Túratervezés

A hosszú téli estéken kiváló időtöltés a felkészülés a jövő évi túrákra. A kérdés az, hogy az ötlet felmerülésétől az indulásig mi mindent kéne megtennünk azért, hogy az utazásunk jól szervezett túra benyomását keltse.

A legszebb kitolni a motort a garázsból, felülni rá és elindulni a nagyvilágba – lesz ami lesz alapon. A magam részéről ezt szeretem a legjobban, hiszen megspórolom az előkészítés fáradtságát, ugyanakkor a megoldásnak vannak hátrányai. Simán elmehetek például a világ legszebb helyei mellett néhány kilométerre, mint ahogy már kétszer is elmentem Füssen közelében a Weiskirche mellett, amely állítólag Európa egyik legszebb temploma. Kiderülhet, hogy amiért nagy távolságra elutaztam csak nagyon időigényes módon közelíthető meg, így jártam például II. Lajos Herrenchiemsee szigetén épült kastélyával. Az is lehet, hogy amit meglátogatnék az adott időpontban éppen nincs nyitva, legutóbb a Garda-tó környéki hágókkal jártam így. Rögtönözhetek a szállással is, csak azt kell figyelembe vennem, hogy valószinüleg drágábban jutok majd hozzá, mintha előre foglaltam volna.

A túratervezés célok tennivalók, logisztikai feltételek meghatározása, kockázatok mérlegelése és kezelése jóval az indulás előtt. Arról szól, hogy ki miért hová megy, mit csinál ott és hogyan. A gondos tervezés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a túra majd a terv szerint fog lezajlani, sőt a tapasztalataim szerint a terveket mindig alaposan felülírják a pillanatnyi elhatározások – az időjárás, egy szimpatikus vendéglő az út mentén, a társaság pillanatnyi hangulata, egy defekt és még sorolhatnám mi minden. Hohenzoller várához a Fekete-erdőben több mint 100 kilométert motoroztunk, de aznap épp bezárták egy privát rendezvény miatt. A túl sok tervezésre fordított idő frusztrációt okozhat, ha a terv nem valósul meg. A legjobban akkor jársz, ha csak annyit fordítasz a tervezésre, amennyiről úgy gondolod, hogy menet közben szükséged lesz rá.

A túratervezés eredménye általában a következő:

  • Program – ki, mikor miért hová megy, és ott mit csinál.
  • Útvonalterv –itiner, térképvázlat, térkép, GPS
  • Költségvetés – mennyit fogunk költeni, kb. mire, hogyan fizetünk.
  • Beszerzési és csomagolási lista – logisztikai részletek, mit viszünk magunkkal, mit kell előre elintézni?
  • Szabályok

 Program tervezés

A program tervezés a következő kérdésekre terjedhet ki:

  • Kik mennek?
  • Mi a túra célja?
  • Mit akarunk látni, tenni?
  • Időbeosztás

Kik mennek?

Érdemes tisztázni, hogy mi lesz a társaság összetétele. A minimum cél az alapvető kommunikáció megoldása, például hogy mindenki értesüljön a tervekről:

  • Nevek, telefonszámok, e-mail címek.
  • Hogyan értesítjük egymást?
  • Ki milyen szerepet játszik, illetve mi a felelőssége?

A csoporttagok közötti együttműködés lényeges kockázatokat is rejt magában, amelyekre érdemes felkészülni. A kockázatok kezelésére a társaságnak érdemes szabályokat alkotnia.

  • Mi legyen, ha valaki visszamondja a részvételt?
  • Mi legyen, ha valaki kevesebb gyakorlattal, vagy kisebb teljesítményű motorral rendelkezik és visszatartja a többieket a haladásban?
  • Mi legyen, ha valaki a kirívó viselkedésével zavarja a többieket – például ittasan ül motorra?
  • Mi legyen, ha valakit az egészségügyi gondjai visszatartanak a társasággal való haladástól?
  • Mi legyen egy betegség, sérülés, baleset esetén?

Mi a túra célja?

Egészséges, ha a túra résztvevői egyformán gondolkodnak arról, hogy mit is akarnak elérni. Vannak minimum célok, mint eljutni valahová, teljesíteni valamit, vagy együtt maradni az út végéig? A kérdések:

  • Miért mész oda?
  • Milyen feltételeknek kell minimum teljesülnie, ahhoz, hogy a túrát sikeresnek tekintsd?
  • Milyen feltételek teljesülése esetén tekinted a túrát abszolút sikernek?

Mit akarunk látni, tenni?

A túra célkitűzésén túl mi mindent szeretnél látni, illetve megtenni, ha már ott vagy? Ezt tekintsük a preferált lehetőségek felsorolásának. A következő kérdésekre keresünk választ:

  • Hová akarsz eljutni?
  • Mik a legfontosabb meglátogatandó objektumok, vagy események?
  • Mit szeretnél tenni, azok közül, amikre ott nyílik lehetőség?

Időbeosztás

Az időbeosztás arról szól, hogy mikor mi történik majd a terv szerint. Legalább a mérföldköveket érdemes rögzíteni. A legelső rögtön az, hogy mikor és hol találkozunk. Hol és mikor lesznek foglalt szállások, előre megbeszélt találkozók, mikor állunk meg ebédelni, stb. Az első találkozásnál kicsit bonyolultabb időbeosztást érdemes írásban is rögzíteni, különösen, ha szállásadatok is szerepelnek benne.

A programtervezéshez lejjebb letölthetsz egy sablont, amit én rendszeresen alkalmazok. Ebben vannak költségvetési és útvonal tervezési adatok is.

 Útvonalterv

 

Az útvonalterv elsősorban az elől haladó navigátor eszköze. Mindenkinek megvan erre a maga által preferált megoldása. Egyik sem tökéletes, ezért mindenkivel előfordul, hogy eltéved. Az általam kipróbált útvonaltervekkel kapcsolatban a következő tapasztalataim vannak:

Útvonalterv
Előnye
Hátránya
Tippek
Itiner
A magam által térképről készített itinereket szeretem a legjobban.
Ha elég nagy betűkkel írom, akkor még látom is.
Elkészítése időt igényel.
Nehéz megjegyezni, hogy hol tartunk éppen
Sokszor nem tudjuk előre, hogy mi lesz kiírva a táblára az egyes fordulópontoknál.
Ha nagyon hosszú, akkor lapozni kell.
Ez általában egy egyszerű táblázat, amely arról szól, hogy hol kell elfordulni, letérni egy követett iránytól és mi felé.
Térkép
A valós terep legkomplexebb modellje, amely a kihelyezett táblákkal könnyen összevethető.
Jó szem, vagy szemüveg kell hozzá. Nekem motorozás közben egyik sincs.
Időnként lapozni kell.
Időt igényel, amíg az ember megtalálja rajta, hogy hol van.
A motorozáshoz alkalmas, elegendő részletet tartalmazó térképek az 1:300.000 méretarány közelébe esnek. Lásd még ezt a cikket.
A térképre én mindig behúzom szövegkiemelővel, hogy merre akarok menni. Ez segít első pillantásra megtalálni, hogy hol vagyok.
Térképvázlat
Látom, mert nagy betűkkel van írva.
Az van rajta, amit lényegesnek tartok, nem kell lapozni.
Megint egy csomó idő.
Elképzelhető, hogy pontatlan, vagy hiányzik róla valami.
GPS
Könnyen megállapítható, hogy hol vagyok. Utasításokat ad, amelyeket követve nagy valószinűséggel a célhoz érek.
A fő baj az, hogy a GPS arra vezet minket, amerre ő a saját intelligenciája alapján gondolja, nem arra, amerre mi mennénk. A tervezés során paramétereket állítunk be, majd a gépre bízzuk a tervezést. A GPS-t időigényes programozni, majd ellenőrizni, hogy a GPS milyen útvonalat tervezett nekünk. Nem látjuk azonban előre, hogy esetleg a GPS esetleg bevisz minket a mellékutcákba, mert a legrövidebb út nem a főutcán vezet.
A GPS térképe sokszor hibás, ilyenkor eltérít minket a helyes útról.
Gyakran bonyolult megkülönböztetni az egyirányba elágazó utak közül melyiket kell követni, Különösen, ha nem halljuk a GPS hangutasításait. Az autópálya lejáróknál ez rendszeresen gondot jelent.
Használj más navigációs eszközt is a GPS mellett.
Kösd be a GPS hangját a füledbe.
Használj előre programozott útvonalakat, amelyek településen kívüli pontokat kötnek össze.
A leggyorsabb opciót használd a tervezésnél, kapcsold ki a földutakat és állítsd be, hogy akarsz-e fizetős úton menni (autópálya, komp, látványút), vagy nem.

 

 Költségvetés

 

Nekem egy túra egy motorral és két személlyel átlagosan naponta 50 ezer forintba kerül. A költségeket akkor kalkulálom részletesebben, ha speciális kiadásokra is számolnom kell, például a kompozás, a vasúti szállítás, vagy egy különösen drága ország meglátogatása.

A lejjebb letölthető túraterv sablon költségvetési tervet is tartalmaz.

 Beszerzési, csomagolási lista

 

Minden rendszeres utazónak megvan a maga kis csomagolási listája és pakolási rendje. Az enyém például itt olvasható. Az úti célodtól függően azonban szükséged lehet speciális dolgokra. Gondold át indulás előtt, hogy mik lehetnek ezek.

  • Kell-e vízum a meglátogatandó országokba? Biztosítás, valuta, egyéb dokumentum?
  • Milyen térképek, utikönyvek mennek veled?
  • Felkészülsz kempingezésre? Ebben az esetben a csomagolási lista átalakul.
  • Legyen meg minden, a motor működésben tartásához szükséges eszközöd. Gondoskodj az előzetes szervizről.

Mielőtt elindulsz nézd át a csomagolási listát abból a szempontból is, hogy az újonnan vásárolt holmik is belekerüljenek. Gondold át, hogy mi hiányzott legutóbb a készletedből, illetve mit nem használtál.

 Szabályok


A szabályok a csoportban az együttműködési kockázatok elhárítására szolgálnak. Végső soron az együttműködést hatékonyabbá teszik, ugyanakkor az egyén felelősségét növelik, cselekvési szabadságát korlátozzák. Annyi legyen, amennyit szükségesnek érzünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

A szabályok sokszor túlzásba menően merevnek tűnnek. Gondolj azoknak a kluboknak a működésére, amelyek ajánlókat és bizonyos mértékű próbaidőt kötnek ki ahhoz, hogy befogadjanak teljes jogú tagként. Ez a közösség önvédelmi rendszere, amellyel a közös szabályok elfogadását és betartását garantálják, amitől mindannyian jobban érzik magukat. Egy motoros társaság szabályrendszere messze nem olyan bonyolult, mint egy vitorlás versenyhajó legénységéé.

Az alapvető megállapodásoknak érdemes kiterjedni a következőkre:

  • Mi az, amit mindannyian minimum teljesíteni akarunk?
  • Mennyit megyünk naponta?
  • Milyen utazósebességet igyekszünk tartani?
  • Milyen árkategóriájú szállást keresünk?
  • Hogyan fizetünk csoportban?
  • Mi legyen, ha valaki lemarad?
  • Hogyan maradjunk együtt?
  • Milyen jeleket használjunk?

A kockázatok elemzése során sok egyéb szabály születhet, amit aztán a társaság megállapodásként kezelhet.

Egy ajánlott szabályrendszerre példa a csoportos motorozásról szóló cikkünk.

Letöltés
A túrák megtervezéséhez javasolt segédlet. Az excel táblázat mintaadatokat is tartalmaz.

A motorostura.hu fő célja, hogy időt spóroljon az utazást tervezőknek azzal, hogy közel kész és kipróbált útvonaltervekhez egyszerűen hozzájuthatnak. Az útvonal tervek és a túraleírások tippeket adnak a program és a költségvetés megtervezéséhez. A tippek között hasznos adatokat találsz a logisztikai részletek és a szabályok kialakításához.

Agárdi György, 2006. december 29.

Tags:

No Responses to “Túratervezés”

  1. toli december 31, 2006 at 6:00 du. #

    1. Az egyik legfontosabb nekem, hogy mindig legyen a motorozás, kanyargás, száguldás mellett valami konkrét cél, amit el akarunk érni. Ez lehet épített látnivaló (templom, vár), kulináris öröm (ebéd, süti, kávé édesítőszerrel), kultúrális program (tárlat, kiállítás), bármi. Ha rövidebb (pl 1 napos magyar barangolás) akción gondolkodunk, akkor is nézek ilyet, lehetőleg több célt, amiből a társaság kedve, a rendelkezésre álló idő, időjárás alapján majd lehet szürni.
    2. Navigációnak jónak tartom a GPS-t (bár én magam a térképekre esküszöm), de indenképpen kontrollal. Különösen akkor segít, ha a nap végén már mindenféle kóborlás helyett a leggyorsabban szeretnénk eljutni A-ból B-be. Szerintem az az ideális, ha közösen találjuk ki az útvonalat, aztán GPS-szel megyünk azon a szakaszon, amelyiken hamar át akarunk jutni, aztán GPS-szel megy valaki elől, valaki meg hátrébb térképen nézegeti a látnivalókat (a térképet amiatt szeretem, mert azon jóval több dolgot feltüntetnek, pl. panoráma út, az útvonal melletti látnivalók, kajáldák). A mi gyakorlatunkban szerintem ez jól működik.
    3. A társaság valamilyen szinten legyen homogén (pl. száguldozunk, óvatosan vezetünk, fix vonalon előzünk, piros lámpánál előre megyünk), ha ez nincs így, előbb-utóbb szétszakad a társaság, másnap már külön utakon fognak haladni az eltérően gondolkodó csapatok.
    4. Ne legyen túl nagy a csapat, szerintem az ideális a 4-6 motor, de max 10-nél több motor már nem egy csapatot jelent, csak egy széthúzó nagy konvolyt.

  2. faki december 29, 2006 at 2:44 du. #

    A nevet elfelejtettem kitölteni, de én voltam. 🙂

  3. Anonym december 29, 2006 at 2:43 du. #

    Egy kis segítség itineríráshoz:
    http://rbeditor.valleyfield.se/en/index.php

Hozzászólás a(z) Anonym bejegyzéshez Click here to cancel reply.