Madrid – Otsuni 1/2

Első rész: Spanyolország

Minden befejezés valami új kezdete. Ezután az oltári nagy közhely után legyen annyi elég, hogy a madridi pár hónapos kiruccanásunk végére ért, az új, dél-olaszországi munka kezdete előtt pedig elég időnk volt arra, hogy kényelmesen átguruljunk az Ibériai-félszigetről az Appenini-re.

Akadt néhány tennivaló az olasz meló megkezdése előtt Ostuniban, ezért az eredetileg a Francia Riviérán és Toszkánán keresztül haladó útvonalat lerövidítettük: Barcelona-ból komppal mentünk át Róma fölé, Civitavecchiaba, s onnan Pompei-t s Sorrento-t érintve értünk el Puglia-ba, az Olasz Csizma sarkába.

A teljes út statisztikája:

  • Túra ideje: 5 nap
  • Megtett út: 2100 km.
  • Országok: Spanyolország (ESP), Andorra (AND), Olaszország (ITA),
  • Autópálya: 300km
  • Főút, 5-6. fokozat: 700km
  • Főút, 3-5. fokozat: 800km
  • Mellékút, szerpentin: 300km
  • Átlagos utazósebesség főúton: 120 km/h
  • Üa. fogyasztás autópályán: 5,6 l/100km
  • Üa. fogyasztás főúton: 5,2 l/100km
  • Üa. fogyasztás mellékúton: 5,3 l/100km
  • Üa. fogyasztás autopályán: 5,4 l/100km
  • Olajfogyasztás a teljes túrán: 0,2 l
  • Átlagos benzinár, ESP: 1,45 EUR/l
  • Átlagos benzinár, AND: 1,31 EUR/l
  • Átlagos benzinár, ITA: 1,9 EUR/l
  • Időjárás: amit csak el lehet képzelni (2-28°C, eső, felhőszakadás, jégeső, kicsi hó, napsütés, kánikula)
  • Extra súly:
  • Utas: igen
  • Dobozok: hátsó és oldaldobozok
  • Étkezés: napközben szendvics, este tapas, vagy egyszerű étterem, pizza
  • Teljes útiköltség (benzin, szállás, kaja, komp, stb.): kb. 800 EUR (két főnek)
 1. nap: Madrid – Sigüenza – Jaca.

Akkor a szokásos statisztika:

  • A2/E90 – CM1101 Sigüenza exit; CM1101 – Sigüenza; CM110 – A2/E90; A2/E90 – Zara-goza; N330 – Huesca; A132 – Sta. Maria de la Pena; A1205 – Jaca.
  • Megtett út: 560 km.
  • Autópálya: 50km
  • Főút, 5-6. fokozat: 150km
  • Főút, 3-5. fokozat: 100km
  • Mellékút, szerpentin: 260km
  • Átlagos utazósebesség főúton: 120 km/h
  • Átlagos üa. fogyasztás: 5,3 l/100km
  • Átlagos benzinár, ESP: 1,45 EUR/l
  • Időjárás: 6-14°C, eső (szakadó, apró szemű, nagycseppes, csöpörgő)
  • Étkezés: napközben szendvics, este tapas,

Vége a madridi melónak, irány vissza Pugliába még pár hónapra. Végül úgy alakult, hogy csak a Pireneusokban fogunk gurulni Spanyolországot elhagyván, s Barcelonából komppal megyünk át Olaszországba, Civitavecchia-ba.

Az első nap a Pireneusok eléréséről szólt, Sigüenzát érintve. Reggel megnézve az időjárás jelentést, már egyértelmű volt: esőnap – gyakorlatilag egész belső Spanyolország felhő alatt lesz a következő pár napban. Hogy a macska rúgja meg!

11-kor az utolsó desayuno (reggeli) után búcsút intettünk Madridnak, s szakadó esőben elindultunk Sigüenzaba. Összesen 570km-t terveztünk erre a napra, aminek az utolsó része biztos, hogy hegyi szerpentin lesz, ezért autópályán mentünk a gazdag történelmű városig, melyet már a rómaiak, majd a vizigótok, mórok és spanyolok is irányítottak az évszázadok során:

A városháza Sigüenza-ban

Plaza Mayor, főtér. Itt épp csak esett, nem szakadt az eső…

Az esőruha kiválóan szuperált, ezért az intercom-ot használva jártuk be a várost, sisakban… :p

Mindenképp érdemes érinteni annak, aki arra jár! Aki olvasta Ken Folett-től “A Katedrálist” c. könyvet, annak különösen tetszeni fog a város székesegyháza.

A katedrális főhajója

Az egyik ajtó a templomban. Lenyűgöző míves kovácsmunka.

Ez a kép jól szemlélteti a templom méreteit…

A főtér mögött egy szakadék, az azon átvezető hídról így látszik a katedrális.

A székesegyházat és az erődöt összekötő Calle Mayor mentén számos, sokszor félezer éves épületet látni, melyeket ma is aktívan használnak múzeumnak, étteremnek, üzletnek. Sajnos a városnézés is végig esőben zajlott, ezért nem töltöttünk annyi időt, mint szép időben tettük volna. Valójában a motort a főtéren hagyva ahogy voltunk, eső overálban, bukósisakban néztünk körbe, csak a templomban vettük le a sisakot.

A főutca egyik háza – úgy 450 éves.

Ugyanazon ház mellett egy másik hasonló korú épület. A molinó a városban működő művészeti egyetemet hirdeti.

A település másik érdekessége a XII. századi erőddé átalakított vár, melyet eredeti állapotába újítottak fel, és ma a Parador szállodalánc egyik tagja – hotelként üzemel. Cuenca-hoz hasonlóan meséljen inkább e Parador honlapja (katt az oldalon lévő videóra):

A várkertben még ott van az eredeti kút, az eredeti vödörfelhúzó kampóval, s a kút mellett egy tábla, mely tájékoztat, hogy félúton a vízig van a fegyverraktár bejárata, illetve a várból kivezető vészkijárat…

A vár belső udvara. A függő erkélyek oszlopai egy-egy lakosztály teraszait határolják

Az eredeti kút, mellette a lőszerraktár és a vészkijárat vázlata, ami a kútból nyílik.

 

A többlépcsős várfal. Három kaput kellett az ellenségnek áttörni, hogy a várudvarra jusson.

Rendhagyó hotel bejárat – belül is ez a hangulat fogad.

Befejezve a városnézést még ittunk a Plaza Mayor kocsmájában egy pohár kávét és sört egy kis tapas társaságában, s a térképen megnéztük, merre megyünk tovább. Az eredeti tervet, mely Sigüenza-tól mellékúton haladt volna, az időjárásra való tekintettel módosítottuk, s úgy döntöttünk, inkább visszamegyünk az autópályára, s felmegyünk Saragoza-ig, onnan az N330-on megyünk Huesca-ig, s majd onnan kanyarodunk fel Jaca irányába a mellékutakra.

Huesca-ba érve még mindig esett, de már nagyon elegünk volt a széles utakból, s igazából nem is áztunk el nagyon. A Louis-ból rendelt esőoverál kiválóan szuperált, s a bluetooth intercom-mal beszélgetve gyorsan telt az idő.

Az A132-re kanyarodva elkezdődött a hegyi utak sora. Az első 30 km után az eső ellen-ére teljes eufóriába kerültünk a Pireneusok első látványos természeti képződménye láttán: az út elhaladt a Mallos de Riglos mellett. Ez a vörös sziklaorom már önmagában is lenyűgöző, de hatalmas méreteit még inkább kiemeli a hegy aljában megbújó Riglos nevű falvacska.

Talán érzékelhető, milyen monumentális a szikla, összevetve a lábánál lévő településsel. A valóságban persze még sokkal elképesztőbb…

Pár kilométer után már hamisítatlan pireneusi tájon kanyarodtunk a Jaca-ba vezető A1205-ös útra: meg is álltunk az Emb. de la Pena víztározó fölött megbújó apró faluban, Sta. Maria de la Pena-ban pár fotó erejéig.

A víztározó Sta. Maria de la Pena főútjáról. A teraszon épp most bújt elő a palánta.

Pöszmögés a visszafordulással a falu főútján. Itt még a vezetéstechnikai tréning sem segítene – nekem ez meredek, lejtős úton, szakadó esőben, teljes, teli dobozszettel nem megy lábletétel nélkül :p

Az eső tovább szakadt egész Jaca-ig, ezért a látványos szerpentineket – motoros szempontból – nemigen élvezhettük. Ugyanakkor csudaszép úton motoroztunk, csak ajánlani tudjuk mindenkinek ezt az útszakaszt!

Jaca két középkori fontos út kereszteződésében épült, s egy erőddel megerősített XI. sz-i katedrális köré épült városka. Ma főleg a télisportok szerelmesei körében népszerű turistaközpont.

A városban a booking.com-on foglaltunk egy szállást, és nagyon szeretett (már megint) minket a Jó Isten: eredetileg egy teljesen alap, szinte “kulcsosház” jellegű hotelban kellett volna aludnunk, aminek még saját recepciója sincs, hanem egy 150m-rel arrébb lévő nagy hotelban kell átvenni a kulcsot. A Hotel Mur-ba, ahol be kellett jelentkeznünk közölték, hogy akár itt is aludhatunk – ugyanazért az árért. Nyilván nem álltunk ellent. Mikor megkérdeztem, van-e garázs a motor számára, a kezembe nyomták a hotel privát raktárkulcsát, így bár zárt parkoló nem volt, néhány festékes vödör társaságában mégis biztonságban elzárva tudhattuk a mocit.

Szoba 40 EUR-ért, két főre, reggelivel 🙂

Szoba 40 EUR-ért, két főre, reggelivel 🙂 – ez itt a hotel egyik folyosója

Az ebédlő – reggelink színhelye. A székek vastag bőrből és igazi, faragott fából voltak.

Egy, a sok hasonló antik bútorból. Ez épp a tévészobában volt, ezen interneteztünk vacsora előtt.

A szoba is kiváló volt, s az ablakon kinézve nem más, mint a középkori erőd terült el a szemünk előtt. Este még ittunk egy üveg sidra-t (pezsgő almabor) pár tapas társaságában, s mire a szobába értünk, már nem kellett altatódal.

Sidra, tapas – vége az esőnapnak 🙂

 2.nap Jaca – Andora – Ripoll – St. Quirze de Besora

Statisztika:

  • N330 – Sabinanigo; N260 – la Seu D’Urgell; N145 – Andorra; N260 – Puigcerdá; N152 – Ripoll; C17 – St. Quirze de Besora
  • Megtett út: 440 km.
  • Autópálya: 0 km
  • Főút, 5-6. fokozat: 10km
  • Főút, 3-5. fokozat: 10km
  • Mellékút, szerpentin: 420km
  • Átlagos utazósebesség: 60 km/h (eső rulezz)
  • Átlagos üa. fogyasztás: 5,2 l/100km
  • Átlagos benzinár, ESP: 1,45 EUR/l
  • Időjárás: 2-14°C, eső (szakadó, apró szemű, nagycseppes, csöpörgő), jégeső, pici hó
  • Étkezés: napközben szendvics, este tapas,

Az időjárás jelentés szerint egész nap felszakadozik a felhőzet. Ehhez képest mire kitoltam a motort a hotel elé és feltettük a dobozokat, már újra esett.

Indulás előtt még megnéztük az erődöt közelebbről – megérte. Tipikus középkori elrendezésű, több lépcsős védművel, vizesárokkal. Az árok ma már fűvel benőtt, de így is tekintélyes méretű. Szélessége vagy 30 méter, és jó 5-6 méter mély.

Az erőd egyik bástyája

 

Bejárat, csapóajtóval

Az erődből épp visszafelé indultunk a csapóhídon, mikor megláttunk egy csapat szarvast(!) a vizesárokban! Most értettem meg az egyik festményt, amit még tegnap láttam a hotel halljában: a kép az erődöt körülvevő árokban szelíd szarvasokat ábrázolt, és még gondoltam is, milyen vicces és látványos lehetett régen ez az épület. Hát ma is az… 🙂

Szarvasok a réten – máshogy

Vadaskert újraértelmezése

Jaca-t elhagyva egy gyors szakasz következett Sabinanigo-ig, s onnan egész Andorráig kanyarvadászat (már amennyire az eső engedte). Többszáz méteres sziklaszirtek, szakadékok, néhol alig 50 m széles, Békási-szorost megszégyenítő völgyek, vízesések, zúgókkal tarkított folyók. Sok helyen láttunk vadvízi evezősöket is.

Az N260-as út egészen fantasztikus motoros élmény!

Egymás után váltakoznak a visszafordítókkal teli szerpentinek, kényelmes, hegygerin-cen kanyargó keskeny útszakaszok, a völgyben kiszélesedő gyors, akár 140-el is tolható kanyargós etapok. A táj pedig leírhatatlan…

A Pireneusok geológiailag sokkal izgalmasabb az Aploknál. A vörös, lila, sötétszürke kőzetek egészen sajátos, magával ragadó szirteket formáznak. Messze gyönyörűbb természeti képződményeket láttunk itt, mint a Svájci/Francia/Osztrák Alpokban vagy a Dolomitokban. Persze azok is lélegzetelállítóan szépek, de mindenhol fehéres, szürkés a táj, s a flóra is szinte mindenhol ugyanaz a magashegységi fenyves.

Sajnos nekünk az élvezeti értékből nagyon sokat levont az eső, de hát nem lehet mindent egyszerre – s úgy érzem, jövünk mi még erre…

Sokat nem fotóztunk, de talán itt is látszik a kőzetek színeinek változatossága. Ez egy templom kifelé Jaca-ból.

 Az egyik hegyi folyó. Átérve a hídon ittunk egy kávét, majd a motorhoz menet vissza-néztünk a folyó irányába – és láttunk valami érdekeset…

… egy hatalmas vízesést, ami a sziklából tör elő! Egy gyalogösvény vitt egészen közel…

… 400m gyaloglás után értünk az aljához – ott látszott igazán, mekkora…

 Az eső miatt sokkal lassabban haladtunk, mint terveztünk. Voltak egész “érdekes” szakaszok is, a hágókon 2°C-ra csökkent a hőmérséklet, s ugyan nem fáztunk, de a vizes út miatt néha komolyan gondolkodtam, hogy érdemes-e tovább kockáztatni, vagy még mielőtt végképp lejegesedik az út, inkább forduljunk vissza.

 

Az egyik alagútból kijövet ez a látvány fogadott: 2,5°C-ot mutatott a hőmérő – és havas-eső esett…

Te tovább mennél? Itt már csak 2°C. Ha magasabbra visz az út, garantált a jegesedés, védőkorlát meg alig… 😛 Mázlink volt: pár km-el feljebb már lefelé gurultunk – valamiért nem lábtartót koptatva 😀

Már délután hat óra volt, mire la Seu d’Urgell-be értünk. Innen egyből felkanyarodtunk Andorra felé.

Andorra nagyon cuki, kicsit olyan, mint egy Monaco, amit a tenger helyett is meredek hegyek határolnak: gyakorlatilag egy mély szurdok az egész, magas apartman házakkal, csillió bolttal. Mint közismert, Andorra vámmentes állam, ezért az itt vásárolt termékeket nem terhelik az EU többi országában megszokott adóterhek. Az árak, így pl. a benzin is jó 10%-al olcsóbb. A 95-ös benzin 1,32 EUR/l, amíg ugyanez Spanyolországban 1,45 EUR/l, Olaszországban pedig 1,9 EUR/l…

Visszatérve la Seu d’Urgell-hez már sötétedett, mikor – végre száraz úton – elindultunk az utolsó szakaszon a szállásig. Az út végre azt adta, amit szerettünk volna: száraz szerpentinek, álomszép völgyek, az eső utáni friss, tavaszi, zöld hegyi rétek. Az egyetlen aggasztó dolog a hőmérséklet volt sötétedés után, ami a hegytetőn újra 0 fok közelire süllyedt. Nap közben az időjárás előrejelzés fagyokat mondott éjjelre, s a nedves úton nem szívesen akartunk jégbordákkal találkozni.

A C17-re érve már egy gyorsforgalmi úton mentünk, aminek azért örültünk is – már oda akartunk érni a szállásra. A hotel kényelmes volt, mi meg nagyon fáradtak. Hamar lefeküdtünk, s már csak egy nap volt a kompig, de előtte még várt Barcelona.

 3.nap  St. Quirze de Besora – Barcelona

Statisztika:

  • C17 – Vic; C25 – Sant Feliulet de Terrassola; C59 – Canovelles; C17 – Barcelona
  • Megtett út: 114 km.
  • Autópálya: 70 km
  • Főút, 5-6. fokozat: 30km
  • Főút, 3-5. fokozat: 0km
  • Mellékút, szerpentin: 14 km
  • Átlagos utazósebesség: 100 km/h
  • Átlagos üa. fogyasztás: 5,1 l/100km
  • Átlagos benzinár, ESP: 1,45 EUR/l
  • Időjárás: 16-26°C, kis esővel az elején egyre naposabb idő a tengerpart felé
  • Étkezés: napközben szendvics

A reggel megint esővel indult – viszont végig lefelé vezetett az út, s a távolban már látszott, csak a hegyen vannak felhők, a parton süt a nap. Még egy utolsó hegyi utat megejtettünk, így a C17 helyett, mely azonnal Barcelonába vitt volna, még elmentünk a C59-es látványútra. Az eső itt is utolért, de már meleg volt, és egészem megszoktam a vizes úton való motorozást, ezért – a körülményekhez képest – dinamikusan haladtunk.

A C17-nél még egy kis kavarodás után már bent is voltunk Barcelonában. A piros lámpáknál spanyolul történő kérdezgetés ismét jó szolgálatot tett: minden hibázás nélkül értünk a Sagarada Familia-hoz (mondanom sem kell, volt, aki katalánul válaszolt a spanyolul feltett kérdésre – itt finoman szólva is erős a nemzeti öntudat).

A Sagrada Familia egyik bejárata

 

A templom…

… amit még mindig építenek – már lassan 100 éve.

Ha majd elkészül, ilyen lesz.

A szokásos fotózkodás, pár előre elkészített szendvics és egy banán elfogyasztása, s mentünk is a La Rambla-ra. A megszokott tömeg fogadott, ezért nem is álltunk meg sétálni, inkább a kikötőbe mentünk, hogy megvegyük az aznapi kompra a jegyet Civi-tavecchia-ig. Még csak fél négy volt, a pénztár délután 6-kor nyitott, ezért letámasztottuk a mocit a kikötői sétány elején, s nézelődtünk még pár órát. Sokat változott, mióta 2004-ben itt voltam. Érződik minden részleten, hogy Spanyolország egyik, ha nem a leggazdagabb régiójának fővárosában vagyunk.

Kolumbusz mutat az Új Világ felé

Ez az egyik új, figyelemre méltó tárgy, ami a kikötőbe került, mióta itt jártam. Ez a Nao Victoria, a Victoria nevű carrack pontos másolata, mely először körbehajózta a Földet. Az eredetivel még Magellan hajózott négy másik hajóval együtt, de csak a Victoria tel-jesítette az expedíciót. Magellánt megölték a Fülöp-szigeteknél. Az emlék-expedíció során a replika, a Nao Victoria 2006-ban indult, s hajózott végig az eredeti útvonalon, 2009-ben sikerrel érve vissza a kiindulási pontra. Ma múzeumként látogatható.

És ez is új – “kicsit” átalakították a mólót. Ez a rész a tenberbe nyúlik, a fáknak puklikat emeltek, hogy legyen elég földjük – amit aztán beburkoltak jól. A bringások nagy örömé-re 😀

Május 1. Barcelonában. Mindenki a hajópadlón heverészik a délutáni napsütésben.

A hajózás két jellemző történelmi korszaka egymás mögött.

A május 1-i hosszú hétvége miatt természetesen mindenhol turisták fotózkodtak. Egészen elszoktunk a hatalmas tömegtől az elmúlt pár napban, ezért inkább kerestünk egy nyugodtabb helyet, ettünk valamit, aztán még elsétáltunk a La Rambla elején egy bolthoz, hogy a kompra vegyünk harapnivalót, innivalót. Hamar eltelt az idő. Még egy gyors tankolás – egy teli tank 10 EUR különbséget jelent az olasz benzinárakhoz viszonyítva – (GPS helyett a piros lámpánál kérdezgetve a helyi motoros erőt, merre van a legközelebbi benzinkút), s már vártuk is a kompot a kikötő megfelelő dokkjában.

Közel 40 motoros jött át ezen a napon – a hosszú hétvégét talján cimboráink is kihasználták, sokan motoroztak csapatban, szerte Spanyolországban. Volt egy középkorú fazon, aki 20 napja indult Rómából, lementek a cimborájával Észak-Afrikába, 11.000 km-t utaztak. Sajnos a kispajtása haza felé a Granada fölötti autópályán, 130km/h-nál esőben eldobta az R 1200 GSA-t, ezért ő inkább repülővel ment haza. Szerencsére neki nem lett baja, de képzelem mi történt a mocival egy ekkora esés után… Ez ilyen – a fizika nagy úr, és 130-nál esőben túragumival nincsenek csodák, ha jön egy vízátfolyás az autópályán. Legyen akármilyen motor az ember segge alatt… Az én vasamon az egyik legjobb esőmenő országúti gumi, a Michelin PilotRoad2-van, de ha esik, nem megyek így sem 120-nál többet még pályán sem, mert sosem lehet tudni…!

Folytatás

Fekete Gyula Szabolcs, 2012. július 23.

Tags:

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?