Just Married 2/5

 2009. szeptember 11. Berlin – Cuxhaven 495 kilométer

A reggeli csúcs elmaradt, villámgyorsan kiértünk a berlini körgyűrűre. Az A24-esen Hamburg felé robogtunk. Tévedés, ha valaki azt hiszi, 160-nál gyorsabban lehet haladni az autópályán. Rengeteg a mazsola, aki 130-cal előz, így nincs olyan 15 kilométernél hosszabb szakasz, amin a tervezett maximális sebességgel tudnál haladni. Rengeteg az útfelbontás, számomra ismeretlen 10-20 kilométeres dugókat láttunk: hétvége közeledtével sok német autóval indult kirándulni. Hamar rájöttünk, ahogy a német motorosoktól láttuk, az egyetlen járható út a leállósáv. Igaz maximum 40-nel, úgy biztos meg tudsz állni. Kétóránként kiálltunk tankolni, ettünk egy kis kolbászt, azt minden benzinkútnál lehet kapni. Ahol pedig nincs útfelbontás, sok helyen 120 km/h-s korlátozó tábla vár. Ilyen például a Bréma–Cuxhaven szakasz nagy része is.

Ahogy északnak haladtunk egyre több szélkerék jelezte: közeledünk a tengerhez. Mivel az A27-es autópálya végig északnak tart, menet közben fel se tűnt az óriási szél. Amikor leszálltunk, akkor éreztük először a szél erejét. A tervezett 5 óra alatt a szállásunkhoz értünk, egy tüneményes szállodába, közvetlenül a tenger partján. Még előre, mailben kértem a szállodát: rózsát és pezsgőt készítsenek a szobába, mégiscsak egy nászút. Gabi nagyon meglepődött, amikor a német tulaj meséli, hogy mindent a kérésemnek megfelelően bekészített. Kis kitérő, kettőnk közül Gabi beszél németül. És csak annyit tudok: „Zwei bier bitte!” Úgyhogy, amikor németül elmondták, hogy pezsgő, meg virág, én csak mosolyogtam, Gabi meg tágra nyitott szemekkel figyelt mi is történik.

Az Északi-tenger hihetetlen nyugalmat sugároz. Cuxhaven és környéke az Elba torkolatánál terül el, nem kimondottan Ibiza hangulat. Főként negyvenesek, ötvenesek járnak ide, a homokos, szeles, hűvös tengerre, ahol csak nádkosárszerű ülőkében lehet megmaradni. Ott viszont napokat el lehet tölteni, olvasással, napozással. Talán legnagyobb előnye a helynek, hogy a 20-25 fokos hőmérséklet nem fáraszt, könnyű kipihenni magunkat. Rögtön lementünk a tengerhez, ahol megállapítottuk, a színes kosarak, hosszan elnyúló tengerpart ideális lesz a 2 forgalmas város kipihenéséhez. Vacsora és a sör várt ránk, majd alvás.

  

  

 2009. szeptember 12. Cuxhaven/Sahlenburg–Cuxhaven–Spieka Neufeld–Dorumer Neufeld–Wremertief–Cuxhaven/Sahlenburg 80 kilométer

Az ajándékárusnál kiderült, rengeteg világítótorony található a környéken, még este kaptunk egy helyi térképet, egy füzetet, amiben a helyi látványosságokat összefoglalták. Már majd egy hete úton voltunk ideje volt mosni, 1,5 órát ültünk egy helyi mosodában. Élveztük az ablakon besütő napot.

 

 

A tenger mentén, a gát tövében indultunk délnek világítótornyokat keresni. A tengertől a falvakat egy hatalmas gát választja el, aljában egysávos út vezet, ideális motorozásra. Mindenfelé tehenek figyelték utunkat, a környéken nincs olyan ház, ahol ne tartanának szarvasmarhát. Háznál tejet 40 eurocentért lehet venni… Speika Neufeld nincs messze Cuxhaventől, egy halászfalu, gáton túli kikötővel. A terület legnagyobb szenzációja, legalábbis én így éreztem a Watt és a Wattenmeer. Ez egy hatalmas természetvédelmi terület, apálykor száraz, dagálykor is csak 1-1,5 méteres víz borítja. A kikötőhöz apálykor értünk. Megdöbbentő, ahogy a halászhajók a homokon ülnek. Sehol semmi víz. Egy száraz fákkal tűzdelt, a fövenybe mart kanyargó csatorna jelzi az utat a nyílt tengerhez. A magas vízállás 1-1,5 óra naponta, akkor kell az összes halásznak kimennie a nyílt vízre. A kikötőnél hatalmas móló vezet a tenger irányába, gondolom dagálykor kikötésre is alkalmas lehet. Hihetetlen nyugalom árad a környékből. A németek egy kempinget is telepítettek a kikötő mellé, megértem, hogy miért. Talán azért szeretjük a tengert, mert végtelen és egyszerre képtelen befogadni elménk. A túlterhelés pedig jót tesz a mindennapi munkától, rohanástól megviselt szürkeállománynak. Kivágja a biztosítékot és csak pihenésre áll be. Ha itt leülsz egy padra, észre sem veszed, eltelik az idő. A végtelent sokáig tart befogadni, felfogni.

Továbbálltunk, mégse csak ide szólt a jegyünk. Dorumer Neufeldben található az egyik legszebb világítótorony. Az 1887-ben épült 37,4 méter magas torony 1922-ig szolgálta a hajókat, később az újonnan épült tornyok határozták meg a tájékozódást. A torony belsejében az eredeti bútorzat is fellelhető, ha valaki kivárja a délutáni nyitást. Fekete kárókatonának is nevezik a XIX. századi épületet, a partról is szemet gyönyörködtető látvány. A parkolóban egyre gyűlnek a motorok; hétvége: a németek tudják a jó időben érdemes ide kirándulni. Apropó időjárás. Egy hosszú túránál a legnagyobb rizikófaktor az időjárás. Az első két állomást még biztosra tudtuk tervezni, 4 napos előrejelzés már megbízható. Későbbiekben az internet hiánya (lustaság) miatt itthoni kollégámat – Lacit–, kértem meg sms időjárás előrejelzésre. Tökéletesen működött, Reisz Andrást meghazudtoló pontossággal és szépséggel írta meg, mi vár ránk. Napsütés.

 

Még egy csoda várt ránk, egy Auto Union 1000s Deluxe, ami ma egy AUDI. Az 1958 és 1963 között gyártott első kerék hajtású csoda kétütemű 981 ccm-es motorral készült. Egyszerűen elképesztő, hogy egy majd 50 éves jármű ilyen gyönyörű állapotban legyen. Gazdája – egy büszke német úr –, büszkén mutogatta járgányát egy csodálkozó házaspárnak. Remek kis gép.

A közeli kikötőnek, Wremennek 2005-ben épült „Kleine Preuße” világítótornya igazi kis gyöngyszem. A 10,12 méter magas toronyról senki nem mondaná meg, hogy a mai kor szülötte, teljesen beilleszkedik a környezetébe. Sima vonalai, fekete-fehér festése egyszerűvé, de széppé teszik.

Délutánra járt az idő, ideje volt hazaindulni. Lassan gurultunk az alsóbbrendű utakon, alpesi tájakról ismert kanyarokat megszégyenítő aszfaltot építettek a németek erre az egyébként teljesen sík vidékre. Útközben egy érdekes táblára lettünk figyelmesek, sárga kör alakú táblán egy tank és számok. Gondolom sok erre a tank és nekik kell az útmutató. Az Elba torkolatához tértünk vissza, kezdett hűlni a levegő. A strandtól pár lépésre békésen legelésztek a füves gátoldalban a birkák. Egy képet megért.

 

Hazaértünk, dagály várt a strandnál, szörfösök vették birtokukba a sekély vizet. A hatalmas szélben métereseket tudnak ugrani a vitorlával felszerelt szörfösök. Napnyugta után még kijöttem, a mozgó felhőket és a nyugalmat megörökíteni, mindezt 30-40 km/h-s szélben, de megérte. Ilyet máshol egyhamar nem fogok látni.

 2009. szeptember 13. Cuxhaven/Sahlenburg – Cuxhaven – Bad Bederkesa – Cuxhaven/Sahlenburg 43,5 kilométer

Gabi reggel eldöntötte: – Ma tekerünk! Megirigyelte a német nyugdíjasoktól a biciklizést. Reggeli után béreltünk két kerékpárt és azzal indultunk a szállásunktól 11 kilométerre lévő Elba-torkolat felé. Alig tettünk meg pár métert, belebotlottunk egy csoportba, egy lovas szekérre vártak. Apálykor a közeli szigetre, Neuwerkre, lovas kocsival lehet bemenni, a tenger medrében. Száraz gallyakból kötött kévék jelzik az utat, mint valami sivatagi karaván úgy haladnak befelé a tenger medrében a kocsik. Engem teljesen ámulatba ejtett. A bátrabbja gyalog indul útnak, a holdfázisoknak megfelelő apály-dagály idejére gyalogtúrákat is szerveznek. Persze, nekik igyekezni kell, a tenger nem vár. Aki elkésne, az bennragad, és csak hajóval tud kijönni.

Minden a kerékpárosokat szolgálja, rengeteg tároló, kiváló utak és néha hátszél. Ami ahhoz szükséges, hogy a kerékpártól elszokott motoros vissza is tudjon jönni a szálláshoz. A torkolathoz érve rácsodálkoztunk a hatalmas, kikötésre készülő teherhajókra. Globális kereskedelem: elképesztő, több száz konténer egy hajón. Vasárnap délután rengetegen sétálnak a gátakon, senkit sem zavar a 20-30 km/h-s szél. A nap mindenért kárpótol. Visszaindultunk szállásunk felé, ahogy a tengerhez érve láttuk: visszatérnek a reggeli lovas kocsik, lovasok, gyalogosok – igyekeznek a part felé. Hamarosan megjön a dagály és víz alá kerül az eddig útnak használt tengerfenék.

Bad Bederkesa felé, délnek indultunk az L135-ös úton, majd az L120-ason értük el a váráról ismert kis várost. Az 1180-ban alapított településen épp vurstli vendégeskedett, érdekes volt, ahogy a vár mellett pörögtek-forogtak a fiatalok a Twister nevezetű forgón. Az 1381-ben épített várat belülről is érdemes meglátogatni, a környék archeológiai múzeumát találjuk benne, több tízezer lelettel. Mivel a városka közel egy órányira volt Sahlenburgtól keveset időzhettünk. A visszavezető úton egy lovas tanya mellett vártuk, hogy újra kisüssön a nap. Mert a lemenő nap fényében sokkal szebbek a lovak.

 

 

Alig fél órával naplemente előtt értünk haza, szerencsénkre a horizontról elvonultak a felhők, a hűvös szél ellenére végignéztük, ahogy a nap vöröses korongja eltűnik a távolban. A szörfösöket sem kell félteni, talán tudtukon kívül, de mozgalmassá tették a naplementét. Apró szálló vitorláiktól nyüzsgött a színesre festett égbolt. Gabi hős lett: a 17 fokos vízbe mezítláb jó 15 centi mélyen belegázolt.

Reggel tovább indultunk, várt a holland főváros: Amszterdam.

Segesvári Csaba, 2009. szeptember 28.

Tags:

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?