Madrid – Otsuni 2/2

Második rész: Olaszország

Első rész

 4.nap  Barcelona – Civitavecchia

Két főnek a jegy motorral együtt 255 EUR (kb. 30 EUR-al kevesebb, mintha on-line vettük volna meg). Ezért egy kétszemélyes kabint kaptunk, de az étkezés nem volt az árban. Ez az összeg kb. ugyanannyi, mint amennyit elkölt, ha az ember a parton körbemegy a Riviérán (extra szállás, plusz km, kaja, útdíjak, stb.).

A kompba mi elsőnek értünk, így várhatóan utolsóként fogunk kiszállni. Beszálláskor ezt egy kicsit bántam, de csak addig, amíg le nem málháztuk a motort és nem mentünk vissza megnézni a többit vaslovat. Már mindenki a szállásán ténykedett, pakolt, vagy a dekkeket fedezte fel a 11 emeletes kompon, ezért egy lélek sem volt a garázsokban. A motorok között leginkább GS-ek és GSA-k voltak, a szokások matrica-hivalkodásokkal: ki milyen messze jutott már a motorral… Az egyik K1600GT-n még a 2009-es törökországi tour matricája is ott volt, amit az egyik olasz BMW klub szervezett annak idején – valahogy éreztem, azt az utat még nem ezzel a motorral tette meg 😀

Egy bár a komp 8. emeletén

Egy másik, egy szinttel feljebb.

Egy harmadik, a tető fedélzeten. Még nincsenek sokan, az utasok a szobáikat foglalják el.

Vadonatúj Audik várják a kihajózást

Hasta luego, Espana!

És akkor, a majd’ félszáz motor mögött megláttuk azt, amiért egy életre hálásak lehetünk: a spanyol Cambrils Oldtimer Rally kocsijai álltak egymás után: az 1900-as évek legelejéről és a boldog békeidőkből, a századelőből származó Rolls Royce-ok, Bentley-k, Mercedesek, Chevrolet-ek, Ford T-modellek és még egy csomó olyan márka, amiknek mára az emléke is a homályba vész! S mindezt testközelből, akár megérintve, megszagolva őket! Ott voltak, csak velünk, kettőnkkel, a garázsban, vagy 25-30 olyan meseautó, melyekből egyet-egyet, múzeumban, tisztes távolságból láthat az ember, ha egyáltalán… Olyan, és még olyanabb szaguk volt, mint az én ’67-es bogaramnak, s látszott minden részletükön, hogy ezt még igazi anyagokból, emberi kézimunkával készítették, a legnagyobb odafigyeléssel.

Két sorban, a fél garázst elfoglalták

Egy Bentley…

… és az ő emblémája

Ennek a Rolls-nak a hátsó doboza bőrrel volt borítva. A ládában olaj, meg az alap szerszámok, amik bármikor kellhetnek egy ilyen idős kocsi üzembiztos működtetéséhez. 🙂

 

Egészen addig néztük, fotóztuk, szagoltuk őket (de nem érintettük, mert a saját bogaramon tudom, milyen féltő gondoskodás övez egy ilyen öreg autót), míg ránk nem szólt a személyzet, hogy az indulás miatt el kell hagynunk a garázst.

A kompút további része az ilyen utak szokásos menetében, alvással, a dekkeken bóklászással, olvasással telt. Sajnos az oldtimer kocsik behajózását nem láttuk, mert Szardínián kiszálltak, és épp akkor nem voltunk sem a kocsik, sem a nyitott fedélzet közelében 🙁

Civitavecchia-ba következő nap este fél 8-kor, 20 órás hajóút után értünk.

Ben tornati en Italia! Az olasz partok már látszanak.

 5.nap  Civitavecchia – Viterbo

Statisztika:

  • SS1bis – Viterbo
  • Megtett út: 60 km.
  • Autópálya: 0 km
  • Főút, 5-6. fokozat: 60km
  • Főút, 3-5. fokozat: 0km
  • Mellékút, szerpentin: 0 km
  • tlagos utazósebesség: 140 km/h
  • Átlagos üa. fogyasztás: 5,7 l/100km
  • Átlagos benzinár, ITA: 1,9 EUR/l
  • Időjárás: 19-22°C, száraz idő
  • Étkezés: étterem, pizza,

A már említett római fickó, aki Marokkóból jött, felajánlotta, hogy mutat egy gyors utat Rómába. Közvetlen behajózás előtt derült ki, hogy a római cimborám Peruban van, így buktuk az ingyen szállást a fővárosban. Így a felajánlást nem fogadtuk el, inkább kicsit felkanyarodtunk Viterboba, és ott kerestünk egy hotelt.

A római városnézés helyett inkább az Appenninekben akartunk motorozni, s azokat a városokat megnézni, melyek kevésbé frekventáltak. Viterbo nem okozott nagy döbbenetet, óvárosa a többi olasz városkához hasonló, főleg reneszánsz jegyeket magán viselő település. Egyetlen hoteljében, a Hotel Viterboban megszálltunk, még ettünk egy nagyon finom pizzát a szálloda alatti kis pizzériában (csak helyiek voltak, nagyon hangulatos étterem volt), s már aludtunk is. Holnap hosszú utunk lesz, végig az Appennineken, le egészen Nápoly alá Pompeibe.

6.nap  Viterbo – Pompei

Statisztika:

  • SP1 – Magliano; SP311 – Sassacci; SP657 – Confogni; SP313 – Rieti; SS578 – Avezza-no; SS690 – Sora; SS627 – Cassino; SS6 – Pompei
  • Megtett út: 440 km.
  • Autópálya: 80 km
  • Főút, 5-6. fokozat: 120 km
  • Főút, 3-5. fokozat: 140 km
  • Mellékút, szerpentin:100 km
  • Átlagos utazósebesség: 100 km/h
  • Átlagos üa. fogyasztás: 5,5 l/100km
  • Átlagos benzinár, ITA: 1,9 EUR/l
  • Időjárás: 19-27°C, száraz idő
  • Étkezés: szendvics, pizza

Ez a nap az Appenninekről szólt. Reggeli után a térképen megnéztük, merre vezetnek szép látványutak, s igyekeztünk a legtöbbet felfűzni belőlük a pompei-i célállomásig. Nem készültünk fel a kulturális látnivalókból, ezért inkább csak a természeti látványosságokat tartottuk szem előtt.

Viterbotól délre van egy krátertó, először azt néztük meg. Kellemes kanyargás után értünk a Lago di Vico partjára. Leginkább horgászok törzshelye, valamint hétvégi üdülőövezet húzódik partjain.

Tipikus appennini táj: tágas völgyek, s egy-egy meredekebb dombon egy középkori kis-város

 

Térkép, kesztyű, országút. Ezzel telt a nap.

A tavat elhagyva néhány cuki olasz kisváros után értünk Rietibe.  A város főterén aztán a hamisítatlan Itália fogadott. Tipikus olasz nyugalom, az utcákon álldogáló, mindig kifinomult öltözékű férfiak beszélgettek, a kávéházak, épületek, üzletek minden részletében ott volt az olasz stílus, s történelem. Itt fogyasztottuk el az ebédre készített szendvicseket, megnéztük a városháza nemrég felújított kertjét, megittuk az első igazi eszpresszót s egy fenyő árnyékában megnéztük, merre megyünk tovább.

Hamisítatlan olasz kisvárosi főtér

A városháza

A templomtorony, mögötte a város egyeteme

A városháza kertje, mögötte indulnak a hegyek

Itt fogyott el a szendvics és terveztük meg a következő etapot

Rietitől délre az SS578-as út visz végig az Appennineken, mellyel párhuzamosan egy gyorsfolgami út is halad sok alagúttal. Értelemszerűen a szerpentines, lassabb utat választottuk, és nagyon nem bántuk meg. Minden egyes hegy megkerülése egy újabb gyöngyszemet rejtett: víztározót, panorámát a völgyre, hegyi városkát mely még a városállamokat idéző középkori hangulatot adja az utazónak. Azt gondolom, méltatlanul hanyagolt vidék ez a magyar motorosok körében (velem egyetemben). Legtöbbünk a Dolomitokban, Szardínián, esetleg Szicílián motorozik, pedig érdemes pár napot e belső utakon is eltölteni! Szavak helyett beszéljenek inkább a képek:

Közeledünk egy víztározóhoz Rieti felett

Egy lélek sem volt az utakon. Béke.

Egy mesterséges tó partján

 

Át egy tározón

Az órát nem is nézve, kirándulósra fogva a tempót (sokszor a gyakori útfelszóródás és úthibák miatt) csodáltuk a tájat hosszú órákon át, meg-megállva egy-egy lélegzetelállító panorámát fotózva, mikor az órára nézve már öt óra közelében járt az idő. Valójában nem tudtuk pontosan megbecsülni, milyen messze lehetünk Nápolytól, ezért elkezdtem egy kicsit húzni neki. Egészen a következő útjelző tábláig, ami szerint már csak 85 km-re voltunk Nápolytól. Épp mellettünk magasodott egy hatalmas hegy, melynek csúcsán egy erődszerű hatalmas épület trónolt, ezért Cassino-nál lekanyarodtunk a főútról, s egy helyit megkérdeztünk, hogy jutunk fel az erődhöz? Gyorsan megtaláltuk a szerpentint Montecassino-hoz, Szent Benedek, a bencés rend megalapítójának nyughelyéhez. Ugyan a monostor már több, mint 1.400 éves (Szent Benedek 529 körül alapította), de a második világháborúban az Amerikai Légierő porig bombázta, csak az altemplom maradt meg.

Amint megérkeztünk, egy kedves pap összecimbizett Katával

A monostor egyik bejárata

Kert a monostorban

Kerengő – rendeltetés szerű használatban ma is

 

Szent Benedek temploma előtti kút

Az épületben mindenhol fehér galambok röpködtek

 

Kilátás a templom bejáratából

Szent Benedek temploma, a főhajó

Szent Benedek sírja az altemplomban

Részlet az altemplom mennyezetéből

Pax

 

Kilátás az erődből

Ma a keresztény hívőkön kívül lengyel zarándokhely is, mivel itt halt hősi halált több, mint ezer lengyel katona az erőd ostroma alatt 1944. május elején. Közvetlenül a Második Világháború után lengyel építész tervezte meg a katonai temetőt a monostor alá, melynek épp akkor volt évfordulója, mikor ott jártunk. Több busznyi lengyellel találkoztunk, akik közül néhányan egy-két magyar szót is tudtak 🙂 A temető amúgy legalább olyan megható szentséget sugároz, mint a monostor. Torokszorító volt látni a keresztény és zsidó sírokat a nevekkel, s a halál dátuma egy hét eltéréssel mindegyiken ugyanaz.

 

A lengyel katonai temető a monostorból

 

A temető bejárata. A nagy fehér rész a kereszt alatt a megszámlálhatatlan sírhely

Részlet a sírok előtti emlékhely köré írt lengyel szövegből. Háttérben Montecassino

Minden fejfán egy rózsafüzér, a síron zászlók, virágok. Látszik, hogy a mai napig el-eljárnak az egykori hozzátartozók a hősök sírjához

Méltó nyughely a hősi halált haltaknak.

Már alkonyodott, mikor lefelé indultunk a hegyről. Egy óra múlva a nápolyi körgyűrűn voltunk. A Lazio térképről lementünk, ezért egy benzinkúton vettünk egy Catania-Basilicata 1:200 000 méretarányút, amivel már egész hamar Pompei közelébe értünk. Itt aztán szembejött az, amit a hírekből már számtalanszor hallottunk – a Nápoly környéki kosz és szemét. Mindenhol az utak mellett kicsi, nagy és hatalmas halmokban állt a hulladék.

Nápoly másik elhíresült tulajdonsága a közlekedés – és tényleg olyan, mint hírlik: én gyakran vezetek határozottan (mások szerint arrogánsan), de itt csak gyenge kezdő voltam! Mindenki arra ment, amerre látott, és ha hely nem volt, akkor addig tolakodott, amíg be nem engedték. S ha valaki azt hiszi, ez csak férfias tulajdonság – téved… A nők itt szinte még agresszívebbek az utakon! Az útminőség szintén csapnivaló volt, szóval nemcsak a robogósokat és teherautókat, hanem a kátyúkat is figyelni kellett.

A hotelt újra a helyi erő kérdezgetésével találtuk meg. Az egyik legalapabb, de tiszta szállásunk volt a pompei-i. A hotel gyakorlatilag egy hatalmas lakás, melyek szobái mellett volt a család apartmanja. Este, s következő reggel is a tipikus olasz nagycsaládos vacsorát/reggelit láttuk a félig nyitott ajtón benézve a nagy étkezőasztal körül.

Még ettünk egy finom pizzát a sarki étteremben, és irány az ágy. Az árak már közelítettek a pugliaihoz, egy pizza az északon megszokott 7-9 EUR helyett itt már 5-7 EUR volt.

Holnap jön a 2.000 éves eltemetett város, aztán még a Kék Szalag a Sorrentói-félszigeten, s irány Puglia.

 7.nap  Pompei – Ostuni

Statisztika:

  • SP145 – San Pietro; SP163 – Salerno; E841 – Avellino; E842/A16 – Cerignola; E55 – Ostuni
  • Megtett út: 470 km.
  • Autópálya: 350 km
  • Főút, 5-6. fokozat: 20 km
  • Főút, 3-5. fokozat: 10 km
  • Mellékút, szerpentin: 90 km
  • Átlagos utazósebesség: 80 km/h
  • Átlagos üa. fogyasztás: 5,4 l/100km
  • Átlagos benzinár, ITA: 1,9 EUR/l
  • Időjárás: 19-27°C, száraz idő
  • Étkezés: szendvics, pizza

Ma reggel korán keltünk, hogy legyen elég időnk mindenre. Itt vagyunk a Vezúv lábánál, meg akartuk nézni az ókori romvárost, felmenni a vulkánra, nem is beszélve Európa egyik, ha nem a legszebb tengerparti útjáról, az Amalfi Kék Szalagról.

Egy gyors kávé a pompei-i főtér egyik sarkán (az egyik legfinomabb cornetto-t (croissant szerű péksütemény) ettük itt), letámasztottuk az ókori Pompei egyik bejárata mel-letti benzinkútban a motort (elvégre Nápolynál vagyunk, s biztosabbnak tűnt a biztonsági kamerák előtt hagyni a mocit), s be a romvárosba. Húzhatnám az időt a döbbenetesebbnél elképesztőbb és varázslatos épületekkel, festményekkel, amikkel találkozhat a látogató. Úgyis leírhatatlan. Legyen annyi elég, hogy a 11 EUR-s belépő messze megéri, és aki rászánja azt a fél/egy napot, az fél óra után egy igazi időutazásban vehet részt a 2.000 évvel ezelőtti Dél-Európában, a Római Birodalom egyik leggazdagabb városában.

Szinte az egész napot eltöltöttük a romok között, mely az elmúlt 2.000 éveben a legsúlyosabb károkat a Második Világháborúban, a Szövetségesek bombázásakor szenvedte el. A szövetségesek egy náci hadosztály véltek felfedezni az ókori város falai között, ezért a várost lebombázták, mely során romba dőltek a település több, mint 2.000 éves házai! Később kiderült, hogy a felderítő tévedett.

Reggeli kávézás az “új” Pompei főterén. A XVII. században települt újra város közel az ókori elődjéhez. Végre igazi kávé, igazi cornetto!

Az ókori városfal háttérben pusztulása okával, a Vezúvval. A hegy jobb oldali mélyedése a felrobbant kráter helye – az onnan kilövellő hamu temette be a várost.

A tengerpartra vezető út

A Gazdasági Bíróság. Az árkádok alatt székelt a bíró, ide folyamodhattak panaszaikkal a polgárok.

Egy a számos templom közül.

“Ami régi, nem biztos, hogy elavult.” – 2.000 éves napóra.

Újra régi funkcióját tölti be a terményraktár – bár ma inkább a feltárt, de még fel nem dolgozott amforák és egyéb tárgyak raktára. Az asztalon az egyik gipsz alak – a régészek az 1.800-as évek közepétől gipsszel töltötték ki az emberek s más élőlények teste által hagyott lenyomatot, majd annak megkötése után lefejtették a körülötte megkeményedett hamuréteget, így maradhatott fenn számos áldozat alakja.

Az egyik (kisebb) nyilvános fürdő. A boltíves tetőszerkezet ellenállt a rázúduló hamu tömegének, így ezek az épületek teljes egészében épen maradtak.

Ókori ruhatár a fürdőben – a fakkokban hagyhatták ruháikat a fürdőzők.

A férfiak fürdőjének mennyezete.

A nők fürdője.

 

Ókori zebra.

A város tisztán tartásának módja figyelemre méltó: az utcákon mindenhol állandóan folyó kutak voltak, melyek vizét az utcákra vezették, ezért az utakon állandóan folyt a víz. Így a publikus ivóvíz biztosítása mellett az utcák tisztítása is megoldott volt. A gyalogosok a magasabban lévő járdán közlekedtek, és a képen látható köveken kelhettek át az utcákon száraz lábbal 🙂 Megfigyelhető a már akkor alkalmazott íves útburkolat, mely a vizet az utak szélére vezette.

Ókori gyorsétterem. A beépített amforákban tárolták a gyorsan felszolgálható és elfogyasztható ételeket. Ilyen büfékből kb. 30 üzemelt a városban.

 “Cave canem!” “Óvakodj a kutyától” A híres felirat e mozaik lábánál látható.

Évszázadok szekereinek nyoma – 2.000 évvel ezelőttről.

Egy másik fürdő, a meleg vizes medence. Már az ókorban ismert volt a padlófűtés: Dupla padlót építettek, s az alsó rész felfűtésével biztosították mind a padló, mind a medence melegen tartását. Ezt a megoldást a fürdők falaiban is használták.

Egy másik, jobb állapotban megmaradt ókori büfé.

A sporttelep. Sajnos ez most nem látogatható.

“Morturi te salutant!” “Üdvözölnek a halálba menők!”

A világ legépebben megmaradt amfiteátrumának bejárata a küzdőtérre. A túlsó oldalon a sebesült vagy halott gladiátorok “távoztak”.

A küzdőtér. A háttérben lévő fenyőket még az 1.700-1.800-as években megkezdődött ásatásokkor ültethették.

Elmúlt 4 óra is, mire motoron ültünk. Viszonylag gyorsan kijutottunk a városból, hogy aztán a Vezúvra kanyarogjunk fel. Ez nem jött be: a Vezúvra vezető út csak fizetett túrával, terepbuszokkal lehetséges, melyek utolsó etapja 5-kor indul, és 20 EUR-ba kerül. Mire a nemzeti park bejáratához értünk, már elment az utolsó turnus, így a Sorrento-félsziget lett az új úti cél.

A Kék Szalag azt adja, amire számítasz: egészen ámulatba ejtő!

Szerencsére még szezon eleje volt, így az úton csak a helyiek jöttek-mentek kocsikkal, robogókkal. A több, mint 80 km-es látványszerpentin végigmotorozása így is hosszú órákba telt, igaz, nem is siettünk.

Sorrento városa, a Via Amalfi kezdete

Ennek a hotelnek a vendégei a fenti panorámát látják reggelente. A felvétel perspektívája sokat sejtet a szikla kitettségéből 😛

Kitérő a Sorrento-félsziget csúcsához.

Dél-Olasz tengerparti tavasz

Capri szigete a szárazföldről

Szédítő magasságú sziklák, melyek szinte törés nélkül szakadtak a tengerbe.

Esti forgalom

Néha a legnagyobb igyekezet is kevés – muszáj alagutat fúrni.

Ez a látvány 80 km-en keresztül 🙂

Már sötétedett, mire Salerno-hoz értünk. Innen még mindig bő 300 km volt hátra, ezért az autópálya mellett döntöttünk. Ezen a részen nem fizetős, így nemcsak időt, de pár eurót is spóroltunk.

Este 11 volt, mire a Fehér Városba, a már jól ismert ódon falak közé megérkeztünk.

 Epilógus

Összegezve annyi szép tájat láttunk, lenyűgöző történelmi városban voltunk, annyi élményt éltünk át, hogy az a pár nap eső csöppet sem vont le az út élvezeti értékéből. Az Interphone F3-nak köszönhetően végigdumáltunk minden napot, ami még élvezetesebbé tette az úton töltött órákat.

Ugyan nem a leghosszabb, de talán legváltozatosabb motoros túrámon vagyok túl. Jó volt elég időt szánni az útra, és nemcsak végigszáguldani az álomszerpentineken – mint legtöbbször én, és sokan megteszik az idő szűke, és a Magyarországtól való nagy távolság miatt.

Fekete Gyula Szabolcs, 2012. július 23.

Tags:

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?