Tátra, Te Csodás!

6 nap, 1700 km és némi becherovka…, de nézzük sorban.

Első nap

Elkerülendő a pesti csúcsforgalmat, fél hatkor az első napsugarak már úton találnak minket. Ragyogó fények, egy-két bárányfelhő csak, és mindezt megcáfolandó – szemerkélő eső vagy harminc kilométeren keresztül… Akkor még nem sejtettük, hogy tátrai esős évszak ide vagy oda, ez lesz a leghosszabb esőben megtett etap az egy hét folyamán.

Határ, pénzváltás, s rengeteg szabadidő. Egy órakor kell találkoznunk Zdiarban a többiekkel, így a leglassabb – egyben legszebb – utakon haladunk. Zólyom, Maluzina, Csorba tó, Zdiar az útvonal, szinte teljes keresztmetszet Szlovákiából. Még így is korán érkezünk, így a helyi gorall étteremben – mely törzshelyünkké vált a hét alatt – a magyar nyelvű étlapról helyi specialitást fogyasztunk. Hogy egy komplett ebéd három számjegyű végösszeget jelent egy ilyen gyönyörű helyen, az nem meglepő. Viszont hogy forintra átszámolva is ezres alatti a számla, ez már különlegesség az itthoni árak után

Közben megérkeznek útitársaink is: Tamás és Sapkás Tamás, a szobafoglalás után együtt indulunk csavarogni. Tatr.Kotlina – Késmárk – Tatr.Lomnic – Zdiar a karika. Esti bevásárlás, helyi ételek után helyi italok, s ahogy vészesen kezd hűlni az idő, ágyba bújunk. Motorok a garázsban, mi a fűtött szobákban, teljes nyugalom. Az otthoni gondok már messze járnak.

Második nap

A reggel hideg, az idő tiszta, jó alkalom a csúcstámadásra – Irány a Lomnici csúcs! Amit nem tudsz, attól nem félsz – ez ismét bizonyságot nyert. A Lanovka lassan, méltóságteljesen indul a 900 méteren fekvő faluból. Mikor a majd’ harminc méteres fák tetejénél járunk, kezdődik a cidri. Mikor ugyanezek a fák apró gyújtósnak tűnnek csak fentről, az már nem is félelem. Csak a tenyerünk izzad az átlagosnál jobban, ahogy a szél mozgatja az apró kabint, viszont a panoráma kárpótol mindenért.

Hógolyózunk fent 2500 méteren, míg alattunk a falu fényárban úszik. Különleges érzés, vakító hó – júliusban. Sapkás Tamás barátunk hosszú gyalogtúrára indul, így nélküle megyünk át a motorokkal Smokovecre. Innen fogaskerekű visz fel minket a két vízeséshez. A gép elég avíttas, a vízesés viszont minden fáradtságot megér. Az állomásról 20-30 perc séta, az ösvény helyenként veszélyesen keskeny, de csizmában sem megoldhatatlanul nehéz.

 Lent a városban meglátjuk Sapkás Tamás motorját, épp az elveszített kalóriákat pótolja. Együtt motorozunk a Csorba tóhoz, az utolsó néhány kilométeren szemerkélő eső kísér minket. Jó hasznát vesszük az esőruháknak. Este újra a gorall-étterem, káposztaleves, sült karaj sonkával, tojással, kíséri a becherovka népi együttes, arany fácán prímás vezetésével…

Harmadik nap

Elég a pihenésből – motorozzunk! Zdiar – Krakkó – Auschwitz – Zdiar. 350 km, ami az utak minőségét látva kemény próba lesz. Krakkóban a parkolóőr nem reagál, így a fizető zónában, a járdán állítjuk le a gépeket, ingyen.

A Wawel elbűvöl minket, órákig sétálunk a kiállítások között. Kár, hogy fényképezőjeggyel sem lehet fotózni, így egy-egy jól fedezett, “mellényzsebes” kép készül csak. Kora délután útnak indulunk Auschwitz felé. Mint már említettem ez “az utak minőségét látva, kemény próba lesz.” 55 km, másfél óra… Nem, nem kettes létrával mentünk, hihetetlen buckák, töménytelen forgalom, és falu-falu hátán. A múzeumot bejárva megtekintjük a Magyar Kiállítást. A tervezett idő két-háromszorosát töltjük el, észre sem véve az idő múlását. Jó szó rá a döbbenet? Azt hiszem nem. Inkább a tiszta felismerés a történelem valójáról. Szomszédos országaink kiállításaira már valóban csak perceink maradnak.

Hazafelé az utak minősége javul, a forgalom csökken, kedvünk alakul. Egyedül az autópályán komótosan átkelő borjú-méretű komondor lassít minket. De mit keres egy komondor az autópálya közepén? Hát persze, hogy a birka csordát vezeti át! Kint amúgy is a dolgok 95 %-a birkából, ill. fenyőből van, a maradék 5 % pedig általában a kettő kombinációja… Este “ungarische gulás” és “kálbász, kleb, horcica” menüt fogyasztjuk, szokásos kísérővel.

Negyedik nap

Ne csak nézzünk, lássunk is – a környék természeti szépségei és Zakopane látnivalói a nap terve.

Kevés kilométer, annál több látnivaló. Az olcsónak semmiképp, de hasznosnak mindenképp nevezhető lovaskocsival Lysa Polanatól felmegyünk a Tengerszemhez.(Morskie Oko). Több mint kilenc kilométer, látnivaló alig, így érdemes áldozni a kocsizásra. Hogy mit láttunk fent? A billentyűzet összes darabja, költőink minden szókincse, szónokaink összes hasonlata – ez mind mind kevés ahhoz hogy visszaadja az érzést. Megapixelek ide, zoomok oda, a fénykép is csak silány reprodukció a monumentális látványról. Ha csak egy dologra jut időtök Lengyelországban, ezt nézzétek meg! Megéri. Délután a rövidebb – és silányabb – úton közelítjük meg Zakopanet. Csak a külváros építészete kárpótol, időben rosszabbul járunk, mint ha Poronin felé jöttünk volna körbe.

Ebédre nem akármilyen saslik után Gublowkával (ez már modernebb) irány a dombtető. Mondom dombtető, miközben a Kékesre is csak lenézhetünk róla, de ott ez igenis domb. A nyári bob-pálya ismét sikert arat, mindenkire ráverünk legalább negyven-ötven métert. Hiába, kanyarban dönteni tudni kell. Hogy ne legyen izgalomtól mentes, a Gublowka vezető- és utasterét elválasztó hungarocell csíkokat egy óvatlan, ámde véletlen mozdulattal kimozdítottuk az eredeti helyükről. Ha nem szellőztet épp a sofőr a bő ötvenes tempónál, akkor talán fel sem tűnik neki. Így viszont az út nagy részét a fej fölött repdeső félméteres csíkok lehalászásával és rögzítésével tölti. Ekkor rosszallóan ránk néz, mi pedig a mellettünk zavartan ácsorgó alig hatéves kissrácra. A csel működik, sofőr a helyén, a Gublowka tovább suhan.

Lengyel barátaink figyelmeztetésének hála hazafelé “nem esszük meg” a trafit, így plusz költség nélkül érünk haza, Zdiarba. Hússütés a kertben, Grambinus sör, jó hangulat – mi kellhet még egy szép nap zárásához?

Ötödik nap

Egész héten fenn voltak a dobozok, ma inkább hagyjunk mindent itthon – Andrea tudja: ebből kanyarvadászat és bukó cipelés lesz, de megért. Elvégre Dobsina felé megyünk! Kanyar-kanyar hátán, frankó aszfalt, forgalom alig. Dolgoznak az Avonok, észrevétlenül falja az utolsó milliméter is az aszfaltot, gép és ember tudása legjavát adja. Megéhezünk, a jégbarlangnál ismét a “drótos tarisznya”-t választjuk az étlapról, ismét telitalálat.

Sajnos Tamás kalandjai itt véget érnek, elfoglaltsága haza szólítja. Sapkás Tamás – mivel még nem járt fenn – a jégbarlangot belülről is megcsodálja, mi pedig Lomnicon sétálunk, megvesszük az ajándékokat, megtervezzük a haza utat.

Este nehéz szívvel kezdünk pakolni, el sem hisszük, hogy már öt napja itt vagyunk. A házi néni kiállítja a számlát, nem hiszünk a szemünknek – olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt. Úgy látszik az infláció csak magyar találmány…

Hatodik nap

Árva vára, árva rendőrrel, könnyű pénztárcával. Pénzünk fogytán, matrica elárusítót sem látunk, így az autópályát elkerülve, a falvakon keresztül indulunk haza. Vesztünkre. A lámpa alatt járok, negyven helyett “nemnegyvennel”, Tamás mögöttem, mikor sárgára vált a szemafor. Nagy gáz, átérek. Háromszáz méter. Felicia. Policia. Hogy élvezhető, és átélhető legyen, fonetikusan idézem párbeszédünk:

Rendőr – Juszpik inglis?
Én – Lidlö.
R – Ju gó in red.
Én – No, vi gó in jelló.
R – Áj szí, ju gó in red.
Én – Ju szí? From hír? Itsz forhándrid míter. Áj gó in jelló, itsz sör. (nem, nem kanizsai…)
R – Ok, in hángeri jelló iz gó, in slovekie jelló iz not go. Jelló iz sztop!
Én – Wát?! In ollov jurop jello iz oké takarodj anyádba!, bát in szlovekie iz nát oké?
R – (elbizonytalanodik, Tamáshoz lép) Oké, bár jú gó in red!
T – (már majdnem röhög) oké, áj gó in red…
R – Áj széj Méjbí tútázend koroná.
T – Méjbí?
R – Bát áj szí fájvhándrid.
T – Oké, tenksz, bát áj hev dzsászt frí hándrid (he-he).
R – (már ő is nevet) oké – és azzal el is teszi a lóvét…

Csorba tó – Csorba – Lipt. Hradok – Ruzomberok – Árva vára. Mivel valóban utolsó koronái Tamás barátunknak, és nekünk is csak tankolásra maradt, így innen hazafelé veszi útját, mi pedig nekivágunk az utolsó ötvennek az Árva vár előtt.  Eddig sem panaszkodhattunk az útra, de ez leírhatatlan. Tíz plusz négy méter széles, hegyeken át kanyarogva, folyóhoz leereszkedve, erdőkön keresztül, forgalom nélkül. Örök emlék: a sásdi hullámvasút és a Mátra átvezető a lelki dobogóm második illetve harmadik fokára csúszik vissza. Az elmúlt nyolcvanezer kilométer talán legjobb útszakasza… A vár gyönyörű, hosszasan időzünk, csak délután indulunk haza.

Donovaly, gyors kaja Banska Bystrican, Zólyom, határátlépés, kora este már itthon. Gép a garázsban, csók a tankon, simítás az ülésen. Köszönjük a helytállást.

6 nap, 1700 km és némi becherovka… tényleg csak ennyi lenne? Ó nem. Két új barátság, egy nagy emlék, és a tudat, hogy hónapok tervező munkája, a nehéz napok spórolása édes valósággá vált. Hiányzik-e? Hát persze. Hogy visszamegyünk-e? Ez nem lehet kérdés…

Üdv.
kutya

Letöltés

A túra térképei Autoroute 2002-ben   

Tags:

4 hozzászólás to “Tátra, Te Csodás!”

  1. Endre december 31, 2016 at 6:39 de. #

    Üdv Poki!
    Nagyon szép helyeken jártatok. Ha még olvasod a kommenteket, kérlek a letölthető térképeket frissítsd, jelenleg nem működik(legalábbis nálam). Hasonlóan MGP kommentelő kollégámhoz, nagyon hálás lennék a szállás címekért is. További élményekben gazdag, balesetmentes gurulásokat kívánok!!
    Endre

  2. kutya. március 17, 2006 at 6:43 de. #

    Poki: kösz az elismerést! Ha ez tetszett, akkor újabb élményekre készülhetsz – már készül a legutóbbi egy hét leírása is, hamarosan az is fent lesz!
    MGP: Mél ment a szállás adataival!

  3. MGP március 4, 2006 at 7:52 du. #

    Üdv!
    A szállásotok címét, elérhetőségét meg tudnád adni?

  4. Poki február 28, 2006 at 9:28 du. #

    Ez az eddig olvasott legszórakoztatóbb túraleírás! És nem kevésbé hasznos is.

Vélemény, hozzászólás?