Zalakaros – 2005. július

Zalakarosra azért mentünk most júliusban, mert kíváncsiak voltunk a nemrég újonnan átadott élményfürdőre. A Freya szállót hívtuk fel és még volt szoba félpanzióval 19 ezerért. Nem csodálkoztam, mert szombaton esett az egész országban. Kinek van kedve ilyenkor utazgatni? Késő délután indultunk el, valamikor hat körül és máris megvolt az első izgalmas kihívás – oda kell érni nyolc előtt, különben lekéssük vacsorát és csak hideget kapunk. A hetesen gyorsan végigrepültünk, de amit itt megnyertünk, azt Balaton partján elveszítjük. Talán most jön vissza a turnusváltás Horvátországból, mert még Nagykanizsától a Balatonig is tömött sorban állnak az autók szemből. Súlyosbítja a helyzetet egy csúnya baleset, ami miatt lezárják a bejövő sávot.

Fokozza az izgalmakat, hogy mielőtt odaérünk felhívjuk a szállodát megmondani nekik, hogy nagyon éhesek vagyunk és mindenképpen hagyjanak nekünk valamit, mire közlik, hogy nyolc előtt be is kell fejeznünk a vacsorát, mert bezárnak. Nagy hajrá után 5 perccel nyolc előtt érkezünk, Cica rohan a recepcióra bejelentkezni, ahol közlik, hogy ehhez a szobához nem jár félpanzió. Gyorsan tisztázza a dolgot, mert tudja, hogy éhesen gyakran félreértem a tréfát. Az egészet csak később tudom meg, mert egyenesen rohantam az ebédlőbe, hogy felfaljam a maradékot a büfé asztalokról. Szerencsére sok maradt és nagyon finomak. Fél kilenc körül már olyan vagyok, mint egy túltáplált kismacska, amelyik alig bírja el a saját hasát. Erre mozogni kell egyet. Fogom a fényképezőgépet és kimegyünk felfedezni Zalakaros éjszakai életét.

Nem messze van ide a Hotel Sport. Recepciósa élénk barna szemű fiatal hölgy. Szívesen mesél Zalakarosról, amikor kérdezem, egészen belemelegszik. “Zalakaros a legjobb – mondja – itt az önkormányzat folyamatosan invesztál a fejlesztésekbe.” Lelkünkre köti, hogy feltétlenül nézzük meg a fekete lyukat a fürdőben, mert az a csúcs, azután felforgatja az összes polcát és egy kiló prospektust ad mindenféléről, ami azt támasztja alá, hogy Zalakaros a világ közepe. Lám mire képes néhány őszinte érdeklődéssel feltett kérdés.

A Men Dan szálló szemközt elsősorban külföldi vendégek kényelmét szolgálja. Saját élményfürdője még ilyenkor kilenc után is nyitva van és sok vendég ezt ki is használja. Mellette a parkoló egy részén apró kézműves vásárt rendeznek. Fafaragó, üvegfúvó, bőrös, fazekas mesterek unatkoznak a portéka mellett. Odébb két fős banda húzza a lakodalmas rockot, néhányan táncolnak is rá

…umca-umca-össze-vissza-tör-ted-a-szííí-ve-met-ca-umca…

A legnagyobb forgalom a kürtőskalácsnál van, a legillatosabb asztal pedig a jókedélyű kecskesajt árus házaspáré, akikkel gyorsan üzletet is kötünk. Én küldök nekik a fényképekből, ő meg cserébe adnak nekem egy pár darabka sajtot. A zalakarosi gyógyvíz kénes illatához már hozzászokott az orrunk, most a kecskesajtéval is megküzd. Másnap már nem is éreztem annyira, bár lehet, hogy a szobát ki kellett hypózni amikor elmentünk. Még készítek néhány éjszakai felvételt (csak óvatosan, hogy a gép ne legyen csupa ragacs a kürtős kalácstól) azután visszasétálunk. A hátunk mögött lassan elhalkul, majd csendbe vész a zene:

…ca-umca-elu-tazok-nya-raaalni-Hawaj-baaa …

A szállóban még benyalunk egy-egy koktélt, hogy jobban aludjunk. Holnap korán kell kelni. Azt mondták a recepción, hogy 9-kor nyit a fürdő és 10-ig el kell hagyni a szobát.

Reggel első utam a recepcióra vezet. Ezúttal a mogorva bácsi helyett galambforma menyecske perdül elő az irodából. Haja alul körben vörös, mint a rózsa, felül fekete, mint az ében – időbe telik, amíg szóhoz jutok. Kiderül azonban, hogy megint más a szabály, addig maradunk a szobában, ameddig akarunk még ma, csak a számlát kell reggel kifizetni, és ezért nagyon hálás vagyok. Az alagutat a szállóból a fürdőbe azonban tényleg felújítják, azt majd legközelebb próbáljuk ki.

Kicsivel kilenc után felragasztjuk csuklópántjainkat és fehér fürdő köpenyben, teljes fotófelszereléssel vesszük birtokba a fürdőt. Hamarosan majd rájövünk, hogy a törülközőket otthon hagytuk. A főbejáratnál a gép nem ismeri fel a vonalkódunkat, de sebaj, van itt két, fehér köpenyes hölgy, akik a saját kártyáikkal engedik be az elutasított vendégeket.

Az ismerkedést az új szárnyban kezdjük és rögtön azzal, hogy többször is eltévedünk. A legtöbb kanyarban hatalmas feliratok mutatják az irányt két nyelven, de itt annyi felé lehet menni, hogy nehezen ismerjük ki magunkat. Sokat segít a tájékozódásban, hogy megtanuljuk, ha ki akarunk menni az új szárnyból, akkor a harmadik emeletre kell felmenni, de ez a recept is csak a félköríves nagy melegvizes medence fölött működik. Jó hogy annak idején sokat játszottam DOOM-ot, az ilyen ravaszságokkal ma már nehezen fognak meg.

Az új szárny majdnem elhagyatott. A tömegek eloszlanak a hatalmas parkban, a szabadtéri medencékben és csúszdákon. Alig néhányan vagyunk, akik ki akarják próbálni a multimédiás fekete lyukat, amit csak gumikarikával lehet használni. Valóban sok fényeffekt van benne és hangos is, amennyiben előttünk vagy mögöttünk sikítozik valaki.

A multimédia csúszda szomszédságában stílszerűen multifunkciós medence és multifunkciós TV szoba is van. A sarokban az Üvegtigris büfé – neve talán arra utal, hogy a választékra nem nagyobb a már legendává vált eredeti Üvegtigrisénél. A fürdő új szárnya tiszta, jól karbantartott, egy kicsit talán fantáziátlan. Arra gondolok, hogy láttunk már sokkal kisebb területen sokkal izgalmasabb a látványt, sokkal jobb a térkihasználást.

A szaunában szigorú rend uralkodik. Nagy felirat hirdeti, hogy a köveket locsolni tilos. Hamar megtudjuk, hogy miért. Fehérruhás néni tárja fel az ajtót és egy vödör vizet hoz magával, amiből 2-3 litert azon nyomban rá is önt a felhevült kövekre, miközben alaposan megmossa a fejünket, hogy szabályellenesen törülköző nélkül törtünk be a birodalmába. A néni kimegy a hőmérő 110 foknál kiakad én meg úgy hullok alá a földszinti padra, mint 75 kg főtt leveshús.

A strandot felfedezni komoly feladat. Nagy területe kerítésekkel szabdalt, amelyeken jól elrejtett átjárókon lehet ki meg bejutni. Így választják el a 2000 Ft-ot fizető fürdővendégeket és az 1000 Ft-ot fizető strandvendégeket. Az 1000 Ft-ban is van fedett melegvizes medence, de a vize elég mocsi, tetején foltokban úszik az olaj, nincs is benne senki.

Az éttermek mind műanyag asztalosak. Ebédre a Juliska Csárdába megyünk, ahol harcsát és nyulat kapunk. A főnök úr büszkén járkál a vendégek között, időnként németül, vagy magyarul elmagyarázza, hogy ami az étlapon van az mind kapható és ezen felül még napi specialitások is rendelhetők. Próbáljuk kideríteni, hogy mi lehet az a “csuklópánt infó”, aminek a telefonszáma ott van a szóban forgó pántokon. Felhívjuk, de nem veszik fel. Később a kijáratnál kiderül, hogy ez az itt dolgozók számára is újdonság. Soha nem is hallottak róla. Nos ez Zalakaros egyik máig felderítetlen rejtélye.

Kora délután még fulladozunk egy kicsit a hullámmedencében, azután visszamegyünk a szállodába összepakolni a cuccainkat és továbbállunk. Mielőtt végleg elhagynánk a várost még visszamegyünk egy kürtős kalácsért a tegnap esti mulatság színhelyére és a sajtos nénit lefényképezzük világosban is.

A környékbeli kedvenc motoros útvonalaimat fürkészem, betérünk Keszthelyre és megnézzük a Hintómúzeumot a Festetics Kastély nemrég rendbe hozott melléképületében. Igényes kis kiállítás. Mindenkinek ajánlom.

A Balaton parton egyre több motorossal találkozunk.Ederics előtt az Afrika Múzeum éppen bezár, amikor odaérünk. Tapolca és Kapolcs felé a Balatonfelvidéki Nemzeti Park mellett gurulunk Nagyvázsonyig, majd onnan Herendre és Bándra, ahol a szokásos libacombomat most is elfogyasztom.  Vörös naplemente kísér minket végig a nyolcason, majd az M7-esen. Bándról egy óra alatt itthon vagyunk.  Tartalmas 28 óra volt. Gondolatban visszalapozom miközben lezuhanyozom.

“Nem értem, hogy mi történhetett ezzel a fürdőszoba mérleggel. Megárthatott neki a meleg, vagy mi. Képzeld, vagy három kilóval többet mutat, mint amennyi vagyok.”

 Agárdi György, 2005. július 5.

Tags:

Még nincs komment.

Szólj hozzá!