Hódosér vadászház a Bakonyban

A Hódosér vadászház és panzió a Bakony szívében, Fenyőfő közelében, a híres ősfenyvesben található. A természet kedvelői itt igazán kikapcsolódhatnak: a ház mellett folyik a Hódosér patak, melynek gyönyörű medrében hosszú sétákat tehet az utazó, 2 km-re pedig a Cuha patak folyik, mely szintén ideális kirándulóhely.
A panzió 4 db kétágyas szobával rendelkezik, minden szobához fürdőkádas fürdőszoba tartozik.

Emellett két bungaló is a vendégek rendelkezésére áll, melyek kétszobásak, mindkét szobához fürdőszoba is társul. Mind a szobák, mind a bungalók színes televízióval felszereltek.

Este vendégeink a panzió két hangulatos társalgójában, hűvösebb időben kandallótűz mellett pihenhetik ki magukat. A földszinten emellett étterem és drinkbár gondoskodik a vendégek kellemes kikapcsolódásáról, igény szerint élőzenével.

Emellett lehetőség van szalonnasütésre, illetve szívesen szervezünk grill partyt is kedves vendégeink számára.

Borkedvelő vendégeink a Bakonyszentlászlói pincesoron kóstolhatják meg a bakonyi szőlőből készült zamatos borokat, nosztalgiakedvelő látogatóink lovas sétakocsikázást tehetnek a környéken.

Minden vendégünk kedvelt programja az esti vadles.

 

Kirándulási lehetőségek a környéken:

  • Ördögrét – a bakonyi betyárok barlangjai
  • Kőpince forrás
  • Zirci arborétum ( kb 25 km )
  • Pannonhalmi apátság ( kb 25 km )
  • Cseszneki vár, nyáron kultúrális fesztivállal

( mindegyik megközelíthető motorral is )

Nagyon szép útvonal a 82-es főút szerpentinje a Cseszneki vár mellett.

Balatonalmádi 50 km-re, Veszprém 40 km-re, Győr 35 km-re található tőlünk.

Áraink:

Felnőttek részére:

5000 Ft / éjszaka / fő, félpanzióval kétágyas szobában

4500 Ft / éjszaka / fő, félpanzióval bungalóban

A félpanzió bőséges reggelit, valamint 3 fogásos ebédet, vagy vacsorát tartalmaz.

Gyermekeknek:

6 éves korig ingyenes

6 éves kortól 14 éves korig: 50 % -os árkedvezmény

A motorok részére zárt helyiséget tudunk biztosítani.

Nyitva tartás: május 15-től szeptember 5-ig

Telefonszám: 06 306 840 672

E-mail: erdizsofia@invitel.hu

Tags:

No Responses to “Hódosér vadászház a Bakonyban”

  1. Érdi Zsófia szeptember 29, 2005 at 4:59 du. #

    Kedves vendégünk!

    Szabad helyeink az őszi szezonban:

    – Október 14.-15.-16.
    – November 1.-7.
    – November 9.-19.

    Egyéb időpontok még függőben vannak, kérjük, érdeklődjön emailcímünkön.

    Üdvözlettel:

    Érdi Zsófia

  2. zizi szeptember 9, 2005 at 6:56 du. #

    Már kétszer voltunk arra,tetszik a hely.A kaja kafa..

  3. Szabó Józsi július 20, 2005 at 7:18 du. #

    A legfontosabb kimaradt , az elérhetőség :
    A Hódosér Vadaszhaz adatai:
    telefonszám: 06306840672
    az erdizsofia@invitel.hu emailcím is rendelkezésre áll.

  4. Szabó Józsi július 20, 2005 at 5:53 du. #

    Módosítanám a cikk címét : Gyöngyszem a Bakonyban !!!!!
    Megjártuk az utat , készült sok fénykép , dolgozom a leíráson , igyekszem….Addig is infóként : augusztusban még van szabad hely, érdemes kihasználni.

  5. Szabó Józsi / Klímás/ június 30, 2005 at 8:56 du. #

    Érdekelne a vadászház elérhetősége : tel-fax . Gondolom szezonban előre kellene helyet foglalni! Köszi a segítséget

Szólj hozzá!