Ellopták a zongorát

A jegyzőkönyv szerint – amit Danielle Clara Cathrina Meijs, egy nagyon csinos, magas, kék szemű, szőke rendőrlány vett fel – 2005. szeptember 9-én 14 és 15 óra között a hollandiai Maastrichtban ellopták a Yamahát és gyakorlatilag kettőnk összes felszerelését is, csupán az egyik bukósisakot hagyták hátra egy vesevédővel és egy pár kesztyűvel.
Mindig tartottam tőle egy kicsit, és most bekövetkezett a dolog. Egy-egy szál trikóban maradtunk ott és két kézi táskával, egyikben a fényképezőgéppel, másikban az értékeink maradékával.

A motor a város keleti centrumának egy fizető parkolójában állt, a sétálóutca torkában, egy négy sávos forgalmas főútvonal mellett. A területet több biztonsági kamera figyelte és erről táblák tájékoztatták az ott pakolókat. Egy nagyszerűen sikerült hollandiai túra befejezéseképp a társaság többi részétől elszakadva éppen az Ardennekbe készültünk, hogy beszámolhassunk Derbey környékének a legendás motoros életről, amikor megálltunk Maastrichtban körülnézni. Egy órára hagytuk magára a motort. Ez az utolsó fényképünk róla, innen tűnt el:

A vonaton hazafelé volt alkalmunk átgondolni, hogy mit kellett volna másképp tennünk annak érdekében, hogy az esetet megelőzzük, illetve a kárunkat minimalizáljuk. Ezek nagy részét megtettük és segítségünkre volt. Talán ha még körültekintőbbek vagyunk, akkor most nincs ez a cikk. Összeszedtem mit gondolok, hogy mindnyájan tanuljunk belőle.

 A lopás megnehezítése

Az igazán eltökélt profi tolvaj megtalálja a módját annak, hogy elvigye ami kell neki. A holland rendőrök szerint az ottaniak furgont használnak, amibe egy perc alatt berakják a motort és eltűnnek vele és ebben a kamerák sem nagyon zavarják őket. A dolgunk tehát a lopás megnehezítése Néhány tanács, amit talán érdemes betartani:

  • Ha lehet, akkor olyan helyen állj meg a motorral, ahonnan nehéz elmozdítani, vagy legalábbis kevésbé triviális, hogy egy trailerrel, vagy furgonnal ráálljanak.
  • Zárd le a kormányzárat.
  • Használj valamilyen biztonsági eszközt, láncot, riasztót, vagy féktárcsazárat. (A riasztóval vigyázz, mert az akkumulátor problémák nagy részét a riasztó okozza.)
  • A láncot úgy tedd fel, hogy ne érjen le a földre.
 A biztonsági lánc

A Ride magazin 2005 szeptemberi számát még a londoni Heathrown vettem egy héttel az eset előtt. Praktikus tanácsokat adnak a motorkerékpárok lopás elleni védelmére, abból az alkalomból, hogy 18 különböző biztonsági láncot teszteltek. A tesztbe egy biztonsági zárszakértő mellett bevontak két korábbi motorkerékpár tolvajt, akik a cikk szerint valmikor ebből éltek, de azóta már megjavultak. A következtetésük gyakorlatilag az volt, hogy a mai lakatok többsége a hagyományos módszereknek és szerszámoknak nem enged, ugyanakkor a legjobb is csak 1 perc 22 másodpercig állt ellen a sarokcsiszolós támadásnak.

A biztonsági láncok nagy része viszonylag könnyen tönkretehető egy nagykalapáccsal is, ehhez azonban az kell, hogy a lakat maga kemény felületre helyezhető legyen, például járdaszegélyre. A (volt) tolvajok azt tanácsolják, hogy a láncot szorosan kössük fel és úgy, hogy ne érjen le a földre. A dologhoz az is hozzá tartozik, hogy a 18 lánc közül profi barátaink mindössze hetet nem tudtak erőszakmentesen kinyitni (Squire SS50 MC4, Luma Solido Kit Duo, Almax Immobiliser Series II, Abus City Black X-Plus, Luma Solido chain, Oxford Monster, Abus Granit Black).

 A nagyobb kár megelőzése

Túrázás közben körülményes lenne minden csomagunkat magunkkal vinni. Gondoljunk azonban arra, hogy ha a felszerelésünket esetleg elviszik, akkor minimalizáljuk a kárunkat. A következőket javaslom:

  • Az értékeidet, a dokumentumaidat, kulcsaidat és nehezen nélkülözhető tárgyaidat könnyen mozgatható táskákban tartsd, könnyen elérhető helyen – például a tanktáskában és ezeket minden megállásnál vidd magaddal, akkor is, ha a tanktáska túl nehéz lenne és azt otthagyod a motoron.
  • Értékeid mellett, mint például a fényképezőgéped (és összes tartozéka), irataid, pénzed, stb. gondolj a gyógyszereidre, a telefonodra (töltővel), a szemüvegedre, egyéb olyan dolgokra, amelyeknek az átmeneti hiánya is gondot okozhat neked, ha magadra maradsz. Nekünk jól jött például, hogy maradt nálunk egy pulcsi. Fogkefét vásároltunk másikat.
  • A CASCO biztosítás költséges, de meggondolandó.
 Ha már megtörtént a baj

Nos van felemelőbb érzés is, mint a motorod hűlt helyét megtalálni, de valamit elveszíteni még nem tragédia. Tehát számolj el tízig és higgadj le, mert most okosnak kell lenned. A válságmenedzsment alapelve, hogy először is gondolj bele a legrosszabb szituációba, ami történhetett volna, aztán vedd sorra, hogy ahhoz képest milyen erőforrásaid maradtak és végül használd azokat, hogy a még nagyobb bajt elkerüld.

  • Először is el kell intézned, hogy legyen papírod az ügyről, mert ezzel mérsékelheted a károdat. Hívj rendőrt, azok felveszik a jegyzőkönyvet és megmondják, hogy hogyan jutsz haza, szálláshoz, vagy egyéb segítséghez. Ehhez alapvetően fontos lehet a mobil telefonod. A papírjaid nélkül persze nehezen tudnák rögzíteni az esetet.
  • Külföldön nagyon jól jön, ha tudsz nyelveket. A segélyszolgálatoknál és a rendőröknél szinte biztosan beszélnek angolul, vagy németül. Ha nem beszélsz nyelveket, akkor legyen valamilyen stratégiád. Kérhetsz például telefonos segítséget.
  • Ne számíts rá, hogy a lopott holmi előkerül. Nem szokott, csak nagyon kivételes esetben. A rendőröktől hiba lenne többet elvárni, mint ami a dolguk ilyen esetekben – a jegyzőkönyv felvétele a biztosító számára. Holland rendőreink azt mondták, hogy majd ha lesz idejük átmennek a központba, ahol megnézik a felvételt a motor ellopásáról és ha mondjuk olyan trailerre tették, amelynek olvasható a rendszáma, akkor arra is kiadják a körözést. Büszkék voltak rá azonban, hogy a körözést három országban egyszerre tudják kiadni (Németország, Hollandia, Belgium), amiből arra következtettem, hogy a motor valószínűleg Luxemburg felé tart és talán Franciaországban fog új gazdára találni.
  • A többi általában készpénz, vagy hitelkártya kérdése. Enélkül soha ne indulj el nagyobb utazásra. Arra is számíts, hogy esetleg egy fajta kártyát nem fogadnak el, vagy nem tudnak olvasni, mint például az én VISA kártyámat az acheni vasútállomáson. Jó, hogy volt nálam egy Mastercard is.
 Hogyan tovább?

Nos egyelőre hiányzik két kerekem és fogalmam sincs, hogy mi lesz tovább. Ha van valami jó tippetek, akkor szóljatok, szívesen fogadom a tanácsaitokat. Ha nincs, akkor lehet, hogy jövőre majd a gyalogostura.hu-n találkozunk.

Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását,
akik vállalták a kényelmetlenséget és segítettek haza jutni,
illetve itthoni dolgaimat távolról menedzselni,
amíg mi kijutottunk szorult helyzetünkből.

Agárdi György, 2005. szeptember 10.

Tags:

No Responses to “Ellopták a zongorát”

  1. Bubu április 4, 2006 at 1:39 du. #

    Szia! Megdöbbenve olvastam az esetről, bár (sajnos) a lopás valószínüsége mindíg lóg a levegőben. Misi hozzászólása negyon életszerű, én is így szoktam letenni a motort ha megyek valahova. Az sem baj ha rálát az ember. Ha van rá mód, állítsuk a motorunkat olyan helyre, ahol van valamilyen biztonsági kamera is. Bankok és hasonló intézményekre szerelt kamerák álltalában nem csak falból vannak felszerelve, így ha szükséges bizonyíték ként is funkcionálhatnak az álltaluk készített felvételek. Erre persze ne legyen szüksége senkinek!!! Talán ez is visszatartó erő lehet a "férgek" szemszögéből. Több szerencsét és jó, baleset mentes motorozást kívánok mindenkinek!

  2. Karesz március 15, 2006 at 9:14 du. #

    NAgyon sajnálom a vasadat el se tudom képzelni milyen érzés lehet.De részvétem!Nem lehet valakit ilyenkor perelni pl a parkolot müködtetö szervet vagy valami?

  3. Agárdi György november 5, 2005 at 3:40 du. #

    Kösz az érdeklődést. Igen, nagyot léptünk előre. Megszületett a döntés, hogy veszek egy másikat. A nehezén túl vagyunk, mert a házastársi jóváhagyást már megkaptam :), most már csak a pénz hiányzik.

  4. klimás október 31, 2005 at 8:29 du. #

    Van-e előrelépés a zongorával kapcsolatban?

  5. Ascari október 1, 2005 at 7:17 du. #

    akkor is valami tetves …. banda volt.
    ……..veletlenul se azok lopjak Hollandiaban
    a bicikliket.Nagyon sajnallak!
    Jovore en is Hollandiaba keszulok egyedul motorral.
    Eddig ugy gondoltam hogy a vasutallomasok melygarazsaban biztos helyen lesz majd

  6. Dinohefe szeptember 21, 2005 at 9:03 du. #

    Részvétem Pajtás!
    Nekem is egy ilyen gépem van amit használtan vettem az idény elején és ugy érzem megtaláltam az én motoromat.Hát a cikk második részében irtad hogy jobb nyugodtnak maradni az biztos hogy én még most is anyáznék.
    Más téma de itt szeretném megragadni az alkalmat hogy segítségedet kérjem.A képen amit a motorodrol közöltél látom hogy nem a gyári dobozt használtad.Azt szeretném tudni hogy milye doboz és ,hogy milyenek a tapasztalataid vele?
    Még egyszer sajnálom, és válasodat előre is köszönöm!

  7. jet szeptember 21, 2005 at 5:49 du. #

    Részvétem! El tudom képzelni mit éltél át!És mi a helyzet a térfigyelő kamerákkal?Semmit nem rögzítettek?

  8. klimás szeptember 19, 2005 at 7:59 de. #

    Őszintén sajnálom a történteket…….

  9. Laci szeptember 18, 2005 at 5:25 du. #

    Hát ez felhábotító , elkeserítő és ocsmány dolog. Tényleg nem is lehet rá semmi hasznosat reagálni. Akkor meg minek írok , mi? Húúú… csak azért, mert tényleg nagyon ledöbbenek, ha belegondolok , hogy ez megtörtént és megtörténhet. Sajnálom.

  10. pandamaci szeptember 18, 2005 at 4:31 du. #

    még nem olvastam végig, de /az utolsó képeden/ mellette álló dobozos kocsiról azonnal egy dolog jutott eszembe………..
    A második az anyjának szól , aki elvitte.

  11. MGP szeptember 15, 2005 at 11:19 du. #

    Üdv!
    Elöször is, nagyon sajnálom ami a motoroddal történt, remélem mielőbb sikerül pótólni. Nagyon elszomorit a dolog, bár tudom, hogy nyugaton sem rózsás a helyzet, de ezért sokszor hagytam ott a motorom teljes nyugalomban a hegyi parkolokban és kisvárosokban. Tökéletes védelem sajna nincs, én is egyre jobban védem a motort. Régen csak beálltam a garázsba, aztán tavaly hajnalban feltörték a kocsim, a lakás előtt, miközben alig 10 méterre égett a lámpa az ablakban mert dolgoztam. Azóta lakatolom a motort.Most pedig egy ismerösöm garázsát törték fel egy kimondottan forgalmas helyen a motorért, szerencsére épp használta, így a biciklije bánta a dolgot (tanulság: motorozzunk sokat). Mivel az gépem épp kényszerpihenön volt bp-en (az ok: http://www.mgp.hu/praga2005.html), szoltam, ha már ugyis szerelik, kellene bele egy jó riasztó is. A beszerelt tipus előnye, hogy akár észrevehetetlen, mert nem kell távkapcsolót nyomkodni (ha eltávolodsz a motortól akkor beélesit, ha a közelébe mész akkor kikapcsol), így nem feltünő, és nem lehet el sem felejteni. Az enyém most jelzi az állapotot, de ezt is ki lehet kapcsolni.
    Mégegyszer, remélem hamarosan újra üdvözölhetünk az aktív motorosok között.
    Üdvözlettel:
    MGP

  12. Off szeptember 13, 2005 at 2:24 du. #

    Szia,

    megdöbbentő és ocsmány dolog ez, legutóbbi (osztrák-német-cseh-felvidék) túránk alkalmával minden esetben úgy hagytuk ott a motort, hogy még a tanktáska és a bukók(lezárva) is rajta voltak, + a 3 koffer, és hál istennek semmi baj nem volt. Mi csak egy mocival mentünk ketten, így a csoport adta biztonság sem volt velünk. Sok városban megálltunk és természetesen mindig izgultam, de valahogy nem tartottam igazán a dologtól. Eddig azt hittem, hogy csak kisebb mocikat raknak fel furgonra, de a Te eseted erre is kontra.

    Részvétem,
    Off.

  13. johnny szeptember 12, 2005 at 7:09 du. #

    Mély megdöbbenéssel és szomorúan olvastam cikkedet. Sajnos, aljanép mindenhol megtalálható legyen szó Magyarországról, vagy a "fejlett" nyugatról. A havernak a Szentendrei útról lopták el a lezárt V-Strom-ját…
    A cikked mindenestre nagyon hasznos, kár, hogy meg kellett írnod. Fel a fejjel!

  14. Crag szeptember 12, 2005 at 6:15 du. #

    Én is félek, hogy egyszer hasonlóképpen járok. Egyszer az autómat próbálták meg ellopni – egy gyújtáshiba mentett meg, mert csak "trükkösen" lehetett elindítani. Jó lenne többet olvasni arról, hogyan védekezhetnénk az ilyesmi ellen, milyen zárak vannak, stb. Mivel motorosnak erősen kezdő vagyok, nagy hasznát venném. Tud valaki ilyen oldalt? Esetleg további tapasztalatok? Üdv: Péter

  15. Blue szeptember 12, 2005 at 8:47 de. #

    Sajnálattal olvastam a hírt!

    A cikked jó lett, bár ugye aki erre szakosodott, már megvannak az eszközei bármi ellen:-(
    Lopást max Cascoval lehet majdnem lefedezni, hisz lakat, lánc nem sokat ér, ha csak nem 3-4db van belőle, amivel egy ideig eltudnak játszani.
    Én alapban 3 zárat használok. Kormány, lánc, féktárcsa….ebből ugye a lánc az egyedüli fix pont, hsz a többihez nem kell már semi, csak egy műhely ahol nyugodtan szétszedhető a motor…

    Azonban fel a fejjel – történhetett volna rosszabb is.

    Üdvözlettel: Blue

  16. kutya. szeptember 11, 2005 at 1:09 du. #

    Együttérzésem a történtek miatt. Mint tudod -félig- mi is átéltük ezt a szitut tavaly, Prágában.
    Ötletem nincs, viszont azt tudom, hogy legközelebb is találkozunk a Garda-nál, nyeregben ülve.
    Mert aki egyszer fertőződik, az fertőzött marad. És ez nem pénz, vagy életkor kérdése. Fel a fejjel, és találkozunk az úton !!!

  17. Fazer szeptember 11, 2005 at 10:57 de. #

    Mély együttérzésem a motorod ellopásával kapcsolatban.Erős nyomatékot ad ez az eset a biztonságos parkolással kapcsolatos teendőkről.
    A gyalogostúra.hu remélem csak vicc volt!!!
    Üdv: Fazer

  18. misi szeptember 10, 2005 at 9:08 du. #

    Nekünk az a stratégiánk, hogy csak ott állunk meg ahol valakit, pl parkolóőrt, képeslap árúst, megbízunk a jármű figyelésével. Erre anyagi áldozatot is hozok, hogy elkötelezett emberem legyen. Ezzel a technikával eddig működött a dolog, remélem ezután sem lesz másképp.

Hozzászólás a(z) klimás bejegyzéshez Click here to cancel reply.