt követtük a B100-ason egészen Greifenburgig. Innen Hermagor érintésével lementünk Tarvisioba csak azért, hogy ezen a napon is járjunk legalább 3 országban. A szállásunkra, az immár klasszikussá vált Kranjska Gorat Bleddel összekötő úton jutottunk. A vacsorát a bledi tó partján található egyik vendéglőben ejtettük meg. Az ottani kilátás a tó túloldalán található várra egy sor szép esti tájképet eredményezett. Azt hiszem, hogy több időt töltöttem el az állvánnyal és a fényképezőgéppel, mint a villával és a késsel, de megérte.
 5. Nap: Bohinj, 115 km

Ezt a napot kirándulósra vettük. Mindenekelőtt meglátogattuk a bledi várat. Szépen restaurált és karbantartott középkori várról van szó, amelyik a tó északnyugati részén található sziklaszirtre épült. A kilátás fenséges, és a várban kiállított tárgyakat, régészeti leleteket is érdemes végignézni. Ezután következett a Vintgar-szoros, amelyik Bledtől csupán pár kilométerre van. A szorost a Radovna patak vájta a mészkősziklába és meglepő módon a szomszédos falu polgármestere csak 1890 körül fedezte fel egy olyan évben, amikor a patak vízszintje nagyon alacsony volt. Mivel a patak medrében annak szűkössége miatt nem lehet gyalogosan haladni, a helybeliek a sziklafalba rögzített fából épített ösvényt készítettek. Ezt a patak több ízben elmosta, a helyiek pedig újraépítették. Bár az út oda-vissza nem több 3 kilométernél, de nézelődve, fényképezgetve könnyedén el lehet itt tölteni akár 2 órát is.

A Bohinj tó volt a következő célpontunk. Goreljeknél elnéztem a letérőt, aminek eredményeként a tó helyett először meglátogattuk a hegyivadászok állomását Srednjaban. A katonák útmutatását követve megtaláltuk a helyes utat és egy rövidebb murvás szakaszt követően eljutottunk Bohinjska Bistricán keresztül Ribcev Lazba. Itt kezdődik a bohinji tó. Végigmotoroztunk a tó partján, majd a völgy végében kipányváztuk a gépeket, és gyalogosan vágtunk neki a Savica vízesés meghódításának.

Ez már sportosabb alkatot igénylő séta. Az út meredeken halad felfelé úgy másfél-két kilométeren keresztül a hegyoldalban. Igazából nem is utat, hanem inkább hosszú lépcsőt képzelj el magadnak, aminek a végén egy a vízesésre nyíló kilátó található. Leírás helyett inkább nézd meg a fényképeket, többet mondanak a látványról. Lefelé az út már könnyebb volt. Egyszer megálltuk egy kis kőhídon, ami a vízesésből táplálkozó robajló patakon vezet át. A víz erejére jellemző, hogy a korláton tartva a kezünket éreztük annak remegését.

Ennyi gyaloglás után Ukancban, a tó partján ebédeltünk egy kiadósat és szép lassan visszamotoroztunk Bledbe, összecsomagoltunk és felkészültünk a másnapi útra hazafelé.

 6. Nap: Bled – Budapest, 550 km

Reggel felhős, esős időre ébredtünk, elbúcsúztunk a házigazdáinktól és a bledi tótól, majd a 8-as és 101-es utat követve a Loibl hágó felé fordítottuk a GPS-t. Alig hagytuk el Bledet az eső annyira rázendített, hogy fel kellett vegyük az esőruhát. Az eső miatt a hágón való átkelés nem volt nagyon dinamikus, de amint átértünk az osztrák oldalra kiderült és lehámozhattuk az esőruhát. Innen pár kilométerre Klagenfurt alatt felmentünk az autópályára és ezen is maradtunk Fürstenfeldig. Körmendnél léptük át az osztrák-magyar határt és azonnal lehúztunk délnek, hogy Őriszentpéteren ebédelhessünk. Ebéd után megint kaptunk egy adag esőt, majd ezután akaratomon kívül beiktattam egy-két kitérőt az Őrség keleti felében. Végül kikeveredtünk a 8-as útra és az eső megint elállt. Feltámadt helyette a szél, méghozzá akkora és olyan szertelen amilyennel motoron még nem találkoztam. A következő 100 km alatt hol motoroztunk, hol vitorláztunk, vagy legalábbis ez volt az érzésem. Fehérváron tartottunk egy rövid pihenőt és Tibit hiánytalanul átadtuk a családjának, mi pedig Darszival meg sem álltunk Budapestig, ahol 2500 km-el a hátunk mögött és bőrkeményedéssel a hátsónkon, prezentáltuk magunkat a megkönnyebbült hozzátartozóinknak.

 Hasznos információk

Szlovéniában a főutak kifogástalan, a mellékutak pedig jó/elfogadható állapotúak. Néha – bár ez a térképen nincs jelölve – a harmadrendű utak átváltanak murvába. Bled mint bázispont a hely szépsége és a szálláslehetőségek változatossága miatt kiváló. Ugyanakkor, ha ugyanezt az útvonalat még egyszer bejárnám, akkor inkább Ausztriába helyezném a bázispontot. Az olaszoknál az alsórendű utak és főként a hágók eléggé elhanyagoltak, ezzel szemben az osztrákoknál minden út kifogástalan állapotú volt ott jártunkkor.

Rendőrrel egyszer találkoztunk Ausztriában. Meg is állított, mert úgy vélte, hogy hosszúfénnyel közlekedek. Kétségtelenül el volt állítva a fényszóróm, ezért nem vitatkoztam vele, hanem megígértem, hogy a szállásra érve beállítom.

A szállásunk fejenként, reggelivel és vacsorával 25, e nélkül pedig 20 euró volt és kaptunk mellé egy kis bepillantást egy igazi vidéki kisgazdaság napi életvitelébe. Ki gondolta volna, hogy terepjáróval kísérik a tehéncsordát a legelőre és, hogy az internet hozzáférés egy ilyen gazdaságnak is elengedhetetlen kelléke?

Az úton a lehető legváltozatosabb étkezési lehetőségeket találni mindhárom országban és árban sincs kézzelfogható különbség. Egy tipikus ebéd vagy vacsora 25-45 euróból jön ki és a szlovénok, bár még nem voltak az euró övezet tagjai már ekkor is kézséggel elfogadták ez eurót mint fizetőeszközt. Általában mindenhol kártyával is lehet fizetni. A látványutak, alagutak, autópályák díjain kívül már csak a benzinköltséggel kell számolni. Ebben sem láttunk jelentős eltérést a három ország között. Összességében fejenként hozzávetőleg 165e Ft-ba került az utunk.

Ha maradt még megválaszolatlan kérdésed itt érhetsz el: mbflillin@t-online.hu.

Letöltés

  Download GPS Data

A bejárt útvonalak Garmin MapSource térképei a Garmin GPS készülékekre feltölthető formában.

Lillin Ferenc, 2007. január 2.

Tags:

No Responses to “Szlovéniai csillagtúra Lillin Ferenccel”

  1. MGP január 6, 2007 at 10:11 de. #

    Gratula az úthoz. Egyetlen hozzászólás a"Egy rövid osztrák szakasz után a Seebreg hágón át tértünk vissza Szlovéniába. Ez egy fantasztikus kanyarvadász szerpentin. Az út az osztrák oldalon kiváló és gyakorlatilag nincs rajta forgalom, büntetlenül lehet csökkenteni a majrécsíkot a gumikon" részhez. Pont itt szoktak vadászni az áttérő motorosokra, nekünk egy 400!!! eu-s birságot nyomtak az orrunk alá, amiből késhegyig menő vita után is ki kellett perkálni 200-at!

Szólj hozzá!