Ausztria
gr_1204_AG_027

A 711-es apartman

Idén hirtelen jött a nyár. Márciusban még aggódtunk, hogy a korán kitett leandereket elviszik a fagyok. A motorokat ősszel kivettük a forgalomból március végéig egy kis adó és biztosítás spórolás reményében és ez jó döntésnek bizonyult.

3 nap szabadság

… ahogy ott ültünk egy augusztusi délután a pesti alsórakpart lépcsojén, motorokról, lóerokrol és túraterveinkrol ábrándozva, azt mondtam neki: Tedd szabaddá magad három napra, és csodát mutatok Neked!

Mariazell 2011.

A kis Garmin 2720-as GPS-t éveken át áztatta az eső, szívta a nap, hagyta, hogy dörzsölgessem az érintő képernyőjét, míg aztán egy több, mint két hetes túra harmadik napján végképp érzéktelenné vált és immár örökké tartó kalibrálási ciklusba esett.

Alpok túra 2010. – Horgos Dániel

Tavasszal csatlakoztam hozzájuk, és a nicknevekből hirtelen arcok lettek. Nagyjából ekkor vált hivatalossá a kis csapat, a Magyar Honda CBF Egyesület. Azóta kialakult egy olyan közösség, akikkel gyakorlatilag bármikor és bárhova neki mernék indulni motorozni.

Hotel Alpin Murau – Szekeres Ákos

2009-ben nyár elején megkeresett egy kedves hangú hölgy, Anita, hogy szeretné, ha elmennénk hozzájuk, a szállodájukba, megnéznénk, majd mesélnénk a hazai motoros közönségnek a kellemes szállás lehetőségéről.

Karintia – Horgos Dániel, 2009.

… földútnak van jelölve, de gondoltuk, hogy nem lehet az annyira rossz. Az útbaigazító helyi bácsika is csak nevetett, hogy merre akarunk menni. Itt már kezdett gyanússá válni a dolog. 30 km-es szakaszról van szó, féllábon is kibírjuk.

Hágótúra 2010. – Vajna Tamás

Amíg pakolásztam a cuccokat egyszer csak egy tehéncsorda közeledett a kút felé. Gondoltam jönnek ők is tankolni, de a tulajnak már annyira nem volt vicces és söprűnyéllel kergette őket a domboldal felé, miközben már dézsmálták az öreg muskátliját.

Az Africa Twin klub Ausztriában

Előkerül a laptop és gyönyörködhetünk a képekben… nem szépek, mert hátulról készültek ! Miután áttanulmányoztuk kiderült, hogy a csapatban hatan lépték át a tűréshatárt, ez 50-es táblánál 64.

Karintiai kalandozások

Terveim szerint reggeli találkozó a dán barátom garázsánál, hogy valamit kezdjek a fűtőművel. Tor (a kalapácsos Isten) Dánia szülötte, az öreg Thunderace-ben cseréli a fékfolyadékot, mert mondtam neki hogy anélkül nem jöhet velünk sehova.