Oroszország Ballun Gergellyel

Észak Európai körút (Oroszország túrarészlet)

2007 nyarán, és azt ezt megelőző egy éves előkészületek után, végre elindultunk a nagy kalandra, utólag inkább teljesítménytúrának mondanám.

Célul tűztük ki, hogy Szlovákián, Lengyelországon, Litvánián, Lettországon, Észtországon, Oroszországon (Murmanszk) keresztül, felmotorozunk Norvégia tetejére, vagyis Európa tetejére, az Északi Fokra (Nord Kapp)! Norvégia nyugati oldalán a fjordok szegélyezte felén legurulunk Kristiansandig , onnan átkompozunk Dániába. Innen Németországon, Csehországon, majd ismét Szlovákián keresztül érünk vissza Budapestre. Így 17nap alatt kb.9.700km-et tekertünk a BMW-kbe!

Nem szeretném az egész utunk részleteivel untatni a kedves olvasóinkat. Illetve ezen, számos országok közül, kedves túratársaink, részletesebb leírásaiból, bővebb, teljesebb információkat lehet gyűjteni. Ezért inkább az Oroszországi élményinkről számolnánk be.

Hol is kezdjem? Eme őrült ötlet Nyeső Béla barátomtól származik, aki 2006-ban járta meg többé, kevésbé ugyan ezt az útvonalat. Ő segített nekem és Keresztyén Gábor barátomnak, hogy hol tudnánk megszerezni a vízumot. Sajnos, Balázs Tibor barátom nem tudott eljönni erre a túrára, mivel kisfia született. Így a trió helyett, muszáj volt beérnem Gáborral és neki meg velem!

 

Vízum: nagyon nehéz megszerezni a vízumot. Tudniillik, Oroszországba nem lehet csak úgy ki be, ugrálni. Olyanról szó sem lehet, hogy szólóban kiruccanok egy kicsit vigéckedni. Utazási irodákon keresztül, szervezett utakon részt venni lehet. De ezek az utak általában egy városlátogatásra vonatkoznak, busszal vagy repülővel és fix programok szórakoztatják a közönséget, a fakultatív program korlátozott. Nekünk nem erre volt szükségünk, mivel mi motorral, időhöz nem kötve magunkat, akartunk végigmenni Oroszország, ezen részén. Szerencsére a Russervice utazási iroda segítségünkre volt. Ők beszerezték a megfelelő meghívóleveleket, engedélyeket és így egy hónapos üzleti vízumot kaphattunk, nagy örömünkre, (több tízezer forintért).

Az indulás előtti napokon még egyszer átnéztük, a Kelemen János-ék által frissen szervizelt Adventure-okat, bepakoltuk a ruhákat, szerszámokat, sátrat és mindent, amire szükségünk lehet, ezen a túrán. Kicsit félve nézegettük az Orosz térképet, Észt-Orosz határ után az első város Pskov, majd St.Pétervár, utána be a „Feketelyukba” , Petrozavodsk, Medvzhyegorsk, Belomorsk, Kandalaksha, Monchegorsk, Murmansk, Zapolyarnyy, majd végre a Norvég határ!

Indulás első nap: Bp-Varsó, Felvidéken döntögetés, Lengyelországban küzdés a forgalommal, aki már volt arra tudja, aki meg nem majd megtudja. Rendőrnek álcázott tárgyak próbáltak letrafizni, szerencsére nem sok sikerrel.

Második nap: Varsó-Riga, itt semmi extra, semmi forgalom, egy kesztyűvel kevesebb, amit egy gyerek ellopott egy parkolóban.  

Harmadik nap: Riga-St.Pétervár, itt belevágok a közepébe, az Észt-Orosz határon 4órán át mentünk keresztül, ebből 2óra várakozás, a határ előtt, utána 2óra kemény papírmunka és adminisztráció. Le kellett írni egész életed történetét, -ill. Hova mész? Meddig maradsz? Hol szállsz meg? Amúgy meg mit keresel Oroszországban? Főleg, hogy nem tudsz oroszul és ráadásul még motorral is vagy!? – amit utána a központi számítógépbe vittek be. A rendszer egy őskövület, ami olyan gyorsan dolgozott, hogy egy hangya előbb kerüli meg a földet.

A személyek után jöttek a gépek. Honnan van?  Alvázszám? Motorszám? Rendszám? stb. és ez is gépre került. Majd befizettük az útdíjat, a kötelező gépjármű biztosítást, oroszországi zöldkártyát, pénzt váltottunk és már indulhattunk is… ácsi, a vámot még kihagytam, átkutatták a gépeket, most már szabad volt az út, azt hittük, az első kapuig, ahonnan visszaküldtek, hogy nem pecsételtettük le a határra beléptető papírt. Azt el is felejtettem, hogy minden adminisztrációs lépés más ablaknál zajlik. Na, végre kint vagyunk, azaz bent Oroszhonban.

Tankolás és egy Cola után irány St.Pétervár, a hepehupás aszfalton vígan húztuk a gázt az első igazoltatásig. Ahol kiderült, hogy túlléptük a sebességhatárt.  Gábor negyedórás alkudozása után, ketten kb. 2000.- forintnak megfelelő büntetéssel. A rendőr-Ladából kiszállva újra úton voltunk. Most már nagyon kellett haladni, mivel jelentősen le voltunk maradva a tervezett időhöz képest. Már nem érdekelt semmi, húztuk a gázt, amit kellett is, mivel az oroszok úgy vezetnek, mint az őrültek. Hogyan is tudnám ezt átadni a kedves olvasónak.

A St.Pétervárra vezető főút kétirányú egysávos út, ami olyan széles, mint nálunk az 1-es számú főút, azzal a különbséggel, hogy a leálló sáv is teljes értékű murvás útfelület, amit természetesen ki is használnak. Így történhet meg az, hogy a leálló sávban egy Kamazt előz egy Lada, a Ladát előzi egy régi bálna Mercedes, mi próbáljuk előzni a Mercedest, de minket közben már „üldöz” egy másik régi BMW! Na, ezt, úgy kell elképzelni, hogy a szemközti sávban is ugyan ez a helyzet. Ja, és mind ezt esti szürkületben napnyugtakor, szürkés, vöröses fényviszonyok között. Itt fel kell venni a ritmust, ha életben akarsz maradni. Nagyjából az átlag 100-130km/h volt, ezért nekünk bele kellett csúszni a 150-160km/h-s tempóba, hogy biztonsággal tudjunk manőverezni a kocsik között. Izgi volt és adrenalin-dús! Késő estére érkeztünk St.Pétervárra a szállásra, amit már itthonról foglaltunk le. Az ottani 4 csillagos szálloda, hazai viszonylatban maximum. 2-3 csillagot érdemelt volna.

Másnap a reggeli után városnézésre indultunk. Egy Volga taxival mentünk be a központba. Ekkor döbbentünk rá, hogy óriási méretű e város. Végigrohantunk a belvároson, Aurora-cirkálón, St.Péter-Pál katedrálison és a többi műemléken, majd hajóra szálltunk és város csatornahálózatán végighajózva néztük meg a gyönyörű századvégi restaurált épületeket, palotákat, bérházakat. Ez a gazdagság Orosz fellegvára, jó utak, rendezett parkok, tisztaság. Porsche, Ferrari, Hummer, Aston Martin vegyült el a számtalan Lada és Volga között. Itt sajnos csak 1napot maradhattunk, utunkat folytatni kellett. Aki teheti, menjen el Észak Velencéjébe, és töltsön el legalább 3napot ebben a gyönyörű városban.

Ötödik nap: A városból kikeveredni nem volt könnyű, de sikerült. A tábla jelezte, hogy Murmanszk már csak 1.290 km-re van! Szó szerint egyenesben voltunk, mint ahogyan azt a kép is tanúsítja.

Lagoda tónál kitértünk a főútról, némi terepezés után sem láttunk semmit a tóból, mivel ezen a részen a tavat mocsár, sás fogta körbe. Így visszahúztunk az útra. Ami ismét nyíl egyenesen folytatódott és tűnt el a horizontba. Szóval ez a 1.290km nem tűnt túl élmény-dúsnak, legalábbis döntögetési szempontból nem.  Annál inkább volt érdekes a táj, ahogyan haladtunk az Északi-sarkkör felé. Szerencsére itt már nem akadályozta senki sem a nyugodt 100-120km/h haladást. Ezen a vidéki főúton volt olyan, hogy egy óráig nem találkoztunk autóval. Időnkét viszont rendőrségi ellenőrző pontok keresztezték az utat, ahol szigorúan átvizsgálták a papírjainkat. Általában ilyen pontok előtt szintén mérik a sebességet párszor belecsúsztunk még néhány ilyen 2.000.- forintos büntetésbe. Valahol kevesebbet, valahol többet lehetett alkudni.Egyébként mivel az út tényleg olyan egyenes, hogy szinte egy kanyar sincs benne ezért a nagy hatótávolságú trafipaxokat nagyon nehéz észlelni. Érdemes figyelni a jó indulatú autósokra, akik villogással jelzik a veszélyt.

A helyi „Rosenbergerben” estebédeltünk és utána még némi haladás után sátorhelyet kerestünk. Letértünk a főútról egy széles földútra és onnan be a susnyásba egy kis tó mellé. Mivel az időjárás utunk ezen szakaszán, meglepően meleg volt, így ahogyan kissé csapzottan leszálltunk a motorról azonnal elleptek szó szerint a szúnyogok. A balatoni szúnyoginváziók ehhez képest kutya…! Amíg állítottuk a sátrat véresre szurkáltak minket, ahol értek. A semmi közepén kicsit tartva a körülményektől próbáltunk szenderegni.

Hatodik nap: Gyors sátorbontás, a szúnyogok reggel sem adták fel…! És újra úton, Murmanszk felé. Megfogadtuk, hogy estére keresünk valami hotelszerűséget. Mivel aránylag közel voltunk a célhoz, nem kapkodtuk el a napot. Beiktattunk egy pár órás frissítő fürdőzést is egy út menti tóban, tudniillik elég sok van arrafele. A Finn tóvilág benyúlik erre a területre is. Estére értünk Kandalaksha-ba és ott az egyetlen „hotelban” kaptunk is szállást. A városka szocialista feelinge és a retro átitatta a levegőt és falakat. Korzó, tér és egy tank, italbolt, néhány ember kell ennél több egy kis esti sétához!?

Nyolcadik nap: Pár száz kilométer és Murmanszkba érünk. Monchegorsk-ot elhagyva jöttünk rá, hogy nekünk, Magyaroknak nem lehet panaszunk semmire. Ez a város egy igazi iparváros. A gyár köré épített panel-dzsungellel. Ipari salakhegyek, kétes színű tavak, villanyvezeték rengeteg jellemezte a tájképet. Úgy látszik itt is lehet élni. Murmanszkba érve egy kis városi csatangolás után, megtaláltuk az itthonról már előre lefoglalt és kifizetett szállásunkat. Ez a hotel már mondható volt hotelnak.

Koradélután érkeztünk a városba, ezért volt még időnk, hogy gyalog körbenézzünk. Ez a nagyméretű, ipari és hadi és kikötőváros régen erősen őrzött terület volt. Külföldi nem tehette be a lábát, csak különleges engedélyekkel. Mostanra számos külföldi köt üzletet ebben a városban. Murmanszk vizei kedvező fekvése a Golf-áramlat miatt, a legnagyobb téli hidegben sem fagynak be. Ezért van itt az Orosz hadiflotta egyik jelentős állomása. A város tájképe nem túl barátságos, de egyhangú, panel, panel hátán. Néhány műemlék dobja fel a városképet.

Kilencedik nap: Murmanszkot nyugat felé hagytuk el. A kietlen úton Norvégia felé már nagyon vártuk, hogy elhagyhassuk az ezen a felén lehangoló Oroszországot. Egymást érték a katonai bázisok, laktanyák. Ezek még a mai napig működnek és azonnal harcra készek, bevethetők. Ezen az úton a túra alatt elsőkén szakadt az eső. A szakadó esőben utunk elért a senki-földjét. Ennek bejáratánál egy csűrkapu és egy rozoga sorompó keresztezte az utat. A bódéból tíz perc várakoztatás után az esőben előszédelgett egy katona, aki ellenőrizte az iratainkat, majd kinyitotta a kapukat és mehettük.

Még kb. 20km volt határig, de tudtuk, hogy a nulla forgalom ellenére figyelnek bennünket. A határon ugyan az a procedúra zajlott, mint belépéskor, azzal a különbséggel, hogy megszívattak minket, előadták, hogy Gábornak hamis az útlevele. Ezt egy óráig ellenőrizték egy irodában, mi kint álltunk, csurom vizesen, ők meg biztos bent kávéztak és röhögtek rajtunk. Fellélegeztünk, amikor Norvég földre értünk. Itt egy pecsét az útlevélben és mehettünk…….,de ez már egy másik történet…….

Összességében érdekes és izgalmas volt a túra Orosz része. Aki keresi a kalandot és van idege ebben a bürokratikus országban egy pár napot eltölteni, annak kalandra fel. Aki nem szereti a nyűglődést, vagy nem kíváncsi erre a részre, az menjen Nord Kapp-ra másik útvonalon. Mi úgy voltunk vele, hogy egyszer élünk, ezt is ki kell próbálni!

Ballun Gergely, 2008. április 18.

Tags:

Még nincs komment.

Vélemény, hozzászólás?