Nolan N 43 Air

A változás örök, nem is volt olyan régen, hogy a motorba épített vezetékes interkomokra esküdtem. Néhány éve csupán, hogy megjelentek a Bluetotth interkom eszközök, amiket a sisakra, vagy bele lehetett szerelni, manapság pedig a valamire való gyártók mind bluetoothos kommunikációra előkészített bukókat árulnak.

A lényeg, hogy az idén a Nolan N43 Air rendszerre váltottunk és kb. 600 km után egyelőre azt mondom, hogy a cucc nagyszerűen bevált. Ettől persze még nem dobtam el jól bevált motorba épített rendszert és a bemikrofonozott, fejhallgatós Schubert C2-est, meg Cica hasonlóan felszerelt Cabergjét, csak tartósan a tartalék készletbe helyeztem őket.


Az új Nolan N 43 Air sisakom (a Scubert C2-t váltja)

 Miért váltottunk?

Az utóbbi években kialakult túramotoros szokásainkhoz egy rugalmasabb rendszer jobban megfelel. Egyre gyakrabban jártunk ugyanis az BMW 1200GS-sel, amit kis átalakítás után lassan két személy hurcolására is alkalmassá tettünk, többször pedig bérelt motorral barangoltunk be nagy távolságokat. Az FJR-be épített kommunikációs készlet tökéletesen működik ugyan, de ilyenkor nem vettük hasznát. A fix rendszer hátránya a bukók és a motor egymáshoz kötöttsége volt.

Ezen felül szokásunkká vált, hogy könnyű és szellős kobakvédővel induljunk útnak. Gyakrabban választottuk az első chopperünkhöz vásárolt, az elmúlt 10 évben sokat megért nyitott HJC-ket, mint a felhajtható zárt monstrumokat. Még a 3.000 mérföldes amerikai körtúránkra is ezekkel utaztunk és a nagy melegben kiváló útitársnak bizonyultak.

 Miért pont Nolan N43 Air?

Őszintén szólva nem sokat keresgéltem. A gyártók közül a Schubert a C2-vel annyira nem hatott meg, mindig jobban tetszett az ár/érték arányban általában jobb Caberg. A Nolan kínálatával az idei motor show Euromotors standján találkoztam, felpróbáltam és azt gondoltam, hogy ezzel a koncepcióval valószínűleg kiválóan tudnék együtt élni. Megtetszett az egyszerű kezelhetősége, a moduláris felépítése és a Nolan könnyen beszerelhető, vonzó szolgáltatásokat nyújtó kommunikációs rendszere.

Ami nem tetszett, az ára volt, ezért aztán nem is vettük meg egy darabig, amíg össze nem gyűlt a perselyben az a kisebb vagyon ami a két darabos készletre már elegendő volt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ha nem vagyok maximalista, akkor egy pár Nolan N43-mal „Air” nélkül, egy pár Ncom Basickit2-vel és egy Intercomkit-nek becézett kábellel hasonló funkcionalitást kaptam volna lényegesen olcsóbban. Azt is érdemes mérlegelni, hogy a versenytársaihoz képest a Nolan N43 () kb. 200 eurós ára lényegesen olcsóbb, mondjuk a Schubert hasonló kategóriájú sisakjához mérve annak pont a fele.

 Mit vettünk?

A konfiguráció:

  • 2 db „láva” színű – szerintem inkább grafitszürke – Nolan N43 Air,
  • 2 db N-com Basickit2,
  • 2 db N-com Bluetoothkit2.

A cuccot az Euromotor Lehel-úti üzletében vettem.

 Mit gondolok róla?
Külalak
A kicsit sarkos és áramvonalas N43 nekem bejön, az „Air” nélküli változat talán még jobban is, mert sokkal letisztultabb design, mint a tetején egy lerolózható tésztaszűrővel ékesített „Air”.
Súly
600 km után sokkal könnyebbnek gondolom, mint a korábbi felhajtható sisakjaimat. Úgy gondolom, hogy érzem a különbséget.
Kényelem
Cool. Illik a fejünkre, a hangszóró nem nyomja a fülünket. Most még nem tágult ki a bélés és egy kicsit melegebbnek érzem, mint szeretném.
Kezelhetőség
Végre ki tudom nyitni különösebb erőlködés nélkül fél kézzel. A C2-vel ez nem volt olyan egyszerű művelet, igaz itt csak a plexit kell felhajtani. Az „Air” modellben van egy állvédő, ami könnyű műanyagból készült és kivehető, csukott állapotban a lehajtott plexi mögé kerül. Az egyszerű N43-ban ez az elem hiányzik.
A cucc nem zárható, nincs lakatra felfűzhető füle sem. Amíg a 10 éves HJC-t gondolkodás nélkül ott hagyom a tükörre akasztva, addig a Nolanért egy kicsit aggódom.
Kilátás
Az óriási és egyelőre teljesen tiszta plexi fantasztikus élmény. Többször akartam másodszor is lecsukni menet közben, mert nem láttam, hogy ott van előttem.
Amikor megálltam, a plexit sokszor fel kellett hajtanom, mert párásodott.
Zaj
Hát mi tagadás zajos, főleg 140 felett, de hát zajtalan bukósisak éppúgy nincs mint esőálló túraruha. Az se mindegy persze, hogy milyen motoron használom. Az FJR szélvédelme mellett például észre sem veszi az ember a szelet, a GS mini szélvédője fölött azonban kemény viharok jönnek szembe. Mindent összevetve az ember nem várhat sokat egy alapjában véve nyitott sisak zajszintjével kapcsolatban.
Fényvédelem
A beépített lecsapható napszemüveg szerintem rövidkére sikeredett, ráadásul középen hihetetlen hullámok vannak benne (egy Ciranora, vagy egy Pinokkióra tervezték?), ami nem segíti a tisztánlátást még akkor sem, ha egyébként trendi. Egyéni tragédiám, hogy a sötétítő plexi hideg kékesszürke színű, én pedig kifejezetten a meleg színű, sárga, barna napszemüvegeket kedvelem. Itt a Schubert győzött.
Szellőzés
A héj tele van járatokkal, olyan mint egy ürgevár és a nyitható nagy ajtók alapján azt vártam, hogy kifejezetten huzatos lesz, de nem ezt tapasztaltam. Nyitott alsó része miatt kicsit több friss levegőt kapok benne, mint egyéb sisakokban, de rendesen csak akkor jön a levegő, ha felhajtom a plexit.
Más tesztelők óriási huzatról számoltak be, nekem ezt még nem sikerült előidézni.
Mechanikai védelem
Ezt szerencsére még nem próbáltam. Még le sem ejtettem a Nolant, ami a HJC-vel és a Schuberttel már számos alkalommal megtörtént. Gondolom ez sem várat majd sokat magára. Egy kis karcolás már sajna van rajta.
Interkom funkció
A bekapcsolás a középső gomb 4 másodperc folyamatos lenyomásával érhető el. Nos ez lehetne rövidebb. Bekapcsolt állapotban az egyik sisakhoz csatlakoztatott külső hangforrás a másikban is hallható.
A beszédhang kiválóan átmegy, mi az FJR leengedett plexije mögött 120 km/órás sebességig erőlködés nélkül, 140-nél már inkább kiabálva, de még mindig megértettük egymást.
Arra még nem jöttem rá hogy lehet kikapcsolni azt, hogy a saját hangomat is halljam. Egyszer valahogy sikerült, de ezt még nem tudtuk reprodukálni.
A mikrofonok esetében régi tapasztalatunk, hogy a nagy szélvédő szivacs sokat számít. Egyelőre ezzel nincs gond a szélzajt alig hallottuk. Külön élvezem, hogy a mikrofon gégecsöve gyenge érintéssel is elmozdítható és ott marad. Tamás nemrég Caberg rendszert vásárolt, amelybe a bele való bloetooth kitet csak úgy tudták beszerelni, hogy egy patentet nem lehet bekapcsolni a gégecső miatt. A Nolannál különösen nagyra értékelem a pontos mechanikai illesztéseket.
Az interkom funkció egy másik hangforrással együtt is működik. A napokban valaki rám telefonált menet közben. A sisakon egy gombnyomással felvettem a telefont és állítólag semmit nem lehetett észrevenni a túloldalon abból, hogy épp motorozom.
Kapcsolódás külső hangforráshoz
A készüléket gond nélkül csatlakoztattam a telefonomhoz és máris hallgathattam a sztereo zenét. A két készülék egymással is egyszerűen összekapcsolható. A tartozékként adott spirál kábellel 3,5-es sztereo jack dugóval csatlakoztatható bármilyen hangforrást rákapcsolhatunk a hangszórókra. A bluetooth készüléket ilyenkor be kell kapcsolni.
Akkumulátor élettartam
Hozzávetőlegesen hat órát motoroztunk két héttel korábban feltöltött akkumulátorokkal. Az egyik készülék, amelyik egész idő alatt bluetooth kapcsolaton keresztül fogadott zenét (többnyire az AC/DC Black Ice albummal teszteltük), az utunk legvégén kezdte jelezni, hogy töltést igényel.
Töltés
Viszonylag kényelmesen megoldható két kis méretű töltövel, de célszerű egy elosztót is magunkkal cipelni. Ez úgyis kell a fényképezőgépek és a telefonok miatt.

Agárdi György, 2010. június 24.

Tags:

No Responses to “Nolan N 43 Air”

  1. Máthé Zoltán augusztus 17, 2010 at 11:16 de. #

    Ha, jól láttam, a kaliforniai túrán is ezt a sisakot viseltétek. Ha van egy kis időd, kérlek, hogy bővítsd egy kicsit a “tartós teszt” tapasztalataival is. (kánikulában, hidegben, esőben, napszemüveg stb.) Köszönöm.

  2. Schiller László július 1, 2010 at 8:02 du. #

    Szia!
    Nagy reményekkel vártam a sisakot, mert a www. onroad.hu -n nagyon szépeket olvastam róla a teszt rovatban,sajnos úgy tünik ez inkáb reklám volt mint független vásárlói hozzászólás. A sisak szerintem túl zajos. Szellőzésről a tesztben azt írja a “kollega”hogy olyan légáramlás indul meg a fejtetőnkön mintha egy lazán horgolt sapkában motoroznánk. Egy nagy frászt. Hiába nyitok ki minden szellőzőt mintha semmi sem történne. Másik amivel még nem vagyok megelégedve -amit Te is írtál -a napszemúveg. Borzasztóan kicsi és amikor felhajtom a plexit olyan menetszél jön be, hogy kiesik a szemem. Összesítésben azt kell írnom, hogy nekem csalódás volt a vétel.

Szólj hozzá!