A térkép

“- Lenne szíves megmondani, merre kell mennem?
– Az attól függ, hová akarsz jutni – felelte a Fakutya.
– Ó, az egészen mindegy – mondta Alice.
– Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy – mondta a Fakutya.”
(Lewis Caroll – Alice Csodaországban)

Akár a “zöld csíkos utak” mentén akarjuk élvezni a természetet, akár azért utazunk, hogy felkutassunk eldugott szépségeket, vagy végigrohanunk országokon, hogy megérkezzünk valahová, ha van célunk és tudjuk, hogy hol vagyunk a térkép a legjobb tanácsadó, ami megmondja hogy merre menjünk tovább.

Motorozáshoz szererek két térképet vinni, a lapozhatót a tanktáskába és egy hajtogatott, nagyobb méretarányút az esti dokumentáláshoz és utvonal tervezéshez. Ezt általában összefirkálom egy szövegkiemelővel.

Térkép kiválasztási szempontok

Milyen legyen?

Mire vigyázz?

Méretarány A tanktáskába az 1:250 000 – 1:300 000 méretarányú térképeket szeretem használni. Ezeken egy cm 2 és fél, illetve 3 km. Ez még elegendően részletes, ugyanakkor egy lapon 50-60 km elfér keresztben, tehát ritkábban kell lapozni. A nagyon lekicsinyített térképeken (1:500.000 felett) már csak kevés részlet látszik, a mellékutak eltűnnek.
Méret Utazáshoz a tanktáska méretű (20×30 cm) térképeket szeretem. Minél vékonyabb, annál jobb. A vastag nagy térképek súlyosak és nehezen kezelhetőek.
Vágás A lapozható, spirálfűzésű térképek csak akkor jók, ha a térképtáskában, illetve a takntáskán rendesen elférnek. Tervezéshez és általában eligazodáshoz a hajtogatott térkép sokkal előnyösebb, mert ezen nagyobb távolságokat jól át lehet tekinteni. A lapozható térképen akkor lehet rendesen eligazodni, ha a lapok között megfelelő átfedés van és az egymás után következő lapok között nincs függőleges eltolás.
A térkép tartalma A következőket szoktam keresni:

  • jól látható helységnevek – a nagyobb helyek nagyobb betűvel legyenek szedve
  • a turisztikai látnivalók legyenek jelölve
  • a turisztikai szempontból érdekes utak legyenek jelölve (zöld csík az út mellett.)
  • Ránézésre a legkevésbé legyen színes. A fehér háttér a legjobb.
Gyakori hiba a kuszaság, illetve a helyiségnevek nagyon kis betűvel szedése. A túlzsúfolt térképen minden összefolyik.

A sok sötét domborzati szinezés miatt a térkép olvashatatlanná válhat.

A térkép anyaga A leggyakoribb anyag a papír. A jó térképek anyaga legalább a gyűrögetésnek ellenáll. A jobbak a vizet sem szívják fel. Fontos a bármilyen méretre hajthatóság, tehát a vékony, tartós anyag a legjobb. A Michhelin térképek anyagát tartom a legjobbnak. A kartonborítást a leporellókról mindig levágom, mert ez megakadályozná a szabad hajtogatást.

Vannak olyan műanyag bevonatú térképek, amelyek vízállóak és filctollal be lehet rajzolni rajtuk az útvonalat, amit aztán később le lehet mosni. Ezeket is szívesen használom

A térkép úgy használódik el, hogy elázik, vagy a sok hajtogatástól elszakad.

Falk

Kümmerly+Frey

A térkép védelme víz ellen

A legtöbb térképem úgy ment tönkre, hogy elázott. Mostanában simítózáras nylonzacskóba dugom őket, mielőtt a taktáskába kerülnek. Ez bevált. A szakadás ellen a vastagabb anyagból készült térképeket ajánlom. A simítózáras zacsi valamennyire megvédi a spirálfűzésű térképeket a tanktáskába tuszkolás viszontagságaitól is.

Motorosoknak készített speciális térképek

A motorosoknak és a cabriósoknak sokszor közösen speciális térképeket is készítenek. Ezeket nálunk még ritkán lehet látni. Nemrégen vettem egy ilyet az Alpokról. 23 Euro körül van az ára (a német Amazonon megvásárolhatod). A csomag 1:300 000 méretarányú térképlapokat tartalmaz. Az enyém a Francia határtól a Magyar határig és Torinó-Milanó-Velence vonaltól a déli Német határig terjedő területet mutatja 45 lapon. Egész Ausztria és Svájc benne van. A lapok mérete félbehajtva 17×27 cm, egyik oldalukon a térkép van, másikon szálláshelyek, szolgáltatások.

Mitől motoros térkép:

  • A kiszedhető lapok tanktáska méretűek
  • A szálláshelyek, motoros találkozóhelyek és szervizek jelölve vannak rajta
  • A látványos, motorozásra ajánjott utakat zöld csíkkal jelölik
  • A lapokon vízálló műanyagbevonat van, amelyre az útvonalterv felrajzolható és letörölhető

 

Térkép helyett

Az útvonalterv

Az útvonalterv nagyon hasznos. A legjobban azt szeretem benne, hogy szemüveg nélkül is el tudom olvasni. Hátránya azonban, hogy sokat kell dolgozni vele és általában nem arra megyünk, amerre terveztük. Mindenesetre próbáld ki.

Az Amazon-on vásárolhatsz olyan szoftvert motorosoknak, ami ilyeneket nyomtat. Vannak olyan eszközök, amelyek támogatják nagyon szofisztikált módon a hosszú útvonaltervek használatát (üvegablakos dobozka, amiben tekerhető listán van a szöveg). A Touratech katalógusban a Cockpit > Roadbook menüpont alatt vannak ilyenek.

Az útvonalterv legegyszerübb változata az amikor csak felírom egy cetlire, hogy merre megyünk. Ez nagyon jól működik. Néha ezt skiccelt térképpel kombinálom, hogy tudjam milyen nagyobb helységek lesznek kiírva.

A GPS

A GPS-sel egyelőre nagyon jó tapasztalataim vannak, de pár apró gond is van vele. Elsősorban az, hogy drága, aztán ha már megvan, akkor kiderül, hogy a használata nem is olyan egyszerű. A GPS könnyen odavezet valahová, de nem úgy, ahogy én szeretnék oda jutni, hanem úgy, ahogy a gép gondolkodik.

Ha végképp nincs semmi

Erre mindig lehet számítani. A szálláshelyek pld. általában nincsenek rajta a térképen. Ilyenkor az ember a táblákra és a helyiek segítőkészségére támaszkodik, amihez nem árt valamennyit érteni a helyiek nyelvéből.

Elsősorban szállodákba megyek érdeklödni, ahol sokáig nyitva vannak és van ügyeletes recepciós, aki általában beszél idegen nyelveket.

Próbálkozz a magyarral is. Rendszeresen megesik velünk, hogy váratlan helyzetekben kiderül – a magyar is világnyelv.

Hasznos linkek
ADAC Az ADAC motoros és old timer autós térképei
RVA Az RVA motoros térképei
Amazon A német Amazon (keresd a motorrad, reisekarten, freizeit szavak kombinációit a könyvek között)
Michelin térképek A Michelin térképeket többek között itt lehet megvenni
MS2 Könyvek és térképek motorosoknak

Utóirat:

MOTORSTURALINK!MGP következő véleményét a fórumba írta be, de ide való. Idézem:

“Több év tapasztalata alapján nekem a Michelin térképek jöttek be leginkább. Nagyon sok információt tartalmaznak, ha az ember rendesen átnézi, néha döbbenetes, hogy milyen pontossággal adják meg még az út minőségét is (egyszer egy két kilométeres szakaszon egy mellékut leszükült egy sávra, még az is jelölve volt). A minősége már a papirban is látszik, valami vékony fajta, mégsem szakad és elázás után sem megy szét. Legkevésbé a Freytag térképek jöttek be, spanyolhonban az egy éves térképről kompletten hiányzott egy több éve készült sztrádaszakasz, ráadásúl egy hosszabb út után el lehet dobni úgy elrongyolodik!”

Tags:

No Responses to “A térkép”

  1. kiscsöves július 18, 2006 at 2:25 du. #

    A GPS nem drága, főleg ha BMW-zel, vagy külföldre túrázol!
    Kb 70körül, már térképkezelős bővíthető memóriás Garmint lehet kapni!
    A rátölthető térképek pedig lényegesen olcsóbban is beszerezhetők, ha szemfüles vagy!
    Ugyan mindig akkor merül le az elem, ha szükség van rá!
    A mocis rögzítést 120ft-os(50m) celluxal megoldottam, ami kb nagyonsokáig elég, egy felszereléshez kb 20cm kell. Előtte pedig csatornalemezzel, és awab bilinccsel próbáltam, de a nehézkes fel-leszerelés miatt nem vált be.

  2. Roberto június 6, 2005 at 12:45 du. #

    Apróság, de nekem nagyon bevált: a térképet viszem ugyan magammal, de a napi tájékozódáshoz a megfelelő részről készült – és adott esetben nagyított, színezett – fénymásolatot használom. Egy alkalmat mindig kibír és nagyon testreszabott lehet.
    Roberto

Szólj hozzá!