Dubrovnik Sulyok Istvánnal

Dubrovniki nyaralás családostól, motorkerékpárral
(túrabeszámoló)
Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a túra beszámolót avagy sem, hiszen egy motoros túra a horvátországi Dubronikba nem nagy szám, évente valószínűleg sok motoros megteszi ezt az utat akár többször is. Azért, hogy a tisztelt olvasó megértse, hogy miért vágtam bele mégis, kell egy kis kitérőt tennem a múltba.
40 éves mérnökember vagyok, nős, két gyermek apja, a kislányom 11, a kisfiam pedig 8 éves lett az idén. Hittel vallom, hogy a családi élet harmóniáját csak akkor lehet megteremteni, illetve fenntartani sok-sok más mellett, ha szabadidőnket közösen, mindenki számára tartalmasan töltjük el. Így van ez a motorozással is, de ennek a formáját, hogy minden családtag kedvét lelje benne a legkisebbtől a legnagyobbig ki kellet találnunk és ez nem volt egyszerű. Én kb. 6 évvel ezelőtt kezdtem újra, de a feleségem életében nem vezetett motort egy gyerekkori kellemetlen emlék folytán például a mai napig nem hajlandó senki mögé felülni utasként, de a motorkerékpárt nagyon nagy élvezettel vezeti. Ahhoz, hogy idáig eljussunk sok-sok rábeszélés után először is ki kellett választani a megfelelő motorkerékpárt számára, amelynek az alábbi szempontoknak kellet megfelelni, hogy egyáltalán hajlandó legyen ráülni:
  • könnyű kezelhetőség, fordulékonyság,
  • a lehető legkisebb önsúly,
  • kényelmes üléspozíció hosszú túrákra is,
  • alacsony fordulatú, de nyomatékos motor,
  • igénytelenség a hétköznapi használat során (pl. lehetőleg ne lánchajtású legyen),
  • nem utolsósorban „nőies” megjelenés.

A választásunk véglegesen több próbálkozás és motorcsere után egy Moto Guzzi Nevada 750 i.e.-re esett, melyet az azóta eltelt idő alatt összegyűlt tapasztalataink alapján nyugodtan tudok ajánlani kezdő- és/vagy hölgymotorosoknak. Nekem jelenleg egy Suzuki DL 650 V-Strom típusú vasam van, univerzális használatra tökéletesen megfelel, üzemeltetése problémamentes. Gyakorlatilag két éve mindenhová együtt megyünk, mióta a kisfiam lába biztonságosan leér a hátsó lábtartóra, legyen az nyaralás, belföldi túra stb.

Néhány tapasztalatunk a gyerekekkel történő motorozásról, amelyet szeretnénk megosztani a Tisztelt olvasóval:

  • hat évnél fiatalabb gyermek ne motorozzon, még ha a lába leér is a lábtartóra, nem tud megfelelő erővel kapaszkodni, könnyen elbambul, esetleg el is alszik!
  • Csak teljes védőfelszerelésben ültessük őket magunk mögé és oktassuk ki őket, hogy utasításainkra hogyan reagáljanak!
  • Gyerekek esetében a legnagyobb veszély a „lehajolok megnézem mi van ott” mozdulat, mely akár még az álló motort is kibillenti az egyensúlyából. Oktassuk ki, hogy tartózkodjék a hirtelen mozdulatoktól és folyamatosan kapaszkodjék!
  • Ne tegyünk meg napi 350-400 kilométernél nagyobb távolságot és kb. 100-120 kilométerenként álljunk meg mert Ők unatkoznak hátul és előbb-utóbb elbambulnak, a kisebbek még el is szundikálhatnak (már majdnem megtörtént.)!
  • Ne engedjük őket semmilyen zenét, vagy mesét hallgatni fülhallgatón keresztül, mert az is álmosít és nem tudunk velük kommunikálni!
  • Legyen egy egyezményes jelünk (pl. bukósisak ütögetés) melyre a vezetőnek gondolkodás nélkül meg kell állnia!
  • A vezető felelőssége fokozottan nagy, mi ilyenkor maradéktalanul betartjuk a közlekedési szabályokat és minden, akár minimális kockázattal bíró helyzetet kerülünk.

Látszólag ez viszonylag sok kötöttséget jelent, de mindenki higgye el ezek a közös motorozások, túrázások nagyon sok örömet és szép napot okoztak nekünk, ajánlom mindenkinek!

Ezután a kis kitérő után kanyarodjunk vissza a dubrovniki utunk ismertetéséhez, az előzmények leírása után már minden érthetőbb lesz. Az éves nyaralásunkat 3 hetesre terveztük, melyből egy hetet Tarban, egy, az Isztriai-félszigeten (Porectől nyolc kilométerre) lévő kis faluban szándékoztunk tölteni, mely Dubrovniki túránk kiindulási pontja lett. Ide a motorokat egy erre a célra készíttetett utánfutóval húztuk le, így a nyaralás kellékeit kényelmesen el tudtuk helyezni (kaja, pia, stb.).

Eddig az egészben nincs semmi rendkívüli, de két héttel az indulás előtt a gyerekek kijelentették, hogy márpedig ők kempingezni akarnak! Úristen, gondoltam, hogyan fogok én két motorra mindent így felpakolni különösen úgy, hogy a gyerekek bizonyos dolgokról nem voltak hajlandók lemondani, mint pl. olvasókönyv, társasjáték, plüssmaci és még sok ilyen „hasznos dolog.” Egyúttal kihívás is volt, mint mérnöknek ez egy megoldandó feladatot jelentett. Azzal kezdtem, hogy a hátsó dobozokra egy-egy „tetőcsomagtartót” gyártattam és tartottunk egy főpróbát, elmentünk egy hétvégére a galamboki kempingbe (ajánlom mindenkinek) ahol leteszteltük a felszerelést és kipróbáltuk a motorokat, mennyiben viselkednek másképp (stabilitás, útfekvés, kanyarodás, leparkolás stb..). A motorokra az alábbi csomagokat pakoltuk fel, az alábbi tartalommal:

  • egy-egy 39 literes top-case, egyikben a komplett fürdőcucc, búvárszemüvegek, békatalpak úszógumik és hasonlók, a másikban a teljes konyhafelszerelés kapott helyet,
  • két-két (családtagonként egy)36 literes oldaltáska (szövet anyagú GIVI), ezekbe minden családtag számára a ruházat a gumimatrac és a tisztálkodási felszerelés került.
  • Egy 16 és egy 22 literes tanktáska az esőruháknak, az elektromos ketyeréknek, könyveknek, iratoknak, hosszabbítónak, zseblámpáknak és így tovább,
  • a top-caseken lévő tartókra a sátrak (3 db., egy a gyerekeknek, egy nekünk, egy pedig a cuccokat tárolni) és a motortakaró ponyvák kerültek,
  • a hálózsákokat az oldaltáskák tetejére rögzítettük a gyárilag kialakított hevederekkel.

Az egy hetes Tarban pihenéssel töltött hét után egy vasárnapi napon felpakoltunk a motorokra és első ütemben a Tar-Dubrovnik közötti majd 700 km-es táv felét megtettük és a Zadar alatt lévő Beograd na Moru településen sátort vertünk. Az utat Rijekáig autóúton, majd Rijeka és Senj között a tengerparti úton tettük meg, Senjnél pedig felmentünk az új Karlovac-Split autópályára. A Senj és az autópálya közötti útszakaszt motorosoknak ajánlom, szenzációs kanyarokkal és sült báránnyal az út mentén.

Beograd na Moru városkához az autópályáról nem a főúton mentünk, hanem a Vrana falun keresztül vezető mellékúton, ugyanis az 1991-1993 között dúló Horvát függetlenségi háború emlékei a mai napig ott kísértenek a szétlőtt házak között. Itt, ebben a kis szerbek által lakott falucskában heves harcok dúltak, a szerb lakosságot elkergették, elpusztult házaikat nincs aki helyreállítsa, azok között sétálva olyan érzése van az embernek mintha nem is Európában járna.

 Három napot töltöttünk Beogradban, egy tipikus látnivalók nélküli túlzsúfolt üdülőhelyen, a rossz időjárás miatt tudtunk csak szerdán elindulni. Nézőpont kérdése ki milyen helyen szeret pihenni, nekem az Adriáról nem ez a kép ugrik be először.

Dubrovnikba vezető utunk második szakaszának első fele Splitig autópályán hamar elfogyott, úgy döntöttünk, hogy a hátralévő részt nem a tengerparti úton tesszük meg, hanem az azzal párhuzamos 60-as és 62-es számú utakon Brnaze (1-es), Cista Provo (60-as), Vrograc (62-es), Ploce (513-as) vonalon keresztül. Kis kerülő, de megéri, mert alig van forgalom, tele kanyarral és szerpentinnel egyszóval szuper! Különösen szép látvány ahogy az ember a kopár hegyek közül leér a Neretva folyó termékeny völgyébe, ahol az út mentén zöldség- és gyümölcsárusok hada árulja portékáját a hegyekben megfáradt utazóknak.

A Dubrovniktól kb. 15 kilométerre levő Orasac üdülőfalu „Rudine” autóskempingjében vertünk sátrat, amit szintén csak javasolni tudok minden arrafelé utazónak, árnyas gondozott sátorhelyeivel, tiszta felújított vizesblokkjaival és elfogadható áraival. (A családunknak sátorostól, két motorral és hűtődoboz bérlettel került 185 HRK-ba naponta)

Dubrovnikról csak annyit, hogyha teheti mindenki menjen el és nézze meg, mert a látvány és az óváros hangulata leírhatatlan, különösen, hogy szinte minden épület épségben megmaradt.

Nekünk magyaroknak a látogatás jelentőségét csak növeli, hogy Szent István és Szent László királyunknak több ereklyéje is a városban található, már csak emiatt is érdemes a várost meglátogatni. Különleges hangulatú a város mellett található Lokrum szigete is, ahol egyedülálló vegetáció között tartalmas sétákat lehet tenni. Valamikor a sziget Miksa császár tulajdona volt, a különleges növényzet az ő kezei nyomát viseli.

 Valamikor a város felett meredő Srd hegyre felvonó vitte fel a turistákat, ahonnan lenyűgöző látvány tárul a szemünk elé. A hegygerinc motorral is megközelíthető, de a főút menti parkolóból gyalog is felkapaszkodhatunk az emlékűmhöz, mely a függetlenségi háborúnak állít emléket,mely során a dubrovniki lakosság sokat nélkülözött (állítólag kilenc hónapon keresztül nem volt áram- és vízellátás).

Külön érdekesség, hogy a felvonó fogadóállomását a mai napig nem állították helyre, a vasbetonszerkezet ott áll szétlőve a hegy tetején.

A kempingben vásároltam egy kis grillsütőt is, hogy esténként élvezhessük a tenger gyümölcseit, melyet egy olasz motoros párnak adtam oda a két, mosogatásra és halpucolásra vett műanyag edénnyel együtt azzal a kéréssel, ha elmennek egy másik motoros kollégának adják oda, és így tovább. Ha ne adj Isten valaki arra jár, ne lepődjön meg a Tisztelt Olvasó, ha valaki a kezébe nyom egy faszenes sütőt két műanyag lavórral mert az tőlünk származik.

Másfél hét elteltével elérkezett a sátorbontás napja, felgyömöszöltünk mindent a motorokra és azon az útvonalon ahogy jöttünk két nap alatt hazaértünk a siófoki házunkhoz.

 Nem titkoltan a beszámoló írásával az volt a célom utunk és a családi motorozás tapasztalatainak leírása mellett, hogy hasonló családokkal ismerkedjünk meg és osszuk meg egymással a tapasztalatainkat. Azért egy kissé elkeserít, hogy két év alatt hasonló családokkal nem találkoztunk, pedig ezt is lehet együtt csinálni, még ha eleinte kicsit nehezen is áll össze a „rendszer”.

Motoros üdvözlettel: Sulyok István

Kép és szöveg Sulyok István, Siófok, 2005. augusztus

Tags:

No Responses to “Dubrovnik Sulyok Istvánnal”

  1. verdo június 7, 2007 at 4:27 du. #

    Lenyügöző a story , nagyon jó hallani hogy és látni hogy vannak ilyen örökifiú párok akik ezt igy csinálják. Én is a hetedik menyországba vagyok, párom megszerezte a jogsit és aznap amikor átvettük a motorját el is mentünk 2 napra Burgenlandba motorozni… hadd tanuljon ott ahol kevesebb veszély fenyegeti, hát vasárnap estére meg is volt az első 700 km .Csajok, barátnők feleségek az action a kormány mögött van 🙂

  2. Kovács Anikó június 4, 2007 at 2:10 du. #

    Sziasztok!
    Mi tegnap érkeztünk haza egy 4 napos túráról. Fantasztikus volt. (Horváto.,Szlovénia, Olaszo.,Ausztia) Én rossz élmény híján utasként is élvezem a műfajt, de komolyan fontolgatjuk, hogy ideje lenne nekem is kézbe venni a gyeplőt. És igenis a gyerekeknek is meg lehet adni ezt az élményt, ahogy ezt Ti is tettétek. Szívből gratulálok! Nekem még kicsik a fiaim (4 és 6 évesek), így van egy kis időm rutint szerezni. Mindenesetre nagy bátorítást adott az élménybeszámolótok.

    További jó motorozást!!!

  3. Balla Zoltán október 13, 2006 at 10:59 de. #

    Sziasztok! HA lehetséges a motoros csapatot növelném egy motorral és két fővel. A gyerekeim már nagyok ők már külön utakon szeretnek járni. MI meg nagyon szeretünk motorozni jelenleg egyedül rójuk a kilómétereket. legtöbbször teljesen céltalanul. Volt rá példa, hogy egy nap alatt Magyarországon 500km-ert. Sajnos már nem sokáig tudunk motorozni. Jön a karbantartási időszak. DE mit szólnátok egy idei találkozáshoz egy ismerkedési napi motorozáshoz, egy cola-kávé melletti beszélgetéshez.

  4. Off szeptember 27, 2005 at 9:49 de. #

    Szervusz István,

    Jó, hogy feltetted ezt a cikket! Még nem vagyok családos, de várhatóan a következő szezonban vagy utána már leszek és eddig nem találkoztam olyan párral, akik a gyermekáldás után is folytatták volna a gurulást. Ált. a nők már nem akarnak felülni a mocira és természetesen erre férjüket sem bíztatják, amit valahol meg is értek. Mostanában sokat gondolkodtam, hogyan tovább, meg kell-e válljak a motoromtól, stb. Ugyanakkor asszonypajti is megszerette már a mocizást, a túrázást, ezt az életformát, kár lenne feladni. Ez a cikk bíztatást ad mindenkinek, aki hozzánk hasonló "gondokkal" küzd és biztos vagyok benne, hogy ki fog alakulni egy jó kis csapat körülötted amibe talán egyszer mi is csatlakozunk.

    Hajrá, jó gurulást!
    Off.

  5. Gonda Judit augusztus 25, 2005 at 4:24 du. #

    Lelkes olvasója vagyok honlapotoknak viszon ez a beszámoló írásra is késztetett.
    Családdal 5 éve motorozunk férjem egy HONDA 1100XX én pedig HONDA CBR 600F4I.
    Nagyon szeretem, kezdetben egy motorral mentünk, de ahogy nöttek a gyerekek ők is velünk akartak jönni. Ők most 14 és 11 évesek.
    Maximiálisan egyetértek minden dologgal amit leírtál. Mi nagyon sok két három napos túrát csinálunk. Gondolunk egyet szombat reggel, felülünk a motorra abba az irányba megyünk amerre süt a nap, este valahol megszállunk és vasárnap vissza.
    Tavaly két motorral és két gyerekkel indultunk el Bulgáriába Románián keresztül.
    100 km-ént megálltunk és egy nap max 400 km-t tettünk meg.
    Így 3nap alatt értünk ki de nagyon élvezetes volt.
    Sajnos tényleg nagyon oda kell figyelni szerintem a legveszélyesebb az elalvás. Volt olyan hogy éreztük, hogy csuszik a gyerek(elég késő volt már) kihúztuk a rövidnadrágból a madzagot és a férjemhez kötöztük. Már csak azért sem aludt el mert szorította a kezét a madzag.
    Még tudnék mesélni!!!
    Örülök, hogy van más ilyen ,,lökött" család mint mi.

  6. misi augusztus 24, 2005 at 10:41 de. #

    Kis helyesbítés: Dubrovnikot is eléggé megszórták a szerbek, pont a felvonó hegyéről, meg a délebbre levő hegyről, ott is vannak még kiégett szállodák (Kupari). Az óvárosban valahol láttam térképen mit milyen finanszírozással állítottak helyre.

Vélemény, hozzászólás?