Varaderoka évadnyitója – 2005 március 15.

 2005. március 15

Már mindenki nagyon várta az első napsütéses szabadnapot. Szinte féltünk, hogy a négynapos ünnepen vajon lesz-e lehetőségünk kinyitni a garázsokat. Szerencsére az idő nekünk motorosoknak kedvezett és már-már melegnek tűnt a hétvége. A túra ötletgazdájának honlapján –  www.motorozz.hu – már húsz felett volt a jelentkezők száma és a www.motorostura.hu – ról is többen jelezték szándékukat. Saccoltunk L11- el kb. hányan jönnek el valójában?

Reggel indulás előtt még egyszer átnézem az útvonalat. Tíz-húsz embert nem könnyű mozgatni, ha véletlenül nem jó felé megyünk. Egy-két telefon, kivel hol találkozzunk. Induláskor még csináltattam a feleségemmel egy fényképet; na indulás….

Varaderoka - amint még mit sem sejt ...

De ekkor még semmit sem sejtettem….

A találkozó Budaörsön az Agip benzinkút parkolójába volt megbeszélve. A benzinkúton, aminek szerencsére megfelelő méretű volt a parkolója már nagyon sok motoros várakozott.

Kicsit megijedtem, mind az évadnyitó túrára jöttek? Vagy csak mások is itt találkoznak?……. Később kiderült mindenki arra vár, hogy az én vezetésemmel elkezdődjön végre a várva várt motoros szezon.

Nem is mertünk Lacival számolni (nem is tudtunk volna) de kb 50 +1 – re tippeltünk. Pontosan 10:00-kor felültem a motorra és kimentem a parkoló sarkára, jelezvén, hogy indulhat a menet. Egy későbbi számolás, osztás, szorzás után kiderült, hogy 70!!! azaz hetven motor gurult ki a benzinkút parkolójából.

Az autópályán próbáltam 80-90 közötti tempót diktálni. A törökbálinti lehajtónál kijöttünk irány Budakeszi.

A Budakeszire vezető úton már látni lehetett, ekkora csapat nem képes még ezt a tempót sem tartani. Az idő nagyon jó volt, verőfényes napsütésben sorra vettük a településeket. Először Páty majd Telki következett. Az út remek volt, de az árkokban, mezőkön még ott fehérlett a hó. Már Budajenőt elhagytuk, amikor hátulról egyik kolléga jelezte, hogy szétszakadt a csapat, mert valaki elesett. Megálltunk. Visszafordultam és téptem 100 sokkal megnézni mi is történt valőjában. Mire odaértem volna már érkezett a leszakadt konvoj. Nincs gáz, mondták, egy HD-s sajna beesett az árokba de semmi komoly. Én pedig téptem vissza menet elejéhez. Mire a parkolópályán lévők beöltöztek addigra megérkezett a leszakadt részleg is. Mehettünk tovább mégjobban visszavéve a tempóból. Így az utazósebességünk a 70 km/h-t is alig érte el. Viszont így egyben maradt ez a sok motor.

Tovább uticélunk Gánt felé; ennél a tempónál legalább a tájban gyönyörködhettünk. Megérkezvén a volt bauxit bányához, ahol a föld teljesen piros, sajnálattal konstatáltuk, hogy A Bányamúzeum zárva a tájat pedig hó takarja el.

Egy üzenet várt a telefonon. Visszahívtam az ismerősömet, aki elmondta, hogy az egyik motorost hátulról eltrafálta egy autó. Néhányan ott maradtak vele, kihívták a rendőrséget. Kezdtem elszomorodni, mert 70 km alatt 2 baleset is történt (szerencsére egyik sem súlyos) mi lesz a végére? Marad valaki, aki egyben viszi haza a motorját? Hála égnek ezen a túrán több baleset nem történt. (Sajna az egyik kolléga a hazaúton 200m-re a házuktól eltrafált egy szabálytalanul kikanyarodó kisbuszt és tropára ment a moci eleje, de szerencsére Ő megúszta karcolás nélkül) Itt Gánton tartottunk egy kis pihenőt és motorszámlálást. 61 motor volt a parkolóban, az utasokat nem is számolva.

Fél óra pihengetés, beszélgetés után ismét beöltöztünk és elindultunk a következő állomás felé, mely a pákozdi emlékmű volt. Simán átjutottunk Székesfehérváron minden lámpa és forgalom ellenére. Az emlékmű parkolója kritikán aluli volt a sár mennyiségét tekintve. Azért mindenki talált helyet magának és a motorjának is. Közben erősen gondolkodtunk a táplálékszerzésen. Nem messze innen van a szúnyogszigeti csárda, de sajna csak egy hét múlva nyit. A hülyék a márciusi forgalmuk meg lett volna! Ebéd helyett fotózással, napozással, nézelődéssel, valamint az itt lévő kávézó megszállásával töltöttük az időt.

Közben kiderült, Sukorón van egy csárda, ami nyitva van és elég nagy is. Előzőleg néhányan saját kezükbe vették sorsukat és elindultak amerre láttak. A Burgman klubos, Burgman tulajdonos, Burgmanusok jelezték, hogy ők mennek a Club 66-ba kollektíve és a továbbiakban nem tartanak velünk. Elköszöntünk hát, de búcsú képpen még kézült rólam egy kép teljes életnagyságomban az egyik Burgmanos kolléga fényképezőgépe és keze által. Remélem jól nézek ki! Legalább így:

Jó sofőröm van mi?

Fájó búcsút véve, lecsökkent létszámmal (10 fő), de töretlen lelkesedéssel indultunk tovább, hogy most már tényleg lőjünk magunknak egy csárdát. Meg is találtuk hamar, letámogattuk a vasakat és bevetettük magunkat asztalhoz ülve, mint civilizált egyének. Rendeltünk, ettünk, ittunk, fizettünk. Ebéd után továbbindultunk. A túra befejező útvonalát már csak négyen tettük meg, mert időközben a többiek leváltak és haza ill. máshova siettek. Így viszont egy kicsit növelni lehetett a tempót. Fél öt felé értünk vissza Budaörsre de ekkor már nem sütött a nap és a hőmérséklet is kezdett alacsony lenni. Budaörsön elköszöntünk egymástól és ki – ki ment a maga útjára haza.

Minden egybevetve nagyon jó volt! Szédületesen jó volt a társaság függetlenül attól, hogy személyesen nem is ismerjük egymást, vagy csak kevesen, valamint függetlenül a motorok sokféleségétől.

Remélhetőleg megmarad az emlékeinkben és büszkén mondhatjuk majd később Én ott voltam ezen az évadnyitón, amikor 70 motorral gurultunk majd 200 km – t. Köszönet mindenkinek, aki eljött, akár milyen keveset is jött velünk, külön köszönet azoknak, akik esetleg messzebbről (Győr, Esztergom és még ki tudja honnan) érkeztek, azért hogy együtt tehessük meg ezt a néhány kilométert, amit mi Évadnyitónak hívunk és ezen túl szeretnénk minden évben az első igazi tavaszi napos hétvégén talán más – más úton de együtt jó hangulatban eltölteni.

Üdvözlettel: Zsifi (Varaderoka)

varaderoka@invitel.hu
06-70-561-42-53

Ez volt a meghívó

Ezt a túrakiírást Varaderoka bocsátotta a rendelkezésünkre. Ha kérdésed, észrevételed van ír e-mail-t: varaderoka@invitel.hu -ra, vagy hívd a 06-70-561-42-53 telefonszámot.

ÉVADNYITÓ 2005 MÁRCIUS 15.

9,30-9,55 Gyülekező a budaörsi Agip kúton (Balaton felé) tankolás

10,00 Indulás, útirány Budakeszi, Páty, Zsámbékon érintésével

Gánt-ra (70km) ahol megállunk. Itt megtekintjük a volt bauxitbányát ami nagyon érdekes hiszen a föld teljesen piros. Van bányamúzeum is amit mindenkinek izlés szerint megnéz illetve  kihagy

11,45 Tovább megyünk Csákberény, Söréd vonalon Székesfehéron keresztül megérkezünk  Pákozdra (114km). Ebédelünk valahol a környéken, majd ejtőzés képpen megtekintjük a Pákozdon található Magyarországon egyedülálló  ingóköveknek nevezett sziklaegyüttest.

14,00 Lóra! Nyomás tovább Pusztaszabolcson át egészen

Dunafüredig, (172km) ahol megkeressük a Duna nevű folyóvizet. Ha megtaláljuk, a partján időzünk egy keveset fürdőzés igény szerint. Száritkozás, felöltözés, majd továbbmotorozás kinek kinek saját falujába Ez Budaörsig kb 200 km amit cca 4 x 1 órás motorozással, valamint 3 x 1 órás nézelődésel, kajálással fogunk eltölteni.

16,30-17,00 Várható megérkezés (nem szentírás senki ne igazitsa ehhez a repülő indulását!!)

Fényképezőgépet hozzatok, érdemes! A tempó nem lesz megterhelő a kezdőknek és a lassú motoroknak sem! Ami kötelező: időjárásnak megfelelő öltözék, jól felkészített motor, jókedv, némi pénz (elvileg egy tank benzin elég, de ha nem indulás előtt jelezd a túravezetőnek!!!) és legyél vagány de ne légy vakmerő, de mindenképpen érezd jól magad!!!!!

Várunk minden motorozni szeretőt!

Napos időt!

Üdv Varadero(ka) varadero@invitel.hu

Tags:

No Responses to “Varaderoka évadnyitója – 2005 március 15.”

  1. BobXV1600 március 19, 2005 at 3:28 du. #

    Gabor_von_Shaumar …

    Nem jöttem, mert az én csapatom egy Szilvásvárad-Eger túrán volt… a nagyobb túrák jobban bejönnek.. plusz ahova ti mentetek, ott már sokszor voltam…

    Bob

  2. pistike március 17, 2005 at 8:44 du. #

    Van egy 49ccm-es babettám, 27éves, beszállhatok vele én is???

  3. Tarlós "Hornet" március 12, 2005 at 7:50 du. #

    Megyek veletek! Jó idő lesz! Egyedül jó motorozni! Sokan nagyon jó motorozni!

  4. boci március 9, 2005 at 9:04 du. #

    Nagyon szívessen mennék, de félek az időjárástól. Most szokatlanúl hideg van, valóban hótaposóra lenne szükségünk. Ja, igen, most kaptak el a bacik, ez sem jó előjel az útra. Na majd még alszom rá!
    Ha nem mennék, mindenkinek napos időt kívánok!
    Üdv.
    boci

  5. Gabor von Schaumar március 6, 2005 at 1:19 du. #

    Bob, 1600 as chopperral, te nem jösz?

  6. Bob március 6, 2005 at 11:00 de. #

    Én a helyetekben meglátogatnám Majk-ot is… útba esik és gyönyörű szép.

  7. varaderoka március 4, 2005 at 9:32 du. #

    kiállni biztos ki lehet csak kérdés hogy érdemes-e??
    hólánc, hólapát, jégkaparó, szögesgumi és irány semmering sípálya…
    Napos időt!

  8. Gabor von Schaumar március 4, 2005 at 1:24 du. #

    Ha ki lehet addigra állni az utcánkból, veletek megyek!

Szólj hozzá!