Cserhát

Gyanakodhattam volna már a múltkori enduros kalandunk nyomán, hogy mibe vágok bele, de ártatlan naivitással mondtam Péternek, hogy megyek, amikor szombatra meghívott egy rövid körre a Cserhátba. Azt ígérte, hogy ezúttal elmarad a susnyás, jöhetek FJR-rel is, majd úgy csináljuk, hogy ne akadjon fel az alja.

Három motorral indultunk a Shell kúttúl az M3 kivezetőn. Viki és Balázs most szereztek motoros jogosítványt és rögtön vettek is egy vadi új Hondát. A motor viszonylag kicsi, de erős rácsok védik felborulásra és minden eshetőségre felkészülve. A CBF-el Balázs szerint csak egy baj van, hogy nincs belőle kettő, így aztán felváltva kell motorozniuk, illetve valakinek az autóban kell maradnia. Valószinüleg addig, amíg meg nem veszik álmaik nagy motorját, az DL1000 V-Stromot, amivel már ketten is elmehetnek nagyobb távolságokra. Eslőként Balázs maradt a kocsiban és Viki vette kezelésbe a mocit.

Viki derekasan gépészkedett Péter mögött. Néha még talán kettesbe is felváltott és volt úgy, hogy már 60-nal is száguldottunk, miközben hosszú kocsisort húztunk magunk után a Cserhát alsóbbrendű útjain. Egyik-másik sofőr biztosan azt hitte, hogy a motorosok a tömegdemonstráció után most lassító sztrájkkal próbálkoznak a teljesítményarányos adó és a motorosok autópálya díj fizetési kötelezettségének eltörlése érdekében. Türelmesen tudomásul vették sorsukat, annál inkább, mivel Viki főleg a felezővonalon vezette a felvonulást, így előzési lehetőséget sem sokat kaptak.

A berceli három kastélyt most sem láttam. Péter elkanyarodott ugyan, de mi többiek toronyiránt vágtunk át a kereszteződésen.

Becskén letettük az autót, Balázs átült a CBF-re, Viki meg az FJR-re. A hátsó ülésre. A tempónk innen egy kicsit felgyorsult – egész a szomszéd faluig, Szandáig, ahol Péter végre megtalálta a módját, hogy letérjünk a térképről. Szada környékén bevettük magunkat az erdőbe egy honvédség által épített keskeny útra, amelyen az átmenő forgalmat tiltják ugyan, de hétvégeken be lehet hajtani.

Szánom-bánom, hogy a GPS trackert elfelejtettem bekapcsolni, így aztán nincs róla dokumentáció, hogy merre mentünk, de a turistatérképen Szanda és Buják között könnyen megtaláljátok a fehér színnel és kontúrokkal jelölt erdei utat.

Bujákon lyukadtunk ki a honvédüdülő bejáratának a közelében. Buják gyermekkorom legszebb emlékeit őrzi. Városi gyerek voltam ugyan, de az iskolai szüneteket legtöbbször itt töltöttem, ide kötnek első gyermekkori emlékeim. Nagyszüleim a mai honvéd üdülő helyén álló vadászkastély gondnokai voltak. A volt kastély mellett álló kis szolgálati lakásban az erdő közepén igazi mesevilágban éltem, ahol a ház mögötti tyúkólból mindig elvitte a csirkét a róka, a vadászok minden héten frissen lőtt őzeket hoztak a konyhára és a falevelek között hatalmas finom gombák nőttek – a nagyi mindet ismerte. A zsúpfedeles vadászkastély SZOT üdülőként üzemelt abban az időben. Egy felújítás után épp az első turnust várták, amikor az épület még üresen lángra kapott és porig égett. Akkor az orosz katonák vették birtokba a területet. Kedvenc rétemet hatalmas teherautókerekek szántották fel, a romos épület körül hadgyakorlatokat tartottak. Nagyszüleim hamarosan elköltöztek, új üdülőt kaptak és gyermekkorom kedvenc helyszíneit kerítéssel vették körül, hadititokká vált, hogy mi történik mögötte. Évtizedekig csak katonák léphettek be a kerítésen. Katonatiszt ismerősöktől hallottam róla, hogy Czinege Lajos egykori honvédelmi miniszter végülis egy új üdülőépületet húzott fel az egykori kastély megmaradt részeit felhasználva. Ez volt az egyik kedvenc vadászterülete. A ház funkciója manapság is honvédüdülő, de a nagyközönség is bemehet. Legutóbb 150 forint belépődíjat kértek tőlünk. Szobát is lehet foglalni, mint kiderült – olcsó. A régi épületről csak egy fénykép van kilógatva az előtérben. Az elmosódott képen ott virít a nagyi fehér köpenyes eltéveszthetetlen alakja. Az erdei utak, ahol annyit kirándultam még ma is le vannak zárva. Ha egyszer lesz kedved ez szocreál kalandtúrára, akkor menj el. Különösen érdekesek az üdülőépület jobb oldalától levezető domboldal aljában álló hatalmas betonbunkerek.

Visszafelé ugyanazon a keskeny erdei úton motorozunk. Útközben összeakadunk egy másik motoros csapattal. Ők a http://www.motorozz.hu/ gárda, akik ma épp ide jöttek kirándulni. Péter tesz ugyan egy kísérletet arra, hogy földútra vigyen (a kilátó csak pár száz méter), de keményen ellenállok – elég lenne egyszer megcsúszni ezzel a 300 kilóval alattam, nem beszélve a felakadásról. Végül letesz róla. Pedig nagyon bántja az orrát, hogy nemrég egy SMS-ben olajzabáló bajor terepjárónak tituláltam a szeretett 1150 GS-ét és folyamatosan fogást keres az FJR-en.

Becskén Viki az autóba ül és Balázzsal lassabban mennek hazafelé, mi Péterrel sietősebbre vesszük. Az utak viszonylag simának tűnnek, de egyszer-egyszer nagy meglepetések érhetik az embert, amikor egy kanyar ívében széles kőzuzalék csapda, más helyeken nagy kátyúk tűnnek elő a semmiből. Végül baj nélkül beérünk a hármasra. Nyolctól kettőig 200 kilométer volt az egész.

Vikiék jövő héten a Mátrába készülnek. Ha láttok egy vadiúj fekete kis CBF-t, amely a szerpentineken függőleges szimmetriatengellyel halad, vigyázzatok rá – lehet, hogy Viki az.

Agárdi György, 2006. szeptember 18.

Tags:

No Responses to “Cserhát”

  1. boxer október 9, 2006 at 6:19 de. #

    Szép környéket választottatok. Gyönyörű hely az a honvédségi terület a kilátóval együtt. Én imádom az ilyen eldugott erdei utakat. Még akkor is, ha nincs is igazán út. További kellemes túrákat.
    Üdv. Péter

  2. posap október 6, 2006 at 8:38 du. #

    És 1100-es V-Stromot sem igen láttunk még… ::))

  3. Blue_devil szeptember 20, 2006 at 1:24 du. #

    A motor egész véletlenül nem egy 500-as CBF???
    Mert a leírásban 450-es CBR van írva:-)))

Vélemény, hozzászólás?