Fekete Erdő MGP-vel

Fekete Erdő 2008

„Egy hétre találj ki valamit, nincs rá több idő” Na ez elég konkrét volt. Nagyobb távok kilőve. Csak a motorozásra alkalmas helyek is, elvégre családos túra lesz, naponta kellene legalább egy látványosság is amit meg lehet nézni, és érdekelheti az utasokat is. A Dolomitok és a Fekete Erdő között gondolkodtam, az előbbiben látványosabbak a motoros utak , de az utóbbiban több az „egyéb” látnivaló is. Tehát legyen ez, teljes hét plusz hétvége, azaz kilenc nap. 2-2 nap az út, ebből legalább egy sztráda, a másikon még esetleg lehet valamit meg is nézni.

 1. nap

Nekem valahogy az egy nap sztráda nem tetszik, így aztán a Nyh-Fuschl 800 km-es távot inkább némileg kanyarogva megnyújtom 1100 km-re,  érintve Sturovót , Kőszeget, Burgenlandot és délkeletről átvágva az Alpokat a Salzburg alatti tópartón lévő kis fürdőhelyen találkozom a többiekkel. Nagyot változott itt a világ tavaly óta, amikor még csak egy szimpla stand volt itt a tóparton, szinte a 20 évvel ezelőtti Balatoni bodegákkal megegyező szinten, most viszont már „élményfürdő komplexum”  áll a helyén. Külső-belső medence, szauna, minden. 

Szerencse, hogy a szálláshoz kapunk belépőkártyát, bár csak az egyikhez, így  Csele a fél társaság kártyájával „bereklamálja” a strandra a többieket is.  Az egész napos kánikulai melegben motorozás után nagyon jólesik a tó hideg vize. Utána megmutatjuk az osztrákoknak a magyar virtust, elő a hazai szalámi, kolbász, sonka, hagyma és zárásig piknikezünk a tóparton. Többen felvetik, hogy akár maradhatnánk itt is, mert ez nagyon szép hely.

 2. nap

Reggel kb. időben indulunk és hamar ránk tör a kánikula. A Salzburg alatti útvonal nagyon lassú, ezért eleve kis sztrádával indítok, hogy minél hamarabb a Neuschwansteinben legyünk. A hétvége és a kánikulára jó nagy turista tömeget vonzott ide. A motoroknak megtalálom a lehető legtilosabb parkolóhelyet, ez már annyira tilos, hogy el sem tudják képzelni a parkoló őrök, hogy valaki ide támassza le a vasakat, ezért nem is nézik. Mint kiderül a kastélyt a többség már látta, többen megismerkedtek azzal a szellemes rendszerrel, hogy félórás kaptatás után a várkapuban tudják meg, hogy jegyet lent a parkolóban lehetett volna venni. Valószínűleg ebből élnek a lovas-buszok, egyszer még csak felkaptat az ember, de kétszer? Cselének javaslom, hogy ne a várhoz menjen fel, mert a tövéből gyakorlatilag nem lehet lefotózni, hanem a szomszédos Mária-hídra, onnan készül az amatőr felvételek többsége. Mi addig kényelmesen elvagyunk egy sörkert napernyője alatt.

A továbbindulás időpontját látva erősen meghúzom a további útvonal kanyargós részét, mert minél hamarabb szeretnék a szállásra érni. A GPS-nek sikerül addig trükköznie míg csak levisz a Bodeni tóhoz, a forgalom rendesen visszaveszi a tempónkat, mi meg szépen lassan fővünk  a cordura ruhában.

Még elég kellemes időben érkezünk Tennenbronnba a Ferienparki faházakhoz. A lányok már le is foglalták maguknak az egyik faházat úgyhogy a helyzet nagyjából adott. A sokszori átszervezésnek hála eggyel kevesebb szobánk van, viszont hely van bőven, a három szoba mellett kapásból találunk még két matracot és lent és fent is van egy-egy kanapé. Összességében akár tízen is ellehetnénk egy házban , de így hét főre is nagyon barátságos az ár, az egy hétre fizetendő összegből egy jobb panzióban 1-2 napra futná csak. Én megyek a kakasülőre aludni, ott kisebb a forgalom. Az este beszélgetéssel telik, majd takarodó után egyből fel is ébreszt egy hatalmas vihar. Gyorsan körbejárom a házat, mindent lezárok, majd az ablakból nézem a szinte vízszintesen tomboló vihart. Meg a motorokat, hogy megállnak-e a lábukon.

 3. nap

Reggel bár nem szokásom, elsőnek kelek és kilépek a ház elé egy kis friss levegőt szívni. Meg is tanulom, hogy automata az ajtónk. Azaz kintrekedek. 6.30. Körbejárom a házat, de mindent én csuktam be. 6.32. Nem akarom felverni a házat, ezért elsétálok megnézni a kisboltot, mikor nyit. Jó messze van. 6.35-re meg is van. 6.50–re már a környéket is körbesétáltam (még jó, hogy nem mezítláb léptem ki a házból). 6.55-kor átsétálok a másik házhoz, ott legalább a teraszon le lehet ülni. Pár perc múlva Imi jön ki, félálomban van, de beszélni már tud. Dumálunk egy jót, majd visszasétálok, hátha felkelt valaki. Mindenki ébren van. Ugyanis az ébresztőórám kitartóan felvert mindenkit! Bocsi.

Az éjszakai viharnak szinte nyoma sincs, és senki sem emlékszik a tombolásra. Biztos, hogy eső volt? (Na ezek rendesen elaludtak.) Aztán Csele megtalálja a kint hagyott csizmáját csurig tele vízzel. Hát csak volt valami.

Gyors reggeli, lassú készülődés következik. A másik ház motorosai már kint várakoznak. Hú de pontosak. Az előbb még aludtak. Hogy csinálták? Hamar kiderül, mert még a park kapuig sem érünk, már befut az első  „kávémegálló kérés” amit követ a „lehetőleg olyan helyen ahol reggelizhetünk is”. Aha, szóval így. Indulás után az első mellékúton gyökerestől kicsavart szép szál fenyő fekszik. Az éjszekai vihar csavarhatta ki.

A környékbeli kisváros főterén hangulatos kis helyen kávézunk, az összképet a kiszolgálás erősen rontja. A pincérnő az első kávé-kappuccinó módosítás hallatán bedobja a törülközőt és elmegy más rendelést felvenni. Innen a kiszolgálás erősen szakaszos és hiányos. Kár, mert a szendvics viszont nagyon jó néz ki.

Első körben szűk kis hegyi utakon felszaladunk a Kandel-re, ez a Fekete Erdő legmagasabb hágója. Tekintettel arra, hogy középhegységben vagyunk, ez azért nem túl magas, viszont szép hely, a friss levegőt szinte harapni lehet. Az út igen kanyargós, vagy három nap múlva Csele meg is jegyezte, hogy milyen jó kis kanyargós utat talált a térképen, nem kellene-e megnézni? Na ez volt az.  Ez a GPS hatása, ha ez ember nem követi térképen is az utat, akkor bizony nem tudja, hogy merre jár.

Le a hágóról, majd át Glottertalon, ahol is ismerős csapatba botlunk. Az autós különítmény mégiscsak kanyarog kicsit. Úgy üdvözöljük egymást mintha legalábbis egy éve nem találkoztunk volna. És ezt természetesen fagyival kell megünnepelni. Innen újabb hatalmas etap következik, megnézzük a Schwarczwald klinikát, illetve a forgatásnak helyet adó épületet. A megközelítését még mindig csak három tábla tiltja tehát gond nélkül elérhető. Szerintem ha komolyan gondolnák akkor várárok és betonfal venné körül.

A következő megálló már Freiburgban van, a katedrálist nézzük meg. Én megyek a már ismert parkoló felé, egy óvárosi részen pár rendőr mellet lassítok, hogy be lehet-e menni. Nem szól rám, tehát megyek. Majd azt látom, hogy a többiek eltűntek. Vissza az elágazáshoz, de ott sincs senki. Leparkolok, telefon. A többieket nem engedték be a rendőrök. Némileg morcos vagyok, hogy senki nem maradt ott, mert így nagyon el lehet keveredni egy idegen városban.  Elszakadási ponton kell megvárni mindenkit amíg visszatalál.

Azért csak meglett a katedrális is, meg a csapat is, bár kint kolbászoltak a dóm előtt, mert a főbejárat zárva. Megmutatom nekik az oldalajtót, és megcsodálhatjuk az impozáns épületet. Szerencsére a lányoknál van innivaló is, kőkemény kánikula van, estig is elidőznék bent a hűvösben.

A városból a legrövidebb úton távozunk, sajnos ez az autósoknak nem annyira sikerült, mint később kiderül többször is visszakeveredtek. Így a következő helyen már nem is futunk össze velük. Titisee, mint neve is mutatja tóparton épült kis pihenővároska. A csapat persze egyből fürdőzni akar, de nem emlékszem van-e fürdőhelye. Ez a többieket nem érdekli, a motoros parkolóban, ahol ingyenes bukósisak és ruhatároló van (fedett épülettel, mosdóval) egyből fürdőrucira vetkőznek. Ehhez pont illik a térdig érő motoros csizma. Csak megjegyzem, hogy a tóig még át kell sétálni a városközponton. Ez kb. olyan, mintha Petsen a Váci utcán kellene végigmenni. Hát megvolt a napi látványosság a környéken. A fürdőhely pedig egy szálló zárt strandja volt, de Imiék kihasználták a mellette lévő kb 3 méteres placcot és belógtak a vízbe.

Én csak láblógattam, meg nézegettem a csendes motorcsónakokat, amiket nem motor hajt, ugyanis valójában vízi biciklik. A látványos felvonulást megismételjük visszafele is, majd egy fél órácskát elücsörgünk a parkoló fedett részén, ugyanis kiadós jégesőt kapunk a nyakunkba. Szegény mocik áznak rendesen.

Este már túl későn van, hogy Csaba nekiálljon a régóta ígért slambuc elkészítésnek (ide cipeltük a hazai alapanyagokat és még a bográcsot is), így aztán egy derekas rántotta kerekedik vacsorára. Ez elég gyorsan elkészült.

 4. nap

 

Következő reggel már némileg kifele tolódik az indulás időpontja. Csele kocsi után szaladgál a lányoknak és szerez is aránylag jutányos áron egy klímás Nissant. A jutányos azt jelenti, hogy megtankolva kérik vissza, vagyis úgy, ahogy kapják.

Első célunk Hohenzollern vára. Nehéz lenne eltéveszteni, mert már kb. 20 km-ről látszik a magányos hegycsúcson álló lovagvár. Az út feléig lehet felmenni motorral, itt először is levesznek minket a parkoló díjra. Legalább a sisakokat lerakhatjuk. Most tűnik fel, hogy kivétel nélkül mindenkin azonos egyenszürke System5-ös sisak van.

A parkolóból fel lehet csengetni a kis busznak, hogy várnak rá, de 10 percenként magától is közlekedik. Buszjegy persze külön fizetendő, az ára sem a parkolásban sem a várbelépőben nem szerepel. A várban kétfajta belépő van, az egyik a várparkra, a másik magára a várra érvényes. A várpark hegytetőről lévén szó nem túl nagy, körbe lehet sétálni a várfalat, ami homokkőből épült és helyenként erősen mállik. Lehet, hogy ez csak egy csicsás homokvár? Azért valami védelmi szerepe lehetett, mert felvonóhíd, 4-5 várkapu, meg egy teljes kört leíró spirális kocsi behajtó alagút védi. Ezeket igen komolyan le lehetett zárni ha kellett. Először is pihizünk kicsit a várkert-sörkertben, addigra befutnak az autósok is. Megváltottuk a belépőt, épp elérjük a következő turnust. A kasszánál mintha emlegettek volna magyar nyelvű idegenvezetést, de a szokásos fejhallgatóknak nyoma sincs. Először is mamuszt húzatnak a csízmánkra, aztán lezárják a kijáratokat.

Csapdában vagyunk! Az idegenvezető németül beszél mindenről.  Székről, asztalról, ablakpárkányról és legtöbbet a fali képekről – egyesével. Ajjaj. Felmérem a terepet, ez a kiállítás egy képcsarnoknak is elmegy. Azon töprengek, hogy elkezdem leszedegetni a képeket a falról, akkor hamarabb túl leszünk rajta. Többször kap szemrehányó pillantásokat renitens társaságunk, pedig igyekszünk úgy viselkedni, mint akik értik az előadást. Még nevetünk is a vicceken, igaz némi fáziskéssel az echte-dojcsok után.

Ennek is vége szakad egyszer, kisbusszal vissza a parkolóba, majd némi kis motorozás után a Gutach mellett lévő skanzenbe megyünk. Ezt szerintem mindenkinek látni kell aki erre jár. Az épületek egy része az 1600-as évek előttről származik, és a táblák szerint alig 20-30 éve telepítették át őket eredeti helyükről. Hatalmas fa épületek „mindent egyben” stílusban. Azaz míg itthon egy hagyományos tanyán minden külön épületben volt (lakóház, pajta, takarmánytároló, kocsiszín) itt minden egy épületben kapott helyet. A legérdekesebb, hogy a kocsiszín mindig a padláson van, ez úgy lehetséges, hogy a házak a hegyoldalnak támaszkodnak, és az épület mögött egy kis út visz fel a padláskapuhoz.

Sajnos elég kevés időnk volt már rá, de azért szinte valamennyi épületet végignéztük. Záráskor előresiettem, mert a bukósisak tároló kulcsáért elkértek egy igazolványt. Pont az orrom előtt húzza le a redőnyt, de még kinyit. A legérdekesebb, hogy két másik látogató igazolványát is előveszi, mielőtt az enyémet megtalálja. Ezek szerint lesz akié ottmarad, mert utánam aztán kulcsra zárta a helyiséget. Hja, kérem itt pontosnak kell lenni.

Csele és Csaba kicsit korábban leléptek, ha minden igaz, akkor már izzani fog a bogrács mire visszaérünk. Na ha nem is, de a slambuc már készül. Azért ez egy olyan kaja, amit nem akkor kell elkezdeni amikor megéhezünk. Minimum három óra. És Csaba nem is enged belőle, sőt ha lehetne akkor még húzná is kicsit. Csele is csak asszisztálhat a bogrács mellett, a mannához nem érhet hozzá. Hagymára vonatkozó javaslatait elvetik, a esetleges „bogrács lefedése némi gyorsítási célzattal” még órák múlva is csak helytelenítő hangvétel mellett kerül felemlegetésre.

És… A SLAMBUC… elkészült..és fenséges lett..  aznap este mindenki dugig lakva indult a szállás felé.

 5. nap

 

Szerda – az esti vacsora után nem merek sokat tervezni mára..és még az indulás időpontját sem határozom meg, ennek eredményeképpen van kb. 11 mire útra kész a csapat. Tényleg nem megyünk sokat. Tribergben a vízesésig szerencsére alig kell gyalogolni, de már innen is alig megyünk tovább. Igazi kánikula tör ránk. Lazán beütök pár célpontot és elkezdünk csavarogni a környéken.

Teljesen jó, csomó kis mellékút követi egymást. Pár „umleitung” eltérít, hát megyek másfele, ha pedig kiértünk a főútra akkor az első lehetséges alkalommal letérek. Egy magasabban lévő kilátópont kimarad, oda már csak a kerékpárosokat engedték fel. Ja igen – közben megnéztük a Duna forrását,  az egyiket, a legeldugottabbat. Imi nem hiszi el, hogy egy kert végében ered, pedig tényleg. Egy eldugott kis település templománál lehet leparkolni, onnan két perc séta az egész. Kimondottan motorosoknak való látványosság.

Estére pörkölt a menü, még szerencse, hogy a bográcsban ilyen mindenféle finomság elkészíthető. Állítólag ezen az estén tettem valami kijelentést spenóttal kapcsolatban, de én erre nem emlékszem.

 

 6. nap

Csütörtök. Csele a családdal tart, így egy motorral kevesebb a csapatlétszám. Sajnálom, mert ma a környék egyik fő attrakció következik, a Rajna Vízesés. Útközben találunk még egy Duna forrást, ezt speciel a GPS adattára szerinti forrás, bár még mindig nem az amit egyszer fényképen láttam. Nem baj, mi találtunk még egyet.

A Rajna Vízesés lenyűgöző. Hihetetlen mikor ekkora víztömeg zúdul le. Különösen látványos a vízfalat megtörő szikla és a kishajó ami itt köt ki. A csapat nem trekking-team, megelégszünk a látvánnyal, nem járjuk végig a teljes kört, ahhoz kishajóba kell szállni, viszont átlépünk Stein am Rheinbe, mert itt fantasztikusas helyreállították az óvárost. Most is restaurálnak egy festett homlokzatot, de elsőre alig lehet észrevenni, mert az állványzatot az eredeti homlokzatot utánzó hálónyomattal fedték le. A kikötőben lévő kis étteremben ebédelünk, pár szuvenirt is vásárolok, a boltos magyarul köszön el.

Imi javaslatára megnézzük Europa leghosszabb fahídját. Ez még 80 km motorozást jelent, de mára úgyis sok km-t terveztünk. Apró bibi, hogy Imi nem erre a hídra gondolt, de azért megelégszik vele!  A Tiszányi széles folyónak itt olyan a sodrása, hogy a helyi srácok a hídhoz kikötött deszkákon szörföznek.

Visszafelé sikerül egy szuper kanyargós szurdokúton végigmotorozni, ezt majd be kell még jelölni a térképre, hogy meglegyen. Cseléék közben készítik a vacsorát, jönnek az sms-ek:  „6-ra kész. Gyertek.”, majd 7-kor: „ha megálltatok enni, akkor haza se gyertek”. Talán keresni kellene egy éttermet. A Hexenlochmühle mellett épp most mentünk el. Állítólag a legjobb étterem a környéken, de zárva van. Kb. fél nyolcra csak befutunk. Cseléék serénykednek, a lányok terítenek, mutatják a finom sült húsokat, és elém leraknak egy tányér spenótot pirítóssal.  Elakad a szavam. Ekkora galádságra azért nem készültem a lányok persze szinte gurulnak a nevetéstől, és nekem csak meg kell kóstolnom azt a spenótot. Ipari méreg kategóriába sorolom.

 7. nap

 

Péntek. Mára nincs különösebb látnivaló, kimondottan motorozás van betervezve. Egy weblapról lenézett útvonalat választok, melyet a legjobb motoros szakaszok közé sorol. Gyakorlatilag északnak haladunk, egy kis kitérővel megkerüljük a Nagoldtalsperret, pihenünk is a parton egy darabig. Nyugis, csendes kis tó, a hétvége és a jó idő ellenére csak páran vannak a parton és egy szörfös ingázik a két part között. A kijelölt úti cél ma Baden-Baden. Kicsit kavarogni kell amíg megtaláljuk a központot, parkolót viszont sehol. Még csak parkoló jelzést sem. Meglehetősen tilosban parkolunk, de nem akarunk sokáig időzni. Egy kis séta meg egy kávézó. 

 

A városka nem tűnik olcsó helynek. Olyat is ritkán látok, hogy A8-ast taxinak használnak. De itt ez van. Nézelődünk, lassan visszasétálunk a motorokhoz. Persze a rendőrök már kiszúrták a gépeket, de itt elég fontos szempont az elégedett turista, csak szóban figyelmeztetnek, hogy menjünk máshova parkolni.  De már úgyis indulunk, vissza dél fele egy másik látványúton. Ez a Fekete Erdő nyugati oldalán fut végig, a magasabb pontokról szuper a kilátás. Nem állunk meg sokszor, inkább csak motorozunk a szebbnél szebb helyeken. 

Este kupaktanács, holnap haza kell indulni. Mi lenne a legcélszerűbb? Végül két csapat lesz, Imiék korábban indulnak, motorokkal egyben hazahúznak a sztrádán. Mi kb. egy órával később indulunk, Cselével ketten motorral kiséjük az autós csapatot. Elvben este megállunk valahol aludni, két nap a terv. Két megállóval később (egy 200 egy pedig 500 km-nél) már látom, hogy Laci is szeretne aznap hazaérni. Salzburgnál nézem az Alpokat, verőfényes napsütés, szuper idő, és amúgy is csak másnapra terveztem az érkezést. Elköszönök a többiektől és dél felé fordítom a kormányt. Végre hátrahagyom a sztráda forróságát meg a München környéki dugókat. Csekély forgalom, erdős útszakaszok, egyre alacsonyabb rendű utakon haladok.

Végül rátérek a Salza völgyében futó szurdokútra és Göstlinben szállást keresek. Hétvége is van meg valami helyi majális is, de azért sikerül találnom egy szobát.

 8. nap

Másnap amíg lehet a hegyek között haladok. Máriazell után még van pár jó kanyargós szakasz, az egyik kimondottan motorosoknak kitalálva, félúton van is egy kis tó és fogadó, aminek a parkolójában legalább 70-80 motor áll. 

Leérve az Alpok Aljára kánikula fogad, szinte izzik az aszfalt, semmi értelme mellékutakon kanyarogni innen. Szóval sztrádára állok és irány haza. Alig esteledik mire hazaérek. Ez is szép út volt.

Csele fotói: http://picasaweb.google.com/cseleapa/Schwarzwald

Szöveg: MGP, képek: Csele, 2008.

Tags:

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?