Grand Circle USA 7: Moab

Lazán indult a vasárnap reggel, aznap nem kapkodtunk, mert csak motorozást terveztünk szinte megállás nélkül Tropictól Moabig. A távolság előttünk több mint 420 km. Menet közben megismerkedünk a Grand Staircase-zel, elmegyünk a Capitol Reef mellett és lesz egy kis autópálya is. Őrülten süt a nap, semmi nyoma nem maradt a tegnapi esőknek és viharoknak, szóval a dehydratáció elkerülése végett azt javaslom, hogy igyál valamit mielőtt elkezded olvasni a történetünket.


Scenic Byway 12 – A magányos motoros az előtte fekvő 12-es látványutat kémleli. A kép annyiban hasonlít Capától A Milicista halálára, hogy bölcsészek sokat fognak vitatkozni a jövőben arról, vajon beállított képről van-e szó.

 9. nap: 2009. május 24. vasárnap – Scenic Byway 12

Kellemes langyos reggel kék ég és száraz ruhák fogadtak aznap. Öröm volt felkelni, nyújtózkodni egyet és lazán elsétálni a szomszédos vegyesboltba egy kis egészséges reggeliért.


Ez a helyi shopping mall. Mindösszesen talán húsz háztartást kell kiszolgálniuk, meg a Tropicban megszálló turistákat. A nemzeti zászlótól a Tabascoig minden kapható.


A mormon biblia több nyelven kapható a vegyesboltban.

UTAH állam lakosságának 60%-a Mormon vallású. Amerikában a népesség 78%-a kereszténynek vallja magát (ide sorolják az 1,7% mormont is), 5%-uk más valláshoz tartozik és 17% nem hívő. A mormonok között állítólag még a mai napig fennmaradt a poligámia, bár van olyan állam, ahol ez megengedett, Utahban törvény tiltja a többnejűséget. Az ótestamentum szerint Ábrahám, Jácob, Dávid és Salamon is poligámok voltak, az újtestamentum pedig nem tesz említést arról, hogy tiltaná. Ki tudja mi forgott a mormon próféta Joseph Smith fejében, amikor vallást alapított.


Egészséges joghurt, alma, banán, sárgarépa és Starbucks Coffee kávékeverék a terítéken. Alattunk Harley-k parkolnak. A joghurtos dobozt nem én nyitottam ki fordítva, tényleg az alján nyílik. 🙂


Feltankolva, indulásra készen

Kilenckor indulásra készen sorakoztunk a benzinkútnál. A társaság nagyjából pontosan indult, de ketten Tamással hátra maradtunk néhány percre, amíg a kameráját igazgatta, aztán lassan magunk mögött hagytuk a 4 utca széles és 7 utca hosszú Tropicot. Tropic legfontosabb látnivalóját sajnos kihagytuk. Ez Ebenezer Bryce fakunyhója, ami a Brice pioneer Village Motel területén van és kérésre kinyitják a látogatóknak. Majd lefényképezem legközelebb amikor erre járok.

Komótosan indítottuk a napot, olyan bámészkodós tempóban. Könnyű öltözetünket átfújta a hűvös menetszél, sisakot vettünk és motoros kabátban sem lett volna melegünk. A többiek okulva az előző napi hidegből ma melegebben öltöztek. Ahogy haladtunk a 12-es lassan feltárta előttünk a Grand Staircase változatosságát.


A 12-es látványút Tropictól Groverig.

A Scenic Byway 12 Utahban az első amerikai látványutak egyike. Azt mondják róla, hogy egyenesen az amerikai nyugat szívébe vezet. A 200 km-es út egymástól nagyon különböző tájakon, kanyonokon, fennsíkokon, völgyeken keresztül kanyarog a tengerszint felett 1.500-3.000 méteres szintkülönbségek között. Jártában útbaejt egy csomó régészeti, kulturális, történelmi, természeti és idegenforgalmi látványosságot. A 12-esnek bőven van mit mesélnie a folyamatosan változó földről, a rajta nehezen megkapaszkodó életről és az itt élő emberekről.


Ez a kép jól szemlélteti, hogy mit is jelent a Grand Staircase. A felemelkedett üledékes kőzetek egyes rétegei lépcsőzetesen kerültek a felszínre.

Escalante – ahol buli volt előző este és ezért nem kaptunk szállást – alig nagyobb, mint Tropic, 8-szor 7 utca. Itt van a Grand Staircase Escalante state park és van egy földút dél felé, amelyen egészen a Lake Powell-ig le lehetne menni, amely a Colorado folyó másik nagy tava a Mead mellett. Áthajtottunk rajta.


Aki nem unta még halálosan a sziklákat, annak tartogatott még érdekességket a táj.


A 12-es Tropic után nagyjából ilyen volt egy jó darabon.

A többieket egy kilátópontnál értük utól. A Grand Staircase (Nagy Lépcsőház) egyik lépcsőfokáról tekinthettünk le egy alsóbb szintre. Odalent már más színű és anyagú kőzetrétegek alkotják a felszínt.


Péterék táncra perdültek a látványtól.


Hűséges kísérőnk a Mustang.


Zoliék kiválóan kisegítettek minket a második kísérőautóval.

Aznapi második megállóhelyünk a Boynton Overlook. Ezt a tájat a múlt század közepére a legeltetés teljesen kopárrá változtatta, az itt élők azonban megtanultak együtt élni a természettel és rahabilitálták a vidéket. Mára már ismét kizöldült a völgy.


Boynton Overlook.


Joli komolyan érdeklődött a technika iránt. Snowtiger hátán utazni mégiscsak izgalmasabb, mint a kísérőautóban.


A 12-es most ilyen képet mutatott. Lényegesen megváltozott a táj körülöttünk.

A fennsíkon időnként megálltunk a kilátópontoknál. Néhol nagyon messzire el lehet látni. Továbbra is szép számmal jöttek szembe lakókocsis kirándulók és sok motoros csapattal találkoztunk. Ha erre jársz feltétlenül sződd bele az útitervedbe a 12-est.


A Harley-k otthon érzik magukat. A végtelenbe vesző egyeneseket lomha kanyarok követik, általában 500 m feletti sugárral, így nem fog elkopni a krómozott lábtartó.

Cica elhatározta, hogy elkészíti utazásunk címlapfotóját a 12-esen száguldó Harley Davidsonokkal, ezért átszállt Snowtigerre, hogy ott a hátsó fotelben térdelve szemből készíthessen sztárfotót a mögötte haladókról.


Cica végre szemből is le akarja fényképezni a motorosokat.


Sajnos épp nem a legjobb szögből kaptuk a napot, de a lényeg így is látszik.

A Hills Hollows Mini Mart kis dombon áll a 12-es út bal oldalán Boulder előtt. A Garmin térképen Sinclair benzinkút néven szerepel (N37.89893 W111.43849). Szerencsére két oldalról lehet felhajtani a dombra, mert az első feljárón túlszaladtam. A tipikus vadnyugati faház a kis benzinkúttal és vegyesbolttal, Starbucks Caffee kávékonzervvel. Abszolút ajánlott megállóhely a 12-esen motorozóknak.


A Hills Hollows Mini Markt benzint is árul. Motorosoknak ajánlott megállóhely. N37.89893 W111.43849

Az üzletben belelapoztam a szebbnél szebb fényképeket tartalmazó albumokba. Egy kimagaslóan érdekes munkát találtam, David Muench Plateau Light című fotóalbumát. El is raktároztam magamnak a címét, hogy majd egyszer ajándékban ezt kaphassam. Innen cipelni bajos lenne, de majd megrendelem a Amazonon a paperback változatot, mert a keménykötésű nagyon drága. Sok túlszaturált kép van benne, ami arra ösztönöz, hogy én is bátrabban éljek ezzel a lehetőséggel (ettől lett minden index olyan piros a fényképeken).


Nagyon laza …

A parkolóban könnyű csomagokkal és nehéz chopperekkel utazó társasággal találkoztunk. A kedvemért felállt egy csoportképre a négy tetőtől talpig Harley mintás bőrökbe öltözött nő és egy férfi. Az egyik hölgy hanyagul rágyújtott, aztán egy kövér gázzal elhúzott a kamerám előtt. Biztos megszokta már, hogy ilyenkor az orra telemegy hamuval.


Nicsak, balról is motorosok.

Joli felszállt mögém a kísérőautóból egy darabig, hogy kipróbálja milyen az utasként motorozás. A táj Boulder után megváltozott. Itt magas fák és füves talaj vett körül minket. Egyre magasabbra kerültünk és a levegő is lehűlt. Joli mindössze 22 km-t utazott mögöttem, aztán visszaszállt az autóba, mert a szél bántotta a szemét a közönséges napszemüveg mögött.


A 12-es mentén a kilátópontokon ezek a táblák mesélnek a tájról, vagy a nyugat meghódításáról. Ez éppen arról, hogy milyen lehetett annakidején kiépített utak nélkül lovaskocsival utazni.


A Dixie National Forest, Nevada határától a Capitol Reef nemzeti parkig nyúlik.

 9. nap: 2009. május 24. vasárnap – Capitol Reef

Grover után Torreynél kanyarotunk jobbra a State Route 24-esre a 12-es útról. Az útkerszteződéshez közel kezdődik Capitol Reef nemzeti park. Az SR-24-esnek a nemzeti parkon átvezető szakasza szintén az Utah Scenic Byways program része.


Megálló a Chimney Rock Trail parkolójánál.

A Chimney Rock a Capitol Reef nemzeti park bejáratánál áll őrt a 24-es út mentén. A Chimney Rock Trail az egyik legnépszerűbb gyalogút a nemzeti parkban, mert rövid, nem túl meredek és a leggyorsabban ezen érhető el egy viszonylag magas kilátópont. A Chimney Rock (Kémény-szikla) maga egy erodált vörös homokkőoszlop. A teljes körtúra 3,5 mérföld, nagyjából 200 m-es szintkülönbséggel, ami 90 perc alatt kényelmesen leküzdhető. Mi csak egy kicsit nyújtóztunk, mert még hosszú út volt előttünk Moabig.


A Chimney Rock, Kémény-szikla

A Capitol Reef nemzeti park lényegében azért védett terület, mert itt húzódik egy 100 mérföld hosszú hatalmas repedés a földkéreg felszínén, amit úgy hívnak Waterpocket Fold. A Capitol Reef nevet a nemzeti park azért kapta, mert számos olyan homokkő sziklája van, amelyek kupolára hasonlítanak. 1878-ban egy Franklin D. Richards nevű mormon telepes alapította Fruita in Wayne County települést, ahol ma a park központja van.

Autós utitársaink feltkutatták a Capitol Reef mélységeit is, így jóval mögénk kerültek. A parkban és azon kívül a Fremont vőlgyében szerintük hasonló a táj, csak amíg a parkban inkább vörös színűek a sziklák, az út mellett  a szürke és a világos barnás árnayalatok uralkodnak.

A Fremont folyó völgyét elhagytuk és a táj kisímult. Hamarosan belefutottunk a délre tartó 95-ös útba Hanksville-nél, amely a Lake Powell felé tart.


Motorcsónakkal a sivatagban. Valószínűleg a Lake Powells-hez igyekszik, amit mi kihagytunk a programból, Sajnálom pedig, mert ott van az Antelope Canyon, a fotósok kedvence.


A képek nagy része így készült. A tempomat és a kis méretű tanktáska nélkül ez sokkal nehezebb lett volna.


Hanksville – benzinkút

Hanksville arról híres, hogy a közelében (7 mérföld északnyugat) található a Mars Társaság egyik kísérleti telepe, ahol terepgyakorlatokat tartanak, felszereléseket tesztelnek és személyzetkiválasztási szempontokkal kísérleteznek. A környék sokkal melegebb ugyan, mint a Mars felszíne, de ahhoz állítólag nagyon hasonlít. A szimulációkat csak a téli hónapokban végzik. Hanksvile másik furcsasága a JNB Welding and Houseboat Haven telephelye, ahol lakóhajók sokasága áll vastag fagerendákra felpolcolva. Vajon miért pont itt a sivatag közepén?


Hanksville – Hollow Mountain

A településen kb. 400-an laknak és az utazók többsége csak annyi időre áll meg itt, amíg benzint vesz a 24-es és a 95-ös utak találkozásánál a Hollow Mountain benzinkútnál és betér a boltocskába, amit a sziklába vájtak, miután a mérnökök kiszámolták, hogy azt olcsóbb megfúrni, mint lerobbantani.


Közeledtünk a látnivalókhoz, amiket a következő napokban meglátogattunk.

Hanksville után a 24-es sok mérföldön keresztül nyílegyenesen vezet északnak, mindössze enyhe hullámokat vet, miközben áthalad a San Rafael sivatagon. Így 70-nel ez elég unalmas. Néha tempomatra kapcsolva egy kicsit elengedtem a kormányt, és csak súlypontom helyezgetésével tartottam egyenesben a BMW-t. Nagyon jó volt az úttartása és a kormány egyáltalán nem szitált, de nem ugyanaz volt, mint a hosszú villás chopperek, amelyeken akár szundikáélhatsz is egy kicsit karbatett kezekkel, ha olyan kedved van. Cica a kamionokat és a táblákat fényképezte, de azokból sem volt sok.

A 24-es után a 70-es autópálya keletnek hasonlóan egyhangú volt, kicsit több kamionnal és több táblával. A Crescent Junctionnál fordultunk ismét délnek, hogy kb további 30 mérföld után befussunk Moabba.

 9. nap: 2009. május 24. vasárnap – Moab

Moabra nem mondanám, hogy folyóparti város, legalábbis európai ésszel nem. A Colorado folyót az autópálya néhány kilométerrel Moab előtt keresztezi. A főúton egyre sűrűbben állítottak meg a lámpák, innen tudtuk, hogy viszonylag nagy településsel van dolgunk. A Ramada Inn Moab is hamarosan feltűnt és az aznapi hosszú motorozás után végre zuhanyozási és pihenési lehetőséget ígért. Sajnos nem mindenkinek.

A Ramada úgy hirdette magát, hogy vannak két, három és négyágyas szobái. A költségek kímélése végett két, három és négyágyas szobákat is foglaltam, amiből a sorozatos módosítások után a kétágyasokon kívül egy négyágyas maradt. A meglepi az volt, hogy a négyágyas szoba csak annyiban különbözik a kétágyastól, hogy a két franciaágyban négyen kell, hogy aludjanak. Kellett tehát még egy szoba. Moabban nyáron vasárnap délután szállást találni – ennek nagyjából annyi az esélye, mint egy ász pókernek Vegasban.

A kihívás csak akkor kezdett körvonalazódni előttem, amikor az idegenforgalmi hivatalban is elmondták, hogy tudomásuk szerint minden szálláshely tele van, a legközelebbi település keletre is és nyugatra is kb. 50 km-re van és annyit tudnak segíteni, hogy odaadják nekem az összes moabi szálláshely listáját tartalmazó katalógust, amit egy előttem érkező ugyancsak szobát kereső házaspár már telefonon elkezdett feldolgozni. Egyik hívásuk sem tartott 15 másodpercnél tovább.


A River Canyon Lodge mentett meg minket attól, hogy az utcán aludjunk.

Más stratégiát választottam, és elkezdtem sorban látogatni a szállodákat bízva abban, hogy a leleményes recepciósok között majd találok egyet, aki segít nekem. Végül is maradtam én már szállás nélkül motoros csoporttal a Nordkappon is zuhogó esőben. Ha azt sikerült megoldani, akkor itt is lehetek optimista. Nagyjából az ötödik helyen az erősen távol-keleti akcentussal beszélő talán indiai recepciós legény végül megoldotta a gondomat. Valahogy lett egy szabad szobája éppen akkor, amikor odaértem. Kerül amibe kerül, megveszem, mondtam miközben hátul csörgött a telefon. A kis indiai felvette és udvariasan elmondta, hogy mennyire sajnálja, de már nincs szabad szobája aznapra. Talán épp a házaspár volt, akikkel a turistahivatalban találkoztam.

Visszamentem a Ramadába, felpakoltam Cicát és elvittem a másik szállodába, így az egy szobába rakott négyes szétköltözhetett.


A szobánk a River Canyon Lodgeban. 

Moabot még bejártam aznap délután. A tipikus amerikai kisváros főutcája az American Graffiti cruising and rock and roll világára emlékeztet. Az múlt század ötvenes éveinek ifjúsága a város egyetlen főutcáján fel és alá kocsikázik szombat este, néha kiszállnak egy-egy gyorsétteremnél. Ez a társasági élet. George Lucas városa lehetne akár Moab is. A különbség az, hogy itt virágzik a gazdaság, bármerre néz az ember rögtön elköltheti a pénzét valami sportos programra. Szállodák, dzsip kölcsönző, dzsip túrákat, rafting túrákat, kerékpár túrákat, gyalogtúrákat szervező vállalkozások, outdoor felszerelés boltok, éttermek, bárok, óriási szupermarket. A lakóházak szemérmesen a háttérbe húzódtak, eltűntek szem elől.

Este egy mexikói étteremben vacsoráztunk a szálloda közelében. A társaság nagy része addigra már pihent és elégedett volt. Szerencsére eső sem kapott el minket, bár kevés híja volt, mert a kisbusszal Barnáék hatalmas viharba kerültek a Capitol Reef meglátogatása után. Azt tervezgettem, hogy most a két teljes nap alatt, amíg Moabban lakunk talán lesz időm kimenni egy hajnali, vagy egy késő délutáni fotózásra a vörös sziklák közé. Akár igen, akár nem a sötét felhőkkel teleaggatott égbolt nézve az a fotózás nem holnap lesz az biztos.

 Hasznos blokk

 

Motorosoknak ajánlott:

  • A Fodor’s a Moab közelében a Colorado folyó mellett az I70-es autópályáig haladó 128-as számú utat javasolja bejárni, amely több autó reklámfilm forgatásának volt már a helyszíne. Nevezetes pontjai a Halász-tornyok és a Kastély-szikla. A Castle Rock valóban nem egy hétköznapi látvány és megéri megnézni, ha máshol nem legalább a weben a róla készült naplementés fényképeket. Nekem ez már legközelebbre marad.
  • A másik látványút a 279-es, amire a Fodor’s szerint legalább két órát érdemes rászánni. Ez is a Colorado mellett halad, de a nyugati parton és dél felé. Ezen az úton az aszfalt egyszer csak véget ér. A következő szakaszra azt mondják még négykerékmeghajtású terepjáróval is csak óvatosan, tele tankkal és sok víztartalékkal szabad rámenni.
  • A 12-esről már megemlékeztünk feljebb és a 24-es is különlegesen szép egészen Hanksville-ig.

Útitervünket Zsámboky Gábor és felesége Mónika készítették . A motorok egy részét is tőlük kölcsönöztük. Ezúton is köszönjük a segítségüket.
AZride (Scottsdale, Phoenix Arizona, tel: +1 888 233-6371)
Utazásunk részletes terve és költségvetése itt olvasható.

Agárdi György, 2007. július 1.

Tags: ,

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?